Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-12 / 35. szám

Párt és pártcpftés Hogyan szervezzünk kisgyilléseket Naponta százezrek indulnak harcba Adenauerék katonai diktatúrája ellen A garaiak, vaskútiak, vagy hart alak sokat tudnának be­szélni arról, hogy milyen hatá­sos éis eredményes népnevelö- tnódszer a kisgyülés. MI IS AZ A KISGYÜLÉS ? A csoportos agitai0 egyik for­mája, amikor egy.egy magán- háznál, vagy iskolánál 15—20, vagy 30 környékben dolgozó parasztot összehívunk. A kis- gyt'ilések előadója 10—15 perces, 20 perces előadásban, ismertet egy Vagy kát kérdést, de sok ol­dalról. Jelenleg például a be­gyűjtési rendeletet, vagy a ta­vaszi mezőgazdasági munkáltat. Azután megkezdődik a vita azon, amit az előadó mondott. MI AZ ELŐNYE AZ ILYEN KISGYÜLÉSEKNEK ? A ta. Pa szila] ut azt mutatja, hogy a dogozó parasztok szívesen jár­nak téli estéken ezekre a meg­beszélésekre. elsősorban azért, mert minden őket érdeklő kér­dést feltehetnek az előadónak, vitatkozhatnak vele,- egyszóval a legdemokratikusabb formák kő. zott megtárgyalhatják az állam, a község ügyeit. A kisgyülések tartása nem­csak a dolgozó paraszt, számára nagyon fontos, hanem azért is szükséges, hogy még eitéphe- teilenebb, még szorosabb szá­lakkal fűzzük a pártot a szülő- vinyjához, a néphez, a tömegek, hez Áz utóbbi időben ezt a helyes módszerét a népnevelömunká- nak kezdtük elhanyagolni. Ki­csit háttérbe szorult az egyéni agitáció mögött. Újból fel kell eleveníteni ezt aZ~ eredményes ogitációg módszert. A jó kisgyülés legfontosabb előfeltétele; A JO KISGYÜLÉSI ELŐADÓ. A legjobb népnevelők, a falu vezetői íoözül ki kell választani azokat a legrátermettebb kom­munistákat, akik elég képzet­tek ahhoz, hogy minden kér. désre megfeleljenek és elég egy­szerűek ahhoz, hogy mindenki megértse őket. Oiyanokibóí kell összeállítani a kisgyülések elő­adóit, akjt szeretnek a község­ben, akiről érzik a dolgozó pa­rasztok, hogy hús a húsukból, vér a vérükből. Kik ezek az emberek? A kommunista párt. titkár, a párt vezetőségi tagjai, a községi tanácselnök, tanács- titkár, a tanácstagok legjobbja,, őket a nép választotta megtisz­telő funkcióikba. HOGYAN SZERVEZZÜK MEG A KISGYÜLÉS EKET ? Mindenekelőtt * pártszervezet­nél térképezzük fel a községet, Vagy a várost és természetesen a tanyavidéket. Jelöljük meg azokat a pontokat, ahol kisgyü- léseket lehet szervezni. Mik ie. nejnek ezek a pontok? Egy is- V-.ola, egy elvtára, akinek na­gyobb lakása van és ahol szíve­sen összejönnek a környék la­kói. Egy köziponti fekvésű fa. xiya, vagy valami ehhez hasonló hely. Fontos, hogy ezt a térké­pet úgy készítsük el. hogy az egész kÖ2k-éget, az egész falut ás BZ egész tauyavidéket rendsze­resen átfogj-,\k a kisgyülések hálózatával. A második lápég a szervezés, vagyis a környékbeliek meghí­vása a kisgyülésre. Ennek sincs valami kész receptje, de a leg­inkább bevált, leginkább hasz. nálatos módszer az, hogy a kör­nyékben népnevelők, párttagok és természetesen „ pártcsoport- bizalmiak elosztják maguk kö­zött az utcát, vagy a tanyavidé­ket és az adoi|t helyre meghív, ják a környék lakóit. A jó kis­gyülés szervezéséhez szükséges az egyéni ngitáció is. A kisgyü- 3és tehát nem más, mint az egyé. agitáció és a csoportos agitá­ció ügyes egyesítése. A környék