Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-17 / 166. szám

A lmjai gépíilloimis vezetői sürgőseit javítsanak munkájukon Jó eredmények születtek -- az alapszabály betartásával a íélegyháei „Május 1“ tsz-beu j \ hajai [; 'gépállomáson mosi a cséplés idején, egyszerre három cséplőgépen is folyik a javítás. Arra, hogy mi­korra készülnek el velük, mikor lehet azokat munkába állítani, a gépállomáson senki sem tud választ adni. A gépállomáson a helytelen munkaszervezés, a tervszerűt- lenség, a kellő előrelátás hiány a a javítási munkálatokat egy tel­jes hónappal meghosszabbította. A három cséplőgép még sem ké­szült el. Pedig nagy szükség volna rájuk a határban, mert befejezéshez közeledik a búza es rozs aratása és a kieső cséplő­gépek miatt sok mázsa gabona veszhet kárba. A hosszú időt át elkövetett hi­bák most megbosszulják magú kát. A gépállomás vezetői felü­letesen és megfeledkezve arról hogy a gépállomás van a dolgo­zókért és nem megfordítva, nem tartották szívügy üknek* a gépek üzemképes állapotba helyezését. Például itt van a cséplőgépek kopott dobsíneinek kicserélése, a tüzfecskendók alkatrészeinek be­szerzése, Az erre a célra rendel­kezésükre álló összeget ^csap­ágyak és franciakulcsok vételé­re fordították. Van is a gépállo­máson annyi csapágy és francia- kulcs, hogy több évi szükségle tét tedez. Ezzel szemben a csép­lőgépek a kopott dobsinek mi­att lassabban végzik a munkát, a tüzfecskendók alkatrészeinek hiánya pedig veszélyezteti a tűz­biztonságot, dolgozóinak .1 gépállomás ______________szociális vé­delme sem szívügye a gépállo­más vezetőinek. Nem elegendői: az első segélyt nyújtó mentő- ládák. Az erre a célra kapott 5000 forintot is másra fordítot­ták. Nem gondoskodtak arról sem, hogy a gépkezelők munka­ruhához, az etetők az előírt ele tő ruhához jussanak. Pedig a raktárban 37 munkásruhát őriz­gettek és csak az utóbbi napok­ban adtak ki belőle kilenc da­rabot, de azt is, úgylátszik, csak •-mutatóba«. ______________• A gépek sűrűn megismétlődő üzemzavarainak kijavítását az te késlelteti, hogy a gépállomás liai motorkerékpárja közül három rossz és hasznavehetetlen álla­potban van. A jó és üzemképes motorokat az igazgató, a ve- zetőagronómus és a főgépé« veszik igénybe. A szerelőknek, •— akiket a hibák kijavítására útba indítanak — csupán kerék­pár jut. A gépállomás dolgozói lelkes igyekezettel veszik ki részüket a munkából. Fényes Gáspár és Benkovics János brigádvezetók egymással versenyben harcol­nak a jobb eredmények elérésé­ért. Olyan vállalások lendítik a gépállomás traktoristáinak ered­ményeit, mint Miszlay István brigádvezető és bri|ádtagjainal fogadalma. Vállalták, hogy a cséplést a határidő előtt nyolc nappal befejezik és üzemanyag­ban további 10 százalékos meg­takarítást fognak elérni. Kesze- ics Mátyás kombájnista kommu­nista példamutatással eddig 03 holdon végzett a betakarítással. Békési Ferenc traktoros a Vö­rös Fénynél folyó cséplésnél egy hét alatt 43 munkaegységet szer­zett, keresete heti 320 forintra emelkedett és prémiumként 150 kg búzához is jutott. Békési Fe­renc lelkes igyekezettel eddig Ubü mázsa gabonát csépelt el. Ezek a jó eredmények meg­sokszorozódhattak volna, ha az elkövetett hibák mellé nem pá­rosulna a munkafegyelem meg- lazulása. Mit szólnak hozzá a termelőszövetkezetek és az egyé­nileg dolgozók, hogy nekik keli felfigyelni az olyan lazaságra, mint amilyet Ságodi János és társa követtek el Bajaszentisl- vánon. A műszak befejezésével nem állították le erőgépüket és az egész éjjel üresen járt és ez­zel 35 kg gázolajat pocsékoltak el. Ezzel az elfecsérelt