Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-15 / 242. szám

Jó munkával készül a szakszervezeti választásokra a mélykúti tantestület POR SZÁLL FEL a falu fő­utcáján a vidám gyermeksereg lábanyomán, ahogy a tanulók a szép altalános iskola kapuján kivonulnak az utcára. A meg­lepő, hogy nem futnak szerte­szét az iskola kapujából, hanem először egy csoportban indulnak el, s csak később egy-egy utca­sarkon válik le 5—6 gyermek, s továbbra is összetartva halad­nak hazafelé. Egy óra van. A kapun át az udvarra újabb ta­nulók érkeznek. Kicsikék, pi- rosarcúak és mindannyian tisz­ták. Az udvaron csoportokat al­kotva játszanak. Fél kettő felé jár az idő, mikor a pöttömnyi gyerekek között feltűnik egy- egy tanítónéni. Az egyik moso­lyogva beszélget, tanácsot osz­togat. A másik labdajátékot in­dít el. — Észre sem veszik, hogy valaki figyeli őket. Mozdulataik természetesek, látszik, hogy mindennap így csinálják. Két órakor a zsibongóét a csengetés varázsszava megszünteti. Osztá­lyonként sorakoznak, s amilyen fegyelmezetten mentek hazafe­lé a felsősök, olyan fegyelmezet­ten indulnak osztályaikba a ki­csik. Nevelőik ott várják az aj­tóban és együtt vonulnak Le a tantermekbe. A folyosó ragyo­góan tiszta, virágok díszítik, eb­ben az iskolában élő valóság a jelszó: Miénk az iskola, HOGYAN SZÜLE TETT meg ez az eredmény? Ezt keresem, s egy délután elég hozzá, hogy megfejtsem a titkot. Az óraközi szünetekben ismerkedem a kar­társakkal. Kiss István kartárs, a szakszervezeti bizottság elnöke, sorba bemutatja őket, Budai kartárs a testnevelési szaktanár v— a szakosítót ezidén fejezte be t— tornaterméről beszél, ered­ményeket sorol fel és magával visz kincseskamrájába, a szer­tárba, A szekrények zsúfolásig (telve felszereléssel. —* Ezt a Ipárttól kaptuk, jutalmul a be- j gyűjtésben élenjáró dolgozók ; köszöntéséért, Ezt a szakszer- övezet szerezte be. Azt az SZMK ívette. Ezt előadásunk jövedel- iméből vettük, Megyünk to­vább a ragyogóan tiszta, fényes » parkettái ú tornaterembe, ahol ■■megint érzem: itt valóság a jel- .szó: Miénk az iskola, SZÁLAI ARANKA kartársnő ; gyakorlóéves, de már szeptem­ber 16-án otthonosan mozog a tantestületben. Mikor megszólí- Itom, éppen vázlatát mutatja, ta-; nácsot kér egy kartárstól, aki, (amint megtudom, az szb. felké­résére patronálását vállalta. Jól érzi magát, mert mint elmond- 'ja, megérkezésének első pilla­natától kezdve szerető gondos­kodását érezte kartársainak, Mélykúti Elemér kartárs, a pedagógus szakszervezet járási bizottságának gazdasági felelőse, lelkesen beszámol: a leltár rend­ben, a tagdíjfizetés pontos, s a jóléti pénzt közmegelégedésre osztották fel,,. A szakszervezet szívügye, de megtudja oldani, hogy az iskolai munkája is ki­váló. Ezt már az igazgató kar- társtól, Gusztonyi Kárclytól tu­dom meg, aki közben megérke­zett a Dózsa-majori iskolától, ahol komoly bajok vannak. Ro­mos az iskola. Használhatatlan a tanítói lakás! — Az ügyet is­merem s örömmel vágok jogos panaszai elé: a pedagógus szak- szervezet területi bizottsága a kormányprogram^ szelleméből. 8000 forintot biztosított az ille­tékes hatóságoknál a Dózsa- majori iskola tatarozására! A hivatalos iratot kezébe adom s tovább érdeklődöm a szakszer­vezeti bizottság működése után. — Nekem a szakszervezeti bi­zottság a jobbkezem igazgatói teendőim elvégzésében! —- Majd elmondja, nincs olyan feladat, melyet meg ne tárgyalnának az szb. elnökével s nem fordul elő olyan iskolai, vagy iskolán kí­vüli probléma, melynek megol­dására az szb. ne mozgósítaná a tagokat! A pontos órakezdés, a vázla­tok ellenőrzése, s a hétvégi ne­velői értekezletre való mozgósí­tás együttes feladata az igaz­gatónak és a szakszervezeti bi­zottságnak. A szb. biztosítja a párttal való együttműködést és vigyáz a ne­velők egyenlő munkavállalására az iskolai és iskolánkívüli mun­kában, így a párt népnevelői értekezletein, az MNDSZ, a DISZ, stb, tömegszervezetek megmozdulásain ott vannak a nevelők és segítségük mindenütt