Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. május (8. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-19 / 115. szám

Erősítsük pártunkat a iermelésben, a választási munkában kitűnt élenjáró dolgozókkal Falusi párlszei'vezctcülk most. a választás után tárad hálátlanul küzdenek tdvább a tavaszi itövényápolás sikeré ért. a bíSvü.ités-i tervek, leije sítéáééH. Na.ív segítségéi nyújtanak e feladatok megol­dásához a munkájukat Bécsit; Settel teljesítő oórtonkíviiii dolgozó parasztok, akik a, vá la'ztás előkészítése közben - mint népnevelők igen eredmé nyes. harcos munkát végeztek. Eártszervez-Afeinkiiek ezeket il ilölgozókat tbVábbfa is meg kell; bízniuk temhivalókkal, ne­velni keil őket munka közben úgy. hogy a leSjöbbak pártunn tágjai soraiba, kerülhessenek. A Politikai Bizottság tag­jelölt-felvételről szóló határo­zata óta erre már komoly gon­dot fordítanak pártszervezete­ink. A mulasztás mégis sú ív ősi mert míg a mait év első hónapjában átlag 4U—ÖÖ pél­damutató dolgozót vettünk fej. addig ezévbeu nem többe- nihit ny,bldd íz esétbfein vet: tünk fel havonta tagjelöltet. Ezért egyik döntő felada tunk most, hogy a választási liékeverseiivb’n. r.r. áöitádlós mű u kában kitűnt becsületes t-Zfó. állami gazdaság, és séír állomási dolgozókat, a kötele­zettségüket becsülettel teljesí­tő, — jó népnevelővé fejlődött — egyénileg dolgozó parasz­tok legjobbjait neveljük pát­iunk tagjelöltjeivé. A nevelés elsősorban a páftlitkärok, Vt; zötőségi tagok és pártesoporl- biZalmdak föladata. Ezekét. á dolgozókat, a választás utáni időbeli is rendszeresen kell tá­mogatni és ezután ic itie.g kcífl bízni agitációs- feladat okkal. Járásunkban néhány helyen — Kelebián s Rémen már a választás előtt kezdett kialakulói' az a gyakorlat, hogv az útónban bevontnép; nevelőket a legjobb pái'Pagbk és csoportbizalmiak mellé oszt" iák be. Így biztosítják azt. hogv fejlődésük ütemes legyen igv harcolnak, pártunk egész­séges hövekedé-éért. Vannak azonban még párt­tagjaink, akik nem tátják ell­nek fontosságát- Az a véiémé h.Vilk: ..elég erősek vagyunk biár!” Si»kó István élvtárs. a tompái alápszervezet tak.ta azt hioitd.ia: — 4,minek vennénk fel tíibb tagjelöltet, elegen vá glrunk.” Sinkó elvtársnak ez a né­zete, a. megnyugvás szelleme oda -vezetne, hogy elszigetel­nénk azt a forrást, amelyből a párt ereiét meríti. Ez ellen te1 hát kitartóan kelt. kiizdeuünk. s legjobbak bevonásával, neve1 léséVél -kell megadni rá a vá laszt. Helyesen irányítja a pár- tonkívüiickkel való fegtókö zást és a tagjelöltek -soraiba Vájó bevonását, Pálinkás elv- társ.- Révl község párttitkára; A vezetőségi tagokat, a párt- esoportbiZalmioKat. próba,gab' distákat megbízza nevelésük­kel'. Rbndszefilit a termelés legfontosabb területeiről vesz­nek fel tagjelölteket- Az ősz­szel alakult községükben a Dózsa termeilőesopori. ahol ke­vés volt a párttag. A községi szervezet bét hónap alatt az élenjáró dolgozókat tagjelöl­tekké nevelje. így ez év már­ciusába n megalakították a pártszervezetet, a, termelés motorját. Sok helyen még a párt1 titkár elvtársak sem látják hogy