Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-25 / 200. szám

dl gêpioL a hazának Megyénkben csak három járásban -fejezték be a cséplést. Képünk Horváth A. Simon (Tompa, Eötvös-u. 2.) dolgozó paraszt (f-’hér ruhában) gabonájának cséplésekor készült. A géptől adta be 200 kg búza, 117 kg rozs és 17 kg árpaelőírását. HÍREK A KISKUNHALASI ünnepi vásár forgalma a magánáruso­kat kivéve 4 millió 700 ezer fo­rint, a tanácsi kiskereskedelmi vállalatok ebből egymillió 900 ezret forgalmaztak. Minden ta­nácsi kiskereskedelmi vállalat túlteljesítette tervéi. Az árusí­tásban a Kiskunhalas és Kör­nyéke Kiskereskedelmi Vállalat járt az élen, előirányzatának másfélszeresét érte cl. * A BAJAI VÁROSI tanács sürgős intézkedését várják a dolgozók, mert a MEZŐ KÉR a város kellős közepén a járdates­tet láda- és kosárraktárnak hasz­nálja. A 103. számú népbolt sem akar a »példamutatás« mögött ■maradni és követi a ládák és kosarak felhalmozását a járdán. Ezek elfelejtik, hogy a járdák a gyalogközlekedés céljait szol­gálják és annak szabaddátételét minden körülmények között biz­tosítani kell. * CSÁSZÁRTÖLTÉS termény- begyűjtési tervét alkotmányunk ünnepére 100 százalékig teljesí­tette. « A NAGYIPAR egyes cikkek­ben még mindig nem tudja a kereskedelem igényeit kielégí­teni. Van pedig számos eikk, (melynek hiánya szinte érthetet­len a vásárló közönség előtt. A megyei tanács a kereskedelmi osztály kezdeményezésére pén­teken értekezletre ülnek össze a kereskedelmi vállalatok és kis­ipari termelőszövetkezetek szak­emberei, hogy megtárgyalják, milyen ruházati és vegyesipar- cikkeket tudnának gyártani, .«mellyel az igényeket ki tudnák elégíteni. « A SZABADSZÁLLÁSI pénz­ügyi csoport dolgozói leleplezték Cseh Sándor 50 holdas kulákot, aki 25 járlatlevelet hamisított, illetve rokonainak, ismerősei­nek nevére Íratott át. Esért a cselekedetéért a nép bírósága ítlőit kell felelnie, A SZABADSZÁLLÁSI gépál­lomáson elsőnek Bodor Zoltán fejezte be a escplcst, összesen 2801 mázsa gabonát csépelt. Má­sodiknak Trepák Imre végzett, aki 3881 mázsát engedett zsá­kokba. * A megyei tanács a megyében élő haladó szellemű kiállító kép­zőművészei számára lehetővé tette a nyári művésztelepi mun­kaközösséget. Képzőművészeink Vörösberényben (Balatonalmádi) a kultúrottbonban nyertek el­helyezést. Prohászka József, dr. Gaál Dezső, Gaál Sándor, Fuchs József, Göldner Tibor és vendé­gük, Erdős János (Hódmező­vásárhelyről) és Jenci Zoltán (Budapest) is közösségükben dolgozott. A munkaközösség ér­tekezett a Vörösberényben állo­másozó Budapesti Képzőművész Stúdió harminc tagjával, ami- koris felvetették annak gondo­latát, hogy helyes volna a Ba­laton mellett állandó művészte­lepet létesíteni. A csoport 3 he­tes munkásságából Kecskemé­ten „Balatoni Képzőművész Tárlatot“ rendez. » * EGYMILLIÓ 50 ezer forintot fordítanak ezévben beruházás­ként a kiskunhalasi járás isko­láinak