Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-13 / 215. szám

Párt és p á r t é I» i t é s Pártproimgaiiiliiíitmik lenni : megüi/ielő pártfeiadat PÁRTUNK POLITIKAI BIZOTTSÁGA .iúnius 5-i .határozatának . értőimében megyénkben is folyik a pártpropagandisták képzése, felkészítésük az ú.i oktatási évre- Erre a múlt évnél ala" posabb felkészítésre égetően szükség vám mert a Politikai Bizottság határozata, a Központi Vezetőség júnlus 27—28-i határozatai * minden eddiginél keményebb felada­tok elé állít.iák propagandis­táinkat. Nagymértékben fo­kozódott a felelősségünk a ránkbízott káderek szocialista öntudatban és magatartás­ban* hazafias kötelességtel" lesítésben való fejlődésért­­ezzel együtt pártunk határo­zatainak maradéktalan, meg­valósításáért-Pártunk II. kongresszusá­nak határozatai a felemelt ötéves terv megvalósítása- a Szocializmus alapjai felépíté­sének meggyorsítását és béke védelmi felkészültségünk fokozását döntő feladatként állítják dolgozó népünk elé. Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével. a Szovjetunió sokoldalú támogatásával mi­­né! gyorsabb . ütemben akarjuk fejleszteni gazdasági és kulturális életünket. Mielőbb meg akarjuk valósí­tani minden igaz hazafi leg­forróbb vágvát: a .szocialista Magyarországot-Az imperialisták és csatló­saik rettegnek nagyszerű célkitűzéseink megvalósítá­sától- Lázas ütemben készül­nek tehát hatalmuk és pro­fitjuk biztosítása érdekében a harmadik világháború kirobbantására. EZZEL SZEMBEN NE­KÜNK még jobban fel kell készülnünk, hogy megvédjük eddigi eredményeinket és biztosítsuk további célkitűzé­seink megvalósítását. Ebhez a honvédség, hadfelszerelé­sünk erődítése mellett döntő feiadaf. hogy fokozottabban mozgósítsuk egész dolgozó népünket hazánk további erő­sítéséhez, békevédelmi felké­­szültségünk fokozásához szükséges valamennyi feladat maradéktalan és fegyelmezett végrehajtásához. A fenti feladatokat csak az osztályellenséggel szenmen az eddiginél keményebb, kö­vetkezetesebb harc útján, az opportunizmus teljes felszá­molásával tudjuk megvalósí­tani. A PROPAGANDISTÁK­NAK ezt a harcot döntően most az ellenséges Ideológiák, káros nézetek elleni éles harc és a párttagság, de egész dol­gozó népünknek a szociálisa hazafiság és proletár nem­zetköziség (szellemében való nevelés formájában kell vin­ni. Az osztályellenség ugyan. Is most fokozottabban a ma­ga ideológiájának terjeszté­sén keresztül igyekszik meg­nyerni kártevő céljainak a politikailag még nem eléggé felvilágosult dolgozókat. — Ezen keresztül fékezi a mun­­kalendületet, mérgezi a dol­gozók hangulatát, lazítja a fegyelmet, lassítja minden új, haladó elemnek a kibon­takozását, vagyis minden vo­nalon akadályozza fejlődé­sünket. A politikai nevelőmunka fokozására az ezzel kapcsola­tos tennivalókra Központi Vezetőségünk már említett ülése és a Politikai Bizottság június 5-i határozata hívja fel a figyelmünket. Horváth elvtárs megállapítja,: hogy fejlődésünkben olvan sza­kaszhoz érkeztünk, ahonnan csak a szocialista öntudat, magatartás* fegyelem mat színvonalának jelentős eme­lésével juthatunk tovább, — Csak így tarthatjuk és fo­kozhatjuk a szocializmus épí­tés inek ütemét, ,<Ncm keve­sebb, mint a szocializmus győzelme fuga ettől,” A Politikai Bizottság