Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-19 / 246. szám

> A győzelembe vetett kittéi Sztálin elvtárs bes2éaének visszhangja a kecskeméti do'gozók között Az SZKP XIX. kongresszusán szólásra emelkedett a népek, a béke lángeszű vezére, ■Sztálin elvtárs. Utat mutató szavait azóta a világ minden táján a békeharcosok mil iői olvassák és tanulmányozzák Olvassák és tanulják, hisz hozzájuk, róluk szólt, harcos útjukrói, biztos, szebb jövőjükről. A mi népünk, amely felemelkedésének sza­vakban ki nem fejezhető annyi nagyszerű ajándékát, mindenekelőtt szabadságát kapta Sztálin elvtárstól, most az üzemekben és az otthonaikban, a földeken és az isko ák. ban fogadalommal pecsételi meg: méltó lesz arra a bizalomra, amellyel a világ dolgo­zóinak nagy tanítója, Sztálin e^társ kitüntette. Milliók fogadják meg, hogy úgy dolgoz, nak és harcolnak a n pék és maguk jövőjéért, hogy a Rákosi elvtárs ve­zette „rohambrigád“ is egyre biztosabb erőd legyen a népek szabadságáért és a békéért folyo harcban. A kecskeméti gépállomáson Is röpgyüldsen ismertették Sztálin eivtárs beszédét. A röpgyülcs egyik hozzászólójá­val, Fazekas Menyhért igazga tóval beszélgetünk. — Felelős . vagyok a gép állomáson dolgozo elvtársakért Sztálin elvtárs beszéde ■ szá­momra a áhúzta azt a felelőssé get, amely a mi gépállomásun­kon is nyukszik a Dékeharcban. Úgy érzem, elsősorban példa mutatásommal, neveiömunkám- mal kell nagyobb. rendet na — Nekem — mondja Stefan Sôzsemé, Csongrádi-utca 7. sz. alatt lakó asszony — az ra­gadta meg legjobban a figyelme­met Sztálin elvtárs beszédéből, hogy az egyes országok népei­nek békeharca nemcsak á ma gyobb fegyelmet biztosítani. A gépállomások közti versenyben a 12. heiyen vagyunk. őszi tervünknek Közel , a felét telje­sítettük. Fokozom az ellenőr­zést, elősegítem a verseny­szellem kialakulását, nem hu­nyok szemet semmiféle lazaság felett, hogy minél nagyobb eredményeket érjünk -el. Sztá in élvtárs szavaiból azt tanultam: a jövőben még nagyobb felelős­séggel védjük eredményeinket, minden becsületes dolgozót jobb eredményekre bírjunk. ­guk, hanem az egész béketábor erősítését jelenük. Azóta vi'á gosabban látom, hogy például az olasz földnélküli parasztok Gen­fiünket is erősítenek harcukkal Arra gondolok, hogy nekünk is úgy keli együttéreznüals a békéért harcoló népekkel, mint azt a Szovjetunió tette és teszi. Megtisztelő feladat a „rohambrigádban" jó harcosnak lenni-I- Sztá in elvtárs hazánkról úgy beszélt — magyarázza fisikla János, Rigó-utca 1. szám alatti dolgozó, — mint új „rohambrigád“-ról. Ebben a rohambrigádban nagy és meg­tisztelő feladat jó harcosnak lennie — Sztálin elvtárs kongresszusi beszéde megmutata, mi-yen hatalmas erő a dolgozó emberek, milyen lebírhatatlan ereje áli a szovjet emberek mö­gött. A beszéd megvilágította, hogy a világ békeszeretó emb'* rei azért támogatják a Szovjet unió békeharcát mert a Szov jetunió Kommunista Pártjának érdekei nem állanak ellentétben a »békeszeretö népek érdekei­vel, hanem ellenkezőleg, eggyé forrnak azokkal. A mi gépállomásunk is felelős A világ népeinek békeharca a mi békénk erősítését is jelenti Haladéktalanul fejezzük ke az eszi vetést A napokban értékelték, ki a megyei tanácsok vezetői a Pe«t, megye és Bács-Kiskun megye között kötött évi