Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-12 / 60. szám
BÁCSKISKUNMEGYEI AlMDP BACSKiSKUNMEGŸBI PXmilÖTlSKGANAK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM //.„ SO Hllpf 1988. MARC. 12, CSÜTÖRTÖK Jó munkaszervezéssel vigyék győzelemre lermelőszövetkezeleínk a tavaszi munkákat Gondos felügyelet alatt all a Moszkva mc.etti baromfitelep. M. Szalgaiivik, a telep Sztálin díjas vezetője megtekinti az egynapos kacsákat. A most folyó tavaszi munkákban nagyon sok műim azon, hogyan végzik munka jukat termeiős'zövetke-etejnk. Most járulnak hozzá a bő tor más eléréséhez, a jobb jövedelem biztosításához, do egyben jó munkával példát kell mu- tatniok az egyénil.g dolgozo parasztoknak. Tőlük többet vár népgazdaságunk, de tób bet vár dolgozó parasztságunk is. Be keli nekik bizonyítani, hogy a szövetkezeti gazdálkodással több. jobb termést le* íhet elérni. Ilyen nagy felelősség, mint ezévben meg soha nem hárult termelőszövetkez .teinkre. A tavalyi aszályos esztendő mi att felmerült nehézségiket idén jobb munkával kell legyőzni. Különösképpen a termelőszövetkezetekben dolgozó kommunistákra, pártszervezetekre vár komoly feladat, hogy a munkában való élen járás-a! időben és minőségileg jól elvégezzék a tavaszi munkákat. „¥.>8£ mindennél nagyobb feladat a koratavasziak határidőben való elvetése. Az időjárás kedvező. Az élenjáró termelőszövetkezetek legnagyobbrészt be is fejezték ezt a munkát. A fülöpszállásii Dó zsa, a laiosmii-sei Törekvés a mai nappal befejezi a koratavasziak vetését, földbekerült a tavaszibúza is. Azonban számos termelőcso portunknál még mindig kap kodás mutatkozik a tavaszi munkákban. A munkafegyelem megszilárdításának, a terméseredmények s-iintelen növelésének alapvetően fontos feltétele a helyes munkaszer vezet kialakítása, állandó fejlesztése. Termelőszövetkezeti vezetőink eg y része még mindig nem látja, hogy a feladatok megoldásához nem e.ég tr>ak egy meghatározott számú tagság. A:t a tagságot mint harci csapatot meg kell szervezni, mindenkit posztjára ál lítani. hogy előre ismerje feladatát fe.készüihessen annak legjobb elvégzésére- Különösen döntő és mindenekfö-ött való a jó munkaszervezés azokban a csoportokban, ahol viszonylagosan kevés a tagság száma, mert itt kizárólag a jó munkaszervezésen áll vagy bu kik a munka sikere. A kiskunba’asi Vöös Szikra termelőszövetkezetben pL létrehozták ugyan a brigádokat, jegyzőkönyvileg át is adták az igásállatokat és fölszerelése két, csupán azt nem jelölték meg, hogy kik a brigád tagjai így a brigádvezető nem tudja, hogy kik tartoznak brigádjához. nem képes irányítani őket, általános kapkodás uralkodik. & termeszd vetkezetheti. Ennek következményei hogy meglazult a munkafegyelem é- a 100 tagnak alig fele dolgo zik. Tavaly 25 ~ó dolgozott a szövetke.etben, az idén csaú három. A növénytermesztési brigád területét kénytelenek vo.tak (300 hóidban megállapí tani, a kevés munkaerő miatt. Ez a terület túlságosan nagy és így előreláthatóan n m is tudja megfeie.ően meg mű vein: a brigád, ha nem gondoskod nak a családtagok és a nők bevonásáról, elmaradnak majd a növényápolásban is, éppúgy, mmt most a vetésben. A du- aavecsei Alkotmány termelő csoport vezetősége megvárta míg a brigádvez-tői iskolára küldött tag visszaérkezett a ce-opoiüba, addig eszébe sem jutott megszervezni a brigá dókat De olyan ©sót is eiót'or du!, mint a osátaijai Budai Nagy Antal csoportban, ano. vis.ont a brigá elvezőtök meg feledkezve feladatukról, nea» gondoskodtak munkacsapatvi zetők beállításáról, minden1 maguk szándékoznak irányba ni és elvégezni. Azonnal meg kell szüntetni ezt a felelőtlenséget és nem törődömséffet1 terme őszüvétke, zetemkb-ii. Hogyan akarjab s:övetkezetein!k évi tervükéi teljesíteni, hogyan szándékoz na,k példát mutatni a