Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-30 / 203. szám

A Népköztái'sa§it<£ Elnöki Tanácsának törvényerejű rendele te az egyénileg gazdálkodó parasztok őszi termésű kapásnövényekből fennálló beadási kötelezettségének 10 százalékos csökkentéséről, valamint a gabonafélék és az őszi termésű kapásnövények forgalmi korláto­zásának megszüntetéséről / Mindazoknak az egyénileg gazdálkodó parasztoknak, akis 1953. évi kenyér- és takarmány­gabonabeadási kötelezettségük­nek eleget tettek, az 1953. évre előírt kukorica, napraforgómag és bugonyabeadási Kötelezettsé­gét 10 százalékkal csökkenteni kell. Ezt a kedvezményt meg kell adni azoknak az egyénileg gaz­dálkodó parasztoknak is, akik kenyér- és takarmánygabonabe­adási kötelezettségüket önhibá­jukon kívül nem tudták teljesí­teni. 1953 augusztus 30-tól meg­szűnnek a búza, a rozç, az árpa, a zab, a kukorica, a napraforgó- mag és a burgonya forgalmával kapcsolatban érvényben lévő forgalmi korlátozások. A kukorica, a naptaforgőmag és a burgonya vagontéteiben való szállításához engedély szük­séges. E törvényerejű rendelet vég­rehajtásáról a begyűjtési mi­niszter gondoskodik. A törvényerejű rendelettel el­lentétes rendeletek és jogszabá­lyok hatályukat vesztik. A dolgozó parasztság döntő többsége kenyér- és takarmány­gabonabeadási kötelezettségének Közvetlenül a cséplőgéptől eleget tett. Kötelezettségeinek gyors teljesítésével dolgozó parasztsá­gunk ismét tanúbizonyságát adta állampolgári hűségének, népi de­mokráciánkhoz való ragaszkodá­sának. A jó termésre tekintettel a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőszövetkezetek s terme­lőszövetkezeti csoportok 1953. évi beadási kötelezettségét az összes terményekből és állati termé­kekből már korábban tíz száza­lékkal csökkentette. A gabona- beadási kötelezettség teljesítése során megnyilvánult beadási fe­gyelmet figyelembevéve, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa most újabb rendkívül jelentős kedvezményt ad mindazoknak az egyénileg gazdálkodó parasz­toknak, akik kenyér- és takar­mánygabonabeadási kötelezett­ségüknek pontosan eleget tetteK. Ezeknek az 1953. évre előírt ku­korica-, napraforgómag és bur­gonyabeadási kötelezettségét a Népköztársaság ElnöKi Tanácsa 10 százalékkal csökkentette. A kedvezmény azokra az egyénileg gazdálkodó parasztokra is kiter­jed, akik kenyér- és takarmány­gabonabeadási kötelezettségüket önhibájukon kívül nem tudták teljesíteni. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának törvényerejű rendeleie azonnali hatállyal megszünteti a búza, a rozs, az árpa, a zab, a kukorica, -a napraforgómag és a burgonya forgalmával kapcsolat­ban eddig érvényben lévő for­galmi korlátozásokat. A forgal­mi korlátozások megszüntetése újabb jelentős lépés a paraszt­ság anyagi jólétének emelése, a város és a falu közötti áruforga­lom fejlesztése, a dolgozó nép áruellátásának megjavítása te­rén. A jó termés lehetővé teszi, hogy a termelők csökkentett ku­korica, napraforgómag és burgo­nyabeadási kötelezettségüket, a gabona beadásához hasonlóin, időben és maradéktalanul telje­sítsék. (MTI) Nyugatiiémetorszáigi választások Berlin. (MTI) Nyugat-Németor- szagban nagy fe.tűnést keltett, hogy Adenauer kereszténydemok­rata uniója nem vetíe fel képvi­selője .öltjei közé Robert Lehrt, a hirhedt bonni rendőrminisztert, Berlin. (MTI) Németország Kom­munista Pártja az elmúlt héten a szovjet kormány augusztus 15-i jegyzékének és a moszkvai szov­jet-német mega. lapodásoknak a népszerűsítését állította választási agitáriójának középpontjába. A nyugatnémetországi válasz­tások közeledtével mindinkább erősödik a hatóságok és a zsoldjuk- ban álló fasiszta »rendezőgárdák« nyílt íerrorja az Adenauer-kor- tnany megdöntésére törekvő á nyugatnémet szakadár állam Himmlerjét. ­Politikai megfigyelők szerint Adenauer, — a terrormódszerei miatt a lakosság széles köreiben gyűlölt Lehit, mint kellemetlen ballasztot elejtette. pártok, mindenekelőtt Németor­szág Kommunista Pártja ellen. Bielefeldben csütörtökön 400, ó'.ombotokkal és késekkel ielfegy- verzett fasiszta megtámadta és szét akarta kergetni a kommunista párt választási gyűlésének rész­vevőit. A fasiszta banda a gyűlésen megjelent dolgozók elszánt ellenál­lása láttán megfutamodott. Németország Kommunista Párt­ja 25 ezer vá.asztási plakátot bo­csátott ki. A rendőrök és fasiszta segítőtársaik csaknem minde­nütt leszakították, vagy bemá­zolták a kommunista falragaszo­kat. A fasiszta banditák a kom­munista párt egy önkéntes pla- kátragaszlóját meggyilkolták, töb­bet pedig súlyosan megsebesítet­tek. Az Adenauer-koalició pártjai ugyanakkor kötüibelül 60 millió választási plakáttal árasztották el egész Nyugat-Németországot. Adenauer a választás előtti utolsó napokban amerikai minta szerint küíönvonaton utazza be a választókerületeket. A 14 termes- kocsiból álló küíönvonaton 200 fő­nyi »személyzet« kíséri a bonni bábkanceüárt. A reakciós pártok mérhetetlen választási költségeit az amerikai imperialisták és a nyu­gatnémetországi nagytőkések bő­ségesen fedezik^ .Németország Kommunista Pártja a német kérdés Lékés megoldására irányuló szovjet javaslatok népszerűsítésével iolylatja választási agitációját A franciaországi tÖTisgsztrájk — a francia munkásosztály erejének félelmetes megnyilvánulása — Benoit Franchon cikke a „VHum unité“-ban Párizs (MTI) A »THumanité« pénteki száma »A franciaországi tömegsztrájk a francia munkás- osztály erejének félelmetes meg­nyilvánulása!« címmel a mono­poltőkések kormányon lévő ügy- , nőkéinek üldözése elől illegali- ! tásba vonult Benoit Frachon, a CGT főtitkára cikkét közli. — A Laniel-kormánynak nem lesz módjában törvényerejű ren­deletéit oly mértékben alkal­mazni, mint ahogy szerette vol­na — írja Frachon. — Azonban ja törvényerejű rendeletek rend- j szere mégiscsak megmarad: a Ibérek általános felemelésére nem !fog sor kerülni, kivéve azokat a (Vállalatokat, ahol a munkások akciója elég erős ahhoz, hogy engedményeket kényszerítsen ki a munkáltatóktól. Amit még ki kell harcolni, az a törvényerejű rendeletek útján való kormány­zás teljes felszámolása, valamint a bérek, fizetések és nyugdíjak általános jellegű felemelése. — Az osztályharc fellendülé­sére ma az jellemző, hogy egyet­lenegy munkás sem mondott le végső célkitűzéseiről, ha el is foglalta újból munkahelyét. A francia munkásosztály számára a mostani politikai tömegsztrájk- kal csak egyik szakasza záródott le annak az egységes fellépés­nek, amelyet végső célkitűzései­nek eléréséig kíván folytatni. — A törvényerejű rendeletek rendszere ellen és a szakszer­vezeti szabadságjogok vissza­szerzéséért folytatott küzdelem első szakasza rendkívül pozitív eredménnyel végződött. A CGT élenjáró harcosainak és szerve­zeteinek kötelességük megérteni és a legszélesebb körben ter­jeszteni azt a gondolatot, amely­ben minden harcos proletár hisz: győzni fogunk! (MTI) Az amerikaiak beismerték, hogy katonai repülőgépek ismét három ízben megsértették a fegyverszüneti egyezményt Keszon. (Uj Kína) A katonai fegyverszüneti bizottság pénteki ülésén az amerikai fél beismerte, hogy katonai repülőgépei ismét három ízben megsértették a fegyverszüneti egyezményt. Az amerikai fél ugyanakkor igyekezett ethátífani magáról a felelősséget a fegyverszüneti egyezménynek katonai repülőgépei által más alkalommal történt ismé­telt megsértése miatt. Azt az ürü-= gyet hozta fel, hogy nem állnak rendelkezésére megfelelő jelenté­sek és az eseteket nem^ sikerült kivizsgálni. Li Szán Csu altábornagy hangsú­lyozta, hogy az amerikai félnek meg kell tennie a megfelelő lépé­seket annak biztosítására, hogy a parancsnoksága alatt álló egysé­gek szigorúan megtartsák a fegyverszüneti egyezmény ren­delkezéseit. (MJI) Háziasszonyok kéré­sére augusztusban és szeptemberben 845 ezer darab beföttes- üveget gyűrt terven felül az üvegipar Kereskedelmünk nem készült fel kellően befőttesüvegekkel az idei bő termésre. A gyümölcsidény be- köszöntével hamarosan elfogytak a meglévő készletek. Segítséget kaptunk a baráti népi demokartikus országokból: Romániából, Cseh­szlovákiából, a Német Demo­kratikus Köztársaságból és Len­gyelországból. így nagymennyisé­gű üveget kaptunk és kapunk a megnövekedett szükségletek kielé­gítésére, de ez a mennyiség még mindig nem elegendő..* A lakosság további kérésének és igényeinek kielégítésére most az építésügy: minisztérium üvegipari igazgatósága elhatározta, hogy szeptember végéig összesen 845 ezer darab 1-től 5 literes nagy­ságú beíőttesüveget készítteti a terven fe'.ül üveggyárainkban s ez a nagy üvegmennyiség folyama­tosan keiül az üzletekbe. (MTI) Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: Kisebb felhőátvonulások, legfel­jebb egy-két helyen futó esővel. Mérsékelt északi-északnyugati lég­áramlás. Erős éjszakai lehűlés. A nappali felmeiegeíes növekedik Várható hőmérsékleti értékek az ország teiületére: vasárnap reg­gel 10—13, délben 23—26 fok kö­zött. (MTI) A begyűjtési minisztérium versenyjelentése A megyék begyűjtési verse­nyében Vas megye továbbra is tartja az első helyet. A megyék rangsora a következő: 1. Vas, 2. Szabolcs, 3. Bács, 4. Győr, 5. Szolnok, 6. Zala, 7. Fest, 8. Fe­jér, 9. Komárom, 10. Somogy, 11. Csongrád, 12. Békés, 13. Ba­ranya, 14. Tolna, 15. Hajdú, 16. Heves, 17. Borsod, 18. Vesz­prém, 19. Nógrád. (MTI) Sz. P. Szuzdaljov, a Szovjetunió koreai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete átnyújtotta megbízólevelét Phenjan (TASZSZ) A -Koreai Központi Távirati Iroda« közli, hogy Sz. P. Szuzdaljov, a Szov­jetunió koreai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete au­gusztus 28-án átnyújtotta meg­bízólevelét Kim Du Bonnak, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Legfelső Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének. A megbí­zólevél átnyujtása után Sz. P. Szuzdaljov és Kim Du Bon be­szédet mondott. Sz. P. Szuzdaljov, a Szovjet­unió koreai rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete és Kim Du Bon, a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság Legfelső Nemzetgyűlése Elnökségének el­nöke a megbízólevél átnyujtása után beszélgetést folytattak, amelyben résztvett Nam ír, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság külügyminisztere is, (MTI) A vietnami néphadsereg főparancsnokának napiparancsa a vietnami augusztusi forradalom nyolcadik évfordulójára Peking (Uj Kína) Van Nguen Ziap tábornok, a vietnami nép­hadsereg főparancsnoka a viet­nami augusztusi forradalom nyolcadik évfordulója és a viet­nami függetlenségi nap alkalmá­ból napiparancsot intézett a viet­nami néphadsereghez, a helyt népi erőkhöz, a milicia tagjai- noz és a partizánharcosokhoz. Nyolc évvel ezelőtt — hangzik a napiparancs — Vietnam népe Ho Si Minh elnök vezetése alatt fegyvert ragadott, szétzúzta az imperializmus és feudalizmus uralmát, megteremtette a nép hatalmát és így megszületett a Vietnami Demokratikus Köztár­saság. 1945 szeptember 2-án Ho Si Minh elnök az egész világ előtt kihirdette Vietnam függet­lenségét, ti A néphadsereg a kemény és hősies harcok évei alatt 280 ezer ellenséges katonát semmisített meg és jelentős területeket sza­badított fel északi határvidékein­ken, valamint Északkelet- és Északnyugat-Vietnamban, A Vietnami Munkapárt és a Népi Kormány mozgósítja a pa­rasztokat földbirtokpolitikája végrehajtására és ezzel mind­jobban megszilárdítja a hátor­szág helyzetét, A napiparancs a továbbiakban éberségre, a harci szellem és az osztáiyöntudat erősítésére, a technika tanulmányozására, a nép érdekeinek védelmére, a partizánharc fokozására hívja fel a népi fegyveres erők tagjait, (MTI) Teheránban folytatódnak a letartóztatások Teherán (MTI) Az »AFP« te- heráni jelentéséből kitűnik, hogy Irán fővárosában folytatódnak a letartóztatások, A jelentés sze­rint a rendőrség augusztus 28-ra virradóra letartóztatta az iráni Néppárt 25 tagját, (MTI) El Glaui a marokkói szultán detronizálásának hátteréről New York (TASZSZ) Kings­bury Smith-nek, az Intemati> nal News Service hírügynökség párizsi tudósítójának jelentése szerint el Glaui Marakesi Pasa Smith egy kérdésére adott vála­szában beismerte, hogy a ma* rokkói szultán detronizálásának biztosítania kell a Marokkóban lévő amerikai kátohai támasz­pontok sértetlenségét, (MTI) Ünnepi nagygyűlés Helsinkiben a Finn Kommunista Párt fennállásának 33. évfordulója alkalmából Helsinki (TASZSZ) Harmincöt évvel ezelőtt, 1918 augusztus hó 29-én alakult meg a Finn Kom­munista Párt. A nevezetes év­forduló alkalmából a Finn Kom­munista Párt helsinki és nylandi körzeti szervezete a helsinki munkásotthonban augusztus hó 28-án ünnepi nagygyűlést tar* tott. A nagygyűlésen Ville Pessi, a Finn Kommunista Párt főtit­kára mondott beszédet. (MTI) Külföldi hírek sorokban LONDON. (MTI) A »Reuter« jelentése szerint Görögország és Törökország magasrangú katona­tisztekből álló küldöttséget indít Jugoszláviába a titóísta hadsereg szeptember közepén Zágráb köze­lében megtartandó hadgyakorlatá­ra, UJ-DELHI. (MTI) Indira Gahnd- hi, Nehru miniszterelnök leánya, aki a napokban érkezett vissza európai körutazásáról, a Szov­jetunióban szeizett benyomásairól nyilatkozva kijelentette, hogy a szovjet népnek életbevágó érdeke a béke megőrzése. A szovjet nép békevágyát tapasztalhatta, bárho; is járt, akár egy iskolát, vagy gyárat keresett fel, akár valamelyik szovjet város utcáján járt, (MTI) A »Reuter« jelentése be­számol arról, hogy Washington és Nyugat-Virginia területén mint­egy .tízezer híradási dolgozó szün­tette be pénteken a munkát, hogy támogassa az Egyesült Államok hét másik államában már sztrájk­ban álló sokezer híradási dologzó bérkövetelését. A »Reuter« szerint csütörtökön este megszakadtak az amerikai híradási dolgozók szakszervezete ás a Chesapeake and Potomac Te­lephone Company között ío’yó tárgyalások. SZÓFIA. (BTA) Gunnar Mynialj az ENSZ európai gazdasági bi­zottságának titkára augusztus 25-én Bukarestből Szófiába érke­zett két munkatársa kíséretében, LONDON. (TASZSZ) Az angol hadügyminisztérium a gyarmat­ügyi minisztériummal folytatott tanácskozás után elhatározta, hogy katonai erősítéseket küld Kenyába abból a célból, hogy fokozza a nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcot. A közeljövőben Ke­nyába küldik Colchesterböl a 19- gyalogos brigáddandár törzskarát Bernard-Castelból a northumber- landi királyi ' lövészek első zászlóalját és Doverből az első királyi lövészeziedej. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents