Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. szeptember (9. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-16 / 219. szám
til nt ismertetés I A bürokrácia és az óraketyegés A Magyar Optikai Művek csinos kivitelű órákat gyárt. Gyártmányait, — a keresett Mom-órákat, — az Űra- és Ékszcrketeskedelmi Vállalat üzletei hozzák forgalomba. Az órák vásárlásával egyidejűleg minden vevő jótállási igazolást is kap. A jótállás egy évre szól. Eddig minden rendben is volna. A Magyar Optikai Művek a szocialista gyáripartól váró követelményeknek mtgfelelöen törekszik a csinosságra, a vásárlók igényeinek, tetszésének elnyerésére. A szocialista kereskedelem pedig azon van, hogy a dolgozók könnyen hozzá is jussanak. Az egy évre szóló jótállási igazolással azonban baj van. Ha a Mom-óra egy éven belül, — gyári hiba révén javításra szorul, — csak a gyártelepre felküldve javítható. Az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat, amelyik tulajdonkeppen forgalomba hozza és így közvetlen kapcsolatot tart a vevővel, ’■’■tervszám hiányában« a ■jótállásból eredő kötelezettségének nem tehet eleget. A vevő bosszankodva veszi ezt tudomásul, neki az órára szüksége van, hiszen azért vette, nem tudja nélkülözni hetekre, hónapokra, mire b. beérkezés szerinti »besorolás« után azt kijavítják. A bürokrácia igy szól bele még az óraketyegésbe is. Nekünk volna egy javaslatunk. A Magyar Optikai Művek biztosítsanak lizonyos »tervszám keretet« az általuk gyártott és az Óra- és Ékszerkereskedelmi által forgalomba hozott órák kijavítására. Hogy a jótállás is meglegyen és a vásárló is meg legyen elégedve. Éz gyorsabb is volna, hiszen mindenütt helyben a javítást elvégezhetnék. Az elszámolást pedig kölcsönösen könnyűszerrel megejthetik. Miért kell az ilyen irányú lehetőségeket a vásárlók bosszúságára még csak figyelemre sem méltatni. Ja igaz! Lehet, hogy ez olyan túlegyszerű, hogy ezt a bürokrácia sem bírná el. BIRÖ LÁSZLÓ. A MÁKGUBÓ begyűjtésben tevékenyen résztvesznek az úttörők is. A kiskunmajsai földművesszövetkezetnek Kertész Farkas Ferenc VII. általános iskolai tanuló eddig egymaga 10 mázsa gubát adott le. G. Nagy Bálint, szabadszállási úttörő közel 600 kilogramm mákgubó gyűjtésével segítette elő a földművesszövetkezet tervteljesíté- sét. * NAPRÓL-NAPRA több kölcsönös segítő takarékpénztár alakult megyeszerte Ezek a segítő takarékpénztárak üzemekben, intézményekben, illetve hivatalokban működnek. Országos viszonylatban is szép eredményt ért el Kecskemét. * MEGYÉNK földművesszövetkezetei a legutolsó értékelés szerint a papírgyűjtő hónap országos versenyében a második helyre kerültek. A rongygyüjtésben az előirányzott 47 százalékos teljesítésével az első helyre kiizdötték fel magukat. A SZÖVOSZ a MÉSZÖV-öt az eddig elért jó eredmények miatt dicséretben részesítette. * OKTOBER 2-ÁN lesz Balassi Bálint, a magyar irodalom kimagasló alakja születésének 400-ik évfordulója. Az évforduló kapcsán megyénkben is ünnepségeket tartanak, melyek már szeptemberben megkezdődnek. m A VASKUTI Kossuth termelőszövetkezet tagjai 22 holdon az ősziárpát, 14 htodon a rozsot és 2 holdon az őszi