Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-29 / 151. szám
Versei»}ben az alkotmány tiszteletére A szalkszentmártoni fii Id mit vessző vetkezel felkészült a begyűjtésre Tanácsaink verseny*áblája Ä szalkizentmártoni íöldmü- vesfisci vei kezet irodájában nagy a sürgés-forgás. Dolgozd parasztok, szövetkezeti tagok adják egymásnak a kilincset és tárgyalják meg ügyes-bajos dolgaikat a szövetkezet tisztviselőivel, A szövetkezet ügyvezetője, Béla e.vtárs készségesen válaszol a kérdéseinkre, amikor arról érdeklődünk, hogyan készül! fel a földmű vesszővé kcze; jövő- évi kenyerünk biztosítására., a begyűjtésre, Már több mint egy hónapja annak, hogy a szövetkezet vé- zoiősége megtárgyalta a tanácsosai a raktárak kérdéséi. Egy hónapja befejeződtek a kiszemelt raktárak legfontosabb tatarozás! munkálatai, még a szükségrak', árakat is kimeS/e)ié.k és 1er. tötleníletiék. A termést felbecsülték és ennek alapján még mindig folyik újabb szü'kségraktárak felkutatása és előkészítése. A tűzrendészed óvintézkedéseket is msgtették. A raktárakban Ott állnak a vízzáróié edények. Az ügyvezető e.v- iárs elmondja, hogy a felvásárlók társadalmi munkával kapcsci0diaj< be a raktárak előkészítésének munkájába és ezzel jelentős költségvetési megtakarítási biztosítottak a szövetkezel számára. telkesen vetlek részt a takart» tási munis álatok ban is, Úgy tervezik, hogy egyjdöben két felvásárlóheiy működik mindig a soronkövetkező raktárakban. Egy felvásárlóhelyen egy átvevő és két zsákolómunkás dolgozik. Mindkét átvevő megfelelő módon van előkészítve felelősségteljes munkájára, az egyik már négy éve dolgozik ezen a munkaterületen, a másik most van tanfolyamon. A legutóbbi üzemi értekezleten elhatározták a dolgozók, hogy megkönnyítik parasztságunk számára a beadás teljesítését, meggátolják azt, hogy a dolgozó parasztok hosszabb ideig legyenek kénytelenek várakozni, amiS rájuk ’kerül a sor a feivás’árlóhelyen. Reggel 5 órától, ha keil, éjié. lig is rendelkezésére ál’anak a beádást teljesíteni kívánó gazdáknak. A felvásárlási időpontokat- a falu különböző részére 10 lúr- detötáblán teszi'k közhírré, amei- let hangoshíradőn keresztül és doboiás útján értesítik a falu lakosságát a beadással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. A feivásártőhelyen a mérlegelést végző alkalmazottak mellett ott lesz a Szövetkezetnek az a tisztviselője is, aki a beadás után azonnal kiállítja a véteiijegye- ke-t. A dolgozó paraszt, aki beadását teljesítette, a postahivatalban a kezébe adott utalványnyal megkaphatja a gabonájáért járó pénzösszeget. Nem lesz felesleges járkai ás, igyekeznek kiküszöbölni, hogy a dolgozók a szorgos munka idején ne sok időt töltsenek el a beadással. Legfontosabb feladat az, hogy a gyors felvásárlás mellett az adminisztrációs munkákai js naponta elvégezzék. Egy adminisztrátor egész nap azzal‘ foglalkozik, hogy a fclvá- sárlóhelyekTÖl beérkezett vételi- jegyeket azonnal elkönyveli és összeállítja a nap' mérleget. Erre azért Jesz szükség, mert a beadás idején a tanács ncp- uovelőgárdája friss -eredmények n.apján, gyorsan és ponlonau akar dolgozni Nem törlénlietik meg az, hogy a szégyentáblára kerüljön olyan dolgozó paraszt, aW beadásé* uéldanlutaióan ' teljesítette, , Bizony ez a hiba a mujtban nem egyszer előfordult. A tanács dolgozói egysziur-kétszer olyan dolgozó parasztokat is feleslegesen zaklaitak, akik már teljesítették állam iránli kö- ,élességükét. Most minden este a tanácsnak rendelkezésére bocsátja a szövetkezet a