Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-17 / 272. szám

A küldöttgyűlés és a tanácsválasztás tiszteletére megyénk 78 kisipari termelő- szövetkezete közül 23 már befejezte évi tervéi Mit láttunk Tasárna ? November 18-án megyénk kis­ipari termelőszövetkezetei Kecs­keméten küldöttgyűlést tarta­nak. December 12-én országos küldöttgyűlés lesz Budapesten. Mindkét küldöttgyűlés és a ta­nácsválasztás tiszteletére kis­ipari termelőszövetkezeteink kö­zül igen sokan fokozták a mun­kák lendületét, hogy idő előtt teljesíthessék évi tervüket. Ok­tóber 31-ig megyénk 78 kisipari termelőszövetkezete közül 23 je­lentette a KISZÖV-nek, hogy éves tervét teljesítette. Kiemel­kedő eredményt ért el a Solt- vadkerti Cipész ktsz, amely 169.7 * • százalékra teljesítette évi tervét. A Keceli Vegyes ktsz 161 száza­lékot ért el. A Tiszakécskei Épí­tő ktsz éves tervteljesítése 126.8 százalék. A Csávolyi Vegyes ktsz 139.9 százalékra teljesítette tervét. Igen szép eredményt ért e a Kecskeméti Ruházati ktsz is. Ez a ktsz is teljesítette éves tervét és most már terven felül készít igen sok konfekció-árut a dolgozóknak. A Kecskeméti Ruházati ktsz dolgozói már ok­tóber 21-re teljesítették tervü­ket és addig 32.791 férfiinget gyártottak. HÍMEK A Magyar-Szovjet Társaság icecskeméti titkársága megindí­totta a Barátsági Körök iro­dalmi, történelmi és földrajzi előadássorozatait az üzemekben és a különböző vállalatoknál. Az előadások iránt nagy az érdeklő­dés. * RÖVIDESEN Kecskeméten is be­mutatják a magyar filmgyártás új alkotását, az „Én és a nagyapám" című színes filmvígjátékot. A ked­ves, vidám film főszereplője: Gőzön Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész és sok vidám fiatal színész, köztük Koletár Kálmán. • MADARASON 83.000 forint előlegezett költséggel új iskola épül. Hasonló összegű társa­dalmi munka is segíti az épít­kezést. Az új iskolát még az idén átadják rendeltetésének. • NOVEMBER 17-ÉN Shakespeare- előadássorozat keretében Kecskemé­ten a Hamlet, valamint az Ottheio c. drámát mutatják be a szakszerve­zeti székházban. A részvétel díjtalan. A BÁCSALMÁSI járásban 22 könyvtár működik 6000 olvasó­val. A múltban egy-két község­ben volt csak mozi, ma mind a kilenc községben van. Csak Bácsalmáson az első félévben 40 ezer látogatója volt a film­előadásoknak. MÉLYHŰTŐN 30 ezer forint költséggel vízlevezető árkok ké­szülnek. * HOMOKMÊGYEN népi együt­tes van alakulóban Lakos Fe- rencné népművelési ügyvezető irányítása mellett, Érdekes és egyben értékes elő­adás színhelye lesz november hó 10-án, csütörtökön délután 6 óra­kor a szakszervezetek székházá­nak kultúrotthona. „Választások az irodalom tükrében“ címen Katona Piroska tanárnő tart előadást. Az előadásra a belépés díjtalan. BEETHOVEN, a zeneirodalom klasszikusa címen november 18-án fél 7 órai kezdettel előadás lesz a kiskunfélegyházi járási kultűrház- ban. SZÜRETI BÁLÁT rendezett a földművesszövetkezet Dusno- kon. A jól sikerült bál bevéte­léből a kultúrcsoport részére már vettek tíz táncruhát. A népfront-bizottság megbízásából Erdős Franciska fiatal peda­gógus vette át a kultúrmunka irányítását, feladata a magyar és nemzetiségi lakosság hagyo­mányainak életrekeltése. BÄCSSZÖLÖSÖN helyi anyag­ból és társadalmi munkával or­vosi rendelő és várószoba léte­sül. • NOVEMBER 25-ÉN a bácsal­mási kultúrházban a tanácstag- jelöltek ismerkedési estet tarta­nak, • DUSNOKON a felszabadulás előtt mindössze 7 rádió