Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-29 / 99. szám

Testvéri üdvözlet ti szocializmust építő> a békéért harcoló népi demokráciáknak! A Kecskeméti Epiiletlakatosipari Vállalatnál a kommunisták példát mutatnak a május 14 vállalások teljesítésében Rózsa József kommunista művezető 19 nappal előbb befejezte négyhavi tervét A Kecskeméti Épület iakatos- ipari Vállalat dolgozói nagy­szerű küzdelem után ismét szép eredményeket értek el a második negyedévi terv sike­réért vívott csatájában. Az üzem dolgozói április második dekádjában átlagszázalékukat 117.9 százalékra emelték. Ezzé; az eredménnyel azonban nem elégednek meg, újabb munkasi­kerek növelésével készülnek a világ munkásosztályának nagy ünnepére. E harc élenjárói az üzemi pár-.Mer vezet vezetésével a kommunisták, pártbi­zalmiak, akik Személyes beszélgetéseken kérész ül magyarázzák meg a több. termelés ion.osságát és szükségességét, esetenként keményen fellépnek azok­kal szemben, akik igyekez­nek akadályozni a verseny- szellem kibontakozását. Igyekeznek megmagyarázni az üzem sztahanovistáinak azt, hogy az ö munkájuk fokmérő­je »z elvtársi «egí ségadásban, munkamódszerük átadásában jut kifejezésre. A kommunisták itt is példamutatásukkal helyt­állnak. Sebestyén József kom­munista csoportvezető, több­szörös újító, munkamódszerét átadta munkatársainak, mely­nek eredményeképpen csoport­jában felszámolta a ÍOO szá­zalékon aluli teljesítményeket. Ezzel a cselekedetével utat mu­tatott a pártonkívüli sztahano­visták számára, hogy a második negyedévi terv sikere érdekében ők ij jobban harcol­janak a norman aluli teljesítés megszüntetéséért. Az üzem kommunistái a huliadékanyag felhasználásban is példát mutatnak és ösztön­zik dolgozó társukat az üzem­ben rejlő lehetőségek még na­gyobb feltárására. Április második dekádjában 2007 fo­rint értékben használtak fel az üzem dolgozói elvégzett munkájukban hulladékvasanya- got. Rózsa József kommunista művezető május .1 tisztele­tére vállalta, hogy műhelyé­nek négy h^vi tervét 13 mun­kanappal előbb befejezi, a Gazda-mozgalom keretén belül 100 kilogramm hu.- ladékanyagot fog feldol­gozni. Vasalását teljesítette. 1!) munkanapot takarított meg, a felajánlott 100 kilo­gramm hulladék hcflyett 980 kilót dolgoztatott be 1500 forint érlékben. Sebestyén József kommunista csoportvezető május 1 tiszteleté­re tett vállalását április 20-án teljesítette. Négyhavi munka­tervét 8 nappal előbb fejezte be és 200 kilogramm helyett 316 kilogramm huiladékvasanyagot dolgozott fel. Az egyéni versenyben a szta- hánoviaíák közül élre tört Ga- Cza Kálmán 180 százalékos ter­melésével. Követi öt Vincze László 171 százalékos teljesít­ményével. A nem sztahánovis- ták, de ezért a címért küzdők közül a lakatosoknál Boda Fe­renc 169 százalékos teljesítmé­nyével mutat példát a május 1 tiszteletére folyó versenyben. Dorcsák István 167 százalékos teljesítményével harcol az ígé­ret becsületes teljesítéséért. Az eddigi eredmények további megerősítésének feltétele az. hogy az üzem kommunistái a világ munkásosztályának nagy ünnepére úgy fokozzák har- cos, meggyőző agitációs mun­kájukat, hogy az üzemben a még 100 százalékon alul telje­sítő 40 do.gozó is büszkén jelenthesse május 1-én pártunk­nak, hogy az elvtársi segítség eredményeképpen e nagy napon a norma teljesítésével fejezik ki méltóan szabad, boldog életüket és forró együttérzésüket a vi­lág dolgozóival. Hogyan váltja valóra a dávodi Szabadság tsz. sertés-, tojás- és barorafibeadási hátralékának teljesítését A dávodi Szabadság tsz az elmúlt évben uem tett eleget series-» tojás- és haromfibe- adási kötelezettségének. A •szövetkezet volt. vezetősége szem elől tévesztette, hogy beadási kötelezettségének az egész vonalon való lelkiisme­retes teljesítésével járulhat csak hozzá eredményesen öt éves tervünk sikeréhez. A szövetkezet 1951-ben 32 mázsa hízott sertéssel. 10.000 darab tojással és 577 kg baromfival maradt adósa az államnak. Az elmúlt év őszén a szö­vetkezet tagjai új vezetőséget választottak. A volt vezető­cég tervszerűtlen, előre nem iá- tó én laza munkáját a tagság is felismerte. Vezetőik miatt szégyenkezniök le lett, hogy a iermésbegyiljtésben elért jó eredményeik ellenére hír­nevükön csorba esett. Az új vezetőség első tényke. dóséi közé tartozott, hogy számba vették az elmaradt begyűjtés teljesítésére a fel­mérhető lehetőségeket és ter­vet készítettek a begyűjtési hátralék mielőbbi teljesítésé­re. Az elkészített tervbe be­iktatták folyó évi kötelezett­ségeiket is. Az így elkészí­tett tervet aztán esoporttag- gyíüés elé terjesztették. A sző. vetkezet tagsága egyhangúan elfogadta a vezetőség javas­latát. mert amint Gau'z Fe­renc. Bajor Mátyás és Gál György mondották1 — A becsület csak akkor becsület, ha annak minden vonatkozásában megábjuk helyüukct. Még 1951'ben beállítottak bat darab sertést hizlalásra. Januárban már le is szállí­tották- A leszállítót naprafor­gó vételárát, átszámították sertéshátralékukra. Ezzel 34 mázsa sertéstartozást törlesz. tettek. Egyidőben 22 darab sertést állítottak be újabb hiz­lalásra. Ezek felhízlalása és júniusban való leszállításával uemcsak fennmaradt adóssá­gukat, de folyó évi féléves bí­zott-sertés beadási előírásuk, uak is eleget fognak tenni. Kukoricánkat is elvetettük Gyapotvetésünkkel április 20 előtt készen lettünk. Utána megkezdtük a kukoricavetést. Alkalmaztuk a négyzetes ve­tést, hogy biztosíthassuk az idei több termésért folyó harcunk si­kerét. Kertészetünkben is lendületes munka folyik. Készülnek a ki- ültctésrc váró palánták helyei. Rövidesen kész lesz az öntözés­re szolgáló csatornánk is. Min­den munka tervszerűen megy. A kukorieavetésnél brigád­jaink és munkacsapataink egy­mással versenyben állottak, A legjobb eredményt 2. számú bri­gádunk 2. számú munkacsapata érte. el. A munkacsapat vezető­je Kubatov Ferenc délszláv ta­gunk és munkacsapatának dél­szláv tagjai, a reájuk eső terüle­ten elsőnek fejezték be a mun­kál 187 százalékos eredmény­nyel. De mellettük 1. számú bri. gádunk 2. és 3. számú munka­csapatainak sem kell Szégyen- kezniök. Az általuk elért 180 százalékos eredmények is jó munkájuknak fokmérői. Az 1. sz. munkacsapat egy kissé lemaradt, de teljesen nem a sa­ját hibájukból. Földterületü­kön nem volt előre elkészítve a sorvonaiozás. Ez volt a lemara­dásuk oka. Asztalos József, a garat Vörös Csi'tag tsz tagja, levelező. Ugyanilyen tervszerűséggel végezték a tojás- és baromfi- bátralékuk felszámolását is. Kukoricájuk egy részét érté­kesítették és annak árából ne. teliként 50U—ö(j(j darab tojást adtak be- Húsz—harminc pá­ronként gyűjtöttek be barom* fihátralékukat is. A tervsze­rűség és a gondos előrelátás a Szabadság tsz.t hozzásegí­tette, hogy majus 1-re 1051. évi tojás- és baromfilartozá- uínak teljes egészében eleget tesz. Az új vezetőség azonban felkészült arra is. hogy 1952 évi begyűjtési kötelezettségé, uok pontosan eleget tehessen. A második félévi serlésbe* Vyiljtés maradéktalan teljesí­tésére máris 50 süldőt, állítot­tak be. A tojás, es baromfi- beadás teljesítésére pedig a tagok 70 t*úkot adtak be to­vábbi szaporulatra és már épül az 1500 apróbaromfi ne. velősére alkalmas férőhely. Idei üzemtervükben