Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. április (9. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-03 / 79. szám

utóbbi napokon 32 normálhol­dat teljesített. Amikor a kar­cagi elvtársak megkérdezték tő­le, hogyan tud ilyen jó eredmé­nyeket elérni, azzal válaszolt, hogy párttagsági könyve köte­lezi erre a munkára és elsősor­ban az élenjáró szovjet módsze­rek alkalmazásával, a szovjet traktorosok gazdag tapasztalatai­nak alkalmazásával dolgozik. Hangsúlyozta, hogy a jó munka anyagiakban is meghozza a gyü­mölcsét. — Példaként emlí­tette meg, hogy a pártérte- keziet előtti napon 203 fo­rintot keresett és 47 kg. bu- ;át. Szót emelt Tóth elvtárs an­nak az érdekében is, hogy a vállalásokat komolyan keli ven­ni. Szeretné, ha minden trakto­ros ráébredne erre, hiszen ha­talmas célért dolgoznak: a me­zőgazdaság nagyarányú fejlesz­téséért. Szabó Lajos I a szakszervezetek megyei ta­nácsa részéről a dolgozók­ról való gondoskodás jelentősé­gét emelte ki. Megállapította, hogy a munkatörvénykönyvé­nek rendelkezéseit nem min­den üzemben tartják tisztelet­ben. Több üzemvezető, vállalati igazgató lebecsüli a dolgozók­kal való törődést. A szakszerve­zet nem egyszer megállapította, nogy több üzemben még mindig rendszeresen túlóráztatják a dol­gozókat. A Kecskeméti Gépgyár­ban például 10—12 órát is dol­goztatnak arra hivatkozva, hogy g tervet teljesíteni kell. Nem foglalkoznak üzemeink ve­zetői a dolgozók üdülésével, pihenésének biztosításával sc-m. Legtöbb üzemben még el sem készítették az idei szabadságolá­si tervet. Felszólalása* végén hangsú­lyozta, hogy a pártszervezetek­nek jobban meg kell ismerniök -i szakszervezetek munkáját, mert csak így tudnak komoly segítséget nyújtani. Bilekov Ilona a szeremlei Béke termelőszövet­kezet elnöke elmondotta, hogy a pártmunka és a nevelés hiánya miatt csoportjuk tagjai, de a köz­ség dolgozói sem tudják elválasz- ani a kulákokat a dolgozó pa­rasztoktól, akik viszont igyekez­nek közelébe férkőzni a közép- parasztoknak s azokat eltávolí­tani a csoporttól. Bilekov elv- 'ársnő elmondotta, hogy soha ak­kora lehetőség nem volt paraszt­ságunk előtt, mint napjainkban. — Ránk Vár az a feladat, hogy megoldjuk a gabona, a hús- és /sírproblémát. A termelőcsopor- lók részére olyanok a kedvez­mények, amiket ha jól kihaszná­lunk!, be tudjuk bizonyítani a dolgozó parasztságnak, hogy a tsz tagjai különben is élhetnek, mint a középparasztok. Nekünk azon kell lenni, hogy a tsz-élet odáig fejlődjön, hogy minden középparaszt vágyakozzék abba. Ehhez persze pártszervezeteink szívós munkája, de a járási és megyei pártbizottság segítsége is szükséges. Bilekov’ elvtársnő hozzászólása befejező részében elmondotta, hogy termelőcsoportjuk a III. pártkongresszus tiszteletére vál­lalta, hogÿ a termésátlagot 2 má­sával emelni fogják. Az egészévi íjás- és baromfibeadást, va- imint a sertés- és marhabeadást z első félévben teljesítik. Szűcs Béláné az MNDSZ megyei titkára a új­szövetség munkájával foglalko­zott; Elmondotta, hogy az MNDSZ eddigi munkájában ferde elhajlások voltak. Min­dennel foglalkoztak, csak éppen a nők sajátos kérdéseivel nem. Az utóbbi időben azonban javu­lás van ezen a téren. Például a tanács segítségével megyénkben a tél folyamán 50—60 szabó-, varró-, kézimunka- és sütőtanfó- lyamot szervezett az MNDSZ, melyeken mintegy 3500 asszony vett részt. — Azzal, hogy a Központi Ve­zetőség határozata értelmében szervezeti formánkat