Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-31 / 306. szám

jGYEHMEKEKNEK '- 11 T Ö R Ők IS tli )

A képen: A moszkvai pionirhuz asztalosmiihelycben.

Tanítás után

rű ÖBB MINT háromezer moszkvai iskolásgyermek tölti szabadidejét a városi pionirházban. Mindegyik megtalálja itt a kedvére való foglalkozást.

A fiatalok több mint hús.: különböző szakkörbe léphetnek bei van itt fizikai, rádiószerelő, hajó- ét repülö- gép modellező, képzőművész, hímző és egyéb kör. A régi kastély tágas, világos termei tele vannak gyerekekkel. Akik a színjátszást szeretik, az ének- és táncegyüttesben, vagy a siínjátszócsoportban szerepelhet ■ nck.

Vessünk egy pillantást a hajó- modellezők műtermébe. A szekrényeken és állványokon szebbnél- szebb hajómodellek sorakoznak, a falakon térképek, amelyeken a fiúk és lányok ,,tengeri utazásokat" tesznek.

Mindegyik körben hetenként kétszer van másfél-kétórás foglalkozás. A gyerekek megismerkednek az orosz flotta és hajózás történetével, a hajóépítés legújabb eredményei vei, a hajózás technikájával, a nevei orosz és szovjet hajómérnökök munkásságával.

KÖRÖKBEN a gyerekek különböző hájómödelleket építenek és próbálnak ki gumimotorral. rugósmotorral, benzinmotorral és villanymotorral.

Ma éppen gyönyörű új villanymotoros hajót bocsátanak vízre.

A szoba közepén lévő medence körül feszült figyelemmel tolonganak a fiatal hajóépítők. Egy apró- termetű, élénk fiúcska bekapcsolja az áramot. A pompás kishajó meg- rezzen és lassan elindul körbe, vígan szántja a vizet és apró hullámokat vet rajta. A modellezője boldogok, mert a kísérlet nagyszerűen sikerült, az új hajócska megállotta a próbát.

Sok érdekesség várja a gyereke lset az „ügyes kezek”-kőrben is.

Maguk fúrhatnak, faraghatnak, szerelhetnek, állíthatnak össze itt különböző készülékeket, fényképkereteket, vonalzókat, körzőket, lomb- fürészmunkákat. *

KÖR VEZETŐJE megtanítja a gyerekeket, hogyan bánjanak a szerszámokkal, hogyan kell fúrni, faragni, lombfürésszel bánni, ragasztani, festeni.

A moszkvai városi pionlrház csak egy a sok moszkvai gyermekintézmény közül. Még 22 kerületi pionir- ház van, három technikusház kis technikusoknak, öt kísérleti állomás kis természetbúvároknaJc Nyolcezer moszkvai gyerek jár a Í9 moszkvai zeneiskolába.

Huszonhat sportiskola és sport pálya, 16 gyermekkert várja a moszkvai gyermekeket. A gyermek kertek télen korcsolyapályává és sí tereppé alakulnak, felszerelik őke. korcsolyákkal, jéghoki felszereléssel sivei, síbakanccsal, hogy a mossk vai gyerekek mindent készen találjanak, ha idejönnek.

Négy gyermekszínház, 26 film vetítő várja a moszkvai iskolásokat. Z A &OK-SOK szép és Érdekes hely mind arravaló, hogy a moszkvai gyerekek érdekesen és hasznosan tölthessék el szabadidejüket, kifejleszthessék minden tehetségüket és képességüket.

(K. CARKOVA)

Az Úttörőhöz népitánc szakköre új táncot tanul

Mit játszunk, lányok, Tulipántok.

Osicskiricski bucskurucsku Csücsüljünk le lányok.

Körben kézfogással vidáman »énekelnek, játszanak és guggolnak a kecskeméti Uttörőház népitánc szakkörének pirosnyak- ítendős úttörői.

A szép drágszéli játékokat, játékos táncokat ismételik a szakkör kezdetén a pajtások. Kipirult arccal ülnek le és a2 egyik kislány elmeséli, hogy a kultúrversenyen látta a drágszéli népiegyüttest.

ök is ezzel szerepeltek, amiket mi tanulunk?

Nem. Ezeket csak a gyermekek játsszák, a felnőtteknek nehezebb táncaik vannak. Az olyan korú gyermekek, mint ti, már kezdik tanulni a felnőttek

táncait. Ma ilyen kalocsai táncot tanulunk, ami nehezebb az eddig tanultaknál.

Kalocsán is olyan ruhát viselnek, mint Drágszélen? — kérdezi Ország Klári.

Igen, hét faluban hordják ezeket a szép ruhákat. Nézzetek ezt a drágszéli ruhába öltöztetett babát. A népművészeti szakkör készítette.

De jó lenne ilyen ruhában járni nekünk is! — mondja Füzesi Zsuzsa, — a gyerekek is papucsba táncolnak? Bizony abban. A papucs kopogása vidámmá teszi a táncot. Előbb megtanuljátok a tánc lépéseit s ha jól tudjátok, akkor ti is felveszitek a papucsot mondja a szakkörvezető.

Egy szem búza, két szem búza

Kukoricaszár... stb.

Száll a friss dal a zongora ból s a pajtások néhány peri. múlva már könnyedén táncolják az ollózó lépést.

Ki tudja legszebben? S megindul a verseny. Nehéz eldönteni, mert négy pajtás kivételével mind szépen táncolják.

Bosszú sorba állnak Kézfogással s az egész csoport az ollozó lépéssel kórt alakít. A dal vegére le kell guggolni, ami nagy nevetéssel végződik, mert aki nem figyelt, az a guggolás helyett leült a földre. Bizony negyszer-ötször is el kell ezt a részt ismetelni, hogy egyszerre, szépen terüljön a szoknya,

Tíz perc szünet van. A szakköri titkár felolvassa a szakköz naplójába irt cikkét, ami a Kisfalban bemutatott szakköri foglalkozásunkról szól.

Mikor megyünk újra ki? — kérdezi Kecskeméti Marika, akinek igen megtetszettek azok a játékok, amit az ottani pajtásoktól tanultunk. A téli szünidő után, valamelyik vasárnapra behívjuk Kisfáiból a pajtásokat az Uttörőházba s itt a nagyteremben megtanu.juk tőlük a többi játékaikat is,

A pajtások örülnek. Eddig azt hittük, hogy Kecskemet környékén nincs hagyomány és a várostól négy kilométerre az első kirándulásunkon új daliammal hallottuk az »Erzsébet asszony« nevű játékot.

Szakkörünk azt tűzte feladatául, hogy a Kisfáiban játszott játékokat, táncokat megtanu .- juk. Minden pajtás az osztályában megtanítja ezeket a többiekkel, hogy mindannyiunk kincsévé váljék.

Január végén újra jelentkezünk az újságban, akkor a gyűjtött táncok lépéseit színpadra dolgozva közöljük a megye pajtásai részére.

Migléc7i Béláné

szakkörvezetői

A kocsisok meg* a grófok

Élt egyszer két komisz gróf. Mind a kettőre külön-külön nagyon haragudott a bérese, mert rosszul bántak velük. Node! Nem merték a gazdájukat visszaütni, mert bezárták volna őket.

A két kocsisbéres egyszer összetalálkozott. Panaszkodtak egymásnak, kérdezték egymástól: „Milyen a te gazdád?” Az egyik azt mondta, hogy nagyon rosszul bánik ve le. Ráfelel a másik: — Az enyém is olyan! Hanem, tudod mit! Verjük meg egymás gazdáját! Ha mindkettőnk a magáét vert meg, bezárnak bennünket. Majd ha egyszer kocsival megyünk egymásnak szemközt, te se térj ki, én se térek ki! Majd összeakaszkodunk, akkor csak jól verj az én

gazdám nyaka közé! Én meg a te gazdád nyaka közé verek. így nem csuknak le bennünket!

ügy is történt. Mikor egyszer mentek egymásnak szemközt, olyan büszkén hajtott egyik is, másik is, hogy semelyik sem tért ki. A két gróf amúgyis haragudott egymásra. Ahogy ősz- szeakaszkodtak, mindjárt az egyik kocsis a másik grófjának a nyaka közé vágott, az meg az ö gazdáját zu- holta az ostorral. Azt mondta:

— Ha te ütöd az én gazdámat, én is ütöm a te gazdádat!