takarmánykeveréket már elvetették. ÁRDRÁGÍTÁSÉRT a BKM felügyelősége Szentirmai Istvánnét, bajai í'öldmüvesszövetkezeti dolgozót 50 forint, Eperjesi Imre soltvadkerti szövetkezeti dolgozót 50 forint és Deák Pétert, a tompái íöldmüvesszövetkezet bolti dolgozóját 150 forint pénzbírsággal sújtotta. * AZ ALPÁRI löldmüvesszövetkezel halászcsárdája is résztvesz a budapesti mezőgazdasági kiállításon. A szép halászati pavilon 1000 négyzetméteres területen épült és 50 szövetkezeti dolgozó végzi a kiszolgálást. A kiállítás látogatói előszeretettel keresik fel a csárdát, ahol naponta friss halászlevet, halpaprikást, sült és rántott tiszai halakat fogyaszthatnak, Az alpári halászesárda napi forgalma meghaladja a 60 ezer forintot. * NAGY ÉRDEKLŐDÉSSEL látogatják a kecskeméti amatörfényképészek a postás kultúrotthonban rendezett fotóművészeti kiállítást. A kiállításon a legtehetségesebb amatőrök alkotásai szerepelnek. * A KATYMÁRI délszláv népi együttes a közeljövőben 10 napos körútra indul Csongrád megyében. Az együttes új műsorát mutatja be Csongrád megye falvaiban. • KUNBARACSON a közeljövőben rendszeres mozielőadásokat tarianak. Szombaton és vasárnap látogat el a községbe a legújabb műsorfilmekkel a mozi. Kiszélesíti a MOKÉP a tanyai vetítéseket is. A bócsai mozi például átalakul kiskörzeti mozivá, így nemcsak a községben, hanem az egyes határrészeken is rendszeresen tart előadást a jövőben. Cfalanap Tjázl/tro n Az elmúlt szeptemberi vasárnap ünnep volt Tázláron, de az egész kiskőrösi járásban is. A kiváló munkát végző, begyűjtésben élenjáró Tázlár község falunap keretében ünnepelte elért eredményeit. Eljöttek ezen a napon a dolgozók a kiskőrösi járás többi községeiből is, hogy megnézzék, átvegyék mindazt, ami a tázlári dolgozók munkáját eredményessé tette, de eljöttek azért is, hogy tanácsaikkal még kiválóbb munkára serkentsék őket. Az ünnepi napot zenés ébresztő vezette be. A kultúrotthon előtt a gépállomás dolgozóihak baráti segítségét dicsérve, szépen feldíszített színpad várta a gazdagyűlés kezdetét. Ezen az ünnepi gyűlésen került sor a begyűjtésben és adófizetésben élenjáró dolgozók megjutalmazására, majd a Hazafias Népfront helyi előkészítő bizottságának megalakítására. Büszkén verődtek össze a tenyerek, amikor kiderült, hogy a tázlári dolgozók nemcsak a járásban, de a megyében is példát mutatnak. Az ünnepi hangulatot csak fokozta a szépen feldíszített teremben megtartott közös ebéd, amelyen a vendégeken kívül résztvettek a község legkiválóbb dolgozói is. Fontos eseménye volt a napnak a tapasztalatcsere, amelyet mezőgazdasági kiállítás vezetett be. Ezután a vendégek és a község dolgozói megtekintették az élenjáró termelőszövetkezetet, a gépállomást és több kiváló egyéni dolgozóval beszélgettek el. — Nagy érdeklődés mellett zajlott le a délutáni órákban Homokmégy—Tázlár labdarúgó csapatának barátságos mérkőzése. Ezt a tázláriak életében sokáig felejthetetlen napot, a vendégszereplö homokmégyi együttes gazdag, színes műsora avatta még szebbé. Az ünnepi nap a fiatalság vidám táncával ért véget, mialatt az idősebbek előtt az »Életjel« című film vetítése