felvásárlások eredményét és módjában van azt összehasonlítani a cséplőgépektől beérkezett eredményekkel. A szalks-zentmárioni szövetkezet jó! elökészülí a begyűjtésre, mert a m.ultévi kábákon okult és a tanáccsal karöltve dolgozik egész népünk érdekéért, H°gJ'an áll a kiskőrösi járás községeinek hízottseriésbegyüj- tési versenye a keceljek verseny- fe'liívása nyomán. A versenytárs közül előljár: Soltvádkert Császártöltés Tázlár Soljszentimre Pábi Reménykedve tekintünk az aratási munkálatok sikeres elvégzése elé, hiszen jól felkészültünk. Kaptunk aratógépe!, kombájnt is a gabona lotakarí- íáSához. Állami gazdaságunk dolgozói nagy örömmel fogadták a munkásosztály ajándékál, a2 új kombájnokat, aratógépeket, Zeforokat. Mi azzal válaszolunk az ipari munkásságnak és pártunknak, hogy erőként feA fehértói állami gazdaság dolgozói csaknem kivétel nélkül a, tervük túlteljesítésére httek felajánlást augusztus 20 ui Így mut<: tjük meü szeretőinket a várt és Ifákosi elvtárs iránt. A Szabadság brigád részéről Simsúk Zoltán 140 százait Ura. Kiss B. László pedig ISO százalékra tett felajánlást. Kovács József né vállalta, hogy a kötözésben 120 százalékot ér el. Ugyancsak szép teljesítményre tett ígéretet Katona Jánosné. amikor 125 százalékot vállalt. Dávid Rózába 121, Petrovics Anna 118: es Somogyi Judit 112 százalékos eredmény mellett lett fogadalmat, A Vörös Csillag brigád dolgozói minőségi munka melleit a permetezésnél 120 százalékot vállalt. Ennek n brigádnak dolgozói a kötözést 150, a tulajmunkát pedig 170 százalékra tejeHtik, A Micsurin brigád tagjai az eddigi 100 százalékról 180 százalékra emelik teljesítményüket■ (irányúk Ilona, Kovács B. Margit Köblös Mária, Tupeçzki Mária,- Ambrus Antainé. A Kossuth munkacsapat dolgozói: Kádár István. Garai Pál. Sneider Pál, Sinkár Imre ISO százalékos teljesítményre tettek ígéretet. Az Ádám-telen részéről Modok Ferenc 190, Fokár Pál 195, Szűcs Magdolna ISO, Kollár Franciska ISO Földes András 180, Ki*s Róza 180, Szüli István 170. Eossinger A dunavecsei állami gazdaságban folyamatban van «s aratás. Az eddig learatott területünk 200 hold őszi árpa, Ezt június 21-re vágtuk le. Az aratást 75 százalékban gépi erővel, a többit pedig kézi erővel végeztük el. A kézi aratásb(in Jógit g István, Pajericzk Gusztáv, Csabai Jú Akasztó Pirtó Elmaradt: Kecel Kiskőrös Bocsa Tabdj Kasban ijú Csengőd Imrehegy lést nemcsak a megyében, de a® egész országban js. Tudjuk, hogy nagy feladatok állnak előliünk, de megbirkózunk velük. Eddig a brigádjaink átlagos teljesítménye 140—150 száza: ék között áll. Állami gazdaságunkban van oiyan dolgozó, — még pedig sok, — akinek átlagos teljesítménye meghaladja a 170 százalékot. Péter 150. Szabó Etel 130. — Lficzkó Benő 110• Szabó G. Imre 110 és Mily ók Lajos szintén 110 százalékos eredményt vállalt a szőlő soron- lévő munkálatainak elvégzésében. A LUzenkó brigád dolgozói a rozsaratást á határidő előtt három nappal előbb fejezik be• Vállalták továbbá azt »«^t hogy a Bredjuk-féle 9 y őrs- ' csépié si módszerrel 5 nap alatt fejezik be a cSéplést. Alii öv ény termesztésnél a tervszerű munka által elért éi- hetek Szilágyi Mihály agro-< nóinus jó szervező munkáját dicsérik Az állattenyésztési brigád dói gazol az állomány jobb1- gondozásával a teheneknél az eddig elért 6.6 literes fejéri átlagot 10 láerre emelik. A, borranevé'.ésnél borjúnként 200 liter tejet takarítanak meg azállaf hogy korábban rúr ,zaklatják a fiatal jószágokat (t különböző takarmány evésére. A birkafejésnél ás egy időszakra előirányzott 25 helyett 30 litert fejnek. Az egy tyúkra megállapított havi 16 tojás átlagot 18-ra emelik. A szarvasmarha hizlalásnál megkívánt 1-20 kilogramm helyett 1.40 kilogrammot fognak elírni. Az állami gazdaság dolgozói így készülnek az alkotmányunk harmadik évfordulójának méltó megünneplésére. Ha, Hegedűs Ibna, Kiss Veronika és Herc,zeg Borbála ért cl kimagasló eredményt. A példamutató dolgozók melleit vannak háGilkullogók is Kiss Imre. Kovács Mihály és Marász Ferenc, aki még o 90 százalékot sem érte eh Gelencsér Mihály Dunaveoe« A begyű jtési miniszter szabályozta az kiéi csépiéül A begyűjtési miniszter utasítást adott ki az idei csépié? szabályozására. Eszerint gabonát csépelni csak cséplőgéppel. illetve arató-cséplőgéppel szabad. Gabonát, csak az csépelhet, akinek az 1952—53. évre szóló beadási könyve, vagy gabonalapja van. Ezt a csépié,» megkezdése előtt a gép felelős vezetőjének és a etséplési ellenőrnek meg keli mutatniA gabona tisztasága érdekében a csépiéinél osztályozó- hengert kell használni. — A cséplőgépet ágy kell beállítani. hogy a szemtörés 3, a szemveezteség pedig fél százaléknál több ne legyen. Nedves gabonát csépelni tilos. Az utasítás ismerteti, hogyan kell elcsépelni az üszögös gabonát, majd a szerződésre termelt növények csép- iésével foglalkozik. Közli, hogyan engedélyezzék a, kalákában történő eséplést és az elő- L-sóplést. A kenyérgabona és takarmánygabona csévlését az egyes növények aratásától számítolt 40 naoon belül, de legkésőbb augusztus 2Q-i9, az r.c 'éb termények cséplését pedig a másodnövények kivételével szeptember 30-ig az Ország egész területén be kel! fejezni. A korábban érő termények (ősziárpa, íozs. bíborhere. repce, korai borsó, őszi takarmánykeverék) cséplését a búza aratása előtt meg keli kezdeni. A r'zst november hó 30 ig kell elcsépelni. A begyűjtési miniszter utasítása a továbbiakban közti, hogy — a rizs kivételével — gabonából, természetben, kiadhatják az arató- és cséplőrészt. Vízhordók és cséplőgépA psílii Uj Tavaszban iiiegliirkózCtik a A pábi Uj Tavasz termelőszövetkezetben másfél héttel ezelőtt még az volt a Ingok véleménye, hogy ők a legjobb akarat mellett sem, lúd jak idejében elvégezni az aratást. Egyesek olyan javaslatot teltek az elnöknek, hogy ara(t%sák le a gabonát egyéni dolgozó parasztokkal ré. szibe. Hivatkoztak a hatvan hold szőlőre, harminc hold gyümölcsösre és egyebekre, amelyek — mint mondották — reiten.ő sok munkát követelnek tőlük. A termelőszövetkezet elnöke azonban akaratos ember. Nem adja be a derekát, bármennyire is szorongatják, amikor a közös vagyon gyarapításáról van szó. Most is hiábavaló volt munlen érvelés, siránkozás. Az elnök szilárdan megmaradt amellett, hogy a termelőszövetkezet gabonája' igenis a tagoknak kell learatni, s ezenkívül jól el kell végezni minden más munkát is. — Lehetetlen az — dünnyög- ték innen is, onnan is és mogorva arcot vágva odébbsomfordá!- lak. Az eP'ök nem hagyta annyi, ban a dolgot. Tovább küzdött a maga igazságáért, meg a tagok nagyobb jövedelemért. Küzdőimé, nek eredménye azután az tett, hogy még mindig kedvel lenül ugyan, do a múlt bét csütörtökjén mégis hozzáfogott a tizennégy aratópár az aratáshoz. Sóhajtozva s kjssó borús arccal átlátták meg először a hullámzó rozstib'n szélén, dóidéig miisP'.Uhúzatók részére gabonát kiadni nem szabad. Az állami gazdaságban dolgozó arató- és. eseplömunkások, továbbá a gépállomásokon dolgozó traktorosok é? segédtraktorosok pénzben, kapják a munkabérüket. ok