Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-15 / 63. szám
A bírálat és cnbírálaf, ai aíti!ról jövő bírálat kiszélesítésével vigyük előre a szocializmus építését megyénkben lat csalt akkor fejlődhet ki és ö!lhet nagy arányokat, ha mindenki, aki egészséges bí rálatoj gyakorol, biztos benne, hogv szervezeteink támogatják, hogy a hiányos. Ságokat, amelyekre rámutatott, valóban meg is szüntetik.” Pártszervezeteinknek, mindenegyes kommunistának kö- telesséae. hoav ntcsak a várt soraiban, hanem -minden szer vezetben és intézményben fejlessze a d igozó tömegek közölt a bírálatot és az önbírálatot A Dártonkívüli tömegek bírá la ta kiaoadhatatlaji kincs pár tnak számára: a Dárt és a népi demokráciánk iránti czeniteteket bizonvítia. A dolgozók t'■ vékenv harca a munka fogya tékosságai és társadalmunk életének negatív ieienségei eilen, — az az ébersés, amelyet tanúsítanak at, osztá' vei len séggel Szemben — a tömegek öntudata növekedésének fényes bizonyítékai. A Szovjetunió segítsége é- nyolc év megfeszített munkáiénak eredménye, hooy hazánk ?piü. erősödik, hogy megyénkben is épül a szocializmus, széoül az éiet. Megvénk népének van tehát mit védenie az .llenséS támadásával, , a kü- önbö'ző funkciókba beépült ei ienséges elemek fondorlatával szemben. Az ellenséo leleple zésére, kártevé-ének megakadályozására nem eléa a vezetők ébersége, az egéxz t párttagság, a dolaozó tömegek éberségére van szükség Ezt az éberséget, a tömegek éberségét csak a pártdemokráeia ér vényeíülése. a krit.ka é« ön kritika tömeges es állandó alkalmazása biztosítja. A tag" gvű'ések ta paszta'a’-a. párt- bizottságainkhoz^ ál1ami szerveinkhez beérkező számtalan bejelentés. levél megmutatja, hogv milyen ió fegyver a .tömegek a'ulró' jövö kritikája- az ellenség leleolezé-'ére. meg mutatják, hogy milyen •jó fegyver a munka közben ál landóan a’ka’mazott , bírálat, ha nem tűrjük szó nélkül a legkisebb hibát és hiányosságot sem — az ellenség kártevő mu n k a jának megakadályozására is. Ue mi's mindig sok az a. funkcionárius megyénkben, aki nem ve-zi eléggé figyel crabe a do gozók a ulról iövő fi*< gvîlmeztetését bírálatát a fogyatékosságokkal szembe,, ég sok esetben az ellesse? .'zárté- vesével «szemben. A megyei tar nács például számtalan jelzést kapott, amelvben a dolgozók felhívták a figyelmét a kiskőrösi járásban az ellenség tevéit.nységére, a munka fogyató-.' kosságaira. A tanács funkcionáriusai azonban uem vették figyelembe ezeket az alulról1 jövő jeizeseüet a ennek eredménye, hogv az ellenség ho.-z- szú időn keresztül romboló munkát Ejthetett ki a kiskőrösi tanácsban, a járásban. —* tizek a t’uuKcionarxusok még nem tették magukévá Malenkov elvtársnak a XIX. kongresszuson mondott útmutata s-a't; • „etilnél szélesebben bontoko. zllt ki az önbíráhit • és az alulról jövő bírálat, annál tejeseimen érvényesül majd népünk alkotóereje és energiája, annál erősebben fejlődik és erősödik majd a tömegekben az az érzés, hogy ők az ország gazdái.” Megyénkben a szocializmus, építés^a begyűjtés és tavasza munkák sikerre vitele nagy erőfeszítéseket követé nek partunktól. „Hogy továbbra sikeresen viavük előbbre ügyünket — mondotta Malenkov elvtár« — erélyes harcot kell folytatni a neaatív jelenségek ellen, a várt és valamennyi szovjet ember figyelmét a munka foOyatékosságab nak megszüntetésére kel1 összpontosítani" Ez a mi számunkra határozott útmutatás, hogy a bírálat és önfoí rálát f jásztélével emeljük magasra munkánk szíuvona át hogv széles körben karoljuk fel és támogassuk az alulról iövő bírálatot. hogv vigyük sikerre a szocializmus építését megyénkben is. Új erdők létesü'tek megyénk terméketlen, homokos területeinuaz ötéves terv eddiai éveiben A szocializmus építésében jelenleg előttünk álló feladatok — mint az ipari • tervek teljesítése, túlt.ljesítése. a ta vaszi mezőgazdasági munkák így elsősorban a szántás-veteti munkák időbeni végrehajtására a tömegek mozgósítá-a nagv feladatok elé állítja par tunkat, pártszervezeteinket. Pártunk vezetői, de elisősor ban maga Rákosi elvtárs is többízb n figyelmeztetett bennünket. hogv a feladatok nő nek. szétágaznak, s a partnak tovább kell nőni, erősödni, hoerv megbirkózha-'ék a szocializmus építése téren elérni háruló egvre nagyobb feladatokkal. Amilyen mértékben erősödik a várt. olyan mértékben erősödik névi dem okráciánk. oldjuk mea a szocializmus építésénél: feladatait. Az előttünk álló feladatok tehát elsősorban megkövetelik a párt elejénetf növelését, a párttagok fokozottabb aktivitását. A párttagok aktivizáld sának, a várt ereje növelésének leafontosabh emelői a várton belüli dem okrácia. a bírálat, önbírálat — különösen az alulról jövő bíráló1 fejlesztése — széleskörű küjOntakoztatásaLenin és Sztálin elvtársak arra tanítanak bennünket, hogy „annál eredményesebb a pártmunka, minél szélesebb azoknak a köre, akik meg. értik a határozatok jelentőségét és felelősséget éreznek a végrehajtásukért.“ A pártdemokráeia azt jelenti, hogy minden nyilvánosan megvitatható fonta« kérdés eldca- ticzébe, a megvitatá-ba és vég rehajtásba is b? kell vonni az egész párttagságot. Azt jelenti. hogy minden pa.-tszer- vet a legalsótól a legfelsőkig, alulról felfelé a párttagok vá lasztanak. a megválasztott szervek kötelesek munkájukról beszámolni s minden párt tagnak joga van barm.lv pártmunkás tevékenységé fe.ett bírálatot gyakorolni. Mindeb bői az következik, hogy ahol érvényesül a pártdemokráeia, ott növekszik a vátttaaok kezdeményező ereje, önállósága. \politikai színvonala, a határozatok sorsáért é~z<>tt feleiős- séa tudata: nő a, párt ereje. Rákosi elvtárs 1950 február 10 én a KV ülésen mondott beszéde óta értünk el komoly eredményeket a pártdemokrá cia, a bírálat, öubírálat, az alulról jövő bírá'at megszilárdítása. fejlesztése területén. Ezeket az er.dményeket sem ajándékba kaptuk, hanem a helves politikai vonal meg valósítá~a során párttagjaink harcolták ki győzelmeinket. Különösen kiszélesedett a pártdemokráeia és nőtt a bírálat és önbírálat az SZKP XIX. kongresszusa óta — amelynek éke« bizonyítékai voltak az új tagkönyvkiosztó taggyűlések. A taggyűlések lefo'vasa. a b- e« fogyatékosságok. kritika és önkritika átián való fe'tárásának nagyfokú fellendülése. legtöbb pártszervezetünkben a párt élet megélénkülése, a tagság növekvő aktivitása es ennek természetesen