közben még világosabbá lett: a munka bármely frontján dolgozzék is az ember, csákányt fogjon a keze, vagy az eke szarvát, áldozatokat vállaló, becsületes munkával egyformán segíti új életünk építéséti “ EIGÖ TERES, Kecskemét, * • r KönvvesDole------- ' A 1 * 3 A Mezőgazdasági Könyvkiadó az októberi ünnepi könyvhétre több időszerű mezőgazdasági szakkönyvet ad ki. Ezek közül ismertetünk néhányat. Bíró Gyula: Gyakorlati takarmányozás c. könyve az állattenyésztők kitűnő tanácsadója. A könyv részletes táblázatokat közöl, amelyekben feltünteti az egyes állatok mennyiségi és minőségi takarmányszükségletét. Báldy Bálint: A baromfi te-* nyésztése c. művében saját elméleti és gyakorlati tapasztalatait írja le. Elsősorban a háztáji kistenyésztőkhöz szól a szerző,' mert hiszen országunkban a ba-* romfiállomány nagyrésze a dolgozó parasztok portáján található. A könyv legfontosabb fejezete a magyarfajtájú tyúkok nemesítését tárgyalja. Megemlíti a haszongalambtenyésztést is, amely a legolcsóbb hústermelés és a gyommagirtás fontos tényezője. Időiárásielentés Várható időjárás csütörtök es* tig: felhőátvonulások, több helyen kisebb záporeső, esetleg zivatar. Időnként élénkebb nyugati-délnyugati szél. A nappalt felmelegedés kissé mérséklődik, Várható hőmérsékleti értékek csütörtökön reggel: 13—16, délben nyugaton 23—26, keleten 26 —29 fok között. (MTI) „Örökség a A »Örökség a ketrecben« című vidám, fordulatos nyugatnémet filmet szeptember hó 16-án mutatja be a kecskeméti Városi Mozi. A film Emil Keller, egy hamburgi nagy tervezőiroda bátortalan, ügyefogyott mérnökének élményeit varázsolja a néző szeme elé. Fél »Herr Keller« mindenható főnökétől, lakótársától, általában mindenkitől, akinek csak a közelébe kerül. A tervező irodáketrecben" ban Keller úr rövidesen szerelemre gyullad az iroda egyik új alkalmazottja, a főnök titkárnője iránt. Csak egy a hiba, a kislány nem jó szemmel nézi barátunk félénkségét. Ekkor lép közbe az az óriási esemény, amely Keller úrból olyan bátor embert formál, aki nem fél még az oroszlántól sem. A fordulatos film főszereplője a nálunk is jólismert, kitűnő német komikus, Heinz Rühmann. Jelenet az »Örökség a ketrecben« című német filmből. BúesAíiskun megye—Pest megye válogatott atlétikai viadalai*’ a férfi számokban Pest, a női számokban Bács megye szerzett több pontot Vasárnap rendezte meg a Megyei TSB Kecskeméten, az Építők széktói ' sporttelepén a Bács Kiskun megye—Pest megye válogatott atlétikai viadalt. A verseny úgyszólván minden számban nagy küzdelmet és sok jó eredményt hozott. Különösen nagy küzdelem volt a 800 m férfi síkfutásban a pestmegyei Molnár és a bácsmegyei Beke között. A célegyenes bejáratánál még Beke vezetett kb. egy méterrel. Az utolsó métereken Molnár befogta és néhány centiméterrel megelőzte ellenfelét. Az idejük azonos, 1.57.8, kitűnő idő. Szép versenyt vívtak az 5000 méteres gyaloglás részvevői is. A közönség a hosszú verseny szám ellenére is végig figyelemmel kísérte a kitűnő Ferenczy, Geri és Kovács küzdelmét, melyből végül is Ferenczy biztosan került ki győztesen. Ferenczy alig félóra múlva elindult az 5000 méteres