érezhető, de a feladatok nem­csak egy-két nevelőt terhelnek. LASSAN ESTE LETT. Az ud­varon Gusztonyi igazgató kar­társ a nevelőtestület új nag” céljáról beszél: 25 m-es uszodát akarnak az iskola udvarán léte­síteni! Két-háromezer forintot már tavaly gyűjtöttek előadá­sok rendezésével. A nevelőtes­tületet Kádár András kartárs az szb. kultúrfelelőse mozgósí­totta, Mikor a szülők meghal­lották, hogy mit akarnak. a ne­velők, színükig megtöltötték a Kültúrházat, lelkes örömmel ta mogatták és támogatják ezidén Is az uszodaépítési mozgalmat. A társadalmi munka jó előre biztosítva van. Gusztonyi kar- társ az szb-vel egyetértésben megtalálta módját, hogy a Rá­kosi Mátyás Müvek csőgyára elvtársi támogatást biztosítson a kis falusi iskolának, Tanúja lettem az esti színda­rabpróbának. .. Kisfaludy «Ké­rők« című darabját adják majd elő. A tantestületi szobában las san gyülekeztek a szereplők, ■— Senki sem idegeskedett. Türel­mesen vártak egymásra. Min­denkinek akadt dolga a próba megkezdéséig, az egyik kartárs füzeteit javított, a másik peda­gógiai naplóját egészítette ki, s mint egy család, kedvesen ér­deklődtek egymás munkája fe­lől, A SORON KÖVETKEZŐ szakszervezeti választások felől érdeklődtem náluk. Szívesen fe­leltek az én kérdéseimre is, s megtudtam, hogy jól tájékozot­tak az eljövendő szakszervezeti választásokról, annak «-új« he' lyes alapelveiről, melyek azon' ban, állítom, nekik nem újak, mert ők már megvalósítottak ezeket, s amint láttam, jól! Mind a testületi vezetést, mind az állami szervekre való össz- hangzatos munkát, Persze van­nak még teendők. Jó eredmé­nyeiket ezidén még fokozhatják. Végre együtt voltak. Kipirult arccal olvastak, mondták a szö­veget. Nem fáradtak el, s nem tiltakoztak az ismétlés ellen. Jól akarnak szerepelni, sikert akarnak elérni, Mindezt az is­kolájukért! Turay Géza, a Pedagógus Szakszerve­zet területi instruktora. EGY DÉLELŐTT A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN Dél. Csend fogadja a látogatót a Kecskeméti Katona József Szín­ház előcsarnokában. De csak az előcsarnok csendes. Nagy a sür- gés-íorgás az irodában, különösen a szervezésiben, ahol folynak az előkészületek a pénteki bemutató­ra és a szervezési munka a „Luxemburg grófja’* tájelőadásai ra. A nézőtéren is csend van. Csak a két rendező arcjátéka mutatja, hogy valami bohókás történhet a színpadon. Nem is csalódunk. A megvilágított színpadon, díszletek között, maszkírozva folyik a „Nem magánügy" próbája, Ezf a darabot a győri színház mutat­ta be elsőnek az országban. A kitűnő vígjátékkal a debreceni színház készült a fesztiválra. A nagy siker után nemcsak a Kecs­keméti Katona József Színház tűzte műsora, hanem a Budapesti A iiomlói Szén bányászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból három hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál eh­hez minden dolgozónak 20, illetve 30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát »komlói pótlék« címén kapja. A nős és családos dolgozok, csa­ládfenntartók évi 40 mázsa ingyen illetményszénben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend »hűségruhát« és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk, Legény szállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbocsájtottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 400 Ft, tobor­zási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vá- járságot, jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben la­kást kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Je­lentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vagy a Bu­dapesti Kirendeltségen. (Budapest, V., Somogyi Béla-u, 10.) Komlói Szénbányászati Tröszt. Madách Színház is, ahol jelenleg szintén folynak már a próbáit. Ebben a vígjátékban újat, új urat mutatnak a szovjet szerzők a magyar irodalomnak, a magyar íróknak, Megmutatják azt, hogyan lehet bohózatot szo- ciat.sta tartalommal írni. A darab lényege az, hogy egy szállodai szobában négy isme­retlen ember kerül