Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. április (8. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-02 / 78. szám
A bugaci tanács gyenge tcinegkapcsolata miatt elmaradt a begyűjtésben .1 Icluabudulási hét alkalmával Tifizakécske> közsc= vemnyszerződést kötött Laki telek, Lászlóiéivá községekkel. A versenyszempontok kó ■Zött szeretőit az is, hogy áp i'xíis 4 tiszteletére 100 szaza,« ki<r te ie=itik első ueerydévi bftjrvü.itési terveiket Tisza* Héeske péidáián az egész járásban verseny alakult a községek között, araelv nagy iendítőie voit az elsíí negyed* évi begyűjtési terv teljesítő «ének. A járási tanács earvik érte kézié téri llaüa Pá]né a tisza kecskéi begyűjtési állandó bizottság elnöke elmondta a munkamódszereiket a jará.- , begyűjtési állandó bizottság elnökeinek. Többek között elmondotta. bogv széles körben megszervezték a begyűjtés albizottságot 20 dolgozót egy aktíva patronál. Az aktivá kát állandósították a kijelöl terii'étekre. A begyűjtési ver öenvbe széles körbe bevontál & do gozó parasztokat. A jo eredmények elérésére uasrv ban segíti a községben lévő kuitúresoport. Nemcsak a községben, hanem a tanyavi- I ágban is felköszöatjk az élenjáró dolgozó parasztokat iialla 1‘álné a begyűjtés állandó bizottság elnökének tapasztalatait nem használta fel a járás minden község* 1. Többek között Bugac község «cm. pedig nagvon elma' radt az állam iránti köte.e zettség teljesítésében. Három százalékra teljesítették eddig tojásbeadásukat A baromfit 29 százalékra, a sertést 4t> százalékra, a tejet pedig 22 százalékra. A község v.zetói miért nem használják fel a liszakécskeiek női bevált módszerét? Ugylátszik, elfeledkezik ifj. Dobos Pál tanácselnök elvtárs a tanács és a tömegek kape so. áfáról. mikor azt hangoztatja, .hogv az 5 községe nem ipari. üzem. ahol nevelni lelet a dolgozókat. Ha alkalmaznák az ismert. jól bevált módszereket, »zél ékítenék a versenyt a dói gozó parasztok között akkor változnának a begyűjtés; százalékok A községi tanács gyűjtés meggyorsítására, míg nem támaszkodnak az élenjáró dolgozókra. míg nem vonják^ be a b gyü.itési agitáeióba őket. A .» o a (í a s maradéktalan teljesítése érdekében fel ke.l. hogv számo.ják a siránkozá-t a tanáesbázán. Ugyanis Német Menvhértné a községi ta nács elnök bel vettető együtt sír a beadásukat nom teljesítőkkel. Szelecz'ki Mihájyné 20 holdas dolgozó paraszt- asszony. akit a községben úgy ’»mernek, mint notórius nem- teljesítőt, nyíltan lázit a beadás teljesítése ellen. Sze- .eezkiné tavalyi beadását sem rendezte. Az idén hasonlóan semmit sem adott be Ilyenedet vesz pártfogásba Német Menvhértné. ahelyett, hogy az élenjáró dolgozó oarasztok mellett foglalna állást A nagyfokú leinaradás oka többek között az is. hogv községben elhanyagolták hátralékosokkal íze mb. n _ kártérítés kivetését. Kártéri test ugyan papíron k.vetet ték, de annak 10 százalékú sem hajtották be. Egyszóva ..népszerűek” akarnak lenn azok szemében, akik halogat iák a beadás teljesítését. — Ezért felelős ifj. Dobos Pál tanácselnök, de a iárási ta nács begyűjtő3! oszta-va is, aki eltűrte, hogy aztel»ő ne gvedévben a községben .csak 50 százalékra, teljesítsék az állammal szembeni kötelezettséget. A községi tanaes hasz nosítsa munkájában a tisza kéc'keiek munkamódszerét e3 bátran vonia be a begyűjtés állandó bizottságba es a ai bizottságokba az élenjáró do; gozó parasztokat. Micsurin tanítása szerint, átlátnunk támogatásúval szép eredményeket érten el a Malhiáss ssölökísérheti telep tuüomunyos kutatói Kecskeméten Kecskemét határában fekszik- az állami Mathiasz szőlő- kísér éti telep A felszabadulás előtt a szőlőnemesitők minden á.iami támogatás nélkül- eí-ak sa.iát erejükre támaszkodhattak. Itt dolgozott Mat biász János a világhírű magyar szőlőn.