volt, ma pedig az V. kerületben 13 rádió van. A községben 197 napilap és mintegy 300 az ossz folyóirat- és napilapelőfizetők száma, Vasárnap sportműsorának közép­pontjában az Ausztria—Magyaror­szág válogatott mérkőzések állottak. A magyar sportkedvelő közönség százezrei, milliói kísérték aggodalom­mal, de egyben nagy bizakodással legjobbjainkat a küzdelmekben. Labdarúgóink ezen a vasárnapon, az osztrák labdarúgókkal folytatott küzdelmek során olyan nagyszerű eredménysorozatot értek el, amelyre nagyon régen nem volt példa. Hat válogatott együttesünk lépett szom­baton és vasárnap részben Magyar- országon, részben Ausztriában pályá­ra és valamennyi összecsapáson nagy. szerű magyar győzelem született. Na­gyon nehéz ezek közül kiválasztani azt, hogy melyik a legértékesebb. Mind a hat egyformán értékes és jel­zője annak, hogy a magyar sport, a magyar labdarúgás ereje töretlen és ma is éppen olyan félelmetesen erős, mint volt Wembleyben egy év vei ezelőtt, vagy néhány hónappal ezelőtt a svájci világbajnokság so­rán Ez annál örvendetesebb. mivel az utóbbi időben nem egy helyen hangzott el olyan vélemény, hogy a magyar labdarúgás elérte tetőfokát és fejlődése megállt, be fog követ­kezni a hanyatlás. Nos, ez a szép verőfényes novemberi vasárnap fé­nyes választ adott ezekre a véle­ményekre: a magyar labdarúgás ereje a régi és még tartalékosán is képes arra, hogy a világhírű osztrák labdarúgókat, akik a nemzetközi élvonalhoz tartoznak, hat küzdőté­ren győzze le. Ez a nagyszerű győ­zelmi sorozat fényesen bizonyítja, hogy a magyar sport milyen erős, a magyar labdarúgás változatlanul el­ső a világon. Megyénk szurkolói is nagy szere­tettel figyelték válogatottjaink küz­delmeit Ki a rádió mellett, ki a Népstadionban izgulta végig a 90 percet. Büszke öröm töltötte el azo­kat a kecskemétieket, akik látták az ifjúsági válogatottban nagy­szerűen szereplő Jagodics játékát, majd büszke örömmel látták a jánoshalmiak és a kecskemétiek, hogy közös neveltjük, Fenyvesi Máté, a válogatott balszélsője, mi­lyen lendületesen húz el hátvédje mellett. Büszkék voltak arra, hogy őket hozzásegítették ahhoz, hogy a legjobbak közé kerülhessenek. Megyénk sportközvéleménye nagy érdeklődéssel kísérte az NB II-be ju­tásért folyó osztályozó mérkőzés IV. csoportjának a küzdelmeit. Itt sze­repel a Kecskeméti Dózsa. A kecs­kemétiek ezúttal Szegeden bizonyí­tották be azt, hogy megérdemelten jutottak a bajnoki címhez. Jó já­tékkal, biztosan győzték le a Me­zőkovácsházi Petőfit. A csapat ve­zetői számára különösen az volt ör­vendetes, hogy -ezúttal a csatársor is jó játékot nyújtott. Ez komoly; bíztatás a további nehéz küzdelmek­re. Megyénk két kosárlabdacsapata, a Kecskeméti Kinizsi férfi és a Ba­jai Építők női csapata Tatán küzdött az Országos Bajnokságba jutásért^ Kosárlabdasportunk fejlettségét di­cséri, hogy mindkét együttes cso­portelsőséget nyert és ezzel megnyílt- az út számukra az OB-be jutáshoz. M. I. Soltvadkerf az Északi-csoporf bajnoka Soltvadkerti EFSK—Kiskunfélegyházi Lokomotív 9:0 (5:0) Soltvadkert, 800 néző, megyei B> oszt. Vezette: Laukó. Ezen az összecsapáson dőlt el véglegesen, hogy a megyei B) osz­tályú bajnokság Északi-csoportjá­nak bajnoki elmét a soltvadkertiek nyerték el. A hazaiak határtalan lel­kesedéssel küzdötték végig a mér­kőzést és teljesen valós körülmények között érték el nagygólarányú győ­zelmüket. A kitűnő formában lévő soltvadJ kerti csatársor már az első félidő­ben