Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-20 / 221. szám

Apróhirdetések oCeite£e£&lrtk- Â MI HADSEREGÜNK A NÉPÚJSÁG UmiZÙNEK TÁJÉKOZTATÓJA Az elmúlt hélen szerkssztösé- günkhöz 58 levél érkezett. A le­velek döntő többségét a mező­gazdaság dolgozói írták. Levelei­ken keresztül beszámolnak arról, hogy milyen eredményeket ér­tek el az őszi munkák végzése területén. Az iparban dolgozó le­velezőink a terv teljesítéséről és az árleszállításról írtak. — Csak 10 nap telt el a nagy­jelentőségű párt- és kormányhatá­rozat óta, amely változást hozott az én egyéni .és minden dolgozó életében. Tudjuk, hogy több ter­melés, jobb minőségi munka szük­séges ahhoz, hogy az árleszállítás lehetővé váljon. Kosik István bri­gádja 146 százalékos tervteUesí- tést ért el és sele.jtmentesen dol­gozott. A munkát nagyban előse­gíti Varnusz Lajos gépkezelő, aki nagy figyelemmel végzi a (to­bozok zárását. A másik műszak­ról sem szabad megfeledkezni. Ez Végit József iránvítása alatt áti, aki fáradságot nem ismerve har­col a napi tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. Munkája ered­ményes. Műszakjában jó ered­mények születnek: Pásztor Erzsé­bet, vagy Szentesi Mihályné bri­gádja a paradicsomnál 154 szá­zalékot, vagy Szabó Júlia brigádja 151 százalékos tervteljesítést ért el — írja levelében Rajnoha Arpádné, az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár dolgozója. Fördős Béla levelezőnk leve­lein keresztül beszámol arról, hogy Páhi község dolgozói milyen nagy örömmel fogadták pártunk és kormányunk úl határozatát az árleszállításról. Járásunk területén megkezdő­dött a kapások begyűjtése— írja levelében Urögi Judit levelezőn«, b kiskőrösi járási tanács dolgozó­ja, — Soltvadkert község a járás egyik legjobban to' jesitö községe. A beadási kötelezettségének idő­ben 100 százalékra való teljesí­téséért Péli János dolgozó pa­raszt egy szép rádiót kapott ju­talmul. Péli elvtárs megfogadta, hogy állam itánti kötelezettségé­nek határidőre mindig, eleget fog tenni, A járásban Soltszentimre az utolsó a szénabegyüjt&ben? ami annak tudható be, hogy a községi tanács elnöke és a tanács dolgo­zói nem foglalkoznak kellőképpen a termelőkkel, nem tevékenyked­nek a népnevelők, nem működik a begyűjtési állandó bizottság. A soltszentimrei községi tanács is tekintse szívügyének úgy a be­gyűjtés kérdését, mint az állandó bizottságok helyes megszervezé­sét és irányítását, és építse ki a kapcsolatot a tanács és a do!gozó parasztság közötf. Az eredmény biztosan nem fog elmaradni és az utolsó helyről előbbre fognak jutni úgy a begyűjtés, mint a me­zőgazdasági munkák elvégzése terén. Szabó G. Andrásné levelezőnk a kelebiai Vörös Csillag dolgozó­ja levelében beszámol arról, hogy a csoport dolgozói hogyan harcol­nak a termelőszövetkezeti moz­galom megszilárdításáért. A cso­port eddig 100 hold rozsot ve­tett el keresztsorosan. ami már szépen zöldül. Most a napraforgó és kukorica szedése van soron. A levelében azonban megbírálja az MSZT-szervezetet is. Még feb­ruárban megválasztottuk a veze­tőséget — ír ja levelében — és azóta a tavasz és nvár folyamán több dolgozót be lehetett volna vonni a szervezetbe. Három hónap óta nem fizetünk tagdíjat, mert a vezetőség nem gondoskodik ró­la. Elfelejtették a vezetők, hogy a feladatot, amit rájuk bíztak végre is kell hajtaniok, Fekete Pál, Kiskunfélegyháza? Attila-utcai úttörő-levelezőnk a következőket