Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. május (9. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-16 / 115. szám
A tennivalók pontos meghatározásával készülnek a 64—1 Építőipari Vállalat dolgozói a kongresszusi hétre t. A 64 1 ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATNÁL a napokban műszaki aktívaértekezletet tartottak. Az értekezleten megbeszélték, hogj a vállalat dolgozói milyen eredményeket értek el eddig a kongresszusi versenyben. A valialat dolgozói a kongresszusi versenyhez, március hónap folyamán csatlakoztak. A jó idő megteremtette az építőiparban is a verseny feltételeit. Az eddig látszólag kihalt építkezéseken megkezdődött a sürgés-forgás, az épületék gombamódra kezdtek növekedni. Az egyes építkezéseken értekezleteket tartottak és ott ismertették az elmaradásokat. Mindenütt vállalások születtek egy-egy lakóház elkészítési idejének lerövidítésére s az egyes munkafolyamatokhoz szükséges órák csökkentésére. A kecskeméti postás bérház építésénél Boros Mihály kőműves, Kovács János, Gazdik József és Márki István brigádjai vállalták, hogy az épületet április 17-re tető alá hozzák. Ezt a vállalásukat teljesítették is, s most a belső munkálatok határidő előtti elvégzéséért folyik a verseny. NEM MINDEN MUNKÁNÁL tudták azonban a brigádok felajánlásaikat teljesíteni. TöbD- 6zör előfordult, hogy anyaghiány miatt az erőket át kellett csoportosítani más munkára. — Nagykőrösön és Kiskunfélegyházán gömbvas és kavics hiányában, a Kecskeméti Textil- nagykereskedelmi V. raktárának építésénél pedig előregyártott vasbeton gerendák hiányában kénytelenek voltak a tervtől eltérő munkákat végezni. Ezek a nehézségek azonban nem állították meg a verseny lendületét. A vállalat békéscsabai-úti építkezése 58 napos elmaradásából 28 napot már behoztak. Ebben a munkában kitűnt a Csetö, Laczkó és Károlyi segédmunkás ás Balogh István vasbetonszerelő-brigád j a. Az anyagíakarékosság terén is szép eredményeket értek cl A nagykőrösi építkezésnél, az előírt ötszöri felhasználás helyett tízszer dolgozzák fel a vasbetonpillérek zsaluzásához szükséges deszkaanyagot. Sőt a vállalat ácstelepe a visszaérkezett hulladékdeszkából új táblákat készít. Ezáltal elérik azt, hogy a faanyag csaknem teljes mértékben újra felhasználást nyer. így 37.000 forintot takarítottak meg. Az anyagtakarékosságot szolgálja még a központban felállított vasszereid telep is. Az eddigi gyakorlat szerint mindig a helyszínen készítették el a szükséges vasvázakat. Jelenleg a központban szabják le az anyagot és így szállítják ki az építkezésekre. A megmaradt hulladékot pedig a következő épület anyagába dolgozzák bele. Ezzel a módszerrel közel 17.000 forint értékű vasanyagot takarítanak meg egy hónap alatt. Az elmúlt hónapok hibáin okulva, műszaki aktívaértekezleten beszélték meg a verseny következő szakaszának, a kongresszusi hélnek az előkészítését. Meghatározták minden egyes műszaki vezetőnek a feladatát. A vállalat igazgatója, Nelnef János vállalta, hogy lehetőség szerint résztvesz egy-egy brigádvezetői értekezleten és gyakorlati tanácsokat ad a műszaki kérdésekhez. Egyúttal 2 főépítésvezetőség patronálását is vállalta és gondoskodik az építéshez szükséges anyagok és gépek biztosításáról. Hasonló felajánlást tett a vállalat főmérnöke és a műszaki osztály vezetője is. KOVÁCS MIHÁLY PARTTIT. KAR, a gyakorió szakmunkások vezetője, a fiatal kőművesek nevében ígéretet tett a 100 százalékos teljesítmény elérésére. Ugyanakkor az eddig laza munkafegyelmet megszilárdítják. Józsa Mihály, a vállalat főgépésze vállalta, hogy a kongresszusi héten üzembe állítja a vállalat első, autóra szerelt daruját, amely a vasbetongerendák vagonból való kirakását köny- nyíti meg. Ezáltal kiküszöböli a vállalat a legnagyobb baleseti forrást. Ugyancsak a kongresszusi hét alatt elkészítik még régi alkatrészekből összeállított traktor szerelési munkálatait. így a szállító részlegnél felszabadul 6 ló, amelyeket bordélyokkal közvetlen termelő munkára lehet beállítani. A kongresszusi