pártunk tagjelölt,ieines soraiba állandóan új erőket kell bevonni. Jánoshalmán pl. 1052 július óta két tagjelöltet vett fel. Ta g.i éi öl ff el vétel i m unkánk gyengeségének egyik alapvető oka, hogy pártunk Politikai Bizottságának határozatát a járási pari bizottság sem 'ta­nulmányozta megfelelően. — Megtorpantunk az előtt a fel‘ ad§t e-lő-tt. amelynek végre­hajtása megköveteli, hogy a minőségi javítás mellett ne csökkentsük a tagielültfelvéte- iek számát. Pedig lá.tiiuiik kell, liogy a mi felelősségünk itt, a iugbszláv ha*ár mentén lia gyöbb. mint bárhol ; Nagy -záhlmal vannak délszláv pu- rasztblink, akik bátran, har­cosan kiállnak pártunk pOiiti kája mellett. Ezt tettekkel bi zortyíiot.ták a választások előtt is, harcoltak a népfroht _célki tűzései mellett. Ilyen példán] 'Pompán Péics János, aki min dig példamutató a, termelés beu és .ió begyűjtési eredmé nvéért dicsérő oklevelet ka noth Ezzel a dolgozóval azon ban sem Paop elvtárs, a köz ségij sem az alapszervi párt titkár nem foglalkozik, ponti kailag nein neveli. A Járás; bizottság hibája az is. hogy kiérti irányítottuk a pár épíléA tervszerűen. Csak nem tőlünk függetlenül folyt és nem js a. termelés síéin pontjából döntő terülteken Jelenleg is még több olyan tszcs-nk vau, amelyben nines pártszervezet s még a feltété leit #etrt teremtettük meg Akadályozza tagielöl tjeink tá borának növekedését a felvé teli kérelmeknek g Vak ran, bü rokra’ikus kezelése- A járás pártbizottságon szeptemberiül februárig 9 tagjelölt s 17 tag­felvételi kérelem hevert Cső hó etívtársnő lieiinörődömségé miatt, s joggal bíráltak ben Útinkét, több esetben a késle kedésért szervezeteink. As említett eredmények arra köteleznek, hogv ne áll­junk meg félúton. Fejlesszük tovább a jó módszereket s okuljunk n hibákból, Tegyük tervszerűbbé taa-.ielöltfe1'Vételi munkánkat, most a. választást követő időszakban éc vezessük pártunk tagjainak 'táborába azokat, akik kitűntek a. válasz­tás ideién, példásan teljesítet ték a választás tisz eletére tet-t vállalásaikat, akik mindennar munká.iukka] tesznek bizony­ságot arró’, hogy lelkes és hű harcosai a szocializmus építé­sének. ÓVÁRI PÉTER kiskunhalasi JR wrt‘ és tömcnszerv- oszt. vez. (Fölytatás a ». oldalról.) A kunszentmik'ósi és szabad- szállási gépállomás dogozó! egységesen vonultak fel a sza- vazóhelyiség elé. Fü'öpázálláson a népnevelők azokról as utcák­ról ahol már befejezték a sza- váZást, átiherltek a község ama Vészébe, ahol még néni min­denki tett eleget hazafias kö­telességének. Tass község egyike a termelésben és begyűjtésben élenjáró községeknek. Itt már reggel 9 ómkor teherautók jár­tak a községben. DISZ-fiatalok köszöntötték Tass vá'asztópolgá- rait. Háromnegyed 7-kot- szih- pómpás sorokban vóhuttak fel az utcákon a kis úttörők, akik a választási körzetek e ött vi­dám kultúrműsorral szórakoz­tatták a szavazásra összegyűlt dolgozókat. Már 7 előtt beér­keztek a községbe feldíszített ko­csikon a Petőfi termelőszövetke­zet összes tagjai. A Petőfi tsz a járás legjobb szövetkezete. A kocsikon üdvözölhették a vá­lasztók Németh Jánost és EdeS