írja: Vándorzászlót kaptunk jó munkánkért. Meg­nyertük a megyében az elsőséget a mulasztás kiküszöbölése terén — mivel alig van mulasztónk. — En vettem át a zászlót és a csa­pat nevében megfogadtam: „Ez a zászló még jobb, még fokozot­tabb munkára serkent minket, Megértve ezt megfogadjuk, hogy úgy dolgozunk? olyan lendülettel, olyan akaraterővel, hogy a zászlót megtartsuk, de még többet is meg­nyerjünk, az úttörőcsapatok leg­nagyobb kitüntetését: a ;,Rákosi-« zászlót”. Felhívás gyermekgondozónőképző iskolára való jelentkezésre Az egészségügyi minisztérium Ba­ján október hó 15-őn bejárásos gyermekgondozónőképző iskolát in­dít. Az iskola egyéves és egésznapos elfoglaltsággal jár. A hallgatók havi 116 forint tanulmányi segélyt, napi háromszori étkezést és két gondozó­női ruhát kapnak, a környékről be­járók pedig vasúti, vagy autóbusz­közlekedési költségmegtérítésben ré szesülnek. Felvételi feltételek: lehetőleg nyolc általános, de legalább hat elemi is­kolai végzettség. 18—30 éves kor. A felvétel' kérelmeket a megyei ta­nács vb XI. egészségügyi osztálya hoz (Kecskemét, SZTK-épület, I. emelet) szeptember hó 30-ig kell megküldeni a következő jnellékletek- kel felszerelve: kézzel írott részle­tes önéletrajz, születési, iskolai, or­vosi, vagyoni bizonyítvány és ha már dolgozott, működési bizODyít- vány. A megyei tanács végrehajtó bizott­ságának XI. egészségügyi osztálya. A mes'ye földművesszövetkezetei bekapcsolódtak a takarékossági mozgalomba A karmányprogrammban ismer­tetett gazdaságpolitika célkitű- <zése növelte a takarékos gazdálko­dás jelentőségét a földműves­szövetkezeteknél is. A szövetke­zeti dolgozók megértették, hogy megnövekedett feladataikat csak úgy tudják megoldani, ha a taka­rékos gazdálkodásról kiadott ren­delkezések szellemében végzik munkájukat. A megvalósítás gon­dolata vezette a mezőkövesdi föld­művesszövetkezet vezetőit és dol­gozóit akkor, mikor takarékossá­gi mozgalmat indítottak és me­gyénk szövetkezetei e kezdemé­nyezést magukévá téve kiemelke­dő vállalásokat tettek az előirány­zott megtakarítások összegének áilandó növelésére. Az országos mozgalom kibon­takozása érdekében a bajai já­rás valamennyi földművesszövet­kezete’ csatlakozott a felajánlás­hoz. Vállalásuk a takarékosság te­rén globálisan meghaladja a 200.000 forintot. Ezen belül vál­lalták, hogy a kiskereskedelmi üzemágcsoport ö&szköltségszínt- jét 6.95 százalékról 6.75-re csök­kentik, az alkalmazottak hiány­számláinak 50 százalékát behajt­ják, a göngyölegeket a beérke­zéstől számított három napon belül visszaküldik a vállalatoknak. Kiemelkedő a kiskunmajsal f öldművesszövetkezet fela jánlása is. A szövetkezeti dolgozók vál­lalták, hogy a kiskereskedelmi költségszintet 6.54 százalékra csökkentik, az iparcikkforgalmaí az összforgalom arányában ötven százalékról 56 százalékra emelik. A jászszentlászlói földműves- szövetkezet dolgozói és vezetői a felmerülő fuvarköltségeket felére csökkentik, a részjegybeíizetési és tagszervezési előirányzatot, 15 százalékkal túlteljesítik. A kiskunfélegyházi szövetke- zetnél hét dolgozó 47 új tag be-i szervezését és 2500 forint rész-* jegyháítalék befizettetését Vállal­ta. A földművesszövetkezet gép­kocsivezetője, Réczi Sándor a gépkocsi javítási költségeinél 4000 forint megtakarítást vállalt, A kalocsai járásból az uszódi szövetkezet távbeszélő és távirat? költségeinek 50 százalékos csök­kentését vállalta. A