Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-05 / 285. szám
# BÁCSKlSKUNMEGYEi NÉPÚJSÁG AZ MDP BXCSKISKUNME&m VIII. évfolyam, 285. szám. r A MAi SZAMBÁM Fordítsunk fokozottabb figyelmet a párt- é* tömeg- szervezeti kiadványok terjesztésére és elszámolására. — Erősödik a barátság a Szovjetunió és a világ népei között. — Eisenhower sajtóértekezlete. — Vámos Mihály, a kiskunhalasi gépállomás politikai vezetője: A sikeres gépjavításért folyik a harc. — A kiskunmajsai asszonyok életéből. ■ír« 50 fillér 1953 DEC 5. SZOMBAT Megalakul ax ét'lelmiség új töme**sservexete Irta : Óráiig László Népünk kulturális színvonala emelésének, igényei kielégítésének igen fontos eszköze a tavasszal megalakult Társadalom és Természettudományi Ismeret- terjesztő Társulat, mely megyei szervezetének létrehozására a holnapi napon gyűrnek ásszá Kecskeméten megyénk legkiválóbb értelmiségi dolgozói. Az új Társu.at az általános műveltség, a műszaki, agronómiái és társadalomtudományi ismeretek terjesztését, a tudományos kutatások kiszélesítését tűzte ki céljául. A megalakuló szervezet magába tömöríti az értelmiség legjobbjait azért, hogy tudásu kát, tapasztalataikat egymás között kicserélhessék, hogy tudásukat, tapasztalataikat átadják kultúrát szomjazó munkásoknak és parasztoknak, megteremtsék a tudomány és a termelőmunka eltéphetetlen, szoros egységét. A múlt tapasztalatai is beigazolták, hogy azok az emberek tudtak igazán nagyot átkötni, akik szoros kapcsolatban voltak szü lőanyjukkal, a néppel, munkásságukat a nép szolgálatába állították. Csakis így kerüihetteu ki megyénkből olyan emberes, mint Petőfi Sándor, hazánk nagy költője, Katona József író, Mathiász János, a világhírű szőlőnemesítő, Kodály .Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző. ’ zes a tudósok, művészek méltán váltak megyénk értelmiségének példaképeivé. Ma, amikor a •Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége határozatai nyomán kormányunk nagyarányú szervezett intézkedéseket tesz népünk életszínvonalának emeléséért, kulturális igényeinek fokozottabb kielégítéséért soha nem * látott lehetőségek nyílnak a tudomány, a művészet, a termelőmunka felvirágoztatására, a népjólét emelésére. A népjólét és a kultúra elválaszthatatlan egymástól: az anyagi életszínvonal emelkedése, nemcsak dolgozóink kedélyére, de kulturális érdeklődésére is kihat. A több szabadidő, a magasabb reálbérek lehetővé teszik a kulturális igények fokozottabb kielégítését. Ugyanakkor a kulturális igények fokozott kielégítése visszahat a termelési'e és ezen keresztül az anyagi életszínvonal emelkedésére: ha vidámabb, tartalmasabb, gazdagabb az emberek élete, jobban megy a munka, gyorsul a szocializmus építése. Megyénkben a szőlő- és gyümölcskultúra, a világhíres fűszerpaprika felvirágoztatása, az állattenyésztés nagyarányú fejlesztése, új iparágak megteremtése, az élelmiszer- és feldolgozó ipar termelésének megjavítása, a haladó népi hagyományok feltárása, életrekeltése, mind-mind olyan leiadatok, amelyek megoldásához elengedhetetlenül szüksége« ez értelmiség alkotó munkája. A szocialista építés új szakaszában az előttünk álló nagyszerű feladatok, azok megoldása megsoH. szorozza a jelentőségét a Társadalom és Természettudomány, Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének. Az új Társulattól sokat vár megyénk értelmisége, munkása és dolgozó parasztja. Sokirányú tudományos ismeretekkel fel kel vértezniük a legszélesebb dolgozó rétegeket, az évszázados elmaradottság, a múlt bomlasztó maradványai, a hazugság és babona elleni harcban; a haladó tudomány és művészet segítségével eiő kell segíteniük öntudatos fejlődését, fel kell vértezniük őket a természet és társadalom, hazánk s megyénk történetének ismereteivel, legfőbb kér- déseivel.-Tudják jól művészeink, mérnökeink, orvosaink, tudósaink, kiváló pedagógusaink, hogy az eredményes és színvonalas ismeretterjesztő munka nemcsak azt követeli, hogy ismerettel’ jesztő munka folyjék a széles dolgozó tömegek között, hanem azt is — és ez is igen fontos hogy mélyreható eredményez nevelőmunka folyjon a Társadalom és Természettudományi Ismére: terjesztő Társulatba tömörülő értelmiségiek százai és ezrei között is. Nemcsak a dolgozókkal Kell megismertetniök a tudomány, a technika, a művészet eredményeit, hanem az értelmiséget is nevelni kell, hogy le tudja küzdeni műveltségének a múltban gyökerező hiányosságait, hogy mélyrehatóan tanulmányozhassa és elsajátíthassa a dialektikus materializmus világnézetét. Hozzájuk is közelebb kell hozni a marxizmus nagy klasszikusainak világul formáló tanításait és ezeken a tanításokon alapuló, élenjáró szovjet tudományok világraszóló eredményeit. Az ismeretterjesztő munka nyomán mindaz az eredmény, amelyet értelmiségünk a kutató munkában, a laboratóriumokban, a kísérleti telepeken vagy éppen a katedrán elér — a dci- ózó nép közös kincsévé válik Ugyanakkor éppen az ismeret- terjesztő munka során az értelmiséghez is eljutnak mindazok a nagyszerű tapasztalatok, amelyeket a dolgozók széles tömegei mindennapi munkájukban, a szocializmus építése során szereznek. Ez a kölcsönös termékeny kapcsolat az, amely Közelebb hozza a múltban mesterségesen elválasztott értelmiséget munkásosztályunkhoz, dolgozó parasztságunkhoz. Egészen bizonyos, hogy ez a termékeny munka, amelyre értelmiségünknek a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat keretei között lehetősége fog nyílni, nemcsak a munkásosztály és a parasztság számára lesz hasznos, hanem ez 4 közös ínunka hozzásegíti a válaszfalak, az előítéletek maradványainak eltakarítását s a népet szolgáló értelmiség végleges összefoirá- sát magával, a méppsia. mekykrík életéből Megyénkben iniudcn talpalatnyi tartaléktőidet bérkerettel*. Kormányzatunk lehetővé tette, hogy dolgozó parasztságunk bérbe vehesse az állami ísrtalékföide- ksí. Megyénkben több mint 7C ezer hold állami taitalékföldet vettek bérbe dolgozóink. Sok községben kevésnek bizonyult a töúl. Kecskemét-Városi-öklön any- nyt volt az igénylés, hogy a kun- szállási dolgozókat már nem is tudták kielégíteni. Kecskeméten 3Ü00 hold tartaléktőidet adtak bérbe. A bácsalmási járásban mát az első két héten több igénylés futott be, mint amennyi föld rendelkezésre állt. Kiskunfélegyházán különösen sokan igényeltek veteményes kertnek főidet. Erre több mint 500 Kisember adta be igénylését. Itt -gen sol: dolgozó paraszt kertészettel kíván foglalkozni. 1 decemberi ünnepekre készülnek kuitúr csoport fáink A hetényegyházi állami gazdaság, a városföldi állami gazdaság fiataljai lelkesen készülnek december 21-re, majd a fenyőfa- és szilveszteri ünihepségekre. Hasonlókép a tiszakécskei kultúrház együttese és az ízsáki kultúrcsopcrt. Mozgalmas lesz az éret a kecskeméti SZOT-székház kultúrtermében is, ahol december 24-én a gyermekek részére fenyőfa- ünnepélyt rendeznek. Másnap pedig álarcos gyermekbált. Ezekre az előkészületek már folyamatban vannak. Vannak csoportok, amelyek télapó-ünnepre is készülnek. - Ilyen a Kiskunhalasi Barnevál együttese, amely Sükösdre utazik, hogy ott a szárnyastelep dolgozóit szórakoztassák. Minőségi ellenőrök ügyelnek téli gépjavításra a gondos GÉPÁLLOMÁSAINKRA sorra térnek v’ssza a traktorosok, hogy a gépeken megkezdjék a téli javítást. Minden gépállomáson most szervezik a . javítóbrigádokat. Megyénk gépállomásain mintegy 80 erőgép javítóbrigádot, 150 munká- gépjavító-brigádot és 60 cséplő* gépjavitó-brgádot szerveznek. 