Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. május (9. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-05 / 105. szám
A megyei pártbizottság kongresszusi versenyzászlajáért A 64—1. sz. Építőipari Vállalat dolgozóinak versenye A 64/1 sz. Építőipari Vállalat a kecskeméti postás bérház építésénél dolgozó munkásai a napokban termelési értekezletet tartottak, ahol megvitatták, hogy a kongresszusi vállalásaikból eddig már mit teljesítettek. A verseny beinduláskor a bérház építkezésének munkásai ugyanis vállalták, hogy a kongresszus napjáig tető alá hozzák a bérházat. Az építkezésnél több dolgozó szép eredményt ért el. A Gazdik-féle brigád a folyamatos termeléssel elérte a 186 százalékot, ezzel a sztahanovista szintet. Gazdik József segédmunkás és brigádtagjai: Gazdik Lajos, Szabó Ferenc, Laci Ferenc, Kulcsár Ferenc és Wolford István a munka folyamatos biztosítására állandóan megbeszélték az idő jó kihasználásának a tehetőségét. Kölcsönösen segítették egymást és így jól használták ki a munkaidő minden percét. A nagykőrösi konzervgyári építkezésen dolgozó munkásak is termelési értekezleten beszélték meg a feladatokat. Itt Szellő Sándor kőműves-brigádja érte el 162 százalékkal a sztahanovista szintet. Szellő Sándor az értekezleten újabb vállalást tett brigádja nevében. Megfogadta, hogy a konzervgyárnak ezt a fontos épületét idő előtt adják át. Hiányolta azonban, hogy a vezetőség nem közli a többi építkezésén dolgozók eredményeit. Nem ismerik a versenyben lévők teljesítményeit. Mindkét értekezleten a dolgozók kicserélték egyfriás tapasztalatait is. A részvevők így hasznos javaslatokkal a tarsolyukban térhettek vissza munkahelyeikre. Karikó József. Eredmények az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban A napokban értékelték az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár kongresszusi versenyének első negyedévi helyzetét. Az üzem dolgozói negyedéves tervüket a vállalt 105 százalék helyett 125.1 százalékra teljesítették. Ezt a szép eredményt úgy érhették el, hogy a vállalat vezetősége gondoskodott arról, hogy anyaghiány ne zavarhassa a folyamatos termelést. A siker egyik biztosítéka, hogy a vállalat dolgozóinak 95.8 százaléka van munkaversenyben. Gátolta a munkát, hogy a kereskedelem nem rendelkezett megfelelő számú olajoskannával. A vállalat dolgozói ezen úgy segítettek, hogy hulladékanyagból vállaltak 1000 darab 5 kg-os ola- joskanna elkészítését. Ebből eddig elkészítettek 500 kannát. A folyamatos termelés érdekében fontos, hogy a dobozüzem gépei jól legyenek karbantartva. A dobozüzemi gépek kijavítását és karbantartását határidő előtt 9 nappal fejezték be. Szép eredményt ért el a ládaszcgező üzemrész is. Vállallak hulladékanyagból 300 szállitó- láda elkészítését. A dolgozók már teljesítették vállalásaikat. A szugátüzem vállalását nem 105 százalékra, hanem 114.1 százalékra teljesítette béralaptúllépés nélkül. A kongresszusi versenyben elért kiváló eredmények járullak hozzá ahhoz, hogy az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár a megyei pártbizottság versenyzászlajáért folyó versenyben az elsők közé küzdötte fel magát. Rajrtoha Árpádné. Baján szélesedik a verseny a helyiipari vállalatoknál Baján nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók kapcsolódtak be a kongresszusi versenybe, hanem a helyiipari vállalatok munkásai is. A mezőgazdasági dolgozók közül az 518 vállalásból már eddig 510 teljesült. Több mint 300 dolgozó paraszt újabb fogadalmat tett. De a helyiipari vállalatok munkásai is lelkesen készülnek a kongresszusra. A mezőgazdasági dolgozókhoz hasonlóan náluk is nap-nap után szélesedik a verseny. Nap-nap után újabb eredmények születnek. A Patyolat vállalatnál Istokovits Istvánná vállalását már 206 százalékban teljesítette. Lozsányi Pálné tervét 204 százalékra, Kovács József tervét 201 százalékra, Járai József pedig 200.5 százalékra teljesítette. Juhász Katalin és Balka Oszkárné most azon fáradozik, hogy az előírt