Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-04 / 155. szám
Felsősseniiván, Bácsbokod és ti kecskeméti Dózsa csatlakoztak a kecskeméti tárnics felhívásához, vasárnap is aratnak A Népujsáír tegnapi számában olvastuk Szeleppsépyi Imre elvtárs. a kecskeméti tanács véjíi'elia.itóbizottságá- aak felhívását, hogy vasárnap tartsunk békearatási na- mt. Felsőszentiván község csatlakozik ehhez a mozgalom* íoz. Eddig 5ü3 hold kenyérgabonát arattunk le. Az e!ő- rányzott 220 hold másodvetéar.ek közel a leiét végeztük ‘I. Borsodi János, a inezőgaz.iasá£i állandó bizottság elnö- ic. Kiss Pál. Szabó Gábor, Kőhalmi Józsefné bizottsági agok vállalták a, vasárnapi békearatási nap .ió megszeír vezéeét. Farkas János 8 holdas paraszt szombaton befejezte már aratását 2.5 holdon. Most vállalta, hogy azoknak icgít, akiknek termésük még lábon áll. Most végezzük az tv legnagyobb munkáját. Azért is csatlakozunk a kecske, nétiek mozgalmához, hogy veszteség nélkül takaríthassuk *o idei :ió termésünket. Hoff/ István vb.-elnök, Felsőszentiván. * Községünkben javában fo- íyik az aratás. Állandóan figyeljük a határt, hogy hol. írett a gabona, hogy nyom- oan arathassunk. Nem várluk. hogy minden tábla egyformán érett legyen, hanem t megfelelő érettségi! földeién késedelem nélkül megkezdjük az aratást. Mi is csat- nkozunk a kecskeméti vb- dnök felhívásához. Községünkben Hegedűs József, a begyűjtési állandó bizottság tagja és Lebő Sándor mező- gazdasági állandó bizottság elnöke brigádokat szerveznek a vasárnapi békearatásra. — R-izmár József csütörtökön végzett az aratással, vállalta, ho^v szomszédainak segít. — Kiszélesítjük a párosversenyt és naP. mint nap ellenőrizzük, vájjon melyik előzte meg a versenytársát. László János vb.-elnökhelyettee, Bácsbokod, Röpgjjűlést tartottmik. ahol elhatároztuk hogy azon- xt n<H csatlakozunk Szelepcsenyi elvtárs felhív ásd- Hoz. Eddia már több mint 100 hold babonát arattunk le. — Legkésőbb július 8-ra végzünk az aratással. Az arató-brigádok tagjai kijelentették, hogg a nyári munkák meggyorsításával is a hős koreai nép szabadságharcát akarják támogatni. Lelkesen csatlakoznak az aratáshoz azok a tagok isik il: eddig növényánolási munkát végeztek, lan Gyöngyö- ti Ilonka. Berta Irén, Mészáros Mária és Gyöngyösi Mária. Ezek elhatározták, hogy szombatra befejezik a növényápolást és vasárnap ők is aratnak. Az oratógépeket vontató traktoristák elhatározták, ^hogy az aratásr meggyorsítása érdekében két műszakban dolgoznak és ezzel kétszeresére emelik a napi teljesítményt. BÁLLÁ FERENC, a kecskeméti Dózsa elnöke. SZERDÁN délután Kecskeméten, a Vásári-utcától a Reáliskoláig egy barna bőrpénztárca elveszett 600 forinttal. — Kérem a megtalálót, vagy nyomravezetőt, jelentse a rendőrségen, vagy Tasr Gyulánénak, Árpád-kőrút. 2. sz. 317 ÖRÖKÁRON eladó, vagy kiadó 2 szoba* konyha-kamrából álló lakás 260 négyszögöl kerthelyiséggel. — özv. Nagyapáti Bállntne, Kunszállás. 311 BÚTOROK eladók: háló, ebédlő, kem- bináltszobák, széleskocsi, Wertheim* kassza Kecskemét. Vízkelethy-utca 7. sz. 314 DISZNÖBÖRBÖR bőrönd 65 centíméte rés eladó. — Nagyon megbízható, komoly asszony állást. könnyebD munkát vállal. — Kecskemét, Hosszú-utc* /6. sz. 310 EGY gyermeksportkocsi eladó. Kecskemét, Nyíl i-út 26. sz. 3CS 45—50. ÉV korüli asszony elmenne beteg mellé, tanyára is. — Czv. Solti Józsefné, Kecskemét, Margit-utca 12. sz. 313 ELADÓ egy mély gyermekkocsi. Kecskemét, Csóka-utca 1. sz. 312 Verseny tábla Paprika elvtárs, a kiskun- halasi Vörös Október termelő- szövetkezet elnöke naOyon nyugodt, megfontolt ember. Annyira nyugodt és megfontolt,, hogy még a legbosszantóbb dolgok is ritkán hozzák ki a sodrából. De az elmúlt hét közepén, amikor már harmadik napja folyt az aratás a tsz-ben, mégis _ haragosan ütött öklével az iroda asztalára. Az történt ugyanis, hogy este tíz óra tájban átlapozta az aratók tagkönyvét és megdöbbenve állapította meg, hogy egyik se éri el közülük a 700 százalékos napi teljesítményt. Eleinte nem is akart hinni a szemének. Újból és újból, összeszámolta a holdakat, meg a négyszögöleket. de akárhogy számolgatta, kevésnek bizonyullak azok mindenféleképpen. Paprika elvtárs pirospozsgás arca halvány színt öltölt, mire negyedszer is elvégezte a számolást és úgy mozogtak az izgatottságtól lefelé kunkor o- dó bajuszának hegyei, mintha. cérnaszáron rángatták volna őket. — Ezen segíteni kell valahogy — dohogta magában. — Ua iga haladunk, karácsonyra. se leszünk készen az aratással. Feljebb tô^a homlokán széles karimájú kalapját s meg- vakarta aesztenzteszínű üstöket. Jóidéig gondolkozott, hogy mit is kellene tenni, —• Hirtelen a gépállomás ötletes versenytáblája jutott az eszébe. amelyen piros nyilak mutatják a dolgozók napi teljesítményét. Nyomban el is határozta, hogy ő is csinál egy hasonlót. Másnap délben legelőször Míg János aratócsoportveze- tőnek tűnt fel a szokatlan külsejű tábla. Először csak futó pillantást vetett rá, de a kíváncsiság mégis közelebb tolta hozzá. Előrehajolva be- tűzgette a táblára írott neveket s nézegette a nevek fölött a teljesítményt mutató nyilakat. Felszisszent, mint akinek tövis fúródik a talpába. Egy karcsúra formált nyit az ő neve felett 90 százalékot mutatott. Sűrű szemöldöke alatt dühösen villantak me<J u szemei. Felemelte a kezét, hogy letépi az árulkodó nyilat, de aztán mégis mást gondolt. Körülnézett az irodában, hogy nincs-e közelében valaki, majd gyors mozdulattal a 160 százalékra igazította a nyilat. Elégedetten kacsintott egyet és kisietett az irodából. Alighogy becsukta mafla mögött az ajtót, a naOyobbik leánya, Min Dong kukkantott be az irodába. A f urcsa tábla az ő figyelmét is egy-kettőre magára vonla. Mosolyogva tett feléje néhány lépést. De amikor közelebbről megnézte a vékony dróton ide-oda- húzApróhirdetések- KÜLöxWCNAT Jndul Július 9C-an a Balatonhoz. Részvételi díj 39.20 forint. Jelentkezni: július 12-án délig le hét az IBUSZ MenetiegyírodájáLan. ELADÓ szekrény, asztal és szék. — Kecskemét. Szegedi Lajcs-u. 7. sz. 312 EGY lOC-as Csepel, nem berúgós motor eladó. — Kecskemét, ()z-utca 20. sz. ________________________________309 BÉRELSZÁ MOLÁSBAN, anyagkönyve-lésben, gyors- és gépírásban gyakorlott dolgozókat keresünk azonnalra. — Jelentkezés: Kecskeméti Belspednél, ön életrajzzal és munkakonyvvel, Rákóczi út 2S-S0. 7 KECSKEMÉTI Vízmű Vállalat azonnal* ra felvesz anyagkönyvelőt es érték könyvelőt. — Jelentkezés: tanácsháza tsz. 19 sz. alatt. t> BÁJÁN főkönyvelői a'lást keres, esetleg íckönyvelőhelyettes, vagy pénzügyi előadóit. — Címet: „Baja'' jeligére a kecskeméti kiadóhivatalba kér. 315 EGY jómcgjelcnésü lányt, 17 és 35 éves korig örckbeícgadnánk. családtag lenne. — Kecskemét, Töröktái 1:4. sz. 31c ELADÓ ház. — Kecskemét, Voelker- telcp, IV.-utca 17. sz. Értekezni lehet: Miklovics-ialu, i.-u. 6. sz. -3C7 ELADÓ férfi varrógép. —■ Szalag-utca 9. sz. Kecskemét, 30J Bp. Bástya —Kecskeméti Kinizsi 8:3 (6:0) Kecskemét. Barátságos mérkőzés. Vezette: Kovács G. 2000 néző. Bp. Bástya: Fecske — Rendek, Szabó, Hajek — -Peiler, Andrásfi — Láng, Kárász, Szolnok, Kovács IV , Molnár. K. Kinizsi: Vaiga — Nyerges. Uzsoki II., Seres — Laezi, Molnár - Uzsoki I. (Kreisz), Ónodi, Csordás, Nagy, Fenyvesi (Tiszsvclgyi). Az első félidőben a teljesen szét esően játszó hazai csapat ellen tét szés szerint éri cl góljait a Bp Bástya. A második félidőben sok szép támadást vezet a Kinizsi is. de a fővárosi csapat nagy gólarányú gyű zelrnét nem tudta megakadályozni. Ezen a mérkőzésén is kiütköztek azok a hibák,. melyek végigkísérték a Kini zsit eddigi mérkőzésein: a vészes gól- szegénység, a belső j játék eroltetese, a hosszú és felesleges* cselezgetések. A második félidőben, amikor a gyors Kreisz veit a szélső,! már láthattunk villámgyors, helycseres támadásokat is. Góllövők: Kárász 2, Molnár 2, häng 2, Kovács IV., Szolnok, illetve Tisza- völgyi 3. Jók: Fecske, Peller Szolnok, Molnár, illetve Uzscki II., Laczi, Tisza - völgyi, Ónodi és Kreiisz. Az összevont területi bajnokság (északi) eredményei pRTESITJOK a lakcsságdt, tizgy az Állatiíeh-érje Takarmányokat Előállító Vállalat, Rákóczi-várcs 13. szám alatt üzemeltetését megszüntette, nul i a átvétel új telephelyén: Katonatelep 13. sz. (vasútállomás mellett) történik. — Allatiiehérje Takarmányokat Előállító Vállalat. MÉRLEGKÉPES könyvelő, terv- és pénzügyekben is jártas, állast vállal augusztus 1-re. — Ajánlatokat munka <tör megjelölésével „önálló munkaerő” jeligére kér a kecskeméti kiadóhivatalba. 392 JOALLAFCTBAN lévő, használt stráí kocsikat és lószerszámokat megvételre keres a kecskeméti BELSPED vállalat. — Kecskemét, Rákóczi-ót 2S— 32. sz 49 FŐKÖNYVELŐT es sütőszakmunkásekat felvételre keres a Kecskeméti Kenyérgyár. — Jelentkezni lehet: reggel 7-től délután 4-ig. Bem utca 14. sz. alatt, önéletrajzzal és mutikakönyvvel. 22 Bácskiskunrnegyei NÉPUJSaG az MDP Bácskiskunrnegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő* KŐVÁRI FÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 26-19, 11-22 és 20-27 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunrnegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató Kiskunfélegyházán a Vasas II. 7:3 Aranyban győzte le a Kecskemét! Gyufagyár együttesét. A hazaiak szép játékkal megérdemelten győztek a lelkesen küzdő gyufagyáriak ellen. Izsák- Lakitelek mérkőzésre Izsákon került ôcr. A lakíteleklek rr.ái 2’0-ra vezettek, de a hazai csapat lendületes játékkal meg tudta szerezni az egyik pentot. A Kecskeméti Bástya Kiskuníeicgyházán aratott győzelmet (5:1) a Vasszerkezeti együttes felett. A játék alapján arra következtethetünk, hogy a kecskeméti csapat meg beleszól a bajnokság kérdésébe. A Kiskőrösi Petőfi—Kecskeméti Laka tos SK találkozója 2:1 (3:1) arányban végződött. A mérkőzés a Lakatospályán került sorra. Igazi rangadót vívott a két jók-épességü csapat. Az csz- szecsapás mindvégig sbortszem kereiek. között folyt le. amiben nagy része van a kitünően működő Nkgy Sándor játékvezetőnek is. Kecskeméti Gépgyár-Kecskeméti Lokomotív 2.1 (1:1). Az ut<plsó helyen álló vasutascsapat meglepetésszerűen erős ellenfélnek bizonyult. Fjélegyházi Lokomotív—Tiszakécskci Kinizsi 3:2. A kiskunfélegyházi csapat * Lidegenben” is megérdemelten győzött; tár a kécs- keiek végig lelkesen játszottak. A Kecskeméti Básffya— Kecskeméti Kinizsi II. találkozóját Szerdán játszották. A Bástya már 5:Cüa vezetett, de a Kinizsi szívveMélekkél játszva megérdemelten jutott az eg>ik ponthoz. Jól szerepelt a megyei válogatott Fêles;? házán A pestmegyei válogatott ellen készülő bácskiskunmegyei íabdarúgóválogatoit együttes szerdán délután Kiskunfélegy hazán tartott edzőnrerközést az NB 11-es Vasassal. A válogatott ebten összeállításban szerepelt: Harci (Hor váth) — Lobcjria. Kévés, Nagy — Szántai, Vojncvics — Bognár, Sándor (Várszegi), Kúposok, Baksa, Severrác A Kiskunfélegyházi Vasas a szók art NB II-£s összeállításban vette fel küzdelmet. A találkozó alkalmával a válogatott igen- szí pen játszott. Különösen a c.sa társor kombinált ügyesen. Sok helyese rés támadást láttunk a megyeiektől. A válogatott védelme már nen volt olyan megbízható, nagyon sokat hibáztak a leadásban. Mindenesetre a 4:3 (2:2) arányú győzelmet megérdemelten szerezte meg. Különösen jól játszott: Harci, Köves, Szántai, Bognár, Sándor, Baksa (a dúlható piros nyilakat, szinti sír va fakadt a nem várt látványtól. Nyolcvanöt százalék — tekintett rá szemrehányóan a kis nyá. — Nem. ezt a szégyent nem lehet elviselni — suttogta akadozó hangon. Remegő kézzel f.oOta meg a nyilat és fel- tolta a 170 százalék fölé. Aztán, mint aki igen jól végezte dolgát, az apja után sietett a konyhába., ahol már várta az étvágygerjesztő, finom lekváros dereje. — ízlik, ízlik? — toppom1 be kis idő múlva Paprika, elvtárs és rapasz mosollyal nézett a jóízűen falatozókra. — ízlik bizony — felelte Ilona újabb dereje után nyúlva villájával. — Százhatvan százalékos teljesítmény után jólesik az embernek az ennivaló — nézett fel a tányér mellől az öreg Míg. Paprika elvtárs megpödörte összecsapzolt bajuszát, aztán, mintha nem volna tudomása a történtekről, úgy foghegyről odavetette a kérdést; — Százhatvan— Annyi a. Tanúsítja a tábla■ is, — bökött az öreg Mid bizonytalan mozdulattal az iroda felé. — Ha jóllaktatok, nézzük mea már azt a százalékot ~~ indítványozta az elnök és a szokásos meofontolt lépésekkel kifelé indult a konyhából. Míg János meg Ilona leánya elpirulva pislogtak egymásra. Már sejtették, hogy nincs egészen rendjén a dolog. Ilona szégyenlősen sütötte le nagy barna szemeit. Az örea Míg meg feszengve igaz- gcJta mógán a lajbiját, amely pár pillanat alatt iszonyúan melegnek tűnt fel neki. Anélkül, hogy szót váltottak volna, mind a ketten felálltak az asztal mellől és bementek az irodába. — Hát ez igazán szép teljesítmény — nevetett az elnök a. táblára mutatva. — Csak ott a hiba, hogy a tagkönyv nem egészen ezt bizonyítja. Míg János nagyot sóhajtva nyúlt a kis piros nyíl után és visszatolta a régi helyére. — Csak megigazítottam az előbb — szólalt men bánatos hangon mialatt Ilona leánya szomorú arcára vetett egy puhmtást. — De holnapra elérem a 100 százalékot. Erre kezet merek adni. — Én meg arra adok kezet —- pint el a szomorúság Ilona arcáról — hogy az én csoportom elhagyja az édesapám csoportját az aratásban. Azóta nem kellett „megigazítani” a, kis piros nyilakat a versenytáblán. Állandóan ott ingadoznak a 160—170 százalék között, csalhatatlan pontossággal mutatva, hogy melyik aratócsoport milyen telje- síi menüt ér eb B. V. mezőny legjobbja), illetve Szilasi, l\a- nyó. Szabó I., László és Dinnyés. Ugyancsak Délegyházán került sorra á fciegyházi járás válogatóit—megyei válogatott mérkőzés. A találkozót 2:3 (1:0) arányban a járálsi válogatott nyerte. Kecskeméti üzemi bajnokság eredményei és a bajnokság állása: Lakatos SK 31.—'Vörös Meteor 2:2, KISZÖV—Ulíenntartók 2:1. KEV1BOR— Tatarozók 3:3. Lakatos SK II.—Útfenntartók 5:1. Az üzemi bajnokság állása; 10 40:11 10 34:12 1. Kerekegyháza 2. Pénzügyőrség 3. Konzervgyár If. 4. Lakatos SK II. 5. Teherfuvar 6. Vörös Meteor 7. Népzenészek 8. KEVIBOR 9. Tatai ezók 10. KISZÖV 11. Útfenntartók A városi TSB 10 9 8 8 9 8 10 9 10 32:16 18:10 2«: 10 13:19 25:16 26:17 17:2 7 10:33 5:65 mellett működő társadalmi labda rúgószövótSég fegyelmi bizottsága a következő ítéletet Hozta: Szalontai Sándort (Lakatós SK II.) az ellenfél bántalmazásáért pktóber 20-ig eltiltotta a játéktól. Vaitházi Lajost ugyanilyen sportszerűtlenségért négy soronkövetkező bajnoki mérkőzéstől tiltotta el, amely tulajdonképpen az őszi forduló négy első mérkőzésére szól. A Kerekegyháza—KISZÖV mérkőzés két pontját 0:0 gólarányban a kerekegyházi együttes javára írták és kötelezik a kecskeméti csapatot, hegy a felmerült költséget 8 napon belül fizesse ki a kerekegyházi együttesneK. A Scltvadkert—Kecskeméti Épületszerelők mérkőzés eredményét (7:0) a fegyelmi bizottság megsemmisíti és 0:0 gólaránnyal pont nélkül igazolja (egyik csapat sem kap pontot), mivel a Soltvadkerti SK nem vette .igyelembe az immár többszöri figyel uezletést. Nem gondoskodott arról, hogy a mérkőzésre orvos jöjjön és jamellett a mentőláda. amely az első segélynyújtásra alkalmas, készenlétben legyen. Az üzemi bizottság úgy döntött, hogy az évi összeredményböl két (pont le les* vonva. Essél a héttel indul a tárgy-nyeremény SORSOLÁSI és u júliusi vigassdíi-rerseny V, 6 féle nyerési lehetőség: 12 találat J1 találat 10 találat 0 találat \ Vígaszdíj és targyuyereipény sor soJ : lás! A tárgynyeremény sorsoláson főnyereményként Csepel motorkerékpárt nyerhet.’ Vásároiioc Toto-szel vényt. .4