Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-22 / 250. szám

BÁCSKISKUNMESYEI NÉPÚJSÁG AZ MOPBXCfKISKUNMEGYEI PARTBIZOTTSAGAUAK LAPJA r~ A néphatalom a tanácsokra épül. Erősítsd szavazatoddal ! (A Hazafias Népfront választási jelszavaiból.) J IX. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM Ara 50 fillér 1054 OKTÓBER 22. PÉNTEK A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata népgazdaságunk helyzetéről és gazdaságpolitikai feladatainkról i. A Központi Vezetőség meg­tárgyalta országunk gazdasági helyzetét és a következőket állapította meg: T Népgazdaságunk az el­-*-• múlt években hatalmas fejlődést tett meg: megnőttek az ország termelőerői, megválto­zott a népgazdaság egész szer- Kezete, igen nagy mértékben ki- szélesedett az ipari termelés, erősen megnőtt a nemzeti jöve­delem. Gazdasági erőforrásaink ma nagyobbak, mint bármikor. Természeti kincseink, tőként a bauxit, az ásványolaj, és a barnaszén kiaknázása nagy, új lehetőségeket nyitott meg előt­tünk, Iparunk az utolsó öt évben t>5 új nagyüzemmel gazdagodott; termelése mintegy háromszoro­sa az 1953-as évinek, felszerelt­sége, koncentráltsága összeha­sonlíthatatlanul magasabb fo­kon áll. Egész sor olyan gépet, közlekedési eszközt, gyógyszert, közszükségleti cikket állítunk elő, amelyeket azelőtt sohasem gyártottak országunkban. Me­zőgazdaságunkat 364 állami gép­állomás látja el a traktorok, arató- és cséplőgépek és más korszerű termelőeszközök ezrei- 'el, az öntözött terület nyolcszor nagyobb, mint volt 1938-ban. A szántóterületnek csaknem 30 százalékán szövetkezeti és ál­lami gazdálkodás folyik, ameiy egyre inkább érvényre juttatja a nagyüzemi gazdaság előnyeit. A szocialista tulajdon uralkodó, vezető szerepe módot ad arra, hogy gazdasági életünket a tu­dományos előrelátás alapján, tervszerűen, arányosan fejlesz- szük. Népgazdaságunk szilárd és széles alapokon nyugszik. Rendelkezünk az összes feltéte­lekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a népgazdaság egészségesen fejlődjék tovább. O A gazdasági téren elért hatalmas eredmények mellett, az ötéves terv megvaló­sítása során népgazdaságunk iójlődésében súlyos aránytalan­ságok és ellentmondások lép­tek fel. Pártunk Központi Ve­zetőségének 1953 júniusában ho­zott nagyjelentőségű határoza­tai megállapították, hogy az or­szág túlzott iparosítása helytelen volt. Téves volt az a felfogás, amely a szocializmus építésének nagy és sokoldalú feladatait pusztán az iparosításra és ezen belül is a nehézipar egyes ágai­nak fejlesztésére szűkítette le. Ebből a helytelen felfogásból kiindulva a párt általános poli­tikai szempontjait alárendeltük a gazdaságpolitikának, a túlfe­szített iparosítás érdekeinek, nem eléggé számolva sem a dol­gozó tömegek helyzetének alaku­lásával, sem a munkás-paraszt szövetség fenntartásának és megszilárdításának alapvető kö­vetelményével. Hazai erőforrá­saink és szükségleteink kellő fi­gyelembevétele nélkül túlzott ütemben fejlesztettük a nehéz­ipart, amelynek fejlődésétől a fo­gyasztási cikkeket előállító ipar­ágak és még inkább a súlyo­san elhanyagolt mezőgazdaság messze elmaradt. Az így létre­jött számos aránytalanság és a fejlesztés túlfeszített üteme egy­re inkább lehetetlenné tette mind a termelés egyenletes, tervszerű menetét, mind a beruházásokra fordított túlmé- letezett összegek észszerű fel- használását. A túlzott iparosí­tás a dolgozók életszínvonalá­nak időleges visszaesésére, a város és falu közötti piaci kap­csolatok szűkülésére, a munkás­paraszt szövetség lazulására, a párt és a