Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-01 / 232. szám

„Mindezt a kormányprogrammnak köszönhetem*1 Szabados György bátmonos- tori dolgozó parasztnak a kor- ntányprogramm elhangzása óta kevesebb a gondja.fíem okoz már számára nyugtalan gondo­latokat, hogyan is oldja meg házának égetően sürgős átépíté­sét, tatarozását. A kormánypro- gramm előtt hiába számolgatott, az összegyűjtött pénz csak nehe­zen gyarapodott. Még vagy 5000 forint hiányzott belőle. A kormányprogrammot kö­vető rendelkezések egyszeribe megoldották Szabados gazda nagy gondját. Vegyük csak sor­ra, hol, mit nyert, mennyit gya­rapodott: Az elmúlt évben négy hold bükkönyösbúza termesztésére kötött szerződést. Ez egymaga 12 mázsa búzabeadástól mente­sítette. Az idén 5 holdra kötött termelési szerződést. A lótenyésztés is kifizető leit. Két csikója után, melyet nagy gonddal nevel, 1200 forint adó­terhet töröltek. Két üszőborjút is nevel. Ezután is 800 forint adókedvezményben részesül. — Jelentősen csökkent a beadása is. A kedvezmények tehát, me­lyek a kormányprogrammból fakadtak, jelentős összeget tesz­nek ki. Ha összeszámoljuk, ez 5600 forintra tehető Szabados György esetében. Egyszeriben meglett tehát a ház tatarozásá­hoz szükséges pénz. Most már a kőművesek is munkához láttak Szabados György portáján. Szabados Györgynek azonban már új tervei vannak. Elhatá­rozta, hogy évről-évre építkezni fog. Uj istállót, magtárat, górét, s mindazt, amit egy jól felsze­relt gazdaság megkövetel. — Mindezt pedig elsősorban a kormányprogrammnak kö­szönhetem, amely nekem is új kedvet adott munkámhoz, ( .— mondja Szabados György. ovidíörifad soklatiulsiumal VASS JANOS kötelességtudó gazda Jászszentlászlón, 11 hold­ján példamutatóan gazdálkodik. A gabonabeadását is közvetlenül a, cséplőgéptől teljesítette és most, a kukoricaszedés idején is alighogy megkezdte a törést, már egy kocsirakománnyal je­lentkezett a begyüjtőhelyon. Mintegy 15—20 perccel érkezett 4 óra után a terményforgalmi helyi telepére. Az átvevőhely ugyan még nyitva volt, a felvá­sárló, névszerint Fekete József még ott tartózkodott, de nem volt hajlandó átvenni a kukori­cát, arra hivatkozva, hogy 4 óra már elmúlt és a munkaidő le­járt. Vass Jánosék szépen kér­ték. hogy vegyék át tőlük ezt a kukoricát, ha egy kicsit meg is késtek, hogy ne kelljen nekik visszafelé ismét három kilomé­tert kocsizniok. Ha holnap ismét megteszik ezt az utat a rakott szekérrel, legalább félnapjuk rá­megy. KEZDŐDÖTT a huzavona. Most már a felvásárló hajlandó llett volna átvenni, mert Vassék ! felajánlották, hogy a kukoricát zsákokba szedik és a raktárba behordják, most már csak Ker­tész elvtársnőnek, a telepvezető­nek engedélye volt szükséges. Futottak az elvtársnőhöz, azt is megkérték, de az átvételre nem hajlandó, hiszen »4 óra már el­múlt«. A következő állomás a begyűjtési csoport volt. Éppen kint voltak a járási begyűjtési hivataltól is. Mindjárt telefonon ■hívták a terményforgalmi telc­pél és kérték, ha már ott van­nak, vegyék át a kukoricát Vas- séktól. Kertész elvtársnö erre azt felelte: — Nem vesszük át, mert a munkaidő lejárt és ve­gyék tudomásul, hogy a telepen én parancsolok! A VITA TOVÁBB FOLYT, mostmar a községi párttitkár, Seres