fejlesztésére. Keiebián kéttantermes iskola, llarkakö- tönyben két tanítói lakás épül többek között ebből az összeg­ből. * A BÁJAI JÁRÁSBAN elma­radás mutatkozik a III. évne­gyed adófizetési tervteljesítésé- bcn. Az elmaradás oka a felvi­lágosító munka hiánya, a párt- és kormányhatározatok egyoldalú értelmezése, a törvé­nyes rendelkezések alkalmazá­sának elmulasztása.. Nem egy községben, mint például Nemes­nádudvaron, Csávolyon, Nagy- baracskán a tanácsok megalku­vása nem nyújtott kellő segítsé­get a pénzügyi szerveknek a transzferálások végrehajtásában, SAKKISKOLA TÚLSÚLY A KÖZÉPEN A király elleni eredményes táma­dásnak egyik feltétele a túlsúly megszerzése a középen. Ilyen ese­tet” mutat a következő ábra: Törvényei}kívüli lovag Világos esélyeit növeli a futópár is A támadás 1. e-5 lépéssel kez­dődik Ez a lépés elűzi az Í6- huszárt, amely a királyállást a leg­hatékonyabban őrzi Az e gyalog előnyomulása az e4-mezőt biztosítja a világos huszár számára s ezzel új erő vonul az ellenséges király elleni támadásra. , Előkészíthetjük a tamadast Ff4 és P-adt lépésekkel is, s ha a huszárt elűztük az f6 mezőről, Fc2 és Ve4, vagy Vh5 lépésekkel támadhatjuk a hT-mezöt. Erre sötét gyaloglé­péssel gyengíti a királyállást. A bekövetkezett gyengítés után a támadás a legtöbb esetben áldozattal végződik. Ha az állást behatóan vizsgáljuk, meggyőződünk arról, hogy sötét állása tarthatatlan. Sötét vereségének oka elsősorban az a kö­rülmény, hogy középen helyzete sokkal hátrányosabb. TÚLSÚLY A K1RALYSZARNYON Ha az ellenfél rossz időben sán- col el, vagy ha sáncállásának meg­felelő védelmét elmulasztja, könnyen tehetünk túlsúlyra szert s .ez a túl­súly ' mindig reményteljes támadást biztosít. ÜKÉI * üfiii m y .s s/, A sötét királyállást jól védené egy huszár az f6 , vagy fS-mezön. Bár sötét a vezérszárnyon és a középen szilárdan áll, nem tudja elhárítani az azonnali vereséget. Világos döntő kombinációval kényszeríti ki a nye­rést: 1. Fh7 :t, Kh7 : (1. —, Kh8-ra kö­vetkezik 2. Hg5 és Vh5) 2. Hg5t, Kg8 3. Vh5, vagy 2. —, Kg6 3 Vd3t. A íútóáldozat a h7-mezön nagyon gyakori, mégis megtörténik, hogy gyakorlottabb játékosok is megfe­ledkeznek ennek az áldozatnak a le­hetőségéről. Haladó sakkozók elemezzék beha­tóan mai rovatunk mindkét állását. Minél tudatosabban elmerülnek a le­hetséges változatokban, annál vilá­gosabban fogják látni, Ciogy a nye­rés alapja világos túlsúlya a közé­pen, vagy a király szárnyon. Ez a túlsúly biztosítja a támadás ered­ményességét. Sötét állása mindkét esetben támadásra érett. TOTÓ-útm utaló *35. hét: Két tipp: NB I. Bp. Kinizsi—Bp. Vörös Lobogó 2 x Bp.' Dózsa—Vasas Izzó x 2 Győri Vasas—Dorogi Bányász 1 x Sztálin Vasmű Építők— Szegedi Haladás 1 2 Diósgyőri Vasas—Bp. Vasas 1 x Szombathelyi L—Salgót, B. 11 NB II. Keleti-csoport: Sajószentpéteri Bányász— Debreceni Lokomotív 2 2 Egri Fáklya—ózdi Vasas 2 2 NB II, Nyugati-csoport: Nagykanizsai Bányász—Pécsi D. 1 x NB II. Déli-csoport: Gyulai Építők—Bp Előre x 2 Kecskeméti Honvéd—Bp. Szikra 1 1 NB II. Közép-csoport: Pénzügyőrök—Tatabányai B. x 2 PóTMÉRKöZÉSEK : NB II. Nyugati-csoport : Székesfehérvári Építők— Soproni Lokomotiv 1 x . NB II. Keleti-csoport : Nyíregyházi Ép.—Salgőt. V. 1 j- NB II, Déli-csoport: Köb. Lók.—Békéscsabai Ép x 2 Szegedi Lók.—V. Generátor 1 1 Báoskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Báesltiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztöseg : Kecskemét, Széchenyi tér 1 sz. telefon: 25—16, 26—19, 11—22,' 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét, Széchenyi tér L sí. Telefon : 22—09 Bácskiskunmegvei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F- VG Faragó Imre igazgató Szembeötlik a film előzetes plakát­ja- ódon várfal mellett kardot tartó lovag képe,' háttérben egy elmosó­dott, álmodozó tekintetű női arc — ez csakis olyan kalandos film lehet, amely a „Királylány a feleségem" c film sikerét akarja megújrázni. liöse minden bizonnyal egy Fanfan- hoz hasonló fenegyerek, akinek min­den sikerül, hetyke, szívrabló és még sorolhatnánk tovább a jelzőket. Azzal a gondolattal indultam, hogy egy silány utánzatot fogok látni, de ahogy pergett a film. éreztem, hogy változik át idegenkedésem együttér­zéssé a film hőse iránt. Mandrin NV. Lajos katonája. Sza­badságából tér vissza é3 eközben a határtartomány katonáit „rendreta- nítja”, ezzel megment, egy fiatal lányt. Ezzel a ..rebellis” tettével ke­rült szembe Vemet úrral, a tarto­mány főnökével, aki megkorbácsol- latja és katonai törvényszék elé akarja állítani. Mandrin megszökik, átmégy a határon és ott egy csem­pésztársaság feje lesz. <eé­landok sorozatát látjuk: bosszút áll Vemet úron, meghódítja a • király szép kegyencnőjét és végül megme­nekül a bitófa alól. Mandrint banditának akarják áb rázolni a filmen, de látjuk, hogy ö a nép hőse, saját bosszúján keresz­tül is a szegény népen segít. Nem hajlik -meg az urak előtt, és a végén sem adja be a derekát, mint Fan tan, aki végül talán a király- udvaronca is lett. a jól sikerült ki­rályi házasság után. A film közös francia-olasz alkotás. Főszereplője Raf Valloné — köz­kedvelt olasz filmszínész, a. ..Nincs béke az olajfák alatt” Franceskója „ aki életizü valószerü játékával el- hihetővé. valósággá varázsolja e> kitűnő filmet. A Kecskeméti Városi Mozi augusz­tus 26-tól szeptember 1-ig tűzi mű­sorra c nagy érdeklődéssel várt tű­met. A megyei labdarúgóbajitokság eredményei MEGYEI »A« OSZTÁLY Bajai Építők—Kiskunhalasi Dózsa 4:0 (0:0) Vezette: Szűcs Béla (Kecskemét), 2500 néző. Alkotmányunk ünnepének 5, év­fordulójára pályaavatással kezdődött a mérkőzés Ványa László, városi TSB-elnök átadta a megújhodott sportpályát rendeltetésének. Szolgál­ja az új pálya a sportolók egészsé­gét és további fejlődését. Tapogatózó játékkal kezdődik a mérkőzés