kalocsai föld-s művesszövetkezet 50.000 forint terven felüli hitel visszafizetése mellett vállalta az iparcikkfor-» galom 10 százalékkal magasabb részesedését az összforgalomból., Azok a szövetkeze lek, melyek eddig még nem kapcsolódtak be a mozgalomba, vizsgálják meg eddigi munkájukat, különös fi-« gyelemmel a költséggazdálkodás­ra és a forgóeszközök csökkenté- sére és a fenti földművesszövetke-' zetek példája nyomán, a legköze- lebbi termelési értekezleten te­gyenek vállalásokat munkájuk megjavítására; a megtakarítások összegének további növelésére. Kuluncsics István, MÉSZÖV instruktor. Vasárnapi sportműsor Labdarúgás: Az NB II. Déli-csoportjában sze­replő Kecskeméti Kinizsi Budapes­ten a bajnokjelölt Vasas Izzóval ve szi fel a küzdelmet. A Kinizsi a hét közben lejátszott mérkőzésén igen gyengén, minden lelkesedés nélkül játszott. A mérkőzés esélyese az Izzó. A Kiskunfélegyházi Vasas Oroshá­zára látogat ezen a héten. A Vasas csatársora hetek óta gyengélkedik’ nincs góllövő csatára. Ennek a mér­kőzésnek is az otthonában játszó Orosháza az esélyese. A megyei láb dánig óbajnokság Déli-csoportjának műsora: Baján: B. Vörös Lobogó—Kalocsai Kinizsi, fél 2, jv: Baranya megyé­ből. — B. Honvéd—Kiskunhalasi Lokomotív, fél 4, jv: Tolna megyé­ből. Bácsalmáson : B. Petőfi—Bácsbo- kodi Kinizsi, fél 4, jv: Kovács R. Garán: G Traktor—Bajai Építők, fél 4, jv: Szűcs. Jánoshalmán: J*. Kinizsi—Bajai Dó­zsa, fél 4, jv: Fehér. Dávodon: D. Vörös Lobogó—Bács­almási Dózsa, fél 3, jv: Soós. Északi-csoport : Kecskeméten: K. Dózsa—Kkfházi Vasas II., Városi-pálya, fél 4, jv: Sipos. — K. Vasas—Kiskunmajsa, Gépgyár-pálya, fél 4, jv: Kiss J. — K. Honvéd—Kiskőrös, Építők-pálya fél 2, jv: Csongrád megyéből. — K. Építők—Kraéti Petőfi, Építők-pálya, fél 4, jv: Bíró. Tiszakécskén: TSK—Kméti Kini­zsi II., fél 4, jv: Szolnok megyéből. Kiskunhalason: K. Dózsa—Lajos- mizse, fél 3, jv: Onódi. Osztályozó mérkőzések a megyei bajnokságba jutásért : Kecskeméten: K. Vörös Meteor— Keceli EFSK, Városi-pályán, fél 2, jv: Nagy S. Kunszentmiklóson: K. EFSK-— Kkfházi Lokomotív, fél 4* jv: Ss6‘ lei. Izsákon: I. EFSK—Gyufagyár, — fél 4> jv : Gyarmati. Vaskút on: V. EFSK-Borotai EFSK, fél 3, jv: Firányi. Kalocsán-. K. Építők—Madarasi EFSK, fél 4, jv: Sásdi. Dunaptajon: D. EFSK—Kelebiai EFSK, fél 4, jv: Vörös M. Sporthír Kosárlabdamérkőzések szeptem-’ bér 20-án, vasárnap : Megyei bajnokságok: Kalocsai Fáklya (női)—Bajai DÂV7 Vasas (női). Vezeti: Kempl. Kalocsai Fáklya (férfi)—Bajai Honvéd III. (férfi). Vezeti: Vancsu«* ra. Baranyamegyei összevont bajnok«* eág: Pécsi Vörös Meteor (női)—Baja! Építők (női). Vezeti: Radocsai ear Vancsura. Pécsi Haladás (férfi)—Bajai VÖ-* rös Meteor (férfi). Vezeti: Rado* osai. Vancsura. RÁDIÓ üSOR Szeptember 21—27-ig: \LLAND0 MÜSORSZAMOK: KOSSUTH-RADIÓ: Ó.30: Hirelc, idő járás jelent és. — 4.40—8.30-ip; Reggeli zene. — 5.00: A ,,Szabad Nép'* mai vezércikke. — 6.00: Falu­rádió: — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Tornai — 7.00: Hí­rek. — 7.55:-Ifjúsági műsor. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzá­rás. — 12.00: Hírek. — llf.OO: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hí­rek szerbül. — 17.00: Hírek, idő já­rás jelentés. — 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek. Sport. — 24.OO : Hírek. PETőFI-RÁDIő: 6.00: Torna. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: A ..Szabad Nép“ mai vezércikke. — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénul. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — J.8.25: Hírek, szlovénül. — 20.00: Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 11.30: Tanyasi du vad. Elbeszélés. — 11.45: Fúvószenc. — 12.15: A Galyatetőn üdülő dolgozók­nak. — 13 00: Magyar Rádió népi zenekara. — 13.30: Levelezőink je­lentik. — 13.40: Operettrészletek. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: A Ma­gyar Rádió kisegyüttese. — 15.30: Az előadóművészet mesterei. — 16.00: Népek tnunkadalai. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.40: Ifjúsági műsor. — 19.00. Hangos Újság-— 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: A lipcsei per. — 21.05: Hanglemezek. — 22.25: Tánczene. — 23.10: Kartók-est. KEDD: 11.30: Suha Balogéi József és ifttiekara. — 12.15: Operettrészle­tek. — 13.00: Lengyel népi muzsika. — 13.30: Liszt zongoraműveiből. — 14.15: Szovjet népi együttesek. — 15.30 ‘.Donizetti operáiból. — 16.20: Művészek a gyermekrádió mikrofon­ja előtt. — 16.40: Az iskolások mű­sora. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.30: Pártoktatási eladás. — 17.50: Haydn: Évszakok. — 18.20* Operettrészletek. —• 19.00 : Tánc­zene. — 20.00: Hírek. — 20.15: Han gos Újság. — 21.10: Ivan Vazov köl- teményie. — 21.30: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Egymillió néző... — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Cserháti dalok. SZERDA: 11.30: Boldizsár Iván útinaplója. — 12.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 13.00: Hangleme­zek. — 13.30: Filmzene. — 14.15 Úttörő-híradó. — 14.40: A Gyermek - rádió műsora. — 15.30: Hangleme­zek. — 16.20: Ifjúsági rádiójáték. — 17.10: Leveleink nyomában. — 17.25: Szív küldi. — 17.40: Hangos Újság. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: Az eltüsz- szentett birodalom, — 22.45: A két Anyegin. Előadás. — 23.45: Tánc­zene. CSÜTÖRTÖK: 11.30: Keringők. — 12.15: A Fővárosi Népi Zenekar. •— 12.50: Erdőffy: Vidám dalosrendőr. — 13.00: A Moszkvai Rádió műsorá­ból. — 13.30: Tömegdalok. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.00: Úttörő-dalok. — 15.30: Ka­tonadalok. — 16.00 : Három lengyel szatíra. — 16.30: Tánczene. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Népzene. — 17.40: Zenés irodalmi tarkaest. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: A Magyar Rádió ajándékinüsora. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Hang­lemezek. PÉNTEK: 11.30: Balázs Anna el­beszélése,. — 12.15: A Magyar Rádió HIVATALSEGÉD felvétetik az Ál­lami Gyermekvédő Intézetnez. — Jelentkezés: személyesen, Bethlen - város 62. sz. alatt. 22 FÉRFI MUNKAERŐKET (segédmunkásokat) villamos vá­gányépítési munkára lelveszünk Nagybudapest területen. Dolgo zóinknak munkaruhát, kedvez­ményes üzemi étkezést, ingyenes villamosutazási igazolványt es a vidékieknek munkásszállást bizto­sítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat munkaerő- gazdálkodási csoportjánál (VII, Akáeia-u. 15. IV. emelet 418.) 