megváltoz­tattuk. erősödtek szerveink — (Folytatás az 1. oldalról.) mondotta Szűcs elvtársnó. — Községi csoportjaink 50 százalé­ka bizottsággá van átszervezve. Asszonyaink jobban megértik, hogy munkánk, nem teher, hanem mindenkinek saját ma- ga és családja életét szépíti meg. — Most az a célunk, hogy szövetségünk széleskörű politikai és társadalmi tömegszervezetté váljon. Terjessze ki hatáskörét és tevékenységét a nők va­lamennyi rétegére. Miskei Jánosné hozzászólásában a mezőgazdaság fejlesztésének kérdésével fog­lalkozott. — Június óta sokat változott a helyzet — mondotta, — de sok még a hiba is. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kor­mányhatározat leszögezi, hogy sok segítséget kell nyújtani az alsóbb szerveknek. Azonban a földművelésügyi minisztérium kiküldötte még most is olyan gorombán adja meg utasításait, mint azelőtt. Nemrég is beron­tott a tanácsházára és elkez­dett kiabálni, hogy mi nem tet­tünk semmit a tavaszibúza ve­tése terén. Minddfikit ledoron­golt és csak akkor hagyta abba, amikor azt mondtam neki, hogy már pedig itt én vagyok a ta­nácselnök, az elvtárs köteles ud­variasan viselkedni. Kívánatos és hasznos lenne, ha ezután a kiküldött elvtársak konkrét segítséget adnának és ne átfutó tűzoltómunkát végez­nének. A beszámoló foglalkozott azzal, hogy Dusnók község mi­lyen rosszul áll a begyűjtés vo­nalán. Azonban arról nem be­szélt, hogy milyen segítséget adott a megyei és járási pártbi­zottság ahhoz, hogy a munka megjavuljon. Tapasztalatból tudjuk, hogy a nehéz helyekre nem szívesen jönnek ki az elvtársak. Ezen a jövőben vál­toztatni kell. Dolgozó parasztságunk még soha olyan kedvvel nem fogott a tavaszi munkákhoz, mint most. Azonban az olyan intézkedések, mint a tavasziárpa és búzavető­mag késői leküldése, pétisó he­lyett szuperfoszíát küldése, épí- tóanyaghiány, vagy az adó arány­talan kivetése, — elveszi a dol­gozó parasztság munkakedvét. A kultúrmunkával kapcsolat­ban nagy fejlődés van a járások­ban és községekben, de van még hiányosság is. Főleg a Pesttől lejövő kultúrcsoportok terén. Az egyik ilyen csoport például ki­jelentette, hogy 1000 forin­ton alul ki sem száll az autóból. Az utóbbi időben lanyhult az osztályharc. Azonban sem a be­számoló, sem a határozati javas­lat nem beszél arról, hogy a jö­vőben ezen a téren mit csi­náljunk. A kulákoknak a legna­gyobb szarvakat az ügyészség adja. Egymásután hozzák a papírokat, hogy nekik jogos la­kás jár, ugyanakkor annál ke­vesebb azoknak a traktorosok­nak a száma, akik megfelelő la­káshoz jutnának. Ezt a kérdést is jobban meg kell nézni. A kalocsai dolgozó parasztok számára nem kielégítő, hogy a beszámoló olyan keveset foglal­kozott a paprikatermesztéssel. Ami pedig a mi vidékünknek főterménye. Bővebben kellett volna ezzel a kérdéssel foglal­kozni — fejezte be hozzászólá­sát Miskei elvtársnó. Mádi Gyula elvtárs, megyei DISZ-titkár ifjú­ságunk helyzetével foglalkozott. — A DISZ-szervezőt nevelő­munkájában nagy a türelmetlen­ség az ifjúság világnézete kiala­kítása tekintetében. A párt júniusi határozatában lehetősé­get adott arra, hogy a pártszer­vezetek segítségével a DISZ ki­javíthassa a hibákat és az ifjú­ság nevelő szervévé váljon. A párt segítsége már a december­januárban megtartott DISZ- alapszervi vezetőség választáso­kon. is megmutatkozott. Pártunk à fiatal kommunistákat irányí­totta az ifjúsági szövetség élére. Ennek eredménye az volt, hogy a szövetség