és családtagjaik a földművesszövetkezeteknél, a begyűjtési minisztérium áltat megállapított áron szerezhetik be az őstermelői kenyérgabona fejadagot.. A cséplőgép üzembentartója csak annyi kenyérgabonát, tarthat meg. amenyj a gépész és segédgépész gabonajárandóságának kiadásához szükséges. Ezenkívül termelői fejadagot tarthat meg a háztartásához tartozó személyek számára; ha a fejadagot másképpen még nem biztosította, A fejadagon fölü l mennyiséget hetenként folyamatosan be kell adnia- A cséplőgép üzembentartója a gépkeresetről hetenként számoljon et a ■ megyei begyűjtést osztálynak. A begyűjtési miniszter utasítása ezután a csépié« ellenőrzésével foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy fokoz itt figyelemmel kell a eséplést ellenőrizni, nehogy az ellenség kísérletet tegyen a csépién megzavarására. A tanácsok mellett különösen fontos feladatuk vau az ellenőrzésben a társadalmi ellenőröknek, a mezőgazdasági és begyűjtési állandó bizottságok tagjainak, valamint a cséplési és a körzeti ellenőröknek. Az utasítás részletesen intézkedik a cséplési könyvek vezetéséről, a cséplési ellenőrök feladatairól, díjazásukról; végűt ismerteti a büntető szankciókat. ^lehetetlennel** gatták, nézegették egymást, mintha olyasvalamire várnának, ami elvégzi helyei (ük a ,,le- hotellent'} jobban mondva’ a nagytábla gabona Iearatasat. Végre azián az e ső kaszás meglendítette a fénylő szerszámot és a áúskalászú gabona zizegve hullod előtte rendre. A kasza e’züslös csengése-® vagy a rendre hulló kalászok lágy zizegése, de valami hirtelen íelvldámí.olta a többiek arcát. A szempárok összevi|lan.«k s mosoly sugárzott belőlük. Suhanva vágott a gabonaszárak közé a második kasza is, azt pedig a többiek kövedéit. Mintha percek alatt megacélozódod volna az Izmuk, már az első órában úgy nekilendül ,ek a munkának. Hogy azután mi történt, arról most nem akarunk soka! beszélni. Elég az hozzá, hogy a tizennégy aratónál- két nap alap tizenkét hold ősziárpát és tizennyolc hold rozsot aratott le. Hétfőn kora hajnalban pedig ázz« a szilárd elhatározással fogtak a még learaAilau gabona leai'atá- sáho/, hogy a kiskőrösi járásban ők végeznek először az aratással. — Hg többel nem is, de legalább egy nappal megelőzzük a soltvadkerli Uj Alkotmányt — mondogatják. Mire a* elnök hun, emui mosolyogva jegyzi meg: — Még a cséplésben is elébe vágunk egy ha jííásnyira. Busj Vince, Mii írnak állami gazdaságaink dolgozói Állami gazdaságunk első lesz az aratás es a csépiés elvégzésében Uh A verseny nagyban előrelendítette gazdaságunkban a termelést Állami gazdaságunk dolgozói a béketalálkozóra tett felajánlásukat teljesítették és utána újabb munkafelaján- lást tettek az alkotmány ünnepre. A felajánlások alkalmával a brigádok kihívták egymást versenyre. A versenynek eredményeként a brigád ok már eddig is igen szép eredményeket értek el az alkotmányunk harmadik évfordulójára tett felajánlásból. A Minta munkacsapat teljesítménye átlagosan 118 százalék. Ugyanilyen jó eredményt ért el a Beloiannisz brigád. Itt is 118 az átlagszáza.- lék. A Micsurin brigád csak egy százalékkal maradt mögötte. A Petőfi munkacsapat lio százalékos eredményt ért el. Gazdaságunkban Tóth Mária, Hencz Imre, Szomolai Erzsébet, Mészáros Ilona. Szomolai Etel és Nagy Irén érte el a legjobb eredményt. Hirth Teréz Kisfái A fehértói állami gazdaság dolgozói a termelés fokozásával készülnek alkotmányunk ünnepére Korsos Ilona. Kecskemét. G ásd'ffscigvük bau mtír 200 ltold ősziárpát learattunk