-mesítő. de eredményeit nem értékeltéit és nem tudta az ország javára fordítani. A szocialista fei-ő- dés új utakat nyitott meg ezen ä területen is. A telep négy éve működik már. Azóta a 31 holm» telepből 170 holdas lett. A területi gyarapodáson kívül mefffúelő laboratóriumot szereitek fel. ahol az új szőlőfajták tudományos értékelésre i« kerülnek. Naau sikerrel alkaimazzáli Micsurin tanításait Gazdag szőlőfajta Óküjteménvt szereztek be és a származás lag távolál- jó fajták keresztezésével állandóan iobb és jobbminőségű úi fajtákat nevűnek ki. A telepen elsősorban csemege' szőlő nemesítésével foglalkoznak, azzal a céllal. hoSv a dolgozók számára még jobb miiiiába is tesz ígéretet a be- nőségű, magasabb tápértékű és ízletes szőlőt ái-ítsanak elő. Ugyanakkor a, szőiöidényt is meghosszabbítják. hogv ké sőbbi időpontban is azonos minőségű, jól szállítható, ex port célra is alkalmas szőlőt termeszthessenek. A nemesítés mellett műve lést. metszési kísérletek is folynak a nagyüzemi ngroteah nika szem e őtt tartásával. A szovjet módszerek _ alapján most kísérletezik ka hogy gyors termőrefordu ást hazai viszonyokra is alkalmazni tud ják Uj metszési és művelési módokat alka'maznan. melyeknek eddigi er dménvo máris 30—40 százaiéko« termésemel- kedés. A telep munkája fehej a homoki szőlők életével fog lakozik. A taíaitápanvag visz- ezapótlásánál szovjet módsze rek szerint folytatják a talaj vizsgálatát. Uj védekezési eljárásokkal is kísérleteznek és kü önféle hatóanyaga szereket állítanak elő. A kutatóintézet mindemei* íett közvetlen kapcsolatot tart fenn a szőlészeti íránvú álla mi gazdaságokkal, termelőszövetkezetekkel. ÍJ l.LE'l ŰAK ÍJ HAJTÁSA 1 KALOCSAI KÓRHÁZ GYERMEKOSZTÁLYA * A ki “ rti félév óta nem járt Kalocsán. annak most a a közkórházban egy új éoüVt tűnik fel. Ez a korszerű épület* t-ósz a két nagy szárny közé ékelődött be. Feljárója előtt gyermekkocsik várakoznak. Fedett lépcsőjén anvák sietnek fel. karjukon csecsemő. vagy kezükben apró kis gyerekek. Az,új épületben helyezték el a 30 ágyas gyermekosztályt. Ez az osztáV. nemrégen ■neKveduiilliós költséggel épült fel Az- •előtt a beteg gyerekeket éc csecsemőket a 120 ^ kilométernyire fekvő Budapestre, az 50 kilométernyire lévő Kiskunhalasra, vagy n 40 kilométer távolságú Bajára kellett szállítani. Ennek az áldatlan állapotnak v'tett véget az úi gyermeko'z ály A beteg osecaem5kné! különösen fontos a Kvors beavatkozás. Az úi "vermekoiztály lehetővé teszi, hogv a megbetegedett eseesey mők gyorsan orvosi ,fe!ii«-v 'et a’á kerür herserek. Az új ■rvermekosztály ]ehe. tővé teszi, hogy 3 megbetegedett csecsemők gyorsan orvosi fe r "veiet alá kerül* hessen:'k Az áj gyermekosztály ellátja azonban nemcsak Kalocsa betegeit, hanem a kalocsai és dunave* esei járás köz-égeinak beteg esec^mőit és gyermekeit is. Érd ikes fellapozni a gyermekosztály kórlapjait. Sck. kórlap arról beszél hogv né pi demokráciánk új alkotása bog van mentette meg egy egy kisgyermek életét. A ks László Ferikét Kepeiről sú’vos betegen szállították az osztályra. Meggyógyították. Horváth Lacikát öregcsertőről hozták bs ízii'ci. Oxigénnel tudták megmenteni. Szegedi Éva a.g vhártva gv u 1 ] ad ás -. sál került » kórházba. Sahaida Péter ordas; 4 hónapos cs?esemő pedig igen súlyos kétoldali tüdőgyúr.adás- sé.i Mind-mind meggyógyult. Az első két hónánbon a gyermefc- osztá'y már 130 pete* get látott té !/ aloesa azé’őt ti !X urai. az o:*e< é: a kanonokok, néni sokat törpdt^k a csecsemők és isgverme !<ek egészségével \zi hangoztatták: ..nem bői. ha meShal a csecsemő. vaQu a kisegerek. Az ártatlan lel' kecskék a mennyországba kerülnek:’ -\z Éven felfogás következtében magas is volt Kalocsán a csecsemőhalandóság. Eierte a 12 százalékot. Népi d imokráciánk az ú;i gyermekosztály munkáján kere-ztiil ezt a szamot már a felére is leszorította. M. mindent elkövetünk, hogv megmentsük a beteg csecsemők és a kisgyermekek életét. Dr. László Pál. a gv trmekosztálv vezetője példamutatóan szervezte meg az osztályon a betegellátást, Minden »vermek kórlapján feljegyzik székeire vonatkozó egészségügyi adatokat is A kórtermekben pedig éjj.]-nappal folyik az ápoJás. A csecsemő eil át ásna. kü önösein fontos a pontosság, le'kiis« mtrefceíség és a. gyorsa síig A iict.it/ ese-cs^mő életében az órak is számítanak. Igen fonto« még 1 a szak®zerü ápolás. A lelkiismeretes munka és a szakszerű ápo’ás érd kében a vezetőorvos hetente kétszer szakma) tóvá '•’•x-épzőta nfol vamot tart az ápoló személyzetnek. Az éoü'et tervezésé-, ben szem előtt tartották a ha adó tudomány minden vívmányát. A közfalas natív része üvegből készült. úSvhogv az ápolónő több kórtermet is átt.kiüthet. — Minden cseessmő-koi- teremben pakol óaszta ! és mérleg van. nem kelj a gyermeket má* kórte.rembe átvinni. A. korszerűen felszerelt tejkonyha pedig biztosítja « csecsemők helyes táplálkozását, A kalocsai gyér Ui£ls osztályon éjjeinappal fövik a küz de em a gyermekek i-gfcs'Z?égéért. Az ú í gyermekosztály u.t é'etünk egvik szép új hajtása, arne’y Kalocsán és a környéket) már ie-’ nt^ős mértékben visszaszorította » cseesemőhal a ndósáSo ü A bürokrácia iskolapéldája A kiskunfélegyházi „Dózsa“ vezetősége március 26-án értesítést kapóit, hogy apró- magvak érkeztek a tsz részére. Másnap útnak indult egy kéttagú küldöttség a városba, hogy átvegye a szállítmányt. Ámde az akadály az akadály. Nem vitték a csekk- tömaöt. Hát így üresen ment vissz® a kocsi. Másnap reggel Ismét útnak eredt a kocsi két utasával. Most már megbízólevelekkel is felszerelték magukat, mondván hiba ne ess .< ismét. Ekkor azonban újanb „csapás’-’ történt. Mire hazaéltek, új,.ól szállítmány érkezett. Nemes elvtárs, az OSZH nemeslelkü ügyvezetője xelkérte Gulyás József pciztáro8«, hogy a masouik csomag kiváltójához is hozzon megzóievelet. Nosza, hát hogyne hisz kell » kertimag. meg az oltóanyag is, Oryotsan m.e.etOiuiit a tanyára, kü-dje.ek újabb megbízólevelet. „Miért Ï“ —- re- csegie a telefon másik végén a megdöbbent elnö-uolyettes. „Ujabo szállítmány éi-lcezctt“’ — volt a megnyugtató teás- let. De kitől kiudják? Ah, megvan i Itt a foáuattenyósz- tő. Gyorsan motorra ültették a az már száguldott -is. Minden rendben .— sóhajtottak fel. A tegnapi hiba is helyre igazodik, mert ma úgyis be kellett volna jönni ismét. De Nemes elvtárs ismét közbevágott... 1. A megbízás csak a magvak átvételére jogosít. 2. A mezó'gazdaságl osztálytól nincs javaslat. A szerencsétlen pénztáros loholt az osz-áiyra, s inig Szi- kora elvíársat kereste a szeme is szikrát hányt. No végre — dadogta, — Csakhogy már... S nem Is sejtette, hogy milyen lübát követtek el is mét. Márciust nem 3-as®al. bauein Ul.-maj írták. S ez lett a vesztük. — Erre nem adhatom ki a szállítmányt —- közölté Nemes elvtárs — mert nem hivatalos az igazo- lá8. Türelem! Csak most az egyszer ne hagyj még el! —- fohászkodott a pénztáros Gu lyás. De nem ért a fohász, semmit. Türelme cseibeiiagy- ta, — s joggal. Helyét a mérhetetlen d„ii váltotta tel. Nemes eívtárs pedig neu. veUe figyelembe, hogy a ill a Uuza-vona közben átalakít; IV.