dolgozó tömegek kö­zötti kapcsolat gyengülésére ve­zetett. Q A Közpynti Vezetőség 1953 júniusában hozott határo­zata lehetővé tette, hogy még időben elhárítsuk a túlzott ipa­rosításra irányuló gazdaságpoliti­ka nyomán támadt súlyos veszé­lyeket. A Központi Vezetőség 1953 júniusi, majd októberi és decemberi ülésén és a III. kon­gresszuson hozott határozatok világosan megállapítják, hogy a szocialista építés, új szakaszá­ban politikánk középpontjába — a szocialista gazdaság alaptör­vényének érvényt szerezve — a dolgozó nép életszínvonalának következetes emelését kell állí­tanunk. A határozatok meg­jelölik azokat a főfeladatokat, amelyeket a népjólét emelése és az aránytalanságok kiküszö­bölése végett meg kell valósí­tani, a termelőerőknek a hazai erőforrások reális alapján való fejlesztését, a termelési eszközök és fogyasztási cikkek termelé­sében a lakosság szükségleteinek megfelelő helyes arányok létre­hozását, a mezőgazdasági terme­lésnek a piaci kapcsolatok ki- szélesítése és a parasztság anya­gi érdekeltsége alapján való gyors fejlesztését. A közszük­ségleti cikkek gyártásának erő­teljes fokozását; a termelékeny­ség növelését és az önköltség csökkentését; az ipar műszaki fejlesztését; a termelőberende­zések jobb karbantartását és a termelés egyenletes, tervszerű menetének biztosítását. Egyedül az új szakasz pártunk által kidolgozott politikája felel meg a munkásosztály és az egész nép érdekeinek; ezért fogadták azt osztatlan örömmel a város és a falu dolgozói. A Az 1953 júniusi határozatok- ból kiindulva pártunk s kor­mányunk jelentős kezdeti ered­ményeket ért el az új szakasz politikájának gyakorlati meg­valósításában. A dolgozók élet- színvonalának emelésére, vala­mint a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányuló intézkedé­sek alig néhány hónap alatt megváltoztatták az 1953 júniusa előtt súlyossá vált helyzetet. Je­lentősen emelkedett a munkás- osztály, a parasztság, az értel­miség életszínvonala, megnőtt a termelési kedv. Az ipar növelte — ha nem is kielégítően — a közszükségleti cikkek, a mező- gazdasági gépek és eszközök gyártását; a téli átmeneti zava­rok után megjavult a villamos­energiával való ellátás; különö­sen gyorsan fejlődik az azelőtt elhanyagolt helyi ipar és kis­ipar termelése. A mezőgazdaság­ban a termelés fellendülését mu­tatja a tartalékföldek bérbevé­tele és megművelése; a trágya és műtrágya használatának je­lentős emelkedése; a z új gépek és szerszámok iránti kereslet megsokszorozódása. Kiszélese­dett a takarmánynövények, a zöldség- és gyümölcsfélék ter­melése; a sertés-, a juh- és a ba­romfiállomány gyors ütemben növekszik. A termelők az ezévi termelés utáni beadási kötele­zettséget sokkal pontosabban teljesítik, mint azelőtt. Az egyé­ni parasztok jólétének növeke­désével egyidőben megindult a termelőszövetkezetek megszilár­dulása. Megjavult a dolgozók áruellátása; különösen megnőtt a földművesszövetkezetek for­galma és erősen emelkedik a szabadpiacon forgalomba kerülő paraszti termékek mennyisége. A gazdasági téren elért eredmé­nyek még korántsem kielégítőek, de nyomukban máris megszilár­dult a munkás-paraszt szövet­ség, megjavult a párt és a tö­megek közötti kapcsolat. CT Noha azok az intézkedé- sek, amelyek az új sza­kasz politikája alapján történ­tek, kedvező gazdasági és politi­kai eredményekkel jártak, az 1953 júniusában és a«éta- hozott nagyfontosságú határozatok vég­rehajtása a népgazdaságban mindezideig nem kielégítő; a túlzott iparosítás gazdaságpoliti­káját nem számoltuk fel