József elvtárs is belekap­csolódott. A vége az lett, hogy másfélórás vitatkozás után este 6 órakor átvették Vass Jánosék kukoricáját. VÉLEMÉNYÜNK szerint több emberséggel kell kezelni a be­adást teljesítő dolgozó parasz­tokat. A kukoricát azonnal át lehetett volna venni és sok fe­lesleges időpazarlástól, vitától mentesül a terményforgalmi he­lyi telepének vezetője. Az ilyen eset akadályozza a begyűjtést, mert a dolgozó parasztoknak az ilyen bürokratikus huza-vona után bizony nemsok kedvük van ismét a begyiijtöhelyre szállíta­ni a kukoricát. L. J. Időjárásielentés Várható időjárás péntek estig: Ma felhőátvonulások, néhány helyen futó eső, holnap nyu­gat felől ismét növekvő felhőzet, több helyen, főként a Dunántú­lon eső. Az északnyugati-nyu­gati szél lassan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés erősödik, több helyen talajmenti fagy lesz. A nappali hőmérséklet kissé emel­kedik: Az ágasegyhájj állami gazdaságban hétfőn megindul a szőrei i Az ágasegyházi állami gazdaságban már megkezdték a sár- riehér szüretelését. Holdanként 35—40 mázsa szőlőt szednek a ^puttonyokba. Ebből a szőlőből nem készítenek bort, hanem mind (exportra jut, A gazdaságban a többi szőlőkben hétfőn kezdik meg a szü­retet. Erre igen jól felkészültek. A felkészülés már hetek óta folyik. A présházban még egy hidraulikus prést szereltek fel. Az idén tehát két ilyen gép végzi a szőlők préselését. A présházban újítást is fognak bevezetni. Eddig a szőlők morzsolása emberi .erővel történt. A napokban motort szereltek fel. Az idei szüret­ben a morzsolást már gép végzi. Több mint 20 ember munkáját takarítják meg. A borházban négy sorban állnak az üres hordók és várják <3. termést. 3000 hektoliter befogadására készítették elő a hordó­ikat. Az apróbb hordókban már forr a csemegeszőlő mustja. Még Sfolyik a csemegézés, de ezt a munkát rövidesen befejezik. Az állami gazdaság 3000 hektoliter bor termést vár. A kedvezőtlen időjárás ellenére a gazdaság teljesíteni tudja elő­irányzatát. 80 ember és hat motoros permetezőgép védte a szőlőt a kártevők ellen. A gyakpri permetezés megóvta a szőlőt és így ebben az állami gazdaságban az idén jó szüretre számítanak. Több szőlőfajtánál próbaszedést végeztek. Az ezerjó szőlőfajta mustja 18 cukorfokot mutatott. Szer kés ti csittütik postájából Bátran írhatom, hogy gépállomásunkon a jő munkát szerető embe­rek élnek és dolgoz­nak. Ha szükséges, munkatársaim é.ijcl- nappal is dolgoznak és vasárnap is szántanak. Ennek eredménye, hogy traktorosaink ■többsége sztahanovis­ta. s igen sokan már saját motorkerékpárju- (kon jájiafc dolgozni Közelmúltban Helfrich György traktorvezető 500 forint pénzju­talmat kapott, Katöd- ter Mártont pedig oklevéllel tüntették kJ jó munkájának elisme. réséül. A jüvö hónapban lesz egy éve, hogy a gépállomáson dolgo­som. A fél folyamán letettem az I, fokú technikai minimum- vizsgát és a cséplés befejezése óta traktor­vezető vagyok. Jelen­leg a hartai Lenin tsz- ben szántunk vetés alá váltótársammal, llel- fried Jánossal. Ter­vünket. 150 százalékra teljesítjük 100 szá­zalékos minőséggel. Éberling János, .. Hárfa« sßpil}omäs. HÍREK Október 2-án éjfélkor megszűnik a nyári időszámítás A minisztertanács határozata értelmében a nyári időszámítás', amelyet május 23-án vezettek be, október 3-ig tart. Október 2-án 24 órakor tehát az órákat 23 órára kell visszaigazítani. (MTI) BAJÁN as ünnepi könyvhét kere­tében október 5-én a Dőssa-terem- ben Hegedűs Gésa író tart jelolva­sást. * KISKUNFÉLEGYHÁZÁN írás- művészeti szakkör alakul kezdő írók és fogalmazástanítók részé­re a Móra Ferenc járási kultúr- házban. A tananyag logikai gya­korlatokból, műfajok elméleti és gyakorlati ismertetéséből és műbírálatból áll. Jelentkezni a Kossuth-utcai általános leány­iskolában lehet. * BÁCSBOKODOIS októberben meg­kezdik a földművesszövetkezeti áru­ház építését. Az ú;j áruház a mos­tani ioldmüv.esszövetkezeti áruda helyére kerül, A. földművesszövetke- zet csemegeüzietet is létesít. Az új áruház még ebben az évben elkészül * DUNAVECSÉN a kikötő felé vezető úton megkezdték a beton­járda építését. * KISKUNMAJSÁN az Orszá­gos Takarékpénztár kiskun­félegyházi fiókja sorsolási ta­nácsadást tartott, amelyen 652 dolgozó jelent meg. A sorsolási tanácsadáson sok dolgozó pa­raszt államkölcsön-kötvényét átnézésre bemutatta. 81 dolgozó­nak a kötvényét találták meg a kihúzott kötvények között. A postahivatal összesen 10.700 fo­rint összeget fizetett ki nyere­mények fejében. Többi között a Takarékpénztár dolgozói 3 darab 1000 forintos és 7 darab 500 fo­rintos nyereménnyel kisorsolt kötvényt találtak. Patyi István dolgozó parasztnak 4 kötvényét húzták ki és 550 forint összeget kapott kézhez. Losonczi Béla üzemi dolgozónak 6 kötvényét húzták ki, Szikora István, a Terményforgalmi dolgozója 1640 forint összegű nyereményt vett fel a postán, * AZ IZSÁK* állami gazdaság­ban szeptember 17-én megkezd­ték a sárfehér szürctclését. — Szeptember 29-ig már 1900 má­zsát exportált a gazdaság Kelet- és Nyugat-Németországba, Cseh­szlovákiába és Ausztriába. A sárfehér szüreíclcsévcl párhuza­mosan halad az »Imaszüret, ez már befejezéséhez közeledik. Almából eddig már 10 vagont szállítottak külföldre. * A BAJAI JÁRÁS minden köz­ségében megalakultak a Ha­zafias Népfront előkészítő bi­zottságai. Bácsbokodon, Csátal- ján, Dúvodon, Hercegszántón, Bátmonostoron és Felsőszentivá- non már munkához láttak a bi­zottságok. Ezekben a községek­ben az előkészítő bizottságok által megszervezett nagygyűlé­seken már megválasztották a helyi népfront-bizottságok tag­jait. KECSKEMÉTEN szeptember 5-én lovaskocsiról lópokrócot és egyéb tárgyakat loptak el. A tulajdonos a rendőrségen átveheti a lopott tár­gyakat. Jelentkezni lehet az átvétel céljából a kecskeméti rendőrségnél. LL emelet. sz. ajtó l A minisztertanács határozata az 1954—55. évi íűtési idényre A minisztertanács határozatot hozott az 1954—55. évi fűtési idényről. A határozat értelmé­ben a fűtési idény október hó 15-én kezdődik. Központi vagy kályhafűtéssel rendelkező álla­mi szerveknél, vállalatoknál és a központi fűtéses lakóházakban október 15. után akkor lehet megkezdeni a fűtést, ha az Or­szágos Meteorológiai Intézet elő­rejelzése szerint a várható napi középhőmérséklet 10 Celsius foknál alacsonyabb lesz. Kórházak, rendelőintézetek, óvodák, csecsemőotthonok, vagy ezekkel egyenlő elbírálás alá tartozó egészségügyi intézmé­nyek, iskolák, egyetemek, nap­köziotthonok, valamint az Álla­mi Balett-Intézet, az Állami Operaház és az Állami Operaház Erkel Színháza helyiségeiben október 15-én a fűtést, a külső hőmérséklettől függetlenül, meg lehet kezdeni, ha a helyiségek belső ’ hőmérséklete 18 Cels;us fok alá süllyed. November 1. után a külső hő­mérséklettől íüggetienüi a fűtés kötelező. A központilag fűtött helyisé­gekben, a belső hőmérséklet, a külső hőmérséklettől függően 8- 14 órán át 18 Celsius fokon tar­tandó, ennél magasabb hőmér­sékletre csak az egészségügyi intézmények és a napköziottho­nok helyiségeit lehet felfűtem, A minisztertanács határozata a sportlétesítmények igénybevételével és használatával kapcsolatos egyes kérdésekről A minisztertanács határozatot hozott a sportlétesítmények igénybevételével és használatá­val kapcsolatos egyes kérdések­ről. A határozat kimondja, hogy sportlétesítményt, vagy sport­célra kijelölt területet nem sportcélra igénybevenni nem szabad. Népgazdasági érdekből kivételesen indokolt esetben az illetékes miniszter javaslatára az OTSB engedélyezheti ez igénybevételt. Ebben az eset­ben az igénylő azonos célokra KOSA H alkalmas, megfelelő sportléte­sítmény építéséről tartozik gon­doskodni. Nem sportcélra történő idő­leges, vagy esetenkénti fel- használáshoz a megyei (buda­pesti) TSB adhat engedélyt. A sportlétesítményeket hasz­náló sportszervezetet az OTSB jelöli ki. Ka a sportlétesítmény használatában a sportszerveze­tek között vita támadna, az il­letékes megyei (budapesti) TSB dönt. L AB« A Csongrád-Bács-Békés-Pest me­gyék összevont bajnoksága: Alföldi Kecskeméti Kinizsi— Szegedi Egyetemi Haladás 75:51 (42:23) Kecskemét. Vezette: Dánffy, Hor­váth. Az Egyetemi Haladás csak az első tíz percet bírta igazán erővel. Ekkor a magas termetű középjátékosuk, Si­mon révén sok pontot szereztek és sokáig vezettek is. A 10. perc után a gyors és jól indító Kinizsi egyre jobban elhúzott. A játék színvonala meglehetősen alacsony volt. A kecs­keméti csapat, bár nagy fölényt har­colt ki, rengeteg hibát vétett Sok volt a labdaeladás és a lépéshiba. Végeredményben a Kinizsi, bár gyengébb teljesítményt nyujtott, mint az előző héten, megérdemelten nyerte a rangadót. Kosárdobók: Balogh 24, Virágh 1F. Pleskó 14, illetve Simon 12, Nyírád; 16. Jók: Sahin-Tóth, Balogh, Lipták. Guótli, illetve Nyírádi, Simon. Kecskeméti Honvéd— Kiskun] elegy házi Vasas 63:35 (32:13) Kecskemét Vezette: Horváth. Vi- rágli, A Honvéd játékosok a mérkőzés1: megelőző héten a hadseregbajnoksá- gon vettek részt és így fáradtan áll lak ki a mérkőzésre. Mindkét csa­pat feltűnően gyengén védekezett, de a Honvéd játkosok a fáradságul ellenére is jól harcoltak a palán! alatt és eredményesen dobtak kosár ra. Kosárdobók: Szeghalmi 23, Gruber 11, illetve Bódi S. 15, Bódi T 13. Jók: Káló, Dénes, Vitális, Simon, illetve Bódi T , Bódi S., TajU. Birkózás Bács-Kiskun megye 1954. évi fel­nőtt egyéni kötöttfogású birkózó- bajnokságát 1954. október 3-án ren­dezi meg az MTSB Kalocsán. A beérkezett nevezésekből ítélve, igen nagy küzdelem várható a bajnokság minden súlycsoportjában, annál is inkább, mert hiszen kötött­fogásban a versenyzőink csak a múlt év első felében találkoztak utoljára egymással. Versenyzőink tudatában vannak