termelését- megkétszerezze. A Bajai Faárukészítő Vállalatnál a kongresszusi versenyben Svikkert Imréné 170 százalékos teljesítményével került az élre. Berger Istvánné, Varga Péterné, Szőke Istvánné, Csányi Ferencné teljesítménye eddig már 30 százalékkal magasabb a vállaltnál. Május 1 után ezek a dolgozók újabb lendülettel fogtak a munkához, hogy még magasabbra emeljék teljesítményüket. Teljesítették kötelességüket Jánoshalmán 132 dolgozó paraszt vállalta, hogy a 111. pártkongresszus tiszteletére határidő előtt teljesitik beadási kötelezettségeiket. Az egyéni termelők közül Szántai Sándor, Molnár Antal és Gusztony János félévi, Lakatos Imre, Csorba Benedek, Szakái Ferenc már egészévi baromfi és tojásbeadási kötelezettségének eleget tett. Lakatos Pongrác 1140 és Dági János 2607 szám alatti lakos egészévi sertésbeadási kötelezettséget teljesítette. (Molnárfi Károly, Jánoshalma.) IFI SÁGOD! ANITÁI TRAKTOROS I a bajai tanyák között van if). Ságodi Antal traktoros otthona. Dombon áll a ház, ahová a kiváló traktorost naponta hazavárják. A tűzhelyen gőzölög a vacsora, a rádió éppen tánczenét közvetít. A szobában, ahol a gazda érkezését most is várjuk — az asztalon szakkönyvek hevernek. Lapozgatunk bennük. Erdei János: Mezőgazdasági traktorok, Kelemen Béla: SZ. T. Z.— NATI lánctalpas traktorok ismertetése című kötelek akadnak kezünk ügyébe. Az egyik széken rajztábla, rajta kifeszített rajzlap: egy gép tervrajza bontakozik. ki a vonalakból. Traktoroscsalád otthonában vagyunk. Ságodi Antal, az apa is a gépállomás dolgozója. Négy évvel ezelőtt ültette fiát először a gépre. Két évig apa és fia váltótársak voltak. Az első lépéseket együtt tette meg vele, a műszaki alapismereteket az apa oltotta a fiába. Az oktatás nemcsak a gépen folyt, de otthon is. Ifj. Ságodi Antal emlékében el- mosódhatatlan az első vita: a csapágyhúzást hogyan kell elvégezni: szívósan-e, vagy csak könnyedén. A fiú azt vitatta: szívósan. Az apa azt állította, ha a főtengely ovális, a meghúzást könnyedén kell elvégezni. Az apa álláspontja győzött. ifj. Ságodi Antal azóta öthónapos Diesel- motorkezelő tanfolyamot végzett. Gyarapította tudását és most már ó is a gépállomás élenjáró traktorosai közé tartozik. Váltótársa Geringer István éppen az előbb lépett be a szobába egy kis esti beszélgetésre. ifj. Ságodi Antal egy széket húz az asztal közelébe, hellyel kínálja Geringer Istvánt. Mikor bemutatja barátját és váltótársát, még ezt is hozzá teszi: — Mikor átadjuk egymásnak a gépet, felhívjuk egymás figyelmét az észlelt hibákra. Ha valami nagyobb hibáról van szó, nem hagyjuk el egymást addig, míg közösen el nem végezzük a javítást. Ifj. Ságodi Antal és váltótársa párosversenyben állnak Farkas Györggyel és váltótársával. Geringer Györggyel. Eddig a Sá- godi-pár vezet. 248 normálholdon végezték el a tavaszi munkát és ezzel tavaszi tervüket 140 százalékra teljesítették. Hat és fél— hét normálholdon végeztek naponta a munkával, „ 4 I elmondja, hogy Oszillléll az ősszel bi-----------------! zony nem ért el k imagasló, eredményt. Ez meglátszott a keresetén is. Az őszi átlagos 720 forintos keresete azonban most 1250 forintra emelkedett. — Mivel tölti estéit? — tanulással, tervezgetéssel. Világos moslmár, hogy a kifeszített rajzlapon kibontakozó gépet is a tervezgetés szülte. — Uj, az eddiginél kényelmesebb gépülést próbálok tervezni — mondja. — Ha a gép nagyobb barázdára talál — megbukik és a rajta ülő traktoros nem tud jól elhelyezkedni. Erre a helyezkedésre akarok új ülést konstruálni, A tervezésben már odáig jutottam, hogy ha a gépem javításra kerül, már gyakorlatilag is megvalósítom elképzelésemét. Ifj. Ságodi Antal otthonában azonban más terv is született. A tanulás iránti vágyakozása érlelte meg benne az elhatározást arra. hogy továbbtanul és gépészmérnök lesz. — Uj gépeket teremteni a mezőgazdaságban, hogy a több gép, még több és jobb termést biztosíthasson — ez a fiatal traktoros legfőbb óhaja. Esténként mindig akad vendég a Ságodi'-házban. Sűrűn