Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

AKiskuuliaiufefi Főtőháse dőlgozói azélftzemi cin eluYcréséérl A Kiskunhalasi Főtőliáalmn lelkesen folyik a munka. Kor mosareű. vídámtekíutetü ka- zátikovácsok, lakatosok javít­ják a. hibás mozdonyokat. A mozdonyvezetők, fűtők indu- lásra kész masináikat vizsgál* satják, tisztogatják. Az egész fűtőház olyan- mint a meg­bolygatott méhkas. A verseny eredménye: országos viszonylatban a harmadik hely A mozdony felvigyázói iro­dában van elhelyezve >flz őszi forgalom legjobbjának’1 feliratú, selyemzsinórra! sze a-élvezett piros vándorzáezió Koppány elvtars örömrhel szá­mol be a fütőház dolgozóinak lelkes munkájáról. Elmondja. hoEV a kommunisták példa­mutatása. a versenyben való aktív részvételük döntő mér­tékben segítette az eddíg: eredményeket. — A legutóbb, értékelés szerint az országos versenyben, a harmadik, igaz­gatóság, viszonylatban a kő zéutípusú i'ütöházak között; versenyben az ejső helyet nyertük el. Mi azonban nem állunk meg eddigi eredmé­nyeinknél. — Dolgozóinkkal együtt azt « célt tűztük ki, hogy a, Sziflhanov-mozäalom icjifísztésévd, a politikai mun­ka me a javításával április í tiszteletére megszerezzük a megtisztelő éliizemi címet is. Konoánv elvtárs ezavait ,fl dolgozók eddig elért eredőié nvoi igazolják. Az elvtársi se- őítés nyomán 1952-ben 21-re növekedett a sztahanovista munkamódszerrel dolgozó moz­donyvezetők száma, akik nap n,iD után egvre jobban fi lkai" mázzák a szovjet módszereket, több és több szenet takaríta uaV meg szocializmust építő hazánknak. D&im elvtárs, szia- hanovistu mozdonyvezetőt ne­velt Takács József DlSZ-fiq, tálból. Dóim elvtórs megtaju tóttá a szén gazdaságos fel­használására is. A mozdonyvezetők között fo]yó versenyben Szén Ernő mozdonyvezető és Csapiáros József fűtő január 20ig 21 százalékkal kevesebb szenet használt fel az előirányzat­nál. Csüngi István segédke­ze] ő sztahanovista és Alkler Antal fűtő 23 százalékos széu- mpgtakarítást értek el a má­sodik dekádban. Andrási Gyu­la sztahanovista mozdonyve­zető és Ürmös Kálmán fűtő a szovjet rendszerű egylapátos tüzelés helyes álkamazásával január 20-ig 21 százalékkal csökkentette az előírt szénfel­használást. Az utazószemélyzet dó mun­káját segítik a lakatosok, ka- zánkováesok. Horváth László mozdonylakatos 129 százalékot ért el- Lovas Béla 121 száza­lékkal mutat példát dolgozó­társainak- Verbanecz István kazánkovács 121 százalékos eredményét igyekszik túlszár­nyalni. A munkaversenv eddi­gi eredményed azt mutatják, hoev a fűtőház dolgozói, való­ban el akarják nyerni április >er 4 tiszteletére a megtisztelő üz mi címet. Ezért fokozzák lelkes munkájukat, ezért tel jesítik túl nap-n^p után elért eredményeket. Jó munkájuk­kal mérnek csapást a határun­kon leselkedő Tito banditák­ra, Kollektív vállalás április 4 tiszteletére A fűtőház élenjáró dolgozói az újesztendő első napjaiban arról beszélgettek, hogy az egyéni váhalásokon kívül kollektív vállalást ic kellene tenni. Január 27-én délelőtt a továbbképzés után a moz­donyvezetői öltöző helyiségé ben összegyűltek; hogy meg vitassák kollektív Vállalása kát. Az értekezlet igen lelke hangulatban fol.vt le. A rész. vevők egyöntetűen vállalták: hotly ávrdis í tiszteletére az előírt szénmegtakarítási fér ven felül még 3 százaléka megtakarítanak. A mozdonyai aénmosási és nagy javítás kö zötti teljesítését 15-000 kilo méter helyett 17-000 kilométer re növelik. Az egy gőzmoz- don y szolgálatképtelenségr eső mozdony kilómét er tervei 00 ezer kilométerről 100 ezer kilométerre növelik. A 2000 tonnás mozSalom kiszélesítés< és a téli forgalom sikeres meg valósítása érdekében az egy navra eső 50 tonna túlterhe­lést 70 tonnára emelik. A Kiskunhalasi Fűtőhá: dolgozói élén a kommunisták