Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-30 / 76. szám
Éljen április 4, hazánk felszabadulásának 7. évfordulója? „Muskátli-törvényi és selejtmentes napok Felszabadulásunk ünnepére készülnek a kalocsai iskolák Bea fid 8 óra. Vitt dny iné, as ügye,eies nevelő szép k"rtk betűkkel írja fel a fo y oson függő táblára. Nincs hiányzó: Vlll'c oszt ‘ályban Elkésett; « VI-b> Vll-b, VII Pb osztályban egy-egy ‘növcudfk. A többi osz’á you száma mellé szép egyforma, vízszintes vonalakat húz. Ott nincs hiányzó. A sok őzöké, barna kislány egyenes derékka. ül az osztályokban és várja a nevelőket. Bár perc múlva már a tanulás mély zkmmögése iö-h be az egész épületet. Ká-óczi Mária> a csapattanács elnöke a VI 1-ben haragosan ránca ja ös ze homlokát Az aznapi három hiányzóra gondo., akik megakadályozták, hogy abban a három „H‘ •osztá* y ba n selejtmen1 es nap tegyen. Pedig köze<edik április 4 és lám egyesek ilyen könnyedén veszik a dolgot. „Selejtmentes nap.“ Komoly doog, — fordul men a gon dolat hétszázegynéhány frissen mosdatott, aondósan fésült. fejecskében. Hátha Sikerül. — fénylik fel a sok gyerekarc a »szerencsés' hiány zásment es osz~_ lályokban — biztosan menni fog! Nem vöd későnjövő, igazolatlanul mulasztó. E-készült minden házi dolgozat. Csak az a baj, hogy vannak egyes ,,megbízhatatlan elemek“, akik esetlen óraközi szünetekben nevelői, figyelmeztetésre szór urnák. Minden gyerek várakozóan sandít a notórius rendetlenke- dők felé. Az igazgatói íródéin csend van. Az igazgatónő előtt fekvő papírlapon glédába mere- vedett fekete betűk hirdetik: egyre szaporodnak a »selejtmentes napok.“ □ A csillogó, kétszemélyes, új monkaasz.aíok fölé hajolva tanul a „közgazdasági osztály”. Készül a délutáni előadásokra A szakérettségi kollégium folyosóin csak égy-két nevelő megy végig. Az egykori vasasok, bányászok, traktorvezetők, tszcs-ta- gok, parasztfiúk pároeveraeny- ben állnak egymással. Akárcsak társaik az üzemekben, vagy a földeken. Ebben az osztályban «izületett meg a legtöbb pá- rosversanyfelhívás. Tóth István, a DISZ-szervezet titkára nem kevesebb, mint hat társával hadakozik az elsőségért. 1 Az építészosztályban Lengyel (János homloka mögött egyre Inkább oszladoznak a gondok felhői. Társai kezében értelme, sen formálódnak a feladatok. A vetületi rajzok szövevényes hálózatát gondos kezek rajzolják. Grősz érsek fekete hadsere. gének árnyai a múltba merültek. A szakérettségisek egyre közelebb érzik magukat az egyetem kapujához. Ahhoz az egyetemhez, melyet a vörös csillagos felszabadító harcosok keze nyitott meg számukra. A szakérettségis kollégium (harcosan készül április 4-re, a t a tanítóképző egyemeletes Varga épülete előtt rendezetlen, kitaposott macskákkal átszelt térség unatkozik. A falakon be lül azonban már komoly fiatalok döntöttek sorsa felett. A kalocsai Iskola jövendő tanítói bizonyára a saját kis iskolájuk virágos kertjeire, emberpalántáira gon. dóinak, amikor április 4 előtt bejemélyesziik ásóikat a ma kacs, gondozatlan földbe. Kert fesz itt hamarosan^ Varga László és Luspai La jós fejében ott mo.oszkál szün. lelenül a csodálatos, boldog hir: lia továbbra is jó] lanu.nak, a Szovjetunió valamelyik egyelőmén készülhe.nek fel hivatásuk, ra. Azóta keményebb a szavuk felelés közben. Láthat“ .lan, de erős szálak szövődnek a kezeik között. Moszkva és Buda. pest, Leningrad és Ka.ocsa között húzódnak ezek a szálak. I'iaiai magyar kezek markoljak itt, a kalocsai tanítóképzőben, csillogó szemű, acélos akaratú Uomszomolisfák fogják ott a Kiérni tornyai tövében. Ezeket a szálakat még a felszabadítók keze kötözle és kiomlo vérük erősítette azon a felejthetetlen április 4.