gázolaj­jal pedig 3 hold felszántását tud­ták volna elvégezni. Az üzemi pártszervezet ha későn is, de felfigyelt a hi­bákra és fokozott ellenőrzéssel igyekszik azokat kiküszöbölni. Nemcsak: az üzemi pártszervezet titkára, de a vezetőségi tagol; konkrét feladatokkal megbízva állandó tudatosító és felvilágo­sító munkát végeznek a gépállo­máson és az egyes brigádszállá­sokon. Tudatosítják a gyors aratás-cséplés elvégzésének je­lentőségét, a tarlóhántás és má­sodvetés fontosságát. Az üzemi pártszervezet a szakszervezettel együttesen jutalmat is tűzött ki a cséplésben legjobban kitűni traktoristák megjutalmazására. Az első helyezést elért traktoris­tát 400 forint, a második helye­zést elért traktoristát 300 forint pénzjutalomban részesítik. Azon­kívül van egy 200 és 100 forintos jutalom is. A Kezdeti eredmények | azonban mitsem vonnak le a gépállomás vezetőinek felelőssé­géből. Sürgősen javítsanak mun­kájukon. Az üzemi pártszervezet magyarázza meg a vezetőknek, a munkafegyelem ellen vétők­nek, hogy a kormány új pro- grammjának megvalósítása az ő munkájukon is múlik. A Pro­gramm két lényeges alapja a terv teljesítése cs munkafegye­lem megszilárdítása. Ezek pe­jig csak úgy válhatnak valóra a oajai gépállomáson, ha követke­zetesen harcolnak ezek megvaló- dtásáért, ezek következetes be- artásáért. Kis'kunré egyhaza város terü­letén a termelőszövetkezetek aratási versenyében a ,,Május 1” másodig típusú termelöszövetke- I zet jár az élen. Jó eredményük titka, hogy szigorúan betartják az alapszabályt. Négy brigádot alakítottak az aratásra, ame­lyek versenyben dolgoznak egy­mással. Hegyi János, a Háadó-bri. gád vezetője versenyválla ását elsőnek teljesítette a város terü­letén. Négy és fél nap alatt fe­jezte be aratását, nüg a ,,Má­jus 1” termelőszövetkezet má­sik három brigádja 5—5 nap alatt. Az aratás befejezése után a tarlóhántást nyomban elkezd, ék. A más'odvetésü kukoricájuk, napraforgójuk, burgonyájuk és a köles pár napon beiül kikel. Az aratás után a hordáshoz kezdtefc, tegnap pedig a csép- léshez. A cséplömunkások, a i.sz tagjai, úgy számolják, hogy egy héten belül végeznek a 3500 osomónyi gabona cséplésével. Saját gabonájuk elçséplése uári tovább mennek a géppel és a többi termelőszövetkezetnek se­gítenek. Addig a termelőszövet- Keze.ben do gozó asszonyok vég­zik a növényápolást. Nem lçsz nehéz munkájuk, mert araiásig a kapásokat már négyszer ka. pálták meg. — ezzel bizfosíiják a magas terméseredmények el­érését. A termelőszövetkezeti tagok rádión hallgatták Rákosi elvtárs beszédét. Csaba; János termelő- szövetkezeti tag, de az egész tagság figyelmét megragadta * termelőszövetkezeteknek nyúj­tott 10 százalékos kedvezmény. Több mint másfél vagon gabo­nát jelent ez a tagok számára, A tagság körében nem egyszar szárnyra kap az a hír, hogy őszre harmadik típusúvá alaku; át termelőszövetkezetük. Megyénk kiváló aratógépkezelöinek versenye állomás aratógépkczelöje 157 hold teljesítményével. A negyedik Ágoston Sándor (Kecs­keméti AM Ci) 153 holddal, Az ara* ógépkezelök versenyé, ben továbbra is Makkal Antal, a lajosmizsei gépállomás trak o- roSa vezet. Ezideig 253 holdat aratott le. A verseny második helyezettjét, Löki József (BácSbokod AMG) érte. el 176 holddal. A harmadik Nagy József, sol*i gép­míg az ötödik helyre Tóth László, a hárfái gép­állomás aratógepkezelöja ke­rült 143 holdas teljesítményé ve., Kelebián és Soltvadkerten a gépek gyakori üzemzavarai hátráltatják a cséplést BOKOTA ÉS TOMPA dolgozó parasztságának zöme megértette, hogy minden kalász, az idejében betakarított gabona az országot erősíti, a dolgozó