ver- senyszerződés alapián az ed­dig elért eredményeket.. Az értékeiéig alkalmával megálla­pították, hogy megyénket az őszi munkák vonalán jelentősen meg­előzte Pest megye A vetőszántáíban 22 százalék­kal- a búzavetésben 26 száza­lékkal, a rozsvetésben 18 szá­zalékkal maradtunk le ver­senytársunk mögött, A lemaradás oka nem a „természeti körülményekben”, hanem abban rejlik, hogy megyénkben legtöbb helyen gyenge a pártszervezetek felvilágosító, népnevelő­munkája s a tanácsok nem lépnek fel harcosan, eré­lyesen a míniszlertanács határozatának végrehajtá­sáért, a mulasztások sür­gős pótlásáért, az őszi szántás-vetés gyors befeje­zéséért, A természeti adottságaink egyformák Pest megyével.. A tavasszal és nyáron az időjá­rás is egyforma csapadéksze­gény vo.t, azonosak voltak a termésátlagok is. Tehát nem lehet hivatkozni a természeti körülményekre. Megyénkben községi párt- szervezeteink es tanácsaink még mindig elhanyagolják a népnevelő munkát. Legtöbb helyen a népnevelők nem lá­togatják meg kora reggelen­ként, vagy késő esténként a dolgozó parasztokat és nem győzik me™ őket a korai vi­tás előnyeiről. A népnevelők nem beszél, uck a kulákok aknamunká­járól. A. községi pártszervezetek legtöbb be.yen nem .vonják be a népnevelő munkába az élenjáró dolgozó parasztokat. Községi pártszervezeteink munkájában még mindig nincs meg az a harci szellem, melynek jellemezni kellene a kemény feladatokkal küzdő. kommunisták munkáját. — Öregcsertőn a tanácselnök p • maga is úgy nyilatkozott még egy héttel ezelőtt, hogy ..rá­érünk iné g a vetéssel”. Úszó­don 10-ig még egv hold bú­zát sem vetettek el. Ez is bi­zonyítja. hogy községi taná­csaink vezetői sok hetven nem érzik át .felelősségüket az őszi .munkák ideiében való elvégzésével kapcsolatban, ,é- lektelenül. bürokratikusán kezelik ezt a kérdést. Nem hajtják végre, a miniszterta­nács utasításait, formálisan kezelik a párt- és a kormány" határozatokat. Ez a lélektelen, büro­kratikus munka jellemzi az elmaradt járásokban a já­rási tanácsok munkáját is. A járási tanácsok nem tá­mogatják kellőképp a köz­ségi tanácsokat a munka-, ban. Mindezekből fakad, hogv megyénkben gyengén folyik a verseny, az eleven mozgató- erő. A megyei tanácsnál sines gazdája a versenynek, de nem jobb a helyzet a járásokná sem, Egy-két járás kivételé­vel a járási tanácsok nem tartják s~ámon a községek és a termelőszövetkezetek ver­senyeredményeit. Itt az ideje, hogv végre fel­számol juk »ezeket a hibákat é* meggyorsuljon megyénkben n vetés. Most drága minden óra, minden peré. Maradékta­lanul ki kell használni minden időtj hogy minél hamarabb földben legyen a rozs és a búza magva, hogy megyénk­ben is joggal mondhatjuk: uz őszi szántás, vetéssel meg­teremtettük a jövőévi jó ter­més egyik legbiztosabb alap­iát. A megyei tanács legutóbbi értékelése szerint az őszi munkáknál a megyei ver- eenyben a következő a sor­rendi 1. Kecskemét város, 93 szá­zalék, tanácselnök: Szelepcsényi Imre. 2. Kecskeméti járás, 76.3 szá­zalék, tanácselnök: Szabó Já­nos. 3. Kiskőrösi járás, 76.1 szá­zalék, tanácselnök: FiMöp Gyu- *»• 4. Kiskunfélegyházi járás, 68.8 százalék, tanácselnök : Beiényi István. 5. Kiskunhalasi járás, 41 szá­zalék, tanácselnök: Bugyik ágostonné. 6. Kunszentmiklósl járás, 32.2 százalék, tanácselnök: Heller Ferenc. 