Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-30 / 203. szám

JilLvól ívtak, LeixtLtzáhik az tintáit hite n Az egész ország területén, — de a mi megyénkben is — új és új kultúrházak, iskolák, kór­házak sorozata jelképezi a ma­gyar építőipar íejlődését — írja levelében Illés Istvánné, a Kecs­keméti 64/1 Építőipari Válla'at dolgozója. — Ez a nap egy nagy családdá forrasztja építőiparunk sok ezer és ezer dolgozóját. — Ezen a napon nem kis büszke­séggel gondolunk azokra a fel­adatokra, melyek reánk hárul­nak dolgozóink lakásviszonyéi­nak a megjavításában. Ezen a napon ígérjük, hogy a szovjet gyorsfalazók példáját követve becsületesen teljesítsük felada­tainkat, ÜZEMI LEVELEZŐINK az al­kotmányunk 4. évfordulójára ki­bontakozó versenyszakasz ered­ményeiről és azóta elért terme­lési erdményekről számolnak be leveleiken keresztül. •Forgácsoló üzemrészleg dolgo­zói az alkotmány műszak kima­gasló eredményei után lelkesen indultak harcba a bányásznap tiszteletére tett vállalások telje­sítéséért. A Haladás brigád a vállalt 148 százalék helyett 183 százalékot teljesít, de Tóth László igazolatlan mulasztásai­val gyengítette a brigád teljesít­ményét. Az egyéniek között folyó versenyben Tarján László meg­előzte versenytársát, aki 138 százalékot ért el. Fekete Antal 170, az átképzések közül Fai La­jos 70-ről 130-ra, Csikós Imre 116-ról 130 százalékra növelte teljestíményét. Nem végzett ki­elégítő munkát a TMK, amely a gépek javításait, az alkatrészek pótlásait csak részben és sok­szor rosszul, — mint ahogyan a 2/9-es gép javítása mutatja <— végezte el. A legkirívóbb és min­den hónapban ismétlődő hiba, hogy a forgácsolási programon a hónap elején csak papíron van meg. Nyersanyaghoz csak a hó­nap közepén jutunk hozzá, de ekkor a programul is újból vál­tozik, Kezdődik a hóvégi hajrá, mert havi tervünk nagyrészét 10—15 nap alatt kell teljesíteni, Ez a • tervteljesítés« pedig a se- •lcjtgyirtáshoz vezet. Mindez ki­küszöbölhető — írja levelében Szilaj Varga Gyula levelezőnk a .Bányászati Berendezések Gyárá­ból — ha a MEO dolgozói javí­tanak ellenőrző munkájukon és a készmunka darabokat a gé­peknél átveszik. Kocsis János a Kiskunfélegy­házi Gépgyár dolgozója így ír RÁDIÓMŰSOR Augusztus 31-től szeptember 6-ig: ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK:- Kossuth-rádiö : 6.001 Falurádió (vasárnap kivételével). — 5.30: Hí­rek. iMpszemle. — 5.45—8.30: Reg­geli eene. — 6.45: Szabid Nép mai vezércikke. — 7-40: Naptár. — 1.45: Külföldi lapszemle. — 7.55: Műsor­ismertetés. — 8.00: Műsorzárás. — 72.00: Hírek. — 74.00: Időjárás- és vízállásjelentés. ■— 75.75: Hírek szerbül. — 78.46: Hírek németül. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Hí­rek szerbül. — 22.60: Hírek. Sport. I— 24.66; Hírek. j Petőfi rádió: 6.00: Hanglemezek. >— 6.45: Jó reggelt gyerekek. — 7.75: Hírek szlovénül. — 10.00: Hí- rék. — 11.30: Műsorzárás. — 17 30: yi Írek. — 78.25: Hírek szlovénul. — 19. i0: Sportnegyedóra. ■— 20.66; Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 6.00: Vasárnapi sportered- n.ények. — 11.30: Operarészletek. — 12.10: Vidám zene. — 12.30: A bu­karesti VIT műsorából. —: 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Népi muzsika. — 13.30: Operett- és filmzene. — 14.15: Úttörő híradó. — 15.30: Szórakoztató zene. 16 00: Dololj velünk. — 16.20: (Ifjúsági fejörő. — 16.45: Műsor az íúttörők zenei szakköreinek. — 17.10: A rádió népművelési híradója. — 5,7.30: Turgenyev írásaiból. — 18.00: ÍJó munkáért szép muzsikát. — 20.00: fTiz perc külpolitika. — 20.10: A Pé- Jcsi Népi Zenekar játszik. — 20.40: (legkedvesebb verseim. Elmondja: pFolnay Klári. — 21.00: Pestre. Budá­ira. táncra, muzsikára! — 22.25: Ber­lini rádió műsorából. — 23.20: Az épülő .kommunizmus nagy országá­ban — 23.50: Hanglemezek. KEDD: 6.00: Levelezőink jelentik. t— 1130: Menjünk az iskolába. — 0.2.10: Opera-indulók. '— 12.30: A közalkalmazottak szakszervezete so- ^ucgymegyeí népi «eu üttese. — r levelében: A DISZ-fiatalok kö­zött folyó versenyben Pászti Sándor 167, Tresz György 167, Lucskai István 188, Makai Má­tyás 187, Mócár László 149, Ku­ruc Mihály 173 százalékos terv­teljesítést ért el. A verseny len­dületét tovább fokozva küzdünk november 7-re a, Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom év­fordulójának tiszteletére tett vállalások teljesítéséért. Ifjú Gárdistáink közül Kosztor György és Kovács Sándor jó szervező munkájának is köszön­hető, hogy üzemünk fiataljai a tervek teljesítésével járulnak kormányunk programmjának megvalósításához. MEZŐGAZDASÁGUNK DOL­GOZÓI döntően a begyűjtési tervek teljesítésében elért ered­ményekről írtak: Idős Kecskeméti Pál alpári dolgozó paraszt a gabonabeadási kötelezettség gyors teljesítése mellett egész évi tojás- és ba­romfibeadási tervét is teljesítet­te, — írja levelében Bárány László. Kiskőrösön Dulai István Ágas­halom 4. szám alatti lakos mint intézőbizottsági tag példát mu­tat paraszttársainak a gabona-, a tej-, tojás-, baromfibeadási kö­telezettségét 100 százalékú »an teljesítette. így válaszol azokra a párt- és kormányhatározatokra, amelyek nagyban elősegítik a dolgozó parasztok boldogulását. Balázs Mihály szintén állandó­bizottsági tag amellett, hogy a cséplőgéptől egyenesen a be­gyűjtési helyre szállította be­adásra szánt gabonáját, eleget Gyors ütemben fejlődő ipa­runknak napról-napra több Szénre van szüksége. A bányá­szaink már eddig is hős munká­val álltak helyt a széncsatában. Az új üzemek nagy száma, dolgozó népünk egyre nagyobb szükséglete megköveteli, hogy bányászaink is több és jobb sze­net adjanak. Megyénkből a móri 321. számú ipari tanulóintézethez jelentkez­hetnek azok a 17—18 éves fia­talok, akik szeretnének vájárok lenni. Csak azok vehetnek részt az isko án, akik legalább az ál­talános iáola 4 osztályát elvé­gezték. A tanulmányi idő egy év. A tanulók a tanulmányi idő tett az eddig esedékes tej-, to­jás-, és baromfibeadási tervének is. Balázs Mihály Dulai István­nal párosversenyben végez min­den mezőgazdasági munkát, A »Jó teljesítésért« vándorzászló jelenleg Balázs Mihálynál van s azt az őszi munkák idején való elvégzésével akarja továbbra is megtartani — írja levelében Ko- kovecz Lászlóné új levelezőnk, Bajnok Andrásné arról ír le­velében, hogy a begyűjtési ter­vek teljesítésében Várkonyi Já­nos, Vajda Sándor, Erdős Ist­ván mutatnak példát. Hitre Bá­lint 7 holdas dolgozó paraszt ki az elmúlt évben az elsők között teljesítette vetési tervét, 30 má­zsa gabonát takarított be. Ebből 9 mázsát azonnal a begyűjtő helyre szállított. A fejadag és 4 hold terület bevetéséhez szüksé­ges vetőmag biztosítása mellett bőven jut szabadpiacra is. Fekete Pál Kiskunfélegyháza, Attila-utcai úttörő levelezőnk »Uj Félegyháza« cimű versben örökítette meg a város