kopogtatnak be a tanyai lakosok, a szomszédban lakó traktorosok. Ki tanácsot, ki segítséget két szakmai kérdésekben. A sport minden ágát szereli és kedveli. De azt mondja: — Nem volnék igazi traktoros, ha legjobban nem a motorkerékpározást kedvelném, — A tanulás, a tervezgetés mellett erre is jut ideje. Szereti a gépállomást, szereti a gépet, hiszen régi, öröklött szokás ez már a Ságodi-nsalád- baii. Az ember azonban ne hlgy- je, hogy nem akad szó panaszról, hibáról. A gépállomás vezetői kevés segítséget nyújtanak a traktorosoknak kint a területen. Ifj. Ságodi Antal ritkán találkozik a vezető agronómussal, az igazgatóval munkája közben, az üzemi pártszervezet titkárát pedig még egyszer sem látta kint a földeken. — Nem jól van ez így — mondja ifj. Ságodi Antal, — de véleményét osztjuk mi is. Jó vezető csak az lehet, aki közelről, munka közben ismeri meg a dolgozókat. így talán az is érthető, miért nem tudnak még a gépállomáson arról a vállalásról, melyet ifj. Ságodi Antal tett, hogy éjszakai munkával elvégzi a gépállomás dolgozóinak a későn megkapott kerti földek megmunkálását... egy egyszerű traktoros, így gondolkodik, ezek a tervei ma. S élete, küzdelme a még szebb, jobb életért egybefonódik a nép millióinak fáradhatatlan harcával. Is y él A föld m íí vessző vetkezetek munkájának megjavításáért ideje alatt. Megyénk szövetkeze* tei több, mint száz mozgóbolt létrehozásával is hozzá fognak járulni az aratás, cséplés és betakarítás felelősségteljes munkájához, dolgozó népünk jövőévi kenyerének biztosításához. A MÉSZÖV igazgatósága fontos határozatokat hozott a szövetkezetek szabadfelvásárlási munkájának megjavítása érdekében is. A nemrégen létrejött felvásárlási igazgatóság és a járási felvásárlási irodák feladata lesz megszüntetni a földművesszövetkezeti felvásárlási szervek elaprózottságát és biztosítani egységes üzemágak létrehozását, mely elősegíti a felvásárolt áru útjának megrövidítését és növelni fogja a helyi árualapból származó aruk mennyiségét. Megyénk földművesszövet1 x kezeidnek gazdasági tevékenysége azonban csak akkor lesz eredményes, ha a határozatok végrehajtásában falvairik .a- kossága, szövetkezeteink íagsaga tevékenyen résztvesz. Akkor varhatunk átütő, gyors sikert a dolgozó parasztság áruellátásának megjavításában, ha a közel 90 ezer tagot számláló szövetkezeteink választott szervei: az igazgatóságok, felügyelő bizottságok erre a hatalmas tömegre számíthatnak, támaszkodhatnak. Ott, ahol a dolgozó parasztság támogatja saját földművesszövetkezetét, biztos siker várható. Példa erre a hercegszántói szövetkezet, mely az elmúlt negyedévben az ország harmadik legjobb földművesszövetkezete megtisztelő címet nyerté el éppen annak következtében, hogy dolgozóinak lelkes munkáját a tag- ság szerető gondoskodása, aktív részvétele segítette. A Magyar Dolgozók Pártj; * * Központi Vezetőségének júniusi határozatai nyomán megyénk földmüvesszövetkezetei fokozatosan a falusi áruforgalom legfőbb szerveivé váltak és kiskereskedelmi munkájukban, c szövetkezeti vagyon gyarapításában és a tagsággal való kapcsolat elmélyítésében jelentő; eredményeket értek el. A szövetkezeti mozgalom történetében szinte példa nélkül áll az a hatalmas érdeklődés es aktivitás, az a nyílt bíráló készség, ami a január-februárban lezajlott íöldművesszövetkezefi, majd az azt követő járási és megyei küldöttgyűléseken megmutatkozott. A dolgozó parasztság e széleskörű érdeklődése a szövetkezetek munkája iránt többek között azt is bizonyítja, hogy a falu lakossága saját tapasztalatain keresztül győződött meg arról, hogy a párt és kormány határozatai elsősorban az ő .javát szolgálják. A SZOVOSZ III. Országos Küldöttgyűlése annak érdekében, hogy a szövetkezetek tagsága még nagyobb bizalommal forduljon saját íöldmüvesszövet- kezete felé és annak tényleges gazdájává váljék, jelentős hatá rozatokat hozott a falusi áruellátás, a szabadfelvásárlás és a tömegszervezeti munka megjavítása, a szövetkezeti demokrácia