Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-15 / 63. szám
Ausztria az amerikai tervek sötét zsákutcájában Az imperialista nagyhátal' inak külügyminisztereinek londoni targyalasam amejy a nemrég befejeződött lisszaboni háborús értekez etet meg előzte — mint a*t a nyugati lapok írták — »felvetődött az osztrák államszerződés kérdése'’. A burzsoá sajtó nam magyarázta részletesebben ezt a ködös fogalmazást. Ma gyarázta viszont az » már ismeretes botrány. amely Gruber, az amerikaiakat hűségesen kiszolgáló osztrák iái ügyminiszter egyik nemrégi beszédével kapcsolatban tört ki. A botrány közvetlen oka az volt, bogy Gruber beszélnél, elmondás előtt már közölte a Now York Times e. amerikai lap — ami fényes«* dokumentálja az osztrák kormány »független égéi". Ennél nem kevésbbé felháborító és botrányos numdaz. amit Gruber mondott. ° is ködő. sen csak annyit em íteth hogy „hamarosan megoldják az osztrák államszerződés kérdésér,” — de vi ágos ma gyarázatkent nyomban utána biggyesztette: »Ausztriának nincs szüksége semleges ségi politikára, minthogy a nyu gáti hatalmak csapaiai a kő eéiben állomásoznak.“ Ez már egy fokkal világosabb, mint a Londonnal kapcsolatos jelentések. Amiről Grubeinern beszélt Az osztrák nép számára teljesen vi.ágossá az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának nyilatkozata tette a helyzetet, amikor azt mondotta „Az amerikai imperializmus befolyásos körei az osztrák kormánnyal egyUttmüködva, Ausztria és az Ahanti Tömbhöz tartozó hatalmak közötti egyoldalú szerződéssel igyekeznek felcserélni az államszerződést. Ke hazánk szét (ag olásához vezet. Az osztrák kérdést nem a nagyhatalmak közötti megegyezéssel és a. potsdami határozatoknak megfelelően akarják rendezni, hanem azt tervezik, hogy a kérdést az ENSZ-szavazó génre bízzák.“ Mit jelent ez7 Azt, hogy. a négy nagyhatalom tanácsa- aak megkerüléséve!, az ENSZ szavazógépezetén keresztül az amerikaiak egész Ausztriából szovjetellenes, népi demo. kráciaellenes támaszpontot akarnak építeni — s ha ez nem megy, akkor létrehozni egy Németországéhoz hasonló helyzetet, hogy a nyugati osztrák zónákban az eddigi’ nél gyorsabban és zavart alanabbul folytathassák a fogy" verkezést. Ez az igazi értelme a .omlott i híreknek és Grubor beszédének is. A szabad és független Ausztria megteremtésének útja Gruber Amerikábau fogak mázott szónoklatait, a salzburgi hadiövezet és a nyoma- nisúg közötti kapcsolatokat ma már nem lehet elrejteni a? osztrák nép széles tömegei elől. Az osztrák nép légii! iőubözőbb rétegei tiltakoznak az Au ztria újraíelfegyver zésére és szótsza tiltására ira* nyúló tervek ellen és nem hajlandók tűrni, hogy az USA parancsnoksága alatt osztrák hadosztályokat ál-ít- sattak fel. A munkások, párásítóik és az ifjúság az oszt. rák demokratikus sajtón keresztül tiltakozik az amerikai háborús gyű j tóga tok és osztrák csatlósaik manőverei el’ len. Bocsássák szabadon Beloiannisz elvtársat A Kecskeméti Karnevál dolgozóinak tiltakozó távirata Mi, a Kecskémé,i Baromfifeldolgozó Vállalat vezetősége és összes dolgozója ühakozó szavunkat emeljük fel * görög hazafiak, Nikos® Beloiannisz elvtárs és hat társa, hamis vád alapján hozóit ítélete ellen. _ Üzemünk minden dolgozója felháborodva bélyegzi meg az amerikai ^sóidban álló görög fasiszta kormány aljas í.életét, amellyel a görög nép kommunista vezetőit halálra félte. Szeretnénk, ha az Országos Béketanács további.aná üli», kozó szavunkat a görög hazafiak halálra bélése ellen és kérjük szabado»bocsá ásukat. A Baromfifeldolgozó Vállalat kecskeméti telepének vezetősége és az összes dolgozója nevében: Dinba Zoltán pánti! kárh., Mi-zlaí E.el igazgató, Kovács Józseíné üb. elnök. * Hasonló értelmű táviratot küldött a kecskeméti Mátyás-téri iskola nevelőtestülete, a kecskeméti Ságvári Endre szakéret tsá. gis kollégium hallgatói, továbbá a Duna.Tiszaközi Szőlőtermelő Ajlami Gazdaságok Tröszije. Bosznia ipari központjainak munkásai harcosnak a titóista háborús tervek elfen A Pod Zasztavom Internaeio- nalizma, a jugoszláv forradalmi emigránsok Bukaresten megjelenő lapja beszámol arról, hogy Bosznia ipari központjaiban fokozódik a munkásság harca a titóista háborús készülődés ellen. A fasiszta Tito-banda az (gyre erősödő ellenállási harc le.ö- résére a legvadabb terror alkalmazásától sem riad vissza. Ezért küldtek Ti tóék a K rónabányába 200 rendőrt és 26 Usz. tét, Szarajevóban, Banja-Lu kában és más városban a Tito- kíikk az utóbbi időben megerö ejtette a katonai helyőrséget. A boszniai munkások ellenállási harcát azonban TUóék semmiféle terrorja sem tudja elfojtani. Az ipari központokban, a bányákban, az üzemekben és a vasútnál az ellenállási harc egyre szervezettebb és egyre szélesebb tömegeket ragad ma. gávai. Est még Titóék is kénytelenek elismerni. A munkások ellenállása kö. Közel 80 millió forintot sorsolnak ki a tervkölcsönkötvények negyedik húzásán Az Országos Takarékpénztár összeállította a ter vk ölesön kötvények sorsolásának részletes tervezetét. A húzásokat a miskolci Nemzeti »Színházban március 20-án délután 14.80 órakor kezdik. A búzás e|»ő napján ki. sorsojt nyeremények és törlés®, íések összege 17.3 millió forint. Március 21-én összesen 27.5 millió forint értékű nyereményt és törlesztést sorsolnak ki. A húzás harmadik napján, március 22-én, a kisorsolt nyeremények és törlesztések összege 24 millió forint les®. A negyedik húzási napon 10 millió összegű ered. ményt és törlesztést sorsol, nak ki. Négy nap a|att tehát kö, zel 80 millió forintot sorsolnak ki a tervkcicsönkötvények negyedik húzásán. Miskolc nagyon sokat kapott a tervtől, éppen ezért ott történik a sorsolás. A Bprsódvidéki Gépgyár korszerű nagy öntő- csarnokkai bővült. XJ.) ércelüké. szítő berendezéseket kaplak a íliósgyöri, ózdi kohászati üzemek. Újjáépítették a miskolci ls|ván Gőzmalmot. A diósgyőri ltohá szati üzemek 1951.ben 409 milliós beruházást kaptak. Felépült a Ul-as MarUn-kemence, á.épi. tet|ék a n.es nagyolvasztót. De nemcsak Miskolc és a borsód! medence kapott sokat a dolgozók kölcsönétből. A mi megyénknek is bőven juőtt. Elkészült a bajai és a sol i Dunnhíd. Felépítettük a Kiskun- félegyházi Vasszerkezeti Gyárat. Kecskemét modern OTI- székházat és új hű őházat kapott. A Bajai Gyapjú,szövi; gyárban klbőví ettük a fonodát. A Kecskeméti Gépgyár 18 millió forintos beruházással szinte teljesen újjáépült. Bácsbokodon 40 millió forint beruházással fel. épült országunk egyik legkorszerűbb tejfeldolgozó üzeme. A dolgozók forintjai megyénkben Is hatalmas alko ásókban ö| ö lek tes et. A kölcsönpénzek, ame, lyekűék kamatjait » közeli napokban sor-scjják ki, igy szolgálják hazánk szocializmusának építkezéseit. vetkéztében 1951.ben Bosznia fémipara 65 százalékkal lennel; kevesebbet az előirányzottnál. A zenicai vasgyár Mariin.kemen- céinek munkáját januárban le kellett állítani, meri a Kreka. és Kftkanj-bánya bányászai megakadályozták SXOü tonna azén szállí.ását. A Breza-bányá- ban S mozdony közül hármai tönkreteltek, A jugoszláv vasutasok szervezett szabotázsokkal - mérnek nagy csapásokat a titóista exporttervekre. A vasutasok a Breza.bányában 1510 tonna szén elszállításához szükséges vagon helyet mindössze 235 tonna szén szállításához, elegendő - szállítóeszközt küldtek. A munkások széleskörű felvi lágosító munkát fejtenek ki a népek érdekében és leleplezik TUóék háborús elökészüle.cinek terveit, kenicá.ban és a környékén lévő falvakban a munkások röpcédulákat és illegális lapokat terjesztenek. E példák is mulatják, hogy Bosznia munkássága egyre elszántabban harcol a békéért, az ország szabadságának és függetlenségének kivívásáért; KÜLFÖLD! ESEMENYEK A nemzetközi érdeklődés középpontjában továbbra is a Saov. jetuniónak a három nyugati hatalomhoz intézett jegyzéke áll. A jegyzék óriási visszhangot keltett nüixdenüfjt. A német nép egyöntetű véleménye szerint a német békeszerződés szovjet tér. vezete a legje(ent0sebb lépés, amely a háború befojzése óta a német kérdésben történt, A nyugati hatalmak részéről felelős, vélemény még nem hang. zoit el » szovjet jegyzékkel kapcsaiéiban. Párizsban, Londonban, Washingtonban és Bounoan a jegyzék nyomán lázas tanácskozások kezdődtek. A DPA jílen.ése szerint Hailstein, aki éppen Washingtonban tartózkodik, Acheson küíugymin-sz -errel tárgyalt a szovjet jegyzékről. Londonban külön miniszterianá- cso! hívtak össze, Eden pedig ezután tárgyalt az USA londoni nagyköveiével. A némtorazági szövetséges főbiztosok szerdán újabb tanácskozást folytatták a szovjet jegyzékről Ade nauerrel. E tárgyalásokhoz fűzött kommentárok általában mgáUapitják, hogy nyugati részről behatóan foglalkoznak a jegy zékkel Angol kormánykörökben kijelentet.ék — a londoni rádió közlésé szerint — „hiba volna Nyugat részéről, ha negatív választ adna a jegyzékre’', a párisi rádió, miután megállapítja, hogy a nyugateurópai államok nem szívesen látják a német fegyverkezést, sőt magában Németországban is számottevő ellenzésre talál ez a kérdés, a.rra a következtetésre jut, hogy ilyen körülmények között Amerika sem vetheti ol eleve a tárgya. 1 ásókat. A kommentátor azonban mintegy előre célozva az USA kormányköreinek várhab magatartására, azt állítja, hogy a tárgyalások, ha megindulnak, alighanem hasonlítani • fognak Panmindzsonhoz. Miközben a szovjet kormány újabb rendkívüli jelentőségű lépést tett a német kérdés megoldására, vagyis a nemzetközt együttműködés útjáDan álló egyik legkomolyabb akadály eltávo lítására, addig a támadó atlanti tömb vezetői tovább fokozzák a katonai előkészületeket. Ezt blzopyitja McCormick és Carney amerikai tengernagyok brüsszeli, illetve ankarai utazása, valamint az a Londonból érkezeit jelentés, hogy az atlanti szervezet állandó tanácsának főtitkárává Lord Ismay-t, a Commen- wealth ügyek miniszterét nevezték ki. Lord Jsmay tábornok a második világháborúban Churchill katonai törzskarinak főnöke vo-it. Ugyancsak a háborús készülődések meggyorsítására mu. lat Acheson amerikai külügyminiszternek az a bejelentése, hogy az USA kormánya rövidesen tárgyalásokat kezd Francéval a spanyolországi katonai támaszpontok felhasználásáról. A háborús készülődések legközvetlenebb angliai következménye a Butler.féie ,,válságköltségvetés” óriási felháborodást váltott ki az angol nép körében. A Daily Worker hangsúlyozza, hogy a költségvetés ,,a legbünösebb osztály-költségvetés Anglia egész történetében". A lap azt követeli, hogy hívják össze a munkáspárt és a szakszervezetek rendkívüli konferenciáját e rabló-köjiségveiés meghiúsítása érdekében. A Reuter jelentése szerint az új angol költségvetés Nyugat.Európában aggodalmat okozott. Ennek oka az, hogy az angol behozatal tervezett csökkentése a nyugateurópai országok számára a piacok elvesztését jelenti. . Az egyiptomi helyzetről az Associated Press azt jelenti, hogy a király a kormány előtér je«z'ősére március végén akarja felcszla’ni a parlamentet. Ennek célja az, hogy megbontsák a Wafd.párt egységét. A Wafd-párt ugyanis, mint a iondoni rádió jelend, továbbra is követeti az angol csapatok kivonását a Szuezi.csatorna ővezetböl, valamint Szudán és Egyiptom egyesítését. Norvégiában egyre erősödik a harc a kormány politikája ellen Az Izvesztija március 14 száma kózii N. Kuznyecklj norvégiai úUjegyzeteít, „Európa csendes sarka” valamikor a norvégek így nevezték országukat — állapítja meg Kuznyecklj De mióta az amerL kai háborús gynj’.ogatók Norvégiát is felvonulási területé vájasziották, ez a hagyományos csend már a múlté, Norvégia területén az amerikai és az angol hadigépoze; rendezkedett be. A ,,Termtnus”-szái: ódából kiköt, löztetlék a lakókat és Jennings Angol véleménvek a nemzetközi n •> gazdasági értekezletről A moszkvai nemzetközi gazda, sági értekezlet előkészületeinek komoly visszhangja, van Ang, iában ia. Hopkinson angol külkereskedelmi államtitkár az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának genfi ülésszakán hangsúlyozta a kelet- és nyugateurópai országok közötti keres, kedélmi kapcsolatok kiszéieslté. sének szükségességét. Kijelentette, ha sikerül előmozdítani, hagy a kcleteurőpai országok több textilipari cikket vásárolhassanak Nagy-Britanntá'.ól és a nyugateurőpaj országoktól, ez mindkét félnek javára vájná. Az angol textilipar — mondouis, —, jelenleg nehézségekkel küzd termékeinek elhelyezésével kapcsolatban és emiatt bizonyosfokú munkanélküliség következett be. Az Európai Gazdasági Bizotlság nagyon értékes munkát végezhet. ha elősegíti a kelet- és nyugateurőpai országok közötti árucserét. Itt bő lehetőség nyílik az együttműködésre és arra, hogy részié lesen megvizsgáljunk egy olyan gazdasági kérdést, amely általános érdekű —* állapi, tóttá meg az államtitkár. Az angol közvélemény kívánságát tükrözi az Angol-Szovjet Társaság nyilatkozata, amely megállapítja, hogy „országunk, aak nem lesz addig kiegyensúlyozott külkereskedelme, amíg egyedül a dollár, és eterling- övezetre támaszkodik és visszautasítja azt a nagykiterjedósü piacot, amejyet a Szovjetunió jelent. Amíg országunk a doh tár, és s:erlíngövezeHői függ, külkereskedelmi heiyzate elkerülhetetlenül állandóan tovább romlik. Az egyedüli mentség a hosszúlejáratú kereskedelmi kapcsolatok széleskörű megújítása a Szovjetunióval és a népi demo. kratikus országokkal,” tábornok vezetésével az amerikai katonai küldöttség ütötte fei benne tanyáját. Ugyancsak Nor. vágtában székel az Atlanti Szövetség északi övezetének parancsnoka is. A háborús előkészületek légkö. rében a hatóságok egyre jobban kedveznek a fasiszta elemeknek. ■ Elegendő megemlíteni, hogy Quisling özvegye a kormánytól nyugdíjat kap, A háborús előkészületek következtében növekedett a munkanélküliség és emelkedtek az élelmiszerárak. A norvég nép széles rétegei egyre élesebben tiltakoznak a kormány anierikabarát politika- ja alien és ugyanakkor erősödik a bókemozgalő». A békeszerető norvég nép nem akar háborút s békés életének megvédeimezásére törekszik — állapi;ja meg befeje. zésül Kuznyeckij. Az uru<íuay-i kormány betiltotta az amerikai kontinentális békekohsresszust A newyoriu rádió jelentése szerint Uruguay kormánya megtiltotta, hogy Montevideóban megtartsák a kontinentális béke- kongresszust. A ciprusszigeti felszabatlíiómozgalom feMiívása Ciprus-sziget nemzed felsza. badi.ó mozgalmának központi tanáesá felhívta a sziget lakosságai, harcoljpu minden eszköz. ze| Ciprus szigetének angol-amerikai katonai támaszponttá való átalakítása ellen.