jobban tudta fo­kozni ifjúságunk tömegbefolyá­sát és két-három hónán alatt pl­érte, hogy a megyei DlSZ-szer- vezetek 2000 taggal megerősöd­tek. De a DISZ még így is szűk taglétszámmal rendelkezik. Hibája még nevelőmunkánknak az, hogy a kultúrmunka terüle­tén a fiatalokban rejlő erőt nem használja fel. Megyénk ifjúságának munká­ját az elkövetkezendő időben a megyei pártmegbizatás végrehaj­tása határozza meg. Ezért indult harcba a megye ifjúsága és ígéri, hogy a párt és az állami szervek támogatásával ‘ pártmegbizalást becsületesen teljesíteni fogja — mondotta végezetül Mádi elvtárs. Álfoméré Iván elvtárs, élelmiszeriparügyi mi­niszter. — Tisztelt pártértekezlet, ked­ves elvtársak. Pártunk Köz- ponti Vezetőségének júniusi ha­tározata s a kormány új pro- grammja a dolgozó nép életszin- vonalának szociális és kulturális ellátásának emelését tűzte ki célul. Ezeknek a feladatoknak a megoldása új szakaszt jelent gazdaságpolitikánkban, és új feladatot rónak a megye minden kommunistájára, minden dolgo­zójára. Fokozottabban kell fej­leszteni mezőgazdaságunkat és emelni a könnyű-, valamint élel­miszeripari termelésünket. En­nek megvalósítása megnöveke­dett feladatot jelent a megye dolgozó népe számára. A mai értekezlet határozatot fog hozni, mely megszabja a legfontosabb feladatokat es ha­tással lesz a pártszervezetek munkájára. A kérdéseket első­sorban élelmiszeripari vonatko­zásban kell felvetni, mert az életszínvonal emelkedése nagy­mértékben függ attól, hogy tud­juk ellátni dolgozóinkat yr.ninő- ségű és ízletes élelmiszeripari cikkekkel. Pártunk és kormá­nyunk az élelmiszeripar nagy­arányú fejlődését irányozta elő, A dolgozók elvárják, hogy nagy mennyiségben álljanak rendel­kezésükre jobbminőségű élelmi­szerek. De ezt csak a munka jobb megszervezésével, s nagy­arányú fejlesztésével tudjuk biz­tosítani. Azonbah hozzátehet­jük, hogy ezt a célt csak a me­zőgazdaság fokozottabb fejlesz­tésével tudjuk elérni. A lakosság jobb élelmiszerel­látásával kapcsolatban ma nem kis feladatokat kell megvalósí­tani. Elsősorban mezőgazdasági termelésünket kell olyan mér­tékben biztosítani, amely a fel­emelt termelési tervek végrehaj­tásához szükséges. — Ezen a téren eredményeket tud­tunk elérni számos élelmiszer­nél. Intézkedéseket tettünk a minőség megjavítására a párt és a kormány programmjának ‘megfelelően. Ipari termékeink nagyrészét, illetve ezek árát két­szer is leszállítottuk, hogy a dol­gozók részére ezeket olcsóbban árusítsuk. Az 1954-es terv elké­szítésénél fokozottabb mérték­ben tekintetbe vettük a lakosság szükségletének kielégítését, így ezekből a termékekből a terme­lés emelését irányoztuk elő. — 1954-ben nyershúsból 107.7 szá­zalék, szalámiból 119 százalék, vajból 140 százalék, sajtból 144.6 százalék, csokoládéból 102.6 szá-. zalékra emeltük a termelési elő­irányzatot. Az élelmiszeriparnak a megye területén számos nagyüzeme van. Két konzerv-, négy hús­ipari-, több malom és szeszfel­dolgozó vállalat, valamint ba­romfifeldolgozó- vállalat műkö­dik. Számos üzemnek az a fel­adata, hogy a megye ellátását biztosítsa. Több üzemnek azon­ban hozzá kell járulni az ország ellátásához is, valamint az ex- porttervek biztosításához. Ezért jelentős beruházások történtek a megyében. A konzerviparban hétmillió, a malomiparban há­rommillió. A lajosmizsei malom új raktárhelyiséget kapott. A kiskunhalasi, kiskőrösi és az al­pári pedig jelentős beruházást. A kecskeméti élelmiszeripari dolgozók a kongresszusi ver­senyben szép eredményeket ér­tek el. Eredmények vannak a szerződések megkötésénéi is. Az eredmények mellett azonban vannak hibák is és ezt szüksé­ges felvetni, hogy kijavításukra megfelelő intézkedéseket lehes­sen tenni. A szerződés vonalán lemaradás van cukorrépából, amely csak 87 százalékra, a do­hány pedig 69.8 százalékra van teljesítve. Erről a kérdésről azért kell beszélni, mert ha a cukorrépa vetésterületét nem tudjuk biztosítani, nem lesz le­hetőség arra, hogy a lakosság komolyabb igényeit cukor, cu­korka, cukrászsütemény és kon- zervvel ellássuk. Az utóbbi idő­ben nehézségek voltak a húsel­látásnál is. Ennek oka, hogy a megye nem teljesítette beszol- gáltatási tervét. Ez nagyon sok- oan az itt ülő elvtársaktól is függött. Sertésből 58, vágómar­hából 66 százalékra van telje­sítve a terv. Nagy elmaradás van a tejbegyüjtés vonalán is. Ez arra vezethető vissza, hogy a tanácsszervek ezt a kérdést nem kezelik kellő súllyal, a hát­ralékos termelőket nem szólít­ják fel a beadásra. így a me­gye tervte’.jesítése ' 70 százalék körül mozog és a megyék kö­zötti versenyben az utolsók kö­zött áll. A megye baromfiból 55, tojásból 16.3 százalékra teljesí­tette beadási tervét annak elle­nére, hogy a szabadtojás felvá­sárlási terv teljesítése jóval meg­haladja a 100 százalékot. Ezt bi­zonyítja, hogy tojás van, de magasabb áron adják el és a kötelezettségeket nem teljesítik. A mai értekezletnek olyan határozatot kell hozni, amely biztos alapot nyújt e hiányossá­gok kiküszöbölésére és mozgó­sítja á dolgozókat további ered­mények elérésére. Bojfos Gyula százados elvtárs, főosztályve­zető ígéretet tett a közbiztonság még nagyobbfokú megszilárdí­tására. ígéri, hogy a legrövidebb időn belül rendet fognak terem­teni megyénk területén. Szabó János a honvédség és lakosság viszo­nyával foglalkozott. Ha a had­seregben lévő kommunisták és a párt, valamint az állami szer­vek vezetői kapcsolataikat szoro­sabbra fűzik, ott egészséges vi­szony fog kialakulni a lakosság és a hadsereg között. Ez már az elmúlt évekbén is megnyilvánult, amikor néphadseregünk mező- gazdasági munkák terén segítsé­get nyújtott, termelőszövetkeze­teink, állami gazdaságaink dol­Némcíi József < Németi József elvtárs, a me­gyei pártbizottság első titkára zárószavában megállapította, hogy a beszámolóhoz hozzászól­tak munkások, egyénileg dol­gozó parasztok, traktoristák, pe- dagógusok, orvosok, katonák, rendőrök, vasutas dolgozók, ta­nács- és párt funkcionáriusok. A hozzászólók a beszámoló csaknem minden kérdésével fog­lalkoztak és általában a beszá­molóval egyetértettek. Nem hangzott el különböző vélemény, ezért a zárszótól elállt. Néhány elvtárs a határozati javaslatra észrevételt tett, illet­ve módosítást javasolt, ezzel’ szükséges foglalkozni. Értékelve a hozzászólásokat, a határozati javaslat kiegészítésé­vel kapcsolatban három javas­latot tett: 1. A pártértekezlet utasítsa az újonnan választott megyei vá- laszmányt, a tanácsot és a be­gyűjtési hivatalt, hogy pártunk III. kongresszusa- időpontjáig a megyében mutatkozó súlyos el­maradást az állatbegyüjtésben és különösen a tej-, tojás- és baromfibeadásban számolja fel, illetve biztosítsa, hogy a? idő arányának megfelelően 100 szá­zalékra teljesítse megyénk a ter­vét. 2. A megyei pártértekezlet ítélje el a pénzügyminisztérium tevékenységét, amely mindez- ídeig nem tett meg mindent, hogy végetvethessümc az adó­fizetés