7. Dunavecsei járás, 30 szá­zalék, tanácselnök: Máriái Mihály. 8. Bácsalmási járás, 25 szá­zalék, tanácselnök; Ungor Er­zsébet. 9. Baja város, 18 százalék, tanácselnök: Farkas Juhárna. 10. Kalocsai járás, 17 szá zalék, tanácselnök : Farkas József, H. Bajai járás, 11 százalék, tanácselnök : Osztermann Béla. Fiatalok harcoljatok a* őszi terv sikeres végrehajtásáért 1951-ben kerültem a bácsbokodi gépállomásra, y [int DISZ- fiatal, igyekeztem jó munkát végezni. Három hónap eltelte után az a kitüntetés ért, hogy segédvezető lehettem. Minden­kor azon voltam, hogy minél jobban elsajátítsam a traktor- vezetést és megismerkedjem a gép minden részével. Igyekezetemnek meg is let: a jutalma. Az őszi munkák­nál már felelős vezető lettem. Igyekszem jó munkát végezni. Tavaszi tervemet is 264 százalékra teljesítettem. Elhatároz­tam, hogy őszi tervemet is túlteljesítem. 1 Fiatalok! Harcoljatok valamennyien az őszi terv sikeres vaióraváitásáért. Legyetek állhatatos harcosai a szocializmu; építésének, # Priszünger János BíSZ-tag. Bácsbokodi Német Ferencné békeküldött lett Német Ferencné, a Bajai Konfekcióüzeni gépmunká­sa. A dolgozók büszkén tekintenek rá. Különösen a fiata­lok. Olyan asszonynak ismerik, alti mindenkor helytáll adott szavának. Mielőtt valamit elhatározna. Számvetést csinál. Csak azután m Mája ki a végső szót. Így csdekedett, amikor váliaUa, hogy eredményeit 120 százalékról 130 százalékra emeli. 135 százalékra teljesítette. És ezt állandósította. Akkor is .számvetést csinált, amikor azt hallotta, hogy üzemüknek feltörő eredményeit a 100 százalékon alul teljesítők fékezik. Kiszámította, ]la csak tíz 100 százalékon alul teljesítő társának adja át munka- módszerét, az üzem havi terv teljesítését 1—2 százalékkal emelheti: Hegedűs Magda azóta is büszke Németnére■ — Neki köszönhetem, hogy nem keil tovább szégyen­keznem. Legbüszkébb azonban arra vagyok, hoav a havi tervteljesítések növekvő eredményeiben, ott van az én munkateljesítésem eredménye is. * Német Ferencné nem csak a termelésben mutat példát, hanem' a tanulásban, oktatásban is. DISZ politikai iskola- vezető. Ezenfelül pártcs yportbiz«lmi. Ha az ütem fiataljairól van szó, Német né soha sem mulasztja, el megemlíteni; — Úgy szeretem őket, mint saját gyerekeimet. Két lánya közül az egyik « szegedi egyetemen vég-} tanulmányait. A másik az általános iskola szín jeles kis úttörő vattása. Némethiének a múlt sokkal adósa- Epén azért, ha csak szerét ejti, könyv van kezében és tanul. Tanulásra ok­tatja a fiatalokat is. Az elmélet, a tudás ott lesz minden­kor munkátok eredményeiben. A tudás fegyver, melyet az életben éppenúgy hasznosítani tudtok, mint a gépek, a munkapad y1$ mellett.. Mikor az üzemben megtudták, hogy a béke értekezlet en ott lesz az ő küldöttük is, minden tekintet Némethiét ke- rest**. * — Ő ic*8 a legméltcbb, hogy bennünket képviseljen, » így történt, hogy a békckisgyűlésen Várnagy József- né ajkairól hangzott el elsőnek: — Békckiitdöttünknek Német Ferencnél ajánlom. Dörgő taps v0;t a felelet. Heiszki Irén mea megtol­dotta: — Uf'n gondoljuk, hogy aki példamutató a munkában> aki termelési eredményeivel lelkesít bennünket, annak ott van a helye azok között, akik mindnyájunk békeakaratát képviselik. Mindnyájunk helyett ő