hatá­rozata szerint pedig ,>párt­­oktatásunkat fokozottabban a kommunista nevetés szolgála­tába kell állítani,” A bui'zSoá ideológia a leg­különbözőbb formában jele­nik meg és hatol a dolgozó tömegek közé. Jelentkezik mint szoci áldemokratizmus, klerikálizmus, vallásos ideo­lógia, opportunizmus, nacio­nalizmus, sovinizmus, koz­­mopoütizmus stb. Nekünk propagandistáknak az ideológiai fronton vlvoU osztályharc vonalán az a fel' adatunk, hogy elsősorban mi magunk értsük meg ezeknek az ellenséges ideológiai for­máknak és nézeteknek jelen­tőségét, legyünk tisztában fogalmukkal. Lássuk meg ká­ros voltukat, ismerjük fel, hogy melyik milyen gyöke­rekből táplálkozik, Fel ke l ismerni konkrét megnyilvá­nulásukat saját magunkban és hallgatóinkban, továbbá munkaterületünkön is- A fel­ismerésen túlmenően be kell bizonyítani hallgatóinknak, hogy mennyire károsak ezek a mézetek, milyen az ellen, ségnek hasznos és minden dolgozóra káros következmé­nyek folynak belőlük, ha nem számolják fel őket. Meg kell győzni a hallgatóinkat a he­lyes álláspontról, vagyis _ a szocialista ideológiát kell át­ültetnünk a fejükbe. Bárhol, bárkinél tapaszta­lunk ellenséges nézet meg­nyilvánulását, azonnaj hatá­rozottan, élesen fei kell lépni ezzel szemben és bebizonyíta­ni pártunk álláspontjának a helyességét. Soha ne téves­szük szem elől- hogy a mi eszméinket csak az ellensé­ges nézetek elleni komoly, szívós harc út.ián tudjuk be­vinni a dolgozók tudatába. PÁRTTAGJAINKAT fo­kozatosan meg kell szabadí­tanunk mindenféle maradi ellenséges nézettől és egyút­tal fel kell fegyvereznünk őket és minden népnevelőn­ket is> azokkal az ideológiai és módszertani fegyverekkel, amelyek segítségével a hall­gatóink a dolgozók széles tö­megeiben fel tudják számol­ni az ellenséges ideológia be­folyását. Itt döntő, hogy ne­velő, oktató munkánk ered­ményeképpen hallgatóink g szavak melletti „tettekkel is agitáljanak”, így tudják meg­győzni a tömegeket a mi ideológiánk helyességérő:, ezen keresztül szilárdítják pártunk tömegkapcsolatait és meggyőzésükkel gyorsítani tudják dolgozó népünket a termelési és állami fegyelem, áldozatvállalás fokozására- Ezen keresztül lesznek képe­­sek lelkesíteni a szocialista hazafisággal járó kötelezett­ségek teljesítéséhez nagyobb erőfeszítésekre, Párttagságunk nevelése, mozgósítása során az ellen­séges nézetekkel szembeállít­va a mi eszméinket, »mindezt alá kell támasztani a, szocia­lizmus és kommunizmus, az emberisén boldog jövőjének feltárásával, melynek nagy­szerű távlatai méa hatalma­sabb teljesítményekre lelke­sítik a dolgozó tömegeket” Különösen fontos, hogy hallgatóinkat a szocialista hazafiság — proletár nemzet­köziség szellemében neveljük- Itt feltétlenül célravezető módszer lesz, ha, a fogalmak tisztázásán, világos megma­gyarázásán túl egyes hallga. tok, egyes dolgozók magatar­tásán keresztül szemléltetjük a szocialista hazafiság és pro ietár nemzetköziség konkrét példáját, ezenkívül egyes hallgatóinkat megbíráljuk a szocialista hazafiság és Pro­letár nemzetköziség követel­ményeivel ellenkező maga­tartása, állásfoglalása miatt, mint nem jó hazafit. A szov­jet szépirodalom- film is ren­geteg példát szolgáltat az idevonatkoztató szemlélte­tésre, amit feltétlenül fel keJ használnunk, szervesen