Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-03 / 128. szám

PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS A Bányászati Berendezések Gyára pártszervezete adjon több segítséget a gazdaságvezetés munkájához Megyénk büszkesége*' a Bá­nyászati Berendezések Gyára elnyerte az élüzemi címet. Ez az eredmény keménv nmnká- va<iv a kommunisták helyt, állásával született meg. „A mi­nisztertanács és SZOT ván­dorzászlajáért, a bányagép auártó vállalatok között folyó versenyben az év első négy hónapja eredményei alapján a K iskunf éle g y házi tíá nyárnál ' Berendezések Gyára került az élre. Az első négyhavi terme­lési tervét láS-ií százalékra tel­jesítette. kimagasló eredmé­nyeket ért el a választási bé­keversenyben” — közölte a Népszava máin- 3l‘i száma. A kommunisták példás termelő munkája Az üzem kommunistái, nép­nevelők példásan teljesítik na­rd tervüket. Bodor Miklós Bolgár Jenő párte-.oportveze­tők eyvéttiilear is foa-laikoznak hozzájuk tartozó &vtársak ne­velésével-. Molnár Imréné é Pálfi í’iborné gyalusok a vá­lasztási béke verseny ben 150 százalékos átlaggal dolgoztuk A Béke Világtanács .tiszteleté­re ú.iabb munkat'ela.iánlásokkal készülnek. Tevékenyen részt vesznek a termelés oártellenőr zésében, rendszeresen felvetik a hiányosságokat- kérik a hibák gyors kiküszöbölését. Bibók Béla népnevelő bizalmi e=o port iában rendszeresen olvas­sák a Szabad Népet, s vitat koznak a munka úi eredmé nveiről- Elgondolásaikkal, ja­vaslataikkal viszik előre a ter­melést- Az elmúlt időszakban is 202 százalékot értek- eb A termelés pártcllenőrsése fogyatékos Az üzemi pártszervezet rég vezetősége bár beszámoltatta a vállalatvezetőt a termelés ered- mén*y£irő!', de °sak nasv vona­lakban. Igv nem tudott kellő segítséget adni az alapvető hi­bák kiküszöböléséhez­A DÚrtvezetösca pártellenőr- sö módszere is rossz volt. Elér zöieg tie.ü vizsgálták meg az üzemrészek munkáját s ebbe a munkába nem kapcsolták be í p á rttÿ’ODortbi zal m i a ka t. A újonnan megválasztott párt- vezetőség elhatározta.- hogv a termelés pártellenőrzését meg­javítja­Ezután üzemrészemként vizs­gálja meg a gazdaságvezetés munkáját s ebbe a tevékeny­ségébe bevonja a párttísoport- vezetőket is-. A régi rossz munkamódszer odavezetett; hogy a tagság egv része nem kapcsolódott be a termelést ellenőrző munkába, el h a nv a golta kötelezettségé t, nem végzett párt-munkát, a többszöri megbízatás ellenére sem. A választási békeverseny se rán megmutatkozott, hogv kik azok a. kommunisták, akik be­csülettel megállták a, helyüket, akik nem ijedtek meg n nehéz­ségektől; hanem keményen szembeszálltak azokkal■ Voltak olyanok id. akik kihúzták ma­gukat a politikai munka vég- zésp alól Nagygyűrgy Illés. Szűcs Ilona. Térjék Ferenc-., Dobák János, Tóth Imre szta­hanovista egyáltalán nem vé­geztek nevelőmunkát azzal; — nincs időnk, megv a vomat- stb. Ez a kényelmesség, t«- nvarág. a feladatoktól való visszahúzódás összeegyfzhetet- lep n párttagság fogalmával As SZKP XIX. kongresszusán elfogadott szervezeti szabáiy- zat megköveteli, hogy a párt- tag ,.harcoljon tevékenyen a párthatározatok végrehajtá­sáért. Nem elég^ ha a várt- taa csak csupán egyetért a párt határozataival. n párttag köteles harcolni e határoza­tok megvalósításáért. A kom­munisták passzív és formális magatartása a párthatároza­tok iránt; gyengíti a párt karcképességét, ezért össze- eoveztetheletlen n párthoz va­ló tartozással-” Az üzemben nemcsak párttagokra- hanem izs-iv-ns munkát vállaló kom mu a istákra van szükség. Az éiüzem; cím megtartása nem áhítozás, ünnepélyes nyilat­kozatokat kíván a. kommunis­táktól, hanem alapos, türel­mes. felvilágosító, nevelőmun­kát. példás termelést. A kommunisták kötelessége A termelés pá»'tellenérzésé nek egyik jó módszere az. ha a kommunisták mindegyike