parasztok élet- körülményeit javítja. Ezért meg­kettőzött erővel küzdenek Tom­pán is, Borotán is, a gyors, szemveszteségmentes aratás mi­nél előbbi befejezéséért, Mind­két községben megkezdték a cséplést és a dolgozó parasztok között megindult a vetélkedés, ki teljesíti előbb hazafias köte­lességét. Borotán a hangoshír­adó -tudomásul hozta a község dolgozó parasztjainak, hogy La­dányi Antal, Hudi József és Sze- üeliédi András máris 100 száza­lékban eleget tett beadási köte­lezettségének. Tompán ősziárpa beadási kö­lclezettségének Cvianov Mihály dolgozó paraszt tett elsőnek ele­get. Utána Sári Mihályné, Kon­koly Lajos, Tóth V. János, Ná- vai Mihály, Kothencz István, Horváth Péter és Pintér Jakab mutatta meg, hogyan kell pél­dásan teljesíteni a hazafias kö­telességet. MINDKÉT KÖZSÉGBEN azon­ban elfelejtették, hogy a tej-, to­jás- és baromfibeadást is telje­síteni kell. Borotán különösen gyenge a tojás- és baromfibe­adás. Tompán még a tejbeadá* sem kielégítő. A kormány foko­zott segítséget nyújt az egyéni­leg dolgozó parasztoknak. Min­dé dolgozó parasztnak az az ér­deke, hogy pártunk, kormányunk magasztos céljának “megvalósítá­sához hozzájáruljon, teljesítse beadási kötelezettségét minden vonalon. Kelebia dolgozói már többiz- ben megmutat!ák, hogyan kell a beadásban elöljárni. Hogy mi­nél előbb jc eni'hessék, eleget tettek beadási kötelezettségük­nek, a népnevelők, a tanács dol­gozói és a cséplőgépek ellenőrei felvilágosító munkát végeznek. Bolt kisgyüléa; tarlót/ak, ahol megmagyarázták a dolgozó ja. rasztoknak, hogy a jobb é etkö rülmények alapja: a becsületes helytállás, akár az aratás, akár a begyűjtés, a más'odvetés vo­nalán. Saját' maga ellen vél az, aki nem teljesíti törvényes telességét, kö Miért nincs üzemi konyha a jakabszállási gépállomáson? SOK-SOK HÓNAPJA már, hogy megszüntették a jakabszál­lási gépállomáson az üzemi konyhát. A megszűnéskor azt mond­ták a dolgozóknak, hogy a földművesszövetkezet veszi át a kony­hát. A megszűnés okát máskép magyarázza a gépállomás igazga­tója és máskép a földművesszövetkezet ügyvezetője. A dolgozók «slőtt azonban a mai napig sem világos, miért is kellett megszün­tetni az üzemi konyhát. De még kevésbbé világos, miért nincs annyi hónap óta üzemi étkeztetés, hiszen egész Jakabszálláson se­hol nem lehet meleg ételhez jutni. A gépállomás dolgozói hosszú hónapok óta tarisznyából hideg ételt esznek. Nemrég a jakabszállási gépállomás közel 40 dolgozója felkérte az üzemi bizottságot, hogy beszélje meg a földművesszövetkezettei, hogy főzzön a gépállomás dolgozói számára. A KÉRÉS a mai napig eredménytelen maradt. A közel 40 dolgozónak étkeztetési ügye még mindig nincs elintézve. Az érde­kelt felek, a gépállomás vezetője, a földművesszövetkezet ügyve­zetője és a tanács elnöke nem azt nézik, hogyan lehetne ezt a kérdést megoldani, hanem ehelyett kibúvókat keresnek. Hol nincs épület, hol nem higiénikus a kijelölt helyiség, hol a főgépész la­kásához ragaszkodik a földművesszövetkezet. Mind a három fél ígybehangzó véleménye szerint meg lehetne oldani a főzést. Per- ize, nemakarásnak nyögés a vége. Itt volna már az ideje, hogy a felsőbb szervek véget vessenek ennek a huza-vonának és a dol­gozók végre meleg ételhez jussanak. A gyors beadás érdekében megindult a dolgozók között a| nemes veté kedés. A tanács az élenjárókat népszerűsíti. De ez a lenuület a gépállomás lelkiis­meretien munkáján meg.megtö- rife A gépállomás olyan cséplő­gépeket küldött, me yekkei ál­landóan bajok vannak. Különö­sen azoknál a gépeknél, melyek | az egyéni dolgozóknak csépel­nek. De nemcsak Kelebián, hanem Soltvadkerten is a gépállomás hanyag munkája meggátolja a do gozó parasztokat, hogy minél előtt eleget tegye nők oeadási kötelezettségüknek. A kiskörön gépállomás 13 gép helyett csak tt.et küldölt, de a kilenc közül is csak 4—5 csépel. Két gépei azért nem küldtek, mert ahhoz még mindig nem biztosítottak haj.