eldöntötte a mérkőzés sorsát,' a félegyházi védelem nem tudott sokáig ellenállni a soltvadkerti roha­moknak. Szünet után fokozódott a hazai csapat fölénye és végered­ményben teljesen megérdemelten ju­tott a bajnoki címhez. Góllövők: Drab (5). Szalai, Bezse- nyi, Kárász és Hídvégi. r()áL(uz az o laasé kjMLí&h^ L. JÁNOS, KISKUNFÉLEGY­HÁZA. Az agrárolló a mezőgazdasági és iparitermékek árai közötti különbség mutatója. Az agrár­olló akkor nyitott, mikor ez a különbség nagy, mikor tehát az KOSÁRLABDA Sikerrel szerepelt a Kecskeméti Kinizsi az osztályozó első fordulójában Az Alföldi Kecskeméti Kinizsi SK férfi kosárlabdacsapata vasárnap Tatán, az országos kosárlabda­bajnokságért játszandó osztályozó mérkőzéseken szerepelt. A kitűnő kecskeméti csapat jól állta meg he­lyét és két győzelemmel a csoport­jának első helyére került, A mérkőzések eredményei: Alföldi Kecskeméti Kinizsi— Soproni Lokomotív 77.63 (37:23) Tatai edzőtábor. Vezette: Szilágyi, Zsabka. Ed.: Sahin-Tóth 29, Balogh 16, il­letve Menyhárt 24. Alföldi Kecskeméti Kinizsi — Debreceni Haladás 70:60 (28:25) Vezette: Szilágyi, Zsabka. Ed.: Sahin-Tóth 41, Lipták 17, il­letve Fazekas 19, Dapsi 16. Debreceni Haladás— Soproni Lokomotív 85:63 (36:20) A Kinizsi férfi csapata a következő összeállításban utazott el Tatára: Guóth, Lipták — Sahin-Tőth — Balogh, Polgár. Csere: Eszenyi, Nyi- rádi, Virágú, Bányai, Szeghalmi, Polányi, Zsadányi. A csoportok részvevői körmérkő­zést vívtak egymással. Elsőnek reg­Minden termelőt érdekel : MESZES-SZÓDÁS SZIKESEK JAVÍTÁSA ÉRDEKES és igen hasznos előadást hallot­tak a napokban a kiskunhalasi járás mezőgaz­dasági szakemberei, a tsz-elnökök és egyénileg dolgozó parasztok. Haluza Ferenc, a mezőgaz­dasági technikum tanára ismertette a meszes- szódás szikesek javításának módját. Haluza Ferenc előadásának bevezetőjében elmondotta, hogy a szikesek az ország termőte­rületének többszázezer holdját teszik. Fajtájuk többféle. Amíg a Tiszántúlon például mésztelen, vagy savanyú sziket találunk, addig a Duna— Tisza-közén a meszes-szódás szikek vannak. Ez a szik a legterméketlenebb. Szürkés, tömör, le­vegőtlen talaj ez. Száraz időben gyorsan kiszá­rad és erősen rögössé válik. Eső hatására vi­szont kenőcsös sárrá alakul, művelésre nem al­kalmas, mert ilyen állapotban semmiféle talaj­művelő eszköz nem mehet rá. Ezt a szikfajtát meszezéssel nem lehet ja­vítani, mint a többit, holott ez lenne a legol­csóbb módszer. De a meszes-szódás sziken a mésznek semmi szerkezetjavító hatása nem ienne. Ugyanis éppen a szikben lévő szóda mi­att nem oldódik a mész, — az sem, amely a meszes-szódás szikben — mint a neve is mu­tatja — már amúgyis benne van. A szódát, azaz a szik lúgosságát kell megszüntetni, közömbösí­teni előbb, hogy a mész kifejthesse kedvező ha­tását. Mivel köztudomású, hogy a lúgosságot a savanyú anyag közömbösíti, — legmegfelelőbb módszer lenne az ilyen szikes javítására a kén- savas kezelés. De ez gyakorlatilag kivihetetlen, hiszen óriási mennyiség kellene belőle. Helyet­tesítené a kénsavat a gipszpor is, — de erre ugyanaz vonatkozik, mint a kénsavra: megfelelő mennyiség hiányában csak kisebb területen al­kalmazhatnánk. VAN AZONBAN a meszes-szódás sziknek egy harmadik, könnyen elérhető orvossága: a ügnitpor, A lignit még tökéletesen el nem sze­nesedett szénfajta. Fejtés közben porlik, mor- zsálódik s ez a hosszú ideig hasznavehetetlen­nek tartott por kiváló javítóanyaga a sziknek, A