Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. december (7. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-11 / 290. szám
BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPUJSÁG A népek készülnek a béke- kongresszusra. — 11. Kovács János és Kendercsi József kecskeméti művezetők páros• versenye. _ jLevél Gara dolgozó parasztjaihoz. — Mit tesz Bácsborsód és Bácsbököd a begyűjtési tervek sikeréért \A Ml>l» I5USIÍ isii INMEG vei pártbizottságának lapja VII. ÉVFOLYAM, 330. SZÁM Iro ííD J953. DEC. 11, CSÜTÖRTÖK x\Te tíirjiili, lio]*y egyesek ne teifesíi&ék tieudásiikad >7 Tisza József elvtárs b~ gyűjtési m.niezter vásárnál déiO-őtt átadta Győr—Boy ron megvenen a minisztertanács begyűjtési vándorzász Iáját és a pénzjutalmat. Az átadás alkalmával beszédei mondott, umelyoen aláhúzta azt, hogy a további feladatok igyik legfontosabbika most az> ho'Jy valamennyi megye beadási, tervét minden részletében pontosan teljesítse. „Egyetlen egy dolgozó ■paraszt, vagy termelős (/vetkezet se legyen adósa az államnak semmilyen terménynyel sem — mondotta. —Nem szabad tűrnünk, hogy egyesek ne teljesítsék Kötelességüket. Tanácsainknak a törvény teljes szigorával kell fellepniük a késlekedőkkel szemoen.” T.sza elvtárs szavai különösképpen vonatkozzak megyénkre. hiszen no;önú hónapok óta mi a minisztertanács begyűjtési vándorzász- lajaert folyó versenyben «z utolsó helyen ta yázuiik. A még hátraiévő időben nekünk tehát fokozottabban kell hozzálátnunk, hogy begyűjtési tervünket minden részletében teljesítsük- A még hátra evő rövid időben tanácsaink mé* nagyobb gondot fordítsanak ax-ra, hogy községeikben egyetlen egy kés lekedő se legyen, illetve, hogy a hátralévő pár nap alatt minden beadásra kötelezett dolgozó paraszt teljesítse hazafias kötelességét. Megyé-kben minden községi tanácselnök tudja, hogy naponta melyik terményből mennyit ~ kell begyüjtemie, hogy december 21-ig.. Sztálin elvtáre születésnapjáig a falu büszkén jelenthesse, hogy teljesítette tervét. Ennek ellenére még lind'g vannak községi elnökök, járási tanácselnökök. akik tűrik a lazaságot, ak:k szemethunynak a többféle formában megnyil- váuuió megalkuvás lelett. A megalkuvás egyik igen súly os formája az. hogy a hátralékosokkal szemben nem érvényesítik a törvény szigorát. Például Kiskunfélegyházán a MEZŐKER Válalat dolgozói elhatározták, hogy népnevelőmunkával meggyőzik a hátralékosokat a beadás minél előbbi teljesítésére. Ezt a kezdeményezést nem lehetett valóraválta-i, mert a városi tanács r.cm tudott három tanácstagot rendelkezésre bocsátani és továbbá három kocsit, hogy a népnevelők cl tanyavilágot felkereshessék. Ez a jelenség élesen igazolja, hogy a kiskunfél sgy házi járási tanácséinál milyen mrgalkuvó módon foglalkozik a b gyűjtés kérdésével. Vannak tehát olyan községi, városi tanácselnökök, akik megalkuvó módon látnak hozzá a késlekedők elszámoltatásához. De vaunak olyanok is, akik a dolog kö y- nyebb végét akarják megfogni és teljesítő dolgo ó parasztokat szólítják fel a hiány pótlását a< ahelyet' hogy a hátralékosokkal szemben érvényesítenék a törvény szigorát. Ilyen eset~x foi-dul tak elő Kiskunhalason, ahol ol an termelőt számoltatott el kapásokból a városi takács, »kinek terményfadá- si kötelezettsége egyáltalában nincs, csupán borbeadása van a szőlőteinilct után. Enn:k ellenére leszá-líttattaU vele 48 kilogramm rozsot, 52 kilogramm kukoricát és 38 kilog-ramm burgonyát. Hasonló esetek fordultak elő a kak csai járásban, ahol a kulákok to.jeeítése a legkisebb az egész megyében, a beadási kötelezettséget túlteljesítő dolgozó paras:tokat is elszámoltatták, nyilván, mert úgv vélték: így könny-bb lesz teljesíteni a tervet. Az. ilyen tűrhetetlen i.dkcpások is a megalkuvás megnyilvánulási formái és legkimélet l