síkfutásban is és a jó időt futó Kovács és Séra mögött harmadik lett. A férfi számok közül Bács megye a súlylökésben, diszkoszvetésben, hármasugrásban szerzett kettős győzelmet. A férfi verseny eredményei: 200 m síkfutás: 1 Csutorás (Pest) 23.7, 2. Halász (Bács) 24—, 3. Hosszú (Pest) 24 5, 4. Rorböckh (Bacs) 24 6. S00 m síkfutás: 1 Molnár (Pest) 157.8, 2 Beke (Bács) 1.57.8, 3. Duma (Bács) 2.05 4, 4. Zíöldi (Pest) 2.05.8, * Súly lökés: 1. Deli (Bács) 12.42, 2 Beck (Bács) 11.76. 3. Tóth (Pest) 10.98, 4 Losonczi (Pest) 9 95. Távolugrás: 1. Csutorás (Pest) 625, 2. Mack (Pest) 601, 3. Papp (Bács) 594, 4. Pataki (Bács) 557. Magasugrás: 1. Slezák (Pest) 170, 2. Papp (Bács) 165, 3. Császár (Bács) 165, 4. Osgyán (Pest) 165. 5000 m gyaloglás: 1. Ferenczy (Pest) 25.26, 2. Geri (Bács) 25.51, 3 Kovács (Bács) 27,16, 3. Szecsei (Pest) 28.43. Diszkoszvetés: 1. Deli (Bács) 36.60, 2. Beck (Bács) 35.80, 3. Debreczeni (Pest) 30.12, 4. Losonczy (Pest) 28.88. 1500 m síkfutás: 1. Kolozs (Pest) 4.13.8, 2 Gregus (Pest) 4.14 2, 3. Kalmár (Bács) 4-16.9, 3. Csányi (Bács) 4,22 8. 5000 m síkfutás: 1. Kovács (Pest) 16.34.6, 2. Séra (Bács) 16.57.4. 3. Ferenczi (Pest) 17.09.6, 4. Richter (Bács) 18.37.4. Gerelyvetés: 1. Tóth (Pest) 47 45, 2. Hegedűs (Bács) 43.76, 3. Osgyáni (Pest) 42 55, 4. Boldizsár (Bács) 41 85 Hármasugrás: 1. Halász (Bács) 12.62, 2. Pataki (Bács) 12.00, 3. Szilva (Pest) 1157, 4. Sárosi (Pest) n.45. Svédváltó: 1. Bács megye, 2. Pest megye. A női számokban a bácsmegyei versenyzők a magasgurás kivételével minden számban megszerezték a győzelmet 100 m síkfutás: 1 Kovács G. (Bács) 12.9, 2. Tóth K. (Bács) 13.5, 3 Szatmári (Fest) 13.9, 4 Nagy J. (Pest) 14.1. 40J m síkfutás: 1. Kovács K. (Bács) 64.6, 2, Giger (Pest) 65 9. 3. Dávid (Pest) 66.6, 4, Forgó (Bács) 73.5. Magasugrás: 1 Goőr (Pest) 135, 2. Ragó (Pest) 135, 3 Bucsányt M. (Bács) 130, 4. Tóth K. (Bács) 130. Diszkoszvetési 1 Szatmáriné (Bács) ! 38.30* 2«, Bucsáxm I4 .(Bács). 36,92* 3 Tánczos (Pest) 29.32, 4. Szabó (Pest) 20.79. Súly lökés: 1 Bucsányi I. (Bács) 1032, 2. Szatmáriné (Bács) 10.14, 3. Kamhal M. (Pest) 9.18, 4. Tánezos (Pest) 9.11. Távolugrás: 1 Kovács G. (Bács) 504, Kamhal M. (Pest) 495, 3. Szekeres (Bács) 181, 4. Ray E (Pest) 468. 4x100 m női váltó: 1 Bács megye (Kovács G, Tóth, Szekeres, Ko-A DÉLMÁGYARORSZÁGI Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kecskemét város lakosságát, üzemeit, hatóságait és intézményeit, hogy szeptember 19-én, vasárnap délelőtt 7 órától 10 óráig az áramszolgáltatás az egész városban szünetel. — Ezen idő alatt a város területén sem világítási, sem ipari áram nem lesz. 3310 JÓKARBAN lévő, alig használt, sötét, fényezett, keményfa háló eladó. Kiskunfélegyháza, Attíla-út 2, szám alatt. 