óerőt, több gép pedig azért nem tud csépelni, mert nem gondoskodtak mérlegrö'. A leg­több géphez nem adtak megle­lő ö szerszámot, úgyhogy a hi­bákat a helyszínen nem lehat ki javítani, pedig olyan gép fs csé. pel, amely mindenfelé szórja a szemeit, csak a zsákba nem. A cséplés egyik próbaköve a gépállomás munkájának. Gép- állomásaink lelkiismeretes mun­kával, fokozottabb helytállással harcoljanak a jó termés elczép- léséért, Idú'járásjelentés kormány program mj át nekünk is segíteni kell javítani a munka minőségét; gondosabban, szervezettebben ksh dolgozni, a versenyzést még elevenebbé, élénkebbé kell tenni és a munkafegyelmet meg kell szilárdítani, mert mindezek szükségesek ahhoz, hogy aj életszínvonalunk már most nap ről.napra emelkedjen. W n, mint sztahanovista, -*-J több’erme ésemen kívül elvtársi segítségben részesítem gyengébb szaktársaimat, s úgy irányítom dolgozó társaim mun. káját, olyanokká nevelem őket, hogy a kiadóit munkákat selejt- mentesen végezzük el, hogy ez­zel is hozzájáruljunk s'aját jobb- lélünk emeléséhez. Horváth László sztahanovista, Kecskeméti ÉpUletiakatos- Ipari V, /örömmel és lelkesedéssel hallgattam a rádió: és he’yeseltem a kormány programmját, amikor a felada­tok megjelölése mellett különö. sen aláhúzta azt, hogy a to­vábbiakban a kormány a dolgo­zók életszínvonalának emelését tűzte ki főfe'adatul. Még csak pár nap te't el a kormányprogram m elhangzása óta. Még nem mérhettük fel, hogy a változás mit je. lent, de már sok minden van, sok jel arra mutat, külö­nösképpen a zöldségféléknél, hogy pártunk ígéretét valóra fogja váltani, fc’hhez nekünk, dolgozók- " J nak is több segítséget kell adni. üzemekben meg keil Még- odaadóhban dolgozunk a kormány programmjáért Mi, a Bácskiskunme- íjei Tejipari Egyesü­lés és a tejipari vál­lalatok dolgozói együtt hallgattuk Rákosi elv­társ beszédei. Egy-^ önletwcn megfogad tűk, hogy ezután még odgadóbban dolgo­zunk, mert tudjuk azt, hogy az új kor- mányprogramm nem megállást, hanem elő­Várható időjárás péntek estig: Déli-délutáni felhőképződés, leg­feljebb egy kéi helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt légáramlás, a I rehaladást jelen hőmérséklet kissé emelkedik. I szocializmus építésé- Várható hömérsékjeti éti ékek I úeni életszínvonalunk az ország területére pénteken megjavításában. reggel; 14—17, elében 26—291 Mit élelmiszeripari fok között (MTIj, I dolgozók tudjuk, hoqq elöltünk nagy felada­tok állnak, s ez arra ösztönöz bennünket, hogy necsak teljesít­sük, hanem túl is tel­jesítsük terveinket, mert ezzel dolgozó né­pünk ' ügyét szol­gáljuk. Begyűjtési osztályunk dolgozói az egyenle­tes, tervszerű begyűj­tés érdekében állandó felvilágosító munkát végeznek. Az Egyesü­lés dolgozói vállalták, hogy egy-egy közsé­get patronálnak, fel­keresik a községben a tejszállítókat és gya­korlati segítséget ad­nak munkájukhoz. Amikor megfogadjuk, hegy harmadik ne­gyedévi tervünket ha­táridő előtt teljesít­jük, az a tudat bátorít és lendít bennün­ket az újabb harci feladatok megoldásá­ra, hogy velünk ven a párt, Rákosi elvtárs s így biztosan haladunk előre. Kolozsvári József igazgató, Tejipari Egyesülés. 3orofán és Tompán megindult a gabonabeadás, de megfeledkeztek a tej-, tojás- és baromfibegyüjtésről

Next

/
Thumbnails
Contents