Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-12 / 136. szám
A Bányászati Berendezések Gyárában a vállalatvezetésI munkájában következetesebben kell érvényesülni a kommunista bolsevik vezetés szellemének A Bányászat Bei uilczé* sek Gyárának i Halat vezető' Beste, a párt iránymutatása nyomán, a kői munisták segítségévei győzelmesen megvívta az első negyedévi terv termelési csatárát. A vállaiatvezetőség mur kAiát a párt és a-/, állam szerető gondoskodása segítette elő. amikor úi, korszerű, modern gépeket adott, hogy azzal az üzem dolgozói a többtermelésért vívott harcukat tikereseu végezhessék. Ezzel az adott lehetőséggel az üzem dolgozói élnek é* egyre lendületesebben, több és jobb munkával igyekeznek megmutatni pártunk iránti sze- retetüket. Ar, eredmények csak akkor fejlődnek kellően, ha a vállalatvezetés színvonala emelkedik, a kezdeményező ség nagyobb. az elért, sikerek nem teszik elbizakodottá a vezetést, hauem a tömegekre támaszkodva, ezeknek a vezetésben való bevonásával viszi győzelemre a feladatok végrehajtását. Gero elvtárs a gazdasági vezetők értekezletén, többek között kihangsúlyozta: . h xm a pttzdasá(ji vezetésünkben méa következetesebben keU érvényesülnie vártunk vezetésének, a kommunista bolsevik vezetés szellemének> Rákosi elvtárs bölcs iráá llításának-’ Milyen tapasztalataink vannak e téren a Bányászati Berendezések Gyárában? A vezetéstől gyakran halljuk az utóbbi időben, hogy fia- ' tál üzemek vagyunk. — szép fejlődést értünk el, eredményeink kielóffítőek és ha az első 10 napot nem is teljesítettük, majd a hó végén behozzuk a lemaradást. A május hóban elért termelési eredmények is visszaesést mutatnak. Az első 10 nap termelése 32.3 százalék, a második 10 nap eredménye visszaesett 31.5 százalékra. Ez visszatükrözi ezt a helytelen elméletet. Maga Heitz vállalatvezető elvtárs is úgy vélekedik, hogy 1 hó végére felszámolja a lemaradást. A válialatvezetéb és párt kapcsolata A vállalatvezetés munkájának legnagyobb hiányossága az. hogy az igazgató elvtárs kapcsolata meglazult a párt- szervezettel. Vezetésében nem érvényesül a párt iráuytmu- tató munkája, mely a megelégedettségben, esetenként a nehézségek feletti siránkozásban jut kifejezésre. Hiányzik Heitz eivtársból az utóbbi időben a derűs optimizmus, mely r- Mső negyedévi tervért vívott harcban megvolt. Helyette egy káros befolyás jut érvényre és pedig nz önteltség. Ez abban jut kifejezésre, hogy az elért . ^reményekkel megelégszik, másrészről úgy gondolja, hogy a vállalatvezetés pusztán szervezési kérdések megoldásával végrehajtja az előtte álló nagy feladatokat. Nem keresi a szoros kapcsolatot a pártszervezettel, a szakszervezettel és így természetes, hogy kielégítő képet nem kap Az elért eredményekről, annak továbbfejlesztési lehetőségeiről, valamint azokról a hibákról, amelyeket a terv- sikeres végrehajtása érdekében ki kell küszöbölni. így nem kaphat hű képet a dolgozók egyre növekvő alkotókészségéről, amelv kötelezően és szükségszerűen kívánja meg p vezetés egyre javuló munkáját az objektív nehézségek gyors, eredményes legyőzését. Gerő elvtárs a gazdasági vezetők értekezletén aláhúzta, hogy: „A leghelyesebb intézkedés is helytelenné válhat, ha helytelenül hajtják végre, s ebből mindenekelőtt azt a tanulságot kell levonnunk. 1952. évi munkánkra és általában további munkánkra, hogy a gazdasági vezetésnek a dolgozók széles tömegére kell támaszkodni.” Bebizonyosodott, hogy a párt- es szakszervezet, előzetes jó agi- tációs munkája nélkül nem tudták kellő módon végrehajtani a termelés érdekében az egyébként szükséges cyu.j- to+J- műszak megszervezést, így értékes módszerektől, a dolgozók és kommunisták javaslatától és bizalmától esett távol a vezetés. A vállalatvezetés és szakszervezel kapcsolata Az ebből eredő hiányosság megmutatkozik abban is, hogy a vállalatvezetés és a szakszervezet kapcsolata hiányos. Munkájuk nem egészíti ki egymást és így a szakszervezet nem tudja 'kellő módon alátámasztani a vállalatvezetés soronlévő feladatait az aktívákon keresztül. Nem tudja a szakszervezet kellő módon vinni a versenyszervezés munkáját, mert a vál-ahitvezetés szervezéssel gondolja a politikai munkát elvégezni. Bizonyítja az> hogy a bizalmiakat szervezet- lenül ide-oda dobálják a művezetők úgyszólván lehetetlenné teszik a politikai versenyszervező és nevelő tömegmunkát. A vállalatvezetés nem kéri ki a szakszervezet véleményét a pontes kérdésekben. A fejlődést a szakmai téren nem kíséri a politikai tudás. A vállalatvezető elvtársnak is. mint kommunistának feladata az, hogy a beosztott munkatársait kommunista szellemben nevelje a nehézségek leküzdésére- ügyben követelje meg a határozott. gyors, pontos munkát és számoltassa fel a még meglévő könnyebb ellenállási vonalra való hivatkozást a nehézségek' túlzott feltüntetését. Napi munkájában állandóan lebegjen szeme előtt, hogy a vártszervezettel való jó munka a termelés döntő tényezője. — A vállalat jó ijazdasági vezetése, a vártszer vezettél való jó együttműködés, — visszatükrözi a termelés jó vagy rossz eredményeit. A terv sikere érdekében a vállalatvezetés munkáját szorosabbá kell tenni a párttal- Minden feladatot a pártszervezettel és annak kommunistáival kell tüzetesen átbeszélni, annak végrehajtásában reájuk támaszkodni és a harcban nevelni őket. A jó munka megkívánja, hogy á vállalatvezetés támogassa és hathatós mértékben segítse a szakszervezet munkáját. Közösen beszélje meg a szakszervezet, vezetőségevei a soronlévő feladatokat és a műszakiakon keresztül a munkaerő helyes megszervezésével biztosítsa a , szak- szervezeti bizalmiak állandó felvilágosító és nevelő munkáját. Ezen keresztül fokozottabban támaszkodjon a tömegek alkotó kezdeményezésére, egyre emelkedő lendületes munkájára. Ezek döntő biztosítékai a második negyedévi terv sikeres végrehajtásának. A Kecskeméti Gpülctlakutosipari Vállalat művezetőinek versenyfelhívása a Kecskeméti Gépgyár művezetőihez Mi, a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalat művezetői át- érezve a szocializmus építésében és a béke megvédésében reánk: háruló feladatot és azt, hogy a munkaverseny ^szélesítésével eredményünket megkétszerezhetjük, ezért e.határoztuk hogy a béke megvédésének ügyét a jó minőeégü munka elvégzésével erőnk és tudásunk teljes odaadásával visszük győzelemre. Elhatároztuk, hogy versenyre hívunk ki benneteket az a;ább közölt pontok alapján. Amennyiben versenyfelhívásunkat elfogadjátok és az általunk javasolt pontokon változtatni kívántok, vegyétek fel velünk a kapcsolatot. Az értékelés folyamata az, hogy az egyes művezetők által irányított mühelyne« a művezetők nevének meg- je.ülésével a vállalat statisztikusa a tárgyhónapot követő 15-én küldené el értékelésre. A versenyértékelés helyességének biztosítására egy bizottságot szervezünk a párt-, szakszervezet és a legjobb dolgozók soraiból. Ezeknek a feladatuk az, hogy meghatározzák havonként hogy melyik művezető nyerte e. a ..legjobb művezető” büszke kitüntető címet. Versenypontjaink a következők: 1. Termelési tcrvteljesí és: Értékelés: minden 100 sziízaiék felem 1 százalék után -i- 1 pont, lemaradás cse.cn minden j0o százalék alatti X százalék illán — 1 pont. Termelékenység emelése: Értékelés; Forint—óra viszonyítása az eíözö negyedévi állag, hoz százalékos arányban. Minden j százalékos 1ú;1eljcsités után 2 pont, lemaradás esetén százalékként __ 3 pont. 3. Minőségi munka: Értékelés: 80 százalék felett minden 1 százalék után 1 pont f 1, lemaradás esetén 80 százalék ata t százalékként — 1 pont. 4. Munkafegyelem megsz tardííása: Ériéke és; az' igazolatlanul mulasztó,t munkanapok a műhely összes dolgozói által ^ teljesített munkanapok százalékában minden 1 százalék után "— 2 pont.. 5. 