jelen­tősen növelni fogják állatál. lományukat. A meglevő 29 szarvasmarha számát az év végére 50 darabra emelik, míg a 201 darab sertést további szaporulattal és saját erejük, bői való vásárlásokkal 513 darabra növelik. A*/, új veze­tőség nemcsak hirdeti, de va­lóra is akarja váltani, hogy az ötéves terv sikeres valóra, váltása megköveteli a beadási kötelezettség pontos teljesíté­sé1. Ez jelenti hazánk tovább növekedő erejét, a béke fenn­tartásának győzelmét. A felsőszentivániak versenymozgalmának legújabb hírei Több község befejezte a vetést, a kunszentmiklósi járásban megkezdték a növények ápolását Felsőszentiván község versenykihívása élénk visszhang­ra talált megyénk északi járásaiban és községeiben is. Sza­badszállás elold ózó parasztjai — csatlakozva a felsőszent. irániak verseny ni ozgaanához — büszkén jelentik, hogy be­fejezték már a, vetést. A elülök közti versenyben a Fe­kete., Csnsztova-, Szőlők és Ható-dűlők kerüllek a.z élre. Az egyénile a dolgozó parasztoknak Meder Imre kéthol- ekis és Zs. Kovács ./. hétholdas paraszt mutatott példát. A kulákok itt. is gátolni próbálták a tavaszi munkákat. A dolgozók azonban leleplezték Péter Károly és Kulcsár S. kulákok tevékenységét. A dunavecsei járd ban a községek sorra csatiakoztak Felsőszentiván versenykihívásához. A járás dolgozói u vállalásukban megfogadták, ho'Jy még májas 1-e előtt befe. je zik a vetést. Telefonon a következő községek jelentették fogadalmuk teljesítését: Dunapataj, DunatetéUen, Marta, Apostag, Dunacgyliáza, S >lt és (Jrdas. Dunavecsén, Szóik, szentmártonban és Ujsolton a dolgozók fokozták n mun­kák lendületét, úgyhogy ezek a községek is május 1-re be­fejezik a tavaszi vetéseket. Kunszentmiklós járás községe; — csatlakozva a fel. t- szentivániak verseny-mozgalmához — táviratban jelentették Rákosi elvtársnak, hogy a hét végén ők is befejezték a la. vaszi veté-t. A járásban megkezdték a dolgozók a növé­nyek ápolását,. Az eddigi jelentések szerint 120 he,lel borsó, 31) hold cukorrépa és 20 hóid takarmányrépa surabolását is befejezték. Ebben a járásban « dolgozók mozgósítására na. gyón beváltak a gazda g y W és eh. Különösen n lanyavildg- ban látogatják a dolgozó parasztok szívesen ezeket a gyű­léseket, ahol egyrészt tájékozódnak, másrészt szakkérdé­sekben Is kimerítő felvUddosítást kannak. Már csak vár nap választ cl bűnünket május 1-től. Mindenütt, különösen a déli járások községeiben kell fo. kozni a munka ütemét, hogy a nagy ünnepre befejezhes­sük a tavaszi vetéseket. Hívnak a gyárak az ezzel a bizonyítvánnyal beiratkozhatik bármelyik mű. szaki egyetemünkre. A kohó és gépipari minisz­térium felügyelete alatt mű­ködő kiskunfélegyházi tech­nikum 1951. szeptember ha. váu indult meg 42 tanulóval. A következő iskolai évben, 1952—53-bau újabb első ősz. tály nyílik meg. delentkf zhet.- nok mindazok* akik az ál!&“a. nos iskola S osztályát, vagy a középiskola négy osztályát elvégezték. A foi vite néz ele­gendő segédlevél is. 45 eves korhatárig. Az iskola a nyár fo'yamán it,ht:tes előkészítő tanfolyamot szervez, melynek sikeres elvégzése után a je­lentkezők felvételt nyernek az első osztályba. Minden je­lentkezőnek tud í a kell azt ie, hogy Képki)^társaságunk kormánya re,idolét.'cg Ir.zto. sította az esti tagozatra járó dolgozóknak a. tanítás meg* kezdése előtti egyórás fize­tett szabadságot. A technikáé a jövő! — mon­dotta nagy tanítónk. Sztálin elvtárs. S valóban fejlődő gyáraink, ötéves tervünk ha* talmas alkotásai, a műszaki káderek hataunas tömegeinek nevelését teszik szükségessé. A termelési szakemberek képzését