Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-12 / 136. szám

V csárolyi tanáes javított iiiiiukájáii — javult a begyűjtés eredménye is Csávoly község még a leg­utóbbi időkig mint sereghajtó, a bajai járás községeinek utolsó helyét foglalta el a begyűjtés teljesítésében. Aprijis elején a sertésbe.gytijtésben 61, vágómar­hában 66, baromfiban 77 és to­jásban 36 százalék volt az ered­mény. A tanács laza munkája és megalkuvó, opportunista maga­tartása nem tudta növelni az ered­ményeket. A tanács elnökhelyet­tese és titkára együtt sírt a ku- lákokkaj, hogy a begyűjtési elő­irányzatot nem lehet teljesíteni, mert mincsen miből. így altat­ták el a további felvilágosító munkát a községben, így kény- szeritették tétlenségre a begyűj­tési állandó bizottságot is. A község április hónapban Né. me; József személyében új ta­nácselnököt kapott. Az új tanács­elnök azonnal munkához látott, hogy a község lemaradását felszámolja. Munkáját azzal kezdte, hogy felszámolta a tanács dolgozóinak laza munkáját, megszilárdítva a munkafegyelmet a tanácsházán belül. Az első lépés megtétele után számbavette a község sertés- és számosállatállományá'. Fe.kutatta az összeírás során titkolt és be nem jelentett serté­seket, A tespedlségböl újból életre kellette a mezőgazdasági és begyűjtési állandó bizott­ságokat, feladatokkal látva cl őket. A. kisgyülések számát megkét- Bzerezte és a népnevelők munká­ját helyi konkrétumokkal alátá­masztva segítetie. így tudatosították a nép­nevelők a községben, hogy a begyűjtés teljesítése egy a béke­harcban való helytállással. A begyűjtést teljesíteni nemcsak állampolgár^ dg hazafias kö­telesség is. Felébresztették a község dogozó parasztjaiban a lelkiismeretet. A tanács tagjai közül azokat, akik a begyűjtés nem teljesíté­sével visszaéltek a dolgozók bejéjük helyezett bizalmával, vtsz- szahívták. Olyanok kerültek he­lyükre. akik példamutatásukkal élenjárói voltak a begyűjtésnek, a növényápolási munkák elvég­zésének. A községben becsűje: kérdésévé, váll a lemaradás fel­számolása, a félért begyűjtési, terv, jdóeJötti teljesítése, illetve annak túlteljesítése, A népnevelők munkája nyo. mán olyan hangulat kelt életre Csávói you, moly szó- gyónnék és gyalázatnak minősítői le a begyűjtés nem teljesítését, a lemaradást, a luza-voirjt, a késlekedést, így érte el a község, hogy június első napjaira felszámolva lemaradását a sertésbegyüjtés eredményeit 102, a vágómarháéi 100, a baromfibeadást 109 szá­zalékra, teljesítette. Egyedül a 'ojásbegyüjbés 55 százalékos tel­jesítése mutat bizonyosfokú le­maradást, de június 15-ig azt is kiküszöbölik. A tejbegyüjtés ered ményei is 121 százalékra növe­kedtek. Ersekcsanád, Sükösd, NemeS- nádudvar, Hercegszántó, Nagy- baracska és Bácsbokod tanács, e.nökkel tapasztalatcsere látoga­tást tettek Csávolyon, hogy az ott tanultakat és tapasztaltakat hazatérve maguk is érvényesít­hessék. A csávolyj munkamód­szerek átültetésével maguk is hozzá.áthassanak községeik be. gyűjtési lemaradásainak mielőbbi íelszjmoljzáhf-.