1049 BUDAPESTI állandó munkára, kiskockakő kövezéshez kovezőket, férfi segédmunkásokat, és kubikosokat felveszünk. Munkásszállást, munka ruhát adunk, családfenntartóknak munkanaponként 10 forint különélési pótlékot fizetünk A felutazás vasúti költségét alkalmazás esetén vissza térítjük. Négy hetenként haza- és visszautazás vasúti költségét visel jük. — Jelentkezés: Budapest, V.. Belgrád rakpart 13—15 , Fővárosi Otépítő Vállalat munkaügyi osztó iyái^ 60íö vács K.) 52.5, 2, Pest megye (Goór^ Nagy, Szatmári, Zsuzandor) 54.9, 3, Bács megye serdülő (Bucsányi^ Kellner I, Kellner 11 , Ginyl) 56.3., A verseny rendezése és az eredményközlés kifogástalan volt. Hiba volt azonban, hogy a verseny; közben túlságosan sok rendező, versenyző és mégtöbb illetéktelen egyén tartózkodott a pálya belsején és ez nagyban zavarta a verseny áttekinthetőségét. Sz. Z. vesz a Baromfi- és Tojásbegyüjtrí Vállalat, Kecskemét, Bercsényi-utca 2. sz. . 3311 ELADÓ táska-írógép. — Kecskemét, Vacsi-hegy 3. sz. Bordás István. 1055 ELADÓ kertes családiliáz — Kerekegyháza, Dózsa György-út 90 sz.alatt.. 3312 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága nspiiapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1 sz, i elei on; 25—16. 26—19, 11—22, ’2t>—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEB’ Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V, Kecskemét — Telefon: 24—09 HL fcj £aragó fejje igazgató Magyarország 3:0 arányban vezet Iziand ellen sz amszterdami XI. sakkcsapat-világbajnokság döntőjében AMSZTERDAM. (ANP) Az amsz terdami XI. sakkcsapat-világbajnok ság döntő küzdelmei során kedden délelőtt a II. fordulóban függőben maradt játszmákat fejezték be. Sándor vereséget szenvedett Bobo kovt'ól (bolgár) s így a Magyaron loIo-lőiiyeresnBíiyi fizettek ki Kecskeméten Kedden este a Városi Moziban a közönségnek kellemes meglepetésben volt része. Az Életjel című film bemutatása előtt kigyultak a villanylámpák és közölték a közönséggel, hogy most adják át a három Totónyertesnek a főnyereményt. A közönség nagy érdeklődése közepette lépett a színpadra a három nyertes, Langó István, Sallai Gyula és id. Szabó Ferenc, a Kecskeméti Földművesszövetkezet dolgozói, valamint az Országos Takarékpénztár munkatársai. Sz Kovács József elvtárs, az OTP Sportfogadási Osztályának kiküldötte üdvözlőbeszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a magyar sport hatalmas nemzetközi sikereiben nagy részük van azoknak a lotozóknak, akik hétröl-hétre megvásárolják a szelvényeket és amellett, hogy igen sok esetben nyernek, újabb sikerek elérését teszik lehetővé a magyar sport APKÓHIRDETÉSEK LÁDA- és ketrecjavító munkást felszág—Bulgária mérkőzés 2:2 arányban végződött. Kedden délután a III forduló mérkőzéseire került sor. Magyaror-1 szag Izlanddal mérkőzött, s 3:0 arányban vezet. (MTI) számára. Ezután bejelentette, hogy» a nyertesek 5000 forintot ajánlót-: tak fel az árvízkárosultak javára. Ezért az összegért ötven pár gyermekcipőt vásárolnak és juttatnak el az árvízsujtotta terület egyik községébe. Ezután következett a nyeremény; kifizetése. A három boldog totó nyertes, akik egy közösen vásárolt; szelvénnyel nyerték a 90.000 forintot * boldogan vették át a hatalmas pénzösszeget. A nyeremény kifizetésekor sole ilyen sóhaj szakadt fel a közönség soraiban: ,,Már ezen a héten én is veszek Totó-szelvényt, talán én is nyerni fogok.’4 Az egész ünnepség csak néhány percig tartott, de bizonyára sok sportkedvelő kapott kedvet arra,, hogy részt vegyen a totózók szórakozásában.