Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-13 / 137. szám
Kiskunfélegyházán a gépállomás és a termelő- I házán beszélnek^. szövetkezetek felkészültek az aratásra, cséplésre és a tarlóhántásra — hogy a Dózsa tsz-be» Surd nul József né májusban csak 1.56 munkáégységet keresett. — hoau Csenki Nándor állattenyésztési briyádvezetö azért nem akarja a háromszori fejest bevezetni» viert azzal ,'so/c a dolog ’. hogy a Bem József tszcs’be-n Gulyás . Zsuzsika ágy jár munkáb0 mint „ csiga. Gondolja: lassan jársz, tovább érsz» így reggelente elkésik. — hogy az Alkotmány tszcs-nél Büki József építési brigádvezető « tervét nem teljesítette és niég a megengedett munkaegységnél is többet írt munkakönyvébe. A nemzetközi villámfornára készülő magyar íérli és női röplabdaválogatott bemutatómérkőzése Kecskeméten Mi a, helyzet a megyei i*öplaI>claÍ>ajiiokságon V Kiskunfélegyüáz£n, a gépállomás tanácsülésért 23 termelőszövetkezet és csoport elnöke, vagy megbízottja vett részi. Símonyj László, a gépállomás igazgatója ismertette a gépállomás tavaszi talajmunka lervteljesíté- eét, a növényápolással kapcsolatos munkáját. Elmondotta, hogy a növényápolásban a kiskunfélegyházi gépállomás érte el a második helyezést a megyében. A gépállomás és a termelőszövetkezetek együttműködéséről szólva kiemelte a Kossuth és az Lj Eiet tszcs-t, ahoi jó ellátásban részesítik a gépállomás dől. gozóit. Ugyanakkor kritikát gyakorolt több szövetkezet felé, amiért még mindig nem biztosítottak megfelelő brigádszállá- sokat a traktorosok részére. Si- monyi elvtárs ezután ismertette a gépállomás felkészültségét az aratás; és csép'.ési, valamint a tarlóhántás munkálataira. A kiskunfélegyházi gépállomás öt aratógéppel és két kombájnnal segíti a Ier- melöszövetkezeicket és csoportokat az aratásba». A csépléshez 50 géppel állnak hozzá az idén. A magasabb teljesítmény elérése érdekében az aratógépeket és kombájnokat a legsimább talajra és a legnagyobb tábla gabonára állítják majd be. Bevezetik a nyújtott műszakot is. így biztosítják, hogy kombájnnal a miniszterta. »ács határozatában előirt 150 hold helyett 250 hold gabonát takarítanak be. Az egyik kombájnt a Dózsa tsz kapja; aho’ mintegy 950 hold gabona van. A másik pedig a többi termelőszövetkezet gabonájába megy, A« aratógépekhez és kombájnokhoz a legjobb dolgozókat adják majd a termelőszövetkezetek, hogy ezzel is elősegítsék a gé- spek jobb kihasználását. ) A hordást 4 vontatóval és la- jposkccsival végzjk. A kocsikat ■a gépállomás házi úton, használ- ihatatlan cséplőgépek alvázából [alakítja át. Egy ilyen úgynevezett Plató-kocsira 25—30 ke- Sieszt gabonát tudnak felrakni kegyszerre. A munkákat úgy szervezik meg, hogy mihelyt egy területen learatják a gabonát, azonnal hozzákezdenek a tarlóhántáshoz és a másodvetéshez, ijGzért nagy gondot fordítanak a A míniszlerianács rendelete kiterjeszti a munka törvény- könyve rendelkezéseit a színházak művészeire is A színházak művészi dolgozói mindeddig éves szerződtetés] viszonyban állottak ■színhazukkal. Ennek a kapitalista időkből öröklött rendszernek maradványaként színészeinknek évről'évre új szerződést kellett kötniük, ami színházi együtteseinkben minden évad végén lazaságot, zavarokat idézett el". A minisztertanács