*, ARATÁS ELŐTT A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának jelentése az 1951, évi ál'ami tervek teljesítéséről beszámolt arról, hogy a múlt esztendőben tolibek között 53.000 gabonabetakarií’ó kom­bájnt, köztük 29.000 magánjáró kombájnt kapott a Szovjetunió mezőgazdasága. A kolhozok egész gabonatermésének több mint 60 százalékát kombájnokkal takarították be, a szovbo/ckbaij pi ­áig csaknem teljes egészében gépesítették à fő mezőgazdasági munkákat. Idén még nagyobb gépi felkészültséggel látnak az aratás­hoz, Ujabb gépek ezrei könuyítjk meg a szovjet emberek munká­ját. Képünk az ,,Inia«*a” mezó'gazdaságí gépgyár udvarán készült. N. Kapuiiov diszpécser (jobbról) és M. Vergimanisz minőségi elienörzöosziály ellenőre az osztályozógépekei vizsgál jáü. Növekednek a növényápolás munkáinak eredményei a mátéházi állami gazdaságban A mátéházi ál.ami gazdaság­ban egyre mélyül a dolgozók so. i-ajban a szocialista munka­verseny. Június 1-re, a béketa- ,álkozó napjára a dolgzók 130 százalékra teljesítették megtett vállalásaikat, Az eiért ered­mények 03-ztönzö ereje ott él kö rőt tűk, harcuk erejét megacéloz­va, A gazdaság az ü/.emlervn :-k egyénekig történő felbontása val nagyban hozzásegítene a dolgozókat munkaeredményeik qöve,éséhez. Minden dolgozó érzi egyéni felelősségét a rábízott terűiét gondos megmunkálásáért. „Iparkodj, tovább érsz” Jett a jelszó a gazdaságban. Már öt-hai órakor lendülettel folyik a mun­ka, mert minden,-dolgozót az a cél hevíti, hogy az ő földterüle­tét érje a dicséret a mennyiségi és minőségi munka jó elvégzé­séért, A brigádok versenyered­ményei minden délben az ebédszünetben kerül ismer­tetésre. A Béke-brigád büszke arra, hogy május havj átagtcljesitését 149 százalékra fokozta, Winter Ferenc 162 és Rajcslcs Mares'. 151 százalékos eredményei tük­rözik azt az eltökéltséget, melyet a brigád valamennyi tagja foly­tat a többtermés biztosításáért, a békeharc megszilárdításáért. A Táncsics- és Hárnán Kató-brigá. dók fej-fej mel.ett 138 szá­zalékos teljesítéseikkel, a Kossuth-brigád 130 és a Petőfi- brigád 115 százalékos ered­ményeikkel tanúskodnak a meg­szilárdult munkafegyelemről, a múlt lazaságainak végleges felszámolásáról. A gazdaságban a do'.gozók felismerték azt, hogy a fegyel­mezett munkának igazi mutató­ja most a növényápolás. A Kossuth-brigádban Csurai Mik­lós 182, a Táncsics-brigádban Tószegi Katalin 21S, Bohn.i Má­ria 196. a Hámán Ka'ó-brigád- ban Vígh Erzsébet ISI és Fe­kete Jenöné 176 százalékos tel­jesítései, mint példamutatások számos követőre akadnak. Az élenjárók népszerűsítése mozgósító erejével nap-nap mel­lett újabb kimagasló teljesítése két eredményez. Mert a jó mun­ka nemcsak fegyver a békéér. folyó harcban, de jövőnk, szo­cializmust épiiö munkánk lendl. tője is. A kunbajai állami gazdaság dolgozói a június 1-re teli versenyvállalásaikar továbbfokozzák A kunbajai állami gazda­ság dolgozói június 1-re a ter­vük túlteljesítésére tettek felajánlást. Most a béketa­lálkozó után még nagyobb feladat elé állítotia minden dolgozót a békeharc. Az ed­digi teljesítményüket vala­it! eitn y ien túlszárnyalt á k. Az állami gazdaság dol- Hozói megfogadták* hogy Ouclos elvtárs és u többi hős kommunista letartóz­tatására jobb és több munkával, a termelés fo­kozásával válaszolnak. a háborús imperialistáknak és egyben követelik a letartóz­tatott elvtársak azonnali sza- badonbocsátását. A Petöfrbrifiád dolgozói a részlettervüket 210 szá­zalékra teljesítették. A. brigád tagjai ezzel a tel­jesítménnyel elősegítették a vasúti forgalom zavartalan­ságát. A dolgozók egy óra alatt kocsifordulót, csináltak, holott a kiszabott rakodási idő 5 óra vol. Ennek a brr Mire tanított a béketalálkozó napja Ki sem mondhatom, milyen boldog érzés töltött el, mikor megtudtam, hogy résztvehetek a megyei béketalálkozón. Átérez- tem, hogy ezt a kitüntetést jól végzett munkámnak köszönhe­tem. Nagyot dobbant a szívünk, mikor a kecskeméti fogadtatás soráu ott látluk a kis úttörő pajtásokat is, jövőnk reménységeit, akik büszkén mondhatják, éle,ük folyása boldog é'et iesz. 200 hozzászóló jelentkezett, de az idő rövidségére való te­kintettel csak 40 felszólalás hangzott e|. De a felszökjék mindegyike a mi nevünkben is kifejezd! az ellenség iránt ér­zett gyűlöletünket, azok ellen, akik ártatlan gyermekekre tá- madnak baktériumfogyverekkel. Ezt a népek milliói nem felejtik ej nekik. Felejthetetlen marad számomra, hogy mint DlSZ-fiatal ott lehettem a béke.találkozón, ahol harcos kommunistát, sorakoz­tak fel. Ez a nap arra tanított, hogy az eddiginél is nagyobb munkafegyelemmel és jobb munkával harcoljak a békéért. I’űüér Márta, Bajai GanjúsZövctgyár DISZ ili fonó, gáduak a dolgozói a permete­zésnél átlagosan 181) százaié kot teljesítenek. A Kossuth-brigád Ercsi Fe­renc munkacsatapa n perme­tezőéi munkánál 170 százaié kot ért ek A brigád , átlagosan 180 százalékot teljesít a sa- rabolási munkálatoknál A Lenin-brigád a sarubo tusnál 182 százalékot ért el. Csiesák János munkacsapata az anyagmozgatási és rakodá­si munkákban 176 százalékot teljesített. A Szabad>ág bri gád a g y ü m öles fa ápol ás n á ) 180 százaléknál tart. A foga- tos brigád lői) százalékot ért ék Ebben a brigádban külö­nösen Vermer Mihály kocsis végzi legjobban feladatát Napi tervét 200 százalékra tel­jesíti, Az építési-brigád a jumtr kaf egyelem megszilárdításá­val és a munkanapok foko­zott kihasználásával érte ek bogy a határidős munkát válla­lásuk előtt 5 nappal be­fejezték. Az anyagmegtakarítás terén is példát mutatnak. Az épí­tési-brigád 30 kilogramm sze­get takarított meg azáltal, hogy a bontott faanyagból minden használt szeget ki­szedlek. A falazásnál a régi téglák felhasználásával 4000 forint értékű megtakarítást értek el. Ennek a brigádnak az átlagteljesítménye 106 szá­zalék. A kunbajai 'állami, gazdaság dolgozói így válaszolnak' Duelos elvtárs és a többi hős kommuuista letartózta­tására. Ürntös István igazgató Papp Sándor versenyfelelős Hurkai Lajos személyzeti felelős Országgyűlési képviselők beszámolói Június 15-én; CSjkéria: Török János. Kiskunhalas: Angi Károlyné. Kecel: Panliovics József né. Kalocsa : Szta'ikovics Mátyás FülöpSzáüás; Böjlös Antal. Kiskunmajsa: Kancsár Sán­dorné. DunaVecse: Vadász Ferencné, Ea josmizse: Tapp Mihály. Szabotáló Icaiak cséplőgéptulajdouoiok Termelőszövetkezeteink tag­jainak és egyéni dolgozó parasz - jainknak jó munkája meghoz­ta a gyümölcsét: az egész me­gyében dús termést ígérő ga­bonatáblákon gyönyörköd: k az ember szeme. Dolgozóink lel­kesedéssel készülődnek az ara­tásra, a gazdag termés betakarí­tására és elcséplésé.