Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. február (7. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-08 / 32. szám
«r Hogyan készül Atpár község a beadási terv jó teljesítésére. — A szabadszállási építkezésen többet törődjenek a kultúrmunká- va|. — Termelőszövetkezeteink hogyan készítsék el termelési tervüket. — ítélet a munkaié, gyelem lazítói ellen. AZ IHDP BA.CSKISK.UA ft! ECÄ Y El PÁrTBIZOTTSAGÁ A AK LAPJA VII. évfolyam, 32. szám Ara 50 fillér 1952. február 8, péntek A kunszent mikló si járási tanács mezőgazdasági osztálya dolgozóinak vállalásai március 9-re Közeledik már eins 9. Rákosi elviárs 60. születésnapja. Dolgozó népünk, a munkásosztály és a parasztság leiké s vállalásokkal és versenykihívásokkal készül ennek a nagy napnak méltó megünneplésére, Mi is ezzel a lclke. scdéssci és szeretettel készülünk erre as évfordulóra. Vállalásainkkal mi is hozzá, akarunk járulni az ötéves terv sikeréhez. Szikra András osztályvezető vállalta, hogy olyan segítséget ad a termelöcsoporjoknak. hogy a kukorica és napraforgó négyzetes vetését mindenütt vezessék be, ugyanakkor javasolni fogja a termelőcsoportok felé, hogy a burgonyát is lehetőleg négyzetesen vessék. Szenti Pál föagronómus vál. lalta, hogy a termclöcsoportok vetéstervét határidő előtt két nappal el fogja készíteni. Odahat, hagy a termelési tervek a tcrme- lőcsoportoknál öf nappal a határidő előtt elkészülnek. Ezzej egyidejűleg a községi vetésterveket Is elkészíti ég « tanácsoknak megküldi. Ezzel elő akarja se9>. feni, hogy « tavaszi munkákkal kapcsolatos előkészítési munkák hamarabb megkezdődjenek, Egyidejűleg versenyre hívja ki Bács- Kiskun megye járásainak összes föa9ronómusát. Rács Attila főállattenyésziö vállalta, hogy segítségére lesz a csoportoknak, hogy valamennyinél bevezessék a háromszori je. jest és a; egyedi takarmányozást. Megszervezik mindenütt az állattenyésztési brigádokat és jegyzőkönyvileg adják ál nekik a jószágot és a felszerelést. Elek Péter állattenyésztési ellenőr vállalta, hogy két első típusú csoportnál gondoskodik ar. ró 1, hogy az isiállórcndct kifüggesszék és betartsák, valamint « tehenek hideg nevelését bevezessék. Farkas Antal építési előadó vállalta, hogy március 1-ig a fű. löpssáUáSi Vörös Csillád termelő szövetkezetnél az építő brigádok hős tanoncokat fog szerzödietni, Kunssentmikiósi járási ja. nócs mezőgazdasági osztályának dolgozói. A esátaljai állami gazdaság traktorosai újítással, a javítási munkálatok időelőtti teljesítésével harcolnak a tavaszi munkálatok sikeres elvégzéséért A esátaljai állami gazdaság dolgozói tovább szélesítik vállalásaikat március 9, Rákosi elvtárs 60. születésnapjának méltó megünneplésére. A gazda, ság DlSZ.fiata-’jainak példáját követve a traktorosok is lelkes munkafelajánlásokat tettek. László Ferenc felelős vezető, Karászi Imre és Kasz Mária vállalták, hogy G. 35-ös traktoraikkal 260 holdon a szántás munkálatait február 29.re elvég, zik. Az egy traktorra eső 39 munkanapot, teljesítéseiknek 120 Százalékra való fokozásával 32 munkanapra csökkentik. Stefin János felelős vezető a gyapotszár betakarítására újítást vezet be. R. 35.ÖS traktorá. hoz 6 ekekapát kapcsol és minden ekekapáról a középső kapát leszereli, hogy a sorokat a két szál kapával kiszánthassa. Az újítás bevezetése a gazdasá. got mentesíti a 11.000 forint kiadást jelentő idegen igafogat igénybevételétől és a saját iga. fogat ittás munkára va’ó fel- használása 4380 forint költségmegtakarítást fog eredményezni. Tamási József felelős vezető és Lörincz Nándor segédvezetö U. 2. trakiorukkal vállalták a gazdaság tavaszi műtrágyázásának határidő előtti teljesítését. A 418 hold trágyzását a norma szerint 30 nap helyeit 24 nap alatt fogják befejezni Horvát Mihály gépcsoportve- zető, Ba’-i István és Halász Péter szerelők pedig vállalták, hogy erőgépeik javítási munka, tatait február 15.re befejezik, március 1-re pedig üzemképes állapotba helyezik a gazdaság négy traktoros vetögépét, négy tárcsáját, hét darab traktorekéjét és