Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-18 / 167. szám
BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPUJSÁG A kiskunfélegyházi városi párt. bizottság a tavalyi tapasztalatok alapján készül az új párt- oktatási évadra. — Jó űtat választottunk, amikor a közös földművelés felé az első lépést megtettük. — Leleplezték a páhi szövetkezet házi szarkáját. ; * AZ UÁCSKISKUK9IEGYEI PÁKTBIZOTTSÍGÁKAK LAPJA VII. évfolyam, 167. szám Ára (iO fillér t 1952, július 18, péntek Legyen mozgósító versenynyllvánosság üzemeinkben A félévi terv teljesítéséért folyó versenyszakasz alig zá* íródott le, máris újabb harcba indultak megyénk üzemeinek dolgozói, harmadik negyedévi tervük túlteljesítéséért, alkotmányunk ünnepére tett versenyvállalások valóravái* tásáért. Nagy lelkesedés ée alkotmányunk iránti tisztelet jegyében indultak el a felajánlások és hangzottak el a dolgozók párosversenykihí- vásai. A fizikai és műszaki dolgozók százai, ezrei hívták ki párosversenyre dolgozó- társaikat a harmadik negyedévi terv túlteljesítése érdeké* ben. A Kecskeméti Gépgyár, Kecskeméti Épületlakatosipa. ri Vállalat dolgozói üzemré- szénként és műszakonként állnak párosversenyben. A harmadik negyedéves -terv első napjaiban a koreai műszak alatt nagyszerű eredmények születtek. A Kecske- méti Gépgyárban a Rákosi öntvénytisztító "brigád 180 százalékról 196 százalékra emelte teljesítményét. — Az Épületlakatosipari Vállalat két kiváló sztahanovistája.- Gacza Kálmán és Sánta Ká* roly között komoly verseny indult meg alkotmányunk ünnepére tett vállalások túlszárnyalásáért. Ezek az eredméuyek sok* kai nagyobbak lennének, ha a verseny értékelésére, annak nyilvánosságára nagyobb gondot fordítanának üzemeink, mint pl. a Kecskeméti Barneválban. Kecskeméti Gyufagyárban, ahol felismerték a versenyértékelésnek, nyilvánosságának nagy jelen- tőségét. Ebbe a munkába bevonták a művezetőket, akiknek úgyis feladatuk az állandó. naponkénti értékelés. Itt naponta értékelik és közlik a dolgozókkal elért eredményei- kot. Ahhoz, hogy a művezetők segíthessék a dolgozókat, ismerniük kell a hozzájuk beosztott dolgozók vállalását, termelési eredményét és azt, hogy hol állnak vállalásuk teljesítésével. Megyénk egyes üzemeiben tnár ideje végetvelni annak az áldatlan helyzetnek, hogy egyes üzemek vezetői a tér* mêlés értékelésének elhanya* golásánál objektív nehézségekre hivatkoznak. Például a Kiskunfélegyházi Gépgyárban. a Bányászati Berendezé* sek Gyárában nem is nagyon igyekeznek a dolgozók eredményeit figyelemmel kísérői, nyilvánosságra hozni. Ezeknek ,az üzemeknek vezetői vegyék tudomásul azt, hogy a páros- versenyzők és azok a dolgozók, akik vállalást tettek, követelik, hogy állandóan és na. ponta értékeljék eredményüket és azt hozzák nyilvánosságra. A dolgozók minden üzemben állandóan szemmel kísérik a versenyhiradó tábláját. De ha azon napokig, sőt hetekig nem változnak az ered menyek, akkor természetes, bogy csökken a versenylen- diilet és a dolgozók úgy érzik, hogy nem törődünk vo lük s nem látják maguk előtt azt a célt, amit el akarnak érni. A Kiskunfélegyházi Gépgyárban sem törődnek sokat a verseny értékelésével, pedig ez segítené a terv teljesítéséi. A szakszervezet vezetője Pintér elvtárs arra hivatkozik, hogy nagy munkák vannak, Nemrégen még az volt a hiba, hogy rövid idejű munkák voltak. Természetesen, ha a vezető igy gondolkodik, akkor a termelés alsó parancsnokai is követik őt. A művezetők, időbeírók kijelentették, hogy ők nem érnek rá az értékeléssel foglalkozni. Ezt a helytelen