Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-30 / 177. szám
AZ MDP BXCSKISKUNMEGYll PADTBIZOTTSXGANAK VIH. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM Jra g(f fillér 1953. JULIUS 30. CSÜTÖRTÖK BÁCS KISKUN MEGYEI Makkai Lajos, a lajosmizsei gépállomás országoshírű aratógépkezelőjé. A gépállomások a kormányprogramm megvalósításáért Pártunk és kormányunk őszinte önbírálattal tárta fel az eddigi munkák fogyatékosságait, mulasztásait és hibáit, egyben meg is jelölte a helyreigazításukra alkalmas intézkedéseket, amelynek főcélja a dolgozók életszínvonalának emelése, a munkás-paraszt szövetség erősítése. Ennek a programmnak megvalósítása nagy feladat elé állítja megyénk gépállomásait is. Gépállomásaink vezetőinek és dolgozóinak, de elsősorban a kommunistáknak mindent meg kell tenniök, hogy erősítsék s tervfegyelmet, javítsák meg a munkafegyelmet, hogy a termelőcsoportjainkkal kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeket maradéktalanul teljesíteni tudják. A kormány pro- grammja lehetővé teszi, hogy gépállomásaink egyénileg dolgozó parasztoknak is végezzenek gépi munkát. Fokozni kell a gépek kihasználását, hogy termelőcsoportokon túl az egyénileg dolgozó parasztoknak nyújtott gépi segítséggel emelni tudjuk a mezőgazdaság termésátlagát, A kormányprogramm elhangzása után a gépállomások dolgozóinak nagyrésze átérezte, hogy milyen nagyjelentőségű feladatokról van szó, időt és fáradságot nem kímélve végezte és végzi a nyári betakarítási munkát. Igyekezetük nyomán izületiek is jó eredmények. Makkai Antal, a lajosmizsei gépállomás aratógépkezelője hat nap alatt 104 hold aratást végzett el. Nagy József, a lajosmizsei gépállomás kombájnvezetője hét nap alatt 120 holdat aratott le. Rajtuk kívül számos aratógépkezelő és kombájnvezető végzett kiváló munkát, napi tervüket 150—200 százalékban is teljesítették. Hasonló jó eredmények születtek a cséplőgépvezetők között., Tóth Szilveszter bácsbokodi és Vajda Ferenc, a vaskúti gépállomás dolgozói július 25-ig csép- lési tervüket már 90 százalékban teljesítették. Gépállomásaink egyrésze azonban még jelenleg sem végez megfelelő munkát a kormányprogramm megvalósítása érdekében. Megyénk gépállomásai növényápolási tervüket július hó 25-ig csak 52 százalékban teljesítették. A kenyérgabona aratása befejeződött, de a gépállomások aratási tervüket mintegy 70 százalékig teljesítették. Hasonló a helyzet a tarlóhántásnál, amelynek teljesítése július 25-ig alig éri el az ötven százalékot. Ezek a számok azt is jelentik, hogy — egyes gépállomások kivételével — gépállomásaink nem tettek eleget a szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek. A gépi munkának napjainkban nagy jelentősége yarn mert. a gabonafélék cséplését gépekkel kell végezni. A cséplést kizárólag gépállomásaink végzik. Azonban a munka eddigi menetében is már súlyos hibák mutatkoznak. Megyénk gépállomásainak mintegy 900 cséplőgéppel keli a cséplési munkákat elvégezni. A legutóbbi napokig is csak hétszáz cséplőgép dolgozott. A többi gép még csak el sem kezdte a munkáját. De a munkában részvevő gépek teljesítménye is alacsony, naponta csbk körülbelül 300 gép teljesíti a műszaknormát. A gépállomások vezetőinek haladéktalanul változtatni kell a cséplésnél mutatkozó kapkodó munkán. Több gépállomáson tapasztalható, hogy a gépállomás vezetői tervszerűtlenül futkosnak a határban és emiatt a gépek sokszor két-három napra is kiesnek a termelésből, mert a gépállomás területén nincs a vezetőség tagjai közül senki, aki a szerelőket, vagy az üzemanyagot gyorsan a kívánt helyre tud, ná irányítani. Ilyen fejetlenség mutatkozik a tiszakécskei, tázlári és a baja-' gépállomáson. A tervszerűtlen, kapkodó munka miatt sok a gépállás, lassan megy a cséplés ezeken a gépállomásokon. A gépállomásaink vezetőinek legfontosabb kötelessége most az, hogy tervszerűen irányítsák a hozzájuk beosztott dolgozókat és harcoljanak a gazdasági tervek sikeres teljesítéséért, ami nélkülözhetetlen feltétele a kormányprogramm megvalósításának. Szélesítsék ki a szocialista munkaversenyt a dolgozók között. Helyes és gyors intézkedésekkel segítsék elő, hogy a kn- vetkező napokban ne legyen egyetlen gép sem kihasználatlanul, jó vezetéssel biztosítsák, hogy a gépekkel dolgozó traktorosok nagy többsége túlszárnyalja a napi és kampánytervét. —. A gépállomás pártszervezete és kommunistái álljanak élére az új kormányprogramm megvalósításáért folytatott harcnak, ne legyen a gépállomáson egyetlen olyan kommunista sem, aki a tervteljesítésben hátulkullog. A gépállomás pártszervezetei alkalmazzák a szóbeli és szemléltető agitációs módszereket. A cséplőgépeknél folyó népnevelő munkával biztosítsák, hogy a dolgozó parasztság a cséplőgéptől közvetlen tegyen eleget az állam iránti kötelezettségének, ugyanakkor éberen figyeljenek fel az ellenség minden aknamunkájára és kártevő tevékenységére. Az új kormányprogramm végrehajtása csak a becsületes dolgozók áldozatkész munkájával és az ellenség ellen folytatott szívós, kemény harccal valósítható meg. TÓTII BARNA, AMG megyei politikai osztályve^^.fp», Gyorsítsuk a gabonabegyüjtés ütemét — szilárdítsuk meg megyénk első helyezését! A begyűjtési terv gyors tejesítése egész dolgozó népünk érdeke. Az idei kedvező adottságok minden feltételét biztosítják megyénk gyöze mének — ha tanácsaink tudnak a lehetőségekkel élni Az új kenyérért vívott harc jelenegi szakaszában megyénk élenjár. Ezt a helyezést azonban úgy tudjuk megtartani és megszilárdítani, ha tudatosítjuk termelőszövetkezeteink és .dolgozó parasztságunk legszélesebb körében azokat a kedvezményeket, amelyek eme ói begyűjtési terv. teljesítésüknek. Elsősorban tudjon arról minden dolgozó paraszt, hogy idei gabonabeadásának pontos teljesítése után minden beadási hátraléka törölve leszt az elmúlt évről fennálló kártérítés is minden feltétel nélkül. Az elemi károk okozta terméskiesés a kár nagyságától függően a beadási kötelezettség csökken, tésével, 100 százalékos kár esetében a beadás teljes törlésével jár. Több termelőszövetkezet teljesítette már gabonabeadását és megkapta a szabadpiaci értékesítés jogát, E példák nyomán érdeke minden dolgozó parasztnak, hogy a cséplőgéptől történő gyorsbeadással segítsék községük mielőbbi tervteljesítését, hogy megnyíljék az út számukra is a szabadpiaci értékesítés felé. A hátralékok eltörlése, a szabadpiaci értékesítés joga mellei t olyan községekben, amelyek élenjárnak a betakarítási és begyűjtési békeversenyben — a minisztertanács az egyes tervberuházásokat — például kút, egészségház, járdaépítés, stb. — a kitűzött