kai most azért harcolnak hogy adott szavukat ibeesiile tesen valóraváltsák, g elnyel­jék az élüzemi címet. A SZÜLÖK FELELŐSSEGE az iparitanuló-képzés sikere érdekében Népgazdaságunk évről-évr nagy összeget fordít iparos tanulók képzése fejlesztésére A már meglévő intézetek me! lé számos korszerűen felsze relt új intézet épül, ahol ki váló szakemberek oktatják szocialista hazánk építéséhez szükséges úi szakmunkásokat. Ipari tanulóink .csak elbe szélesek a.apján ismerik kapitalista módszer szerint nevelést. Ma pártunk és á inunk messzemenő szeretetét megbecsülését érzik- Szép egyenruhát, tanszereket, tan könyveket, megfelelő elhelye zést, kultúrát és Sportlehető séget kapnak államunktól. Mit kell tenni ipari tanuló ínkuak? Dolgozó népünk csu •pán azt követeli tanulóinktól hoaa tanul jónak, képességük szerint a lehető legjobban sa; játltsák el. a szalonnát, ami nemcsak saját, hanem népgaz daságuuk érdeke is. Ipari ta nulóink zöme meg is értette feladatat. Becsületes jó mun kával igyekszik meghálálni pártunk, népünk gondoskodá sát, p—-ekszik megérdemelni népünk szeretetét. Vannak azonban még olyan fiatalok, akik elfeledkezve múltról, kevésbbé értékelik népünk segítségét. Önkénye sen elhagyják az ipari tanuló intézeteket, súlyosan vétenek a munka és tanulmányi fegye­lem ellen. Vannak még szü­lők. akik felelőtlenül vissza­hívják az intézetből gyerme keiket és nem gondolnak arra- hogv ezzel tetemes kárt okoz­nak népgazdaságunknak, de saját gyermekeiknek is. Népköztársaságunk minisz­tertanácsa a tanulók jogai 78 éves nagyapáin sztahanovista lett Nemrégen naayo/páméknál voltam, látogatóban. Amint beléptem lakásukba eav gyönyörű aranyozott keretben lévő kép ötlött a szemembe. Ezt én azelőtt még sohasem láttam. Közelebb léptem, hotly megnézzem mi az. Nagyot dobbant ■0, szívem. Nagyapám sztahanovista kitüntetése volt. Alig vártam, hoav hazatérjen a munkából. Mikor az- tán megérkezett, elmesélte kitüntetésének történetét. Nagyapám a mohácsi gépgyár dolgozója. 78 éves. Az üzem eavilc legjobb dolgozója. Vasesztergályos. Már több­ször kapott dicséretet. Munkateljesítése állandóan 220 szá­zalék körül mozog. — „Egyik reggel —kezdte nagyapám az elbeszélést — több dolgozótárSam fogadott az üzem udva­rán. Mindegyik a kezemet kéreste, hogy megszoríthassa. — Nem szóltál’’ semmit, csak ennyit: Ladányi szaki mi kísér­jük ma a munkahelyre. Hát mikor beléptem a terembe, cszteraavadomat felvirágozva látom. A meglepetéstől alig tudtam, elrobogni: mi ez? Mi történt-! Akkor tudtam meg, hogy sztahanovista lettemA Nagyapám, az elbeszélés végén azt mondotta nekem: Nagyon örülök, kislányom, hoy 78 éves korom ellenére is becsülettel szolgálhatom hazámat. Meg is fogadom, hogy még jobban fogok dolgozni. — Mert jegyezd meg. olyan vi­lágbán élünk, ahol a mu1llca becsülete mindennél többet ér. MegfoQadtam akkor, hogy méltó leszek ‘mayavámhoz Hasonló szeretnék lenni hozzá, hogy még öreg napjaimban is hazámat szolgálhassam. LADÁNYI ÉVA: a. bajai általános iskola sKL osztályá tmulúia* j nak megvédése, szakmai kép zettségiik nö'"'-14so érdekében rendeletet hozott, melv sze rint fokozottabb felelősséget követel a szülőktől az ipart tanulóképzés érdekében, rendelet kimondja: „az ipar. tanuló — szülőiével egyetem• le9esen — köteles az állam- 1 k megtéríteni a. tanHtatásá val felmerült, költségeket, ha a tanulóviszonyt önkényesen megszüntette, vagy őt « ta nülóviszonyból fegyelmi úton vaau igazolatlan mulasztás miatt kizárták.’’ Továbbá a rendelet leszöge zi, hogy: „költségmegtérítés legmagasabb összege 1500 fo rint." Megjelöli a rendelet térítés körülményeit is, ami kor: „A költségmegtérítés kö­telezettségét es a megtéríten­dő összeget az ioaritcmuló in­tézet igazgatójának javaslatán ra a Munkaerő Tartalékok Hi vatalánok az intézet székhe­lye szerint illetékes helyi igaz gatósága állapítja mell:’ A határozathozatal előtt az -ipa' ro8tanulót és szülőt a lakó helyük szerinti illetékes köz ségi.. L tanács végrehajtó bi zottsága útján kell meghall gatni — továbbá. • • „figyelem­mel kell lenni a kötelezett va­gyoni és anyagi viszonyaira és a szükséghez hévest me9 kell engedni a részletekben való megtérítést is.” A rendelet igen nagy segít' séget -ad iparitanulókcpzésüuk további munkájához, de foko zottabb felelősségérzetre . ne véli a szülőket is. Biztosítja hogv szocialista hazánk meg­felelő szakmunkással rendel kezzeD. bevonja a szülőket ab­ba. a küzdelembe, amelyet £ munkafegyelem megdöntői el len folytatnak iparitamilóis- koláinkban, de megnöveli a szülők felelősségérzetét gyer­mekeik jövőjének biztosítása érdekében, Brno körzetében épiil a Csehszlovák Köztársaság egyik legnagyobb erőmüve Bratislava. A Bratislavában megjelenő ,-Lud” című lap ír­ja többi között: Brnotól nem messze, a Svratka-t'olvó mentén nagy vízi erőmű, völgyzáró Sat és vízderőmü énül. A munkák során 4(34 ezer köbméter be­tont használnak ftel. Csehek, szlovákok, magya­rok lelke» egvüttmüküdése tette lehetővé, hogv a múlt évi tervet december 18 ra tel­jesítették, A dolgozók azért harcolnak, hogy 1955 helyett már 1954 tavaszán átadják rendelteté- ;éO£k a hatalma* békemüvel* Üdvözöljük a közvélemény parancsnokait — levelezőinket! A sajtó — mondja Sztálin elvtárs — a legerősebb fegyver aníelynek segítségével a párt a maga neki szükséges nyelvén minden nap, minden órában beszél a munkásosztállyal, dolgozók pedig az újságokhoz küldött leveleiken keresztül minden nap beszélnek a párttal A kommunista sajtó tekintélyé nek, befolyásának, erejének leg fontosabb forrása a szoros kap esolat az olvasókkal, a dolgozó tömegekkel. A szovjet nép felszabadító har cának győzelmével tudtuk kivívni a sajtószabadságot, felszabadulás óta mondhatjuk azt hogy a sajtó a dolgozó népé, annak érdekét és fel emelkedését szolgálja, múlt rendszer alatt a sajtó nagybirtokosok, nagytőkések, az úri rendszer tulajdonát ké pezte. Ez a sajtó aa uralkodó osztály kezében eszköz volt ar ra, hogy a dolgozókat félreve zesse, gondolkodását elseké iyítse. népellenes eszméket ter. jesszen és igyekezzen elterelni a figyelmet a fasizmus rothadt s ágáról, A munkások és dolgozó pa­rasztok széleskörű levelező­mozgalma csak abban az oi-Szágban fejüídhet, ahol a dolgozó népé a hatalom, a dolgozó nép szabadságban éf és az ország minden be­csületes dolgozója együttes erőfeszítést tesz a még szebb, boldogabb haza meg. teremtése érdekében. A kommunista sajtó megjele nésével vált először lehetővé a munkásoknak, a becsületes dol­gozó parasztoknak, a, néphez hü értelmiségieknek, hogy szaba don megírhassák* véleményüket beleszóljanak az ország vezető sébe, A magyar dolgozó nép részvételének eddig fontos mu tatója az ország építésében, ve zetésében, az ellenség elleni harcban a munkás paraszt levelezés. A levelező-mozgalom egyik legszebb kifejezője az igazi demokráciának, dolgozó né­pünk szabadságának. alkotmány adta szabadság- jogok keinek ebben is élet- re. Kifejezője annak, hogy dobozó népünk magáénak v-apja hazáját, annak jó gazdája akar lenni és segíti a pártot a feladatok még jobb végrehajtásában. A levelező-mozgalom fejlődé sének hatalmas ösztönző erőt adott a magyar sajtó levelezői nek országos konferenciája. Szerkesztőségünk levejezö.moz- galma is komoly fejlődésen menj keresztül a konferencia óta eltelt időszak alatt Egyre nagyobb, egyre szélesebb azoknak a É*4 ma. akik a kölcsönös elvtársi és baráti viszony kialakulása következtében szívesen foi-dul- nak lapunkhoz, mert saját ma guk tapasztalják, hogy mily nagy segítséget tudnak nyúj­tani hasznos meglátásaikkal, ötéves tervünk sikere érdekében a párt- és kormányhatározatok maradéktalan végrehajtásában. Az országos levelező konfe­rencia előtt alig 20—25 állandó levelező tudósította szerkesztő­ségünket, a környezetében lezajló eseményekről és a beér­kező levelek száma is alig ha­ladta meg egy hónap alatt a hetvenet Azóta állandó leve. lezőink száma meghaladja a 150-et és a beérkező levelek mennyisége is állandóan növek­szik, Míg 1951-ben 929, addig már 1952-ben 2388 levél érke. zett szerkesztőségünkhöz. De a levelező-mozgalom fellendülésé­nek nem egyedüli mértéke ez a számszerű emelkedés. Ennél is jelentősebb a levelek szinvonaiá ban beállott változás, Ma már szerkesztős é gti n khöz beérkező levelek zömét állandó leve­lezőink írják. Sorolhatnánk aa olyan állandó levelezőink neveti, mint Bene Gábor elvtárs a Kecs" keméti Gépgyárból, Kocsis Já­nos elvtárs a Kiskunfélegyhá­zi Gépgyárból és Gál Gábor- né elvtársnö. a dunavecsei. MNDSZ titkárát, akik havonta három-négy levélen keresztül tájékoztatják szerkesztőségünk két a munkaterületükön elérő eredményekről. Levelezőink az eredmények tudósítása mellett mindinkább bátrabban Írnak leveleikben azokról a hibákról és hiányos­ságokról, amelyek akadályoz­zák aa előrehaladásunkat a szo­cializmus útján, A mi leve­lezőink, akik a gazda szeméve) nézik üzemüket, termelőszövet­kezeteiket, gépállomásaikat* nem mennek el szó nélkül a hibák, hiányosságok mellett, ezek kijavítása érdekében a. dol­gozók közvéleményéhez felleb. beznek, Vájjon nem a dolgozó nép iránti szeretet, a szocialista épitőmunka iránti felelősségér­zet vezette-e Balogh Rózsa kunsZentmiklősi gépállomás) levelezőt, amikor soraiban bát­ran bírálta a fögépész munká­ját, hogy a munka helytelen megszervezésével napi 10—12 óra esett ki a termelésből ? Vagy Varga László elvtács, a Kscs. keméti Gépgyár építőbrig-ádjá- nak vezetőjét, alti élesen felve­tette hogy az üzem műszaki vezetősége nem nyújtott kellő segitséget a zománcozó-kemence építéséhez, ami akadályozza aa üzem exporttervének teljesítő-« sét? Nem egyszer előfordult, hogy? párt. és gazdasági funkcionáriu­saink is, nem ismerve a levelező, mozgalom jelentőségét- vágj* éppen hiúságból, vagy sértődött­ségből rossz szemmel nézik a levelezők bírálatát és igyekezz nek megakadályozni tevékeny.» ségüket. Egyes funkcionáriu» saink ezért véssék Jól emléke-« zetükbe a Politikai Bizottság? határozatának megállapítását, amely szerint >ta leve'czők népi mozgalma pártunk és népköztársasá­gunk belső demokratizáiásá nak sarkalatos pontja, a dolgozók -legszélesebb rétegeit közvetlenül bevonja a párt és állatni ve­zetés. az ellenőrzés munka jába, megteremtve a bírá lat és önbirálat tömegűié retfi kibontakozásának alap jalt. Ezért minden olyan tö­rekvés, amely a levelezők ü'dözésére, leveleik cenzúrá­zására irányul, pártellenes é8 a népi demokratikus rend. szer elleni megnyilvánulás.1’ Pártunk tehát megvédi közvélemény parancsnokait. Szeretettel köszöntjük a ma­gyar sajtó napja alkalmá- ból levelezőinket és mind azokat a dolgozókat, akik értékes leveleikkel, tapaszta. latalkka], meglátásaikkal, bírálataikkal segítették szer­kesztőségünk munkáját, megjavították munkatérül, létükön a szocialista építő munkát. E Kapom gondoljanak artaj hogy dolgozó népünk mindig szeretettel fogadja a közvéle­mény parancsnokainak épitő és utat mutató levelét, mely visa- szatükrözi a dolgozók ügye iránti nagy felelősséget. Merítsenek erőt levelezőink to­vábbi munkájukban a párt é» kormány határozataiból. Vezé­relje napi munkájukban a dol­gozó nép iránti mélységes tze retet, az ellenség gyűlölete, a szocialista építőmunka és a hé kéért folytatott harc győzd. aXétiS Vetett szilárd bit.

Next

/
Thumbnails
Contents