következetes biztosítása érdekében. Az országos küldött- gyűlés határozatait megyei szövetségünk vezetősége április hó 27-én igazgatósági ülésen tárgyalta és megszabta a megye szövetkezeti apparátusának közvetlen feladatait e határozatok következetes érvényesítése terén. Az igazgatóság feltárta többek között a hálózatfejlesztés során elkövetett hibákat, hiányosságokat. Megállapította, hogy a tanyai boltok létesítésének rovására túlzott ütemben nyitottunk áruházakat, ugyanakkor előfordult az, hogy a külső területen lakó falusi dolgozók petróleumért, gyufáért és más nélkülözhetetlen közszükségleti cikkekért 3—6 kilométert voltak kénytelenek gyalogolni a legközelebbi boltig. E lehetetlen körülmény felszámolására a MÉSZÖV már eddig is jelentős intézkedéseket tett. A párt és kormány határozata óta a megye területén 47 tanyai vegyesboltot, 8 szaküzletel és három áruházat létesítettek. Ezévben újabb 40 vegyesbolt nyílik a külső területeken. 15 mezőgazdasági-kisgép .szaküzlet létesítését vettük tervbe, többek között Hajóson. Szabadszálláson, Bácsalmáson. A sü- kösdi, alpári, fülöpszállásl és csá- szártöltési szövetkezeti tagság a közeljövőben új textilszaküzlet- ben, széles választékból szerezheti be iparcikkszükségleteit. — Ezenkívül hat új piaci elárusító- helyet és kilenc TÜZÉP-telepet is átadunk rövidesen rendeltetésének. Amellett, hogy ellátó üzem- ágaink kapacitását növeljük, korszerűsítjük, 40 új italbolt, 8 cukrászda és 2 étterem létesítésével is fokozzuk a falusi lakosság igényeinek kielégítését. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat által a földművesszövetkezetek- re fontos szerep vár a mezőgazdasági munkák dandárjának Május 15—31-íg valamennyi földművesszövetkezet tagértekezletet tart, hogy a tagság széles tömegeinek bevonásával, azokra támaszkodva hajthassa végre a párt- és kormányhatározatokból a szövetkezetekre háruló feladatokat. A vezetőségek ezeken a tagértekezleteken ismertetik a SZÖVOSZ III. Országos Küldött- gyűlésének határozatait, itt jelölik meg azokat a konkrét feladatokat, melyek következetes megvalósításával fokozni fogják a dolgozó parasztság termelés: kedvét, életszínvonalának további emelését. Tagértekezleteink akkor lesznek sikeresek, ha ezeken a tagság bátran bírálja a szövetkezetek még meglévő hiányosságait, és hozzásegíti a vezetőségeket azok minél előbbi megszüntetéséhez. Uöldművesszövetkezeteink s jái'ási szövetségeink dolgozói pedig biztosítsák, hogy dolgozó parasztjaink, — akik szorgalmasan dolgoznak a bőséges terméshozam érdekében és becsülettel végzik a tavaszi munkát — jóminőségű és bőséges árukészletből vásárolhassanak, hogy ez kedvet és lendületet adjon számukra a földművesszövetkezeti mozgalomban való aktív részvételhez. Biztosak lehetünk abban, hogyha kielégítjük a falusi dolgozók szükségleteit, akkor egyúttal hozzájárulunk azok beadási készségének növeléséhez, a földművesszövetkezeti mozgalom további eredményei kibontakozásához. MEZEI ISTVÂNNÉ, MÉSZÖV tömegszerv, előadd Dicséretben részesített DISZ-fiatalok A Kecskeméti Épületlakatos- ipari Vállalat DlSZ-alapszerve- zete dicséretben részesítette két fiatal sztahanovistáját, mert azok. áprilisban, a kongresszusi versenyben ismét kimagasló eredményt értek el. A nemes vetélkedésben Hegedűs József 305, S. Juhász László pedig 226 százalékos teljesítményt ért el. Dicséretben részesült továbbá Szíjjártó Vince. Bodor Dezső és Szabó Ferenc fiatal dolgozó is, mert kiváló eredményeikkel méltóan követik a két példamutató sztahanovistát. A kongresszusi versenyben Szíjjártó Vince 305, Bodor Dezső és Szabó Ferenc 185—185 százalékot ért el. Példát mutatnak Tompán A tavaszi munkálatokban jó eredményt ért el a Szabad Föld termelőszövetkezet, a tavaszi szántást befejezték és a burgonya vetését is elvégezték. Csajkás János 10 holdas dolgozó paraszt félévre esedékes, Gömcsik Ferenc 5 holdas dolgozó paraszt egészemre esedékes baromfi- és tojásmennyiséget adott át a felvásárlónak, (Somogyi Mihály. Tompa.)