a 24 darab fogasból ti. zenkettőn "elvégzik a javítási munkálatokat. Vállalták még az április l.re előírt arató- és cséplőgép javítási munkálatainak, a 4 aratógépnek és 4 darab cséplőgépnek március 9.re való befejezését. Ezzel a munkájukkal biztosítani fogják a Zrínyi, traktorosbrigád fojyamatos, zökkenőmentes és .zavartalan munkáját. Cziczinger József bajai kozepparaszt vállalta esévi vágómarha beszolgáltatást kötelezettségének 2000°/o-al való túlteljesítését Rákosi elvtárs november 30.i beszéde serkentőleg hatott Baja dolgozó parasztjaira. Hálájukat és köszönetüket kötelességeik jó teljesítésével igyekeznek leróni a népi demokrácia államává’- szemben. Guganovics Lőrinc A Bajai Népbolt- Központ- dolgozói versenyre hívják az Észak-Bácsmegyei Népbolt- árudáinak dolgozóitA Délbácsmegyei Népbolt Központ 49 bajai és 34 vidéki árudájának dolgozói egymással versenyben és az egyes árudák dolgozói párosversenyben készülnek vállalásaik teljesítésére. A. bajai 23. sz. áruda dolgozói márcíUs 9. tiszteletére vállalták, hogy az első évnegyedben 2000 forint megtakarítást fognak el érni. Vállalták a forgalmi terv 10 százalékos túlteljesítését. A versenymozgalmuk lendületének kiszélesítésére versenyre hívták ki a 21. és 22. sz árudát. A 6. sz. áruda dolgozói a tüzelőanyag és villanyenörgia megtakarítása során további önköltségcsökkentésre törekednek, mi g g 20 sz. áruda tovább növeli a hulladékgyűjtésben eddiS elért eredményeit. Az áruda dől, gozói csatlakoztak a Dejk-moz- galoonhoz. A kalocsai 35. sz. áruda dolgozói vállalták: az I952.es év első negyede tervelőirányzatának 10 százalékos emelését, a tüzelő és .villanyenergia használat, további 10 százalékos mérséklését, a munkafegyeienv megszilárdítását- Galambos Sándorné, az áruda pénztárkezelöje versenyre hívta ki a megye valamennyi Népbolt pénztárkezelőjét, a pon. tos munka vitelére. A kalocsai 34. sz. áruda dolgozói vállalták a villanyfogyasztás további 20 százalékos csökkentését. A Délbácsmegyei Népbolt Központ. dolgozói elfogadták a Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalat versenykihívását az elméleti és szakmai továbbképzés eredményesebbé tételére. Egyben ver. senyre hívták ki az Északbacs- megyei Népbolt Központot és annak valamennyi árudáját a takarékosság tovább; fokozására, a munkafegyelem megszilárdítására és a dolgozók igényeinek mennyiségi és minőségi kielégi, lésére. hatholdas dolgozó paraszt 44 kg sertésbeadási kötelezettségével szemben 112 kg sertést adott be. Tojás- és baromíibegyüjtési elő. írásának pedig 100 százalékon felül tetf eleget. Vuity József mártonszállási 8 holdas egyénileg dolgozó paraszt 134 kg ser. téselöírással szemben 163 kg sertés beadásával [ett eleget kő. telsségének. Tojás- és baromfi- beadási kötelezettségét pedig túlteljesítette, űzv. Maros Jó. zsefné 7 holdas parasztasszony 124 kg sertés helyett 14:1 kg.ot adott be. Csanádi Jenő 4 holdas dolgozó paraszt pedig 73 kg sertésbeadási kötelezettségét 120 kg sertésbeadással túlteljesítette. Mindketten tojás- és baromfibeadási kötelezettségüknek is 100 százalékra eleget tettek. A március 9.i felajánlások is mind szélesebb sorokban moz. gatják meg a város egyénileg dolgozó parasztjait. Cziczinger József 17 holdas középp-jraszt vállalta, hogy egy vágómar. hát szolgáltat he, amivel szarvasmarhabeadási kötelezett, ségét 2000 százalékkal túlteljesíti. Valcsik János kiscsávolyi kerületrészben lakó egyénileg dolgozó kísparaszt pedig eddigi baromfi- és tojásbeadási köte. lezeitségének teljesítésén tűimé, nö eg vállalta, 1952. évi sertésbeadási kötelezettségének is maradéktalan teljesítését már. eins 9-re. Malik elvtárs nyilatkozatában értékelte az ENSZ-közgyúlés párizsi ülésszakát Az ENSZ közgyűlésének ha. todik ülésszaka február 5-én tartotta utolsó tanácskozását. Az ülés során a közgyűlés több új határozatot fogadót, el. Határozatot hoztak arra, hogy az emberi jogokról szóló egyezménybe foglalják bele a műiden nép és nemzet önrendelkezési jogára vonatkozó cikkelyt. Az USA és agresszív