ennek a küzdelemnek fontos­ságával és lelkiismeretesen készül­nek fel a találkozóra. A versenyen a Kalocsai Kinizsi, Kecskeméti Kini­zsi, Kiskunfélegyházi Vasas és a Kecskeméti Honvéd versenyzői küz­denek majd a bajnokságért. A megyei kötöttfogású bajnokság első két helyezettje továbbjut és indulási jogot nyer az október 10-én Kiskunfélegyházán megrendezendő területi bajnokságban való indulás? ra, melyen Bács és Csongrád megye versenyzői vesznek részt. Kerékpár Baja város 1954. évi háztömbkörüli kerékpár­bajnoksága Vasárnap rendezte meg a városi TSB és a Bajai Vörös Meteor Baja város 1954, évi háztömbkörüli kerékpárbajnokságát. A jói sikerült, versenyt nagyszámú közönség néz­te végig. A verseny eredményei a következők: Úttörő lányok: 1. Zsif- kovics (Közp. Ált. Isk.) 4:27.1, 2. Link (Alsóvárosi Ált.) 4:42.5, 3. Zen gödi (Als. Áll.) 4:43. Úttörő fiúk: 1 Faludi (Kiscsávoly) 4:15 1, 2. Kol­ler (Alsóváros) 4:18, 3. Buck (Szt. István) 4.25. Csapatverseny, lányok: 1, Központi Általános Iskola, 2 Alsó- városi Iskola. Fiúk: 1. Alsóvárosi Is­kola, 2. Szt-istváni Iskola. Női ifjú- sági bajnok: Borsodi Julia (B. Vö­rös Meteor) 12:11.7, Női felnőtt bajnok: Jaszenovics Erzsébet (BVM) 11:41.8. Férfi ifjúsági bajnok: Fe­hérvári G. (BVM, versenygép) 15:57.9. Férfi felnőtt bajnok: tíághy T. (BVM. versenyg.) 18:39.1. Férfi felnőtt bajnok: Rózsa M (MTH, strapagép) 20:055, ELADÓ alig használt, 25—30 mázsát bíró perselyes széleskocsi. — Kecs­kemét, Kaszap-u. 15. sz. 1139 IDŐS magános nő. vagy férfi ellátá­sát vállalom lakásért, vagy házin­gatlanért — Kecskemét, Klapka-u. sz, Kapronczi, • Kilencszer 20.717 forint! A TOTÓRAN ezúttal nem akadt 12 találatom szelvény 11 találat — 20.717 Ft 10 találat — 2.005 Ft 9 találat — 343 Ft Az e heti szelvény újabb nagy nyereményeket ígér. A szelvényen szerepel a Bp. Honvéd—Bp, Vö: rös Lobogó rangadó is. A ,,Sport. fogdás‘‘ hetilap részletes útmu­tatót közöl az e heti Totó-sze! vény kitöltéséhez. Kapható e sportfogadási kirendeltségeknél é: a hírlapárusoknál. 510*« Apróhirdetések ELADÓ ház, azonnal beköltözhető. — Kecskemét, Mária-város 26. sz. list ELADÓ férfiöltöny, téli nadrág, k< zepes termetre, egy pár férfi 41-es cipő, — Kecskéméi, Mária-utea 17 sz. _______________________________1132 K ERESEK megvételre négyhengeres csappantyús mágnest. Tóbi László. Kecskemét, Rendörfalu, IV.-utca 1.' sz. 1132 ELADÓ Kecskemét. Akácfa utca 7.- szárn alatti ház. — Érdeklődni: Szuitán-u. 6. sz. Barta Jánosné- nái. 1131 ELADÓ konyhabútor, nagyteknő. kétajtós szekrény. — Megtekinthet«- mindennap 1 óra után, vasárnap egész nap, Vörösmarly-utca 4 szám Molnárnál. 1136 ELADÓ hálószoba., konyhabútor és kétlóerős villanymotor. — Kecs­kemét, Szarvas-u. 6/a. . 1140 HÁZTARTÁSI alkalmazottat felve­szek. — Kecskemét, Batthyány-u. 4. sz. 1141 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskisktmmegyci Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség : Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25-16. 26—19, 11-22, 20—9? Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon : 22—09 Bácskiskumnegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 E. Vei Fat agú ímre igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents