Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. augusztus (7. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-10 / 187. szám
Csikéria magyar és délszláv dolgozó parasztja! eleget tesznek becsületbeli kötelezettségüknek \ csikéiiai tanácsházától más- fél kilométerre húzódik a jnügyuf-jugoszláv határ. A liatáron túl parlagon hevernek a földek és embermaga6- ságú kórókat zörget a nyári szél. Az embertelen elnyomás következtében a jugoszláv parasztok nem művelik meg a földjeiket é& szabotálják a termelésű Látják ezt a csikériai doh gon-ozó parasztok, hiszen földjeik legnagyobb része a határ mellett húzódik. Azonkívül sokat hallanak és olvasnak odaátról. A hírek arról szól* nak, hogy milyen kíméletlen módon zsákmányolják ki a titóisták a dolgozó parasztokat. Mindezek fokozottabb helytállásra szólítják Csikéria dolgozó parasztjait. A község már tavaly is túlteljesítette a beadást. Kapott is Csikéria dolgozó parasztsága kerék- párt, rádiót, könyvtárt. Az idén eem maradnák adósok a csikériáiak- a nép államának. A csépié® megindula* sa után a eSéoeítető gazdák azonnal a begyűjtő helyre szállították a gabonát- A csép lés! eredményjaDokat és a vé teli jegyeket a tanács begyűjtési csoportja minden este egyeztette. Pontos, naprakész nyilvántartásból azonnal megtudták, ha valaki nem adta be rögtön a gabonát. — Ezeknek a nevét feljegyezték, másnap pedig korán reggel kimentek a népnevelők és fi gyelmeZtctték őket, hogy azonnal tegyenek eleget a beadásuknak. Voltak törvényszegők, do ezek elleti a tanács azonnal erélyesen fellépett. Még a tanácsnál le volt olyan, aki egy követ fújt a kulákokkal. Babtly Antal elnökhelyettes nem tett eleget a beadási kötelezettségének, s(>t a kulákokkal együtt sírt, hogy nem termett elegendő babon9, A slmitysoron az ő példáját követve néhány gazdálkodó nem tett eleget a beadási kötelezettségének. — Ilyen volt Piukovics Antal 15 holdas középparaszt is. PUhai’cz Márton tanácselnök a községi nyilvántartó val, meg egy tanácstaggal körülnézett Bibity Antal portáján, mert hiszen a törvény a tanácstagokra is vonatkozik s a késlekedőkkel szemben keményen fel kell lénni akárki jegyen is az. Kiderült, hogy Bibity Antalnak elegendő készlet áll rendelkezésre a beadási kötelezettség teljesítésére. Hasonlóképpen Piüko- vícs Antalnak is. Más is kiderült. Például az. hogy Bibity Antal — bár ő ezt tagadta — anyósával, egv 35 holdas ku- lákasezonnyal lakott egy háztartásban. így azután meg lehetett érteni, hogy honnan fújt a szét A késlekedő dolgozó parasztoknak a tanács felemelte a beadásukat és kártérítést is kellett fizetniük. Bibity Antalt kiebrudalták a tanácsból, A dolgozó parasztoknak pedig felnyílt a eze- me. Látták azt, hogy aki a ku- Jákra hallgat, az nóruljár. — Ezért még az ingadozók is, akik pillanatnyilag a kulók- befolyás alatt voltak, beszállították kötelezettségüket. A törvény következetes alkalmazó, a során majdnem kétszeresére emelkedett a napi felvásárlás. Tizennyolcadikén 99 mázsa, 19-én pedig már 195 mázsa gabona futott be a földművesszövetkezeti felvásárló helyre. Ig.v azután Csikéria messze magamögött hagyta versenytársát. Tataházát és járóéi viszonylatban a legutóbbi értékelés 6zerint a második helyet foglalja el a yer* seDybens A jó eredmények elérését elősegítetnék azok a dolgozó parasztok, akik nemcsak tel jesítették, hanem túl is teljesítették beadási kötelezettségüket. Ilyen Katona Kálmán 3 holdas dolgozó paraszt, aki 326 százalékban tett eleget beadásának. Fi'a H cs iosk oviös Gyula 4 holdas délszláv dolgozó paraszt, 142 százalékban