népnevelőinek fel. adata nem ér véget azzal, hogy meghívják szomszédaikat a kis­gyülésre. Erőre beszélgetni kép n dolgozó parasztokkal, hogy miről tart előadást majd a kis- gyülést tartó népnevelő. Tegyük fel, hogy az előadó a begyűjtés­ről beszél. A népnevelők, ami- Ikor meghívják a dolgozó pa. fsatokat,, máx beszélgetettek, velük az új begyűjtési rendelet­ről, mondják meg, hogy az elő­adó is erről beszél majd. Bizo­nyára számtalan kérdés, sok tisztázatlan pont inurad még a dolgozó parasztban. A népneve­lők mondják meg ilyenkor, hogy ezt majd a kisgyülésen vesse fel az illető. Előfordul olyan eset is, hogy a dolgozó parasz. tok egyik, vagy másik intézke­désünkkel, vagy rendeietünkkel nem értenek egyet. A népneve­lők magyarázzák meg, hogy bátran modnják el a kisgyülésen azt is, vitatkozzanak az előadó­val, hiszen éppen a nyilvános vita a legalkalmasabb arra, hogy bebizonyítsuk a tévea né­zetek helytelenségét, hogy le. leplezzük a kuiák hazugságait­SEMMIKÉPPEN SEM SZA­BAD FÉLNI A VITÁTÓL. El­lenkezőleg, csak azt lehet jó kis gyűlésnek mondani, amelyi­ken heves, hosszantartó vita fejlődik ki. Azt mondják sokan erre, hát­ba az előadó nem tud m©gvála. szólni valamelyik kérdésre. Er­re a kishitűségre mi Sztálin eivtárs híres mondásával vála­szolunk: Aki fél a vadtól, ne menjen az erdőbe.” A mi ese­tünkben a közmondás azt je­lent], hogy fegyver nélkül ne eredj vadászni, azaz nem áll. hats2 a2 emberek elé kiselő­adást tartatni, ha nem készülsz fel. A vitatkozó módszer azért is helyes, mert az utóbbi időben egyes agitátoroknál eluralko­dott az a módszer, hogy egy-két brosúrát felületesen átolvastak, fütyültek a hely; érvekre éa sa­játosságokra és a brosúrát mint valami gr'amofóniemezt, újból elmondták a dolgozó parasztok. nak. Eltekintve attói, hogy ez a — tisztesség ne essék szólván — agitáció annyit ér, mint dög­lött lovon a patkó, ráadásul még a dolgozó parasztok, a pár- tonkívüli tömegek lebecsülését is jelentette a népnevelő, az agi. tátorok, az előadó részéről. Ezek a2 emberek, akik nem készülnek elég jól fel és készü­A tuniszi letartóztatásokkal kapcsolatban a félhivatalos fran­cia sajtó a hét végén azt jelentette hogy a Cap Bon.i rend­őri megtorló intézkedéseit során *700 gunisztí tartóztattak le, — 158-at közülük katonai bíróság elé állítanak, 350 személyt pedig Dél-Tunéziába deportáltak. Franciaorsaág tuniszi föhejy- tartóija, De Hauteclocque —• a párizsi lapok közlése szerint — ismertette Schumnn külügymi­niszterrel a bej válaszát, amely állítólag megismétli az előző jegyzékben foglalt következő követeléseket: 1. Kizárólag tűni, sziakból álló képviselőtestületet Az Imprensa, Popular elmü brazíliai lap közzétette az ame­rikai kontinentális békekongresz- szus összehívását kezdeményező bizottság titkárságának nyilat­kozatát- A titkárság közli, hegy az 1952. március 11—16.ra ki­tűzött kongresszust sikerűin; fog összehívni, bár még nincs megállapítva, hogy melyik ame­A Bajai Gyapjú-szövet gyárban Kirf Béláné és Resztig Báliint sziahánoviSfO, szövök, Csötönyi Benőné kiváló munkás és Ho. rácskó Antal ifi kezdeményezé­sére megkezdődött a dolgozók csatlakozása, Loy Árpád elvtárs mozgalmához, a „Termelj ma többet, mint t,eOnap”-mozgalom- hoz. A mozgalomhoz való esa^- [akozúsSgj a s-ôvôdçi üzemrész letienül tartják az előadásaikat, nzt hiszik, hogy a pártonkivü. lieknek minden jó. Azt bizony meg kell mondani, hogy a kis­gyülési elöadónak legénynek kell lenni a talpán, mégpedig abban az értelemben, hogy min­den hozzáintézett kérdésre he­lyes. talpraesett választ tudjon adni. Mi történik akkor, ha a kis. gyűlés; előadó nem tud válaszol­ni a feltett kérdiésre? Akkor — s erre nyomatókkal felhívjuk az elvtársak figyelmét — mondják meg nyíltan éa őszintén, hogy „ezt a kérdést még nem isme­rem, nem tanulmányoz|am elég­gé, elv társak, de bemegyek a párthoz, vagy a tanácshoz, meg. érdeklödöm, inához egy hétre ugyanitt találkozunk és akkor megválaszolok rá.” Ez az egye. dűli helyes, célravezető mód. El­veszett az a kisgyülési előadó és nagyon sokat ári a pártnak, aki egyéni hiúságból, csak azért, hogy mindentudónak lássák, halandzsázik, rossz, hamis, hely­telen, vagy hazug választ ad valamilyen kérdésre. Soha, de soha ne felejtsék el a kisgyülés! előadók, hogy a bolsevik agitá­ció legfőbb ereje az, hogy igaz. Igaz, minden körülmények kö­zött. A mi pártunk soha nem felt, s a jövőben sem fog félni attól, hogy mindig az igazat mondja. Ne felejtsék el a kis. gyűlési előadók, hogy bennük a dolgozó parasztok a párt közé­jük küldött képviselőjét látják. A mi pártunk legfőbb fegyvere az igazság. Ezért szerettek meg bennünket a dolgozók. Az a kis­gyülési előadó, aki tudatlanság­ból, vagy hiúságból ezt a fegy­vert eldobja, az olyan, mint az a katona, aki odadobja fegyverét az ellenség lába elé. Tehát szervezzük meg a]aPo. san a kisgyüléseket. a kjsgyü- lések láncolatával fogjuk át a községek, városok és ta­nyák vidékét. A kisgyülési' elő­adók pedig becsülettel, aiaposan készüljenek, arra a megtisztelő feladatra, iíogy a párt szavát tolmácsolják a pártonkívül; dol­gozó parasztok felé. és végreha)tó szervet kell létesí­teni. 2. A közintézmények át­szervezése olyan módon történ­jék, hogy annak tagjait fokoza­tosan kizárólag gmisziakkal cse. véljék fel. Csupán a felsorolt fel­tételek megvalósítása adna mó­dot a francia-tuniszi tárgyalá­sok mielőbbi folytatására. A Le Monde megállapítja, hogy bár a bej válaszának hangja mérté, keit, a jegyzék egyáltalán nem tisztázza a franoia kormány ál­tal felvetett kérdéseket. A vá­laszban njnes szó sem a rend helyreállításáról, amit a Faure- kormdny kért, sem az ENSZ- ben folyamatba tett tuniszi lápé. sek visszavonásáról. rikai országiban, mivel a kon­gresszus megtartását Braziljá­ban betiltották. A nyilatkozat annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a népeknek a béke védelmében felemelt hang­ját nem lehet elfojtani és hogy a kongresszust az említett idő. ben az egyik amerikai ország fő­városában megtartják. azt akarja elérnihogy minőségi termeléséi 100 százalékra emel. je, Kiss Béláné megfogadta, hogy Rákosi elvtárs 60. születés­napjáralankadatlan erővel fog harcolni a jobb minőségért. — Rasztfg Bálint pedig minőségi vállalását f-ovóbb mélyített. —• Példájuk múrig számos kővetőre laiálfr a, ssövMÚÍ.elh Néhány nappal ezelöt Nyugat- NéimetorSzágban a bonni kor­mány fegyveres hóhéniegényei megrohanták a Némát Kommu- nista párt összes szervezet; he­lyiségeit, lapjainak szerkesztő, ségeit és a pártvezet-ök laká­sait. A terrorista bandák me­rényleteiről szóló hír mögött