-e. Gépállo­másainkon kijavítva sorakoznak egymás mellett a2 arató- és cséplőgépek. A termelöszövetke- ze ek vezetősége készíti a nyári munkák tervé; s rendbehozatja az aratáshoz Szükséges szerszá­mokat, S minden előkészületet megtesznek az áratás-csépiáa gyors befejezése érdekében az egyénileg dolgozó parasztok is. De ugyanakkor, amikor dol­gozóinkat a jó munka gondolata hatja át és évi kenyerünk bizto­sítására törekszenek, nem alsza­nak a nép ellenségei, a kulákok sem. Csakhogy ők nem a ter­més veszteségnélküli betakarí­tására készülnek, hanem az ara- tás-cséplés akadályozására. ITöbb helyen olyan híreket terjesztenek a kulákok, hogy Péter-Fál előtt nem szabad hozzáfogni az ara­táshoz mert az előbb learatott gabona nem ad jó termést. Iiyen hazugságokkal árasztják el a környéke; Kovács András és Ko- koknai szalkszentmártoni cséplö- géptulajdonosok, akik ehhez még azt is hozzá'eszik, hogy ök az idén nem akarnak csépelni, mert „változás előtt áll a helyzet.” (Bí­zunk hozzá, hogy a községi ta­nács gondoskodik róla, hogy a ,.helyzervál;ozásra” számitó ku­lákok mégis csak csépelni akar­janak. ) Solivadkerlen a kulákok elad­ták berayonrozo.t cséplőgépeiket ü roncsgyüjtöknck arra hivat­kozva, hogy „azok már nem al­kalmasak a cséplésre”. A sza­botálok kozott szerepel Szerény.; József kulák, akinek egy igen jóállapotban lévő Vasvázas, go­lyóscsapágyas eséplöszekrénye és még évekig hasznaiba.ó traktorja van. A kiadott rendel­kezés értelmében ezeket június IQ-re ki kellett volna javítani, de az ellenőrzés során a megyei ta­nács kiküldötte a ronesgyüjtö- •elepeC talá ta meg a cséplöszek. rényt a traktorral egyült. Sze­rény! kulák máQus végén ronccsá nyilvánította csépiögar. mtúráját. Ugyanígy cselekedtek Ördög Sándor és Lehőczki Fe­renc soitvadkerti kulákok, asih- nek szintén használható cséplő- gépjük van s azokat kevés köit„ céggel ki lehetett volna javítani, Fel kell vetnünk a kérdést; hogy a községi tanács elnöke; Berényi elvtárs milyen intézke­déseket tett a kulák-zabotálások megakadályozására? Volt-e tu­domása a nép kenyerének csök­kentésére irányuló gaztettekről ? Erre a kérdésre egyszer már megadta a feletet Berényi elv- társ a járási tanács elnökhelyet­tesének, aki kérdőre vonta » roncsgyüjtötelepre került cséplő­gépek miatt. Az* válaszolta, hogy sajnos ö nem volt értesülve : kulákok aljas munkájárói. Még csak fel sem merte volna té­telezni, hogy eladják a hernyónk rozptt gépeket, s megkísérlik szabotálni a csépié*!. Berényi elvtárs nem moudotl valót, amikor azt állította, hogy nem tudott a kulákok szabotáló ,- sáról. Erről tanúskodik a kö­vetkező tartalmú írás. amelyet Szerényi kuiák mutatott fel az, ellenőrzés alkalmával: „Hatósági igazolás. A solt- vsdikerti községi tanács vég- rehajtóbizoitsága igazolja, hogy Szerény: József soltvadkeri lakos tulajdonát képező traktor a hulladékgyűjtés során a soli- vadkerti hulladékgyűjtőnek let; átadva. Soltvadkeri, 1952. má­jus 28. Berényi József elnök, Szép Sándor titkár.” Az íráson természetesen ott volt a községi tanács bélyegzője is. A járási tanácselnök helyette, gének intézkedésére a cséplőgé­peké' és a traktort kijavítás vé­gett vissza kellett vinni a ,^la­koknak és megtörtént a feljelen­tésük is. Ezzel azonban nem zá­rult le a dolog. A járási tanáé? végrehajróbizottsága fegyelmi eljárást indított Berényi eivtárs ellen, alti sehogy se akart emlé­kezni az általa kiadott hatósági igazolásra, amely alapot nyúj­tott ahhoz, hogy a kutákok kija, vitás helyett a roncsgyüjtőnek adták át cséplőgépeiket, B. V,

Next

/
Thumbnails
Contents