bbiil kell felvenni ellenük a harcot. Tisza elvtárs Győi'ben azt hangoztatta, hogy a győr— sopror,megyei dolgozó parasztok győzelmének egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy •>« pártszervezetek, a népnevelők, va'.am'nt u tömegszervezetek, elsősorban az MNDSZ szívós felvilágosító munkával, az ellenség mesterkedéseinek, ' rémhíreinek, egyes esetekben szabo- tálásainak leleplezésével küzdöttek a begyűjtés sikeréért és lelkesítették a dolgo ó paras tokát az állam irá.M kötelesség példás teljesítésére.” A győi-megyeie.kn:k ezt a jó módszerét megyénkben a hátralévő napokban fokozottabban kell érvényrejuttatni-* mert igen sok helyen terjedt) el az a téves nézet, hogy most- már nincs szükség felvilágosító munkára, mert a hátralékokat a tanácsok adminisz- tratív módon hajthatják be. Ez a nézet szintén a megalkuvás egyik meőn- ilvánulá- sa. Abból, Ixogy azok a dói- gozó parasztok, akik még tartoznak nagyrészt elmaradott embzrek, akikkel ..nehéz szót érteni”, akik közül «okán ku- lákbefolyás alatt állanak — nem az következik, bofey íe- íelesleges a felvilágosító munka. Ellenkezőleg; , még Jobb fömegfeÜvílágosííó munkával, széleskörű versennyel a begyűjtési tervek teljesítéséért ! Megyénk váJla’ta, hegy december 21-re a begyűjtés, ‘érvek teljesítésével elhagyja a szégyenteljes utolsó helyét, mélyít jelenleg is elfzgAI a me. gyek versenyében. ígéret uni.tejesítéséhez minden lehetőségünk adva van, hiszen S/.ámos községünk, sokezer dolgozó parasztunk példamutatóan lerótta adósságát A jelenlegi szazadban az a felatia1, hogy minden község, minden dogozó parasz., minden fajta termény beadásán -i eleget tegyen. A tervteljesítésért a pártszervezeten és tanácson kívül induljon harcba minden tömegszervezet, a z. szonyok, fiataiok. Népneveiő-iiU végezzenek jobb tömegf olvi ágo- sító munkát, jussanak el minaen hátralékos dolgozó p rasz.hoz! A jólteljesítíík példáján indítsanak széleskörű versenyt, u ca, utcával, egyén egyénnel *épj n versenyre, községeink páros versenyben liarco-janak a íalu becsületéért, a terv teljesítéséé, t. A kapások begyűjtés©' vonalán különösen sok a tenntv-ló. A napi felvásárlások üt ni; gyenge, egyes járásainkban szégyenletesen kevés a naponta begyűjtött mennyiség. A rangsor egyébként tükrözi a járásik munkáját: KUKORICÁBÓL: 1. bácsalmási járás, 3. Baja város, 3. bajai járás, 4. kiskunfélegyházi járás, 5. Kecskemét város, 6. kiskunhalasi járás, 7. kunszentmiklósi járás, 8. dunavecsei járás, 9. k"c - ueméti járás, 10, kiskőrösi járás, 11, kalocsai járás. NAPRAFORGÓBÓ L : 1. bácsalmási járás, 3. baja, járás, 3. dunavecsei járás, 1. Baja város, 5 Kecskemét város, 6. kalocsai járás, 7. kecskeméti járás, 8. kunszentmiklósi járás, 9. kiskunhalasi járás, 10. kiskunfélegyházi járás, II kiskőrösi járás. BURGONYÁBÓL: í. Kecskemét város, 2. Baja város, 3.' klskőiösi já ás^ 1. bácsalmási járás, 5, bajai járás, 6. kunszentmiklósi járás, 7. kiskunhalasi járás, 8. kec-H keméti járás 9. kalocsai jáiás, 10. kiskunfélegyházi jáx-ás, 11 dunavecsei járás. A begyűjtési tervek teljesítő seben döntő szerepet ját zik a tojás és baromfi i*_ Legjobb eredménnyel vezet a t„jás_ begyűjtésben a bácsalmási és kiskunfélegyházi járás, — legrosszabb a kiskőrösi és kiskun halasi járás munkája. Gyenge volt a héti felvásárlás eredménye a kecskeméti és dunavecsei járásban. Baronifib. gyűjtésben szintén a kiskunfé.egyhá. zi és bácsalmási járás halad ’ élen, elmaradt g kiskőrösi és kecskeméti járás. As etelott ssó voióraráltásával kössöntsek a heivi-ipari vállalatok dolgosói december 21 -ét Mindössze 10 nap választ el bennünket december 21- étől. a nasrv Sztálin. 73- születésnapjától. He.y.-ipari üzemei k dolgozói az e napra t'-tt vállalások teljesítésével. újabb munkagyőtelmek- kel készülnek. Minden üzemben foko ódik a versenyszellem, gyorsabban forognak n gépek, a dolaozók serényében vét)zik munkájukat, hogy adott szavuknak eleget tente nek. Az egyszerű emberek lelkes munkáját bizonyítják az év>.s terv te.jesítésérő s:ó!ó jelentések- A megye tanács ipari osztálya a rexx delkezésre álló adatok alap- ián az éves terv teljesítésének rangsorát a következőkben állapította meg: 1. Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító Valia.at, 2- Bácskisku..megyei Nyomda Vállalat, 3. Bajai Mészégető Vállalat 2-es számú kemencéje. 4. Bajai Patyo-at Mosoda Kelmefestő és Vegytisztító Vá kdat. Az é-enjáró üzemek dolgo zói vállalásuk idő előtti teljesítésével megmutatták sze- rétetüket és ragaszkodásukat a szövi, t nép és nagv vezető ie, Sztálin elvtárs iránt. Egyes Ü emekben azonban a verseng lendülete még nem kielégítő. Hiányzik a komgondosabb. még alaposabb, méO türelmesebb felvilágosító munkára van szükség! Ez különösen azokban a községekben fontos, ahol a begyűjtendő napi mennyisé- g t. nem adják be. Igen sok községben tojásban és ba romfiban ezéx't a heti emelkedés al'g egykét százalék- Különösen a dunavecsd és a ipunisták és szakszervezeti bizalmiak harcossáaa és fel' világosító munkája. Most a íiátralévő időben minden erő vei arra kell törekedni, hogy a lemaradó üz.mek is a jó munkaszervezésen keresztül biztosítsák az évi terv teljesítését. Nagy feladat vár a helyf- ioari vállalatok dogozó'ra is. m rt felemelt tervük teljesítésén dolgoznak. A párt által kitűzött feladatokat helyi; ipari vállalataink dolgozói esek akkor tudják sikeresen valóx’aváltani. ha továbbfejlesztik a v?rseuvt és legyő zik mindazokat a nehézségeket, melyek- a terv teljesíté- cét akadályozzák. Az üzemek ve-etői mérjék fel, mely területen van lemaradás és elsősorban ot* te' véltenyked,jenek. A hátralévő dobén mindi-n na not, órát alaposan fel kell használni a döntő tervév győzelmes befejezése érdekében. Bátran és kommunista módon kell cselekedni a M-gvei Téglagyár Egyesülésnél. a Bajai Faárukészítő Vállalatnál, a Ba; iái Motor é« a Kecskeméti Finommechanikai Vállalatnál a dolgozóknak, hogv éves tervüket ígéretükhöz híven december 21-re valórayáltsák, A kr tika és önkritika fegyverének alkalmazásával a iövöévi terv teljesítéséért A Bajai Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal dolgozói termelési értekezleten vitatták meg 1953. évi feladataikat. ozvald Sándor, a kitűző- brigád vezetője az értekezleten arról beszélt, hogy az 1952. év terme és* éi'tekezle: ein igen kevés alkalommal került sor a kritika és önkritika fegyveré nek alkalmazására. Ez hátrál tatta a fizikai és műszaki dot gőzök közötti kapcsolat etmé. tyitését. Az elkövetkezendő év eredményeit csak a kapcsolat szorosabbra fűzése ludja még eredményesebbé tenni Kiász József lakatosbrigádvezető arx'a a hibára mutatott rá, mely a motoros vizijármüvek hanyag kezeléséből eredtek. Nem egy Bzer hátráltatta ez a hiányosság a sürgős és azonnali muait» elvégzését. Bajai György szintén a kritika és önkritika fegyverének alkalmazásáról tzo t, mint a szocializmust építő munkánk lendítő motorjáról. A bátor és épitö bírálat nagyuan segíti a munka eredményességét, a hibák kiküszöbölését. kecskeméti járásban az elmúlt héten olyan minimális mennyiségű tojást gyűjtöttek be. hogy a beadott menynyi ség még egy százalékkal sem emelte a? évi tervet. A haromf begyűjtésben sem gyorsabb az ütem. Ha követjük az élenjáró megye begyűjtési módszerét ha a legsiircősehben felszámoljuk a megalkuvás mindenféle formáit, akkor megyénk is december 21-én jelentheti Rákosi elvtársnak, hogy Sztá-in eivtárs születés' napjára mindeu részletében telj sítettük a begyűjtő« ter vét. községeinkben nincs egyetlen hátralékos, aki ■ adósággal lépne át az újév küszöbén!