reude- iletet hozott, amely a munkait örvény könyve ve ml el kézér, fiat színházak művészeire is kite rjeszti. Színészeink ezzel •fiz állami színházak állandó tfdkalmazottaivá válnak és rá* b'uk ugyanazok a jogszabályok lesznek érvényesek, mint az egyéb dolgozókra. Ezzel nemcsak színészeink mentesülnek , számo« gondtól, é v ad végi b izony tál anságtól. hanem színházaink együttesei is az, eddiginél szilárdalr jhak, állandóbbak lesznek, aminek jelentősége művészi ■ szempontból rendkívül nagy. 'A nagyjelentőségű rendelet 'ér. Operaházban azonnali hatállyal. az egyéb színházakban augusztus ki hatállyal juin, életbe. (MTI) termelőszövetkezetek arra, hogy a gabonakereszteket egymástól pontos távolságra, egyenes sorokba rakják. A gabona ösz- szehordását a vontatók és a kocsik jobb kihasználása céljából-két műszakban végzik majd. X behordá=nál figyelemmel fart. jâk a realizálásokat, ezért egy- egy brigád területéről learatott gabonát' külön asztagokba rakják., A gépállomás Bredjuk-módszerre átalakított két cséplőgépet a Dózsa és a Emin, az íkermeg-hajtású cséplőgépet a g’átéri Vorosilov tsz kapja. A tanácskozáson kiszámították, hogy mintegy 60—80 mázsával több g'abonát csépelnek el naponta, ha nem töltik e' a eséplöbrigádok főzéssel az idejű, két. Ezért minden ter melösz« vet kezet - hen és csoporiban biztosítják az arató- és csépiőmunkások- nak a íriss, tápláló étellel való ellátását. Legtöbb termelőszövetkezetben már megszervezték az aratáshoz az aratópárokat és elkészítették a részlegtervüket. Kahó 16-án a Bolsevik Párt fejső- és középfokú káderképző tanfolyam hallgatói részére konzultáció lesz. Vitavezető: Karajkó János eivtárs, A politikai gazdaságtan felső, és középfokú tanfolyam hallgatói részére ugyancsak 16-án Jesz konzultáció. VifaveZctö: Fricska Margit elvtársnő. Mindkét konzulláció délután 6 órakor kezdődik. A Pártoktatás Házában 17-én a nemzetközi kérdésekről tart konzultációt Barcs Sándor elvtárs, a pár!-, tömegszervezeti, állami funkcionáriusok és aktívák részére, délután 6 órakor. * Császártöltésen folyó bó 15-én délelőtt fél 11 órakor Csecsetka János elvlars előadást tart „Elhajlások, ferdítések az önkéntesség, fokozatosság kérdésében” címmel, * Az amerikai imperialisták atlanti politikájának vá'sága” címmel folyó hó 17.én este 3 órakor a következő községekben lesz elő«dás: Bácsalmáson, előadó: Kővárt Péter elvtárs. A p r ó h i r FŐKÖNYVELŐT azonnali belépéssel felveszünk. — Életrajzokat .,lparváUa!at” jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 1 MUNKÁSOKAT cs.atornatisztításhoz állandó munkára felvesz a Vízmű Vállalat, Kecskemét. — Jelentkezés: tanács- háza, tsz. 19. sz. 8 A KECSKEMÉTI Vízmű Vállalat értesíti a türdízőközenséget, hegy a Széktó-strandfüidö Mén, szombatin 12 órakor megnyílik. Nyitva hétköznac 10 órától este 7 óráig, vasárnap 6-tól este 7 óráig. Állandó autóbuszjárat lesz. A gäz- és kádfürdő' pénteken nők, szombaton férfiak részére továbbra is nvitva. I SCLLYESZTÖS Singer-varrógép eladó. — Kecskemét, Tatfája-u. 6. sz. 203 KECSKEMÉT, Zsinpr-utca Hl. szánni ház eladó. Azonnal elfoglalható, 207 FEHÉR, mély gyermekkocsi eladó. — Kecskemét, Lestár-tér 1. sz. Ház felügyelőnél. ült FIASKECSKË eladó. — Kecskemét Mária-körút 6. sz. 211 ELADÓ szép, mély