100 százaék alatt Teljesítők számának csökkentése: Értékelés: a műhely teljesítménybérben dolgozók leszúrnának százalékban minden 5 százalék alatii százalékért -j- </2 pon<. Minden 5 százalék feletti 1 százalékért — i/2 pont. 6. Gazda-mozgalom kiszé^sité e: Értékelés: minden megtakarírott 1000 forint érték után -f’ I pont. ?. Allóőrák csökkentése: Értékelés: megállapítandó az allóőrák aránya a műhelyből teljesített összes órák százalékában. Minden 1 százalék feletti állódra után százalékként — 1 pont. Egy százalék alatt a m>*- vezető 3 -f- alappontot kap. 3. Naz;arova-mcv.galom fejlesztése: Értékelés: ha művezető ál a! irányított műhely összes gépei szocialista tulajdonban vannak és azt a tutajdonbafogadó üzemképes állapotban és tisz!án tartja, a művezető 5 -j- alappontot kap. Bokor Pál művezető, I>. Szabó Antal üzemi pártijtkár. a Kecskeméti Epüleriakatosiparí Nagy Lajos vállalati igazgató. Vállalat művezetői nevében. Tóth Ferenc üb-elnök. sztahanovista komplexbrigádok munkájának eredményei a Bajai Gyapjúszövetgyárban A Bajai Gyapjúszövetgyárban nyolc sztahanovista komplexbrigád működik. Az egyes komplexbrigádok tagjai sztahanovista dolgozókból, művezetőkből, technikusokból és u.z üzemi admí.Ji.szírácló egy-egy tagjából állanak. Pé.dául a Szövődéi kompiex'origád tagjai: RaSztig Bálint, Vidákovics Etel sztahanovista szövök és munkamód. szerátadók, Novákovics Mihály, Rabats József, Zsitinszki Béla .művezetők, Breiz Károly üzemvezető, Farkas László a lervoszv láiyból, Tóth Árpád normás és Odor Józsefné üzemi könyvelő. Valamennyi brigád munkáját egy csúcsbizottság ellenőrzi, amelynek élén a vállalatvezeiö, a műszaki vezető, a tervosztály vezető és a szakszervezet műszaki felelőse áll. A brigádok munkatervet készítenek, megjelölve abban konkrét feladat ajkai. Például a kikészítő komplex- brigádja azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a munka jobb megszervezéséve i csökkentse az ál'tóórák Számát. Ugyancsak feladatul tűzte k; a vegyszertaka- rékosSágot és a minőségi munka megjavítását. Ezek a fejadatok Kars a y Elemér brigádtag újításaival kerüllek megoldásra. Az alkalmazott újítás eredménye lett, hogy míg azeött az e.ső- Osztáiyú áru aránya 92.2 százalék volt, az a nevez.»lés után 94.2 százalékra, majd az elműt: hónapban 97,1 százalékra emelkedett. Ar. újításnak kalkulációs forintértéke meghaladja a 135.000 forintot, A ■ nősé g javító komp.exbrí- gád u ttodéban ért ej jelentős eredményeket. A brigád a fonodában hibás és selejtes köp- ezok különvátogatásával ért ej kimagasló eredményt, Vörös László sziahanóvista technikus, Fiit mer Lipóí sztahanovista fő művezető és a b.jgádtagok egy használatonkívüli kis kereszt, orsozót hoztak haszná ható ál- lapotba és a kiválogatott formahibás és selejtes kopszokat ezen a gépen átdolgoztatják, A brigád ezzel elérte, hogy az eddigi 0.8 százalékos formahibád termelést 0.4 százalékra csökkentette. A minőségjavító-brigád ezenkívül irányt vett a szak. mai hiányosságok pótlására is. A. dolgozókkal szakmailag rendszeresen foglalkoznak. Ra-szig Bálint, Kiss Béláné, Kománovlcs László sztahanovista munka- módszerátadók pedig állandó minőségellenőrzést végeznek. Ez az ellenőrzés tette lehetővé, hogy míg a fonodában az elsőrendű áru még januárban 41.2, addig februárban. 