Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-25 / 302. szám
Kiállítások a bajai Tiirr István múzeumban [ A bajai Türr István- múzeumban két új kiállítást tekinthetünk meg. Az egyiket a Magyar Nemzeti Múzeum rendezte „Hal és halgazdaság’ címmel. Ennek a vándor- kiállításnak Haja az első állomása. Ennek oka. hogy Haja az ország egyik legnagyobb halászati múlttal reu' delkező városa. A vízi élet és a halászat — főleg a sporthorgászat formájában — ma is érdekli a város lakóinak nagy részét. Jelenleg a bajai múzeumban van az ország legnagyobb halászati kiállítása, a Duna-kiállítás. A vándorkiállítás ezt egészíti ki. A% ízlésesen es szem- léltetően összeállított anyag bemutatja a halak eredetét, szer' vezetét. életét és betegségeit. A látogató előtt feltárulnak a halvándorlás titkai is. Év századokon át rejtélyes volt az angolna szaporodása, míg Johannes Schmidt dán tudós megállapította,, hogy a folyóvízben kifejlődött angolna az Atlanti-óceán többezer méter mélységében ívik. Utána a szülők.elpusztulnak. A kikelt lárva átalakul és többéves vándorlás után jut el abba a folyóba, ahonnan egyn kor szülei elindultak. Itt nő meg, hogy egyszer újra megtegye a hosszú útat vissza- felé és utódairól gondoskodva eltűnjön az óceán mélységében. .,É1. mint hal a vízben’* — mondja a közmondás. A kiállításon láthatjuk, hogy mennyi veszélynek van kitéve a hal egész életén át kezdve az ikraevő rovaroktól. az ivadékot pusztító ragadozókon át az emberig. A múzeumban láthatjuk továbbá ,-Baja Képzőművészete1’ című időszakos kiállítást is. A bajaiak régi kívánsága teljesedett azzal, hogy kiállítás keretében láthassák városuk képzőművészetének fejlődését. Megtaláljuk itt a XVIII. század főúri társadalmának sokszor ismeretlen mesterek által alkotott, jórészt egyházi vonatkozású műveit, majd a polgárosodó világ arckéneit. a nép élete felé forduló bajai rajztaná rok alkotásait. Külön teremben szemlélhetjük a bajai Eber-család művészetét a másik teremben Nagy István műveit. Jelentős helyet foglalnak el Rudnay _ Gyula Xossuth-díjas festőművész és tanítványainak festményei. A kiállítást változatossá teszi a bajai származású. Európa-szerte ismert szob- rász, az éremművészet nagy mesterének. Teles Edének hagyatéka, szobrok és plakettek. ______________ t A színház befejezte idei táje'őadásaif Míg a kecskeméti Katona József Színház egyik csoportja a megye székhelyén esténként szórakoztatja a dolgozókat, addig tájszín- ház-részlege járja a megye községeit és így segíti hozzá a falu dolgozóit magas' színvonalú kulturális eseményhez. Ezek a tájelőadások igen gyakran mostoha körülmények között folynak le. Azonban az utóbbi évek itt is nagyfokú javulást eredményeztek. Az elinduláskor még maguk a színészek állították fel a színpadon a díszleteket. ma már műszaki emberek kísérik a tájelőadást. Külön tehergépkocsin szállítják a szükséges díszlete' két és kellékeket. Ebben az őszi évadban a színház művészei 22 tájelőadást tartottak. Tizenegyszer játszották a ,.Vándordiák”-ot és ugyannyiszor a „Boci. boci tarká“-t. Az utolsó ezévi tájelőadást a kiskunfélegyházi járási kultúrházban tartották. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy már napokkal az előadás előtt minden jegy elkelt. A színház táj- előadásait január második felében folytatja. KECSKEMÉTEN, a Lázárfaluban, kis .iáz eladó. — Értekezés: Ku rucz krt 5. sz. 3091 Úttörő-* úratlát Biológiai K eményre fordult az időt a pirosnyakkendös pajtások ugyancsak, szedik a lábukat, sietnek az úttörőhdzba. Már csak néhányan hiányosnak és megless a létszám Húszán vannak, négy brigádban. Az első brigád főleg as egysejtüeket, ex ' akváriumot figyeli, tanulmd- zndnyozsa és részletes feljegyzéseket készít ; a másik a ,,bogarászok“ csoportja, A madarakkal és emlő- eölckel is foglalkozik egy-egy csoport,A szakköri titkár is itt van mdr Imre ■ bácsitól megkapta az Élet és Tudomány legújabb számát. Azt böngészgetik a jó meleg kályha körül. Vájjon milyen cikk jelent meg bennef — Van-e bilolégiaif Az mindig van. De fel tudják-e használni a közeli foglalkozásukont Miről szólt A „kis előadásokhoz“ kimutatást készít Tóth Jancsi. Mások a múlt szakköri órán bemutatott keskeny filmről beszélgetnek: a vízben élő hasznos rovarokról. De érdekes is volt! Milyen sokat lehet róla beszélgetni! A szakköri elnöktől megtudjuk, hogy a téli foglalkozás keretében még több keskeny filmet fognak megnézni. Máris kiválogatnak S—4 sorozatot, amit a vezetőjük megrendel Budapestről. Saját gépünk van! Csak besötétitünk, és márts a természet csodás világában járunk. A PAJTASOK elfoglalják he- lyüket, a soros brigddvezeto jelenti is a létszámot, egy hét óta történt fontosabb eseményt, kijelöli az eseménynapló vezetőjét. Kékesi Jancsi beszámol az előző foglalkozáson hallottakról Úgy látszik érdekelte a téma a pajtásokat, mert sokan szólnak hozzá. Elmond.dk saját megfigyeléseiket is a méhek életéről. Gubin tudós kísérlete az escménynaplóba is bekerült. Ebbe azt jegyzik be a pajtások, ami nekik az órán a legjobban tetszett — Gubin szovjet tudós segítette a mezőgazdaság haladó munkásait. Megmutatta, hogy a méheket olyan növények beporzására is be lehet ,tanítani. amilyenre éppen szuksé gük van-. .1 kívánt virágszirmot cukros szirupba teszik, a keretek alá helyezik. így kereste fel a méh a vö röshere virágát, amelynek cső formájú pártája a méh szivókájánal hosszabb" — olvasható a naplóban. A méhek is jól jártak, de a lóhere magtermése is sokszorosára emel fcedett — szil közbe Tűm Ilonka. szakkör az Uttörőházban JL LHATÂROZZÂK, hogy se- lyemhernyót is fognak tavasz- szal tenyészteni. A „bogarászok-" (maguk között így nevezik) a kezelésről, megfigyelésekről pontos feljegyzéseket készítenek. Sőt egy lei sérletet is elárul Laczkó Sanyi. A* Élet és Tudományban olvasta hogy a kínai tölgyfa-selyemhernyó, amely a tölgyfa levelével táplálkozik, szintén jő selyemszövetet ad. Némelyik természetbarát azon a lebilincselő feladaton dolgozik, hogy a tölgyfaselyemhernyót a nyírfa levelének fogyasztására szók tassa. Ezt a földrajzból is tudjuk, hogy a Szovjetunióban a tajgán sok a nyírfa, Így a selyemhernyó tenyésztése északabbra terjedne. Mi is kipróbálunk majd különböző leveleket, fokozatos eljárással. Élénk vita alakul ki. Nem is gondolná a felnőtt, hogy mennyi és milyen értékes megfigyelést összegyűjt egy-egy tanuló, pl.: a kártevő rovarokról. Nyári Ferenc azt mondja: alaposan meg kell azokat ismernünk, mert csak így tudunk ellenük védekezni. Sorra kerülnek a fizikai, kémiai, agrotechnikai és biológiai eljárások. Legnagyobb az érdeklődés, amikor a biológiai védekezésről van szó. J ÓL FELHASZNÁLTAK itt a pajtásofp a nyáreleji Kisfáiba tett kirándulás tapasztalatait. Hegedűs Karcsi arról beszél, hogy a katicabogarak. hangyák miként szívják ki