Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. augusztus (7. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-17 / 193. szám
I*árt és pártépítés A pártoktatás előkészítésének néhány tapasztalata À Politikai Bizottság 1952 június 5-t határozata a pártoktatásról igen komoly feladat elé állította pártbizottságainkat. A nártoktatás 1952- 53. évi terve ugyanis kimondja, hogy a párttagság 50—55 százalékát, a DISZ-tagságnak pedig 30 százalékát kell bevonni a szervezett pártoktatásba. A döntő fe.adat az 1952- 53-as évben nagyrészt a propagandistákra hárul, akiknek helyes kiválasztásától, felkészülésétől függ majd a pártoktatás színvonalának további emelése, a párttagság kom munista szellemben való fokozottabb nevelése. Mit mutatnak a tavalyi tapasztalatok? Azt igazolják, ha nem végeznek pártbizottságaink alapos, körültekintő munkát a propagandisták kiválasztásánál, ennek káros következménye a lemorzsolódásban, a pártpropaganda elsekélyesedésében fog megmutatkozni, Akad nem egy pártbizottság, amely nem tartja szem előtt azt a fonto« követei ményt. hogy propagandamun kára a legképzettebb párttagokat, fej.ett és művelt kommunistákat kell beosztani, akik a velük való szeméiyee beszélgetés következtében megtisztelő pártmegtjizatás- nak tekintik a proDaganda- üjunkát. Bár néhány járási és községi pártbizottság kezdi job ban Szívügyének tekinteni a propagandamunkával _ való törődést, mégis jellemző az. hogy vártbl*ottsálaink a pro pagundisták kiválasztásánál' nem tartják fontosnak, hogy velük személyesen beszéljenek meghallgassák kívánságaikat, ismertessék a propagandista munka szerepét és jelentőségét, hogy elmélyítsék bennük a propagandista munka megtisztelő feladatát. Mivel ezek a fontos kérdések több esetben figyelmen kívül maradtak, azt a káros következményt vonták maguk után, hogy a kiválogatás sok párt bizottság munkájában bü rokratiku> jelleget öltött, amely nem a minőségre, hanem számsz-érűségre törekedett. Ez mutatkozik meg legkirívóbban Kecskemét városnál. a kiskunhalasi, kunszenU miklósi és dunapecsei járá sokban, de másutt is vannak ilyen jelenségek, A pártbizottságok sokszor Bem veszik figyelembe az alapszervezetek javaslatait, melynek következtében a propagandisták kiválogatásánál olyan hibák merültek fék hogy előképzettség nélkül ke rültek elvtársak propaganda-, munkára, holott, az oktatási határozat szerint, úi propa gandistákat legfeljebb a kö eépfokú politikai iskola hallgatói közül lehet kiválasztani, ennél alacsonyabb színvo balról nem lehet jelölni senkit a propaganda munkára. Hogy a pártbizottságok ezen a téren nem végeztek alapos, körültekintő munkát, ^zt bi zonyítju a két bentlakásos tanfolyam összetételei ahová 81 propagandistát úgy kü d tpk be- hogy semmiféle előképzettségük nincs. Negyven elvtársnak pedig csak . alapfokú politikai iskolai képzettsége yap. Ez azt_ mutatja hogy a pártbizottságok a minőséget nem tartották *zem- elött, csak a számszerűségre törekedtek, mCIv azután az éberség eltimpitlá*át. is ered- ményezi. Kiskunfélegyházán a városi'pártbizottság olyan egyént vont be propaganda- tanfulyamra, aki ellen rend őri elírás van folyamatban. Jelöltek olyat is, akjvel széniben erkölcsi magatartás terén merült fel kifogás. A kalocsai járásból pedig tagjelöl tét is javasoltak propagandamunkára, A propagandista tanfolyamok beindulása biztató a bajai járásban, Kalocsa városban, ■hol a hallgatók 9(W95 száza lókban vesznek részt az előadásokon. Ellenben rossz képét mutat a tanfolyam beindulása Kecskéméin, a kiskunhalasi járás községeiben, ahol csak az első anvag tárgyalásánál tartanak, vagy pl- Borotán, ahol a tanfolyam be sem induit- Jánoshalmán pedig a 18 hallgatóból 5—6- Kiskunhalason a 20 hallgató oól 8, a második foglal kozáson mindössze 5 hallgató jelent meg. Hogy a propa' Sandamunka jelentőségét menny-mm értették meg egyes pártbizottságok, ezt mutatja az a fele.