teljesített. Bujovics Boldizsár délszláv tanácstag 14 holdas középparaszt szintén elsők között tett eleget állam iránti kötelességének. Va. aa Sándor párttag 311 százalékban teljesítette beadását. A példamutató magyar és délszláv dolgozó parasztok adtak segítséget ahhoz, hogy Csikéria augusztus 7-ig túlteljesítette beadási kötelezettségét. Búzából 95 mázsával, rozsból 31 mázsával, árpából 44 mázsával és zabból 8 mázsával töb bet vittek be a dolgozó parasztok- mint amennyi a begyűjtési tervben elő van írva Több olran spekuláns termelőt büntettek sues»’, aki a fejadagján télül nagyobb mennyiségű lisztet vásárolt Dolgozó parasztságunk legnagyobb része megértette a minisztertanács határozatát: a cséplőgéptől teljesíti gaboná. beadási kötelezettségét. Az állammal szembeni kötelezettség teljesítése során lehetővé válik, hogy a párt és a kormány 1951. december 1-i határozata továbbra is érvényben maradjon, amely valamennyi becsületes dolgozó javát szolgálja. A határozat egyik pontja leszögezi, hogy 1951. december 2-töl jegynélkül vásárolható a kenyér, a liszt, a cukor és minden iparcikk. A jegyrendszer megszüntetése s a mezőgazdasági termények és termékek forgalmának felszabadítása hatalmasan elősegíti az ipari termelést, s a munka termelékenységének további emelkedését és ezzel együtt a termelésben dolgozók keresetének növekedését. Elősegíti a városnak több élelmiszerrel, a falunak és városnak több iparcikkel Való ellátást. Kihúzta a talajt az üzérkedők lába alól Megszüntette a kizsákmányoló osztályok és maradványaik számára az üzérkedés lehetőségét Ez nagyon sértette Lázi Imre alpári, Dinnyés József kiskuh- majsai, Kurucz Pál kiskőrösi és Szabó Imié városföldi spekti- lángokat is, Ezért igyekeztek a közellátás biztonságát zavarni. Mind maguk, mind pedig a családtagok meglévő fejadagján túl nagyobbmeníiyiségü lisztet vásároltak, csak azért, hogy a becsületes dolgozók elől elvegyék a kenyeret. Azzal a céllal vásároltak, hogy majd később magas ároh eífeketézzék. Kurucz Fái 12 holdas kiskőrösi lakos két zsák finomlisztet vett a szövetkezeti boltban. Szabó Imre egy mázsát, IlinnyOs József 50 kilogrammot, házi Imre szintén 50 kilogramm finom, lisztet vásárolt elállásra, Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy viszont eladásra vásárolták a lisztet, mint az, hogy mind a négyüknek a fejadagon felül nagyobb- mennyiségű lisztje volt raktáron. Dinnyés József családjának a fejadagon felül 1J5 kilogramm, Lázi lm ró- rtek 40 kilogramm, Kurucz Pálnak 1 mázsán felül, (Szabó Imrének pedig 120 kilogramm finomlisztje állt a raktárban. Azzal, hogy viszonteladisra feketézés céljából vásárolták » lisztet, súlyosan megsértették a minisztertanács határozatát Ugyanis a december 1-i határa zat egyik részlege kimondja: ,,Mezőgazdasági termékeket to vábbeladás, vagy továbbfeldo! gozás céljából az állami, vagy államilag kijelölt felvásárló vállalatok, Vagy üzemek vásárolhatnak,..“ A rendelet külön a kenyérgabonára és a lisztre Is kiterjedt. „Viszonteladásra, vagy továbbfeldolgozásra kenyérgabonát és lisztet csak állami, vágy államilag kijelölt vállalatok és üzemek vásárol flátlVak,“ Tehát, ha ezt nézzük, akkor világosan látjuk, hogy Dinnyés József és cinkosai ki akarták játszani a rendeletét. Spekuláltak, feketén akarták eladni, meg akarták drágítani à lisztet. így akartak ártani, igy akarták kiszedni a becsületesen dolgozók zsebéből a pénzt. A dolgozók leleplezték - a kártevőket. Dinnyés József liife. ltunmajsai kulákot kétévi börtönre, 2000 forint pénzbüntetés, re, 2000 forint értékű