Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-03 / 130. szám

Fülöp Jenő, hunsstíllási dolgosó paraszt i Jó növényápolással járulunk hozzá a mezőgazdaság fejlesztéséhez Fülöp .Jenő azok közé a dol­gozó parasztok közé tartozik, akiknek véleményére, tanácsára sokat adnak a kunszállást dol­gozó parasztok. Tizenhat és fél holdon gazdálkodik. A község példamutató gazdája, aki min­dig elsőnek végzi el munkáját, elsőnek teljesíti állam iránti kö­telezettségét. A jó gaz.dát éppen munkában találjuk. A kukoricát ekézi Eszik József, Ficsor Ferenc. Dongó Sándor dolgozó parasz­tokkal együtt. — Sietős a munka — mondja Fülöp Jenő, — mert már holnap hozzá akarunk látni a második kapáláshoz. A többiek is hete­seinek: — Bizony sietős, mert o sok esőtől gyorsan szaporodik, gyorsan na a gyom is. — Pedig az a célunk, hogy kapásnövényeink állandóan gyommentesek legyenek — mon­dogatják egyszerre ketten is. Fülöp Jenő azonban bővebben is megmagyarázza terveiket: — A párt III. kongresszusán szó volt a munkás-paraszt szövetség megszilárdításáról, ar­ról, hogy feltétlenül szükséges a mezőgazdasági termelés gyors fellendülése. Ezt szolgáltak mindazok a kedvezmények, amelyeket eddig mj, dolgozó pa­rasztok államunktól kaptunk. Ezt szolgálta a kornjányprogramm, amely jobb kedvet adott min­den dolgozó parasztnak a ter­meléshez. A városi dolgozók is a parasztság segítségére siettek azzal, hogy mezőgazdasági gépek, szerszámok újabb tömegét küld­ték falura. Igaz, vannak még hiányosságok, de már kezdetnek az is, biztató, hogy községünk földművesszövetkezetében is az idén vásárolt ekét, boronát több dolgozótársam. Mi tudjuk azt is, hogy mindazt a segítséget, amit eddig kaptunk a munkásosztály­tól, csak akkor viszonozhatjuk, ha többet, jobbat termelünk, Ezért már a pártkongresszus ideje alatt azon tanakodtunk, hogyan járulhatnánk hozzá mi is a mezőgazdaság gyots ütemű fejlesztésének végrehajtásához. Három gazdatársammal: Eszik Józseffel, Ficsor Ferenccel, Don­gó Sándorral elhatároztuk, hogy közösen végezzük el a nyári nö­vényápolási munkákat. Ipaerőm egyedül nekem van, ezért én megekézem mindannyiónk föld­jét. ök pedig segítenek kapálni, így gyorsabban végzünk a kapá­lással, mert amíg kézi kapával öt munkaerő egy nap alatt tud megkapálni egy holdat, addig UZ ekekapa után csak három em­ber egynapi munkája szükséges egy hold megkapálasához. Ne­kem például öt hold kukoricám van. Ma befejezzük az első ka­pálást és holnap már a második­hoz látunk. A közös munkának, az egymást segítésnek eredmé­nye, hogy gyorsabban és több­ször megkapálhatjuk a kukori­cát, a burgonyát, takarmány­répát — és az idejében és jól elvégzett növényápolási munká­val magasabb terméskilátásaink vannak. A jó termésből nemcsak a beadásra, a saját szükségle­tekre futja majd, hanem bősé­gesen jut a szabadpiacra is. Ha már a beadásról van szó, el­mondhatom, hogy nincs mit szé­gyenlenem. Adóból sem vagyok hátra, éppen az elmúlt héten fi­zettem be újabb 1300 forintot. Tudom, hogy a párt és a kor­mány csak akkor tud továbbra is segíteni munkánkban, ha mi is megtesszük kötelességünket, Ezért a kongresszus után fo­kozottabban küzdünk azért, hogy még jobb termést érjünk el, még több mezőgazdasági termék kerüljön a városi dolgozók asz­talára. Fokozott munkateljesítményekkel készülnek az első traktorosnapra megyénk gépállomásain Megyénkben is örömmel fo­gadták a traktorosok a minisz- iertanács legutóbb megjelent határozatát arról, hogy minden ívben június második vasár­napja a traktorosok ünnepe le­gyen. Az idén az első traktoros- napra fokozott munkával ké­szülnek a gépállomások dolgozói. A lajosmizsei gépállomás traktorosai a kongresszusi műszakban 150 százalékra teljesítették növényápolási