leheetlon jel nem ismerni Tru­man nyugatnémetországi gau- leitereit. Lehetetlen fel nem is. merni, hogy ezek a gauleiterek mit sem különböznek Hitler gau- jeitereitöi — hiszen 19 esztendő­vel ezelőtt, 1933 januárjának és februárjának napjaiban t°rtek rá a felfegyverzett náci csordák a kommunisták szervezeteire, hogy megfojtsák és eltiporják a fasizmus legvilágosabban látó, jegharcosabb, legkövetkezetesebb ellenfeleit. A terror-akció háttere Akárcsak 19 évvel ezelőtt — a hóhérlegények parancsnokai­nak célja most is a fasizmus. Max Reiman elvtárs, a Német Kommunista Párt elnöke, a ter. vortámadásról adott nyilatko­zatában világosan megmondot­ta: „Az Adenauer-kormány nyílt katonai diktatúrát készít elő... a Rémet Kommunista Párt elien{ rcmdőri akcióval Nyugat-Német, ország minden békeszeretö em­berét meg akarják felemlíteni... Adenauerrei már a washingtoni értekezleten közölték, hogy ja­vasomig kelj a Német Kommu­nista Párt betiltását.” ReLma>nn elvtárs a fra is rámutatott, hogy a (error közvetlen célja a nyilt fasizmus megteremtésén belül a hadkötelezettségi törvény jefö idá hozása és a Schmman.terv megvalósítása. Más nyugatné­metországi és nemzetközi ese­ményekből is világosan kiderül, hogy mindez szorosan öSsZeforr a fasiszta terrorhullám megin­dításával. Blank, Adenauer had- badügyminisztere körülbelül két héttel ezelőtt a bonni rádió mik. to fonj a e'őtt bejelentette az ál­talános katonai szolgálatra vo­natkozó tervét és mindjárt kö­zölte is „az első 400.000” 19—21 esztendös nyugatnémet fiatal behívására vonatkozó lépéseket. A munkaerő tartalékok hivatala bajai 11%. számú iparostanuló otthonának ifjúsága és nevelői az alábbi versenykihívást juttat­ták el szerkesztőségünkbe. — Mi, a 11%. MTH otthon ne­velői és fiataljái verse>iyre hív­juk ki megyénk többi ignulóott- honait Rákosi elvtárs 60. szüle, tésnapjára. Előttünk áll népünk legnagyobb fiának, a népért küz­dő harcosnak egész tis^ta élete, ahogy megalkuvás nélkül har. colt a fasiszták börtönében 16 éven át s a felszabadulás után újabb és újabb győzelmek felé vezeti népünket. Mi, fiatalok tud­juk, hogy megváltozott életűn. het> gyönyörű iskolánkat, a ta­nulás lehetöségép, a szép egyen. ruhát, a jobb jövőt, a hazánkat felszabadító Vörös Hadsereg mellett ifjúságunk forrón szere­tett édesatyjának, Rákosi Má­tyás eiv/ársnak köszönhetjük. Ezért megígérjük, hogy az aláb bi versenyvállalásunkat a legjobb ludasunk és lelkiismeretünk sze­rint hajtjuk végrG Rákosi elvtárs 60, születésnapjára, a verseny- kihívás pontjai a kövefke-ök: 1. Ígérjük, hogy tanulmányi átlagunkat az iskolai átlag fölé emeljük. Ezzel akarjuk alátá­masztani kérésünket otthonunk új nevének engedélyezése iránt. Méltók akarunk lenni névadónk­hoz, , Bokányi Dezsőhöz, a ma. gyár munkásmozgalom bajai származású nagy alakjához. 2. ígérjük, hogy Rákosi elv- társ születésnapjára hálótermeink belső rendje és tisztasága hasonló lesz a vezetőink által Szovjet­unióban látott otthonokhoz. 