gyermekkocsi. ' — Kecskemét. VI.. Cscka-u t. sz. 217 tona Gáspár, a Dózia (sz brigád, vezetője beszámolt arról, hogy B tsz tagjai már egy héttel ezelőtt felkészültek az aratásra. Elmondotta, hogy 85 aratópárt állítottak össze és még e hét végén megkezdik az árpa aratását. A termelőszövetkezet tagjai a múlt héten megtartott közgyűlésen megfogadták, hogy az aratás és cséplés alatt nyújtott műszakban. hajnal; 3 órától késő estig dolgoznak. Nagy Mihá'y, a pálmonostorj Rákosi tsz egyik brigád'vezetője arról számolt be, hogy te.jes felkészültség Den vár. iák a gabona beérését. Az őszi árpájukat és búzájukat, valamint a tavaszt árpát két-két nap alatt, rozs vetésüket hét nap alatt saját erővel aratják le. A minisztertanács határozata^ után a családtagok mozgósításával biztosították a szükséges munkaerőt, mind a növényápolásra, mind az aratás, csépiés- re. Hasonló felkészültségről adott képet Krizán Mihály, a kiskunfélegyházi Harcos, Fekete István, a petőfi-Szállási Szabadság', Tapodi László, a kiskunfélegyházi Felszabadulás és a többi tsz elnöke is. Antal elvtárs, * Kiskörösön „Az amerikai imperialisták atlanti politikájának válsága” című előadás folyó hó 19-én est© 8 órakor [esz. Előadó: Huba János elvtárs. Megkezdte munkáját a képzőművészeti alap vezetősége A népművelési miniszter a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségének javaslata alapján kinevezte a képzőművészeti alap vezetőségét. A tizenegytagú vezetőség már megkezdte rendes munkáját, elnökét 13'án választják meg. Írásbeli jelentkezések alapján már ezen a héten megkezdődnek a tagfelvételek. (MTI) Megyei tanácstagok fogadóórái Kiss Béláné, Baja város; június 14-én, 8—12-ig. Pék László, Baja város június 18-án, S—-12-jgfi Tarján! András Kiskunfélegyháza, 13-án, 8— 12-íg. (letépek SZÍNHÁZ mellett lévő cukrosbódé, 100-as Adler Sachs, 2G-os női kerékpár eladó. — Kecskemét, Bika-utca 12. sz. 215 LÉCÉT, horogiát, kisebbmeretü ikerablakot veszek. — Kecskemét, Fürdő- utca 28. sz. 213 ELADÖ egy kis jiadolt szoba egy kicsi telekkel. „Csalódtalak* réízére. Cím: a kecskeméti kiadóhivatalban. 216 ELADÓ jókarban lévő kombinált-! berendezés, hálószobabútcr, új konyha- berendczcs. — Kecskemét, Borz-utca 16. sz. 213 Bác=kiski:nmegyel NÉPÚJSÁG ez MDP BáeskiskuniTjegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVAKI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyl-tér sz. Telefon: 26-19. 11-22 és 20--9^ Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 24—39 Felelős: Fai ago Imre igazgató Most játszották a megyei férfi röp- iabáabajnokság nyolcadik fordulóját. A Bajai Honvéd jóképességü együttese Kiskunfélegyházára látogatott a Vasashoz, hogy összemérje erejét. A találkozó alkalmával a bajai csapat ragyogó játékkal biztos győzelmet (3:1) aratott az eddig veretlen félegyháziak felett. A mérkőzés alkalmával kitűnt az, hogy a Bajai Honvéd igen jól összeková- csolódolt együttes, s ha ebben a formában játszik tovább, akkor biztosan nyeri a bajnokságot. Ugyancsak Kiskunfélegyházán játszották a K- Dózsa— Kecskeméti Petőfi bajnoki mérkőzést. A két csapat találkozója hatalmas küzdelmet he zott és végeredményben a Félegyházi D^sa került ki győztesen (3:2). Kecskeméten a Dózsa a Kiskunhalasi Bástyát látta vendégül. A