hetet újítási héttel kötik össze. A beérkezett újításokat 24 óra alatt elbírálják és több, eddig már bevált újítást vezetnek be az építkezéseken. A MŰSZAKI VEZETŐK MELLETT a szakszervezet is aktívan résztvesz a kongresszusi hét eredményeinek nyilvánosságra hozatalában. Röpgyűléseket tartanak minden munkahelyen és ezeken ismertetik a kongresszusi hét eredményeit. A versenyben legjobb eredményt elérő dolgozókat versenyzászlókkal és díszoklevelekkel jutalmazzák. Néhány nap múlva a 64/1 Építőipari Vállalatnál is megkezdődik a kongresszusi hét. Az építőipari Vállalat dolgozói készülnek, hogy méltón köszöntsék pártunk III. kongresszusát. ÉPÜLŐ MEGYÉNK Épül a kecskeméti 16 lakásos postás bérház Izemeink, vállalataink me(jvalü$ít{ák iqereteiket... KISKUNHALASI I BARNEVAL J A Kiskunhalasi Bameválban befejezték a tojásfeldolgozást. A kongresszusi verseny eddigi eredményeként a dolgozók több mint 60.000 forint anyagmegta- kai'ítást értek el. A selejtet is jelentékenyen csökkentették. A versenyben továbbra is az élen halad Szimon Lajosné brigádja. Eddig már elérte a 174 százalékos eredményt. A legutóbbi termelési értekezleten elnyerték a sztahanovista címet. A dolgozók úgy készülnek a kongresszusi hétre, hogy még jobban fokozzák munkájuk ütemét. BAJAI BELFÖLDI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI VÄLLALAT A vállalat dolgozói ígéretet tettek, hogy a kongresszusi héten pótolják az előző tervnegyed elmaradását. Ezáltal a kongresz- szusi hét időszakában több áruhoz jutnak a dolgozók, több nyersanyaghoz az üzemek. A bajai vállalatnál a dolgozók ápMég nem dőlt el a verseny a kecskeméti és kiskunhalasi vasutasok között A kecskemétiek új tettekkel köszöntik a kongresszust A kecskeméti állomás dolgozói versenyben vannak a kiskunhalasi állomás dolgozóival. Mindkét helyen szép eredmények születtek a kongresszusi versenyben. A kecskeméti rakodási főnökség dolgozói vállalták, hogy az egy órára eső mozdított súlyt 12 mázsára, a foglalkoztatási fokot 45 százalékra, a teljesítési százalékot pedig 135-re emelik. Vállalásukat már túlteljesítették. Legjobb munkát végzett — a szegedi igazgatóság értékelése szerint — Boós István és Gál Sándor brigádja. À kiskunhalasiak az árumozdításánál értek el eredményt. Haraszti Antal 166, Gál János 140, Milasin József 150 százalékos eredményről számolhatott be. A kongresszusi hét előtt a kecskemétiek újabb vállalásokkal fokozzák a verseny lendületét. A tehervonatok átlagos terhelésénél maradtak el. Most előre kiszámítják, hogy a kongresszusi hétre milyen vonatok érkezhetnek. Ezeket a lehetőségeket veszik alapul és így igyekeznek elmaradásukat behozni. A tehervonatok átlagos terhelésénél Ladányi Mihály és brigádja elérte a 120 százalékot, Kecskemét-átrakó fűtőház is készül a kongresszusi hétre. A dolgozók az üzemanyag megtakarításánál értek el szép eredményt. A műhely dolgozói vállalták egy személykocsi időszakos fővizsgás javításának befejezését május 24-re. A szegedi igazgatóság értékelése szerint mind Kecskeméten, mind Kiskunhalason születtek szép eredmények a kongresszusi versenyben. A verseny azonban még nem dőlt el. Mindkét helyen újabb vállalásokkal küzdenek a sikerért, a győzelemért rilis havi tervüket 100.8 százalékra teljesítették. A kongresszusi versenyben szép eredményeket értek el a kirendeltségek is. Jánoshalmán a verseny következtében az ösz- szes dolgozók 110 százalék felett teljesítették tervüket. A csátal- jai kirendeltség április havában már elérte a 134.6 százalékos tervteljesítést. Szép eredményekről számolhatnak be a solti és a dunapataji részleg dolgozói is. Elmaradtak azonban a versenyben és így a tervteljesítésben a kalocsai és bácsalmási ki- rendeltségeknél, Ezeken a helyeken most fokozzák a munka ütemét, hogy elmaradásukat a kongresszus napjáig behozhassák, A kormány lakásépítési programijának keretében Kecskeméten, a Rákóczi-út végén épül ötéves tervünk egyik újabb alkotása, a 16 lakásos postás bérház. A lakóházat a 64/1 Építőipari Vállalat dolgozói építik. A 16 