lignitpor ugyanis ként és szerves savakat tar­talmaz, amelyek fokozatosan elbomlanak a ta­lajban és különböző körülmények hatására kén­savvá alakulnak. Eljutottunk tfhát vele oda, hogy a kialakult kénsav közömbösíti a lúgossá­got és így a mész kedvező hatása érvényesül. A lignitpor hatása rögtön megmutatkozik. Mint általában a sötét anyagok — nagymennyi­ségű hőt, meleget nyel el. Tavasszal tehát a lignitporral munkált terület gyorsabban felme­legszik, hamarabb megindul a talajélet és így a belevetett növény fejlődése. Mert a meszes- szódás sziket általában hidegtalajnak is mond­ják, hiszen tömítettsége, levegőtlensége miatt sokkal később indul benne az élet, mint másutt. Az előadás hallgatói a gyakorlatban is meg­láthatták a lignitporos kezelést. A tangazdaság őszi keverékét már ilyen talajba vetette. Egy holdra átlagosan 200 mázsát kell belőle számí­tani, a szikesség mértékétől függően, azaz 150— 300 mázsa között. A port vékonyan elterítik a talaj felszínén, majd tárcsával 6—8 centiméter mélyen beledolgozzák a földbe. A tangazdaság őszibúza táblájában jól lát­hatók a sűrűn ismétlődő szürke, göröngyös, csu­pasz szikfoltok. Ennek a búzatáblának végében jelenleg is vagy 20 vagon lignitpor vár felhasz­nálásra. A tél folyamán terítik a búzára (amely­nek növekedését a vékony lignitréteg nem gá­tolja) s a tavaszi fogasolással beledolgozzák a talajba. A MESZES-SZÓDÁS szikek lignitporral való kezelését a termelőszövetkezetek is minden ne­hézség és különösebb költség nélkül megoldhat­ják, mert a lignitpor olcsó s a vasúti szállítás költségét az állam viseli. gel a Debreceni Haladás és a Sop­roni Lokomotív mérkőzött egymás­sal. A Kinizsi első mérkőzésére délután negyed 4 órakor került sor. Szem- meiláthatólag idegesen kezdett a kecskeméti csapat, de így is hama­rosan fölényt harcolt ki. A szabad­téri pályához szokott Kinizsit na­gyon zavarta a csúszós parkett-ta­lajú pálya, ahol néhány játékos, kü­lönösen a teljesen simatalpú cipőben Játszó Balogh, nem tudta a teljes képességét kifejtem. Mindkét csa­pat szoros emberfogásra rendezke­dett be, de a Kinizsi gyorsabban indított és jobban is védekezett, A II. félidő közepétől, mikor már 2U pont fölé emelkedett a Kinizsi elő nye. csak a cserejátékosok szere­peltek. A döntő mérkőzés negyed 9 óra­kor este, sok izgalom után kezdő­dött el. A tét nagysága rányomta a bélyegét a játékra. Mindkét csapat keményen védekezett és csak óvato­san indított támadásokat. A Kini­zsiből ekkor már hiányzott Virágh, mert egyetemi órái miatt, melyeket nem mulaszthatott el, haza kellett Utaznia. Az első félidőben általában a debreceniek vezettek néhány pont­tal és csak a félidő utolsó perceiben vette át a vezetést a Kinizsi. Hatal­mas küzdelem kezdődött a második félidőben. Kosárlabda szaknyelven mindkét csapat „harapott" a labdáért, a játékosok gyakran több- méteres vetődéssel szerezték meg a labdát. Nagy küzdelem után a Kini­zsi jobb felkészültsége és nagyobb erőnléte folytán fölényt harcolt ki. Különösen Sahin-Tóth tűnt ki nagy eredményességével. Nagyszerűen har­colt a csapat legfiatalabb tagja, Lipták, de a többiek is mind teljes erőből küzdöttek. Az utolsó percek­ben már 10 pontra nőtt a Kinizsi előnye és ezt labdatartással sikerült megtartani. A II. csoport végeredménye: 1. Kméti Kinizsi 2 2 ------- 144:123 4 2 . Debreceni H. 2 I — 1 145:133 2 3. Soproni L. 2 ------- 2 126:162 — A z osztályozó másik két csoport­jának győztese a