velejárójaként a termelés frontján mutatkozó nagvobb teliesítménvek mindezt a komo’v ■’■avulást b zo nyitják. Mindez azt mutatja: pártszervezeteiül, az SZKP XIX. kongresszus gazdag útmutatásait használva azon az úton haladnak amely a párt- demokrácia erőteljesebb meg javulásához Ugyanakkor azonban míg vannak járási pártbizottságaink párt'zervezeteink is. ame lyek még nem tették telje* mértékben magukévá Rákos elvtárs 1950 II. hó 10-én aor dk>í± útmutatásait akik míS nem vonták le méVen az SZKP XIX. kongresszusa gazdag tapasztalatait. A kalocsai járásáén Úszód községben például a községi alap*zerv-- zet taggyűlésén a tagság bí rá.ta az aiapszervezet vezetőségének éo a járá-i bizottság mimikáját, bírálta a munkában mutatkozó fogyatékosságokat. De Cser tnanoó elvtars a járási part bizottság agit prop, osztályának munkatársa a tagság bírálatát visszautasította és t a párttagságra hárította a feie .ősséget. mondván, hogy ..a tagság úgv sem csinál sem- mit”. A párttagom között az tán nem csoda ha o.yan vele ménv alakult ki', bogv nem &r derr.es bírá.ui a iárási o-irthi- zottsagot. mert végül is min dénárt a tagságot vonjak fele iősségre. Ezek és hasonló módszerek odavezetnek — mondotta Rákosi eívtárs 1950. február 10-1 beszédében —, hogy .....azokat az elvtársakat, e lüket megfosztunk a oírá- lat elemi jogától, e*idegeaít- jük a párttól, elégedet-ensé- get keltünk bennük... A tagok leszoknak az aktív hozzászólásról. ami a vezetőkben méginkább megnöveli a csa'haWtianság, az önelégültség érzését/* A pártdemokráeia megsér tésének még más ténvt>i is megmutatkoznak. Egyes iárási pártbizottságok még so«c eset ben felrúgják a szervezeti szabászainak azt a pontját, amely kimondja- hogy „a párt összes vezetőszerveit, demokratikusan, tag. gyű.ésens pártertekezieteo, Országos’ Partkongresszuson választják/* A bácsalmási iárási pártbi; zottsa? oéldául január havi oártvá!asztmanvi ülésén a pártdemokráeia sutbaao búsával 16 taggal ..feltoltötte” a iárási oártválasztmányt. ÉS, hogv ez a pártdemokraciának ilven durva megsértése az alsóbb «szervek felé is menny.re ragadós, mutatja az. hogy Ti- szakécskén az egységes falusi vezetőség egyszerűen titkárt nevezett k; a községi alapper vezet é« az államig gazdaság alapszervezetének élére. A Dártdemoüi'ácia bármilyen mérvű <m gsértése. a funkcionáriusok beállítása terén mutatkozó bürokratikus gyakorlat nem maradt titokban. csökkenti a párt vonzóerejét és mintahogv Rákosi elvtárs tanítja, hogv ezek után „nem szorul magyarázatra, hogy ott, ahol a pártdemo- krácia edemi szabályait nem tartják be, ahol a vezetőség nem ad számot a tagságnak és a tagságnak nincs módja bírálatot mondani a vezetőség rrc-Ví 'á- - rőt, igazi pártéletröl szó sem lehet. Pártdemokráciáról nem beszélhetünk ott, ahol nincs állandó. évi ói bírálat és önbírálat. Egvszerű Igazság ez: a hiba. ha kj nem javítják niba marad. « nem használ, hanem árt nagy ügyünknek. Nem várhatjuk, hogv az ellenségeink segítsenek nekünk a hibák feltárásában és kijavíta ában. hanem nekünk. magunknak kell azt elvégezni. Ezért a,bírálat és ön bírál at fejlődé sünk, e'őrehaladásunk hajtóereje. Sztálin elv tár« azt tanítja. hogv j „a régi és az új, az elhaló és a keietk/ző közötti harc, ez a mi fejlődésünk a*apja. Ha nem vesszük észre és nem tárjuk fel nyíltan és becsületesen, ahogyan bolsevikok- fcóz Ülik. munkánk fogyatékosságait és ír bált. ükkor elzárjuk magunk előtt: &s e’őrehaladás útját. I>e mi előre akarunk haladni. Es éppen ezért, mert előre akarunk haladni, egyik legfontosabb feladatként kell kitűzni a becsületes és forradalmi őnbírálatot. Ené'kül nincs előrehaladás. Ené'kül nincs fejlődés/* A, fejlődés ellenére azonban szánra« funkcionáriusunk, d- párttagságunk nagyrészt sem útja még a bírálat és önbíra, latnak a feladatok végrehajtásában fejlődésünk hajtóerejét. Gyakori mea különösen gazda* sági és tanácsi unkc-onár, fisainknál az alulról, jövő .bí'-ákU bűnös eifojióisa• a bírálók üldözésé. Pe.daul Kalocsán, a io4 Éní.ő pari Vállalatnál a bírálókat, akik bírálták a vá. .aiat vezet őt. leváltottak és fi zikai munkára osztották be. — Vagy például a K-skunfélegy- házi Bányászati Berendezéseit. Gyárában dolgozó Bodor Mik- ós elvíárs megbírálta Utiti hereire vállalati igazgató elv- társat. aki megköszönte a dolgozónak. hogv segítette « hi oák fe tárásában, de ugyahak kor kijelentett* az értekezleten. hogv n bíráló dolgozót, le- gye'mí elé állítja, mert nála è fogyatékosságokat. taoasz-ait. Iveménv harcot kejl folytatni az ilven basáskodó. kisklra .yoskodó funkc.ouáriuöoiika; szemben. A ueiső pártdemokráeia, « kritika és önkritika nem öncélú dolog, és rém is csak egy-két, még. olv fontos feladat elvégzésében s gít, -inlui például a tervek teljesítése, a tavaszi munkák rá. elvégzése. A kritika állandó segítőnk o vártnak az élet minden te füle tén folytatott harcában — mondenene.ött a döntő haic< területeken, a termelés frontján. Éppen ezért fontos. bogy magunkévá tegyük az SZKE szervezeti szabá’vzatának azt a pontját, amelv kimondja „A párttag kötelessége, hogy..., fejlessze a bírálatot, az alulról jövő bírálatot tár ja fel és Igyekezzék Kiteli, szöböini a munkában mutatkozó h.ányos-ágokat. A párttagnak nincs joga, hogy eltitkolja a rende lene^ségo- ket közömbösen viselkedjék a párt és az ánam érdekeit sértő, helytelen cselekedetek kel szemben. A párttagnak tehát nemcsak joga, hanem kötelessége, hogy bíráljon, hogy felvesse a munkában, vagy bárme'y területen ész. l©it hibákat, hiányosságokat.« A ni: párttagjaink az utób bi időben — főleg a XIX kongresszus óta — egvre gva* rabban mutatnak rá a hibákra. fogva tékosságoicra. nyíltabban vetik fel a vezeiés hiányosságait — mégi« gyakran -lőíordul. hogv funkcionáriusaink ugvan formaoag p!isme ri'k. „magukévá teszik’ az ei- hano-zott bírálatot — csak ép', oenségge' nem tesznek semmit a hibák kijavítására. A bírálathoz ilven forrná.is viszony igen vészé.vés jelenség, mert fékezi az egészsége« fejlődési am.]y a bírálat, önbirá.at kibontakozása területén megmutatkozik és e'terjed a parttag sás- és a dolgozók között az a vélemény. ..hogv nem erdemes bírálni, úgv sem változik sem mi”. Ez odavezet, hogv ekaf nvul a partéiét, hogv meglazul a tömegekkel ya ó kapcsolat. — ame.vn k hiányó-saga' azután megmutatkoznak a termelés, a begyűjtés a tavaszi munka frontján- Ezek a funcionár ások meg nem tét ték magukévá Malenkov eiv társnak a XIX. kongre-sszu-o,, adott útmutatásait, hogv „Balga hiedelem, hogy az alulról jövő bírálat önmagától, spontán módon is kifej- lúdlict. az aju'réj jövő bíráNéhány évvel ezelőtt még hasznot nem adó, terméketlen homokvonu latok sze ték át megyénk területét. Evek hosszú során át hordta a szél szerteszét a homokot. A heves szelek a termőtalajt isem kímélték meg — sok esetben a vetőmaggal együtt e,hordták. A futóhomok évente többszáz hóid termőtől det tett terméketlenné. Mindezt tét énül nézték a fö.d egykori urai. a nagybirtokosok, a ku iákok. A főidnek azt a részét, amely csak tarackot és kóró. termett, bérbe adták. A bérbeadott föld, ha nem termett i», tostett gazdáinak. A dolgozó parasztnak az aszáiyos esz.en- dö ellenére is meg kellett fizetnie a kirótt haszonbért. Egy- egy ilyen esztendő számta an dolgozó parasztot tett hajlékta lanná. A haszonbér fejében dob raverték; elárverezték fejük félő; még a hajlékót id. Az egykori nagybirtokosok fásítása legfeljebb a kastély, i'le ve a tanya körüli néhányszáz négyzetméter területre terjedt ki. Nem kis réozben a múlt ura« nak bűnös hanyagsága miatt szenvedőit megyénk eddig is, mert a fátlan, kietlen terű,eteken sokkal nagyobb volt a szá razság pusztító r.atása, mint az erdős terű eteken. Az ötéves tervben megyénkben is megindult a harc a tervszerű fásítással a ter- mészetátalakxtásért^ a íalaj- és éghajlati viszonyok meg- vá'toztatásáért. Az erdők és fasorok nemcsak védik a növényeket a káros szelektől. hanem elősegítik a harmatképződést és kedvezően befolyásolják a termés mi nő-égét is4 Az az erdötelepítő állomás már azt első három évben több mint 16 ezer kát. hold, túlnyomó- részben homokos területeket erdősítettek. Ebből mintegy 7000 kát. hold újtelepítés. A fásítáa méreteire jel emző, hogy plä csak. az 1952-es évben nagyobb területen ültettek fát,mint 1923- tól 1944-ig összesen. Különösen nagy területeken állították meg a homok vándorlását Bugac, Ladánybene. Eajosmizse, Jakab- bzállás községekben. Itt csak a tava’y beültetett terület meg. haladja a 300 holdat. Jelenlegit közel 100 községben és mintegy 70 termielö-zövetkezetbea, illetve csoportban folyik a fásítás. A lajosmizsel Törekvői tszed több mint 60 a kiskunfélegyházi Dózsa tsz 40, a fülópházi Szabadság és a Petőfi ter- melöcsoportok egyenként 18 aat4 holdat erdősítenek ebben an évben. A megyei erdötelepítő ál*o- más irányításával ez évben is több mint 3000 hold területet fásítanak be„ Ennek sikeres 'elvégzéséért március 10-én a tömegszsrveze- tek megyei vezetőivel értekezleten beszélték meg a fásítás jelentőségét. A jelenlevők megfő* godták. hogy ez évben nagyobb segítséget nyújtanak a , megye fásítási tervének megvalósításában. A megyei DlSZ-bizott- ság küldötte ígéretet tett arraj hogy még a tavasz folyamán minden úttörő pajtás legalább egy-egy facsemetét ü tét majd el, A Szabadságharcos Sző V’t. '.üég megyei vezetője. Szánk Kis- kunmajsa, Táalár községekben a fák hetének megszerveze-séra lelt ígéretet. Hason ó felajánlások hangzottak el a te bl tömesszerveavtek ye^kötíói ää» á-Iaau. fecdogazuaáa£ok és.