kiáltsa; soha többet há­borútI — Én mea csak azt szeret néni mondani. — szólott Gyű« rákovics JiVia, — hogy békeküldöttünket ne engedjük cl üres kézzel. Hanem úgy, ahogyan annak rendje és módja. Vigye tarsolyában a mi elhatározásunkat; jobb munkával, növekvő eredményeinkkel erősítjük a béketábor erejét. , Valaki azt mondja; az ígéret szép szó, ha betartjáki úgy ió- Á fogadalom erőteljesebb, ha írásba, foglalják. Percek sem telnek és gy űlnek már a "Alapok a feli , jegyett fogadalmakkal■ Egy kis tasakba gyűjtik­Fogadalmuk így válik békevédelmi szerződéssé. Megyei versenyhíradó Akikre büszkék vagyunk Példamutató községek az őszi munkákban: a kecskeméti já­rásban: Tiszakécske, Lajosmi zse, Lászlófalva. A kiskőrösi já­rásban: Pirtó, Csengőd, Bőesa. A kiskunfélegyházi járásban: Csolyóspálos, Kiskunmajsa, Kunszállás. A kiskunha asi já­rásban: Zsanaeresztő, Harka- kötöny, Kelebia, A kunszent- mlklósi járásban: Kunadacs, Kunpeszér, Tass. A dunavecsei járásban: Apostag, Dunaegyhá- za, Ordas. A bácsalmási járás­ban: Csikéria, Katymár A kalo­csai járásban: Bátya, Hajós, Foktő. A bajai járásban: Vas­kút, Bácsbokod, Gara. Élenjáró termelöcsoportok: a kecskeméti járásban: a bugaci Béke, a lajosmizsei Saliai és a városföldi Dózsa. A kiskőrösi járásban: az akasztói Arany Kalász. A kiskunfélegyházi já. rásban : a kiskunmajsai Petőfi, a csolyóspá’osi Lenin és Béke, valamint a petöfiszállási Béke A kiskunhalasi járásban: a göböljárási Petőfi és a tompái Szabadság. A kunszentnükiósi járásban: a szabadszállási Petőfi és a tassi Petőfi. A dunavecsei járásban: a hartai Lenin, a szalkszentmártoni Békéért és a hartai Béke. A bácsalmási já rásban: a madaras! Dózsa és Kossuth. A kalocsai járásban: a hajósi Vörös Csillag, a dusnoki Munkás-Paraszt Szövetség és az öregcsertői Béke, A bajai já­rásban: a vaskúti Dózsa, dá- vodi Uj Élet és a bácsbokodi Uj Élet, Akik miatt sxégyenkesnünk kelt Községek, amelyek lemarad­tak az őszi munkákban: a kecs­keméti járásban: Iíunbaracs, Orgovány, Ladánybene. A kis­kőrösi járásban: Soitszentimre, Soltvadkert, Császártöltés. — A kiskunfélegyházi járásban : Alpár, Gátér, Tiszaújfalu. A kiskunhalasi járásban: János, halma, Borota, Rém. A Kuii- szentmiklósi járásban: Szabad­szállás, Fühipszállás, Kunszent- miklós. A dunavecsei járásban: Dunapataj, Solt, Dunatetétlen, A bácsalmási járásban: Műté­téibe, Tataháza. A kalocsai já­rásban: Szakmár, ■ Dusrok, Fájsz. A bajai járásban; Sze­relnie, Felsőszentiván, Sükösd.. Elmaradt termelőcsoportok: a. kecskeméti járásban: a bugaci József Attila, a jakabszálláM Vörös Csillag és a nyárlőrinci Haladás. A kiskőrösi járásban : a kaskantyúi Vörös Október, a kiskőrösi József Attila és a csengődi Lenin. A kiskun- félegyházi járásban: a petőfi- száüási Kossuth, a kiskun­félegyházi Dózsa és Lenin. A kiskunhalasi járásban: a barka- kötönyi Petőfi, a kelebiai Vö­rös Csillag és a kéleslialmí Bástya. A kunszeutmlklOsi já­rásban: a fülöpszállásí Dózsa. A dunavecsei járásban : az apostngi Dózsa, soiti Petőfi cs dunavecsei Alkotmány. A bácsalmási járás-' ban: a katymári Béke. A kalo­csai járásban: a szakmári Kos-1 suth, a miskei Táncsics és a, foktői Béke. A bajai járásban: a bajai Micsurin, a szeremlei Kossuth és a sükösdi Vö-, Zászló^ 1

Next

/
Thumbnails
Contents