Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-04 / 3. szám
* 1 XIX. pártkonyrcssaus way agának lainiímáiiyozásálioz As ötödik ötéves tervvel épül a kommunizmus MALENKOV ELVTABSs „TOVÁBBRA IS KÖVETKEZETESEN FOKOZNUNK KELL ÁLLAMUNK GAZDASÁGI EREJÉT, OLYMÓDON, HOGY A SZOVJET NÉP BÉKÉS MUNKÁJÁT SZERVEZZÜK ÉS A SZOVJETUNIÓ FEJLESZTÉSÉT SZOLGALÓ ÖTÖDIK ÖTÉVES TERV NAGYSZABÁSÚ FELADATAINAK TELJESÍTÉSÉRE ÉS TÚLTELJESÍTÉSÉ RE ÖSSZPONTOSÍT JUKt AMELY TERV FONTOS SZAKASZT JELENT A SZOCIALIZMUSRÓL A KOMMUNIZMUSBA VEZETŐ UTÓN.’* 76 százalékkal növekszik meg' az ötéves tervben a nyérsvas termelése, 62 százalékkal emelkedik az acéltermelés, a hengerelt áru termelésének pedig el kell érnie a 61—65 százalékot, az ötödik ötéves terv végére. Ennek a feladatnak az elérésén dolgozik V. Romanov olvasztár a magnyifogorszki „Sztálin Fémkoinbinátv közismert sztahanovistája. 70 százalékkal növekszik a könnyű- és élelmiszeripari gyártmányok termelése az új ötéves tervben. 1955-ben 1950-hez viszonyítva 61 százalékkal több gyapotszövetet, 54 százalékkal több gyapjúszövetet, 55 százaié kkal több bor-lábbelit, 78 százalékkal több porcukrot, 92 százalékkal több búst állítanak elő". A képen » taskenti textil kombinát minőségi ellenőrzési osztályát látjüli. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusa elfogadta a Szovjetunió fejlesztését Szolgáló 1951—1955. évi ötödik ötéves tervre vonatkozó irányelveket. Az ötödik ötéves terv végére 1913-hoz viszonyítva 234 százalékkal emelkedik majd az államnak beadott gabona menny isége. Grafikonunk a gabonabc adás eredményeit és várható mennyiségét ábrázolja. A munka, magas termelékenységének elérése szempont- iából, igen fontos, ho.au a 1<Wszélesebb körben elterjesszék a legjobb üzemeknek és az újítóknak a technika kihasználása, a technológia, tökéletesítése» a termelés élenjáró szervezési módszereinek bevezetése terén szerzett, tapasztalatait. Fokozni kell a, mérnökök, technikusok, munkások és kolhozparnsz- 'ok soraiból kikerülő feltalálók év észszeriísítő/c tömegmozgalmát, me\y a termelési módszerek tökéletesítésére. « termelékenység emelésére és ez önköltség csökkentésére irá nyúl. A szocialista, ivar fejlesztésének útja a termékek önköl.t- *gének rendszeres csökkentésén és az iparcikkek gyári árúak rendszeres leszállításán át vezet. A termelés önköltségé- ek csökkentése mutat ja a leg világosabban az ipar munka- iának minőségét, az ivar sikereit a termelés technikájának megjavítása, a munka, termelékenységének emelése és az önálló gazdaságos elszámolás megszilárdítása terén. A termelés önköltségének és a forgalmi költségeknél- a csökkentése a kis- és nagykereskedelmi árak további leszállításának 'Miaui*, (M> Szaburov.) A termelés növelésére és a technika fejlesztésére előírt ütem betartásának a népgazdaság valamennyi ágában igen fon fos feltétele az ország további villamosítása, A villamosenergia termelés 1955-re 1950-hez viszonyítva mintegy 30 százalékkal növekszik. Ez lehetővé teszi, hogy a termelési folyamatok automatizálásának nagyarányú fejlesztésével, továbbá az elektromos hevítés és az elektroü- zjs új módszereinek további bevezetésével emeljük az ipar villamosításának színvonalát, jelentősen bővítsük a villamosenergia alkalmazását a mezőgazdaságban, megvalósítsuk a vasutak további villamosítását és növeljük a lakosság mindennapi szükségleteit szolgáló villamos- energia termelését. Jelentős mértékben kell bővítenünk továbbá a közszükségleti cikkek, háztartási és gazdasági eszközök, heh/i építőanyag gyártását a helviipa- ri vállalatokban és kisipari szövetkezetekben. A helyi ipari vállalatok és kisipari szövetkezetek termelése az öt év alatt körülbelül 00 százalékkal fog növekedni. A helyi szovjeteknek e Programm megvalósítása érdekében meg kell javítaniok a helyiipar és a kisipari szövetkezetek irányítását abból a célból, hogy teljesebben használják ki_ a helyi nyersanyagot és az állami nagyipar hulladékait, bővítsék azoknak a közszükségleti cikkeknek a választékát, amelyek iránt kereslet, mutatkozik a lakosság körében, emeljék a gyártmányok minőségét, biztosítsák ezek önköltségének csökkentését és javítsák a helyiipari vállalatok és a kisivari szövetkezetek műhelyeinek a lakosság mindennapi szükségletei, kielégítését szolgáló munkáját. * Az ötödik ötéves terv előírja, hogy nagy arányokban kell megvalósítani egyes vízgazdálkodási intézkedéseket. Az öt év alatt 30—35 százalékkal növeljük az öntözött földek területét és ÍO—í5 százalékkal a mocsarak Jecsápolásával nyert földterületet. Tervbe vettük, hogy a kolhozokban és a szovhozokban körülbelül 35-000 tavat és víztárolót létesítünk. * A párt- és szovjetszervek legfőbb figyelme az új ötéves terv. ben is arra irányul, hogy minden módon fejlesszék a kolhozok és szovhozok nagyhozamú közös állattenyésztését. Az ötéves terv folyamán a szarvasmarhaállományt az egész mezőgazdaságban 18—20’ százalékkal szándékoznak növelni, ezen- bclül a kolhozok szarvasmarhaállományát 36—38 Százalékkal, tehénállományát pedig körülbelül kétszeresére; az egész mezőgazdaság juhállományát CO—62 százalékkal, czcnbelül a kolhozokét 75—80 százalékkal; az égé®* mezőgazdaság sertésállományát \40—50 százalékkal, ezen belül a kolhozokét 85—90 százalékkal. * A kolhozparasztok munka- termelékenységének emelkedése, a ikolhoetermeléo növekedése» a földművelés és állattenyésztés hozamának növekedése biztosítja a kolhoznavasz- tok pénzbeni és természetbeni jövedelmének (pénzben kifejezve) legalább 40 százalékos növekedését 70 százalékkal növekszik az ötödik ötéves tervben a városi és falusi iskolák építése, öt év alatt 30—35 százalékkal növekszik a főiskolákról és szakiskolákról kikerülő szakemberek száma. Az ipar, az építkezés és a mezőgazdaság legfontosabb ágai számára 1955-ben — 1950-hez viszonyítva — kétszerannyi főiskolai végzettségű szakember kerül ki. A Szovjetunióban a bányamunkák egyre fokozódó gépest, tése is hatalmas mértékben hozzájárni » széntermelés állandó fokozásához. Az ötéves terv végére az 1953, évű termelésnek több mint tizenkétszeresét érik majd el a szovjet bányászok. 40—50 százalékkal növekszik a gabona össztermés eredménye az ötödik ötéves tervben. Ezt az eredményt az agrotechnikai eljárások fejlesztésével érik majd el. Nagymér. fékben növekszik a szovhozok és kolhozok gépparkja. Az ötéves terv végére a gabonafélék, Ipari növények és gabona- növények szántását és vetését 90—95 százalékban gépesítik. A párt- cs szovjetszervezeteknek; a gazdasági szervezeteknek. a szakszervezeteknek, a komszomolszervezeteknek mozgósítaniot kell a dolgozók tömegeit az ötéves terv teljesítésére cs túlteljesítésére,, széles körben kell alkalmazótok a szervezeteink munkájában mutatkozó fogyatékosságok bolsevik bírálatát és önbírálatát, leggyorsabb kiküszöbölésük éc egész munkánk megjavítása céljából. Abban a szellemben kell nevelni kádereinket, hogv kérlelhetetlenek legyenek a termelés szervezésében mutatkozó fogyatékossá gokkal, a pazarlás cs a bürokratizmus bármilyen megnyilvánulásával szemben, hogy idejekorán felfedjék és minden módon támogassák a, gazdasági életben mutatkozó új, élenjáró és haladó jelenségeket. Biztosítani kell a legszigorúbb állami fegyelmet a népgazdasági tervek teljesítése terén és szigorúan be kell tar tani a pártnak s a, kormánynak azt az útmutatását, hogy az állami terv teljesítése feltétlen kötelessége minden vállalat nak. Az állami tervet nemcsak globálisan kell teljesíteni, hanem a cikkenkénti és választék szerinti teljesítés, a. gyártmányok minősége, a munka termelékenysége és a termelés önköltsége tekintetében is (M• Z. Szaburov)