így aztán jól elverték egymás gazdáját. Mikor látták, hogy most már elég lesz ezt a verést kiheverni, kitértek egymás elöl.

Elhajt az egyik egy

darabon. Azt mondja a gróf a kocsisának:

— ügye, te jobban megverted?

— Jobban, mert én nagyobbat sóztam a nyaka közé!

— No, ezért borravalót adok.

A másik gróf is kérdi:

— Ugye, te jobban megverted?

— Jobban én, mert én nagyobbat ütöttem rá.

— Ne, ezért borravalót adok.

Az is pénzt adott a kocsisának.

Mikor a két kocsis találkozott, azt mondták egymásnak:

— No, ezeket jól megtanítottuk. Ráadásul még à tandíjat is megfizették,

(Hlyéé Gyula:

Hetvenhét magyar népfnese című könyvéből.)

Emlékezés Petőfire születésnapján

Kis elbeszélést már írtam erről. Akkor nekieresztettem képzeletemet. Színeztem, festegettem, kerekítettem. A magból pró- oáltam gyümölcsöt ér.eini. Most a hagyományok aiapjan Vágok neki az útnak. Nemcsak azért, mert a szívemhez nőtt ez a Petőfivel kapcsolatos történet, hanem azért is, hogy a nyomdászok szűk körén túl eljusson mindenkihez és kiegészítésképpen hozzácsatlakozzon Petőfi kecskeméti tartózkodásával kapcsolatos emlékekhez.

Inaskoromban a Hungária-nyomdában ismerkedtem a betűszedés tudományával. Tanítómestereim sűrűn emlegették a »híres« Szilády-nyomdát. Majdnem valamennyien megfordultak benne hosszabb-rövidebb ideig. Egész regéket meséltek a nagy tisztaságáról. Patikához hasonlították. Izgatott a dolog, de egyelőre nem járhattám a végére, mert a nevezetes nyomdának csak a küszö- oéig jutottam el. Ugyanis a nyomda nem működött és göndozója, Raracsi László az ajtóban átvette az üzenetet, amit neki vittem és nem hívott beljebb. Kérni meg nem mertem, elijesztett rideg, szikár alakja.

Néhány hónap múlva nyomdánkban végigröppent a nagy hír: a Hungána-nyomda tulajdonosa megvette a Szilády-nyomdát. A feltétel csupán az, hogy eredeti helyiségéből el kell költöztetni. Ez a helyiség a Széchenyi-téren volt. Mint inas, természetcser bekerültem a köitöztetők közé. örömmel mentem mesterem. Dobos János nyomában. Végre kitárul előttem a sokat emlegető nyomdász-birodalom kapuja 0's megláthatom belülről is.

Hatalmas, szinte egybeolvadó terembe léptünk. A tágas ablakokon rácsok voltak, de a világosságból nem vettek el. Lélegzetvisszafojtva álltam. Valóban gyógyszertárba kerültem. Ünnepélyes csend fogadott. A szekrények a betűkkel világítottak a tisztaságtól, a gépeken frissen csillogott az olaj. Nem úgy, mint nálunk, ahol a betűk sokszor nem látszottak a ráolvadt festéktől.

Baracsi Lászió hosszan beszélgetett Dobos Jánossal. A beszélgetés során végüiis nagyon felhevült. Sajnálta, hogy. a nyomda ílkerüi regi helyéről, és szűk helyiségekben zsúfolják Össze,

A nagy nekibúsulás következtében Baracsi László merevsége felengedett. Megszólításra tartott érdemesnek. Még Közvetlenebbé vált, amikor Dobos János elment és ketten maradtunk. Sorba mutogatta a különböző betűket, egyéb nyomdászathoz szükséges anyagokat, magyarázta könnyebb használatukat. Később ölben nordta elém a réginéi-régibb nyomtatványokat. Amikor ezekkel <s végeztünk, a vállamra tette a kezét és hívott: — Gyere, most olyat mutatok, ami nagy ritkaság és becses érték az országban.