gyöke­resen; gazdaságpolitikánk, külö­nösen tervezésünk nem érvénye­síti kellő következetességgel az új szakasz politikáját és több vonatkozásban elszakad attól. Kezdeti erőfeszítéseink ellené­re sem történt még lényeges változás a termelés szerkezeté­ben. Az ipar átállítása közszük­ségleti cikkek és mezőgazdasági eszközök fokozott előállítására rendkívül lassan, vontatottan halad. A beruházások átcsopor­tosítása sem történik a kellő kö­vetkezetességei; a mezőgazda- sági és könnyűipari beruházások tervének teljesítése továbbra :s elmarad a nehézipari beruházá­sok teljesítése mögött. — A túlzott iparosítás szakaszá­ban kialakult ár- és bérrend­szert, az anyagellátási és hitel­nyújtási szervezetet nem alakí­tottuk át az új szakasz követel­ményei szerint. Az új szakasz politikájának határozatlan, felemás megvaló­sítása következtében a túlzott iparosítás politikájának követ­kezményei és még mindig fenn­álló maradványai jelenleg is nagymértékben befolyásolják gazdasági életünket és igen nagy szerepet játszanak a gazdaság: nehézségekben. Az átcsoportosítás vonta- tottsága jelentős elmara­dáshoz és nehézségekhez veze­tett a gazdasági élet több terü­letén. Az ipari termelés színvo­nala egészében alig emelkedett és a termékek minősége sokszor nem megfelelő. A nehézipari, valamint a kohó- és gépipari minisztérium vállalatai többszáz millió foi'int értékű áruval ke­vesebb közszükségleti cikket és a mezőgazdaság számára is je­lentősen kevesebb gépet, szer­számot és anyagot gyártottak, mint amennyit a terv előírt. Ré­szint ezért, részint az anyagi ér­dekeltség még mindig nem ki­elégítő érvényesítése folytán a mezőgazdasági termelés nem fe­lel meg a követelményeknek; főként a kenyérgabona termés­hozama és a szarvasmarhate­nyésztés fejlődése maradt el. Különösen kedvezőtlen a nép­gazdaságban a termelékenység és az önköltség alakulása. Ter­veinkkel egyenes ellentétben a munka termelékenysége az utol­só évben általában csökkent és az önköltség emelkedett. Az átcsoportosításban és a termelésben mutatkozó elmara­dás miatt az utolsó évben meg­növekedett vásárlóerőt csak úgy tudtuk megfelelő mennyiségű áruval kielégíteni, hogy ,az ere­detileg beruházásra szánt eszkö­zök jelentős részét fogyasztási célokra fordítottuk. Ezzel azon­ban nem oldottuk meg tartósan gazdasági nehézségeinket, ame­lyeknek csak a túlzott iparosí­tás maradványainak gyökeres felszámolásával, az új szakasz politikájának határozott, követ­kezetes érvényesítésével tudunk véget vetni. Csak az aránytalanságok ki­küszöbölése, az átcsoportosítás erőteljes végrehajtása, a mező­gazdasági és ipari termelés nö­velése biztosíthatja tartósan, hogy az árualap lépést tartson az életszínvonal jelentős emel­kedésével. H Gazdasági nehézségeink * * alapvető tényezője: az új szakasz politikájának végrehaj­tásában mutatkozó ingadozás, az ellenállás, amely vele szem­ben többé-kevésbbé burkolt for­mák között megnyilvánul. Ezt az ellenállást táp álják azok az elméletileg megalapozatlan, té­ves felfogások, amelyek a gaz­dasági nehézségeket »vásárlóerő elvonással« — tehát a munkás- osztály és a parasztság életszín­vonalának csökkentésével — ja­vasolják megoldani, a mezőgaz­daság fejlesztését a parasztság jólétének emelése nélkül, — te­hát a parasztság anyagi érde­keltségének elvét megsértve — akarnak megvalósítani, vagy a mezőgazdaság fejlesztésére irá­nyuló intézkedéseket és különö­sen a paraszti termékek szabad­piaci értékesítésének kiszélesíté­sét egyoldalú, »parasztpolitiká­nak« tekintik. Ezek a felfogások összeegyez­tethetetlenek a szocializmus