tervüket. Ebben nagyrészük van a gép­állomás fiataljainak, akik to­vábbra is a^kongresszusi verseny lendületével dolgoznak. Féii Já­nos és váltótársa Nagy József diszisták G 35-ös gépükkel egy- egy nyújtott műszakban 17 holdon kapálják meg a kukori­cát, arra közel kétszerese a nor­mának. Rajtuk kívül még egy G 35-ös traktor és egy újonnan érkezett »I-anz Buldog« növény­ápológép kapálta a 115 hold négyzetesen vetett kukoricát a kecskeméti Törekvés termelőszö- /etkezet földjén. A traktorosok munkáját segíti ifj. Makai Kálmán, a gépállo­más fogépésze is. A napokban egy könnyen kezelhető, úgyneve­zett függő kultivátprt szerkesz­tett az újonnan érkézéit növény­ápológép alá, amelynek teljesít­ménye 30 hold egy műszak alatt. Ennek segítségével június else­jén befejezték a Törekvés ter­melőszövetkezet földjén a kuko­rica első kapálását­A kiskunfélegyházi gépállo­máson Andrási Rozália, a gépállomás fiatal zetorosa Az MDP III. kongresszusa tiszteletére Vaskút termelőszö­vetkezeti község »Ahány ház, annyi betétkönyv«-je!szóval moz­galmat indított, amely az egész országban élénk visszhangra ta­lált. Május 28-ig 1400 község csat­lakozott a betétgyűjtési verseny­hez. halad az élen a növényápoló traktoristák közötti verseny­ben. Eddigi teljesítménye a gyakori esős idők okozta ki­esés ellenére is 97 hold. Andrási Rozália ígéretet tett arra, hogy tavaszi tervét no szá­zalékra teljesíti. Ezt az ígéretét a traktorqsnap előtt szeretné be­váltani. Jelenleg a gátéri Voro- süev termelőszövetkezetben dol­gozik. Munkájával kiérdemelte a termelőszövetkezeti tagok elis­merését és megbecsülését. A versenyben a következő községek járnak az élen: a he­vesmegyei Apc, Bélapátfalva, Lőrinci és Kerekhargszt, a bor- sodmegyei Pálháza, Léh és Alsó- regmec, a baranyamegyei Kis- dobsza, a csongrádmegyei Üilés, a veszprémmegyei Balatonfpred, a pestmegyei Pánszentmikiós es Táborfalva, továbbá a győrme- gyei Halászi és Feketeerdő. A vasts útiak mozgalmának sikere Munkában a bátyai begyűjtési hivatal A bátyai begyűjtési hivatalban egymásnak adják a kilincset a dol­gozó parasztok. Most folyik a tervfelbomtás, annak is már az utol­só napjai- Eddig a hi­vatal dolgozói 810 dol­gozónak bontották fel egészévi beadási te­vét. A tervfelbontás igénybe veszi a be­gyűjtési hivatal dolgo­zóinak egész napját. — Gyakran másfél-kéi- órahosszáig is tárgya1- nak egy-egy dolgozó parasztiak nagy lelk;- ismeretasséggel, türa- lemme'- Tudják, hogy a tervfelbontás idején vetik meg az alapját az egészévi begyűjtési munkának. Mégis ezek­ben a napokban sem szünetei az agitáció, a felvilágosító munka a begyűjtés meggyorsítá­sára. A tervfelbontá­son megjelent hátralé­kos dolgozó parasztok­kal már ott a helyszí­nen megbeszélik, ho­gyan és mikor teljesíti Kötelezettségét. Ennek köszönhető, hogy a hát­ralékosok száma roha­mosan csökken. Keszthelyi Ferenc a begyűjtési hivatal he­lyi vezetője. Már hosz- szú évek óta dolgozik a begyűjtésnél — és hoz­zá szokott ahhoz, hogy mindig türelmesen, ha kell, többször is útba­igazít, tanáccsal lát el egy-egy dolgozó pa­rasztot. Amikor a kö­telezettségek teljesíté­séről van szó, gyakran elmondja egy-egy dol­gozó parasztnak, mi­lyen kedvezményeket adott államunk — nem lenne becsületes dolog hát, ha éppen a bátyai dolgozó parasztok ma­radnának el a köteles­ségek teljesítésében. Sok dolgozónak el­mondta azt is, hogy a tervfelbontás során ed­dig -a- szociális kedvez­mények és a szerződé­ses termelés után járó beadási engedmény csaknem ugyanannyi, mint a megmaradt terv, tehát ez mintegy 50. százalékos csökken­tésnek felél meg. Ez­után jogosan kívánja a dolgozó nép állama, hogy a fennálló köte­lezettségét mindenki maradéktalanul telje­sítse. A meggyőző felvilá­gosító