felfogást és cselekedetet gyökerében fel kell számolni és sürgősen meg kel) változtatni. Csak a termelési eredmények értékelésével, nyilvánosságra hozatalával biztosíthatjuk üzemeinkben dolgozóink verseny- lendületét és csak így tudjuk biztosítani, hogy a dolgozók ígéretüket maradéktalanul teljesítsék és naponta újabb munkagyőzelmeket érjenek el. A versenyértékelésnél és nyilvánosságánál az a hiba is fennáll, hogy csak azokat népszerűsítjük, akik kiváló eredményt. sztahanovista szintet érnek el termelésükben. Ez nem egészen hegyes. Népszerűsíteni kell azokat a dolgozókat is, akik bár nem érnek el sztahanovista szintet, de becsülettel nap, nap atán teljesítik kötelezettségeiket és vállalásukat minden esetben teljesítik. Olyanokat te kell népszerűsíteni. akik a Rőder-mozga- lom eredményeképpen 70 -80 százalékról termelésüket 100 százalék fölé emelték. A műszakiak és művezetők közül üzemeinkben még sokan arra hivatkoznak, hogy annyira túl vannak terhe.ve mindenféle adminisztrációval, hogy nincs idejük a versery- nyei foglalkozni. Ennek megszüntetése érdekében vizsgálják felül ezt a kérdési a válSzocialista kötelezettségvállalás alkotmányunk ünnepére: A Bajai Gyapjűszövetgyár dolgozóinak levele Rákosi elvtárshoz Drága Rákosi elvtárs! Alkotmányunk ünnepére készülve örömmel számolunk be 1951 augusztus 20 óta elért eredményeinkről. Üzemünk a párt iránymutatásával és közvetlen segítségével az elmúlt egy évben komoly fejlődésen ment keresztül. A gyap- júfeldolgozó üzemek között fop-ó parosversenyben múlt évben alkotmányunk ünnepén üzemünk az utolsó helyen állt. Dolgozóink ekkor elhatározták, hoSv lemossák a szégyent és behozzák a lemaradást. Az elhatározást tettek és nagyszerű munkagyőzer tnek bizonyítják. A kemény küzdelem és a ló műszaki vezetés biztosította azt, hogy IÜ52 első negyedévében üzemünk elnyerte országos versenyben a második helyezést és megkapta a Textil és Ruházati Ipari Dolgozók Szakszervezetének. a Könnyűipari Minisztériumnak vándorzasz- laját. A második negyedévi terv végrehajtásáért folyó versenyben üzemünk minden egyes dolgozója keményen harcolt azért, hogy az eredményeinket necsak megtartsuk. hanem biztosítjuk számunkra a büszke élü"emi címet is. Nagyszerű eredményeink elérését segítette elő az, hogy üzemünk dolgozói politikailag és szakmailag hatalmasat fejlődtek a jó munka- módszerek elterjedtek és kiváló dolgozóink — sztahano, vistáink — száma 17-ről 92 főre emelkedett. üzemünk minden egyes dolgozója továbbra is élharcosa akar lenni — Tito Jugoszláviájának határán — a szocializmus építésének és ezért Rákosi elvtársnak, népünk szeretett vezérének, az alábbi fogadalmat tosszük: 1. Harmadik negyedévi tervünket 100 százalékra teljesítjük. A szövődében 1952. évre megadott géphatásfo- kof, 9.7 százalékka) túlteljesítjük. Kikészítőnkben a tervben megadott 93 százalékos első osztályú áru helyett eddiOi eredményeinket túlszárnyalva 98 százalékban fogunk első osztályú minőségi árut készíteni. 2. A fonodában seifakto- rajnkat úgy alakítjuk át két gépen, hogy az eddig használt hüvelyméretről 20 milliméterrel nagyobb hüvely- méretre térünk át. A generálozások ütemét meggyorsítjuk, a kikészítőben 02 összes ványológépeket antomata leállító _ szerkezettel látjuk el. Mosógépeinken a legjobb mosási rendszert vezetjük be. 3. Anyagtakarékosság terén vállaljuk, hogy a reánk bízott, nyersanyaggal a leggazdaságosabban takarékoskodunk és a harmadik negyedévben két napi nyersanyagot takarítunk meg helyes gazdálkodással. í. Augusztus 20-ra az önálló műhely elszámolást, mely eddigi műhelyszinten volt. művezet őszinti g visz- szül:, le. 5. A munkafegyelem megszilárdítását. a politikai nevelőmunkán keresztül visz- sziik és kialakítjuk azt a légkört, melyben a lógás, csellengés szégyen és gyalázat. A befurakodott ellenMegyénkben ezer és ezer dolgozó paraszt áll versenyben. hogy eldöntsék, ki a leg- különb közöttük, ki teljesíti leggyorsabban becsületbeli kötelességét: az elcsépelt gabona azonnali beszállítását a beadási kötelezettség erejéig, sőt még azon túl is. A gabonabeadáson kívül azonban még más kötelezettsége is vau termelőcsoport jainknak és egyénileg dolgozó parasztjainknak. Nem szabad elfeledkezni az élőál,atbe- gyü.itésről sem. Tanácsaink és begyűjtő szerveink a kenyércsata mellett nagyon haj lamosak arra, hogy a begyűjtési terveknek erről a részéről megfeledkezzenek. A sertésbegyiijtés terén kü Ionosén lemaradt a kalocsai járás, mert harmadik negyedévi tervét csak 7.67 százalékban teljesítette. Legjobb eredményt a kiskunhalasi járás mutat 37.55 százalékos teljesítésével. A sertésbegyüjtésben a já- í'ások közötti versenyben a következő rangsor alakult ki: 1. kiskunhalasi járás, 2 Kecskemét város, 3. a séges elemeket pedig, akik lazítják a fegyelmei, gátolják termelésünkeU üzemünkből kiközösítjük. 6. Megfogadjuk, hogy a politikai és szakmai nevelést továbbra is központi kérdésként tekintjük és a . mozgalmak — í9y a Köder-, Nazarova-, Muhina-, Loy- mozgalom —■ kiszélesítésével segítjük elő ígéretünk becsületes teljesítését. Fogadjuk, hogv hűségünket és szeretetünket pártunk és szeretett vezetőnk Rákosi elv- társ ix-ánt ió munkánkkal, fogadalmunk teljesítésével bizonyítjuk he, megmutatva azt, hogy Tito Jugoszláviájának határán kemény harcosai vagyunk a béketábornak, hazánk szocialista építésének. Bajai Gyapjúszövet gyár dolgozói. bácsalmási járás, l. a bajai járás, 5. a kunszentmik- ló si járás. 0. kiskőrösi járás 7. kecskeméti járássá a dunaveosei járás, 9. a kiskunfélegyházi járás, 10. Ba ja város, 11. a ka locsaí járás. A vágómarhánál a dunave* csei járás messze kimagaslik a többi járások közül, mert tervét 126.41 százalékban teljesítette. Legjobban Baja város maradt le, amely még semmit sem adott be a harmadik negyedévi terv teljesítésébe. Itt a tanács a legna- gyobbfokú nemtörődömséggel és hanyagsággal kezelj ezt a fontos kérdést. A vágómarhabegyüjtésbea a járások közötti versenyben a következő a rangsor: 1. a dunavecséi járás, 2. a kunszentmiklósi járás, 3. a kiskőrösi járás. i. a kalocsai járás, 5. a bajai járás 0. a bácsalmási járás, 7. Kecskemét város, 8. a kiskunfélegyházi járás, 9. a kecskeméti járás, 10, kiskunhalasi járás, 11. Baja város. A gabona begyűjtés mellett tanácsaink ne feledkezzenek meg a sertés- és szarvasmarha- begyűjtésről sem Á sértésbegyüjtésben a kiskunhalasi, a vágómarha- begyűjtésben a dunavecsei járás vezet lalatvezető- elvtársak és a felesleges adminisztráció alól mentsék fel a művezetőket, hogy legyen idejük aktívan résztvenni a verseny szervezésében és értékelésében. A művezetők tartsák állandóan szem. előtt« hogy a hozzájuk beosztott dolgozóknak állandóan segítséget kell *dni. mert csak így teljesítik túl vállait kötelezettségeiket. A verseny nyilvánosságának üzemeinkben legyea gazdája a szakszervezet. Úgy dolgozzalak a szakszervezeti bizottságaink, hogy a ver- senynyilvánosság és értékelés •jó megszervezésével segítsék elő a dolgozók alkotmányunk ünnepére tett vállalásának teljesítését, harmadik negyedévi terv sikeres végrehajtását, békénk megvédését*