lösszé. Az egyiknek telefonhívás miatt 'a szállodai szobában ke.l tartózkod­nia, A lobbi három vállalja, hogy ügyeinek elintézésében segítenek. Ebből adódik a sok félreértés, a sok helyzetkomikum, a bohózat. De nézzük, hogyan folyik a pró­ba, miért nevet a két rendező az e,sötétített, de néptelen nézőté­ren, A második felvonásban va­gyunk. Djusikov (Garics János) várja a telefonhívást. De vár egyik barátjának szeretmere is, akinek tudtára akarja adni, hogy barátja szereti. Eltel veti betoppan egy falusi kislány, aki azért jött Moszkvába, hogy bemutassa ének­tudását, mert énekesnő szerelne lenni, Ez a bonyodalom a felvo­nás végére már annyira loko- zódik, hogy Djusikov közel van már a megbolondu.áshoz. a néző pedig aiig bír már nevetőizniai- val. A felvonás fináléjában aztán mind ennek tetejére megjelenik egy artistacsoport, amely tévedés­ből került a szállodába és bemu­tatja a nem illetékesnek attrakció­ját. Próba közben egy-egy színész csoport is beoson a nézőtérre. Alig tudják visszatartani a nevetést. Kacagásuk betöitené a hatalmas nézőteret... A próba véget ér. Békés And­rás rendező megbeszéli a színé­szekkel a próba tanulságait. Aki .álla a próbát, azzal az elhatáro­zással távozik, hogy ezt a vígjá­tékot feltét'enül megnézi, mert annyit az utóbbi időben Színház­ban nem nevetett, mint a- most bemutatás előtt álló darabnak sok mulatságos jelenetén,. Készülnek « bajai járás sportkörei a társadalmi szövetségek választására A bajai járásban több hete foly­nak az előkészületek a sportkörük­ben a társadalmi szövetségek vá­lasztására. A sportkörök nagy ré­szében jól végezték el a választás­sal kapcsolatos szervezőmunkát és a küldöttválasztógyülések lelkes hangulatban folytak le. Külön ki kell emelni Vaskút községet, ahol a küldöttválasztó -gyűlést igen jól készítették elő és azon a párt és a tanács vezetői, továbbá minden szo- çialista szektor képviseltette magát. Vaskúton már felismerték azt, tliogy a jó sportmunka nagymértekben segíti a pártot, a tanácsot feladatai végrehajtásában. Ez tűnt ki Heile Géza elvtárs, tanácselnök felszólalá­sából is, aki büszkén jelenthette ki azt. hogy a nyári nagy mezőgazda­sági munkák során a község legjobb sportolói segítették ahhoz Vaskútát, hogy a. megyében folyó versenyben az elsők között tudott végezni. Ugyanilyen jól készítették elő küldöttválasztó taggyűlést Dávodon, Szereralén, Bácsbokodon, Garán és Csátalján. Nem mondhatjuk azon­ban azt, hogy mindenütt rendben folyt az előkészület a társadalmi szövetségek választására. A járás nem egy községében a sportkörök­ben még mindig nem ismerték fel a társadalmi szövetségek választá­sának jelentőségét, és még mindig nem fogtak hozzá a küldöttgyűlések megszervezéséhez. Hercegszántón maga a tanács­elnök, Gál elvtárs a sportkör elnö­ke Felelősségteljes munkája köz­ben érthetően nem sok ideje jut a sportköri feladatok elvégzésére. Nem is folyik ma már szinte sem­miféle sportmunka Hercegszántón. A község labdarúgócsapata is visz- szalépett a „Falusi kupáM-ból. Itt a legfőbb hiba az. hogy a sportköri elnök és a tagság között nézeteltéré­sek mutatkoztak, amelyek károsan befolyásolták a sportkör fejlődését. Hercegszántón sürgősen válassza­nak új sportköri veztőséget és kezd­jenek hozzá a sportkör egészséges fejlesztéséhez, mindenekelőtt pedig sportköri gyűlésen válasszák meg küldöttjüket, a társadalmi szövet­ségek választására. Nagybaracskán sincs minden rendben. Ez év tavaszán nagy lendülettel indult meg a sportkör munkája. Kezdeti sikerek után, sze­mélyi változás miatt, teljesen abba­hagyták Nagybaracskán a sport­munkát. Laczinger József elvtárs, elnök, bár pártaktíva is, nem sokat törődik a sportkörrel. Nemesnádudvaron lelkes munkát végez Kovács Gyula elvtárs, sport­köri elnök, mégis hibák vannak en­nél a sportkörnél is. Kovács elvtárs BIZTOS ALAP IWőMí$a*koil mindent egyszemélyiben akar elvé­gezni, a pályameszeléstől, az elnök* tisztségig. Az csak egészen termé­szetes, hogy ennyi feladatot képte­len ellátni. Ez