szolgálja a kiskun­félegyházi „Kohó és Gépipa­ri Technikum esti tagozata'’ is. Ez az iskola lehetővé teszi, hogy dolgozóink a kenyérke­reset mellett az esti órákban, rendes iskolaszerű tanfolya­mon képezhessék tovább ma* giikat és mérnökök, szokta- nárok vezetéso mellett, elvé­gezhessék a technikum négy évfolyamát. A Kohó és Gép­ipari Technikum elvégzése után képesítő vizsgát tesznek és bizonyítványuk birtoka* ban gyárainkban, üzemeink, ben, mint középkáderek he­lyezkedhetnek el. Aki az esti tagozat elvégzése után egye­temre akar menni, vagy mér­nöki képesítést, akar szerezni. Levelezőink í r j iík Mi, a kaiymári Lenin lerme'ő- szöve kezet tagjai a magyar és délszláv dolgozókkal karöltve elhatároztuk, hogy méltóképpen fogjuk megünnepelni a S. sza. bad május X-ét, az egész világ dolgozóinak nagy napját. Va­lamennyien szívvel-lé.ekk’l hoz­záláttunk az összes növéuyek időben vájó elvetéséhez. Eddig már minden növénymag a föld. ben van. A gyapot 20 holdon, a burgonyát 10, a lucernát szin­tén 10 holdon veíettük e|. A jó munkaszervezéssel sikerrel be­fejeztük a kukorica ve lését. így büszkén, fe;emelt fejjel mond­hatjuk, hogy a nagy napol tnél óképpen ünnepeljük. Ka|„ mér Sándor üzemi pár .titkár, Uatymári Lenin tsz. Április 19-én befejeztük a tsz-ben az előirányzott 35 hol­don a gyapotvetést. A gyi- p)tvetés után nagy lendüan- tcl fontunk a kukorica vetés­hez. Április 25-re 130 holdat bevetettünk. A pukorrépát már egyszer megkapáltuk, a napraforgót, pedig ma t kapál­juk. A cukorrépát permetez­zük is mert a cukorrépabogár megtámadta a kikelt magot­A korai burgonya már szé­pen sarjára látszik. Kegy nö­vénytermesztő brigád műkö­dik a tsz-ben, amelyek egy­mást. kihívták versenyre. A versenyben jelenleg Mátyás Béla brigádja jár az élen. Má­sodik Vörösmarti László, har. »ladik CsüpUir Gyula és ne­gyed’ k Daczi Antal brigádja. A tsz vábalja, hogy május Ere n sertésbeadásának egész évi előirányzatát őő százalék­ban teljesíti. Szűcs István, a fiiiöpszáíldsi Dózsa tsz. * 1947 tavaszán Bátya község* heti körülbelül 120 taggal egy önállóan működő sportegye­sedet alakult. A sportkör Both József, az ált. iskola igazgató­ja vezetésével sok sikert ara. lőtt. A többi között, a Bajai Posztógyár, n Mohácsi MTE és a kalocsai csapatok egy része vereséggel tért vissza Bátyáról. 1949, augusztus 20- áu a kalocsai járásban ren­dezett körmérkőzésen baj­nokságot nyert az együttes és egy szép ezüst serleggel gazdagította a sportköri ott­hont. A csapat jó szereplése során a nagyobb egyesületek a játékosoknak legnagyobb részét átigazolták. IS.y a bá­tyai csapat lassanként szét­oszlott most pedig végleg fel­számolódott a sportkörben a különböző szakosztály. Arra kérném a kalocsai járási TSB-t; hogy nyújtson na­gyobb segítséget községünk sportéletének felélesztéséhez. Guzeván Mihály vb elnökbe, lyettes, Bátya. A (iszakécskel állami gazda. ság dolgozó; jobb munkával készülnek május 1-re. Az ál­lattenyésztési brigád tagjai kö­zül a tehenészeit: felajánlották, hogy a* eddigi vállalásukat niá. Jus 1-ig kibővítik, azzal, hogy tehenenként félliler tejjel többet érnek e'. A gépműhely dolgozói és a traktorosok vállalták, hogy a munkásosztály ünnepéig az összes talajművelő gépeket kija­vítják. A növénytermesztési bri­gád dolgozói vállalták, hogy a növények kapálását és a kaiá. szosok aratását a 20 százalékos munkaerőhiány e;lenére időben befejezik. Kiss Erzsébet cso­portjával együtt arra tett fel­ajánlás;1, hogy a*, eddigi adagos 120 százalékos teljesítményüket 180 százalékra emeli. Kurucsai Jáno« főagroiiömu*.

Next

/
Thumbnails
Contents