be­építve az egyes témákba. TOVÁBBI /FEJLŐDÉ­SÜNK alapvetően a politikai nevelőmunka, a párttagság és dolgozó népünk öntudata, Színvonalának fokozásától függ. Ennek a feladatnak megoldása döntően a propa­gandisták kezébe van letéve- Igen komoly és felelősségtel­jes, éppen ezért igen meg­tisztelő feladat pártpropa­gandistának lenni- Szívós és türelmes, de egyben kemény és harcos munkát kell végez­nünk, hogy elérjük a pártunk által tőlünk várt eredménye, két. Mindannyiunknak éreznünk kell a fokozottabb felelőssé­get hazánk további erősödé­séért, a szocialista építés út­ján való fejlődésért, mert hi­szen nevelő munkánknak ezt kell eredményeznie. Ennek a megtisztelő és fe­lelősségteljes megbízatásnak csak úgy tudunk megfelelni, ha elsősorban mi magunk mutatunk jó példát a hallga­tóink számára* abban, amire tanítjuk és neveljük őket■ — Ha minden foglalkozásra alaposan felkészülünk, elmé; leti. eszmei és módszertani vonalon és ha állandóan fo­kozzuk politikai képzetsé­günket, és általános művelt­ségünket is. Segíteni kell köz. vétlenül egyénileg is- hallga­tóinkat a felkészülésükben. fejlődésükben. Állandóan ja­vítani kell propagandámon kánk tartalmát elvi, eszmei szempontból, rá kell nevelni hallgatóinkat az elmélet he lyes alkalmazására, felhasz­nálására, a gyakorlati mun­kájukban. Akkor felelünk meg a pártunk által belénk helyezett bizalomnak, hn minden hallgatónkat öntuda­tos, fegyelmezett, következe­tesen. osztályharcos kommu­nistává, igaz hazafivá nevel­jük,; NYÁMADI JÓZSEF propagandista; Kiskunfélegyháza, MEGJELELT a Pártépítés szeptember havi száma, melynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki; A SZK(b)F XIX, kongresszu. sának összehívása. Fokozzuk a kommunisták példamutatását! Nagy Antal; A pártmegbi­­zások jelentőségéről. . Németi József: Harcban a Központi Vezetőség határozatá­nak végrehajtásáért* Fokozzuk pártmunkásaink képzettségét! Gábor Zoltán,; A pártoktatás előkészítése a Vörös Osillag. traktprgy árban, Fordítsunk nagyobb gondot a tag- és tagjelöltfelvételi munkára! 33 cikkek mellett még számos más fontos pikket közöl az MDF Központi Vezetősége Szer­vező Bizottságának kiadásá­­ban megjelent folyóirat. Amerikai bizottság' alakult az ázsiai és csendesóceáni béke* értekezleten való részvétel előkészítésére New York. (MTI) Kiemelkedő amerikai szemé­lyiségek bizottságot alakítot­tak, amelynek célja kihar­colni, hogy az amerikai nép képviseltethesse magát az ázsiai és csendesőceáni békeértekez. létén ■—■ jelenti a newyorki „Daily Worker“, -__» , A bizottság tagjai a többi között: Howard Fast, Kenneth R. Forbes lelkész, Albert B. Kahn, Paul Robeson, Az előkészítő bizottság 25 én „New York—Peking békegyü­­iést“ tart. A Nemzetközi Diákszövetség 6. tanácsülésének felhívása a világ diákságához Bukarest. (TASZSZ) A Nemzetközi Diákszövetség 6* tanácsülése a Bécsben megren­dezendő békekongresszusával kapcsolatban felhívást intézett a világ összes diákjaihoz. Napról.napra nő és szélesedik a népek békemozgalma. A vi­lág népeivel együtt a diákok széles tömegei is résztvesznek a békéért, a háború veszélyé­nek elhárításáért vívott harc­ban — állapítja meg a felhí­vás, majd így folytatja: Világ diákjai! Tevékenyen vegyetek részt a népek békekongresszusának előkészítésében! Szervezzetek