Bp. Vörös Lobogó és a Pécsi Lokomotív csapata lett. A három csoportgyőztes 19-én, 20-án és 21 én körmérkőzést játszik Budapesten a Sportcsarnokban és a körmérkőzés első két helyezettje jut az OB-ba. Első mérkőzését pénteken a Kini­zsi a Pécsi Lokomotív csapatával vivja. Ezen a találkozón mindjárt eldől a második feljutó kérdése is, mert nem valószínű, hogy a Bp. Vö­rös Lobogó csapatát, mely orszá­gos szempontból is nagy játékerőt képvisel, le tudnák győzni. A Kini­zsitől csak azt várjuk, hogy olyan szívvel és lélekkel küzdjön a további mérkőzéseken, mint eddig, mert ak­kor bízhatunk abban, hogy annyi idő után végre Kecskemétnek is lesz OB-ba szereplő csapata. Időíárásielentés Várható időjárás szerda es­tig: Felhőátvonulások, néhány helyen kisebb eső, vagy hava­zás. Mérsékelt, helyenként élén- kebb északnyugati-északi szél. Hideg idő. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet ma éjjel: 0, —3, legmagasabb nappali hő­mérséklet szerdán 4—7 fok kö­zött. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérséklet szerdán 0,. -fc3 fok között lesz. (MTI) iparcikkek a mezőgazdasági ter-í mékekhez képest igen drágáik, A kapitalista társadalomban az agrárolló rendszerint nagymér­tékben nyitott, mert az ipari tő­kések a munkásság és a dol-f gozó parasztság fokozott kizsák­mányolása érdekében kartellek, monopóliumok segítségével igye­keznek minél magasabban tarta­ni az iparcikkek árát. Népi de­mokráciánkban más a helyzete Kormányzatunk a legutóbbi másfél év során egy sor ipar­cikk árát csökkentette és ten vábbra is mindent elkövetünk, hogy az iparitermékek önkölt­ségét leszorítsuk és így az ár- csökkentés útjára lépjünk. Eh­hez azonban a dolgozó paraszt­ság hozzájárulása is szükséges az ipar számára elegendő nyersJ anyag, az ipari munkások részé­re pedig élelmiszer juttatásával. Mozik műsora november 17-én, szerdán: Kecskemét, Városi: Milliomos úr szerelmes. Kecskemét, Árpád: Bűvös szék. Baja, Uránia: Hajléktalanok, Baja, Központi: Fekete ház. Kalocsa, Otthon: Teli Vilmos. Kiskunfélegyháza, Petőfi: Tavasz a jégen. Kiskunhalas, Fáklya: Egy éj Velencében, Kiskőrös, Petőfi: Veszélyes fuvar. Apróhirdetések LEIR6 könyvelőt alkalmazunk. — Jelentkezés: a kecskeméti színház gazdasági hivatalában. 3424 ZONGORÁT bérbevennék. Mészáros, Kecskemét, Bethlen-körút’17. sz. 1314 RAKTÁRI segédmunkást, vagy papírszakmában jártas munkavál­lalót azonnali belépésre keresünk. — Papír- és Irodaszerértékesítö Vállalat, Kecskemét, Hornyik János-utca 2. sz. 3413 A KINIZSI Konzervgyár női mun­kavállalókat, gyári és készáruraktárt munkára azonnal felvesz. — Jelent­kezés: Kecskeméten: a gyárban. 3404 A KINIZSI Konzervgyár díjtalanul ad salakot bárkinek, — Elszállítható a gyártelepről mindennap (munka­szüneti napokat kivéve) 8-tól 15 óráig. 3410 KÉZI szővörámával rendelkező be­dolgozókat azonnali belépésre felvesz a Kecskeméti Kézműipari Válla­lat. 3408 140 cm széles saftos szövőgépet megvételre keres a Kecskeméti Kéz­műipari Vállalat, vagy ilyennel ren­delkező dolgozót azonnal felvesz — J elentkezés : Kéttemplom-köz. 3409 AUTÓSZERELŐ- és géplakatosokat, kimondottan jó szakembereket fel­veszünk. — Jelentkezni a 64-es Épí­tőipari Vállalat, Kecskemét, Bethien- város 70/a. sz. alatti telephelyén. 3393 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—22, 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F. ï.; Faragó Imre igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents