Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-24 / 172. szám
PÍRT LS PAKTÉPÍTjte A kultúragitació néhány tapasztalata a kalocsai járásban A választási harc idején az agilációs munkát sikeresen iá. masától ta alá, mélyítette el a helyesen alkalmazott kultúragi- táciö. A ku túrmunkások szá- zai működlek a kalocsai járásban is, A járási pártbizottság irányításával tervszerű, egységes kulturális programmot valósították meg a községekben dolgozó kultúraktivák. A járási pártbizottságnak gondja volt arra is, hogy a járás kulturális veiétől felkarolják és segítsék a helyi kezdeményezéseket. Több jelenet, számtalan rigmus született a kultúragiíáclós mun. kaközösségek, brigádok működése során, s ezekét járásszerte elterjesztették. A járási pártbizottság segítséget nyújtott központi kultüragitáeiós füzet kiadásához, A választások után azonbah ez a tevékenység alábbhagyott, s most a nagy nyári kampány idején kezd csak fellendülni, Még most sem érte el azonban a kultúragitació színvonala a választási harc időszakának nívóját. Az agit,_prop. titkár elvtárs, — bár helyesen irányított aktívákkal tartja kézben a járás kulturális életét, éppen a nagy munkaidőre hivatkozva úgy látja, hogy a kultüragitáeiós origádok ma annyira el vannak foglalva a termelő munkával, hogy nem érnek rá agitálni, Pedig a kulturális agitáció lendületének felfokozására minden lehetőség megvan, A járási pártbizottság a járás legjobb kultünminkásai- bói aktívahálózatot építést ki. A járási népművelési előadó, Kákonyi elvtárs, a járási kultür- ház igazgatója Bolvári elvtárs, ä művészeti előadó és a könyvtáros patronálja a járttó két- tiáfóm községét. Az aktívák általában hetenként minden községben égy- egy napot ‘öltenek cl. Ennek megvannak az eredményei. Kató. csán például a Kórház 12 tagú brigádja a homokgyőri közös szélűn gyakran ad agltációs műsort. A cs'éplöbrigád tagjai nagy örömmel fogadták az előadásokat s Szeretettel várják a többi szérűkön is a vidám rigniu- sokát, mélyek a leányiskola és a fiúiskola úttörő-brigádjainak ajkáról hangzanak fel. A kalocsai békebizottságok ezekkel a brigádokkal látogat. Jak meg azoknak a dolgozó parasztoknak a házait, akik megérdemelték jő munkájukkal, nogy házukat „Békeház“-zá avassák. A csép'öbrigúdop versenyének léhdüietét azzal foPárizs (MTI) Párizs népe szerdán sokezres tömegben vett búcsút a július i4-i gyilkos rendőri sortűz hat algíri és egy francia munkásáidozalától. A kofa délelőtti óráktól 15 óráig, a temetés időpontjáig, Pária» népe a francia fémipari munkások székházában felállított ravatalokhoz járult, hogy lerója utolsó tiszteletét a francia munkásosztály és a francia nép hősi halottai előtt. A koporsókat szinte elborították a koszorúk százai. A néma tiszteletadás ünnepélyességét megzavarta a rendőrség durva és a legnagyobb telháborodást keltő beavatko- íása. A felvonulás rendjének -biztosítására« nagy számban kivezényelt rendőrség parancs- ioká, felsőbb utasításra hivat- tozva, azzal a követeléssel állt »16, hogy a temetést intéző bt- *ttság távolítsa el a hat algíri valott koporsóját boiitó zold- ehér a Isin lobogót. A bízotLkoZzák a küllúrbrigádok, hogy hetenként a legjobb eredményt elért cséplőgépnél békemüsort tartanak s elhelyezik a cséplő, gépen a megtisztelő „Béke- c&ep ögép“ feliratod Mindez igen helyes, mert azi mutatja, hogy a járás pártszervezetei felismerték a kültúlagjtáció nagy értékét és támogatják a kultüragitáeiós brigádok nagy munkája1. Nem helyes azonban belenyugodni abba, hogy a mostani nagy munkaidőben az agitáeiós- brigádok tevékenysége csők. ken, mert a kultúraktivísták zöme el van foglalva az aratással, cséplésáel. Inkább fokozni kellene a DISZ-fla- talok kultúmnmkájának lendületét és biztosítani kellene a felhőit kttltür. csoportok agitációs munkájának megjavítását, A járási pártbizottságnak ezen az úton haladva ke 1 harcolni a nehézségek elleti és' irányító munkájában elsősorban az olyan kezdeményezéseket kelletne támogatni, mint a járási kultűrházban rendezett kalászkiállítást, mely a legjobb termelést eredményeket elért tsz-ek és egyéni dolgozó parasztok népszerűsítését, a beadás lendU etének fokozását szolgálja. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanúsa a Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának felterjesztése alapján 1953 márciusától júliusig 2i)6.U00 ío» rintot utalt ki a sokgyermekes anyák jutalmazására, akiknek hét, vagy ennél több élő gyerSzfcmjonov nagykövet, a Szovjetunió németországi föbizlosa levelet intézett Conant amerikai főbiztoshoz, ame'ybëti a többi között ez áll: Nyugat-Berlinben — a keletberlini határövezet közelében -- az iTőbbi napokban — az amerikai megszálló hatóságok élelmiszerek árusításának ürügyével különleges központokat állítottak fel, ahol fasiszta ügynökök tevékenykednek. Miután ez ellen Nyugat-Beriin munkanélküli lakossága, továbbá Kelet-Berlin lakói is tőség — hogy ne adjon ürügyet a további provokációkra — eltávolította a nemzeti lobogókat, egyúttal azonban levette a Maurice Lűrct, a francia nemzetiségű halott koporsóját borító trikolort is, ezáltal is tanúságot téve arról, hogy az áldozatok, a francia és algíri munkásosztály fiai, életükben es halálukban is együvé tartoznak. A gyászolók sorában megjelentek az ipari üzemek dolgozóinak népes küldöttségei, valamint a francia közélet képviselői. Jelen volt Petit tábornok, a szenátus haladúpárti tagja, Emánüel D'Astier De La Vi- geria, haladó képviselő, Gaston Monrriousseau, a CGT titkára, Jeanette Vermeersch és Marcel Paul, a Fiancia Korti- münista Pált Központi Bizottságának tagjai, Alice Le Leap, a CGT bebörtönzött főtitkárának felesége és sokan mások. (MTI) Fokozott mértékűén be kell vonni a kuRúragitáciős tevékenységbe « tömegszer. vezetéket. Dudás elvtársnő, az MSZT járási titkára szekrényében tartja a nagyszerű szovjet műsoranyagot, egyáltalán nem törődik azzal, hogy ez az elsősorban liüpurá is Célokat szolgáló tömegszervezet az egész járásban tétlenül nézi a kenyéresatát. Nem támasztja alá a népnevelők munkáját. Nem népszerűsíti az élenjáró szovjet munkamódszereket. Nem hasznosítja a Szovjetunió tapasztalatainak gazdag tárházát. Fokozottabb mértékben kell foglalkoznia a járási pártbizottságnak a DISZ.szei is. A pártmegbizatás megtisztelő feladatai között ott szerepei a Dlsz-mtaiok kUltúrinunkába való bevonása is. A DISZ-szervezetek támogatása azonban nem kielégítő. Nem foglalkoznak megfelelően a fiatalokkal a községi bizottságok 6em. Nem számoltatják be a DISZ-szervezetek vezetőségeit a pártmegbizatás teljesítésének állásáról. Pedig a kultűragitáció eddigi eredméhÿei azt mulatják, hogy fontos eszköz pár-uttk, kormányunk programmjának megvalósításában, a cséplés, a begyűjtés munkájának meggyorsításában. mekük van és a legfiatalabb lí)51 március 8-a után született, A jutalmazott anyák közül nyolcán kaptak 2000 forintot; 1000 forint jutalomban részesültek tízen. í200 forintot kaplak 33-an és sokan részesültek 1000 forintos jutalomban, megesen tiltakoztak, az árusítást kénytelenek voltak beszüntetni. A sajtóközleményekből azonban ismeretessé vált, hogy Nyugat-Berllhhch eziddszerint előkészületek folynak hasbnló központok egyéb helyeken való felállítására. At amerikai hatóságoknak ez az eljárása nem tekinhető egyébnek, mint az arra Irányuló kísérletek folytatásának, hogy provokációs célokra használ, ják fel azokat a fasiszta béreh- ceket és alvilági e'emeket, akik tevékeny részt Vettek a június Í7-i keletberlini gyújtogatásokban, fosztogatásokban és egyéb garázdálkodásokban Figye met érdemel az a kő. rülmény, hogy az amerikai hatóságok mindezeket a kísérleteket akkor hajtják végre, amikor Nyugat-Németországban és Nyugat Berlinben mi Hó és mil» lió ember éhezik. Mindez azt bizonyítja, hogy az amerikai megszálló hatóságok Berlinben az utóbbi időben olyan rendszabályokhoz folyamodnak, amelyek nem egyeztethetők össze a társadalmi rend fenntartásának elemi követelményeivel. Midőn felhívom figye mét a fentiekre, nyomatékosan kérem, hogy az említett törvénytelen és kétségtelenül megengedhetetlen eljárások be. szüntetése iránt haladéktalanul ín'ézkedjék. ’ (MTI) íiyőxelmi hír adás a határssélről Jelentjük, hogy Bács3zent- gyôrgÿ községben a Béke termelőszövetkezet teljesítette az állammal szemben fennálló ö*z- ízes gabonabeadást kötelezettséget. A Béke tehnictíisíöVclkezet ctmikö es tagsága. A július 14-i gyilkos rendőri sortííz áldozatainak temetése Márciustól júliusig 206 cser forintot fordítottak a sokgyermekes anyák jutalmusására V. Sz. Szeinjonov, a Szovjetunió németországi főbiztosának levele Conant amerikai főbiztoshoz Bériih. (TASZSZ) V, Sz, Bács megye vezet a keuyér- és takarmánygabona begyűjtési versenyben A kenyér- és takarmánygabona begyűjtésében a megyék rangsora a következő: 1. Bács, 2. Baranya, 3. Szabolcs, 4. Békés, 5. Pfest, 6. Csongrád, 7. Fejér, 8. Tolna, 9. Somogy, 10. Hajdú, 11, Szolnok, 12. Zala. 13. Győr, 11. Komárom, 15. Veszprém, 16. Heves. 17. Vas, 18. Núgrád, 19. Borsod. A minisztertanács vándorzászlajácrt és a százezer forintos jutalomért folyó versenyben a megyék rangsora a következő: 1. Szabolcs, 2. Zala, 3. Somogy, 4. Bács, 5. Baranya, 0. Ffejér, 7. Tolna, 8. Hajdú, 9. Csongrád, 10. Pest, 11. Szolnok, 12. Békés, 13. Kői márom, 14. Veszprém, 15. Győr, 16. Vas, 17. Borsod, 18. ííevcs, 19. Nógrád. (MTI) Készülődés a VIT-re BUKAREST. A Világifjúsági Találkozó a népek művészetének színpompás bemutatója lesz. Eddig több mint 70 ország jelentette be, hogy részt óhajt venni a találkozó kültúrprc- grammjában. A színházakban, szabadtéri színpadokon, filtri- 6zíhházakban és a román főváros terein épített színpadokon sokszáz különböző műsort rendeznek. A találkozóra alakított együttesek egész sor hangversenyt rendeznek. TIRANA. Az albán ifjúságot száztagú küldöttség képviseli a VIT-en. A delegáció dokumenl- kiállításon mutatja be az albán ifjúság életét. BRÜSSZEL. Belgium ifjúsága tevékenyen készülődik a Világifjúsági Találkozóra. Amint a -Drapeau Rouge« jelenti, ebben az évben a belga ifjúságnak a találkozón részvevő küldöttsége nagyobb létszámú lesz, mint a berlini találkozón volt. OSLÔ. Norvégiából több min» 800-an utaznak a VIT-re. A norvég bank, hogy megnehezítse a VIT-en való részvételt, nem bocsát elegendő mennyiségű valutát a norvég küldötteit rendelkezésére. KAIRÓ. Az egyiptomi VIT* előkészítő bizottság táviratot intézett a kormányhoz. Ebben ismerteti a VIT fontosságát ét kéri a kormányt, hogy adjort könnyítéseket a VIT-re utazó delegátusoknak. RANGUN. A legutóbbi búr- mai országos ifjúsági értekezleten határozatot hoztak a IV; Világifjúsági Találkozó burnvii előkészületeinek megszervezésére. Az értekezleten megválasztották a burmai VIT-küldöttség tagjait, valamint elhatározták, hogy a burmai fiatalság békeharcát bemutató kiállítást rendeznek. (MTI) Vasárnap búcsúztatják Kecskeméten a VíTxre utasó fiatalokat Vasárnap délután 3 órakor búcsúztatja megyénk ifjúsága a kecskeméti vasútállomáson a bukaresti Világifjúsági Találkozóra Utazó ifjú rhegybi küldötteket. I Szovjetunió új jförögorsíági nagykövete Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsáriak, elnöksége Mihail Szergejevct a Szovjetunió görögországi rend-* kívüli és meghatalmazott nagy* követévé nevezte ki. (MTI) Hírek a Szovjetunióból Moszkva. (TASZSZ) A ,,Pravda“ július 20-i száma cikkét közölt a „Népek barátsága“ viZlerömü ünnepélyes felavatásáról. A vlzterömü három baráli köztársaság. Bjcioiusszia, Lettország és Litvánia határ án épült. Az avatóünnepségen több mint 20.000 ember vett részt. * Mint a Szovjetunió Könnyűipar! és Éiemlszeiipari Minisztériumában a „TASZSZ“ tudósítójával közóliék, az idén előreláthatólag 95.000 tonna szőlővel többet szüretelnek az országban, hunt tavaly. * A gépesítés egyre eme'kedő színvonalának eredményeként a Szovjetunióban gyorsabb ú'offl- ben folyik a betakarítás, mint a múlt évben. A Szovjetunió mezőgazdasági és begyűjtési minisztériumában közölték a „TASZSZ" tüdósPó- jával, hogy július 15-ig háromszor annyi gabonát gyűjtöttek be a Szovje’untóban, mint műit év hasonló időszakában. Észak.Kaukázus kolhozaiban és szovhozaiban már végéhez közeledik a betakarítás. A sztavropoii vidéken, Krímben és egész sor déli körzetben már be. takarították a búza és az árpa te ét. Ukrajnában körülbelül egymillió hektárnyi földön — négyszer akkora terüle* en. mint a mült év hasonló időszakában — fejeződött be a betakarítás. Ezen a területen csaknem mindenütt kombájnokkal végzik a betakarítást. A magtisztitást, a szaima asztagolását és más munkaigényes folyamatokat is nagymértékben gépesítették. Igen jók a ko hozok és ezovlto- tok terméseredmények A krimi „Kothmunyiziti” ko’hoz például hektáronként 36 mázsa árpát é* egyes részeken pedig 40—43 métermázsa árpát takarított be, A herszoni terület „Krasznója Znanvja’* kolhoza 25—27 métermázsa búzát csépelt hek, táronként. Még nagyobb ter- méserediüênÿckst érték el aa odesszai és kubányi területe., ken, valamint Moldva 3dk körzetében. * , Vejikije Luki. (TASZSZ). A Vejikije Luki-i tëfülél KL röckl körzetének kolhozistái hatalmas vizierömü építésébe« regtak. Az építkezésen minden munkát gépekkel végeznek. Aa erőmű negyven kölhözt lát majd el villanyárammal. Hatab, más kolhozok közötti víziére»- müveket építenek a terület töb» bl körzetében is. Aa utóbbi három évben megkétszereződött ezen a vidéken a kolhoz- erőmüvek száma. Jeletllëg több mint 100 Ilyen erőmű van a Veiikije Luki-i területen. A viiiamoaénergiát széles körben alkalmazzák a mezőgazdasági munkáknál. Brazil békeliarcosokat helyeztek szabadlábra Montevideo. (TASZSZ) AZ ..Iiriprensa Popular" cilnü lap köz i: Á brazil hatóságok a nép. tömegek nyomására szabadlábra hélyeztek két brazil hékehar- eosnöt — Maria Alfonso Linset és Jeanne Sarkist. A két brazil békehareöSt 1951- bén vetették börtönbe, amiéi*1 aktívan harcolt a békéért és tiltakozott a brazil tengerészek Koreába küldése ellen. (MTI);