Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-05 / 208. szám
Gyümölcsszüret- az ágasegyházi állami gazdaságban Ami nem tetszik a dolgozóknak A kalocsai járási tanács miért nem intézi el ügyemet ? Az elmúlt év decemberében kerültem a szakmári községi tanácshoz. A munkámat mindenkor igyekeztem elvégezni, de mar az efső hónapokban pénzügyi nehézségeim voltak. Ugyanis fizetést csak március 29-én kaptam először. A négy hónapi illetményem kézhezvétele után pár nappal a járási tanács pénzügyi osztálya telefonon keresztül értesített, hogy 640 forintot küldjék vissza, mert a decemberi fizetésem intézésére pótköltségvetést küldtek a minisztériumba, melynek jóváhagyásával rövidesen visszakapom a részemre járó jogos összeget. Fél év telt el azóta, hogy a járási tanács pénzügyi osztálya 3 pótköltségvetési keretet elkészítette, csak, sajnos, az én 640 forintomról elfeledkeztek, mert a nevem sehol sem szerepel. (K. Tóth József tanácselnök, Szakmái.) A Kiskunhalasi Ingatlankezelő Vállalat nem intézi el a jogos kérésünket Pitos almáktól roskadozó fákat tlát maga előtt az ember, ha az jagasegyházi állami gazdaság ‘•Micsurin-brigádjának területére jlép. A fák közül nôtaszç hallatszik. tPirosíejkendős lányok szedik az malmát jókedvűen. Az almaszedő {«munkacsapatok közül a fegjobb ■•eredményt Farkas Annál niunka- ícsapata érte el napi 130 százaié- ikos teljesítményivel. A főút mindkét oldalán szinte fládahegyeket látni. Az egyik láda-. «rakás üres, a másik frissen sze- 'dett almával van tele. Gyoisan «záporodnak, telnek a ládák. Csupán egy munkacsapat 57 mázsát szed le : és ilyen munkacsapat van jó- néhány a Micsurin-brigádban. A leszedett almát még aznap beszállítják és hatalmas színek alatt, tá- Irolják ö—8 napig, míg a rejtett (■Libák előjönnek a gyümölcsön. Az ■ alma beszállításánál Székely Pál fés Péteri Imre fogatosok értek el eddig legjobb eredményt. Szorgalmasan, lankadatlanul dolgoz, nak. Napi tervüket 160 százalékra teljesítik és ennek köszönhető, ihogy két kocsi elvégzi az alma- iiordást, A gazdaság gyümötcstermesz- tési tervében 5070 mázsa export- minőségű alma termelése szerepel. A Micsurin-brigád vállalta tervének túlteljesítését, sőt csatlakozott az andráshídai állami gazdaság verscnymozgal. mához. ígéretet' tettek a brigád tagjai aria, hogy 10 vagon almával termelnek többet és a tervezett 18 vagon exportálnia helyett 25 vagonnal szállítanak eb A gazdaságban már befejező- V dőlt az arapypármin alma szedése. Jelenleg pàrnapœ szünet van és megkezdődig az ananász renet- alnía szüretciése. A gazdaság ez- ideig éxporttervéből 400 vagon na! szállított el, Benn az a Ima coloré helyen ala pos gondossággal minősíti az a’- mát Göbecs Józsefné munkacsap» ta. Napi 7 mázsává! szemben 12 mázsát minősítenek a munkacsapat tagjai. Ezzel 170 százalékra teljesítik tervüket.'Gondos műn. kájuk nagyban elősegíti, hogy a gazdaság expót íminőségű a ima. mennyisége jelentősen emelkedik, A jó termésnek alapját már nyáron megvetették. A fülöpszáüási Dózsa termelő- szövetkezetben három traktor szánt az őszi vetések alá. A brigádok már elkészítették vetésterveiket, a vetőmagok kitisztítva, előkészítve várják, hogy földbe kerüljenek. Az őszi vetésre való előkészületek mellett folyik a termés betakarítása is .A burgonyatermés kétharmadrészét leszüretelték. A munkában különösen példát mutatnak a szövetkezet fiataljai Laskái Teréz vezetésével. A fiatalok még a tavasszal vállalták, hogy 100 holdat az év folyamán megművelnek. A szövetkezet vezetősége azonban máskép döntött és Ez évben tízszer permetezték a gyümölcsöt. Ezzel elősegítették, hogy ré- regmentes termést takarítsanak be. Mátyus Gábor agronómus brigád- vezető különös gonddal figyelte a pajzstetvek és az almamoly rajzását. A rajzás után 8—10 napra •megkezdték a permetezést. A lisztharmat ellen vasgálic és mész- kén'.é vegyesoldattal védekeztek. Ez a módszer jól bevált a gazdaságban és a jövőben is alkalmazni lógják, mert nagyobb hatása van, mint a bordóiié és a mészkénlé A TASSI Petőfi termelőszövetkezetben folyik a vetőmagtisztítás. A búza szelektorozása befejeződött, az árpáét Is rövideeen elvégzik, hogy tiszta, jóminőségú vetőmaggal is elősegítsék a jövőévi bő termést. AZ ŐSZI szántás-vetést azonban akadályozza a kunszentmiklósi gépállomás vezetőinek hanyagsága. A szövetkezét ugyanis a szerződésben lefektetett megállapodás szerint már augusztus 20-án várta a traktort. A gépállomás vállalta ugyanis, hogy augusztus 20-tól szeptember 15-ig 78 holdon elvégzi a vetőszántást. Az erőgép azonban csak augusztus 27-én érkezett a szövetkezet földjére. Ez az egy gép szeptember 3-án 10 óráig 22 holdat szántott tel. Ekkor Samu Mihály traktoros otthagyta a traktort, mert a vái-' tás nem érkezett meg. Samu Mihály ugyanis szeptember 2-án egész nap, egész éjjel dolgozott 3-án 10 óráig. Ekkor már nem bírta tovább és pihenni tért. Amikor a termelőszövetkezet elnöke érdeklődött a gépállomáson, hogy gondoskodtak-e a váltásról, azt a Az őszi kalászosok talajelőkészítése jól folyik a jászszentlásziói határban. A tanács helyesen irányítja a mezőgazdasági állandó bizottságot és aktivált az időszerű feladatok végzésére. Az állandó bizgltsag tagjai a cséptcs befejezése után kisgyüiéseken beszélkü'ön-külön brigádokba osztotta a DIsZ-tagokat. Ekkor Laskai Teréz vezetésével úgy határozott a szövetkezet fiatalsága, hogy külön kér öt holdat, amelyet vasárnaponként művelnek meg. Mikor kívánságuk teljesült, nagy lelkesedéssel és. gonddal művelték a területét, A jó munkának meg is van à gyümölcse. Egy hold nap- i«forgójuk, melyet négyzetesen vetettek, a legszebb a környéken és tfzmázsás átlagtermést ígér. Már folyik a szedése és szeptember 2-án este felét betakarították, még az este ki is csépelték. JÓ termést várnak a négyzetesen vetett kukoricatábláról it>4 vegyülefnek. Augusztus hónapban a nagy me.egek idején a gazdaság Micsurin-brigádja megöntözte a fákat. Van olyan tábla, amelyet kétszer is öntöztek. 20 milliméter csapadéknak megfelelő mennyiségű vizet adtak a gyümölcsfáknak. A gondos ápolás és a jó munka eredménye a jó termés. Ennek köszönhető, hogy az 1.90 forintos térváron alul termelik az almát, ugyanakkor terven felül több vagon almát szállítanak el. megnyugtató választ kapta, hogy igen. A valóság azonban más. MÁS HIBÁT IS elkövetett a gépállomás a termelőszövetkezettel szemben- A szövetkezetnek ugyanis van két traktorosa, VI- szinka Antal és Valter Gyula, akik jelenleg „munka nélkül“ vannak. A gépállomás vezetői állandóan atrói panaszkodnak, hogy a két műszak biztosításához kevés a munkaerő, ugyanakkor ezt a két embert nem engedik traktorra ülni. A termelőszövetkezetben két traktor hever kihasználatlanul, mert néhány tartozékát leszerelték. A szövetkezeti daráló meghajtására pedig a termelésből veszik ki az erőgépet. FURCSA helyzet ez. A gépállomás vezetői így nem segítik elő az őszi munkák sikerét és azt, hogy a termelőszövetkezetnek idejében földben legyen a vetőmag, amely a tagok további gyarapodásának egyik felétele, A gépállomás vezetői változtassák meg magatartásukat és lelkiismeretesebben segítsék a termelőszövetkezeteket elörehaladásukben, ték meg a dolgozó parasztokkal az őszi vetés gyors elvégzésének előíe.tételeit, fontosságát. A dűlők hasonlóan, mint a tavasszal, versenyben vannak egymással. A legutóbbi értékelés atap- ján a község területén 477 holdat szárítottak tel a rozs és ösziárpa alá. A dűlők közötti versenyben a jászmihálytolki dűlő , halad az álén. Ebben a dűlőben van a legtöbb föld felszántva, előkészítve a vetéshez. A jó eredményeknek meg is vetették az alapját. Augusztus 22-én kisgyülésen beszélték meg a tennivalókat a mitmlytelki dűlő parasztjai. Gulyás József 14 holdas gazda — kisgyü'.ds-e'.őadó — segítségévül kiszámolták, hogy egy pár lónak mennyi munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy idejében kész legyen a vetőszántás. A kis- gyűlés után még lendületesebben indult a munka. Harkai Fereqc .8 holdas dolgozó paraszt nemcsak felszántott, hanem el is vetette 2.5 hold rozsát. Cseh Ferenc 8 holdas gazda is elvetette az őszieket, így az első vetést a fnihálytelki dűlőből jelentették a tanácsnak. Jól folyik a munka a bérbovett tartalékíöldeken Is. A tanács, miután megjelent a Szabad Népben a tartalékföidek hasznosításáról szóló rendelkezés, összehívta az állandó bizottságokat, aktívákat és dülöfelelösöket. A dolgozó parasztság így gyorsan tájékozódott a bérleti lehetőségről, melynek eredménye, hogy 20 hold híjával minden tartalékföldön megkezdődött a munka, ügy tervezik a községben — és ennek minden előfeltétele megvan, hogy szeptember 20-ig befejezik az őszi ka'ászosok vetését, a búza kivételével. Minden nap olvasom pártunk központi és megyei lapját, es nem egyszer tapasztalom a közölt cikkek alapján, hogy kormányunk nagy gondot tordit a dolgozók lakásviszonyainak megjavítására. Ezért fordulok a Népújság szerkesztőségéhez panasszal, bízom abban, hogy az illetékes vállalatok orvosolják kérésünket. 1952 októberében és ezt elkövető minden hónap 5-ig levél által kértük az Ingatlankezelő Vállalatot, hogy a házat, melyben több család lakik, javítsa ki. A padláson a villanyvezeték össze-vissza lóg a levegőben, mely tűzveszélyes. A főbiztosíték havonta háromszor, négyszer lobi]ízben végeztünk kisegítő munkát a Katymári Téglagyárnál. Munkánk után járó összeget mindaddig megkaptuk, míg a csátaljai BELSPED fizetett. Ez év februárjában történt, hegy három napot dolgoztunk, á szállításra várt téglát raktuk kocsira. Fizetésünket azonban a bajai BELSPED nem fizette ki. Nekem 73 forint megdolgozott munkadíj jár. kiég és ilyen szerencsétlenségek után a villanyvilágítás is szünetel három-négy napig, de a bavl villanyszámla mégis meghaladja a 109 forintot. A ház körű) nincs kerítés, az utcai részt tehetségünk szerint inegoldottuk- A ház tetőzete olyan rossz, hogy az esőzések által a mennyezet a falakkal együtt omladozik. Bokros elvtárs, az Ingatlan- kezelő Vállalat vezetője többszöri sürgetésünkre azt a választ adja, hogy majd a jövő héten kijönnek és hozzáfognak a javításához, csak azt nem mondta, hogy melyik jövő héten. Az idő halad. Sürgős intézkedési kérünk. (Takács Lajos, Kiskunhalas, Csónak-utca 1. szám.) de a többi hét dolgozótársam sem kapta meg a pénzt, sőt van olyan, akinek 250—$00 forintot nem fizet tek ki' A bajai BELSPED nem értesítette a gyár veztöségét, hogy csak egy rakodót hajlandó fizetni. Szeretnénk, ha az illetékesek sürgősen intézkednének, hogy a jogos munka díjunkat megkapjuk. — (A hét dolgozó nevében: Vujkov József, Katymár.) Nagyobb gondot a gyermekes anyák problémáira Levelemmel azért fordulok a Népújság szerkesztőségéhez, hogy ezen keresztül egy sajnálatos hiányosságra hívjam fel az illetékes szervek figyelmét. Hosszú hónapok óta nem lehet a pici gyermekek részére gumi- nadrágot kapni vámsunkban. Ha érkezik is havonta egyszer, vagy a legjobb cselben kétszer, akkor is csak legfeljebb fél napig vásárolható, ha a dolgozó édesanya nem tudja kilesni azt á szerencsés félnapot, utána már csak azt a választ kapja az Állami Áruházban, de az Anyák Boltjában is, hogy kerem, tegnap volt, miért nem tetszett akkor jönni. ' Az elmúlt napokban megjelent Az Állami Biztosító figyelmébe Mint a Bácskiskunmegyei Népújság olvasója fordulók az elv- társaklioz panasszal. Június 25-én házunkat villámcsapás érte és a tetőtaríó deszkákat , szilánkokra lépte. A ház biztosítási díját befizettem és még június 25-én bejelentettem a szerencsétlenséget is, de semmilyen segítséget nem kaptunk a ház helyrehozásához. — (Sárközi Ferencné, Kiskunhalas, fiiért nem fizeti jogos követelésemet a MÉSZÖV? A Bácskiskunmegyei Népújságban megjelent a -Gyüjtsünk minél több székfüvet« című cikket olvasva, én is elhatároztam, hogy részt veszek leányommal együtt a gyűjtésben. Le is szállítottunk 50 kilogrammot, de úgy látszik, hogy a MÉSZÖV elfeledkezett a kilogrammonként járó 70 fillérről, mert azt a mai napig nem kaptuk meg. Sürgetésemre csak azt a választ kaptam, hogy »majd utána nézünk«. Szeretném, ha inkább elébe néznének, mert nem szívesen gyalogolok öt kilométert á nagy munkákban jogos járandóságomért, (Klánon Mihály levelező, Szalkszentmártonv Békéért a guminadrág és meglepetésünk-i re lehetett is kapni egy napig, de csak egyet. A hiba ott van, hogy míg a négyes guininadrág 5.50 forintba keriil, addig a nylon nadrág 8.80 forintba és ez kemény, merev, nem fekszik a a csecsemő testéhez. Kérjük az illetékeseket, hogy vizsgálják felül a kecskeméti édesanyák panaszát és segítsenek rajtuk és kisgyermekeiken. Mi ezen a hiányosságon eleinte csak bosszankodtunk, de most- már kezd tragikussá válni. Ha a boltokban felvetjük panaszunkat, csak azt a választ kapjuk, hogy kérem, a központunk nem küld elegendő mennyiséget, (Rákóczi Istvánné. Kecskemét, Mezőket- dolgozója.) Széchenyi-utca 72. sz,) • : * Ebben az ügyben levelünkre az A. B. kiskunhalasi járási felügyelősége arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy még június 7-éo felterjesztette a tűzkárjelentést és a lakóépület bevallását az A. B, megyei fiókjához, de választ még nem kaptak a kérdéses kár rendezésére. Helyes volna, ha mielőbb intézkedés történne, (Szerk.) Többezer forintos jövedelemhez juttatja Ny úr Lőrinc dolgozó parasztságát a kapások beadásának 10 százalékos csökkentése Nyárlőrinc dolgozó parasztjai nagy örömmel fogadták a kormány újabb rendelkezését a kukorica, napraforgó- és burgonyabeadási kötelezettségének 10 százalékos csökkentéséről. K. Szabó István 24 holdas középparaszt kiszámította, hogy ez a kedvezmény 2266 forint jövedelemtöbbletet jelent a számára. Ha ezt az összeget ruhavásárlásra fordítaná, két télikabát árát kifutná, vagy két kerékpárt vásárolhat belőle. — Faragó Ferenc közép- parasztnak szintén 2052 forint jövedelemtöbblete származik a 10 százalék engedményből. Nagy Balázs 10 holdas dolgozó paraszt 1000 forinttal, Simonyi János 6 holdas dolgozó paraszt 437 forinttal, Rizska Pál 9 holdas dolgozó paraszt 606 forinttal gazdagodik kornjányunk egyetlen intézkedése folytán. Ha az egész községet nézzük — mintegy 27(1 lakójával, — kiszámíthatjuk azt is, hogy a község mindenegyes lakójának — beleértve a gyerekeket is -r- egy Pár cipőt lehetne venni azon a pénzösszegen. amely ezen az úton a Nyár- lőrine dolgozó parasztjainak zsebében maradj A fülöpszállási Dózsa termelőszövetkezet fiataljai példát mutatnak a betakarításban A kunszentmiklósi gépállomás akadályozza a munkát a tassi Petőfi termelőszövetkezetben Jászszentlászlón a mihálytelki dűlőből jelentik a legtöbb szántást és vetést Mikor kapjuk meg a fizetésünket?