Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-22 / 299. szám
BACSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG VIII. évfolyam, 299. szám. Ara SO fillér 1953 DECEMBER. 22. KEDD Zárszámadás után termelőszövetkezeteinkben A szovjet ipari munkások tására nagy gondot fordít a mány, az üzem vezetősége. Otthonos üzemi étkezdében fogyasztják ebédjüket a munkások. A képen. A moszkvai »Kalibr«-gyár egyik étkezdéié. AZMÙP BACSKISKUNMEGYEI PXMBIZOTTSAGANAK LAPJA Termelőszövetkezeteinkben lezajlottak a zárszámadási közgyűlések. Legtöbb termelőszövetkezetünkben az egész tagság nagy tanácskozásává várt a zárszámadás, amelyen megvitatták a szövetkezet munkáját, az elmúlt év tapasztalatait és azt, hogy hogyan lehet és kell előre jutni, a szövetkezeti gazdaságot továbbfejleszteni. Az előrejutáshoz különösen nagy lehetőség van most, hiszen a párt és a kormány termelőszövetkezeteinknek minden eddiginél nagyobb segítséget biztosít gazdaságuk továbbfejlesztéséhez, jövedelmük növeléséhez. Megyénk több termelőszövetkezetében már munkához is láttak. Az orgoványi Alkotmány termelőszövetkezetben folyik a halászat és készül a nádpalló. Jelentős jövedelem ez a termelőszövetkezetnek. A kiskunmajsai Alkotmány termelőszövetkezetben dróthálót kötnek. Más termelőszövetkezetekben a napokban hozzálátnak a halastó készítésével kapcsolatos munkálatokhoz. Megyénkben több mint 80 termelőszövetkezet adta be igényét ha.astavak létesítésére. Tudják ezekben a termelőszövetkezetekben a ■ vezetők és a tagság is, hogy saját munkájukkal tudják megaia- pozni a jövőévi jövedelmezőbb gazdálkodást. Termelőszövetkezeteink téli munkájára tehát az idén általában az jellemző, hogy az elmúlt évekhez képest hasonlíthatatlanul nagyobb alkotóerővel és kezdeményezéssel láttak hozzá ahhoz, hogy új gazdasági ágakat létesítsen ?k. Ez biztató jelenség. Fontos feladat, hogy elérjük: kivétel nélkül minden termelőszövetkezet valóban használja, fel a telet arra, hogy sokoldalúbbá és így jövedelmezőbbé tegye a közös gazdaságot. De ez még nem elég. A központi Vezetőség október 31—i határozata megállapítja, ho-gy az ország előtt álló legfőbb feladat a mezőgazdasági termelés fellendítése, a növénytermelés es az állattenyésztés hozamának növelése. Bármennyire is fontos új gazdasági ágakat létesíteni, hogy sokoldalúbbá váljon a szövetkezeti gazdaság, ez önmagába véve a meglévő alapvető termelési ágak fejlesztése nélkül nem biztosíthatja a szövetkezetek jelentős fellendülését. Termelőszövetkezeteink tagjainak, de az egész ország érdeke azt kívánja, hogy a tél ne zsák új gazdasági ágak létesítésének ideje legyen, hanem a :ermelőszövetkezet minden irányú megszilárdításának ideje is. A zárszámadások lezajlottak. Most az a fontos, hogy a zár- számadási közgyűlésen megalapított részesedéseket maradéktalanul meg Is kapják a tagok. Nem helyes az, hogy egyes armelőszövetkezetekben indokolatlanul visszatartják a tagok részesedését. így van ez az öregcsertői Béke termelőszövetkezetben, ahol a szakmári gépállomás egyik traktor-istájának núzzák-halasszák kiadni a. búzarészesedését. Január elején megkezdődik a termelőszövetkezetek terveinek készítése. Ezek a tervek akkor lesznek igazán jók és akkor öltenek a valóságban testet, ha elkészítésükben résztvesz a szövetkezet egész tagsága. Vonják le tehát termelőszövetkezeteinkben a tanulságot az elmúlt év tapasztalataiból. Minden brigád, minden munkacsapat mérje fel, hogy mit végzett az idén és hogyan lehetne javítani a munkán. Állapítsák meg azokat a teendőket, amelyekhez azonnal hozzá kell fogni, hogy tavasszal eredményes legyen a munka. Termelőszövetkezeteink jelentős részében már megkezdődött a téli szakoktatás. Ez azonban nem halad megfelelően megyénk termelőszövetkezeteiben. 72 helyen ütemeztek be ilyen szaktanfolyamot és ebből csak 39 helyen indult meg. Ahhoz, hogy termelőszövet- kezeteir>V igazán megszilárduljanak, nagyon fontos, hogy a tagok tá;..',..'Tódni tur’í''r,-k a munkaszervezésben, a munkaegv- ségszámításban, sőt a közös gazdaság pénzügyeiben is. Különösen a mezőgazdasági szakemberekre hárul szép és fontos feladat, hogy megszervezzék ezeket az előadásokat és közös megbeszélésen ezekről a kérdésekről is tájékoztassák a tagokat. Fontos és szép hivatás minden szakember számára, aki a termelőszövetkezet ügyeivel foglalkozik, hogy most a téli időszakban közvetlon, szemé- .yes kapcsolatot teremtsen a termelőszövetkezetekkel és segítsen a tagságnak tájékozódni a legfőbb kérdésekben, A tél a termelőszövetkezetekben a művelődés mellett a vidámság időszaka is. A jó termelőszövetkezet a tagok kulturális központja is és a tagok joggal várják el vezetőiktől, hogy gondoskodjanak jól fűtött helyiségről, könyvekről, újságról, rádióról, sőt egy-egy műsoros estről, tánci ulatságról is. Termelőszövetkezetetek tehát használják ki a téli hónapokat a következő gazdasági év előkészítésére. Ha télen jól felkészülnek a következő gazdasági évre, ennek nyomán gyümölcsözőbb lesz a közös munka és a szövetkezeti földek több élelmet adnak népünk asztalára. A tél az erőgyűjtés ideje, egyben a munka és az alkotás ideje,is,. TjemieLmy^iw^tkp^teitik életéből Á pálmonostori Rákosi tsz megkezdte halastavának építését MEGYÉNKBEN 85 termelőszövetkezeti csoport kért halastó létesítésre engedélyt. A Kérelmek felülvizsgálata folyamatDan van. A szövetkezetek igényléséi alapján egy háromtagú bizottság végzi a helyszíni feimórest. A bizottság áll egy halszakértőből, vízügyi mérnökből és a megyei tanács egyik építészéből. — Eddig 35 szövetkezetnél végezték el a helyszíni felmérést. Eddig a megvizsgált 35 tsz-ben halastó létesítésére alkalmasnak 10 területet találtak. A többi helyen olyan magas lenne az építkezési költség, hogy az éveken át felemésztené a jövedelmet. AZ ELMÚLT héten Akasztón lás 35—40 holdas területe. Körgátat kell itt építeni, továbbá egy lecsapoló és egy átemelő vízmüvet. A medermélyítést a tsz saját erejéből végzi. A zsi- lipépítésre pedig igénybe veszik az állam segítségét. A halastó az öntözéses terület mellett terül el, úgyhogy onnét is kaphat szükség esetén vizet. Egy-uét völgyzárógáttal 100 holdig bővíthető a terület. KÖRTÖLTÉSSEL a tassi Petőfi, a solti Szikra is létesít 4—5 holdas halastavakat. A tisza- kécskei Petőfi és Szabadság szintén létesít halgazdaságot. — Pálmonostoron a földmérés után nyomban hozzáfogtak a halastó építéséhez. Az első lépés egy 3 holdas tó építése lesz. Ezt egykét éven belül 20 holdra bővítik. Már december 8-án kívülállók segítségével megkezdték s körgát építését. A halastavat ártézi kút táplálja vízzel. Szükség esetén a Dongó-érből is átvezetik a vizet. Ha lue vei és és rízstermesztés tervei Kunpeszéren és Császártöltésen járt a bizottság. Alkalmasnak találták az akasztói Aranykalász tsz részéről javasolt területet. Itt 30 hold a Dunamenti Főcsatornából kapná a szükséges vizet. Hasonlókép a császártöltési FelszabaduAz idén kísérletképen Solt- szentimrén, Kunpeszéren és Akasztón termesztettek rizst. Soltszentimrén 25—30 mázsás termést értek el. Kunpeszéren ennél valamivel kevesebbet. — Még az ősz folyamán több paA tél beálltával is folynak terme'őszövetkezeteinkben az építkezések Megyénkben 108 termelőszövetkezetnél folynak építkezések. Sok új építkezéshez hozzáfogtak még november hónapban. A téli hideg beálltával belső munkák folynak. Ilyen munkát látunk a madarasi Dózsa tsz-nél is, ahol az 50 férőhelyes tehénistálló belsejében dolgoznak az építő brigád tagjai. A tsz tehenészete eddig több istállóban volt elhelyezve, ezért nehezen tudták biztosítani az állattenyésztés nagyüzemi jel( 'egének kiformálását. Tataházán a Petőfinél 70 férőhelyes íehénistállót építenek. A jószág az egyik végébe már be van kötve, a másikban must építik a jászolokat. A bácsalmási Lenin nemrég- kezdte meg 24 férőhelyes lóistállójának építését. Még ebben az évben be szerétnék fejezni a 300 férőhelyes juhhodályt. A falak már állnak, csak a tető hiányzik. Soltvadkerten az Uj Alkotmány bővíti tehénistállóját, rasztember elhatározta, hogy jó-* vőre bekapcsolódik a rizstér- mesztésbe. Ezek összeálltak és Petőfi néven II. típusú csoport tot létesítettek. A csoport to» vábbá halastó létesítését is terv« be vette. A napokban szakéin« berek jártaik a csooortnál és megbeszélték a terveket. A cső« port ennek alapján úgy határozott, hogy 50 holdon létesítenek rizsterületet, ahol halat is te« nyésztenek. A haltakarmánydua rizsföldön könnyű a halnevelés. Aratás előtt leeresztik a vizet és összeszedik a 70—80 dekás ha« lakat, amelyeket azután értékesítenek. A fülöpszállási Vörös Csillag is foglalkozik azzal a tervvé!* hogy 50 holdon rizst termeszt. E célból még e héten megbeszélést folytatnak a megyei tanács illetékes szakértőjével. ör„ Mészöly Gyula: Kutatómunkánk a mezőgazdasági termelés A Kecskeméti Kísérleti Gazdaság a duna- tiszaközi homoki ter- mőtáj mezőgazdasági kérdéseivel (mint homoki vetésforgórendszer, talajművelési eljárások), valamint . új, értékesebb növényfajták előállításával foglalkozik. Kísérleti intézményünk kisebb rész.ege már a felszabadulás e.-'t is működött. De olyan kezdetleges körülmények között, hogy feladatait semmiképpen sem teljesíthette. Nem volt megfelelő épület, h" .nyoztak a szükséges műszerek, eszközök, de hiányzott a megfelelő számú képzett tudományos dolgozó is. A felszabadulás után megváltozott a helyzet. Korszerű épületeket, labors'. Mumokat, műszereket, jólképáett tudományos dolgozókat kaptur’- f-’ adatain«: mcgvalósü-' sá hoz. Az utóbbi években ha- zánkbatx Járt » „szovjet.. cseh, román, tüdősek és szakemberek többízben látogatást tettek intézményünkben. VeLük termékeny, a fejlődést elősegítő eszmecserét folytattunk. Szorosabb kapcsolatot eddig a bolgár Plovd'vi és a szovjet Szinferopo’i (Krim) Intézetekkel létesítettünk. Ez alkalommal nemesített fajtáinkat és kiadványainkat cseréltük ki. Mivel is foglalkozik gazdaságunk? A ezárazjellegű homokterületen is sikeresen termeszthető növények nemesítéséhez fogtunk, mégpedig paradicsom, paprika, rozs és takarmánynövények új, jobb fajtáinak előállításéhoz, legjobb agrotechnikájuk kidolgozásához. Sikerült is előállítanunk kiváló minő.égű, biztos hozamú új paradicsom-paprika- és rozsfajtákat. Népgazdaságunk újabban .1------■’♦yane.uesí.t ésséljés az alföldi .búr- . gonyatermesztés iegbb agrotechnikájának kidolgozásával is meg- bí ta kísérleti intézményünket. Feladatunkat részben e téren is teljesítettük, amennyiben a Liszenko-féle nyári burgonya'""-'-'s hazai viszonyokra történt kidolgozásával az évről- évre szüksé^s egészséges vető',"mó-eUátást megoldottnak tekinthetjük. A gyümölcstermelés .területén értékes táj- fajtáink összegyűjtésével, ^szaporításával már eddig is értékes szolgálatokat tettünk a népgazdaságnak. Jelenleg több homoki növény összevont agrotechnikájának kidolgozásával is foglalkozunk. Mint az intézmény vezetője és mint országgyűlési képviselő élénk kapcsolátot tartok megyénk mezőgazdasági szakembereivel, termelőszövetkezetekkel és dolgozó parasztokkal. Tanácsokkal, fellendítésére útbaigazításokkal látom el őket. Megbeszéljük egy-egy intézményünkben bevált új termesztési eljárás bevezetésének módszerét. A velük való beszélgetés kapcsán már eddig is sok. ötletet, szempontot kaptunk, amelyeket kutatómunkánkban előnyösen érvényesíthettünk. Kutatási terveinket nem egy esetben átdolgoztuk az élenjáró mezőgazda«“«'! dolgozók tapasztalatai alapján. Intézményünket megyénk dolgozó parasztjai szívesen látogatják, mert érzik és tudják; hegy kutatóink, szakembereink értük és ne* kik dot°—'«“k. Kísérleti gazdaságunk minden dolgozója ismeri köményünk mezőgazdasági programm- ját és az e téren megoldandó feladatokat. — Hatalmas lehetőségeink vannak a kutatómunka folytatására megyénk és az egész ország me- zőg?zdaságái,,.k fellendítésére.