9 TAVALY ezek a javítóbrigádok még mostoha körülmények között dolgoztak. Az idén mái nem folynak a javítások a hideg téli időben a szabad cg alatt, mert 22 ;épá!ilomás on építenek, illetve sépiőszínekből alakítanak át gépjavításra fűthető műhelyeket. Így biztosítják a gépállomásokon 0 műszaki dolgozók részére a megf elelő rn un ka kö r iiímény eket. a gépjavítások időbeni elvégzése céljából gépállomásaink szerződésit kötöttek a kisipari termelőszövetkezetekkel is. A iőjavi táspkat pedig a bajai és kecskeméti gépjavítóvállalatok végzik. Közel löQ erőgépét javítanak ki ezek a vállalatok fehtuar 25-ig. AZ IDÉN NAGYOBB gondot fektetnek gépállomása ink a minőségi munkára. Minden gépállomáson ezért függetlenített minőségi e'Tenőrt állítanak be. A minőségi ellenőrök részére 0 megyei műszak' csoport párnapos tanfolyamot szervez, amelyen a minőségi ellenőröket részletesen kioktatják. Fokozódik az érdeklődés a Szabad Föld léli Esték iránt Azokban a községekben, ahol jól működik az előadói munkaközösség, ott fokozódik az érdeklődés a Szabad Föld Téli Esték ismeretterjesztő előadásai iránt. Ez a helyzet Hetényegy házán is, ahol Solvmos Imre tanító egy-egy szakelőadásán 120—140 dolgozó vesz részt. Izsákon is hasonló az eset. Hajma László nevelő jól készül fel, helyi szemléltető eszközökkel támasztja aiá mondanivalóját, ennek eredményeként a kultúrotthonban tartó előadásokra több mint 200 dolgozó is eljön. Bugacon is fokozódik az érdeklődés, a község belterületén már 60—60 dolgozó is résztvesz egy-egy előadáson. Igen kedveltek azok az előadások, ahol diavetítések is történnék. Agasegyházán és Lakiteleken azonban a tanács nemlörődömsega folytán még mindig kevesen jönnek az ismeretterjesztő előadásokra. December Vimán nyílik in cg a bugaci földmüvcsssSvctkcsct új kisárukása tiszta és világos kisáruházRégi és jogos kívánsága telesül a közeli napokban a bugaci dolgozó parasztoknak, föidmüvcs- 6ZÔ vetkezeti tagoknak. Rosszul felszereli,, hiányos árukészlettel rendelkező, elavult boltjuk helyében uj, modern, minden igényt kielégítő főldművesszovetkezati k'sáruház nyílik jövő vasárnap. A kis községben és a szétszórt cany-avilágban élő dolgozók a jövő vasárnaptól kezdve,, városba be* ülő, baji vásárolhatják meg szükségleteiket; melyek bő választékban állnak majd rendeIkezésükre. A ikisaruház egymilliót meghaladó árukészlettel kezdi meg működését, külön ruházati, vas-, vegyi-, üveg- és fűszerosztályain 7 szövetkezeti elárusító biztosítja majd 45 előzékeny, udvarias k> szolgáIáets Kultúrházat avatnak Haltán Pár hónappal ezelőtt Harta dolgozói elhatározták, hogy kut- túrházat építenek. A járási ' tanács több mint 63 ezer forinttal segítette a kultúrház felépítését, a községi dolgozók pedig 18 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A község, amelyben 14 termelőszövetkezeti csoport működik, most megfelelő kultúrotthonhoz jut. A kultúrház a napokban felépült és ünnepélyes keretek között december 6-án adják át rendeltetésének. Az új kultúrházat ünnepséggel nyitják meg, amelyen az iskolásgyermekek is szép műsort adnak. A népi táncoldva] az iskola kis tánccsoportja szórakoztatja majd a megjelenteket, az óvodások is játékokká! Uzümek a megnyitóra. A felavatás napján a Kecskeméti Ka-» tona József Színház a »Vándor-» diák« című darabbal vendégszerepel Hartán. Fejlődnek a tanácsok szeszfőzdéi Kormányzatunk a tanácsi szeszfőzdék fejlesztésere 150.000 forintot biztosított. Ebből az ösz- szegből jövő év első negyedében a kiskunhalasi, kiskunfélegyházi és szabadszállási tanácsi szeszfőzdéknél szociális beruházásokat eszközölnek. Mindhárom szeszfőzdében fürdőket, öltözőket és a tároláshoz szükséges raktárakat építenek. Külföldön is keresik oz AKK konzerveit Az Alföldi Kecskeméti Kon-» servgyár gyártmányai nemcsak belföldön, hanem külföldön is keresett cikkek. A gyár teljesítőképessége akkora, hogy nemcsak a belföldi piacra tud termelni, hanem jelentős mérték-» ben külföldi szállításokra is. — Gyártmányaiért értékes külföldi nyersanyaghoz juthatunk, ameiy nyersanyag nemcsak g konzerviparhoz szükséges, hanem a többi iparágai! folyamatos munkáját is elősegíti. A népi demokratikus országok állandó vevői a kecskeméti kon- terveknek. Csehszlovákia nemrég 10 vagon vegyesízt, 18.5 vagon finom főzeléket, 16 vagon szilvaízt és nagyobb mennyiségű gyümölcskenyeret .rendelt. Hasonló szállítmányok indultak út* ba a Német Demokratikus Köz* társaságba. A gyár dolgozói büszkék arra, hogy exportkészít-- «lényeikről a vevők kifogást nem emeltek. Jó munkájukkal elősegítik a magyar ipar külföldi megbecsülését és jó hímé-»