Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. október (9. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-20 / 248. szám
r yxsmnssMziMniEminEm IX. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM Ára 50 fillér 1934 OKTÓBER 20. SZERDA Éljen a Hazafias Népfront: a magyar népi erők egységes, országépítö mozgalma ! (A Hazafias Népfront választási jelszavaiból.) Megalakult a Hazafias Népfront megyei bizottsága Megyénkben a helyi népfrontválasztógyűléseken megválasztották a megyei népfront-bizottság tagjait is. Az előkészítő bizottság javaslatára október hó 19-én, kedden délelőtt 9 órakor összeültek a megválasztottak, hogy megalakítsák a megyei népfront-bizottságot. Az ülést — A magyar nép története bizonyítja — kezdte beszédét —, hogy akkor értünk el maradandó történelmi eredményeket, akkor jutott a magyar nép a haladás élvonalába, amikor képesek voltunk összefogni haladó erőinket, egyesíteni a soronlévő feladatok megoldására. A történelem bizonyítja tehát, hogy dicső győzelmeink legfőbb erőforrása a nemzeti összefogás volt. — Történelmünk egyik legszomorúbb korszakában, 1944 márciusa táján a nemzeti egység mozgalmát a Magyar Front fejezte ki. Ez szervezte a lakosság ellenállását, és alapjává vált a következő időkben a nagy nemzeti összefogásnak, a Függetlenségi Népfrontnak, amely végülis az ideiglenes nemzetgyűlés programmját adta meg. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front első programmjának megfelelően részt vettünk az antifasiszta háborúban, szétzúztuk a fasizmus maradványait, biztod- lottuk a demokratikus szabadságjogokat, megvalósítottuk a földreformot és számos olyan követelményt, amely a magyar népnek az, utóbbi 400 év folyamán célkitűzése volt. A Függetlenségi Népfront nem vált valóban élő, eleven tömeg- mozgalommá. Formálisan működött és csak egyes akciókra terjedt ki. Minden hiba, amelyet az állami vezetésben elkövettünk, jórészt ebben gyökerezik. Pártunk júniusi határozata feltárta a hibákat. Uj'1 politikánk következetes megvalósításához tartoMegyénk békebizottságai nevében Magyar Ilona Kossulh- díjas pedagógus szólalt fel. A következőket mondta: — A Hazafias Népfront megalakulása történelmi jelentőségű esemény hazánkban. Az új szakasz politikájának győzelemre- juttatása, célkitűzéseinek megvalósítása egész társadalmunk, egész dolgozó népünk egységét és támogatását igényli. Ennek a széles népi összefogásnak nagyszerű eszköze, lehetősége a Hazafias Népfront. Szeretnék egykét példát megemlíteni a nemzetközi politikai élet sikereiből, győzelmeiből, amelyek a nép összefogásának erejét példázzák és úgy születtek meg, hogy a népek százmilliói egyesítették erejüket egy célért, a béke megvédéséért. — Emlékezzünk vissza Korea és Vietnam példájára. A népek milliói a háború kezdetétől követelték a vérontás megszüntetését. A népek követelése azért jutott diadalra, mert a békeharKovács Endre, a megyei békebizottság titkára nyitotta meg. Napirendi, pontként javasolta az előkészítő bizottság beszámolóját, továbbá a megyei népfrontbizottság elnökségének megválasztását. Az előkészítő bizottság munkájáról Dallos Ferenc számolt be. zik a Hazafias Népfront életre- kellése is. A Hazafias Népfront, mint tömegmozgalom, a két nemzetfenntartó osztály, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szoros szövetségén nyugszik. E szövetség köré tömörülve az értelmiségiek, alkalmazottak, a kisiparosok és a kispolgári rétegek, tudósok, társadalmunk kiváló személyiségei jelentősen kiszélesítik a néphatalom tömegbázisát. Dallos elvtárs a továbbiakban méltatta a Hazafias Népfront célkitűzéseit, majd vázolta azokat a feladatokat, melyeket meg kell valósítanunk. Több községben már megértették a népfront célkitűzéseit és hozzáfogtak a helyi programm kidolgozásához. Soltvadkerten például felhívtak a népfront-gyűlésen a tanács figyelmét arra, hogy a községben 1090 métermázsa minőségi vetőmag van. Csereakcióval meg lehetne oldani a község minőségi vetőmagellátását. Izsákon a fiatalok szőlőtelepítésre vesszőt gyűjtenek, Baján felszabadulási munkaversenyt kezdeményeztek, Felsőszentivánon a lakosság jövedelmét azzal kívánják emelni, hogy fejlesztik az állattenyésztést, gondoskodnak takarmánybázisról. Több községben megmozdultak a társadalmi erők, hogy megkönnyítsék, szebbé tegyék a lakosság életét. — Dallos Ferenc hosszabban foglalkozott