határidőnél előbbre hozza. Tanácsaink tartóik szem előtt a törvényességet- azt mindenkitől követeljék meg. Éberen őrködjenek, hogy; a parasztságnak nyújtható kedvezményeket az arra jogosultaknak meg is adják, de határozottan lépjenek fel a hanyagokkal, spekulánsokkal, a kötelezettség tejesítését húznihalasztani akarókkal Szemben. Harcoljunk megyénk elsőségéért, a minisztertanács vándorzászlajáért, begyűjtési tervünk mielőbbi teljesítéséért! A kenyér- és takarmány- gabona begyűjtésében a járások versenye: 1. bajai, 2. kiskunhalasi, 3, bácsalmási, 4. kiskunfé'egyházi, 5, kiskőrösi. 6. dunavecsei, 7. kecskeméti, 8 kalocsai, 9. kun. szentmiklósi járások. Városok versenye : 1. Baja 168 pont, 2. Kecs. kémét 166 pont, 3. Kiskunhalas 160 pont, 4. Kalocsa 118 pont, 5. Kiskunfélegyháza 102 pont. Községek versenye: 1. Bácsszentgyörgy 374 pont; 2. Hajós 268 p., 3. Borota 264 p.j 4. Vaskút 252 p„ 5. Kisszállás 242 p., 6. Bácsszőlös 226 p., 7, Apostag 214 p., 8, Mátételke 202 p., 9. Kunszállás 152 p.; 10. Dusnok 134 p. Termelőszövetkezetek közö:t: 1. bácsSzentgyörgyl Béke 400 pont, 2, bácsszentgyörgy! Ság- várj 400 pont, 3. kiskőrösi József Attila 400 pont, 4. hajósi Vörös Csillag 400 pont, 5. szakmári Alkotmány 400 pont. Az élenjárók példáján minden cséplőgép teljesítse napi műszaknormáját Megyénk gépállomásai között a cséplési versenyben első a kisszállási gépállomás, amely július 28-ig 24.468 mázsát csépelt el. Egy gépre eső átlaga 2039 mázsa. Második a császártöltési gépállomás 16.772 mázsás eredménynyel. Egy gépre 1672 mázsa átlag jut. A vaskúti gépállomás 12 cséplője 19.459 mázsás eredménnyel következik, egy gépre jutó teljesítmény: 1621 mázsa. A madarasi gépállomás 26.863 mázsa gabonát csépelt el eddig 17 géppel, egy gépre eső teljesítmény: 1780 mázsa. Ötödik a versenyben a bácsbokodi gépállomás 24.178 mázsával. A 18 cséplő mindegyikére 1343 mázsa teljesítmény jut. Ezeken a gépállomásokon a cséplőgépek _ 90—95 százaléka naponta túlteljesíti a műszaknormát, mert a gépek minden nap dolgoznak, a vezetőség gyorsan elhárítja a felmerült nehézségeket, hibákat. Rendszeresen értékelik a gépek teljesítményét s tájékoztatják a munkacsapatokat egymás eredmé* ményeiről. Legjobb cséplővezetők és munkacsapatok : 1. Tóth Szilveszter, Bácsbokod, 3550 mázsa, 1070-es géppel. — Munkacsapatvezető: Tetinger György. 2. Vajda Ferenc, vaskúti gépállomás: 3385 mázsa (1200-as gép). Csapatvezető: öszthajner Mihály. 3. Gáspár Lajos, Kiskunmajsa, 3180 mázsa (1070-es gép). Tóth József munkacsapat vezető. 4. Juhász István, madarasi gépállomás, 3169 mázsa (1200-as gép). Csapatvezető: Kriksz Mi5. Horváth Sándor, Madaras, 3142 mázsa (1200-as gép). Koos Adám csapatvezető. Kiváló női cséplőgép- vezetők: Harcsek Mihályné, mélykúti gépállomás. Teljesítménye 1200-* as géppel: 2014 mázsa. Munkacsapatvezetője: Jakity István. Dobos Matild .Kiskunfélegyházán 1866 mázsát csépelt eddig 1200-as géppel, Cseri József munkacsapatával. Nádi Katalin, a tiszakécskei gépállomás dolgozója 1594 mázsás eredményt ért el 1200-as géppel. Munkacsapatát Faragó Lajos ösztönzi. Megyénkben csupán 434 gép teljesítette eddig múszaknormá- ját, holott 785 feleiős vezető teti vállalást erre, illetve a napi norma túlteljesítésére. Kövessék az elmaradók az «lenjárók példáját«