és az első tíz percben kö­zépen folyik a játék. Lassan fel- nyomulnak az Építők, de kapu előtt tehetetlenek. Unalmas játékkal telik el a félidő és eredmény nem is szü­letik. A második félidő jó irammal kez­dődik Váltakozó támadások után a 15. percben Ónodi a kapu bal alsó- sarkába megtalálja a legkisebb rést is a tömörülő védelem mellett é3 a hálóba lő. 1:0. Tiszavölgyit a 1G oson belül felvágják és a megítélt 11-est Vojnovich értékesíti. 2:0. A 27. percben Bogárdi a félpályáról szabadrúgást ível előre, amit Tisza- völgyi 30 méterről hatalmas bombá­val küld a kapu bal felsősarkába. 3:0. A 43. percben Onódi a 16-os ma­gasságában jól rajtol egy előreadott labdára, az alapvonalról begurít és a jól érkező Heringer öt lépésről a kapuba vágja. 4:0. Kiskőrösi Petőfi—Kecskeméti Vörös Meteor 3:0 (1:0) Kecskemét, 200 néző. A fiatal és jólképzett játékosokból álló kiskőrösi csapat ezen a mérkő­zésen is megmutatta, hogy jól készült fel az őszi fordulóra. A Vö rös Meteor csapatán némi javulás jelei mutatkoznak a mezőnyjáték­ban. A kapu előtt azonban a legbiz­tosabb helyzetet sem tudják kihasz­nálni a csatárok. Ezzel a játékkal a megyei B) osztályban is csak kö­zepes eredményre számíthatna ez a csapat. Kecskeméti Dózsa—Kalocsai Kinizsi 3:2 (2:1) Kalocsa, 800 néző. Vezette: Sásdi. Végig nagyiramú, izgalmas mérkő­zés A Dózsáinak keményen meg kel­lett küzdenie a két pontért. Bácsbokodi Kinizsi—Tiszakécskei EFSK mérkőzés elmaradt, mert a. Tisza kécskci EFSK gépkocsiját útközben tengelytörés érte. Bácsalmási Petőfi—Kecskeméti Építők 5:0 (1:0) Bácsalmás, 1000 néző. Már az első félidőben nagy fö­lényben volt a hazai csapat, de ebben a játékrészben ezt a fölényt a jól zá­ró Építők-védelemmel, szemben csak részben sikerült góllá értékesíteni. A szünet után az Építők védelme kifulladt és a bácsalmási támadósor könnyedén érte el góljait. Bajai Vörös Lobogó—Kiskun­halasi Lokomotív 1:0 (1:0) Vezette: Grulich Ernő (Kecs­kemét), 1500 néző. Erős iramban kezdődik a mérkő­zés. A játék hullámzó, hol az egyik, hol' a másik kapu forog veszélyben. Hogy a csatároknak nem sikerül eredményt elérni, mindkét oldal jó védelmének munkáját dicséri. A 32. perebén Lobogó támadás nyomán egy előrevágott labdát Neugán nagy­szerű csukafejessel küldi a hálóba. 1:0. Innen enyhe mezőnyfölényt har­col ki a bajai csapat, de további eredmény nem születik. A második félidőben változatlan hevességgel folyik a küzdelem. Az első tizenöt percben a Lokomotív szorongat, de a Lobogó védelem jól zár és állja a nagy nyomást. Majd lassan alábbhagy a nagy nyomás, kiegyensúlyozottabb lesz a játék. Majd a Lobogó kerül enyhe mezőny- fölénybe, de az eredmény már nem változik. Mindkét csapatban a védelmek nyújtottak kiváló teljesítményt. Kiskunfélegyházi Vasas- Madaras FSK 11:0 (5:0) Kiskunfélegyháza. 