kétszobás-fürdőszobás, erké- lyes lakás csak kis része annak a városrésznek, amely ezen a környéken ki fog épülni. Az építők a napokban kezdenek hozzá egy négy tömbből álló 45 lakásos bérház földmunkáihoz. Az ősz folyamán itt újabb 100 lakás építését kezdik meg. Az új épületek földszinti helyiségeiben korszerű üzletek állnak majd a lakók rendelkezésére. Az új épületek mosókonyhái már modern mosógépekkel lesznek felszerelve. így szépül kormányprogram- műnk nyomán napról-napra megyénk székhelye, Kecskemét. —< így valósul meg a gyakorlatban kormányunk lakásépítési politikája. — Képünk: épül -i 16 laká-í sós postás bérház. Hárfán is épülnek a lakóházak Hartán már több, mint 50 házhelyet osztottak ki lakóház- építés céljára. Eddig már 14 ház — építése van folyamatban. «-* Képünk Leitheiser Márton lakóházának építését ábrázolja. itt ognár Juli, a " Budapesti Hídépítő Vállalat jelvényes sztahanovistája megáll a töltés mellett zseb- retett kézzel és mesélni kezd.. j — Ez itt a csatorna. Ennek a hídnak a helyébe új zsilipés híd épül. A vizet már el is rekesztettük és rövidesen megkezdődik a régi híd lebontása. Itt, Kunszentmiklós határában, a régi Átok-csatornán új, zsi- lipes híd építésének előkészületeit kezdték meg március közepe táján. Akkor ismerkedett meg Bognár Juliska is ezzel a vidékkel. De micsoda vidék ez!? Ameddig a szem ellát szegényes, sovány legelővel borított sima, szikes terület. Elszólt kis tanyák és itt-ott birkanyájak törik csak meg a vidék egyhangúságát. Lehangoló a táj, mindennek való inkább csak nem arra, hogy embert tartson a hátán. Knnszcnimiklcc- nak is csak a Itörvona- lai látszanak ide. A teljes egyhangúságot csupán a földtúrásokkal kísért Átok-csaiorZsitip épül a pusztán na enyhén ívelő vonala töri meg, amely úgy fest a puszta arcán, mint katonán a sebhely. — Sehol ilyen kopár tájat még nem láttam — mondja, — mégis hiszem, hogy itt is állandóan változik az emberek élete — mindig szebb és teljesebb lesz. Itt van például ez a csatorna. Eddig nem sok hasznot hozott a környék lakóinak, de amint megépül a zsilip, kulturáltabb lesz a táj, lehetővé válik a kopár legelők öntözése, sőt egyes területeken, mint például Kunpeszéreu — a rizstermelés is. W gaza van Bog- •* nár Julinak. Az Atok-csatorna mentén élő dolgozó parasztok számítanak a földek jobb termésére, a magasabb színvonalú paraszti életre. Kunpeszé- ren már megalakult egy rizstermelő szakcsoport, timely közel 200 holdon foglalkozik a zsilip megépítése után a rizstermeléssel■. Próbaképpen már az idén is elvetettek 50 hold rizst. És tovább haladva — ez a csatorna lesz majd, amelyik táplálni fogja a kunszentmiklósi és a szabadszállási legelők ezer holdjait, kövér fű nő majd a kopár legelők helyén. Erre gondol Bognár Juli, aki négy évvel ezelőtt, 16 éves korában lépett a fiatal országépítők sorába, Az Atok-csatornán épülő zsilip képzeletében az ország többi nagy létesítménye mellé sorakozik. Budapest, Diósgyőr és a Dunántúl új alkotásai viselik magukon Juli kezemunkáját. — Mi építettük a szabadsághegyi víztárolót — mondja és már meséli is micsoda érdekes, nagy munka volt. az, milyen gépeken dolgozott. f'sapongnak Juli ^ gondolatai és csak később veszi észre az ember, hogy nem is olyan rendszertelenül beszél, inkább az teszi ezt, hogy a húsz* éves Bognár Juli élete> munkája olyan egyet jelentenek, olyan szét* téphetetlen egységbe forrottak össze, hogy éppen úgy elválaszthat tatlan egymástól, mint virág az illatától. Juli falun született> egyszerű parasztlány volt. ö tudja, hogy mit is jelent igazán ez a zsilip a környező puszta lakóinak. Ezért dolgozik örömmel a vállalat 15 szakmunkásával együtt a zsilip építésén. ... Csikordulnak a csillék kerekei, izmos férfikarok lendülnek munkára, döngölik, építik az új töltést. Bog- nár Juli betonkeverőgépje is hamarosan munkába áll. A. fiatal »országépítő« leány szorgalmas, jó munkával harcol azért, hogy a zsilip felépítése után módosabb és boldogabb legyen a puszták lakója, az egész nép és ô maga Bognár Juli is. KULCSÁR ÉVA,