gyűléseket minden egyetem minden fakultásában és min­den kollégiumban! Vegyetek részt a küldöttek megválasztá­sában, akik a tt javaslataim, kát képviselik a nepek béke­kongresszusán, Ez a kongresszus a ti szívügyetek is, mivel új lépés előre annak a hábo­rúnak elhárításáért vívott harc. ban, amely terveitek meghiúsí­tásával és életetek elpusztítása, val fenyeget. (MTI) Az amerikai légibanditák folytatják a békés koreai városok és falvak barbár bombázását Phenjan, (TASZSZ) Az ame­rikai légikalózok újabb heve« bombatámadást intéztek a Tja­­gan-tartományban lévő Kon. csen város ellen, amelyet 1950. őszén napalmbombákkal már szétromboltak és felperzseltek. Az amerikai légibanditák folytatják Phenjannak és kör­nyékének kíméletlen bombázá­sát. Szeptember 9-én 18 B. 29.es mintájú bombázógép tá­madta Phenjan észaai kerüle­teit. A gépek mintegy hatszáz bombát dobtak le. Szeptember 10-én B. 29-es mintájú gépek Dél-Phenjan tartomány Tedong körzetében békés falvakat bom­báztak. Több falut rombadön. töttek és felperzseltek, sok bé­kés lakost, köztük nőket és gyermekeket megöltek, vagy megsebesítettek, ugyanakkor megsemmisítettek többezer phen rizs- és kaoliang.vetést (egy phen 3.31 négyzetméter), amerikai lökhajtásos bomba­vető- és vadászgépek újabb Szeptember 10-én nappal barbár támadást intéztek Phen­jan délnyugati kerülete ellen (MTI) Tito nyilatkozata a görög inoimrclio­­fasisztákkal és a török reakciósokkal való egy ült működésről London. (MTI) A Londoni Rádió jelenti, hogy Tito szer. dán egy tengerészeti díszszem­lén mondott beszédében Jugo­szlávia, Görög, és Törökország viszonyával foglalkozva kije. len tette, hogy |,,kész összehan­golni terveit; a görög és török kormány terveivel", jővö héten Athénbe és Ankarába induló titőlsta katonai misszió — mint mondotta — előkészíti azokat a tárgyalásokat, ame­lyek e terv -„összehangolására“ irányulnak. Tito azt is hangsú­lyozta, hogy 4,Jugoszlávia a nyugati védelmi közösséghez tartozik,“ (MTI) Hírek a népi demokráciákból Sikerrel végzik a mezei munkákat a hős koreai parasztok Juüusban és augusztusban az amerikai légierő kegyet­len támadásokat hajtott vég­re a koreai falvak ellen. A koreai dolgozó parasztok, válaszul az amerikai beavat­kozók gaztetteire, megkétsze­rezték erőfeszítéseiket. Annak ellenére, hogy az amerikai repülőgépek botnbá kát szórnak és gépfegyver­­tüzet zúdítanak a földeken dolgozó parasztokra a csu* miz aratása és!cséolése gyor­sabb ütemben é« nagyobb si­kerrel halad, mint a múlt évben- Minden jitt megkezdő dött a szénakabzáláe. Megnyitották Csungkingban a „Dolgozók kultúrpalotájá“-t A pekingi lapjelentés sze­­rint Csungkingban, Délnyu­­gaf-Kíua ipari központjában, megnyitották a „Dolgozók kuitúrpalotójá”4i Chungking népe örömmel ünnepelte a kultúrpalota megnyitását. A kultúrpalota építését, a mrdt év júliusában kezdték meg. Húszezer új miunkáslakúst építenek Sanghajban Sanghajban új munkás­­lakások építését kezdték meg- A sanghaji lakásépítési terv húszezer munkáslaká* építé­sét irányozta elő, Äz új mun­­kásiakásokat a hatalmas .vá­ros kilenc különböző kövüle­tében építik fel. A sanghajl viárosi tanács eddig több, mint ezer élmu’-v káscsaládot helyezett el 167 új, kétemeletes házban.

Next

/
Thumbnails
Contents