csatlósai e ha. tái-ozat ellen szavaztak, de ösz- szesen hét szavazatot tudtak összeszedni A határozatra 42 küldöttség (közötte a Szovjetunió és a népi demokráciák) szavazott. Megtárgyalták az USA-Hak azt, a szégyenletes ha. tározauervezetét is, hogy a koreai kérdés tárgyalását halasz. szák-el. Az imperialistáknak ez. zel nyilvánvalóan az a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet bűnös koreai politikájukról. A határozatot végül js az amerikai szavazógépezet elfogadta. Ezután az Anglia, USA, Franciaország és Salvador képvjse. lói szólaltak fel, akik összegezni igyekeztek az ülésszak „eredményeit” és kijelentették, hogy ez állítólag nagyjelentőségű volt a béke megszilárdítása szempontjából. Ezekre a képmutató állításokra Maljk elvtárs, a Szov. jetunjó küldöttsége nevében válaszolt. Rámutatott arra, nein indokolt a közgyűlés munkáját sikeresnek tekinteni. A közgyűlés éppen az amerikai küldöttség vezette csoport ellenállása következtében egyetlen olyan határozatot sem tudott hozni, amely a nemzetközi béke meg. szilárdítására, a fegyverkezési verseny megszüntetésére, a nemzetközi béke és biztonság igazi megszilárdítására irányulna. Rákényszerífeítek a közgyűlésre több határozatot. mint az úgynevezett „kollektív intézkedések” határozata is, amely a béke ellen irányul. Malik elv. társ megállapította, hogy több kérdésben, mint a nemzetek önrendelkezési jogának biztosítása feletti szavazásnál, az USA és Anglia szégyenletes vereséget szenvedett. Ez, az bizonyítja, hogy a közgyűlésnek yannak eszközei a béke megszilárdítására. de sajnos ezen az ülésszakon a közgyűlés nem élt ezekkel az eszközökkel Malik elvtárs köszönetét mondott a francia nép vendégszere, tétéért és külön köszönetét fejezte ki a francia népnek meleghangú és baráti leveleiért, felhívásaiért. számos küldöttségé, ért, ’amelyik felkereste az ENSZ- et, hogy követelje: tegyenek konkrét lépéseket a béke megvédéséért. A közgyűlés hatodik ülésszak« Padilla Nervo elnök rövid záróbeszédével ért véget. Ujabh női traktorvezetői tanfolyamok indulnak Nők részére február 11-én az ország számos területén traktorvezetői szaktanfolyamok kezdődnek. A tanfolyamok 3 hó. napig tartanak és ez Idő alatt a hallgatók megtanulják a gé. pék kezelését és karbantartását. Ezen a tanfolyamon megisme. rik még az élenjáró traktoristák munkamódszereit is. A földművelésügyi minisztérium felhívja a termelőszövetkezeti tagokat és az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy lányaikat minél nagyobb számban küldjék ezekre az iskolákra, A részvevők havi 242 forint ösztöndíjat és teljes ellátást kapnak. Az iskola kezdése előtt minden jelentkező kap még egy öltöny ruhát is. A tanfolyam elvégzése után a hallgatókat traktorvezetőnek alkalmazzák a gépállomásokon. Mi ú/ság az Ez évben eddig 183 tszcs-tag jclenikezett traktorosnak Cson- grád megyében. * A tavalyinál egymillió száz. ezerrel több se.yemharisnyát ké_ szít az idén kötöttáru iparunk. * Többszöri feketevágásért és üzérkedésért három és fél évi börtönre ítélték Karakas Károly törökszentmiklósi lakost. * 59 új kultúrotthon létesült az elmúlt évben Szabolcs-Szatmár megyében. « Az öléves tervben újjáépül Budapesten a Mezőgazdasági Múzeum. * A bácskiskunmegyei békebizottság versenyt indított a me_ gye községei közt a „Békeharcos község” címért. Az lesz a gyó'z. les, aki a legjobb eredményt ér*e el a begyűjtésben. országban ? összesen 105 kilométer hosz- szú gazdasági vasútvonal épül az idén termelőszövetkezeteinkhez és állami gazdaságainkhoz. ■k Március elején indul meg a munka ötéves tervünk új alko. tásában a mályi téglagyárban, mely évenként 30 millió tégiát ad majd építőiparunknak. • Ebben az évben 330 falu kap telefont. * A tavalyinál 35 ezerrel több kerékpárt gyártanak az idén az KM kerékpárgyár dolgozói. * Február 3_án Pest megyében 35 DISZ-szervezet rendezett könyvankéfot. • Több mint nyolcezer hold savanyú és szikes talajt javítót* meg az ötéves terv első és második évében a Szegedi Talaj, javító Vállalat.