a zöldtetvek váladékait. Az egyik pajtás látta, hogyan nyomogatják a tetveket. A másik megfigyelte, hogy visszacipelte a Hangya a zöld tetüt, nehogy teljesen kivesszen. Szükség van a „fejőstehenekre!" A fürkészdarazsak, petefürkészek után szóbakerült a telenómusz-légy Erről az Élet és Tudományban* Iljin szovjet író ír a legérdekesebben. .Olyat izgalmas, mint egy regény!” — meg is jegyzi egyik pajtás. — Ukrajnában történt. A gabonapoloskát semmi kép pen sem lehetett kiirtani. Gázzal is elárasztották a vidéket. Hasztalant Ugyanakkor az odessza-moszkvai gyorsvonaton egy tudós kis kémcsőben 45 telenómusz legyecskél visz magával, úgy örzij mint a szeme világát. De hogyisne! Ezek voltak később Ukrajna gabonatábláinak megmentül. De hogy mennyi „bajjal" járt ezeknek az elszaporitdsa üveg- házafeban, még elmondani ts sok. De a szovjet biológusok rövid időn belül 7.100 millió telenómusz-léggyel fér főzött volaskavetét küldtek leJJkrajndba a kolhozokba, szovhozokba, hogy felszámolják a csapást. Nagyon jól ismerik a pajtások az amerikai szövőlepke kártételét is. Itt pusztít városunkban: parkokban, kertjeinkben, gyümölcsöseinkben. lóth Ervin elmondja, hogy legalább 50—55 féle növényen látta hernyóját. Mostmár a kesernyés dió, fűz. orgonalevélre is átment. Kétféle htmlepkéről beszélnek. Az iskolai tankönyv nem jól írja — mondják. A téli áttelelö nemzedék 15— 89 százaléka feketepettyes, A nyáriak ritkán pettyesek. Kutassátok az Okát! — Hideg hatására gondolok — figyelmeztet a vezető. „.Sajnáltuk is a fánkat! Nagyon le kellett metszeni. Formátlan lett, talán ki is szárad! A Marx-téren permeteztek is, de nem sikerűit kiirtani. Nem mindenki írtja — es a baj! Miért nem büntetik meg őketf — óriási csa pás ez, mert átterjedhet a szőlőre és zöldségre is! Városunkban pedig fejlett szőlő- és gyümölcskultúrát akarunk megvalósítani. Egy almában láttam, a maghd zlg behatolt, a körtét csak meghámozta. Tanárbdc8it Nyáron megfigyeltem, hogy ennek a kártevőnek hernyóját csak a verebek pusztítják. Mi itt madárvédelemről tanulunk, odút, etetőt készítünk, ugyanakkor Kecskeméten annyi a légpuskás, aki a verebeket lövöldözi. Mi kimondjuk, hogy míg ilyen nagy veszély fenyegeti a gyümölcsösöket, a ve rebek hasznosak! De még a cinkéknek sem kegyelmeznék ezek a híres és hős vadászok! — említi Bán Teréz. A vadgalambokat is kiirtották a temetőből! Hívjuk segítségül a tanácsot és a rendőrséget — indítványozzák a pajtások. — Jó volna ezeket a puskásokat ellenőrizni! Igazuk is van az úttöröhdz pajtásainak! Amíg egyik oldalon ne velünk, a másik oldalon azt lerombolják, A pajtások elhatározzák, hogy először iskoldstdrsaik között felvilágosító munkát fognak vé gezni. A hasznos madarakat pedig, amelyek szintén a biológiai védekezés szolgálatába állanak, gondozni. Védeni fogják. A Z ELMÉLETI, erkölcsi okta^ " tdst kiegészíti a politechnikai képzés is. Az éta másik felében és a két foglalkozáson odúkat és etetőket készítenek a pajtások. KOVÁCS LAJOS, úttöröhdz, biológ'ai szakkör vezetője. Két női csapat került Báeskiek an megyebő] a kosárlabda Ntí. 1-be jutásért játszandó osztályozó mérkőzésekbe Az OTSB 1954. évben újbót felál Htja a kosárlabda NB l et, va lamint az NB II-nek megfelülő 8 területi bajnokságot. Az NB X. fe.- állítusához a csapatok kiválasztása osztályozó mérkőzésekkel történik Az osztályozókón 24 férfi és 24 nő. csapat vesz részt. Az osztályozó mérkőzéseken a Budapest bajnok.