és annak behajtása te­rén a törvénytelen zaklatások­nak. A pénzügy adminisztratív munkájának intézését nem lehet gozóinak. Előfordult, hogy gya­korlat közben károkat okoztak katonáink a mezőgazdaságnak, azonban az együttműködéssel ennek elejét vehetjük. Dr. Fodor György a kiskőrösi járásbíróság munká­járól beszélt. A dolgozók pana­szainak mindenre kiterjedő meg­vizsgálása, a jogos kérelmek azonnali elintézése, szép, nagy eredményekkel bíztató feladat;' Járásunk területén községeink- ben 30 fogadóórát tartottunk, melynek során 400 panaszossal beszélgettünk. A panaszok 25 százalékát helyszínen orvosolni tudtuk. A mi részünkről nem várjuk a központi intézkedése­ket, hanem a nehézségeket igyek­szünk helyszínen megoldani. Horváfh Gyula felsőszentiváni tanító a szülői munkaközösség tevékenységéről beszélt. Társadalmi munkával a szülői munkaközösség új tanyai iskolát létesített. Kérte a párt segítségét abban, hogy a nevek)-* két ne cserélgessék állandóan,» mert így nem tudnak jó munkát végezni. Nálunk például egy 10 tanerős tantestületben 9 év alatt 67 tanerőváltozás volt. Szűntes­sék meg a tantestületek átjáró­ház jellegét, mert így tudják megvalósítani az új szocialis­ta embertípus megfelelő iskolai képzésben való részesítését. Özv. Vámos Kálmánná a bajai vasútállomás párttitkára tolmácsolta a vasutas dolgozók üdvözletét és elmondta, hogy a vasutasok a párt III. kongres­szusára tett vállalásaikat már jórészt teljesítették, sőt túltelje­sítették. Több segítséget várnak a vasutasok a városi és járási pártbizottságok részéről; A vasutasok jó, vagy rossz munká­jától függ az ország egészséges vérkeringése. — Mi ugyan a Vasút politikai csoportjához tar­tozunk, célunk azonban közös, ezért elvárjuk, hogy továbbra is segítsenek bennünket a pártbi­zottságok. — 450 bajai vasutas nevében kéri, hogy a vasutas dolgozók által társadalmi munká­val rendbehozott kultúrtermet, amit 1952-ben elvettek tőlünk, adják vissza részünkre. Az újon­nan választandó megyebizott­ságtól elvárják, hogy ezt a ké­résüket teljesítsék. ívtárs zárszava a járási tanácsok hatáskörébe utalni, hanem azt továbbra Ls a helyi tanácsoknak kell intézni. Figyelembe kell venni azt, hogy csupán csak Bács-megyében 120 ezer parasztgazdaság van. 3. A pártértekezlet ítélje el a földművelésügyi minisztérium tevékenységét, amely intézkedé­seivel mindezideig érdemlegesen nem segítette elő a törvényte­lenségek és zaklatások meg­szüntetését. A termelőszövetkezetek ügyé­vel kapcsolatban a földművelés- ügyi minisztérium megbízottai, miniszterhelyettes! aláírással el­látott megbízólevéllel, községe­inkben a párt- és tanácsszervek véleményét figyelmen kívül hagyva fejtik ki tevékenységü­ket. adnak ki utasításokat. A nád ügy ben például közel nyolc hónap óta sürgetjük a minisz­térium intézkedését, mert tűrhe­tetlen, hogy termelőszövetkeze­teink fizetik az adót, és a nád­gazdaságok szedik le a nádat. Mi az illetékesektől errevo- natkozólag intézkedést kértünk, de ezideig a minisztérium ré­széről érdemleges intézkedés nem történt. A zárszó elhangzása után a pártértekezlet küldöttei a hatá­rozati javaslatot, valamint Né­meti József megyei titkár elv- társnak zárszavában megfogal­mazott kiegészítését egyhangú­lag elfogadták. Ezután a pártértekezlet kül­döttei titkosan megválasztották a megyei pártválasztmány tag­jait és póttagjait, valamint pár­tunk III. kongresszusának me­gyei küldötteit.

Next

/
Thumbnails
Contents