Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-18 / 65. szám
Az öi*§zágggyt£Ié§ tij ülésszaka Kedden délelőtt megkezdő dött az országgyűlés úi ülés 1 szaka. Megjelent az ülésen dolgozó népünk szeretett ve zár*. Rákosi Mátyás, a Magyar Népköztársaság Miniszter ta dácsának elnöke, akit a jelen lévők helyükről felállva, hosZ' színtartó tanúsai köszöntöttek, Résztvett az ülésen Dobi Is ván. « Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Gerő kit' nő- a minisztertanács elnök he Ivettese. Farkas Mihály hadseregtábornok, honvédelmi mi niszter, Révai József népíná vetési miniszter. valamint Nagy Imre. Hidfls István. Kiss Károly. Házi Árpád a minisz tertanács elnökhelyettesei és a-minisztertanács többi tagja, Jelen volt az ülésen J. D Kiszeljo-v, a ^Szovjetunió ma gyarorazági nagykövete és budapesti diu’omáeiai testület s^mos más tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg KeSyeleteo szavukkal em lékozett meg a csehszlovák nép nagy fia és vezére Kle- ment Gottwald elimnytáról. Az országgyűlés felállássá’ adózott Ki-ment Gottwald cm. lékének, Gottwa’d elvtárs halála sú tvos csapás éu veszteség nem csupán a Csehszlovák Köztár saság népe. hanem a béke. a • demokrácia, a szocializmus egész tábora számára — mon dotta Rónai Sándor. Gottwald elvtárs tapasztalt vezetése alatt vívta, a cseh szlovák nép harcát évtizedeken át a kapitalista rabság eMen Gottwald elvtárs irányított csehszlovák nép harcát a ía siszta német megszállás ellen az ő vezetése alatt biztosította Csehsz’ovákia népe a Szovjet uniótól kapott szabadságot, vert« vissza a reakció 1948 feb ruárj nagy támadását, tette ártalmatilanmá az alávaló Slánsky bandát s mért döntő vereséget az ellenségnek arra az álmok tervére, hogv kiszakítsa Csehsz’ovákiát a demo ,kratikus és békeszerető orszá gok táborából Gottwald elvtárs Csehszlovákia dolgozóinak nagv tanítója. a népi demokratikus Csehszlovákia nagy építője volt. akjnek bölcs irányítása alatt lénett rá Csehszlovákia a szocialista tervgazdálkodás út iára. A szovjet-csehszlovák barátság fáradhatatlan hirdetőbe é« megvalósítója, à nemzetek ba* rátságának nagy harcosa. ... csehszlovák és a magyar nép testvériségének na.gv kovácsa volt Gottwald e’vtárs. Ö kezdeményezte Rákosi elv társsa! együtt a magyar csehszlovák barátsági, együttműködési éc kölcsönös segélynyújtási szerződést, amelv — mint Rákosi elvtárs mondot ta — lényegesen hozzájárul Európa e részén a békefront megerősödéséhez és a népi de mokrati-kus erők összefogásához. Ha ma vállvetve, összefogva építi fiz új életet Cseh- szlóvákia minden népe. ez a gottwaldi vezetésnek köszön hető. ameV szétzúzva az aknamunkát végző ellenséget megszilárdította Csehszlovákia né beinek testvéri egységét. *A gvász súlvos óráiban népünk forró együttérzését nyilvánítja Csehszlovákin testvéri népei iránt és megfogadja hogy Lenin és Sztálin győzd- , mes zászlaja alatt, a dicsőséges Szovjetunió olda’án n jövőben még szorosabbra kovácso'ja még termékenyebbé fejleszti a ma arvar" csehszlovák barátsá got. Ezután Szabó Piroska, a Népköztársaság Elnök; Tanácsának titkára számolt; be az Elnöki Tanácsnak az ország- gyűlés 1952 december 20 án b_e- rekesztett és március 17-én álból megnyitott Ülésszaka közötti időién végzett munkája /■ól. A Népköztársaság E'nöki Tanácsa a két Ülésszak közötti időben öt ülést tartott « nyolc törvényerejű rendeletet átkötött. Szabó Piroska » tovab" biakban beszámolt több miniszternek, ebben az időszakban történt megvá'asztásáról Az országgyűlés »z Elnöki Tanács titkárának beszámoló iát tudomásul vette- Ezután Győré József belügyminiszter benyújtotta az országgyűlési választásokról szóló ioősznbá’yok módosítására vonatkozó törvényjavas latot. Darvas József közökül" tásügyi miniszter a kisded* óvásról. Kovács Béla igazság- iigymmiszter a Magyar Nép- köztársaság Alkotmánya , 24. paragrafusa új szövegének megállapításáról. Házi Árpád a minisztertauáec elnökbe1 y et tese Pedig ez egyes kitüntetések alapításáról szóló, tör vény javaslatot nyújtotta be. Az országgyűlés a kisded óvásról szóló törvény javasa tot az országgyü'és kulturális bizottságának, tt többi tör vén \rjavaslatot pedig az or szággyülés jogi bizottságának adta ki előzetes tárgyalás ér idén testé tel céljából. Az országgyűlés 1 egk özeléb bi ülését, március 18-án; ezer- dán délelőtt 10 órakor tartja s napirendjére «z országgyűlési választásokról szóló jogszabá Ívok módosításáról, a kisded óvásról, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya 24. uoruf ra-fusa új szövegének megállapításáról éo az egye*, kitünté térek alapításáról szóló tör- vényjavas’at tárgyalását tűz te ki. (MTI) Részvétnyilvánítáaok Gottivuld elvtárs halála alkalmából OH. GHKOT.GHIU-DEJ ÉS PKTRU OROZ A KÊSZVÈTTAVIRATA Bukarest. (Agerpres) Oh. Gheorghiu-Dej, a Komán Munkáspárt Központi Bizuttsága cs a Román Népköztársaság Minisztertanácsa nevében, Petru Groza, a Román Népköztárea- ság Nagy Nemzetgyü ésének Elnöksége nevében táviratot intézett a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához, a Csehszlovák Köztársaság kormányához és a Csehszlovák Nemzeti Arcvonal Akciébizottságához, A táviratban többek között ez áll: Népünk amikor kegyelettel adózik Gottwald elvtárs ragyogó emlékének — kifejezi Gseh- sz’ovákda népe iránti meleg testvéri barátságát és azt a szilárd elhatározását, hogy állandóan továbbfej’eszti a Darát ság, együttműködés és szövetség kötelékeit Románia és Csehsziovákia között, szoros egységben a béke, a demokrácia ős a szocializmus tábo iába tartozó népek nagy családjával, amelynek élén a nagy Szovjetunió áll. A FRANCIA Párizs. (MTI) A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bízott, ságához intézett táviratában többek közölt ezt írja: A franciák előtt jói ismert az a döntő Szerep, melyet Gottwald elvtárs Csehszlovákiában a 'lépi demokratikus rendszer megalapításában és megszilárdításában játszott jól ismert az ö döntö részvétele a szocializmus KOMMUNISTA PART KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK RÊSZVÊTT A VIRATA alapjai építésében elért győzelmekben, Biztosak vagyunk abban, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és Központi Bizottsága a csehszlovák nép élén, a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt, Gottwald elvtárs példájához híven és az ö tanításának szegemében tovább folytatja harcát a béke, a demokrácia és a szocializmus győzelméért, AZ OLASZ KOMMUNISTA PART KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK RÉSZVÊTTA VIRATA felszabadu'áKőana. (MTI) Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságához intézett táviratában többek között azt írja, hogy: Gottwald elvtárs a szabadságért, a függetlenségért és a szocializmusért küzdő harcos ragyogó példaképe volt. E választha- catlanul összeforrt Cseh&zlovak.a népeinek dicső harcával, amelyet a barbár náci elnyomás ellen és a nemzeti sért vívtak, A távirat befejezésül igy hangzik: Ünnepélyesen kötelezzük magunkat, hegy a csehszlovák néppel és az egész világ békesze- retö nemzeteinek arcvona.