áj 6—31. helyezettje, az országos kó zépdöntők 2. helyezettjei, valamint az erőviszonyok alapján Kiemelt csapatok vesznek részt. Megyénkből a Bajai Építők női csapita, mint a középdöntők 2. helyezettje került az osztályozóba, ugyanakkor azon ban az erőviszonyom alapján a me gyei bajnokságban 2. helyezett kecskeméti Kinizsi női csapata is beosztásra került. A férfi bajnok csapatunk, a Kecskeméti Kinizsi g> engén szerepelt a középdöntők éi a így nem került az osztályozóba. A sorsolást december hó 20 án tar tották Budapesten. A Bajai ÉpHwi a legerősebb vidéki, a Kecskeméti Kinizsi pedig a pesü csoportba került, ahol hatodmagával küzd z i—2 helyezésért, mert csak ez jelenti az NB I-be jutást. A mérkőzéseket 1954. febr. 15—18-ig rendezik. A négynapos torna előreláthatólag nagy feladat elé állítja fiatal női csapatainkat és ennek meg leielóen mindkét csapat komoly edzésekkel készül fel. A Kacs keméti Kinizsi heti kétszeri mezei futóedzésekkel, valamint szertornává) igyekszik a játékosok erőnlétét fokozni. Hasonlóképpen készül a bajai csapat is. Bár mindkét csapatunk sorsolása igen nehéz, mégis reméljük, hogy legalább az egyiknek sikerülni fog bejutni az először felállított Orszá gos Bajnokság I. osztályába. Bajai sportműsor Karácsony mindkét napján, december 25-én és 26-án röplabda és kosárlabdavillámtornát rendez a Bajai TSB a IIL Béla-gimnázii un tornatermében, 6—6 férfi és 4—1 női csapattal. December 25-én és 26-án fejeződik be az 1953. évi városi úttörő- és középiskolai sakkbajnokság. December 26-án délelőtt a szak szervezeti széknázban három csapal részvételével birkőzóverseny lesz. — BACS-KISKUN MEGYE valamennyi sportolójának, sportveze tőjének és sportkedvelő közönségé nek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag újévet kíván a — Megyei TSB. Apróhirdetések ÉRTESÍTEM a jogkeresőközönséget, hogy ügyvédi irodámat Kecskeméten, Rákóczi-út 12 sz. alatt, bírósággal szemben megnyitottam. Dr. Bende Ervin ügyvéd. 104 ÉRTESÍTJÜK vásárlóinkat. " hogy telepeink december 31-én leltározás miatt zárva tartanak. — TUZÉP. 108 CÎANOZAST, féregírtást, bérleü és nagytakarítást, ablaktisztítást, redőnyolajozást vállal a 'Takarító Vállalat. — Kecskemét, Klapka-utca 5. sz. Telefon: 12—65. 106 ELADÓ Baros-utca 8. sz. családiház, kerttel. — Értekezni lehet: Kecskemet, Uttórő-utca 17. sz. 3097 90 MÁZSÁT bíró gyári kocsialváz, kúpgórgös tengelyek, fédérés, stb., táskaírógép eladó. — Kecskemét, Zsinór-utca 9. sz. 107 LAKaSAT. Dútcrát, újjáfesti Berende László szobafestő es mázoló Kecskemét, Símonyi u. 3. sz. 3096 UYÓGYHASKÖTőK, fűzök, sérvkötők. lúdtalpbetétek — Steiner orvosi kotszerésznél, Budapest, ,VI., Bajcsy Zsilinszky-út 37. sz. 1211/ SZECSKAVAGó, lóhúzós, eladó. - Kecskemét, Alsólászlófalva 134. sz. Holló Menyhértnél. 3191 HUSFUSTÖLÉST vállalok. — Kecs- kemét, Széchenyi-tér 21. sz. 3100 FÉRFI MUNKAERŐT (segédmunkást) villamosvágányépl tési munkára felveszünk Nagybuda pest területén. Dolgozóinknak mun karuhát, bakancsot, kedvezmónyes üzemi étkezést ingyenes villamos utazási igazolványt es a vidékiek nek munkásszállást biztosítunk. — J eientkezés : a Fővárosi Vasútépítő Vállalat munkaerőgazdáikodási cső portjánál tBudapest, VII., Akácfa u. 15. sz., IV. em. 418. sz szoba). 