115ü ÁLLAMI Biztositó kecskeméti fiók­ja ügyfélszerzőket vesz fel. — Je­lentkezés: szeptember 22-én délelőtt 8—9 között. Szabadság-tér 1—a. 21 ELADÓ rekamié. — Kecskemét, Sárkány-u. 13. sz. _______________745 E LADÓ ház. — Kecskemét, Rendőr­falu, Tűzoltősor 3. sz. 746 VAROSFÖLDÖN 11 hold föld. ta- nyátlan kishaszonbérbe kiadó. — Kecskemét, Szabadság-tér 3. I. 10. Luther-ház. ' 747 100-AS Csepel eladó. — Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky-út 29. sz. 744 ELADÓ sötét hálószobabútor. — Kecskemét. Talfája-u. 8. sz. 748 ELADÓ 350-es Yap-motorkerékpár, kétaknás Marabu-kályha, szekrény, kis mázsa. — Kecskemét, Cimbal- mos-u. 6. sz. 737 HORD6VASARLAS. A bácsmegyei MÉH vállalat mindenfajta használt boroshordót a kormányüatóságilag megállapított legmagasabb áron vásá- rol. — Kérjük, akinek eladó hasz náít boroshordója van, jelentse a MÉH vállalat központjában, vagy pe dig a járási Hulladékgyűjtő tele­pén. 3 A BAJAI Selyemgubótenyésztő V. megvételre keres 3 darab kifogásta­lan állapotban lévő íróasztalt. — Ajánlatok a fenti.címre. 2048 FELHÍVÁS! Felkérjük alant felso­rolt volt munkaválalólnkat. kiknek megadott címére kipostázott kötvé­nyét a posta kézbesíteni nem tudta, hogy III. Békekölcsön-kötvényeikért október 10 ig jelentkezzenek vállala­tunknál: Baksa László Kecskemét, Fürdő-utca 4., Kovács József Tábor­falva. Körösi-utca 24.. Kiss Mária Kiskunfélegyháza, Jókai-u. 39. sz., Terhe Ilona Kiskunfélegyháza. Dam- janich-utca 7. sz.. Juhász József Kiskunfélegyháza, Belsőgalambos 3., Dósa János Kiskunfélegyháza, Holló L.-u. 5., Bodor Mária Kiskunfélegy­háza, Almos-u. 10.. Gesztesi István, Kiskőrös. Kovács Ferenc Kecel, Szölő-u. 7., Dömötör Mihály Kecs­kemét, Fürdő-utca 10. szám, Bene János Kecskemét. Belsőballószög 251. sz., Csengőd István. Kiskőrös. Vörös Hadsereg-u.. Németh Ambrus Kecskemét, Törükfái 82. — É. M. 64/1. Építőipari Vállalat. 23 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi-tér 1. sz. Teletem : 26—19. 11—22 és 20—97, Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató ajándékmüsora. — 13.00: Népek da­lai. — 13.30: Operettrészletek. — 14.51: Úttörő-híradó. — 14.40: Fü­lemüle mind ezt fújja. — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.20: Uttörő-sporthíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.10: Előadás. — 17.40: Hangos Újság. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országá­ban. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: Egy falu — egy nóta. — 20.50: Legkedvesebb verseim, el mondja Timár József. — 21.10: Hanglemezek. — 22.25: Szórakoztató zene. — 23.10: Hanglemezek. SZOMBAT: 11.30: Népi zene. — 12.15: Keringők, polkák. — 13.00: Részletek Kacsóh: „János vitéz” c. daljátékából. — 13.30: A Rendőrség győr-sopronmegyei kapitányságá­nak zenekara. — 14.15: Állami vál lalatok hírei. — 14.20: Emlékezés Bartók Bélára. — 14.50: Verbunko­sok és csárdások. — 15.30: Hang lemezek. — 16.00: Irodalmi műsor. 16.30: Tánczene. —17.10: Levelezőink nyomában. —• 17.30: Székely Endre: Petöfi-kantáta. — 17.46: Kamara­zene. — 18.10: Szövetkezeti Híradó. — 19.00: Hangos Újság. — 20.00: Hírek. — 20.15: Könyv, muzsika, színház. — 21.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Tánc éjfélig. VASARNAP: 6.00—8.00-ig : Zenés vasárnap reggel. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A Ma­gyar Rádió ajöndékműsora. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Az Ál­lami Népi Együttes műsora. — 14.15: Hanglemezek. — 15.30: Tánczene. — 15.47 : Zenés irodalmi műsor. — 16.40: Szív küldi. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánczene. — 20.15: A Magyar Rádió ajándékműso­ra. — 21.30: A vasárnap sportja, toto-hírek. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Wagner-est. ■» Petőfi rádió HÉTFŐ :7.35: Részletek a „Nagy* idai iegányok’* c. dalműből. — 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvelcke. — 9.40: Vásárhe­lyi: Erdő, mező. — 10.10: Szól a kakukmadár. — 10.30 óvodások mű­sora. — 11.00: Hanglemezek. — 15.00: Arlenszkij: Szvit. — 15.15: Operett­részletek. — 16.00: XA’ak és hölgyek... Két szatira. — 16.20: Tánczene. —■ 16.50: Tíz perc tudomány. — 17.00: Dalok. — 17.40: Szív küldi.-----------: B eszélő atlasz. — 18.40: Sporthíradó. — 19.00: Zempléni Kornél zongorá­zik. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. KEDD: 7.35: Színes muzsika. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Az aratás. — 15.00: Az ember tra­gédiája. — A mü bemutatójának 70. évfordulójára. — 16.20: Hangleme­zek. — 17.00: Osváth Julia énekel. — 17.30: Magyar és szovjet film­zene. — 18.10: Előadás. — 18.40: Könnyű zene. — 19.00: Híres vonós­négyesek. — 19.30: Tánczene. SZERDA: 7.35: Vidám zene. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.10: Beetho­ven: Hat bagatel. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Népdalkórusok. — 15.00: Operettrészletek. — 15.40: Raul Gonzelez Tunyon argentin költő versei. ,— 16.00: Adám Jenő népdalfeldolgozásai. — 16.30: Erő — egészség. — 16.40: Nagy népi együttesek. — 17.40: Filmzene. — 18.10: Gazda Géza Kóssuth-díjas vá­laszol a hozzá intézett levelekre. — 18.40: Sporthíradó. — 19.D0: Hangle­mezek. CSÜTÖRTÖK: 7.35: Hanglemezek. 8.30: Operarészletek. —9.20: Tamás bátya kunyhója, — 10.10: Smetana műveiből. — 11.00: A Pénzügyőr- zenekar. — 15 10 : A Magyar Rádió kiegyüttese. — 15.10: Hanglemezek. —« 16.35: Szovjet sorozat. ■— 16.50:1 Fiatalok zenei újságja. — 17.40p Szórakoztató zene. — 18.10: Agrot technikai előadás. — 18.40: Kony* nyü zene. — 19.00: Kamarazene. —» 19.30: Tánzene. PÉNTEK: 7.35: Színes muzsika. 8.30: Hanglemezek. — 9.29: A kisr iskolások műsora. — 10.10: Igort Ojsztrah hegedül. — 10.30: óvodá­sok műsora. — 10.50: A Gyermek-! rádió műsora. — 11.00: Részletek a* ,,Háry János" c. daljátékból. —* 15.00: Részletek a ,,Boci. boci tarka'* c. operettből. — 15.30: Részletek} Ragyisdsev könyvéből. — 16.003 Szív küldi. — 16.40: Történelmi elő-» adás. 17.00: Tánczene. 17.40: Fúvós«* zene. — 18.00: Pártoktatási előadás^ — 18.40: Könnyű zene. — 19.00: A Magyar Rádió énekkara. — 19.30:) A balassagyarmati népi zenekar. SZOMBAT: 7.35: Népek dalai. —* 8.30: A Magyar Rádió kisegyüttesej — 9.20: A kis iskolások műsora. —i 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Kamarazene. 1100: Irodalmi műsor. — 15.00: Szórakoztató zene. >— 15.50: Tíz perc közgazdaság. —» 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszul!! — 16.20: Mindenki operája. — 17.20n Tánczene. — 17.40: Mi újság a tu­domány és technika világában? —{ — 18.00: Szív küldi. — 18.40: Sport­híradó. — 19.00: Kamarazene. —» 19.30: Az épülő kommunizmus nagy} országában. VASÁRNAP: 8.00: Vidám zene. -% 8.30: Református vallásos félóra stúdióból. — 9.00: Falurádió. —» 9.30: Miska bácsi lemezesládája. —» 10.10: Hanglemezek. — 11.00: A IV. VIT anyagából. — 11.30: A Magyar Rádió népi zenekara. — 12.10: Tu­dományos fejtörő. — 12.30: Zenéa irodalmi műsor. — 13.00: Könnyű muzsika. — 14.00: Müvészlemezek. — 15.00: Táncdalok. — 15 30: Rossi­ni: A sevillai borbély. — 18.40: Ifjúsági rádiójáték. — 19.30: Az épülő kommun um us nagy országá­ban, ,

Next

/
Thumbnails
Contents