1500 néző. Gólzáporral győzött a végig tel­jes erőbedobássai küzdő Vasas a gyengén védekező Madaras ellen. MEGYEI ”B<< OSZTÁLY Északi csoport: Kecskeméti Honvéd II,-—Kecel 5:1 (4:0) Kecskemét, 1000 néző. Különösen ez első félidőben ját­szott kitünôeii a Honvéd tartalék csapata A szünet , után a keceli csa­pat feljavult és többet támadott, mint a Honvéd, de az eredményen változtatni már nem tudott. Gőllövők : SziváJt (3), Dávid, He­gedűs. Kecskeméti Vasas—Izsáki Vörös Meteor 1:0 (1:0) Kecskemét. Vasas-pálya, Jőiramú, kemény mérkőzésen meg érdemelten győzött a-hazai csapat. A mérkőzés egyetlen gólját az I, íéiida 25. percében Károlyi szerezte. Soltvadkert—Kiskunmajsa 4:0 (2:0) Soltvadkert, 400 néző. Végig nagy fölényben volt a Sóik vadkert és a támadósor jól használ ta ki a kínálkozó helyzeteket, Kecskeméti Kinizsi II.—Kalocsai Fáklya és a Kecskeméti Petőfi— Kunszent miklós mérkőzés elmaradt. Lajosra Izse—Kiskunfélegyházi Lokomotív 2:0 (0:0) Déli csoport : Kelcbiaí EFSK—Bajai Dózsa 2:0 (2:0) Vezette: Bíró Imre (Kiskunhalas)t 600 néző. A Dózsa lép fel támadólag és sok támadást vezet, de a kemény kele- biai védelem rombolja a. körülmé­nyes tologatást. Kelebia minden tá- madása veszélyt jelent A 30. és 40 percben Radnai két góljával 2:0-rá vezet Kelebia. ' ; A második'félidőben alkalma kí­nálkozik a Dózsának javítani az eredményen, de Matos a 11-est mellé lövi. A lanyha csatársorok további eredményt elérni nem tudnak. Mélykút—Bajai VL II. 4:3 (2:1) Mélykút, 50C néző. A mezőnyben egyforma volt a két csapat, míg a kapu előtt a kémé nyebb és gyorsabb hazai csatárok bizonyultak eredményesebbnek. Katymár—Jánoshalmi Kinizsi 2:2 (1:1) Katymár, 500 néző. Vezette: Száll Egyenlő erők küzdelmében a dön tetlen igazságos eredmény. Vaskút—Bácsalmási Dózsa 1:1 (1:1) Vaskút, 600 néző. Mindkét csapat csatárai sok jé helyzetet hagytak kihasználatlanul. Az eredmény megfelel a játék képé­nek. A többi mérkőzés eredménye még nem érkezett be. A megyei labdarúgó bajnokság ”A« osztályának állása a 17-ik forduló után: 1. K. Dózsa 2. Bajai Építők 3. B. -almást P. 4. Bajai VL 5. Khalasi L. 6. Kkfházi V. 7. KhaJasi D. 8. Kiskőrösi P. 9. Kméti Ép. 10. Kai. Kinizsi 11. Tiszakécske 12. Bácsbokod 13. Madaras 14. Kméti VM 17 11 17 11 17 10 17 11 17 10 17 9 1 10 2 9 2 10 1 13 1 14 54:22 2? 61:14 25 66:25 23 35:19 23 42:27 21 41:18 20 30:28 18 38:37 18 22:25 16 25:51 13 24:45 10 23:39 8 17:71 7 14:71 5 Ifjúsági eredmények: Bajai Építők—Kiskunhalasi Dózsa elmaradt. Bajai Vörös Lobogó—Kiskunhalasi Lokomotív 10:0. Bajai Dózsa—Kelebia 1:0 r Bácsalmási Dózsa—Vaskút 3:2, Jánoshalma—Katymár 4:3 Kecskeméti Dózsa-Kalocsai Kint zsi 1:1, Bácsalmás—Kméti Építők 11:0. Kméti . Vörös Meteor—Kisköröst Petőfi 3:2. Barátságos mérkőzést játszik a Kecskeméti Kinizsi NB II-es csapata Baján A Kecskeméti Kinizsi NB IT-es csapata csütörtökön délután fél S órai kezdettel a Patak-utcai sport­pályán barátságos mérkőzést iátszík á Bajai Épjtak

Next

/
Thumbnails
Contents