én. ,,Szocialista tulajdonba vesszük az egész osztályt, berendezési tárgyaival együtt’' — formálja a jegyzőkönyv szavait az a kis leány csoport, amelyik n ka.ocsai óvónőképző egyik osztálytermében jött össze. Gergely László igazgató kicsit meaidetődötten vészi át a lányoktól a fehér papírlapot. Arra aondol, h ogy bizony eleinte sok nyitvaha- gyott ablakot tört be az éjt- szakai szél, sok gyenge felelet sorakozott az osztálykönyvekben. Most pedig április te készülődésének láza feszíti az osztályok falait. Brenner Teréz piros és fekete tustól ma- szatos ujjal közül egymásután kertinek ki a szebbnél' szebb biológiai, mea egész séglani szemléltető ábrák. A harmadévesek >>% 8 as'’-moz- pálmát kezdeményeztek. Azóta nagy szégyen későn érkezni regael az iskolába. Jeles tanulók és közepes- rendűek, bukottak és szorgalmasak piros lendülettel bontogatják a felszabadulás zászlaját, hogy magasra emeljék azon a nagy napon, amikor Ktíiocsa dolgozó népévei ők is felvonulnak a kalocsai földben pihenő szoviet hősök csillagos emlékművéhez. ED — Nehogy virág nélkül térj vissza hazulról — hajlik ki a kalocsai fiúdiákotthon ablakán egy kis szőke elsőéves. A falubelijét utas ugat ja ilyen komolyan. — Tudod, hogy a ,.muskátli-törvény mit ír elő, A falubeli koma kilép a nagy. kapun. Az abiak bezárul, Bem nagy vita folyik. —• Biztosra veszem, hogy a lányok újból vesztenek — mondja eltökélten az egyik gimnazista. — Március 9-én is így vojt. Érdemes volt egészé vos versenyt indítani a lányokkal — szójt bele egy gyorsbeszédü fiatalember. — Április 4 már itt is van, de mi nem igen félünk. Ezt a versenyperiódust is mi nyerjük mcg. — No azért a lányok som alusznak — próbál ellentmondani valaki. — Te csak hallgass — torkolják le többen is — nem vagy tárgyilagos. Tudjuk, hogy óvónöképzösnek udvarolsz. , A fiúk és a leányok kollégiuma közöt li verseny újabb szakasza a felszabadulás ünnepén zárul le. Mindkét diákotthon komolyan készül a versenyre. De azért a lányoknak nincs „muskátli-törvényük”. A diák. otthon tagsága ugyanis a közelmúltban úgy határozott, hogy virágokkal díszíti fej második otthonát és újra parkosítja a virágoskertet. A ,.mienk a kollégium” mozgalom célkitűzéseit cikkelyezi be az április 4_re ho. zott „muskátli-törvény” is Hozzá kelj tenni azt is, hogy április 4-én kapja még a legjobban dolgozó tanulócsoport a „diákotthon legjobb tanulócsoportja” büszke és kitüntető címét. A verseny tovább tart. A hálótermekben esti beszélgetés során már május 1-ét emlegetik egyesek. * A kalocsai utcák ma még dísztelen, hétköznapi köntösükben görgetik az idő kerekét, de az iskolák falai mögött, a házakban, az üzemekben készülődnek. Szövik az új munkagyőzelmek hatalmas piros lobogóját. Az iskolákkal együtt az egész Kalocsa készül a felszabadulás ünnepére. A munkakönyv ellenőrzését elhanyagoló vállalatok vezetőinek megbüntetése A munkafegyelem ibetartá- sa nagy felelősséget ró gazdasági vezetőinkre. Kötelességük. hogy a munkakönyvekre vonatkozó rendelkező' seket betartsák és ezeket a munkakönyv-felelősökkel. — minden dolgozóval betartassák. Aki nem hajtja végre ezt a rendelkezést, az elősegíti a munkaerőhudámzást. amely sérti népgazdaságunk fejlő' dését. Ilyen hiányosságok tapasztalhatók megyénk több válla' latvezetőjénél. Ezért a mulasztásukért pénzbüntetést kaptak. Ennek ellenére még mindig tapasztalható a munkakönyvvel való laza és felületes munka. A 64/1. Építőipari Vállalat vezetőjét, Molnár László igazgatót 1000 forint pénz* büntetésre ítélték a munka' könyvek hiányos kezelése miatt. Ugyancsak a bácskis- kunmegyei állami gazdaság vezetője, Csccselka János igazgató is 200 forint pénz' büntetésben részesült, mert nem ellenőrizte a munka- könyvfelc’ős munkáját. VILLÁM • A báesfehértói Vörös Hajnal tsz tagjai határozatot hoztak a munkafegyelem megszllárdílása érdekében, hogy az igazolatlanul távolmaradókat, a fegyelem megbon.óit munkaegység megvonás, ban részesítik. A ha.ározat végrehajtására fegyelmi bizottságot szerveitek, amelynek elnökévé Tölh János elvtársat választót, ták. Hogy a fegyelmi határozatnak eddig nem szereztek érvényt az elvtársak, egyik oka az, hogy a fegyelmi bizottság e nöke lett a legfegyelmezetlenebb csoporttag. Amióta funkció, jába megválaszlották, soroza'.osan kimarad a munkából. Sok ese ben részegen jelenik meg. Előfordult az is, hogy hagyta magát a kulák á'.ta] lehatni. A pártszervezet sürgősen váltsa le Tóth Jánost funkciója-, ból. Indítson ellene pártfegyeími eljárást, ezen túlmenően érvényesítsék veje szemben is a munkafegyelem megszilárdítására hozott határozatot. ft MtPUJfÁG ïmimiùiJA A csátaljai tanács figyelmébe! A csátaljai állami gazdaság, ban sok a rossz kút, »Helyeknek rovását és kartáját az Idő már elenyészte. Csupán gyomkórók jelzik, hogy otl egy kút tátong. Ez |e|t az oka egy súlyos és halálos Szerencsé,l.niségnek is. De nemcsak az ájlami gazdaságnak, de a Budai Nagy Antal tsznek és a községnek is va” ilyen korjá,okkal el nem látott és életveszélyt rejtegető kútja. A helyi lanács hasson oda, hogy minden kút tulajdonosa felelős legyen a fennálló rendelkezések be.artására és végrehajtására, az ilyen kutakat vagy temessék be, vagy korlátokkal lás- sák el. * Akik aztán az Ilyen kútkor|á. tokát megrongálják, vagy pedig elpusztítják, azokat példás bün- te,ésben részesítsék. Lei ter mann Károly levelező'. Úgy érzem, hogy új ember lettem... Gubacsi Eta sstahánovista levele Kedves Elvlársak! Szeretném elmondani a Nép. újságon keresztül, hogy mit erez em én, amikor sztahanovista és tagjelölt lettem. Nagy boldogság volt számom, ra az a perc, amikor a sziahá- novistji oklevelet megkap .am becsületes, jó munkámért. Mint ifjúmunkás kerül.em a Kecskeméti Gyufagyárba. Ez az üzem volt az első munkahelyem. Ak. kor még nem gondoltam arra, hogy itt fogom megkapni pár.unk és kormányzatunk nagy ki.ün.etését, a sztahanovista oklevelet. A nagy öröm közepette éreztem, hogy ez nemcsak kitüute. Jés, hanem annál jóval több. Tudatában vol.am, hogy mindazt a megbecsülést, amit jó mau- kám áljai kaptam, a sztaháno- vista kitünte.ésben elsősorban a nagy Szóvje,uniónak köszönhetem. ö szabadította fej hazánkat a Horthy-lasizmUs elnyomása, tói és pár.unk vezetésével, harcával ju ottnnk el eddigi nagyszerű eredményeinkig. ügy érzem, hogy új ember let.em. üj ember, altit nemcsak az egyéni százalék érdekel, babéin a közösség is. Mint fiatal, 1!) éves brigádveze.