fejlődé­sét, Uj vasgyár nőtt ki a homokból Üvegtetőn át sugárzik a nap­fény, Szép buszon jönnek a munkások Hogy dolgozzanak a még szebb holnapért. Amott pedig a Gépgyár zajától A nagy poros, széles utca megiemeg. A traktor berreg a gépállomá­son, Hol dalolva dolgoznak az emberek. alatt teljesen ingyenes állami e látásban részesülnek. Kapnak; alsó-, felsőruhát, egésznapi ét­kezést, tanszert, s ezenkívül pénzbeli ellátást is, ha jól ta­nulnak, A vidéki tanulók az Intézet otthonában nyernek elhelyezést. Je'entkezni lehet a járási ta­nács munkaerög'azdálkoűáoi cso­portvezetőjénél, aki részletes felvilágosítást ad a jelentkezés­sel kapcsolatosan. Megyénk fiataljai, ifjúmun­kások, álljatok a széncsaták hősei közé, gyertek vájártanu ö- nak! MTH 321, sz. ipari tanulő- intézet igazgatósága. Vasárnapi LABDARÚGÁS NB li es' labdarúgőcsapataiák kö­zül ezen a héten a: Kiskunfélegyházi Vasasnak jut nehezebb -feladat, Kő­bányára kell utaznia. A Vasasnak nagy szüksége van a pontokra, ha nem akar bekerülni a kiesési zónába. De nem lesz könnyű dolga a Kecs­keméti Kinizsinek sem. Otthonában fogadja a Gyulai Építők csapatát. Ez a mérkőzés mindig nyílt volt, sőt az utolsó három bajnoki mérkőzés eredménye — 0:2, 1:7 és legutóbb 0:5 — azt bizonyítja, hogy elbizakodott­ságra semmi ok nincs és teljes erő- bedobásai kell küzdenie a Kinizsinek ahhoz, hogy a három vereségből va­lamit ,,letörlesszen‘\ A megyei bajnoki mérkőzések kö­zül az Északi-csoportban a K. Kini­zsi II.—K. Dózsa mérkőzés emel­kedik ki, míg a Déli-csoportban á Bácsalmáson sorrakerülő B. Petőfi— B. Vörös Lobogó mérkőzés eldöntheti a bajnoki cím sorsát, de a többi mérkőzésen is nagy küzdelem vár­ható. Kecskemétem Városi-pályán: K. Kinizsi—Gyulai Építők, 4 óra, jv: Krémer (Bp.), előtte K. Kinizsi II.— K. Dózsa. 2 óra, jv: Sásdi. Délelőtt 10 órakor: K. Petőfi—Lajosmizse, jv: Szolnok megyéből. Kecskeméten: Gépgyár-pálya: K. Vasas—K. Honvéd, jv: Kiss Jenő. Kiskörösön: K. Petőfi—Khalasi Bástya, 4 óra, jv: Rozsnyai. Kislcunmajsán: KSK—Tiszakécske, 4 óra, jv: Hámori. Kiskunfélegyházán: K. Vasas II.— Kméti Építők, 9 óra, jv: Hammer. Déli-csoport Baján: B. Építők—Bácsalmási Bás­tya, 2 óra, jv: Bíró, B. Dózsa—B. Honvéd, 4 óra, jv: Fehér.- Apróhirdetések ÍRÓASZTALOKAT. szekrényeket, kályhákat vásárol a Kecskeméti Ta­karító Vállalat. — Kaszap-u. 4. sz. 4 VÁLLALATOK, üzemek és magáno­sok nagy és napi takarítási munká latait, ezenkívül mindennemű fé­regirtási munkálatot gyorsan és pon­tosan végez a Kecskeméti Takarító Vállalat. — Kecskemét, Kaszap-utca 4 sz. 3 ELADÓ kétszobás ház. elfoglalható. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky-út 42. sz. 643 125-ÖS Csepel-motorkerékpár eladó. Érdeklődés: Kecskemét, Kölcsey-u. 14. sz. 635 HAJDÚSZOBOSZLÓRA szeptember 6-án különvonat indul. — Jelentke­zés: az Jbusz nál. Kecskemét, Sza­badság-tér 1—a, ______ 6 M ADARTENYÉSZETEMET feloszla­tom, páronként is eladom, kalitká­val együtt. — Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky-út 31. sz. 645 IDŐS házaspárhoz házvezetőnőnek bejárót keresek. — Kecskemét, Bu­dai-utca 12. sz. 644 OLCSÓN eladó, vagy bérbeadó Kis­kunhalas. Felsőszállás 46. sz. alatt 1 hold jelenleg szántó, de házhely. gyümölcsös betelepítésére alkalmas. Megkeresést Balogh Mártonné, Buda. pest, XIII, Légrádi K.-utca 41—U kérek. 2046 SÜRGŐSEN keresek szoba-konyliás, komfortos lakást, térítés ellenében is. — Bdcsmegyei Sertéstenyésztő Vállalat, Miklóstelep. 640 sportműsor Kalocsán: K. Kinizsi—Dávodi VL„ 4 óra, j.v: Kákonyi. * 1 i Bácsalmáson:. B. Petői—Bajai VL* 4 óra, jv: Tolna megyéből. Bácsbokodon: B. Kinizsi—János-» halma, 4 óra, jv: Grulich. Kiskunhalason: K. Lokomotív—Ga-| rai Traktor, 4 óra. jv: Csongrád me­gyéből. KERÉKPÁR Kecskeméten, reggel 7 órakor hat-ii osztályfutamos országos háztömbkö-l rüli kerékpáros verseny. Útvonalai Szabadság-tér és Rákóczi-út. A ver» senyt a K. Lokomotív és a VTS» rendezi. ATLÉTIKA 1 . Kecskemét, Széktói-pálya: Járási ifjúsági pályabajnokság, délelőtt 19\ órakor. J Építők napjának sportműsora Kecskeméten Építők teniszpályáján: K. Építők—» Hódmezővásárhely, férfi és női mér» kőzés, 10 órakor. Hat város motoros háztömbért!!» gyorsasági verseny. Budapest, Vác* Szolnok, Cegléd, Nagykörös és Kees» kémét motorosainak részvételével A verseny kezdete: fél 2. A Mükertben rendezik meg ugyan» csak fél 2 órakor a K. Építők—Nagy» körösi Kinizsi ökölvívómérkőzést. SPORTHÍR , 1 A Kiskunfélegyházi Vasas Sport» kör augusztus 31-én, hétfő délutáa 6 órai kezdettel a Vasas-székházban sportankétot rendez. A Vasas vezető­sége ezúton is felkéri a város sport- kedvelő közönségét, hogy ezen a nagyfontosságú ankéton minél na­gyobb számban jelenjék meg. A Bajai Központi Moziban augusztus 20—szeptember 2-ig a közönség kérésére: MAGYAR FILMSOROZAT Bemutatásra kerülnek: Aug. 30—3I-ig: Vadvízország Szept. I— 2-ig: Úri muri GYERMEK melléidősebb, magános nőt felveszek. — Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky-út 41. sz. 641 125-ÖS Csepel-motorkerékpár eladó. Érdeklődés: Kecskemét. Széchenyi - tér 12. sz. 643 SEGEDM U N KASUKAT budapesti építkezésekhez 1—2 hó­napra is felveszünk. Vidékiek úti­költségét megtérítjük Szállást és 3 forintért ebédet biztosítunk. —i ÉM 41/1. Építőipari Vállalat, Buda­pest, V, József Attila utca 1*. sz.* Hl. em 14. 113Í Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz Telefon: 26—19. 11—22 és 20^-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 __________ B ácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató 12.50: A magyar rádió diszpécserszol­gálata. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Az Állami Népi Együttes énekkara, — 14.15: Uj operettekből. — 15.30: Táncok. — 15.50: Hangleme­zek. — 16.20: A Gyermekrádió műso­ra. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Mi történt a külpolitika ban? — 18.05: Fiatal művészek hang­versenye. — 20.10: Tűzkeresztség. — 23.12: A Moszkvai Rádió összeállítá­sa.— 23.42: Sárközi szőttes. SZERDA: 6.00: Levelezőink jelen­tik. — 11.30: Irodalmi műsor Albá­niáról. — 12.10: A textilszakszerveze­tek központi népi gyüttese. — 12 3u : Indulók. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Ope- rettcészletek. — 13.30: Dalok a XIX. századból. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Garay György he­gedül. — 15.50: Borsodi dalok. — 16.20: A tilalmas ének; rádiójáték. — 17.10: Szórakoztató muzsika. — 17.25: Szív küldi. — 17.40: Hanglemezek. — 17.55: Zenekari muzsika. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.40: Liszt: Dante-szimfónia. — 21.40: Tánczene. 22.25: Hangverseny operakedvelők­nek. — 23.25: A moszkvai rádió ösz- szeállítása. CSÜTÖRTÖK: 7.45: A baráti népek sajtójából. — 11.30: Cseh kamara­zene. — 12.10: Tánczene. — 12.30: Népzene. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Hang­lemezek. — 13.30: Magyar zeneszer­zők dalai. — 14.15: A Rádió Gyer­mekújság műsora. — 14.50: A buka­resti VIT műsorából. — 15.30: Iro­dalmi műsor. — 16.00: A nép­hadsereg híradója. — 16.40: Előadás. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre vá­laszolunk. — 17.15: Dfebussy: Egy faun délutánja. — 17.30: Az Ifjúság Hangja. — 18.00: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.10: Bolgár zenei hét. — 20,50: VIT zenei műsor. — 22.25: Tánczene. — 23.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 23.30: Esti muzsika. PÉNTEK: 6.00: Levelezőink jelen­tik. — 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Bolgár zenei hét. 12.30: Hangi. 12.50: A Magyar Rádió diszpécserszolgála­ta. — 13.00: Operarészlet.ek. — 13.30: Filmzene. — IF.lö: Úttörő-híradó. — 14.35: A magyar rádió kisegyüttese. — 15.30: Hullámzó Balaton. — 16.10: Erő — egészség. Előadás. — 16.20: Uttörő-sporthiradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.10: A szovjet tech­nika új eredményeiből. — 17.30: Könnyű muzsika. — 18.00: Előadás. — 18.10: Tánczene. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.40: Móricz Zsigmond elbeszélése. — 21.20: Tánczene. — 22.25 : A magyar rádió szimfonikus zenekara. — 23.25: A moszkvai rádió összeállítása. SZOMBAT: 6.00: Levelezőink jelen­tik. — 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Keringők, polkák. — 12.30: Lehár müveiből. — 12.50: A Magyar Rádió diszpécserszolgálata. — 14.15: Állami vállalatok hírei. — 14.40: Elbeszélés. — 15.00: Vidám dalok. — 15.30: Hangszerszólók. — 16.00: Beszélő at lasz. — 16.15: Uj életünk dalaiból. — 16.30: Előadás. — 17.10: Magyar operettekből. — 17.55: Mi történt a külpolitikában? — 18.00: Brabócz— Weöres: Szüreti kantáta. — 18.10: Szövetkezeti híradó. — 20.10: Könyv, muzsika, színház. — 22.35: Tánc éj­félig. VASÁRNAP: 6.00—9.00 ig: Zenés vasárnap reggel. — 9 00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Csinn-bumm! — 10.50: Hanglemezek. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A keringő története. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Nép­zene. — 14.40: Részlet Solohov: ,,Uj barázdát szánt az eke'* c. regényé­ből. — 15.00: Hanglemezek. — 15.30: A magyar rádió szimfónikus zeneka­ra. — 16.30: A IV. VIT dalaiból. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.15: Hanglemezek. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Baráti rádiók tánczenéje. — 20.20: Szépen szól a meseszó. — 21.20: Weber—-Berliz : Felhívás keringőre. — 21.30: Vasár­nap sportja. — 22.10 : Tánczene. — 23.00: A magyar rádió szimfónikus zenekara. Petőfi rádió HÉTFŐ: 7.00; Keringők, polkák. — 7.35: Vidám dallamok. — 8.35: Ágas­vári Sáridorné népi énekei énekel. — 9.00: Kiesewetter: Lengyel tánc­szvit. — 9.20: Orosz nyelvlecke. — 9.40: Gyermekzene. — 1U.10: Hang­lemezek. — 10.30: óvodások műso­ra. — 10.50: Kamarazene. — 15.00: Irodalmi műsor. — 15.30: Hangleme­zek. — 16.40: Tíz perc tudomány. — 16.50: Tánczene. — 17.40: Előadás. — 17.55: Arutjunjan: Trombitaverseny. — 18.10: Kókai: Négy magyar tánc. — 18.40: Szív küldi. — 19.00: Magyar művészek hangversenye. KEDD: 7.00: Csárdások. —■ 7.35: A moszkvai rádió műsorából. — 8.35: Encsu: f-moll liegedü-zongoraszoná- ta. — 9.00: A pitvarosi népi együt­tes műsorából. — 9.20: A Gyermek­rádió műsora. — 10.10: Kadosa: Be­csület és dicsőség — szvit. — 10.40: Délelőtti hángverseny. — 11.25: Ipari tanulók versenyhíradója. — 15.00: A magyar rádió Kisegyüttese. — 15.40: Irodalmi műsor. — 16.00: Hanglemezek. — 17.00: A magyar rádió bányászműsora. — 17.30: Letelt a summás ideje. — 18.00: Megújhódó szülőföldünk. — 18.15: Fúvósindulók. — 18.40: Szív küldi. — 19.00: Muzsikáról mindenkinek. — 19.30: Harmonikaszólók. SZERDA: 7.00: Keringők. polkák. — 7.35: Vidám zene. — 8.00: Hang­lemezek. — 9.00: Dalok. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.40: A Gyermek­rádió műsora. — 10.10: Operarészle­tek. — 10.30: óvodások műsora. 7- 11.00: Magyar népdalok. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese. — 15.30: Irodalmi műsor. — 16.00: Francia operákból. — 16.30: Előadás. — 16.45: Szervánszky Endre: Fuvola­trió. — 17.10: Irodalmi riport. — 17.30: Könnyű zene. — 17.55: Az építőipari dolgozók félórája. — 18.40: Hanglemezek. CSÜTÖRTÖK: 7.00: Magyar népi muzsika. — 7.35: Népek dalai. —> 8.20: Hanglemezek. — 8.5Ö: Dalok és hangszerszólók. — 9.20: Beszélgetés úttörőkkel. — 9 40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Fúvószene. — 10.45: A magyar rádió népi zeneka­ra. — 15.00: A Gyérmekrádió műso­ra. — 15.20:, Schumann: Karnevál. — 15.50: A Magyar Rádió kisegyüttesé. — 16.25: Szív küldi.- 16.45: Kuczfea Péter- verseiből. ~ 17.40; Tánczenei — 17.55: Szovjet irodalmi műsor, -h 18.40: Szovjet és népi demokratikus híradó. — 19.00: Benedek Ernő: f-moll zongoraötös. — 19 30 : Tánc­zene. PÉNTEK: 7.00: Fúvószene. — 7.35: Hangszerszólók. — 8.15: Hangleme­zek. — 9.00: A kőszívű ember fiai. — 10.10: Hangszerszólók. — 10.30; óvodások műsora. — 10.40: Gyermek- rádió műsora — 11.25: Ipari tnaulók versenyhíradója. — 15.00: Hangleme­zek. — 15.30: Fiatal írók és költők félórája. — 16.10: Szív küldi. —1 16 50: Előadás. — 17.40: A Gazda­mozgalom híradója. — 17.50: Népi zenekarok hangversenye. — 18.40? Két új verseskönyv. — 19.10: Hang­lemezek. SZOMBAT: 7.00: Ifjúsági dalok. —1 7.35: Népek zenéje. — 8.05: Balett­zene. — 8.40: Szórakoztató zene. — 9.00: Könnyű zene. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 16.10: Dél­előtti hangverseny. — 10.50: Cseh és lengyel operákból. — 15.00: Ró­zsa Sándor szereti a táncot. — 15.30; Székelyfonó. — 16.30: Mayer: A békeharcosok emlékezetére — nyi­tány. — 16.40: Tíz perc közgazdaság. — 16.50: Tanuljunk énekszóra- oroszul. — 17.10: Szív küldi. — 17.40: Bolgár zenei hét. — 18.00: Tánczene — 18.40: Hanglemezek. — 19.10: A moszkvai rádió Összeállítása. VASÁRNAP: 8.00: Színes muzsika. — 8.30: Falurádi. — 9.00: Refor­mátus vallásos félóra a stúdióból. —. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Tanuljunk énekszóra oroszul! — 10.30: Az elbeszélés mesterei: Boccacció. — 11.00: Hanglemezek. — 11.35: Toki Horváth Gyula és zene- 'kara. — 12.10: Borodin: Igor herceg. — 15.0Q: Tudományos fejtörő. — 15.20: Szív küldi. — 15.45: A Tar tós békéért,, népi demokráciáért C. . lap . ismertetése. — 16.00: A Rádió .Gyermekszínházának' műsora. r— 16.40: Két. szerelem Csokonai életé­ben. — 17 0Ö: Szervánszky : Szonáta. 17» 15: Képek a szovjet életből. —* 17.30: Bolgár zenei hét. — 18.40; Tánczene. — 19.00: A moszk vai rádió összeállítása. * — Haydn: Tizen égy 'nocturne két. fuvolára és két. kürtre. — 1945: Dukas: A bűvészinas. Fiúk jelentkezzetek vájártanulónak!

Next

/
Thumbnails
Contents