12üo KOMLÓI 49/3. Szerelőipari vonalat alkalmaz komlói telephellyel villanyszerelőt, vizvezetékszerelőt, fűtésszerelő, va lamint a fűtésszerelésnél bétám lőtt segédmunkásokat. Szállást in gyen bocsátunk dolgozóink rendel nézésére, munkaruhát, télen meleg ruhát kapnak a dolgozok. üzem. konyhánkon napi háromszori étke zést biztosítunk Kedvezményesen vidékieknek 60 százalékot térítünk Fizetés kollektiv szerint. — Jelent kezés: Komlón, Berek utcai központban. 1202 A KECSKEMÉTI Gyümölcsszesz ipari Vállalat minden mennyiségben átvesz oorseprőt hektoliterenként Is Malligánd fokonként 6 deciliter pálinkáért. — Átvevő helyek: Kecs kémét. Külső SzaDadság út 19. sz, Izsák. Ttszakécske Kerekegyházi te ereink. V KINIZSI vezetőség az új játékosai részére kiadó bútorozott szobákat keres január 1-re. Kérjük a sport barátokat, segítsenek a lakáskeresésben. — Címeket kérjük leadni : Kinizsi Konzervgj ár. Kőrös János nál, vagy telefonon: 27—80 garázs. 103 — FELHÍVÁS Felhívja a városi tanács pénzügyi osztálya a város háztulajdonosait, hogy Ü.954. évre a házbervallomási íveket 1954 január 10 ig adják be. Házbérvallomási ívet minden városban lévő lakóépü létről, akár volt változás, akár nem. be kell adni. Tanyai épületekről csak abban az esetben kell házbér vallomás! ívet beadni, ha az épület bérbe van adva. Házbérvallomási ívet tanácsháza félemelet, 11-es szó bábán lehet kapni. — Kecskemét. 1953 deceinber 22. — Pénzügyi ősz tály. I CIPÉSZSEGÉDEKET ' is taggá felvesz a Kecskeméti Cipész KTSZ. — Luther-udvar. 96 ELADÓ nagyon szép házhely, Kecskemét, Széchenyi-Icrt. 10.' — Érte kezni: Mária-krt. 14. sz. 309-J Kecskemét Városi Mozi Pénteken és szombaton: Kiskrajcár Uj. színes magyar vígjáték Kísérő műsor: PÉNTEK 13. Főszereplő: Latabár Kálmán ét Kiss Manyi Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor Kecskemét Árpád Mo** Pénteken és szombaton; Föltámadott a tenger. Kétrészes, színes magyar történelmi játékfilm Előadások kezdete: fél 4, fél 8 és fél 8 érakor Ha ta Htu e i\lo*i Pénteken és szombaton: Hajókkal a bástyák ellen. Színes, szovjet történelmi film (A Flotta hőse folytatása) Előadások kezdete: fél 4, fél * és fél 8 órakor Baja lîuxponti Mosí Pénteken és szombaton: Föltámadott a tenger. Kétrészes, színes magyar történelmi játékfilm Előadások kezdete ; 4, 6 és S órakor ldojárásjelentés Várható időjárás péntek estig: változó felhőzet, helyenként párásság, vagy köd. Néhány helyen havazás. Mérsékelt) szél/ . Az éjszakai fagyok fokozódnak, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: péntek reggel Északon és Keleten mínusz 7—mínusz 10, másutt mínusz 3,—mínusz 6, délben Nyugaton mínusz 2—plusz 1. Másutl mínusz 1—minusz 4 fok között, A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet pénteken:. Nógrád, Heves, Borsod - Abauj-Zemplén megy éjiben és a Tiszántúlon minusz 5 fok alatt, az ország > többi részén mínusz ! —minusz 4 fok között lesz. Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KÓVA1U PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 26—19. U—23 és 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér 1. sa. Te efon: 22~<# __________ Bá cskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 34—09 Feielős: Faragó Imre igazgató Harmadik Békeköesön I. sorsolása Saíoótiriánban 1953 december 27-én, vasárnap délután fél 4 órától. — Kisor- solósra kerül 187.850 darab nyeremény 59.6 millió forint összeg ben, A sorsolás nyilvánost »■■■■■■M*s«ss»s«s*s,lla«a*»M*»UM**wMe«*jM**S*.assB9S3SssBSsa*»