Egy egyszerű, rudas, két lapból álló kézi nyomóprésnél álltunk meg. A prés is ragyogott a gondozottságtól. Baracsi megmarkolta az ingemet, hogy nagyobb súlyt adjon a szavának: — ügy nézzed ezt a gépét, hogy rajta Petőfi Sándor is dolgozott, amikor .tt járt, Kecskeméten. Néztem táguló szemmel és ereimben Petőfi versei zubogtatták a vért: »Hírős város az Alföldón Kecskemét...«, -Szép csillag a honszeretet, gyönyörűségesen ragyog...«, »Es s zasziOkon eme szent jeiszovax: Viiagszabadsag!« — Nagy érzés, csodalatosán szép érzés volt látni ezt a gépet. Baracsi megengedte, nogy kipróbáljam. Mély megilietődéssel húztam meg az acélkart. ás az a fe-emefő tudat, hogy Petőfi gépén dolgozom, évek múlvs is elkísért.

Azonoan egy újabb költözködés után mégis elfogott a kétkedés. Eddig a költözködésig csak becéztem, dédelgettem a gépet, tüzetesebben nem néztem körül. Amikor kezdtük szétszedni, láttam csak meg a két oszlopon álló tábláján a bécsi gyár nevét eltakaró* rézlemezből készült felírást; »1848. márc. 15.«

Nehezen, akadozva kérdeztem Baracsitói, hogyan lehet, hogyan dolgozhatott Petőfi a présen, amikor a rajta lévő datum szerint Petőfi akkor mar Pesten buzdította a népet a szabadság kivívására. Baracsi azt felelte, hogy az évszám es a hónap kesőbt került oda. Valószínűleg Szilády Károly tette fel a nagy naf emlékéül. Elfogadható volt a magyarázat és utána tovább is olyan gonddal és szeretettel bántam a préssel, mint azelőtt. Hiszen aemmiesetre sem volt feltételezhető, hogy a bécsi gyárosok a magyar forradalom napjának annyira örvendeztek volna, hogy ercbe is örökítsék.

Baracsi kérését azonban nem tudtam teljesíteni. Ugyanis azt mondta, hogy vigyázzák, őrködjek a gép feiett. De közbejött a mukanélküiiség, egyik varosból a másikba vaió vándorlás, malter- hordás, útkövezés és hasonlók. A Hungária-nyomdába többé nem kerültem vissza.

Most az utóbbi évek során kezdtem csak ismét érdeklődni a nyomópres sorsa felől. Bizonytalan válaszokat kaptam. Azonkívül újra felvillant az agyamban az emlékezetes dátum-sor is Olyan következtetést is felvetettem, hogy a becsi gépgyártó munkások ilyen módon, a gyárosok megkerülésével, akarták rokon- szenvüket a magyar forradalom iránt kifejezni. A kérdésre mindenképpen megnyugtató választ akartam. Ezért Kapas Ferenchez, az idős nyomdászhoz, a másik régi tanítómesteremhez fordultam. Amikor előadtam kérésemet, Kapás elvtárs szeme csillogni kezdett és lelkesen mondta: — Emlékszem, nagyon is emlékszem a présre, hogyne emlékezném. Petőfi színész korában itt nyomta rajta búcsúzó versét. Saját két kezével húzta le a példányokat. De tanoncidőmbeli nyomdászok úgy is emlékeznek, hogy 1848-ban, Pesten, a Landerer-nyomdában azon nyomták a Tizenkét Pontot es a »Talpra magyar«-t, Szilády Károly később úgy vette meg Landererélitől..,

így tagült és szépült Petőfi kecskeméti nyomdajárása. Az mindenesetre tény, hogy Petőfi nyomatott verset a kecskeméti Sziiády-nyomdában és még akart nyomtatni, de ezt a cenzor nem engedélyezte. Viszont az is feltehető és elfogadható, hogy Petőfi a nyomdászok biztatására szívesen vett részt verseinek nyomásában, sőt valószínűleg szedésében is. Es mint költő, bizonyosan nagy örömet és gyönyörűséget talált benne.

Végezetül: és a gép? Nyomaveszett, nincs, ügy nincs, mint nyomdagép, de másban, a legendán túl, valósággal megvan. Megvan egy új csapágyban, vagy eg> traktor tömör kerekében, talán motorjában és már az ősszel kint dübörgőit a földeken, hogy biztosítsa jövőévi bőséaes kenyerünket.

Fodor lábos