őtlenség, melv a propagnndaiskolána* való küldésnél tapasztalható. A legutóbbi^ tanfolyamok is egynapos késéssel kezdődtek, mert a propagandisták fele, nem érkezett mea a kijelölt időre. A dunaveosel járási pártbizottság kilenc propagandistájából mindössze csak egyet küldött be a tanfolyamra. A Politikai Bizottság határozata szerint a pártnak jól képzett propagandisták át adásával kell segíteni a DISZ tagság marxista-leninista szellemben vaió nevelését. A pártbizottságok a Központi Vezetőség ülése óta bár szám- szerint szinte mindenütt elegendő propagandistát képeznek kl a DISZ részére- mégis a minőség szempontjából sok kívánnivaló van, mert a propagandisták, akik a DISZ- vonalon végzik pártmunkájukat. több helyen nincsenek tájékoztatva a beosztásukról, s közülük jónéhány alkalmatlan is a propagandamun. kára. A pártbizottságok általában megelégednek azzal, hogy ki tudják mutatni hány propagandistát, adnak a DISZ- nek. A bentlakásos DISZ tan folyamra pedig sok l6—18 éves képzetlen fiatalt küldtek be, akiket propagandamun' kára jelöltek- Elfeledkeztek arról, hogy a DISZ oktatáshoz a legmegfelelőbb propagandistákat biztosítsák. Az eddiginél sokkal igényesebbnek kell lenni, valameny- nyi pártbizottságnak a propagandamunkával szemben, Funkcionarimainknak nem szabad eltűrni, hogy a propagandisták esti továbbképzőjénél tapasztalható szervezel! hiányosságok mellett az előadók felszínesen felkészülve tartsák meg előadásukat. Nem szabad eltűrni, hogy a hallgatók készületlenül men jenek az előadásra és felkészületlenségüket igyekezzenek kimagyarázni. Kezeljék a pártbizottságaink a napi gyakor.ati munka mellett a (begyűjtés- a tszes fejlesztés) legfontosabb pártépítő munkának az oktatás előkészítését, a ne" enlegi időszakban a dupia propaganda szükséglet ibiztu ittasát. Gondoskodjanak arról, hogy a megfele.ő számú ér. telmíségi. a határos járások ban pedig elegendő és jói fel készült délszláv propaganda* ta legyen biztosítsa. Ezzel egyidöben erőteljesen hozzá kell látni a hallgatók kiváló gátasához, A fe.adat most az. hogy az alapszervek vezető ségi tagjaiból, pártbizalmiak bél és a propagandistákból alakított bizottságok a hallgatókkal való személyes be szélgetés folytán megmagya rázzák a tanulás fontosságát, aktivizálják a párttagságot, neveljék a pártonkívülieket A kiválogatásnál figyelembe kell venni, hogy mindazok akik tavaly valamely oktatási formát eredményesen elvégeztek- az 1952—53 as oktatási évben magasabb fokon nyerjenek beosztást a politikai oktatásban- A pártbizo.isugok fe.adata és kötelessége, hogy lelkiismeretesen és nontosau a párttagok elméleti képzettségét figyelembevéve végezzék a kiválogatás munkáját, Neveljék a párttagságot arra, hogy valamennyi átérezze az elméleti képzettség fontosságát, mert csak így tud va]a. mennyi párttag eredményes, politikai tömegmunkát kifejteni a Központi Vezetőség útmutatása alapján a tömegek megnyeréséért, a szocialista építés sikeréért. , A begyűjtési versenyben a 16-ik helyre estünk A hátralévő napokban használjunk ki minden percet A begyűjtési minisztérium legutóbbi értékelése ezerint megyénk az országos rangsorban a 13. helyről a l6. helyre esett vissza. A visszaesés oka az- hogy megyénkben nem kellő ütembe« történik a begyűjtés. A napi előirányzat nak mindössze ç9 y harmada kerül p gyü.i főraktárakba, — Ennek oka. az- hogy tanácsaink még mindig nagyon lazán kezelik a begyűjtést. Mega;- kuvó magatartásuknak az az eredménye, bogy majdnem minden községben a kulákság egyharmada, sok helyen fele még nem tett eleget beadási kötelezettségének- Minden eszközt megragadnak, hogy kijátsszák a begyűjtési rendele tét. így például Kiskunmaj- sán Orszáa Benőné 36 holdas kulákasszony volt cselédjét, Farkas Matüdot bírta rá arrg. hogy részére 4 mázsa gabonát reitsen el. A megyei tanács begyűjtési osztályának tegnapi értékelése szerint a járások közötti verseny a Iftvetkezőképpen alakult: 1. Kiskőrösi járás; 2• Baja város. 3: kunszentmiklósi járási í. dunavecsei járás' 5, bajai járás, 6. kecskeméti járás. 7• bácsalmási járás, 8- féleOyháM járás, 9. kalocsai járás, 10. Kecskemét város, u. hapsi járás. Már csak pár nap van hát Fa .augusztus 20 ig, vállalásaink teljesítéséig. Akkor kerülnek kiosztásra a begyűjtési verseny jutaloinö,szegei js Az ország első megyéje 50 000 forint jutalomban részesül. Az első 10 járás 20 000 forintról 5000 forintig, az eső öt község 5000-től 2500 forintig, Az első négy város 6000-től öÓOO ig. Az első öt tszcs 15.000- tó] 6000-ig Az első- öt föld- művesszüvetkezet 5000-től 251)0-jg. Megyei viszonylatban az első járás kap 4000 forintot. De kiosztásra kerülnek » eséplési verseny jutalomösz- szegei is. Ezek is jelentékeny összegek. Megyeszerte a hátralévő napokban még jobban kell fokozni a begyűjtési ver seny lendületét. Ki kell használni a nap minden percét, a vasárnapot is, hogv augnsz tus 20-ra je önthessük Bákosi elvtársnak- hogy teljesítettük vállalásainkat. A begyűjtésben élenjáró községek éa termelőszövetkezetek visszakapták a gabona szabadpiaci értékesítési jogát A begyűjtés legdöntőbb szakaszában, a hajrában, igen sok község- termelő«zövetkezet és csoport jelentette, hogy tOO százalékban, vagy azon túl teljesítette gabonabeadási előirányzatát. Az utóbbi napokban Tassról Sövény Mihály tanácselnök. Kiskőrösről Torgyik 'Pál. Nagybaracska községből pedig Bagényi Já nce vb.-elnök számolt be arról. hogy 100 százalékon feiiil teljesítették a beadási előirányzatot. A kötelezettség teljesítése jutalmául ezek a községek megkapták a gabona szabadpiac értékesítési jogát, Az élenjáró, példamutató termelőcsoportok közül az elmúlt napokban a nemesnád\ udvari Bem József, a tussi Petőfi, a kecskeméti Szabad Nép, a garai Vörös Csillag, a Helvéciái Szabadság• a lajos- mizsei Alkotmány és g kerekegyházi Előre tezcs-k kapták meg a kenyér- és takarmány- gabona szabadpiaci forgalmának engedélyezését, a 100 százalékos. vagy_ annál nagyobb teljesítés jutaimául. A községek közül Tompa és Harkakötöny. Kossuth Lajos születésének 150. évfordulóját megüunepiik országszerte Szeptember 19-én,1 Kossuth Lajos születésének 150. évfordulóján országszerte ünnepségeken emlékeznek meg a dolgozók az 1848-^-49-es magyar szabadságharc nagy vezéréről. Budapesten a Kossuth La- jortéren felavatják az új Kossuth-szobrot, majd este az, Operaházban díszünnepség keretében emlékeznek meg Kos uth-ról. A Nemzeti Múzeum dísztermében szeptember 19"én délelőtt Kossuthkiálií'táa nyílik meg. Méltóképpen kiveszi részét az ünneplésből a megújhodott magyar tudomáuv is- A Történelmi Társulat hat előadásból álló ünnepi ülésszakán kívül előadá-okat tart Kossntb- ról Szegeden, Debrecenben, Egerben, Pécsett,! Győrött. Cegléden „Kossuth toborzó