ával együtt tovább folytatjuk a békéért, szabadiágért és független ségért a Szovjetunió vezetéséve. vívott harcot. (MTI) Japán képviselők éles bírálata a Jo?ida kormány nemzetellenes politikájáról Sanyiiéi (TASZSZ) Mint előző jelentések már közölték a japán parlament bizalmat lansá-got szavazott Josida kormányának. A bizalmatlansági szavazat a japán nép növekvő ellenállását fejezi ki azzal a nemzetev enes politikával szemben melyet az Egyesült Ä’lamok utm sítúsára Japán uralkodó körei folytatnak. Takutaro Kitamura, a ,-haladó párt” képviselője, a bizalmatlanság; szavazat indo kólájául mondott beszédében a többi között így nyilatkozott: Josida kormánya a mcK-zá Ló hadsereg-hat '’mát felhasználva akadályozta a, iaeán nemzet fejlődését. .. A megszálló ceaoato-kkal szövetkezve és reakciós erőket maga köré cső* portosítva valóban mérhetetlen szenvedéseket hoz a japán népre. . Hijo Hara, baloldali szocialista képviselő hangsúlyozta, hogv Josida kormánya olyan politikát igvevezett folytatni, amely a dolgozók rovására profitot biztosít a tőkéseknek. A Josida-kormány a múltba való visszatérés politikáját érvényesítette. Har» képviselő a Josida- kormánv külpolitikájáról többek között ez két mondotta: Josida kormánya elvan háziig . propagandát terjeszt, mintha Japán helyreállította volna függetlenségét, békéjét és biztosította vő na állam' bizton sását. A valóságban az ország csak papíron független és Japánt az a vészéiv fenyegeti. hogy háborúba sodorjak. Párt és pártépitée, Hibáinkon a nevelőmunka segít Mikor csoportunk megalakult- 12 m voltunk, rnindö&z- sze 190 kli földön gazda lkod" tutik. Minden egves na® előbb vitt bennünket Egyre bátrabba, ti szálltunk síkra a békés biztos holnapért. Az eredmények azonban még közelről %m kié légi took. Fő jég pártszervezetünknek kell komoly segítséget adui napi munkánkhoz. Mindjárt ott kezdem a hibákat, hogv nem rend szeresek nálunk a taggyűlések. pedig ez az alkalom a párttagság nevelő iskolája, ahol minden döntő kérdést tisztázni kell. A tanulás sem mogv jobban éjinél. Néhány elvtárs kivételével senki som tanul köztünk. Már pedig ezt mindenekelőrt pártunk szervezeti szabályzata követeli meg. mikor a tagok kötelezettségeként kimondja: »: - - szakadatlanul fejlessze politikai tudását és emelje mü- veltséai színvonalát. ízj neki zzék elsajátítani y n>aTxiz- mus-leninizmus tanításait.” A szemináriumokról való tá volmaradásunk egyik oka hogv az előadások hcjyett leginkább vontatott felolvasást hallunk, am-, hoeiszú és a log* érdekesebb anyagot is unalmassá teszi. Ez viszont nem elfogadható magyarázat jelenLégi helyzetünkre. Csak «a vártmunka megjavítása nyomán a párttagok felelőssé')* érzetének növelésével tmljníj kiküszöbölni a mindennapi hiú* nymsápokat is. Sokszor észlelhető kapkodás a termelő munkánkban is. Esta uem igen tudjuk, másnap hová megyünk dolgozni. Reggel aztán rendszerint 2 óra hossza te eltelik, míg végre megtud' juk, hol legsürgetőbb a tennivaló, Szeriut.m ez nagyon» helytelen, s i-tt is a pártszer# vezet ellenőrző és nevelő műn# ká.iát kell meghonosítani. Ebben a szorgos munkaidőbén percek elvesztése is súlyos károkat okozhat, nemhogy még órákat is töltsünk tétlenül. Az idei harcunkhoz. mHyei a magasabb terméseredményért folytatunk, a járási pártbizottságnak is hozzá' keli járulni. Ne csak akkor ' látó ga&sanak meg minket, ha' vó- let'enüi útjukba esünk, hanem több időt is töltsenek nálunk* Munka közben ellenőrizzék, miből adódnak a hibák- Főleg a pártszervezet munkájúi nézzék meg. hogv na mogfileki segítséggel termelőceoportunlc motorja lehessen. Fabó Pál. Dunaogyháza* Táncsics tszcs tagja. i A Hányászati Berendezések Gyára népnevelői csatlakoztak a Kiskunfélegyházi Gépgyár népnevelőinek versen y felhívásához Február hó folyamán adtunk hírt lapunkban arról, hogy a Kiskunfélegyházi Gép gyár pártszervezetén-, k nép nevelői versenyfelhívással fordultak a megye többi üzemének né pnevelőkollektí vajához az üzemi tervteljesítés fellendítése. a népnevei ßmun- ku szervezeti és tartalmi szín- onalán&k emelése érd-kében, A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára üzemi pártszervezete most értesí tt bennünket, hogy az üzem népnevelői örömmel csatlakoznak a Kiskunfélegyházi Gépgyár népnevelőinek verseny- felhívásához. A Bányászati Berendezések- Gyárában valóban komoly feladatok várnak a népnevelőkre a terv teljesít«# sót alátámasztó ag.tációa munka megszervezése és fellendítése területén. A uépue- v alő kötlek ti va eddig hiányor san működött Som szervezetileg, sem a népnevelőmunka, tartalma szempontjából nem haladt a fejlődéssel- Gyenge a hiányos volt a. kulturális ági" t-áció és a szemléltető dgif táció is. A felhíváshoz való csatlakozás bizonyára komoly, iavulást hoz ». népheveiőmuu" ka terén, ß egybe® Példát mutat megyénk többi üzemi néo- nevtlőinek is, felhívja a, figyelmünkéit erre a ' nagyjeleur tőié g ű versenyfelhívásra ' és arra. hogv csatlakozzanak a Kiskunfélegyházi Gépgyár versenyfelhívásához. Adenauer Icrrorliytósájfai megakadályozták a nemet tömörillé»' vezetőinek Berlinbe utazásiát Berlin (MTI) A nyugatné- m.toi-szági francia főbiztosság közölte, hogy a német tömörülés tanácsának a négy nagyhatalomhoz intézett levelét to- abbította a francia 1,-ormíuiy- hoz. A úémet tömörülés tanácsa levelében mint ismeretes ~ felszólítja a németországi megszálló nagyhatalmakat, hogv a bonni és párizsi háborús egyezmények tetvhsv-tt ratifikálása helyett hívjanak össze négyhatalmi értekezletet a német egység helyreállítása céljából. __________ D üsseldorfi jelentés szerintii Ehlers, a nyugatnémet parlament elnöke közelebbi indokolás nélkül kijelentette, nem fogadhatja a német tömörülés tanácsának küldöttségét.' 1 Adenauer terrorhatóságai akadályozták meg. hogy Jo*ef NVirth volt birodalmi kancellár és Wilhelm Elfes, München Gladbach nyugalmazott 'főpolgármestere. a német, tömörülő# tanácsának két vezetői ; Bér-* Limbe utazzék a Népi Kamara elnökével váló tárgyalások folytatására. Tiltakozó sztrájk * ! Dorunuiidbau a liáüorús szerződéseU ratitiisálásu eueu Berlin (MTI) A Niemann és Hoffmann dortmuudi hídépi- tővállalat- dolgozói hétfőn há- romneSvödórás figvelmoztető sztrájkot tartottak tiltakozásul a háborús egyezmények csütörtöíkra éo Péntekre kitűzött ratifikálása ellen. A bonni parlamentet hétfőn és kedden ismét tiagv szambán kore8tók fel a nvug-unemet la kosság küldöttségei és fióvótelték, hóigv vegyék le a bfT borús szerződések há'mtdik olvasásban Való tárgyalását a szövetségi gyűlés naDiren.tié- Tői, Csütörtökön kezdődik az Ötéves Tervkölesöu hatodik sorsolása A Zeneművészeti Főiskolai-, nagyterme ünnepi díszben várja aZ Ötéves Tervkölesöa hatodik sorsolását. A sorsolási csütörtökön déliben cgv órakor kezdődik és este 7 óráig tart A pénteki éá szombati sorsolást ugyancsak délután egy és hét óra között 'tartják. Viipáriiap. az utolsó öaooa dél'' előtt 10 órakor keidődilk » “Orsóiéi» okkor húzzak ki a százezer forintos főu-vce ménvt (MTI)