vagyonelkobzásra é8 5 *Vi közügyektÜl való eltiltásra ítélte a. bíróság. Méltó büntetést kapott Lázi Imre alpári spekuláns is A bíróság egy év és ki- Hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1000 forint értékű vagyonelkobzásra és 3 évi küziigyektöl való eltiltásra ítélte. Szabó Imre városföldi és Kurucz Pál kiskőrösi feketézők szitáén el nyerték méltó büntetésüket, A helyi tanács Alpárim, VároSföldön, Kiskőrösön és Kecskeméten helyesen járt el, amikor a bírósági ítéleteken túl mind a négy spekulánstól az összeharácsolt és eldugott lisztmennyiséget elkobozta, azonkívül a fej. adagjukat is elvette tőlük. Megérdemlik méltó büntetéséi, két! Az ilyen kártevők, akik igyekeznek a közellátás biz- tonságát zavarni, akik a dolgozók zsebéből jogtalanul — a feketézéssel — ki akarják venni a becsületes keresetet, büntetést érdemelnek. Itt ki kell hangsúlyoznunk nem arról van szó, hogy szabadon nem lehet vásárolni lisa tét, vagy kenyeret, hanem ar lói: aa ilyen mennyiségű és szándékú felvásárlás az ipari és mezőgazdasági dolgozókat egyaránt károsítja. Éppen ezért a spekulánsokra hozott ítélet igen helyes volt! Legyen ez intöjoélda a hozzájuk hasonló feketézők, áruhalmozók számá ra és gondolkodjanak azon, érdemes-e a dolgozó nép államával ujjat húzni. Mákgubó begyűjtési versenyt indított Eke Erzsébet bátmotwstori áttörő Eke Erz-ébet, bátmonostori 11 éves úttörő vállalta a mákgubó begyűjtését a. földmű- vesezövetkezet részére, ugyan ekkor a begyűjtés sikeressége érdekében versenyre hívja ki a megye összes úttörőit, hogy fokozottabban vegyenek részt ebben a munkában. Takarékoskcíij a villannyal ! A ljt&) iijtési versenyben Pest meave megelőzte megyénket A kiskőrösi járás ismét as élen Az, elmúlt hét második felében megyénk versenytársa, Fest megye jó eredményt ért el és a 11. heylöl a 9. helyre köz. döfte fel magát, maga mögött hagyva megyénket a 12. he.; lyen, A begyűjtési versenyben ííala megye továbbra Is vezet,] Az ország 10 legjobb járásai közé bekerült a kiskőrösi járás Is. A 7, helyen van, j Megyénkben a járások közti versenyben újból a kiskőrösi tört az élre. Vasárnap ünnepélyesen átadják a vándorzászlót. A járások versenyében a rangsor a következő: X, kiskőrösi, 2, ilunavefcsei. 3, bácsalmási, 4. kunszehtmiklósl, 5. bajai; 6. kecskeméti, 7. félegyházi, 8. halasi és 9, kalocsai .járás. FülöpsZáUás a járási ver* seuybeu az utolsó he.ven kullog. A í'öldmüvesezö vet kezet vezetősége semmit sem tesz Smink érdekében; hogy *a munkán javítson. Nem aktivizálja kellőképpen a meghatalmazottakat sem, akik túlnyomó részben nem n tagságból, hanem a szövetkezet dolgozóiból tevődnek össze. Ver- eenytábláia nines a szövetkezetnek, nem tartják nyilván a vezetőségi tagok és meghatalmazottak beadási eredményeit sem. A földműves- szövetkezet ügyvezetője és vezetősége az események után kullog, tudomásul veszik a hibákat azonban semmi kezdeményezést nem tettek éd' dig annak érdekében, hogy előbbrevigyék a begyűjtés munkáját. A helyi tanács piactéri Verseny-tábláján július 22-t eredmények szégyenkeznek augusztus 6-án, amelyből a dolgozó parasztok semmi érdem legesét nem tudnak meg, mert konkrét százalék f©1 tüntetése nélkül csak négy név szerepel. A nénnevelő- munka lebecsülése, a nemtörődömség és tunyaság jellemzi a fiüöpszállási földműves- szövetkezetei és a tanács -egyes dolgozóinak munkáját! mMyen sürgősen javítani kell az illetékes szerveknek* A megye íöldművesszövetkezeteinek begyűjtési hírei A csengődi földművesszövetkezet 103 százalékfa teljesítette begyűjtési tervét. Szép eredményüket, úgy érték el, hogy a vezetők, meghata.ma- zottak, a szövetkezet dolgozóival vállvetve végezték felvilágosító, népnévélő munkájukat, A meghatalmazottak között élenjár az agitációs munka* bau Bagyi Mihály és Kenyeres Ferenc kullértanyai dolgozó paraszt. Mindkettő személyes példamutatással mozgatta meg körzetéhez tartozó földmüvesszövetkezeti tagokat, akik szintén kivétel nélkül eleget tettek hazafias kötelességüknek. Nem marad el mögöttük Brecsfca István és !'■ Kalocsai János meghatalmazott «em, akik bebizonyították! hogy a jó példát követi a dolgozó parasztság. A tanács előtti dicsőségtábla büszkén hirdeti, hogy Ká-i konyi Imréné, igazgatósáéi tag, Naszladi Istvánná fél*' ügyelőbizottsági tag és Höf-' váth István igazgatósági tag 100 százalékon felüli beadásával mé.tó arraj hogy a fold* müvesszövetkezet vezetőségében helyet foglaljon; Jól megszervezték Csengődön a meghatalmazottak értekezletét is, nhöl értékes ver* senyváilalások születtek. A szövetkezet vezetőségi tagjai a helyt tanáccsal együtt kis- gyülésekeu magyarázták meg a dolgozó parasztoknak, hogy milyen előnyük származik a gyorebeadás teljesítéséből. Spekulált, eltagadta iáját, terményt rejtegetett Hajúi untai kiskunleíepzi Imák Teljes erővel folyik ű csép* lés} és begyűjtési verseny. — Dolgozó parasztjaink és tçr- me,ő«zövetkezeteink egymás, sál versenyezve tesznek eleget becsületbeli kötelezettségüknek. À most folyó kenyér csatában üz ellenség minden, eszközt felhasznál, hogy kárt okozzon közelldiásunknak, — Szabotálja a beszolgáltatást, hatalmas készleteket halmoz fel, elrejti a terményeket a közellátás elől Csak azért, hogy ártson szocialista építésünknek. Bajnóczi Antal kiskunfélegyházi fcu.ák is különböző módszereket agyait ki, hogy kárt okozzou a dolgozó uég- hek- A kulák a ínuttbau <1 holdon gazdálkodott; Jelenleg 30 hold földet művel, a többit kis haszon bérletbe adta ki 1940 óta elhallgatott ÍO hold földet a harmincból. Az idén is beadási könyvét 20 hokiról kiállítva vette kézhez, és csak ennyi ntán téliesítetté a beszolgáltatást, Bajnóczi Antal tehát fondorlatos módon már évek óta 10 holddal kevesebb földterület után fizette a bs- iZolgátatdfst, közben 00 holdról takarította le a termést, így jelentős készleteket tűnőit felhalmozni. Az idén rt jelentős terménykészlete ma ,-adt a beadás telietíiése után. A kulák attól félt, hogy esetleg megtalálnák nála a sok felesleget, ezért július hó 10-én éjjel 11 órakor munkához látott és az istálló alatt égy gödröt ásott és oda 12 eá fel zsák kenyérgabonát eP vermelt. Ez az aljas kulák inkább kitette az említett terményt á megsemmisülésnek, semhogy, az a dolgozók asztalára kerüljön. Bajnóczi Antal már hét- ízben büntetve volt a. beszolgáltatás nemteljesítése miatt* de gyűlölete a dolgozó nép irai t sokkal nagyobb, sámli egy visszatartották volna az eddigi ítéletek gazdasági reii- dün& elleni újabb támadástól. Az e.őbb említett. 12 és fel z-ak kenyérgabona nem szerepelt a kulák cséolési erei’ rnfciylapján, Tehát az ómli- tett teruléuyt feketén csépelte el,. Bajnóczi Antal személyében és cselekményében ismét megmutatkozik a kulákság igazi arca; amely mitlO ajn,íibb módszerekkel igyekszik szocialista építésünk ellen támadni. Azonban n dolgozó nép le^ leplezte a spekuláló, rejtegető kulákot és e! is nyerte méltó büntetését, inért a kiskimféb egyházi járásbíróság í évi börtönre, 2000 forint oénzbün- tel énre, 2000 forint vagyonelkobzásra s 5 évre a közügyek tői való ó'tiltásra ítélte. Gyenge a népnevelőniila FÉpsáiláson — utolsók a begyűjtési vei senyben