még a helyi bizottságok feladataival és kitért arra is, hogy mit kell tenni azokkal szemben, akik nem teljesítik hazafias kötelességüket. cosok a világ minden táján ösz- szefogtak és közösen szálltak síkra az esztelen háborúk beszüntetéséért. — A közelmúlt eseményei közül több példát hozhatnánk fel. Franciaországban az amerikai kormány nyomására olyan támadó egyezményt akartak ráerőszakolni a népre, amely az országot pusztulásba vezette volna. A francia nép a veszély óráiban összefogott. A hazájukat szerető emberek világnézetre, nemre, korra és vallásra való tekintet nélkül egy táborba tömörültek, ráébresztették a veszély tudatára az egész népet; a nép egységbe tömörülve megakadályozta az egyezmény elfogadását. A kormány kénytelen volt elutasítani a támadó célú »európai védelmi közösséget«. — Bizonyság ez arra, hogy a nép közös akarata olyan erő, mellyel nem lehet szembeszállni. A népi összefogás eredményeinek jelei világszerte megsokasodtak. Az utóbbi hónapokban a békelábor .javára billent a mérleg. Uj nemzetközi egységfront van kialakulóban, amely sok országot, hatalmas tömegeket foglal magába. Ilyen az a népi összefogás, amely a nyugatnémet állam felfegyverzese ellen irányul. — Ha a kapitalista Francia- országban, ahol egymással ellentétes embercsoportok állanak szemben egymással, — diadalt aratott az összefogás, mennyivei nagyobb lehetőségei vannak nálunk, a mi népi demokratikus államunkban a nemzeti erőa tömörítésének. A mi pártunk és kormányunk a dolgozó nép jólétének emelését tűzte célul. E nagyszerű cél elérése elképzelhetetlen a dolgozók széleskörű mozgósítása, egy táborba állítása nélkül. Olyan hazafias mozgalomra van szükségünk, amely egyesíti, összefogja a nemzet minden erejét. Ezért egyesül hazánk minden becsületes fia a Hazafias Népfrontba. Ez az ösz- szefogás most olyan körülmények között jön létre, amikor pártunk és kormányunk politikai célkitűzéseit sokkal inkább magáénak vallja minden becsületes hazafi, mint bármikor. — A magyar békemozgalomnak is része van abban, hogy a népi egység országunkban kialakulhat. Békebizottságaink szívós és türelmes munkája azt eredményezte, hogy hazánkban egyre többen győződnek meg kormányunk békepolitikájánan helyességéről — olyanok is, akik korábban nem igen értették Magyar Ilona után Kralován- szki József, a MÉSZÖV titkára kért szót. Hozzászólásában .azt javasolta, hogy a népfront megyei bizottsága vegye igénybe a iölöművesszövetkezetek politisai erejét is. Megyénkben 80.000 földművesszövetkezeti tag van. Ezek mozgósításával népfront- bizottságaink könnyebben megoldhatják feladataikat. A föid- müvesszövetkezűtek a helyi árjalapok feltárásában is segíthetnek. Javasolta, hogy rövid időn belül szervezzenek megyénkben még hat kisegítő üzemet. Ezek munkájával megjavíthatjuk falUtána l’app Géza református esperes kért szót. — Akik a történelem tudományával foglalkoznak — mondotta —, azoK egyértelműen megállapíthatják, hogy a magyar nép történetében soha nem volt még olyan nagytömegű, olyan mélygyökerű és olyan nagyhorderejű kérdéseknek a megoldására feladat, mint amilyen óriási mértékűekkel kell ennek a nemzedéknek megbirkóznia. Problémáink kétirányúnk. Egyrészt új gazdasági és politikai rendszert keil megépítenünk és ugyanakkor, amikor új gazdasági és politikai rendszerünket építjük, új embertípust kell teremtenünk, a kollektív ember típusát, Ez a meg a békemozgalom célját. A nemzetközi békemozgalom megújuló sikerei egyre nagyobb tömegeket állítanak a békemozgalom zászlai mellé, erős támaszául hazánknak és a békemozgalomnak. A Hazafias Népfrontnak sokrétű a munkája. Fő feladata, hogy a nemzeti egység megteremtésével, hazaszeretetre, helytállásra, a béke megvédésére nevelje a tömegeket. Ebben mindenkor számíthat bekebizottságaink munkájára cs segítségére. A békebizottságok jó munkamódszerekkel, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Segíteni akarják és fogják is a népfront-bizottságok munkáját. A Hazafias Népfront-bizottságok elősegítik békemozgalmunk továbbterjesztését. A népi egység megteremtéséért folytatott harc közben olyan emberekhez is eljutunk, akik még eddig nem ismerték meg a békemozgalmat és így nem is csatlakozhattak sorainkhoz. — Békebizottságaink csatlakozva a Hazafias Népfronthoz, legmesszebbmenően támogatni fogják a nemzeti egység megteremtésének munkáját, dolgozó népünk gazdasági