párt megbízatást kap. A tir ua-ztalat azt mutatja, hogy a-hol ez megtörténik és a fer- adatokat ellenőrzik, ott a párttagok és tagjelöltek po­litikailag fejlődnek? eredmé nyesett valósítják meg a párt és kormány határozatait. pártvezetőségnek nrgy gpndo kell fordítani arra, hogy ; pártcsoportok rendszeresen ta>'tsák me.'j üléseiket, számol­janak be a végzett munkáról s ezzel segítsék elő a bíráló önbírálat fegyverének helyes alkalmazását. Nagy és komoly feladatok állnak az üzemi pártszervezet előtt- A félévi terv sikere, a Béke Világtanács budapest üléséntiszteletére lett fel­ajánlások teljesítése ttagyméi lékben függ a kommunisták és n pártonkívüliek tömegei nek egybeforr ott sávját ól, akti­vitásától• öntevékenységétől Ezért minden kommunista népnevelő fokozz- az agitáció munkáját, harcoljon az ön elégü'ltség. a megnyugvás, i kényelmesség, a. . minden sí mán meSy” hangulat ellen mert csak ígv képesek győze­lemre vinni a fékvi terv telje sítésé.t az élüzemi cím újbóli elnyerését. Mi volt a locarnoi szerződés? A LEGUTÓBBI NAPOK BAN a nemzetközi politika; ban újra meg újra. felmerült a locarnoi szerződés kérdése Churchill brit miniszterelnök ugyanis az alsóházban tartott beszédében felvetette, hogy „egy olyan szerződés, mint a Locarnoi voll, teljes mér­tékben betölthetné szerepét.. a Németország és Oroszország közötti kapcsolatokban . . Churchill szavai szerint ez szerződés azon az „egyszerű tételen” alapult, hogy ha Né metorszár megtámadja Frau c-iaor-zágot. akkor Anglia í franciák oldalán lesz, lia pe­dig Franciaország támadja meg Nem tor ez ágat, akkor Anglia a németek oldalán lesz., A Pravda nagyjelentőségű vezércikke, mely részletesen foglalkozik Churchill beszédé­vel iis. _ hangoztatja* ho"v Lo carnóról beszélve Churchill. „nem tett említést... arról hogy annak ideién a locarnoi rendszer adott szabad kezet a támadószellemű német impe­rializmusnak”­Mi volt hát a locarnoi szerződés és milyen körül ménvek között született meg? A LOCARNOI ÉRTEKEZ­LET 1925 októberében ült üsZ" .szp. s a -locarnoi szerződése­ket 1925 október l6‘án írták alá- Ebben az időben a .reak­ció pozíciói Németországban jelentősen megerősödtek. Az elsősorban amerikai pénzen talpraállított német monopol umok egyre erélyesebben szál tak síkra imperialista hódító terveik megvalósításáért. A helyzetet másré-zt az jelle­mezte. hogy még mindig Franciaország volt a legerő­sebb nvugatenrónui száraz­földi hatalom. — ami azt ered­ményezte. hogy a. brit kor mány Franciaország gyengí­tésére igyekezett közeledni a német imperializmushoz- Ilyen helyzetben ült össze a locarnoi értekezlet, ame­lyen Nagy-Britannia, Olasz­ország, Németország, Fran­ciaország, Belgium, Lengyel- ország és Csehszlovákia vett részt. Az értekezlet ö-szesen egyezményt fogadott él­ezek között a legjelentősebb volt az úgynevezett „rajnai paktum”. A rajnai paktumot. Németország és nyugati szom­szédai íriák alá. Lényege az volt. hogy garantálta az első világháború után Versai,kés­ben meghúzott német nyugati „egyszerű lélel”, amelyet Churchill említett, beszédé ben, Churchill azonban arról már nem beszél. hogv Lo carnobnn nem garantálták , német—lengyel és német- csehszfovák határt, hogy Né­metország kefeli szomszédai­val nem kiköltek a rajnai paktumhoz hasonló egyez ményt! Mi volt ilymódon a locarnoi szerződés jelentősége F*z szerződés kétségtelen politi­kai sikert jelentett a német imperializmus számára es megerősítette Franciaország rovására a brit imperializmus helyzetét. Legfontosabb, lé n.vpgbevágó eredménye, va­lódi jelentősége az imperia­lista tervekben az volt. hogy keleti irányban sz-had utat mutatott a német impcrializ mus támadó terveinek. A nvu gáti német határok — „garan­tálása” — és a keleti határok garatá!ásának elmulasztása szinte felhívást jelentett a német, imperialisták felé: „ke­letjeié menjetek, a Szovjet unió felé!” SZTÁLIN ELVTÁRS nyomban felismerte az impe r.iaüsták igazi céljait és már 1925 decemberében. néhány hónappal Locarno után az SZK(b)P XIV. kongresszu sán ígv bélvegeztc, meg a szerződést: .....a locarnoi egyezmény.... ú iabb európa háborúval fenyeget. Az angol konzervatívak fenn is akar iák tartani Németországgal szembe» a „status r/uo”-t. de ugyanakkor fel is akarjál, használni Németországo‘ a Szovjetunió ellen.... Hihc tünk-e ezekután azoknak y meséknek, amelyeket __ Lo­va morál terjesztenek? Ver szc, hogy nem.... a locarnoi egyezmény az erők csoporto­sításának olyan terve, amely eau újabb liábová. nem pi­áid n béke érdekeit, szolgál­ja.” Inte: Ez Locurnonak az az alapelve. amelyről Chuí-chi’.J nem tett, említést, beszédében- Méltán állapítja meg tehát a Pravda vezércikke, hogy Lo­carno „Nyugaton ugyan kor látozta Németország cselek­vési szabadságát, Keleten azonban cselekvési szabadsá­got adott, y Szovjetunió feV irányította a német apress- sziót.... A locarnoi politika volt egyike azoknak a nem cse­kély fontosságú tényezőknek, amelyek előkészítették a má­határokat. Ez az a. bizonyos sodik viláahábüriiL Hét érrel ezelőtt halt meg M. I. Kai in r iu 1946. június 3-án, hét évvel ezelőtt halt meg- M. I. Kulinyin. A nagy forradalmakban olyan nagy emberek és olyan teliét sé­gek emelkednek hl, amilyenek­kel azelőtt nem találkozhattunk — mondta Lenin. Mihail IVHnovlcs Kalbiyin ezek közé a forradalmi prole­tariátusból kiemelkedett ragyo­gó tehetségek közé tartozott. Kaiinyin 1875-ben született. A tveri kormúnyzóságbell paraszt fia hároméves falusi iskolát végzett és 14 éves korában kénytelen volt a földbirtokoshoz elszerződni. Tizennyolc éves ko­rában az egyik péterburgj gyár­ba ment dolgozni. Itt ismerke­dett meg a tőkés kizsákmányo­lás nehéz igájával. A proletariá­tus körében edződött meg a forradalmi harcra és vált a Bolsevik Várt tevékeny tagjává. Forradalmi tevékenységét ille­gális marxista körök szervezésé­vel kezdle, aktiv részt vett a Lenin által alapított ,, Harci szövetség a munkásosztály fel­szabadítására” nevű szervezet­ben. Kaiinyin, mint bolsevik forradalmár, az Októberi iSzo- clalista Forradalomig Pélerburg- ban, Révaiban (Tallin), Tiflisz. ben (Tbiliszi), Moszkvában végzett pártmunkát. A cári rendőrkopók szüntelenül üldöz­ték. 1899-től 1917-ig 14-Szer tartóztatták le, de sem a cári hatalom megtorló intézkedése, sem a száműzetések, sem a bőr. tűnök nem tudták megtörni bajlítliatatlan akaratát, nem tud­ták meggyengíteni forradalmi energiáját, Kaiinyin minden ere­jét és tehetségét Lenin-Sztúiin nagy ügyének, a cári önkény- uralom megdöntésére, az orosz- országi kapitalista rabság meg­szüntetésére irányuló harcnak szentelte. 51, I. Kaiinyin a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győ­zelme után a fiatal szovjet állam egyik legkiválóbb veze­tőjévé fejlődött. 1919 márciusá­ban Lenin javaslatára a Szovje­tek üsszoros/.országj Központi Végrehajtó Bizottságának elnö­kévé választották. 1922. decem. herében, amikor a szovjet népek akaratából megalakult a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Kalinyint a Szov­jetunió Központi Végrehajtó Bi­zottságának elnökévé, 1938. ja­nuárjában pedig a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökévé választották. Huszon­hét esztendőn keresztül megsza­kítás nélkül vezette a Szov­jetunió legfelsőbb államhatalmi szervét. Az ország Kalinyinben, a tveri parasztban és pétervári munkásban a megbonthatatlan mu nkás- pa raszt szövetségnek, a szovjet szocialista állam e legyőzhetetlen ereje alapjának megtestesülését látta. M. I. lvalinvin a Kommunista Párt egyik legkiválóbb vezető­je volt. A Kommunista Párt Vili, kongresszusán a Központi Bizottság tagjává