az oka annak, hogy itt sem történt meg a küldöttek; megválasztása a társadalmi szövet­ségekbe. Sükösdön is jól indult ebben aa évben a sportkör munkája. Kü­lönösen az adott lendületet a sport­körnek, amikor a célgazdaság vette át a község sportjának irányítását. Jól is ment addig a munka, amíg a célgazdaság Simon elvtárs sze- mélyében nem kapott új vezetőt. Azóta megállt minden, mert Si­mon elvtárs azt tartja, hogy a sport hátráltatja a gazdasági munkát* a termelőmunkát Simon elvtárd nem tudja azt, hogy éppen a vas- kúti cséplőbrigád volt az, amely a nyár folyamán segítette Sükösdöt ahhoz, hogy a csépiésben mutatko­zó lemaradást behozza. Azt sem tud­ja Simon elvtárs. hogy ennek a vaskúti cséplőbrigádnak minden tagja — sportoló. Ebből is látható# hogy a jó sportolók élenjárnak a termelőmunkában is. Sükösdön sem lehet ez másképpen. A járási TSB-nek fontos feladata» hogy a társadalmi szövetségek vá­lasztásának munkájában elmaradt területeket a legsürgősebben meg­javítsa es a közelgő választásokig minden sportkörben megejtsék a küldöttek megválasztását. A járási TSB a társadalmi szövet* ségek választását október 25-re, vasárnap délelőttre tűzte ki. A köz­lekedési nehézségek miatt, mind a három szövetséget egy napon, da egymásután választják meg. Na­gyon fontos, hogy a községeit sportköreinek küldöttei pontosait megjelenjenek. OOOGOOOOOOOOOOOOOOOOO Bútort í állítás KALOCSÁN lartandó Őszi Vásáron október 17—18-án, Minden kiállított bútor a hely-* színen megvásárolható és elszál­lítható. 1163 0-^v^Jr<lSCS0i<8<^<^CSCKS<3M A próhird etése k/ SÜRGŐSEN eladó ház, Kecskemét* Bethlen-város 12—a. alatt. — Vétel esetén elfoglalható. 83$ KITŰNŐ állapotban lévő 125-ös Csepel-motorkerélcpár eladó — Kecs­kemét, Wesselényi-u. 8. sz. 853 TIZLEMEZ VÁLTÓS Paillard zene­szekrény eladó. Kultúrotthon részéi re alkalmas. — Kecskemét. Wesse— lényi-u. 8. sz. 853 FELVESZÜNK kőműves, ács, állványozó segédmun­kás férfi, női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók ré­szére megfelelő szállást, étkezte­tést biztosítunk — Jelentkezés; 23/2. Építőipari Vállalat, Bp., Rozs- nyai-út 6. sz. 1153 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVAKI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemet, Széchenyi tér 1 sz. Telefon: 26—19. 11—22 és 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal ; Kecskemet, Széchényi tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefoti: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató Nyereinénybeléfkönpek 1953. harmadik negyedévi sorsolása 17-én délután fél 4 órakor Kecskeméten lesz megtartva a SZOT kultúrtermében, A sorsolás nyilvános! A sorsolás után a Katona József Színház egyórás műsort ad. Belépés díjtalan! Az állami és szövetkezeti kereskedelem október 17—18-án Kalocsán őszi vásárt rendez. Ez alkalomból az OFOTÉRT Vállalat »ŐSZI VÁSÁR« FÉNYKÉPPÁLYÁZATOT hirdet, kizárólag fotoamatőrök részére, A felvételeknek vissza kell tükröznie a vásárok jellegét, a vásári forgalmat, az árubőséget, a vásárok és pavillonok külső képét és ezeken keresztül az új kormányprogramm célját és szói» lemét. (Pl. az árleszállítást!) Bármilyen gépen készült 13x18, vagy 18x24 cm, méretű fény» képpel lehet pályázni. — A pályázatokat a beküldő nevével és címével ellátva a Belkereskedelmi Minisztérium: Piackutató, Reklám- és Áruközvetítő Igazgatóságához, Budapest, V., Somogyi Béla-út 26. címre kell beküldeni. Beküldési határidő: november 7. A beérkezett pályázatokat szakemberekből álló bizottság bírálja el. Pályázati díjak: 1.) Az összes beérkezett képekre: I. díj: 1 db. Texona fényképezőgép; II. díj: 1 db. Moszkva fényképezőgép; III. díj: 1 db. Ljubitcl fényképezőgép, 2.) Vásáronként beérkezett képekre: I. díj: 1—1 db. Ljubitel fényképezőgép; • II. díj: 1—1 db. Altissa fényképezőgép. A díjat nem nyert, de felhasználásra alkalmas fényképeket megvásároljuk. A pályázat kiértékelését a helyi sajtó november 22-i számában közöljük, 1167.

Next

/
Thumbnails
Contents