munka nyomán gyorsul a begyűjtés üteme- A bátyai dol­gozó parasztok az el­múlt héten 312 kilo­gramm sertést és más­fél mázsa tojást vittek a begyüjtőhelyre. így a község teljesítette heti operatív tervét. Ezen a héten pedig máris há­rom darab sertést és két darab vágómarhát szállítottak le. — Csak a felsőbb szerveink is több kon­krét segítséget adná­nak — mondja Keszt­helyi Ferenc. Gyakran megesik, hogy érkezik egy utasítás, hogy minden erőt a tervfel­bontásra összpontosít­sunk. Egy vagy két nappal utána újabb utasítás érkezik, amely az operatív tervek tel­jesítését szorgalmazza, illetve az egyedüli, leg­fontosabb munkának jelöli meg. Tapaszta­latlanabb munkatár­sakban ezek a napon­ként váltakozó utasí­tások bizonytalanságot keltenek, munkájuk rendszertelenné, köp­ködővé válhat. Pedig begyűjtési apparátu­sunk jelenleg kevés ta­pasztalt munkaerővel rendelkezik. A kalo­csai járásban összesen 44 begyűjtési dolgozó van, ezekből mindösz- sze csak négy a régi, tapasztalt dolgozó, a többiek mindössze né­hány hónapja, esetleg egy éve dolgoznak be­gyűjtési vonalon. Vé­leményem szerint az ő számúkra is töbh gya­korlati segítséget kel­lene adni. a felettes szerveknek. ISfern pusz­ta, szűkszavú utasítá­sokban, hanem meg­értő, emberi módon. Es ebben igaza van Keszthelyi elvtársnak. A kihocsátott akták mennyiségétől rnég nem lesz .jobb a begyűjtési munka, Mazdakalendáriutn A JÓ KUKORICATERMÉS egyik veszedelmes ellensége a kukoricamoly, amelynek lepkéje május végén, júniug elején raj­zik. Ez ellen a veszedelmes kár­tevő ellen leghatásosabb véde­kezés, ha a tavalyról megmaradt kukoricaszárat még a rajzás előtt ejtüzeljük, vagy mélyen el­vermeljük. Termelési bizottsá­gaink hívják fel termelőink fi­gyelmét a kukoricamoly elleni védekezésre. * A KAJSZIBARACK, az alma már elvirágzott és igen gok he­lyen mogyoró-, sőt galambtojás- nagyságúak a gyümölcsképződ­mények. Azokon a gyümölcsfá­kon, ahol nagy termés ígérkezik, a természetes hullás megkezdő­désekor feltétlenül el kell vé­gezni a gyümplcsritkítást, kü­lönben ízetlen, apró lesz a ter­més és a fa is megsínyli a nagy terhet, Ritkításkor mindig a leg­jobb elhelyezkedésű és legegész­ségesebb gyümölcsöket hagyjuk meg. Az almát, körtét 10—12 centire, a kajszi- és őszibarac­kot pedig általában 5—8 centire ritkítsuk. Az eltávolitandó gyü­mölcs szárát ollóval vágjuk át vagypedig a gyümölcsöt a szá­rával ellentétes irányba hajtva szakítsuk le. * A SZILVAFÄKON és bogyós gyümölcsöt termő bokrokon már megkezdték kártételüket a le- vélfetvek. Az alpári termelési bizottság tagjai gazdatársaiknak példát mutatva, elsőnek kezdték meg a levéltetvek elleni védeke­zést. Holló nevű permetezősze-r nyolcezrelékes oldatával perme­teznek. Ezzel tökéletesen el le­het pusztítani a fiatal hajtások és gyenge levelek vérszivóit. A rajzó pajzstetü ellen nyers ni­kotinból készült másféle/.relékes oldattal védik a gyümölcsfákat. Az almamoly, sodrómoly és a poloskaszagú darazsak ellen egy­százalékos Matador P. ídegmé- reg a leghatásosabb. Szerkesztőségünk púitáiáhél Versenyben a magasabb termés­eredményekért Mezőgazdasági nagyüzemeinkből, állami gazdaságokból, ter­melőszövetkezetekből és az egyénileg dolgozó parasztoktól, napról- napra levelek érkeznek, melyben a termésátlagok további emelé­séről írnak, arról a harcról, amely mezőgazdaságunkban jelenleg folyik azért, hogy a mezőgazdaság minél több terméket adjon a? iparnak, a városnak. A napokban levelet kaptunk a kunfehértói állami gazdaságból. A levél beszámol arról, hogy a gazdaságban a kongresszus után is tovább folyik a verseny a termésátlagok növeléséért, az önköltség csökkentéséért. A sertéstenyésztésben dolgozók elhatározták, hogy megfelelő egyedi takarmányozással a kiváló, fajtiszta állomány létrehozása után jelentős mennyiségű tenyészsüldőt neveinek fel. Ez alapja lesz az állatállomány to­vábbi fejlesztésének. Az önköltség csökkentése érdekében növelik a gépi munkák arányát, a kézi munkával szemben. A burgonya vetése után például az emberi munkaerőt minimálisra csökkentik a gépi és fogatos művelés alkalmazásával.