és kulturális felemelkedésének harcát, örömmel állunk a Hazafias Népfront mellé. Egyetértünk céljaival. — Meggyőződésünk, hogy ez nemcsak hazánk javát szolgálja, hanem határainkon túl is segíti, bátorítja a békeszerető népeket. vaink lakosságának áruellátását. Felhívta a figyelmet arra is, hogy most szervezzük meg a műtrágya eladását, mert dolgozó parasztjaink már megkezdték megyeszerte a vetést. Most keli a műtrágya egyrészét felhasználni, hogy jövőre bővebb termést arathassunk. Javasolta továbbá, hogy a megválasztott megyei népfront-bizottság tagjai ne- csak abban a községben adjanak segítséget, ahol megválasztották, hanem azok a tagok, akik gyakrabban a megyében járnak, másutt is támogassák a helyi népfront-bizottságok munkáját. kétirányú feladat mérhetetlen nagy problémát rejt magában. Ezekkel birkózunk mindnyájan boldogan és örömmel. Boldogan és örömmel azért, mert tudjuk, hogy amikor ezeket megoldjuk, a mi népünknek szellemi és anyagi javát, az egész emberiség javát szolgáljuk. Nagy örömmel veszek részt a Hazafias Népfront munkájában. Segítek a tőlem telhető módon megoldani a problémákat, — gazdasági és politikai természetűeket eppen úgy, mint különösképpen az új ember típusának, a kollektív ember típusának a nevelésével kapcsolatos feladatokat. Szeretnem úgy megfogalmazni a dolgot, hogy a mi feladatunk az, hogy névszerint, sze- mélyszerint szóljunk mindenkihez, aki munkánk körébe tartozik. Megszólítjuk a Hazafias Népfront nevében és elmondjuk ezeknek az embereknek, hogy hív a Hazafias Népfront, hív egy táborba, de necsak azért, hogy ott álljunk tétlenül, hanem azért, hogy együtt cselekedjünk. Tetteink két irányba hatnak. Segítenünk kell az országépítő munkát, amely olyan szép eredményeket hoz, segítsük azt a nagy változást, amely az önző, csak magára gondoló kapzsi emberből a mások javát is szem előtt tartó, kollektív embert akarja megteremteni. Segítsünk dolgozni, szolgálni azért, hegy a magyar nép munkájának nyomán termett javak igazságosan osztódjanak el. így szépítjük a magyar nép életét, gazdagítjuk anyagiakban és szellemiekben. Látnunk kell, éreznünk kell azonban e történelmi pillanatban azt is, hogy csak úgy tudunk eredményesen szolgálni e Hazafias Népfront kereteiben, he egész szívünket adjuk erre e munkára. Akár pihenünk, akár dolgozunk, akár szórakozunk, szakadatlanul magunk előtt kell érezni ezt a hívogató, ezt az egy táborba tömörítő munkát, hiszen tudjuk, hogy az emberek nagy többsége olyan, aki indításra, hívegatásra vár. Én úgy nézek erre a bizottságira, mint ennek a megyének egyik legfőbb motorjára. Ha ebben a motorban csak kicsiny szögek is vagyunk, szerepünk mégis döntő jelentőségű. Ezért a munkáért a történelem von majd bennünket felelősségre és az a magyar nép, amely várja ettől a bizottságtól az irányítást. Ebben a nagy és szép összefüggő tevékenységben mi is részt akarunk venni Dr. Kujáni Ferenc kalocsai érseki lielynök felszólalása Dr. Kujáni Ferenc kalocsai érseki helynök emelkedett ezutár szólásra. Felszólalásában többe; között ezt mondotta: — Miniszterelnökünk a népfront szervezetéről és működéséről előadás*, tartott. Ismertette programmját. célkitűzéseit. Megnevezte azokat a tényezőket, amelyekre ebben a munkában lehet számítani. Az egyes tényezők között az egyházat is megemlítette. Biztosnak tartom, hogy őt ebben az a felismerés vezette, hogy az egyházak a hívek erkölcsi felfogására milyen nagy hatással vannak. Hiszem, hogy ebben az államépítő munkában a kormányzat az egyházak szerepét nem kívánja nélkülözni. Ebben a nagy és szép összefüggő tevékenységben, mely népünk boldogulását kívánja szolgálni, mi is részt akarunk venni. A magúnk részérői azon leszünk, hogy megismertessük híveinkkel azokat a nagy hazafias feladatokat, amelyek minden magyar emberre várnak. Hiszem azt, hogy munkánkat isten aldása fogja kö vetni. Győzelmeink legfőbb erőforrása a nemzeti összefogás DALLOS FERENC elvtárs, a megyei népfront előkészítő bizottsága elnökének beszámolója A békebizottságok segitik a népfront-bizottságok munkáját MAGYAR ILONA Kossuth-díjas pedagógus felszólalása A népfront-bizollság vegye igénybe a földmüves- szüvetkezetek poiiiikai erejét Kratcvánszki József hozzászólása Hiv a Hazafias Népfront, de nemcsak azért, hogy ott álljunk tétlenül, hanem azért, hogy együtt cselekedjünk Papp Géza református esperes felszólalása