választották és azóta tagja volt a párt Központi Bizottságának, majd 1926-tól haláláig a Szov­jetunió Kommunista Pártjai Központi Bizottságának politi­kai irodájának. Fáradhatatlanul küzdött az ország iparosítására és a me_. zőgazdasúg kollektivizálására irányuló sztálini terv megvalósí­tásáért. Könyörtelenül osto­rozta a troekista-buharinista kapitulál)sokat és a nép ellensé­geit, állandóan arra buzdította a pártot és a népet, hogy szoro­sabbra zárja sorait a ’eninl- sztáiini Központi Bizottság, a-* nagy ^Sztálin köré. A kongresszusokon és párt­konferenciákon mondott beszé­deiből a munkások, a parasztok; az értelmiség. a Szovjet Hadsereg katonái előtt történt felszólalásaiból, az ifjúsággal, » nevelőkkel folytatott lelke.«# beszélgetéseiből, a szovjet sajtó­ban közölt ragyogó publieiszti, kai cikkeiből mély bölcse-’ ség áradt. Ezek mind a mai na­pig megőrizlek óriási jelentősé­güket a dolgozók nevelése szem­pontjából, .Mihail Ivanovios, a inarxizmus- leninizmus győzedelmes eszméi­nek lángleikü propagandistája, a tömegek kommunista nevelésé­nek kiváló harcosa volt. Arra (anította a szovjet embereket, ltogy kommunista módra dol­gozzanak, hogy óvják és gya­rapítsák a közös szocialista tu­lajdont, szüntelenül emeljék a termelékenységet, becsületesen teljesítsék a szocialista állam, a társadalom iránti kötelezettsé­geiket, harcoljanak az emberek tudatában visszamaradt kapi­talista csökevényck ellen. Ar­ra buzdított, hogy ne hagyjuk cllankadni a politikai ébersé­get, éles szemmel figyeljük és könyörtelniil leplezzük le az cl. lenség mesterkedéseit, min. den módon erősítsük a Szov­jetunió védelmi erejét. A Nagy Honvédő Háború nehéz éveiben hősi tettekre lel­kesítette a Szovjet Hadsereg dio:.ő katonáit, arra buzdi'olla a hátország dolgozóit, ltogy sztahanovista munkával ková­csolják ki az ellenség feletti győzelmet. Mindig őszinte tisz­telettel beszélt a szovjet nép, az alkotó nép, a hős nép nemes erkölcsi tulajdonságairól, a Szovjet Hadsereg felszabadító küldetéséről. M. I. Kaiinyin a lenini .sztálini vezető következetességével har­colt a soknemzetiségű szov­jet állam hatalmának megszi­lárdításáért, a Kommunista Párt sorainak egységéért, összefor- rottságáért, Lenin, Sztálin nagy eszméinek diadaláért, a kom. munizmus győzelméért. Kaiinyin állandóan arra buz­dított, hogy cimélyültcn tanul­mányozzuk és valósítsuk meg Lcnln-Sztálin nagy tanítását. M, I. Kaiinyin egész dicső pályafutása » szocialista liaza önzetlen szolgálatának, a nép iránti hűségnek, a Lenin- Sztálin nagy ügyéért, a kom­munizmusért vívott áldozatos harcnak példaképe. (N. Noginov cikkéből.) (MTI) Követeljük a lloscnberg-hásaspár szabadottba csá t fisát Mi, a Kecskémé!! Gépgyár dolgozói felháborodással ér­tesülünk az Egyesült Államok legfelső bíi jságánuk ítéletéről, amellyel elutasítót’a az ártat. lanul halárakéit Rosenberg-há- zaspár perújrafevételi kérel­mét. Mindegyikünk aggódó őszinte együttérzéssel kíséri a halákal fenyegetett két ameri­kai békeharcos sorsát. Követeljük a Roseoberg.há­zaspár azonnali szabad'ábruhe- lyezését! Megfogadjuk, hogy még szilárdabb egységben,- a vcrsenylendület fokozásával heytáliunk a munka frontján harco'unk a béke megszilárdí­tásáért. Kecskeméti Gépgyár dolgozói nevében ; Balogh Ferenc igazgató, Farkas Imre üh-elnök, Zárai Géza párttitkár h. A gabona nagykereskedelmi árának esése as Egyesült Államokban New-York. (TASZSZ) Az amerikai sajtó közi, hogy az Egyesült Államokban a búza nagykereskedelmi ára a május 29.ével végeiért hét folyamán M'andóan eset; és a chicagói tőzsdén több Slinj, 3 év óta a legalacsonyabb árfolyamra zu­hant. Az amerikai kereskedők az áresést azzal magyarázzák, hogy az eladatlan búzakészletek egyre növekednek, a kiviteli piacok pedig szükunck. t MTI ; \

Next

/
Thumbnails
Contents