-re, S a magvak négy na pót késtek. Március hflyeti áprilist írunk, amikor is széliére vetni keil. Vájjon se gnheti-e va-aki a tavaszi munkák ütemét, ha ilyen „hi ba‘- miatt napokkal Késleltet) . egy tsz brigád munkáját Nem. Erről bk-onyára nem kel' külön meggyőzni senkit.---------- _B— T avasz a soltvadkerti szőlőkben... Alig van ilyen mély homok a megyében másutt, mint a vadkerti szőlők között H iresek is a soltvadkerti borok! A homok már a község széfén kezdődik, aztán nekilendül e buckáknan. hogy mint eav sárga tenger. továbbhullámozzék északra> nyugatra• délre. Vizek és nádasok mellett ballagunk kifelé a községből & Kútágas dűlőbe. A földeken traktor zúg• ekevasgk villan nak, s nyomukban — mint valami nagyméretű esztergakés nyomán az acélforgács — gyorsan fordul barázdába a fris1 föld. De serény munka folyik a gyümölcsösökben is, száll a permet. A szőlőkben már szabadon verődnek egymáshoz (* kitakart vesszők. Bakai Henrik szülőjéhez érünk, amely egy homokbucka, lavályos álián fekszik. A Ja*da — keménykötésű, barnaarctn ember, — meg a Ha egy húszéves forma legény liai long ami. a barázdákban. Kezükben metszőolló csattog, odébb halom' baanüitve a ieváOott venyige. Beszédbe elegyedünk. Meytudjuk, hogy összesen S hold aazdáia a vadkerti határban> ebből 2 hold 600 négyszögöl elszóló, ő és fia műveli. — Hamarosan bevégzik a metszést ûgy-eï — Udy szám dunk vele. hoav a héten vége lesz. Vad’ eav kevés, ahol mé.a a nyitásnál sem vaovunk meg. de amolyan beosztással dolgozunk. _ amit a nyitásban fárad az ember, azt a metszésben kipiheni. — Milyen volt a tavaly4 termés? — Az bizony nem a legjobb De azoknak sine« igazuk, akiknek csak panaszból áll az életük. IQaz, hogy nagy volt ti fagykár, de a másodtermés hozott annyit, hoav a 15 hek- fős szerződési kötelezettségemnek eleget tudtam tenni. i> szerződésen felül i-s adtam el a pincének. Fogyasztásra is maradt. — A beadási kötelezeti se g g el hoav áll? Teljesítettem. Már hogyne. hiszen tudom én, mit jelent a kötelesség az áUamrmlszemben. Valóban, Bakai Henrik rozs-, napraforgó-, sertés- és baromfibeadásátak 100 százai ékig eleget tett, kukoricabc adását 120. burgonyabeadását 28Í, tojásbeadásat pedig 101 százalékban teljesítette. Klbúcsúaunk a két Bakaitól és visszafelé indulunk kif kerülővel Közvetlen előttünk a most induló szőlőtermelő célaazdasá/i jól kezelt telepei húzódnak. Serényen villog itt is a kapa: a tavaszi munkában versenyeznek g gazdasáo munkásai, április Vre tett vállalásaikat teljesítik... A FELSZABADULÁSI H:iEN ELÉ^T EREDMÉNYEK a Jülöpszállúsi Dózsa termelő- szövetkezetben A fülöpkzáilásl Dózsa termelő- szövetkezet tagjai Is lelkesen küzdenek a felszabadulási hétre ett vállalásaik teljesítéséért Neves Imre és Kiss Rozália traktorosok napi tnüszak- noi májukat 150 százalékban tej- esítik, A szövetkezet elvetett 15 hold zabot, 40 hold napraforgót, 5 hold csicsókát. Hatvan holdat eiké-zíteUek a gyapot alá. A magot-' e.özőleg napon elöme.e- gí-lk. Március 28-ig elvetet.ek hold répát, a hátralévő 25 ho-don április 4-ig befejezik a L‘té3t, Lelkes verseuy íOjytk, a két növénytermesztési brigád között. A legutóbbi értéke.és szerint a Lemn-brigád vezet 120 százalékos átlagte.jesltménnyels Az E.öre 110 százaléknál tart. Élenjárnak a munkában: Tóth Sándor . és Csontos Lajos 35C száza.ékos napi te-je&'itmény- nyel. A szölomunkáknál Péter rí-el és Zse.enka Mária mustnak példát. A tavaszi munkák mellett a begyűjtésről sem fe.edkeznek meg. Id. Bartha Jáuosné, Kádár Ancirásné és Tóth Imréné szövetkezeti tagok már rendezték évi mjás- és .baromflbeadásukat.