ő, igyekszeau tudásomat és munkamódszere, met továbbadni, azért, hogy úgy a brigádom, mint az egész üzem teljesí.cni tudja a tervet, mely- Jyei erösí.jük a békét és építjük a szocializmust, örömömet betetőzte az, hogy az üzemi pártszervezet és szakszervezel annyi szeretettel és figyelemmel kísérte munkámat. Nevelt, segített abban, hogy tagjglöltjo lehessek annak a pár.nak, amely a munkásosztály legjóbbjaiból tevődik össze és a marxista- leninista ejmélet birtokában har. co], hogy az egész dolgozó "é. pet boldoggá tegye. Mint ifjúmunkás köszönöm a pártnak,annak nagy vezérének, Rákosi e|vlársnak a hatalmas kitüntetést. ígérem, hogy tudásom emelésével, annak átadásával harcolok a tervért, azért, hogy én is mielőbb újtípusú, szó. cialista gondolkodó dolgozója [ehessek társadalmunknak. Gubacsi E;a, Kecskeméti Gyufagyár, beldoboz oszt. brigád, vezetője. Segítsük elő a tanulóifjúság élményszerű nevelését A tauulóif jóság élmény- szerű tanulása mai nevelésünk egyik sarka.atos pontja kell, hogy legyen. Ennek elérésére szükség van a szülők támogatására, az elméleti tárgyakat oktató nevelők közreműködésére. Az oktatás feltétlenül megköveteli, hogy minden nevelő arra törekedjen, a tananyag az ifjúságban valósággá, élménnyé váljon. Legjobban megfelel ennek n törekvésnek a biológia. Minden fiatal kezébe odakerül a virág, a termények minden változata, a gyökérzetek. Mikroszkópiái vizsgálat alá veheti az é ő és kitömött állatokat. Magokat ültethet és csíráztathat. Ez mi nd eszköz, út és mód az élmény valóra, váltására. Ezenfelül kisebb állatokat, boncolhat is. Sokan kérdezhetik, mindez mire való és mire jó? Nézzük csak közelebbről a kérdést. A fiatalok a giliszta és a pióca boncolásával megismerhetik a bélcsatornát, az idegrendszer kia'akulását és a hosszanti és körkörös iz' mókát. Izeit lábú rovaroknál- majd halnál, békánál tovább folytathatják megismerésüket. Az aggodalmaskodók megnyugtatására, hogy miért van minderre szükség, megállapíthatjuk: 1. A tanulóifjúság je.entős része biológus pályára készül. 2. Csak így ismerheti meg igazán az élőlények felépítését, természetét és fejlődését, ,‘i. Megtanulják az élővilág és a természet közötti viszony kialakulását. 4. Igv válik él ménnyé bennük az, amiről elméletileg tanulnak. 5. A kevés példányban rendelkezésre álló állat boncolásában csak azok kell hogy résztve- gyenek, akik élettani pályára készülnek, a többiek elegendőim- csak szemlélői ennek. Hiszem, hogy ezek a sorok megnyugtatják az aggodalmaskodókat. És megnemértés helyett pedig támogatni fogják az ilyen irányban fára" dozó nevelőket, Dr. Hlavács Elinot, a bajai III. Béla gimnázium tanára. l,evelczőnk példát mutat a termelésben A felszabadító Szovjet Hadseregnek köszönhetem, hogy ma szabad hazában élhetek s készülök április te médó megünnep1 ésére. Rákosi elv-n társnak tett ígéretemet idő előtt négy nappal teljesítettem és pótfelaján’ást tettem. Április te tiszteletére vállaltam a termelésem 134 százalékról 130 százalékra való eme'ősét és selejtmentes munkát. Ezen felül a 32 darab fűtőtest munkáját március 2/-< helyeit 2í-re befejeztem. — Versenyben vagyok az üzem ö'szes autogénnel dolgózó szaktársakkal, PAPP JÓZSEF, Kiskunfélegyházi Gépgyár