3. Ígérjük, hogy tovább fej- lesz tjük a szocialista takarélcos- MUPL, március 9mi IQR ssázalé­Szóvirágok és az igazság Nem kevéshbé szorosan össze­függ mindezzel a nyugatnémet megbízottak magatartása az úgynevezett „európai hadsereg. ,e” vonatkozó párizsi értekezle­ten. A bonni kormány megbí­zottja. Hallstein, ezen a megbe­szélésen Nyutgat-Németország azonnali felvégét követelte aa Atlanti Szövetségbe. Világos, hogy ezen a területen is az ame. rikaiak mutattak szabad utat « bonni kormánynak. A francia közvélemény leg­szélesebb rétege; hatalmas meg­döbbenéssel fogadták ennek a helyzetnek kialakulását. Ezért kényszerült a Le Monde című lúihedt reakciós „félhivatalos” lap is ojyan megjegyzést tenni: „párizsi jólértesülf körök úgy tudják, hogy Franciaország biz- iosifani akarja magát egy füg­getlen német hadsereg veszélye ellen” Schuman francia külügy. miniszter néhány yérszegény nyilatkozatban „éreztetni” igye­kezett a közvéleménnyel, hogy „ellenzi” NyugaHNémetorSZág- onk az Atlanti Szövetségbe való felvételét. A látszat kedvéért még leveset is írt Achesonnak. Hivatalos szóvirágok helyett aa igazságot a Francia Kommunis­ta Párt lapja, a l’Humanirá mondta meg: .(Nyiiga-t-Német- ország máris bemig van az Ap* lanti Szövetségben. Éppen most érkezett Párizsba három bonni miniszter, hogy, Nyugat-Német-, or3zágnak az „európai védelem­ben” való részvé[eléröi tárgyal, jón. Adenauer a napokban való- ezínüleg Londonba, UfaZik, hogy közölje katonai követeléseit, Gif der fan, Mant euffc-l és Blank máris főbb korosztály mozgósí­tását készítette elő. A Wehr­macht máj csörteti kardját" íme: így fonódik össze a Ni. met Komunista Párt ellen inté­zett terrortámadás a nyugatné­met fasiszta hadsereg taPraáUÍ- tásával és Washington kedven­cének, a fasiszta Nyugat.NémCt- országnak az Atlanti Szövetség­be való becsempészésével. kos less a szakmunkdsalap ott­honunkban. Elvégezzük a taka­rítási munkák 90 százalékát, ab­ból a 100 százalékból, melyet március hó 21-re vállaltunk. a) Tatarozás (utca, udvar, ter. rasz, kert, kerítés, röplabdapá­lya.) b) A kultúrrendezvények be­vételéből jóléti keretet teremtünk könyv6k vásárlására, 4. Vén Lajos, Jánosi Imre, Sztinkó Antal, Mo ptár András, Alexi István ipari tanulók vál­lalják, hogy az ünnepi ülésen előadást tartanak Rákosi Mátyás elvtárs életének egyes szaka­szairól. Életünk első előadása lesz ez, de úgy készülünk rá, hogy méltók legyünk szeretett tanítómesterünk életéhez és arra törekszünk, hogy az általunk előadottak példamutatásra kész. tessék társainkat is. 5. A Szabad Ifjúság előfizetői, nek számát n mostani 50 száza­lékról 100 százalékra emeljük. 6. Az iskolában megalakítjuk a DISZ-s-ervezetet. Létrehozzuk a Magyar-Szovjet Társaság afap- szervét otthonunkban. 7. Befejezzük az MHSZ mü. szaki kör anyagát. Jeien versenykihívásunk szók' jón minden ipari tanuló társunk­hoz. Érezzék valamennyien, hogy vállalásaik teljesítésével a dolgozó népet szolgálják, a béké­ért harcolnak. Fogadjuk, hogy fenti ígéretünket legjobb tudá­sunk és tehetségünk szerint hajijuk végre, hogy e-zei (l ke­véssel is hozzájáruljunk népünk nagy vezetője 60. szülefésnapjá. nak megünnepléséhez. Az MTH 112. Ipari Tanuló. QÍihon íLjúMűít és Tuniszban tovább folynak a rendőri megtorló intézkedések Minden körülmények között megtartják az amerikai kontinentális békekongresszust A Bajai Gyapjúszövetgyár szövődéi dolgozóinak jelszava: „Termeli ma jobbat, mint tegnap !“ A munkaerőtartalékok hivatala bajai 112, számú tanulóotthon fiataljainak és nevetőinek versenykihívása március 9-re

Next

/
Thumbnails
Contents