mérkőzésen 9 kiskunhalasi együttes váratlanul igen erős ellenfélnek bizonyult, hiszen a kecskeméti csapat csak 3;2 re tudott győzni. Most csütörtökön délután 5 órai kezdettel a magyar férfi A> és B) válogatott röp’-abdaegyüttes bemutató' mérkó'zése újabb állomása lesz megyénk röplabdasportjának. Az élvonalbeli röplabdásaink bemutatják a röplabdaspcrt szépségeit. De egyúttal azt is elárulják» hogy milyen felkészültséggel mennek a néhány héttel később megkezdődő röplabdavillám- tornára. Ugyancsak szép látványosságot ígér a magyar női A) és B) válogatott röplabdacsapatának találkozója. A női együttes a jövő hét folyamán Lengyel- országba utazik, hogy ott bemutassa a magyar női roplabdasport Fejlettségét. Éppen ezért a női válogatottak bemutatómérkőzése nagyszerű látványosságot ígér. A férfi és a női válogatott bemutató után a bácskiskunmegyei válogatott térti és női együttese méri cs =ze erejűt ez élvonalbelié kkel. A meg vei férfi röplabdábajnokság állása: I. Bajai Honvéd 8 8 — 21: 2 16 2. Krréti Kinizsi 7 6 1 19: 7 Ï2 3. Kméti Dózsa 7 6 1 19: 9 12 4. Kkfházi Vasas 6 5 1 16: 6 IC 5. Bácsalmási Petőfi 6 4 2 I I: 9 H V. Kméti Építők 6 4 4 14:15 8 7. Kkfházi Dózsa 7 3 4 IC: 16 6 8. Bajai V. Lobogó 9 2 7 10:25 4 Khalasi Bástya 7 ! G 7:19 O IC. Bajai V. Meteor 6 — G 8:18 — Kméti Petőfi 7 — 7 6:21 — A megyei női röplabdabajnokságban a Kiskunhalas: Lokcmciív csapata szerepelt a legjobbak. Az együttes kitűnd látókkal veretlenül nyerte ' a tavaszi fordulót. A mérkőzések során nagy fejlődést mutatott a Kiskunhalasi Bástya és a Bácíbokodi Kinizsi. A kél csapattól nem messze maradt a Tisza kécskei Kinizsi sem. Mindhárom együttes most lépett először a bajnoki mezőnybe, s mondhatjuk, hogy igen jól megállták a helyüket. Persze ennek az az alapja, hogy a csapatok mindig lelkiismeretesen készültek egy-egy találkozóra. A sportszerűség szempontja bol a Tiszakócsléfi Kinizsi együtteséi lehet megdicsérni. A csapat gyengébb szereplése ellenére vidéken is mindig pontosan megjelent a kezdési Időre. A vártnál gyengébben szerepelt a Kecskeméti Petőfi és a Kecskeméti Vörös Meteor csapata. A Petőfi egy mérkőzést nyert, míg a Vörös Meteor egyet sem. A \'örös Meteor részéről Igen sportszer Mién megnyilvánulás volt az, hogy több mérkőzésre nem állt ki. A Vörös Meteor nagy sportgárdával rendelkezik és az egyéb szakosztáiyai szép eredméiinyeli dicsekedhetnek. Éppen ezért a röplabdacsapatának a sportszerűtlen megnyilvánulása nem méltó az együttes színeihez. A női bajnokság: állása; 1. Khatasi Lokomotív 5 5 L 15: I 10 2. Khalasi Bástya 4 3 I 6: 5 6 4. Báesbokodi Kinizsi 4 3 f 6: 6 6 4. Tiszakccskei Kinizsi 5 2 3 6: 9 b 6. Kméti Petőfi 5 ! 4 2:12 2 6. Kméti V. Meteor 5 5 1: 3 — SrORTKÖIM IIIR A Kecskeméti Épületlakatos- ipari SK június 8-i MHK-napon részívett próbázói közül kiemelkedő eredményt értek el: 1000 méteres síkfutásban Szabó László 3 perc 11 mp-e.s időt futot/? MárkLi István 63 métert dobott gránátíal? Kurucz István 475 cm-t ugrott távolba. Takarékoskodj a villannyal! Nagy TOTO- nyeremények a 23. fogadási héten 12 találat — Í2Í.Ö5C forint II találat — 2.350 forint 10 találat — 112 forint Tippeljen! Nyerhet! !0 Párthirek A 1‘ártoktalás Házában folyó lialyruáron, előadó: Budavári ««»asBiRaassemaisBiassMasa.