Jánost, a Magyar Népköztársa­sági Érdemrend harmadig foko­zatával kitüntetett termelő­szövetkezeti tagokat, Ordas az élen A dunavccSel járásban Ordas jelenthette elsőnek, hogy befe­jezte a szavazást. Fél 2 órakor már Diinátetétleh községben is lezárhatták az Urnákat, mert á községberi minden választópol­gár eléget tett hazafias köteles­ségének. A községek közűi SZalkszentmártoa végzett utol. játa. Dunavecsén a tanyasi t'ész végzett korábban, mint a be! terűét; Dunapatajon nagy le kesBdésel fogadták a feldíszí­tett kocsikon beérkező szövetke­zeti tagokat, A Haladás tsz egységesen vonult fél a szavazó­urnák elé. Hason óképp a duná- vecsei gépállomás dolgozói is. Harta községben már korán reg­gel gyülekeztek a Lenin, a Béke, az Uj Barázda, az Aranykalász, a Haladás, a Dózsa, az Alkot­mány termelöszövetkezeU cso­portok tagjai és a gépállomás ÜblgozÖi, A gépállomás csoport­jának az élén ha'adt Harta büszkesége, az ország legjobb traktorosa, Tóth László elvtárs, aki tavaszi tervét ezideig 961 száza’ékra teljesítette. Madaras már délelőtt állást lőglalt a jeleli és a jövendő niellett Madarason megtudták, hogy Katymáron Szedlák • Erzsébet népneVélő esopbrtjávál mái' reg­gel 7 óra 15 perckor leszava­zott. A hír hallatára a madara- Släk is együttesen vonultak fél, Suhajda Józsefné csoportjával együtt vdnül: tel az egész Rá­kóczi-utca. A szavazókörök egymással veté’kedtek, hogy melyikben tesznek a választó- po gárbk előbb e egöt hazafias kötelességüknek. A nemes ve­télkedésben a hármas körzet nyerte el a győzelem pálmáját. De erősen a sarkában volt á kilences is. Az ifjúság és az asz- szonyok mindenütt az elsők kö­zött voltak. A tanyái SzaváZók a gépá'lűinás feldíszített vonta­tóján jöttek az Urnák elé. Ba­bos Ferenc Uj-utcai lakos pedig felkapaszkodott a kombájnra. Nagy lelkesedés fogadta, amikor a kombájn dübörögve megállt a szavazóhelyiség' előtt. — Virágzó mezőgazdáságért, virág­zó hazánkért — kiáltották és éltették az idősebb szaVaZópok gárt. Madaras dolgozó népe 10 óra után már áfást foglalt a jelen és a jövendő mellett. Az élét és a béke melleit! A szabadság és a szocializmus me'lett1 Egész utcák vonullak féi A kalocsai járásban már Szombat este mindeilütt ünnepé­lyes hangú at volt tápaszta’ná- tö. Az ifjúság a járás több köz­ségében fáklyás felvonulást ren­dezett, melyet tábortűzzel és inüsofral fejezett be. A műsor Után a do gozók égyüitmarad. tűk óss táncoltak. Hajósob 300-an, Drágszé'en közel 200-an vettek részt a felvonuláson. Voltak olyan községek, ahol a választók már reggel 5 óra­kor kezdtek gyülekezni, Drág- szélen fél 8 órakor alig voltak olyanok, akik nem adták le sza­vazatukat. Akik pedig leszavaz, tak, azok izgatottan ottma- radtak a helyiség előtt, hogy vájjon a község lesz-e első a járásban. Els'ö is lett. A liildi á látni gazdaság dol­gozói lovasbandériummal vo nullák szavazni. Hajóson negyed kilenc órakor íiiár félezer ember állt a szavazóim yiségzk előtt, várva, hogy népünk íelemelke désére adhassa le szavazatát. Egész utcák vonultak fel ének­szóval, harmonika hangjára, virággal szavazni. A Szállásokon és a taiíyávi. tágban is lelkes volt a hangu­lat. Gombolyag, öregbény és Csorna pusztán már reggel 8 órakor befejezték a szavazást. Géderlakon az úttörők, Szákmá- ron az MNDSZ rigir.usbrigádok- kal járult hozzá a lelkes han­gulathoz. A ;-/a\ a/áí után még nagyobb lendülettel folyik a verseny Helvécián A helvéciai állami gazdaság dölgbzói nemrégen csatlakoztak az andráshídai gazdaság kezde­ményezéséhez és megindították a mozgalmat ,,áz egymillió fdrint megta­karításért’1 — az állami gázddságökbán. A választási békeverseny szárnya: adott a vállalások teljesítésé­nek, de a versenylendüiet a sza­vazás után még erő-eljesebb a dolgozók köZött, Néhány példa a sok közül: az éleiijárő Béke-brigád 126 százalékos teljesítménnyel vezet, A. legjobb egyéni dolgozók; Nagy László, normáját 303 százalékban teljesítette, napi keresete 76,46 forint; ttózsa Mihály ültetési munká­ban 229 százalékót ért el, 3Ö forintos napi keresettel. Balog Iloná 151 százalékkal dolgo­zóit, keresete 38.95 forint. Kál­mán György munkacsapatával át'agosan 148 száZa’ékos telje­sítményt végzett, átlagos ke­resetük 32 forint. Barmos János munkacsapata 152 százalékos ertdménnyel dolgozott 36 forint napi kereset mellett, Erősen előretörtek a választási BékfeverSenyben a nyárlő- riuci üzemegység sziámi dolgozói. A legjobb munkacsapat Kirí Vincéé, amely a mélykapálásban 128, a sai-abolásban 124 szá. zalékra teljesítette normáját. A legazébb egyéni teljesítményt Magyar Amal 186, Benedek ístvánné 136 százalékkal ér­ték el. A helvéciai gazdaság dolgo­zói elmondották: látják, hogy nap mint nap saját, egyre szépülő életükön kérészül válik valósággá, högy ez az ország a do gozók hazájá, hogy à nép­frontra adott minden szaváiat békét, munkát, jólétét, bo dog jövőt jelent. * 28 A bajai állami gazdaság is csatlakozott az andráshidaiak versenyéhez Az andráshídai állami gazda­ság Versenyéhez: adjunk több és olcsóbb gabonát, húst, tejeí ä hazáhák! — csatlakoztak a bajai á lam! gázdaság dolgozói is. Brigádonként tárgyalták meg a versenypontokat, Szécsi József brigádja 4 Hold elitbúza tErvezétt 10.5 mázsás höldán- kénti termését 12.5-re emeli, szárbaindulás előtt höldaflként 30 kg pétisót szőtnak Cl á táb­lán. Az őszt takarmánykeVerék félinázsás' téi-méstöbblfetét az időben végzett betakarítással biztosítják. A lucérnátlál 7, a takarmányrépánál 40 mázsás holdanként! terméstöbblétét ér­nek el azzal, hogy a lucerna es répaföldet higitott tiágyaléveJ öntözik. A brigád 123 iioió fajtaborsőnál is félmázsás hol­danként! többletet igëft. A szempergést teljesen kiküszö­bölve egy kombájnt alakítanák át cséplésre. Mester Bál brigád­ja holdanként 26 mázsával több burgonya termesztésére vál'ál- kozott, holdanként nem egÿ; de két mázsa kálisőt alkalmaznak, Az Országos Választási Bizottság közleménye Az Országos Választási Bi­zottság az alábbi részletered- méhyeket adta ki: Budapest 176 szavazököi-zeté- béh 91.186 szavazatot számlál­tak meg. 90.211 választó adta a népfronttá szavazatát. ö28-an szavaztak ellene. 447 szavazat érvénytelen volt. Veszprém megye 60 községé­ben a megszámlált 29.115 sza­vazatból 28.810 szavazatot kapott a népfront. 130-an sza­vaztak a népfront jelöltjei ellen, 169 szavazat érvénytelen volt. Hajdú megje 23 községében 43.341-cii szavaztak a népfront­ra, 230-un ellene, Si3 szavazat érvénytelen volt. Heves megye területén eddig 28 községben számlálták meg a Szavazatokat. 30.582 megszám­lált szavazatból 30;39U esett a népfrontra, 88-atl a népfrortt ellett szavaztak. 104 szavazat volt érvénytelen. Baranya megyében 52.782 sza­vazatot számláltak meg eddig. 32,497 választó Szavazott a nép- frortt-llstárá. 1,30-en ellene, 85 szavazat volt érvénytelen. Sbiiiogy illegje 28 községében 22.387 szavazatot számláltak meg. Ezek közül 22.271-en aulák szavazatukat a népirulitra, 69-en szavaztak a népiroilt ellen, 44 szavazat volt érvénylelett. Best megye 32 községében 10.473 szavazatot számláltak meg. 10.444 választó a népfront­ra adta szavazatát, 7-ert szá. vaztak a népfront ellett, 2l szá­razát érvénytelen volt. Győr megye különböző terüle­tein eddig összesen 9112 szava­zatot számláltak meg. 9104 szavazó a népfrontra, 8-ali ellette szavaztak, 5 szávázat volt ér­vénytelen. Szabolcs megyében eddig 22 községben számlálták nieg á szavazatokat. 28.147-ből 27.806- an a népfrontra szavaztak, 212- en ellette. 135 szavazat volt ér­vényt élen. Zala megyében, 39 községben 16.242 szavazatot számláltak meg. Ébböl 18.Í41 szavazat esett a népfront Jelöltjeire, 73 ejlene. 28 szavazat érvénytelen volt. CSdngtád megye 9 községében 9375 szavazatot számláltuk meg. 9363 választó a népfrontra adta szavazatát, 2-en ellene sza­vaztak, Í0 szavazat érvénytelen volt. Komárom megye különböző területein eddig 2Ö.Ö44 Szavaza­tot számláltak meg. A népfront­ra 19.943, ellette 86-an szavaz­lak. 35 szavazat érvénytelen Volt. Tolna megyében eddig 10.327 szavazatot számlálták meg. A Oépffötttra 10.046-att adták sza­vazatukat, ellene 80-att szavaz­lak, 101 szavazat érvénytelen Volt. Bücs megyében eddig 7789 Szavazatot számláltak meg. A népfrontra 7783-an szäväztak, ellette Sián, 18 Szavazat volt ér- vêiiytëlëii. Békés megye 33 választási körzetében összesen 16.529 sza­vazatot számláltak nieg. A nép­fronttá 16.4Ö5 Választó adta sza Vágatát, ellette 24-en szavazlak, 70 szavazat érvénytelen volt, Borsod megye 47 községében a megszámlált 28.703 szavazat­ból 28.358-at kapbtt a népfront, Éilieiié 84-én szavaztak, 61 sza­vazat érvénytelen volt. Szolnok megye 41 községében 27.490 szavazatot számláltak ttu-g. 28.717 választó a népfront­ra szavazott, 24Í ellene. 532 sza­vazat érvénytelen volt. Vas megyében, 116 községben 34.435 választó szavazatát szám­lálták meg eddig. A népfrontra 34.042 választó szavazott, ellene 173-an, 240 szavazat voit ér­vénytelen. Nógrád inegyéberi 52.023 sza­vazatot számláltak még eddig, ebből 54.552 szavazatot Uapött a népfront. A népfront ellen 38t-ert szavaztak, 90 SzaVaza1 volt érvénytelen. Fejér megyében 50 községben 54.844 választó adta szavazatát a népfrontra. 547-en szavaztak a népfront ellen, 233 szavazat érvénytelen volt. A Szavazatok számlálása lap­zártakor még tart.

Next

/
Thumbnails
Contents