761, márciusban 75.6 és áprilisban 75.7 százalékra emelkedett. A szövődéi komplexbrigád hasznos munkát végzett a sablonirozás és a gép- beáUPás°k lerén. Breíj Kâro y tizomveze’ö vezetésével végeztek ezen a 1éren a brigádtagok szakszerű és a technikai követelményeknek megfelelő munkát. Az elmúlt év utolsó negyedében elért 56.5 százalékos gépha'ásfok átlagát januárra 58. X. februárra 60, márciusra 63.5 és áprilisra 63.9 százalékos hatásfokra emelték. A szövődéi kompiex'origád olyan szövök r ílé osztotta be az ipari tanulókat, akik a legjobb és leghelyesebb munkafolyamatot már elsajátították, Az elért eredmények mellett azonban még vannak hiányosságok az egyes komptexörigádok munkájában. Hiányzik a szám- szerüség, munkájuk számviteli alapon Vaó elemzésére. A? üzemkönyvélés ugyan kimutat ja az egyes üzemrészleg:k nyers- és segédanyagfogyasztá- sát, de annak részletesebb is mertetésével nem foglalkozik. A segédanyag ff lhasznátásánál 'óbb tnühelyrészben tú. lépés mutat kozik. Csak egy példa erre, A szövődében az elmúlt hónapba» a normához viszonyítva száz kg mal több gépo.ajai használtak fel. Az lizemKönyvelés noha en nek részletesebb vizsgálatával asm foglalkozott, a komplex ' brigád felismerve a hibát, a szövök fokozottabb tanítását tűz ! !e ki célul a helyes olajozás elsajátítására, az olaj gazdaságo- sabb felhasználására. A Bajai Gyapjúszövetgyárban a komplexbrigádok munkájának eddig elért eredményei irányt- muiatóak. Most csak az volna szükséges, hogy az elért eredmények további szélesítésével, a még megmutatkozó hibák teljes egészében felszámolást nyerjenek. A Bajai Folyamszabályozási Hivatal dolgozót túlteljesítették egészéves töltéserősítési tervüket A Bajai Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal dolgozói jelentős munkagyözelem- rő: adhatnak számot. A Karasz, Vajastorok közötti töltéserősítés egé-szévi fej töltési elöirányza'át nemcsak hogy befejezték, de túl 's teljesítették»-. Az 1952. évre előirányzott 20.000 köbméter fő d- msnnyiség beépítését május 31-ig 21.000 köbméterre fokozták é3 sikerült a folyóméterenként 20 forintos egységárat is 18.20 forintra csökkenteni. Az elért megtakarítás további 6000 köbméter fö d beépítését teszi tehetővé. A töltés erősítés; munkálatait Jakab József technikus vezette. A. műszaki előfeltételek oiztosí- lásával — a terv-felbontás alánján a munkatorüietek kijelölése, a szerszámok mindenkori dohon va'ó előkészítése, — a dolgozók szakmai és műszaki továbbképzésével segítette az újabb és újabb munkaeredmények kiharcolását. A brigádok közötti versenybon az éjért eredmények tudatosítása segítette például Romsich Lajos brigádját ahhoz, hogy mini a hivatalok között folyó versenyben a második legjobb kubikos-brigád, az oklevelet és a vele járó pénzjutalmat elhódítsa. A brigádok elért eredményei szorosan zárkóznak a Romsich-brigád 204 százalékos teljesítéséhez. A Dugaiity-brigád 194. a Perity-brigád 166, a Fá- bián-brigád 165 é3 a Kincsesbrigád 164 százalékos teljesítései annak a békeharcnak az eredményei, melyet a dolgozók az ötéves terv időnbelü.i vaiőravái- 'ásáért folytatnak. A hivatal dolgozó; lendületes munkája jut érvényre a folyam. szabátyOzásnál is. Az itt dolgozó brigádok jó és ;elkos munkáját dicséri, hogy a Szónoki Folyamszabályozási Hivatal tapasztalatcsere átadásra kérte'; fel a körakóbrigád tagjait. JTe-j, renczi János brigádvezető két brigád’agjavai már át is adta a Helyszínen munkamódszeréí.