kívülállóknak, ilyen helytelen munkaszervezéssel, amely elősegíti a fegye 1 m:zetlen-égét és akadályozza a töhbtennés k* alakítását? Termelőszövetkezeteink m unkaszervezésének jelenlegi leg döntőbb erőpróbája a tavaszibúza gyors elvetése, amelyhez már csak napok, órák állnak rendelkezésre. Erre kell moot irányítani minden erőt, meri nem kisebbről, mint az. egé=Z" évi kenyér b.ztosíta tárói van szó. Akadály már nincs, a vetőmag mindenüvé elérkezett, csupán az olyan kénye.messe get kell felszámolni, mint am: a pálmonostorai Rákosi termelőcsoportban tapasztalható, ahol már napok óta készü.őd net a vetéshez, csak épp a nem kezdték meg eddig, azzal az önelégültséggel, hogy ,,ha nekifogunk, egy nap alatt végiünk”-. Termelőcsoportjaiuk legyenek az elsők akik elvég % a tavaszi mezőgazdasági munkákat, mert őket figyeli a faluAz idő sürget, csupán három nap van hátra és be kell fejezni a koratavasziak vetését Minden perc bűnös mulasztást jel .nt Termelőszövetkezeteink pártszervezeteink segítsék sikerre vinni a tava-sii csatáimért ennek a harcnak a győ zelme újabb kiindu.opontja lesz termelőszövetkezeti mozgalmunk további fejlődésének. Szépen folyik a munka érâekcsanàdi határban. A cet- eazdasáie hatalma8 földíábláiri 24 traktorvontatta eke ~aánt, a terme őcsoportok és a,z egyénileg dolgozó parasztok iö.d- jein 3 traktor és 90 igafogat dolgozik. Ersewcsanódon élő emlék még a. tavalyi szégyen, ami- Kor a köz-égit kizárták a sza- bad piaci forgalomból. — A szégyent becsü"etre váltjuu ~ fogadkoztok a falu do*goz0 parasztjai — a bő termést gondos . tavaszi _ munkával, gyors vetéssel biztosítjuk. A Vörös Csillan termelő csoport elvetette 7 holdon az árpát, 10 holdon a borsót, 1 bo don a magról vetett^ hagyni út, egv holdon a dugványozást is elvégezte, A Béke- csoport az ősszel alakult, _ a kezdeti n hézséSeket összefo gással oldották meg. Ősszel a felesleges készletek egybe- adásával elvetettek 90 hold bú z.'41 iiold rozsot, a takarmányt is közösen biztosították. Húsz nőid tavasz búza- vetéssel kedden végeztek, előző vasárnap is dolgoztak. Az egyéni'eg dolgozó parasztok követik a csoporto kát. Szirácki János, a mező ga das ági állandó bizottság elnöke elsőnek végzett a vetéssel, majd K~>zma István vetette el a zabot, árpát. A mezőgazdasági állandó bizottság is ió murvát végzett. egvrdiil csere útján 10 mázsa árpához és ugyanannyi zabhoz, juttatta a vetőmaggal nem rendelkezőket. Felvilágosító munka során sokszor hivatkoznak a tavalyi szégyenre: — ha most tavasz- szal nem nézünk utána a munkának. nem lesz miből, teljesíteni -z állammal szembeni kötelességeinket. Újból szégyenbe kerülhetünk! Ki akarná ezt ismét Érsek- csanádon? Senki becsű1 etes ember, csak a kulákok. Felső Illés, Bőd ár János, Fajxzi Áron és társaik. De a falu dolgozó parasztjai figyelik, ellenőrzik és jelentik munká jukat a tanácsnak. Három nap áll már csupán megyénk termeiöcsoportjamali ás dolgozó parasztjainak i-en- delkezésére, hogy a tavaszi- búzát fő dbejuttassák. A három nap komoly erőpróba minden járásunk, de különösen azok számára, akik még csak e héten kezdtek ébredezni, vagy még mindig hallatlan nyugalommal a szanak. Ilyea a kecskeméti járás, ame.y változat anul az utolsó helyen ván szorog, a napi vetésterület emelkedés mindössze 150 hold A kiskunha,asi járás is hűségesen őrzi az utolsóelőtti helyet, egy nap alatt 236 holdat vetettek csak járásszerte. Leg nagyobb a napi emelkedés a bajai járásban de ez az ütem még mindig nem elég ahhoz, hogy előbbre juison a rangsorban. A bácsalmási, kiskőrösi é,. kalocsai járásokban is szinte nyomtalanul telik a drága idő, az egész kiskőrösi járásban pél dául a tegnapi napon 113 hoí—■ A múltban hajtottak bennünket a munkára, mert a zs,:bükről volt szó. Most pedig mindnyájunk érdekéről, mindenki kenyeréTŐ' van szó, dolgozzanak hát ők is becsülettel, ne gazságokon tőrjét- a fejüket! Ersekcsanád dolgozó parasztjai a táv-ív i szégyent akarják lemosni s járásukat hozzá akarják segíteni a bácsalmási - ' ;-'Sal fo’vtatott párosversenv győ—’-néhez. dat vetettek el. Eredmény mutatkozik a kun, szentmiklósi járásban amely egy nap a att megelőzte Baja városát és a harmadik helyre ugrott a járási rangsorban, Kiskunfélegyháza járása to vábbra is tartja első helyét,« nyomában Kecskemét város halad. A versenyt e hátralévő napok alatt odáig kel] fokozni, hogy szombaton nyugodtan jelenthessük: győztesen harcoltuk meg a búzavetés nagy ‘csatáját; nem maradtunk az ország szégyene. A járások vetési versenye a mai napon: 1. kiskunfélegyházi járás. 2, Kecskemét város, 3. kunszenti miklósi járás, 4. Baja város, 5, dunavecsex járás, 6. bajai járás, 7. bácsalmási járás, 8. kiskőrösi járás, 9. kalocsai járás, 10. kiskunhalasi járás, 3.1. kecskeméti járás. A iavasæi munkák mellett ue feledkeznünk meg a be»yiijté§iaői sem! Érsekc«anádon lemossák a tavalyi szégyent az Már csak három nap a favaszibúza vetési határideje! Járásaink többségébe,., a tavaszi munkákra va.ó ké- szii ődés, a «szántás vetés elvonta a figyelmet az éppoly fontos begyűjtésről. Egyedüli bácsalmási járás és Baja város ért el irelésrítö eredményt a hízottsertés, vágómarha tej, tojás és baromfi begvü.itésben. A kiskunfélegyházi járás a harmadik- a bajai. járás a hegvedik a ba- romfibegyüjtés rangsorában, míg a kunszentmdiiósi járás az utolsó, a kiskőrösi járás a utó..sóelőtti helyen Kuuog , a baromfibeadási terv teljesítő «ében. Alig jobb az eredménye Kecskmét városnak és .iá rásának. Tojásbeyyüjtésben ismét legrosszabb munkát végezte a kecskeméti és kiskőrösi járás, de sereghajtó , a kiskunhalasi, kunszent mik. ős i és dunavecsei járás is. Tej- begyűjtésben a kunszent miklósi és kalocsai járás maradt e! legjobban. Az elmaradt járások rövid látóan nem gondolnak arra hogv a negvedévi határidők túlléoíével a tavalyihoz hasonlóan fejük fő é nőnek . a hátralékok, kapkodás, siker te len erőfeszítés lesz következménye , a mostan« kényelmes súgnék. Pálmouostoráu neui népszerűsítik az élenjárókat Id. Bánfi József pálmonos torai levelezőnk írja— Községünkben, hosszabb idő óta nincs tanácselnök s erre hivatkozva a begyűjtés mindenki számára közömbös. Vannak éi,en járó, becsületes dolgozóink, mint Kurucsai János, Pa.lagi Jánosné, akik mén februárban teljesítették félévi beadási kötelezettségüket. A Rákosi termelöcsot>>rt. tagja: Kirí István eaészévi baromfi- és tojásbeadásának eleget tele. S községünk a toiásbeayüjtéH mégis csak: 6 százalékra teljesítette. Az elmaradás oka, hogy senki nem népszerűsíti az élenjárókat és így kevesen lcövetik őket. A kulákok is alszanak, hü‘ zódoznak a tervek teljesítésétől. mert nincs, aki meükövetelje tőlük Erre az évre meü uem adlak, be semmd, , Rejtegetnek a kulákok Szánkon Községünkben számos dolgozó paraszt hívta f:ü figyelmünket a ku'ákok aknamunkájára, akik a beadást ezabo* tál.iák és közben elrejtik terményeiket. így lep’eztük , Is Bazsa István 74 ho'das kulá- kot. aki még 1950 ben 16 zsák gabonát ásott. el. az udvaron pedig 8 m.,.zra rozsot. Hegedűs [stván 30 boldaz kuiák a: ősz- szel egv burgonyával megrakott kocsit ásott el a ioicibea az cd rfa tövébe 110 liter bort. A lacikonyhán a kemeuee aljába 28 kg szalonna és 17 kg sonka volt befalazva, sertését földbeásott veremben hizlalta» Ezek voltak azoik akl-k a múltban cselédeiknek külön főztek, zsír helyett savót tettes az ételre — s most is elvonják ,az éle'met. a t rménveket a dolgozóktól. De dolgozó parasztjaink éberen figyelik a ku.á*> kokat jól ismerik őket s segítenek nekünk leleplezni sza-1 botálásaikat. Mogyorósi László vb. titkár»