Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-28 / 74. szám
I’IRT ÉS l».CltTÉl*fTÉ6 Döntő feladataink a kádermunka színvonalának megjavítása terén Pái'tbízottsótfaiök és oárt- szerveZeteinfe egyik döntő feladata, hoKv Lenin-Sztálin elv. társak tanítása és Rákosi élvtárs útmutatása alapján harcolnának kádereink fejlő' Jéséért. és tegyék minden ve- aető feladatává munkatársaik nevelését, segítsék, neveljék őket szi-árd. harcos, a nép ügyét szolgáló kommunisták- üä* Pártszerveaeteinknek fokozott feladata vau ezen a terű* ‘ létén azért is. mert hazánk határán két tábor áll egymássá] szemben. 'Egyik a szocializmust építő népek íiagy családja. amely a Szovjetunió segítségével formálja dolgozóinak boldog jövőjét, következetesen harcol ínfűden ellensége« mcgnyilvánuúw el* Ion, A másik, a déli határain; kon túl. a. népeket elnyomó kapitalizmus tábora, antoly a dolgozók sanyargatására van berendezve. Jgyek-zik kémeket és di verzáltok at küldeni (lazánkba, hogy akadályozza békés munkánkat. Döntő ezért, hogy kádereinkben és párttagságunkban szítsuk az ellenség elleni gyűlöletet. Fokozzuk éberségünket, és kimé- étién harcot folytassunk so* raink niogbonthatatlan«ágáért. > Kádereink nevelését minden vetető feladójává tette a Ro- 'itikai Bizottság 1952 március 20-1 határjzata. Ez elősegíti, hogy minden vezető megi s- nerjo munkatársát, segítse fejlődését és mint vezető első ■számú kádere« is legyen. A. kádermunka decentralizálásával! kapcsolatos ha,tározóit a.l apján pá i*tb i zottsá ga ink ná! fejlődés tapasztalható, úgy a megyei, mint a járási, városi és egysége® falu8! pártvezető' «égéinél Á határozat megjj- ienése óta számos olyan káder került felszínre, aki jól és becsületesen megállja n helyét pártunk harci programmjá nak megvalósítása terén. — Eredményeink közé tartozik íz is, hogy a határozat meg* jelenóse óta t-záipos vezetésre nem alkalmas kádert váltottunk te, Fejlődés tapasztalható i? párt- é* kormányhatározatok végrehajtása terén is. Főleg üzemeinkben 0s szoöialistá szektorainkban a termelési tervek teljesítése, a munkafegyelem megszilárdítása terén. Az éberség foltozása főleg a tankönyvesére alkalmával jutott kifejezésre. Az összeíré- alkalmával több ellenséges éleméit távolított e! roraibóH párttag.-águnk. Pártszervezeteink azonban annak ellenére, hogy több esetben tárgyalták a PB határozatát, még mindig néni értették nieg kellően. Több helyen úgv értelmezik, hogy: „a volt káderes. mint o'lva.r meg- izüut. de mint. munkatárs, a párt- és tömegszervezetek osz- ' alván továbbra S« ő végzi a cádermuukát’ . így volt ez a legutóbbi ülőkig a kiskunhalasi és balai járásban, ahol a szervezőtitkár rlvtársak nem foglalkoztak a, PB határozatának. megfeV-ő n i kádercvilváti tartással éj nem tették felelőssé a többi osztályokat a hatáskörükbe tartozó káderek megi-merésé' ért. neveléséért Következme- nve az, hogy az MB határozatát több esetben nem hajtották végre határidőre. A leküldött anyagok ie' felületesen hányavoti módra lettek el intézve. A PB határozata nem iát a. fe1 adatot tűzte^ elénk, hogv a káderasek nevét változtassuk meg. hanem, hogy a háttérmunkát dec:utralizáljuk. Bz számos funkcénáriusnál és több pártbizottságnál^ nem talált megfeie’ően megértére, g óz kihatással van a gárttag- «cío aktivizálására, a várt- és karmánuhaiározatoí véprec hajtására. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az. hogy megyénk 1952—5.3 as begyűjtési évben a hátul ku lógók között szerepelt. A t&gjelöltfelvételnél pedig visszaesés Van, úgy a minőségi, mint a mennyiségi munka területén. Malenkov e-vtár« az HZKP XIX. kongresszusán azt mondotta, hogy „A cárt es az ál lamvezetés döntő erői a káderek. ámeneknek hejues kiválasztása. és nevetőse nélkül népi valósíthatjuk nie a sikeresen a márt molitikui irányvonalát.” Malenkov elvtárs eme útmutatása a mi kádermuu- kánkban i® kell, hogy érvé uyesüljön, mert megyénk tí‘ rü’etéo a fejlődő és újonnan épülő üzemeink, valamint. a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése, gépállomásaink, termelőcsoportjaink és állami gazdaságaink munkafegyeímé* íves vezetés egyre több K kén zeitteb kádert köretének- “ PártbiJiottsáaamk és üártszef* veié te ink feladata tehát, hogv megévö kádereinket neveljék. Bátran bízzák m;g feladatokkal. munkaközben ellenőrizzék őket. Neveljék arra, hosvpél1 tlát mutassana!k ófitv a terme iési tervek teljesítése, mint a timnkafegyelem meg'-Szilárdítá sa terén, Harcoljanak uártun.; és kormányunk határozatai nak végrehajtásáért. Alkalmazzák a nevelésnél a bírálatot é» önbírálatot, me]y- lyel segítik kádereink fejlődé' set, harckésísésrét és áldozat- vállalását, haarv minél jobban niegéiylenieájiik SztaHn elv társ által megállapított ..rohambri- fjád” elnevezést és még harcosabb taSjai lehessünk a szocializmust ébítők na&v család- jáiiaik, a béketáiborn.ak. HORVÁTH ISTVÁN, A hozzászólások nyomán he. lyesen jöttek felszínre a műszaki fogyatékosságok. A vállalat vezetősége is a mindenáron való tervte.jesltéjt tűzte ki célul. Néni ellenőrizte eléggé alaposan a müszakve zetóa munkáját. Bár a dolgozók versehylendülete növekedett és ezt jól és helyesen lát ták, a. vezetők, de mégis egyes hibákat einéz-ek. Farkas elv .‘ára elmondotta, hogy a vállaiatvt? zetöség sok esetben nelytelen utasításaival, a munkafegyelem lazítását segíti elő. A dol^o zók az öniöaében kérték, hogy a gáz elvezetésére a vállalat- vezetés szellőztetésről gondoskodjon. EZ még nincs meg oldva. A kézidaruknál lánc hiányzik, &* igy a daru kiesik a termelésből. A zománcozó részére nem készült cl az anyag» száilitó tolókocsi. Megígérték, hogy a bemérő keverőgép a feiszabadülási héten már kész állapotban á zománcozó munkáját fogja segíteni. Ez is csak Ígéret maiadt. Mindezek a hiányosságok veszélyeztetik a feiszabadtuási hét sikerét, á második negyedévi ierV sikeres előkészítését. Az értekezleten főként az merült fel, hogy a további eredmények egyik döntő fékje még a munkafegyelem lazasága, a technológiai fegyelem oe nem tartása. Oiyau tapasztalatok is vannak, hogy egyes dolgozók bércsalást kijve-rtek el. Töob esetben megtörténik. hegy egyesek igazolatlanul otthonmá- radnak. Az ellenség sein alszik az üzemben. Vannak olyan, dolgozók, akik nemcsak lazítják a munkafegyelmet, hanem sürgős munkákat nem végzik el, betegséget színiéinek. Do ezzel nem elégednek meg. Bérdemagógiát folytatnak, s arra agitálják a politikailag képzetlen társaikat, hogy a 252-es kiöntő munka, a- lait időre ne készítsék el. Ez ellen a helytelen nézet ellen a kommunisták nem harcolnak, Sőt Tokodi János, mint párttag, akinek .egyik , feladata volt, hogy ezt munkát elvégezze. nek megszilárdítása es a hei,VL1301* ÎHUíí’Kcltctl&S. A Kecskeméti Gépgyár párfvezetasegi ülésének tapasztalata A Kecskeméti Gépgyúr pártszervezete látva a felszabadulási hét eddigi munkájának ütemét szükségesnek találta, hogy pártvezetőségi ülésen a műszakiak bevonásával megvitassa a további tennivalókat, A félszabadulási műszak első napjaiban elért munkagyö- zexmek kétségtelenül azt igazolják, hogy az előkészületek, műszaki intézkedések átfogták a legfontosabb kérdéseket, a .4 műszaki hibák kijavítása a legsürgősebb feladut pártszervezet kommunistáinak döntő többsége, a szakszervezeti aktívák eléggé eredményes munkát végeztek. Ennek nyomán a termelés állandóan emelkedett. Az egÿ napra eső 10,300 forintos vádalás naponta teije. eitve van. A 100 százalékon aluli teljesítők száma is csökkent. Az előirányzott negyedévi 70.9 százalékos tervtelje- sítés március 21-én 78.6 százalékos volt. nem tett eleget kötelezettségének. Általában a laza munkafegyelem. a kollektiv szellem hiánya fékezi még a felsza. Imduiúel hét sikerét. Az értekezlet feltárta a párt- szervezet vezetőségének mulasztásait is. A hozzászólók rámutattak arra, hogy a* éjszakai műszakban gyenge a felvilágosító, névelő- munka, hiányos a kommunisták Aarcossága, helytállása. Ezért van az, hogy az éjszakai műszakban laza a munkafegyelem és a tervteljesítés. A pártvezetőség hiányos munkája megmutatkozik abban is. hogy a szakszervezet pártiráuyí- tása még nem kielégítő. A szakszervezeti bizalmiak elhanyagolják a politikai felvilágosító munkát, nem értékeik üzemrészenként a szakma legjobb do.gnzója elmért folyó versenyt. " A pártvezetőség a hibák mag. szün-etésére a következőket teszí. Kommunista nagyaktíva értekezleten beszéli meg a politikai nevelömuaka és a te hu el és kérdéseit, ahol felelősségre vonják a mulasztó kommunistákat. Az éjszakai műszak termelésének növelése érdekében megerősítik a népnevelő csoportokat és fokozottabban ellenőrzik munkájukat. A szakszervezet a verseny- lenhület növelése, a nyilvánosság biztosítása érdekében óíz- szehivja a szakszervezeti vezetőséget, a bizalmiakat tfeizátilol- taçja a végzett munkáról és kötelezővé teszi számukra a verseny ellenőrzését, a munkafegyelem megszi.árd(tá3ártt való mozgósítást. Ellenőrzi, hogy a műszaki vfezetés hogyan segíti a dolgozók versenylendületót, A műszaki vezetők naponta értékelik az elmúlt nap eredményét és a fexvetett hl báli azonnali kiküszöböléséhez., fog. nak, hogy ezzel is biztosíthassák a. felszabadulási hét sikerét. Ezen túlmenően már meg teszik a megfelelő intézkedéseket a második negyedévi -terv előkészítésére. hősei negyven Gorkij mii jeleni meg magyar nyelven a Jelszabadulás óla Maxim Gorkijnak-, a szocialista-realista irodalom megalapítójának müvei Magyarországon igen népszerűek. A felszabadulna óta Gorkijnak 38 különböző müve jelent meg magyar fordításban, köztük számos több kiadásban,is. A legnagyobb példányszámban ég a legtöbb kiadásban „Az anya’* című világhírű forradalmi regénye került a magyar olvasó- közönség kezébe: 1915. óta kilenc kiadást ért el, összesen 120.080 példányban jelent meg. A közeli hónapokban Márcm űjabb Gorkij könyvét jelentetnek meg kiadóink. Ezek: a válogatott müvek 4. köteteként ,,Hárman’1 című regény, amelyben három kisgyermek szerencsétlen életét mutatja be, a válogatott müvek D. köteteként megjelend ,,Artamonovok" című hatalmas regény újabb kiadása amely aá orosz Ipari burzsoázia kialakulását és kezdeti fejlődé Bét ábrázolja, továbbá az Ifjú sági Kiadónál megjelenő „ílja gyermekkora" című elbeszéld - ■ kötete. (MTi ; Az ENSZ- közgyülés politikai bizottságának március 25-i délutáni ülése New -York. (TASZSZ) Az ENSZ-kösgyúlés politikai bizottságának március 25-i délutáni ülésén ’tovább folyt s.z Amerikai Egyesült Államok más országok belügyeibe való beavatkozása köraégének tárgyalása, A, M, Baranovszkij, az Ukrán SZSZK küldöttségének vezetője hangsúlyozta, hogy az amerikai kongresszus által 1951. október 10-én és 1952, június 20-án elfogadott törvények azt jelentik, hogy az Amerikai Egyesült Államok durván beavatkozik más országok belügyeibe, Ezek az új amerikai törvények mondotta Baranovszkij — azoknak az ismert egyezményeknek, szerződéseknek és kötelezettségeknek a lábbaitip- ríísát jelentik, amelyeket az Egyesült Államok a többi között az 1933, november 16-f szovjet-amerikai egyezményben vállalt, Ennek az egyezménynek uz élteimében az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kormánya kölcsönösen vállalta, hogy nem , részesíti segélyben és nem támogat katonai és egyéb olyan szervezete két, amelyeknek célja az egyez ményt. megkötő államok «oliti kai, vagy táisadalml rendszeré uek erőszakos megváltoztatA-a, Baranovszkij ezután hangsúlyozta, hogy az Ukrán SZSZK küldöttsége javasolja az Amerikai Egyesült Államok kormányának, hogy tegye meg » szükséges intézkedéseket az en» litett törvények hatályon kivüi helyezésére. Ezután Lodge, az Amerikai Egyesült Államok képviselője szólalt fel, aki immár harmadszor próbálta a küldötteket meggyőzni arról, hogy az Amerikai Egyesült A.lamck hem avatkozik be a Szovjetunió és a népi demokratikus-' orszá gok belügyeibe3 Katz-Suchy, Lengyelország képviselője támogatva Csehszlovákia határozattervezetét, felhívta a politikai bizottságot, hogy fogadja cí ezt a határozat tervezetet és jelentse ki: ,,a Kill Jöttek a csehszlovák határozattervezetre szavazva bebizonyítják, hűségüket az ENS'-t alapokmányában foglalt felverthez, amelyek megtiltják a beaVutko zást más államok belügyeibe/ A csehszlovák határozatiéi vezet elfogadása eilen állást foglaló brazil küldött rövid felszólalása után végétért a- ENSZ-közgyülés politikai bizottságának 25-i délutáni ülése. Vz „Európai hudsercgfVHőI stólí* Akciódé* vMíS&í» « .belga kép1 Brüsszel. (TASZSZ) A belga képVlselöház különleges bizottsága megkezdte aa .Európai hadseregéről szóló szerződés ratifikálása kérdésének vizsgálatát. Van Zeeland külügyminiszter kijelentette, hogy az amerikaiak ragaszkodnak ' a szerződés sürgős ratifikálásához és azt javasolta, hogy ,,időfeciérlés nélkül” ratifikálják az „Európai hadSereg,:'-ről szóló szerződést. A bizottság elhatározta, hogy folytatja a szerződés ratifikálása ■ kérdésének tanuimányozáíseíőltázbaa sát katonai, pénzügyi és alkotmányjogi szempöntból, Á „Drapeád Bouge” a kërdévl kommentálva hangsúlyozza: a, szerződés célja az. hogj „A helyreállított revansvágyc Wqjirmacht segítségével készít sók elő a keleti országok elle; irányuló agressziót.” ,,A Wchrmachmak Belgian határain való hivatalos helyre állítása fenyegeti országunk biztonságát, amely ellen 25 é\ alatt kétszer indítottak láma dást a német imperialism.! hordái" — írja a lap,. A nyugati államok hadseregeiben fokozódik az eiégedetienseg az amerikai parancsufdlöm miatt Róma. (TASZSZ) Az „Avanti” clmü ]ap párizsi tudósítása szerint azok a Zavargások, amelyek a dán hadseregben a ka- -onai szolgálati idő meghosz- szabbitása ellen folynak, az északatlanti szövetség fegyveres erőinek főparancsnokságát komoly aggodalommal töltik el, Ridgway tábornok ezzel kap. csolatban körlevélben fordmt a nyugati országokban működő amerikai katonai missziók vezetőihez, amelyben intézkedéseket követel a dán hadserígoen keletkezett zavargásokról szóló hírek terjesztése ellen. A körlevél rámutat, hogy Franciaországban, Belgl umbau, Olaszországban és Hollandiában még komolyabb ,,kilengésekkel" lőhet számolni, amikor majd ez országok parlamentjének napi- yéndjérfe kerül a katonai szolgálati idő- meghosszabbításának kérdése. az „Avanti” tudósítójának jelentéséből uz is kitűnik, hogy az északatlanti szövetség fegyveres erőinek főparancsnok.. sága tervbevette: felhasználja a hitlerista hadsereg volt tiszt jelt, akik különleges kiképzőkként működnek majd a nyugat európai országok katonai egységeinél. „hogy megszilárdítsák, a, laza fegyelmet". (MTI) Szombaton lejár a választók névjegyzéke közszemlére tételének határideje A választók végleges névjegyzékének közszemlére tétele már. cius 28-án, szombaton befejeződik. A tanácsok a Választók ' névjegyzékét több helyen díszes kivitelben készítették el és tették közszemlére. A tanácsok ilyéii irányú tévé kenysége és a dolgozók : réssé rőt megnyilvánult fokozott ér deklödés kifejezésre juttatja, hogy a vá aiZtó-jogosuUfcágmü u dolgozó nép állaniába) . más- 'tanaim« van. mint a mu]'- !>»» (MTI)