- Gyümölcstermelés vo­nalán a terméseredmények fokozása érdekében megvalósították a gyümölcsfák egyedi kezelését. Ezzel elérik, hogy az idén nagyobb mennyiségű elsőrendű, exportképes gyümölcsöt szüreteljenek. A gazdaság vezetősége biztosítja, hogy úgy a növényterme­lésben, mint az állattenyésztésben minden brigád megkapja egész­éves tervét és ezen belül biztosítja a terv munkacsapatokra, egyé­nekre történő felbontását­A kunfehértoi gazdaságban jobb munkával így harcolnak a magasabb terméshozamért, dolgozó népünk életszínvonalának emeléséért. A városföldi állami gazdaság DISZ fiataljai jó munkával har­colnak a mezőgazdaság fejlesz­téséről szóló határozat meg\ ala­kításáért. A növényápolási mun­kálatokból példamutatóan kive­szik részüket, A mennyiségi terv­teljesítés mellett gondot for­dítanak a minőségre is, hogy a növények jó gyomtalanításával segítsék elő a borsó, burgonya és egyéb kapásnövények termésho­zamának növelését. A fiatalok között folyó ver­senyben a legjobb eredményeket süomodi Erzsébet gyapntszedő- mester érte el. Napi előirányza­tát 237 százalékra teljesítette. Balázs Jolán 216, Kiss Margit 202, Szabó Mária 200. Karsaj Erzsébet 183, Barcsik) Mária 143 és Szeri Mária 133 százalékos tervteljesitést ért el. — (Vezse- nyi István, DISZ járási bizott­ság, Kecskemét.) iskolánk megtartatta a torna- ünnepélyét. Az ünnepély után, ahogy kifelé jöttünk a? egyik terem előtt nagy csoportosulás volt látható. Vájjon, mi lehet ott? — kérdezgették a mamák egymástól. En is benéztem, s egy színes kép tárult elém. Ek­kor jutott eszembe, hegy meg­kezdődött a kézimunka-kiállí­tás. Iskolánk helyi kézimunka- szakköre a múlt héten befejezte működését. Egész évi szorgalmas munkánk eredményét egy kiál­lítás keretében gyűjtöttük össze- A kiállításon mindenféle kézi­munka megtalálható- Horgolás, kötés, hímzés. A hint zés különö­sen sokfajta változatban fordul elő. A néphimzesek közül a to­rockói, byzsáki, mezőkövesdi, kalocsai, kalotaszegi és matyó párnák és teritőcskék vannak többnyire. Egy térképet is készí­tettünk, melyen az ország kü­lönböző tájain honos népi hímzésekkel, csipkékkel érzékel­tettük a régi népi hagyományok megőrzését. Ezenkívül két baba megszemélyesíti a téli, valamint a nyári divatot. A kiállítás a békehét minden napján délelőtt megtekinthető. Szeretettel várjuk városunk mindazon dolgozóit, akiket, a ké­zimunka érdekel (Hubert Gi­zella, Vili. d./oszt. tan.) * Már régen szerettem volna írni a Kiskunfélegyházi Toll- üzem dolgozóinak életéről, ered­ményes munkájáról. Én magam két éve dolgozom a vállalatnál, de 68 éves létemre nem bántam meg az eltöltött időt, mer szép eredményeink bizonyítják, hogy nem rossz munkát végeztünk. A pártkongresszus tiszteletére tett vállalásainkat teljesítettük és üzemünk tervteljesítési átlaga 119 százalék. Nagy gondot for­dítunk a minőségre is, mert na­gyon fontos, hogy jóminőségű árut küldjünk külföldre. Üzemünk DISZ-fiataljai nem­csak a termelésben, hanem a kulturális élet * területén is jó eredményeket értek el. A kultűr- csoportot Budapestre is meg­hívták vendégszereplésre, sőt tánccsoportunk díszoklevelet is kapott. Persze az eredmények mellett hiányosságok is vannak különösen a munkafegyelem te­rén. amit az új vezetőség ipar­kodik nevelőmunkával megjaví­tani. (üzv. Ráüi Andi'ásné, Kis­kunfélegyháza. TollüzemJ

Next

/
Thumbnails
Contents