épí­tésének marxi-lenini alapelvei­vel. A szocializmus gazdasági alaptörvénye a dolgozók anyagi és kulturális igényeinek maxi­mális kielégítését követeli meg. A szocializmus építése csak úgy valósítható meg, ha a dolgozók­nak nemcsak több jog és sza­badság, hanem növekvő anyagi jólét is osztályrészül jut. Az élet- színvonal csökkentése — a szo­cializmus békés építésének kö­rülményei között — megingatná a dolgozóknak a szocialista épí­tőmunkába vetett bizalmát, csökkentené a munkakedvet és a munka termelékenységet, gyengítené a tömegek kapcsola­tait a párttal. Az életszínvonal csökkentése nem a szocializmus céltudatos építésének, hanem a nehézségek előtt való kapitulá- iásnak, a szocializmus építéséről való tényleges lemondásnak út­ja. Ez az út nem járható a dől» gozó nép, a munkásosztály, a párt számára. Káros az a felfogás is, amely a parasztság anyagi jólétét csök­kenteni, vagy emelkedését aka­dályozni kívánja. A mezőgazda- sági termelés növelését lehetet­len megvalósítani a mezőgazda- sági termelők anyagi érdekelt­ségének fokozása és anyagi jólé­tük növelése nélkül. Már pedig a mezőgazdasági termékek bő­sége teszi csak lehetővé, hogy a városok dolgozóit, a munkás- osztályt elláthassuk elegendő és olcsó élelmiszerrel és hogy az ipar egyre több hazai, mezőgaz­dasági eredetű nyersanyaghoz jusson. A mezőgazdasági terme­lés növelése ezért elsőrendű ér­deke a munkásosztálynak és a parasztság jólétének ezzel járó emelése a munkásosztály érde­keinek megfelelő politika. A pa­raszti vásárlóerő emelkedésének megakadályozása vagy elvonása megrendítené a parasztság ter­melési kedvét, megingatná a párt és a kormány politikájába vetett bizalmat; a termelés csökkenésére, áruhiányra, drá­gaságra vezetne, aláásná a mun­kásosztály életszínvonalát, ve­szélybe sodorná a munkás-pa­raszt szövetséget. Fejlődésünk jelenlegi szaka­szán, amikor a kisárutermelő égyéni gazdaságok teszik ki még a parasztság zömét, a mezőgaz­daság fejlesztésének, a munkás­paraszt szövetség megszilárdítá­sának fő eszköze a piaci kap­csolatok kiszélesítése. Azok az intézkedések, amelyek lehetősé­get teremtenek a parasztság szá­mára, hogy termékeinek nagy­részét a szabadpiacon értékesít­se, nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megszilárdítsuk a munkás­paraszt szövetség gazdasági alap­ját ; az erősen megalapozott munkás-paraszt szövetség pedig elengedhetetlen feltétele a népi demokrácia fejlődésének, a pro­letárdiktatúra feladatai megvaló­sításának. A paraszti vásárlóerő elvonása, a szabadpiac megszo­rítása tehát nem a munkásosz­tály jólétéhez és megerősödésé­hez, hanem népi demokráciánk meggyengítéséhez, a munkásosz­tálynak a paraszti tömegektől való elszigeteléséhez és a vá­rosi dolgozók ínségéhez vezetne. Ez az út épp olyan kevéssé jár­ható a munkásosztály, mint a parasztság számára. © Alaptalanok és helytele- nek azok a nézetek is, amelyek az új szakasz politiká­ját úgy értelmezik, hogy az ipa­rosításról, az ipari termelés ki­bővítéséről vaió lemondást je­lenti. E nézetek mögött az 1953 június előtt folytatott gazdaság- politikának az a téves alapgon­dolata húzódik meg, hogy az iparosítás csak a kohászat és a gépipar egyoldalú, mindenáron való fejlesztésével valósítható meg. A valóságban azg 1953 jú­niusa előtt folytatott gazdaság- politika nem azért volt téves, mert az iparosításra törekedett, hanem azért, mert az iparosítást nem hazai erőforrásaink és szükségleteink reális alapján, hanem azoktól elszakítva, tény­leges lehetőségeinkkel nem szjt

Next

/
Thumbnails
Contents