Útja’’ címmel vándorgyűlést tart, a Társulat. Több értékes kiadvánnyal adóz könyvkiadásunk Kossuth emlékének. így az évforduló alkalmával megjele* nik Kossuth összes műveinek újabb kötete, egv Kossuth emlékkönyv. népszerű Kossuth életrajz, a. Századok ünnepi száma, Andics jSrzsébet Kos- eijthról szóló akadémiai előadásának különlenvomata és a ,,Fel mindnvájn a bon védelmére!" című kiadvány új kiadása. Méltóan ünneplik meg Kossuth születésének 150- évfordulóját vidéken is. elsősorban szülőfalujában, Monokon, továbbá Sárospatakon, Sátorai jaujbelyen. ahol Kossp-n iskolába járt. Nagy ünnepségeket rendes^ •>ek Debrecenbe« é* Szegeden is, de az ország minden ua- -vobl) városában é« községében is megemlékeznek Kos- suthrôl s az egész országban megkoszorúzzák a Kpssuthemlékműveket. Az ország va'amennvi iskolájában tartandó megemlékezések teszik teljessé a Kossuth évforduló szeptemberi ün' népségéit. A minisztertanács rendeletet hozott a zeneoktatás reformjáról A minisztertanács rendeletet hozott a zeneoktatás reformjáról. A reform fokozatosan meg. szünteti a zeneoktatás párluiza iposságát a különféle oktatási intézményekben. Az alsófokú zeneoktatást a zeneiskolák látják el, középfokú oktatás a konzervatóriumokban folyik, felsőfokú képzést pedig a Zeneművé, szett Főiskola nyújt. Azok, akik a zeneiskolát elvégezték és csupán zenei müveit ségük bővítése végett akarnak tovább zenével foglalkozni, a zeneiskola keretében működő továbbképző tagozaton folytathatják tanulmányaikat. A konzervatóriumok feladata az elsőfokú zenetanár- és az általános Iskolai ének.szaktanár. képzés is. A konzervatóriumok mellett csökkentett óra. és tantervvel zenei gimnáziumok működnek, amelyek a kozervató- rium növendékeinek szakmai és általános képzését megfelelő összhangba hozzák. A zenei gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítvány egyetemi íelvé. felre is képesít. A szocializmus építésének idő szakában tanító művészekre és aktív művészi jnunkát végző tanárokra van szükség. Ennek megfelelően a reform megszűn. tetl a főiskplaimüvész- és tanárképzés eddigi különváltságátj A reform fokozatos végrehajtása már az 1952—53-as tanévben megkezdődik. (MTI) Erősödik a kwlákhefölyás a titóista bíróságokon Moszkva. A „Zg Szpcfja- liszticsku Jugo«zláví.iu”. a jugoszláv forradalmi emigránsok Moszkvában megjelenő lapja írja: A Titobanda a jugoszláv bíró-ágokat a fasiszta önkény egyik véres eszközévé változ- ta'.ta. À titóista bírák Bankó- vice hóhér Öestapo-rendőrsé- gével együttműködve üldözik mindazokat, akik nem bajlan dók magukat a fasiszta rendszernek alávetni és akik az ország függetlenségéért harcolnak. Maga Bankovies ismerte be, hogy a jugoszláv bíróságok 1951, folyamán körülbelül háromszázezer ítéletet mondtak ki, ami azt jelenti, hogy minden ötvenhármadig iugoszláv állampolgárt bíróság elé állítottak, Bankoviee börtöneiben ée gyüjtőtáboraiban itö'bb. mipt kétszázötvenezer hazafi «sínylődik. Annak érdekében, hogy a bíróságok a fasiszta rendszer még erősebb támaszává váljanak, egyre több kn'.ákoti városi burzsoá elemet tesznek bírósági ülnökké. Amíg 1949- ben g Szmederevezka Palan- kai járásbíróság ülnökei között csak három kulák ülnök volt, addig 1951 végén számuk már tizennégyezerre emelkedett. Ez azonban _ pem ogyedülál ó esek A kulák ül nökök száma állandóan emel’ kedikUgyanakkor Titóék Sorra kizárják a bíróságokból a munkásokat és egyéb dolgo zókat. Szerbia 21 járásbíróságán egyetlen muukásmlnöli sin«is. Hasoplp a be yzet a ppzsarevaci és negotíni tör vény széken is«