Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-25 / 20. szám
BÀCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG Hogyan teljesíti a Kecskeméti Gépgyár önlödé je napi tervét ? — Hogyan támogatja és növeli a Bajai Magasépítési V. női dől_ gosóinak eredményeit ? — Milyen eredményeket ért el a Carai Vörös Csillog tszcs? A 35 MBP ItÍ€SKISKUXMI](S\i:i PÁRTBIZOTTSÁGÁN AK LA B*«I A VII. évfolyam, 20. szám 4ru üli fillér 1952. január 25, péntek A szakszervezeti vezetés munkájának megjavításával az 1952. évi terv sikeres végrehajtásáért Ha megvizsgáljuk szakszer, vezetünk multevi munkáját, akkor megállapíthatjuk, hogy üzemi bizottságaink komoiy eredményeket értek cl. M#. kájukban általában mutatkozott fejlődés. A párt, a kormány, vr4amint a SZOT határozatait á.tanulmányozták és azok szellemében végezték munkájukat. Az eredmények meg is muiat. koztak, különösen a munka- verseny szervezésénél, a II. békekölcsönjegyzésnél, Rákosi elv társ november 30.1 beszédé nők ismertetésénél és az utolsó negyedévben a szervezettség emelésénél is. Az eredmények melleit van. nak azonban hibák is. így például sokhelyütt hiányos a szakszervezeti vezetés munkája, tizem! bizottságaink sok esc ben nem lépnek fej bátran a híá nyosságokkal szemben. Ezek a hibák különösen az ó'szl hó napúkban mutatkoztak meg, amikor az építkezések beíeje. réshez közeledtek. Megkezdődtek az á.csoportosítások és a vállalatok az üzend bizottságok megkérdezése nőikül he. lyezték át az üzemi bizottság tagjait, vagy aktíváit. De sok- ese.ben eló'fordult az is, hogy az iib.titkárok szívesen foglalkoztak más kérdésetekéi. A szabadszállási építkezésen például Kolonics szaktárs, az üzemi bi. zoftság titkára Budapestcn ren- deze.t mulatságot és Inkább az autóbusz késését vállalta magá ra, ugyanakkor emiatt nem tu. dott kellően felkészülni a szak szervezeti taggyűlésre. Vagy például Benedek elviárs, az Izsáki.útl építkezés üzemi bi zottságának titkára mindent maga akart csinálni és úgy ve tet.e fel a kérdést, hogy az ak„ tivák nem tudják végrehajtani a feladatokat, illetve nem bízott meg más elv.ársakban. a példák sokaságát lehetne még felsorolni, amelyek aksdáyoz- tâk a vezetés munkáját. A hiba fennállt megyebizott. Ságunk részéről is, mert misem tud tunic elég segítséget adni a reszortmunkák kiépítéséhez. Sokesetben azonban azt is tapasztal. uk, hogy az üzemi bi. -zottságok nem használták fel munkájukban az általunk adott segítséget. Lázár elvtárs, a kiskőrösi épí kezes üzemi bizottságának titkára, és Boros elvtárs, a Gyárépítő Vállalat üzemi bizottságának tikára egy .egy alkalommal mindig megfogadta, hogy ezután úgy fog dolgozni, ahogy megbeszéltük. Ehelyett azonban zsebéből fizeti ki a vállalati segélyeket és a t. t. le.eüísnek azt mondja, hogy neki ehhez semmi köze sincs. Ez is bizonyítja, hogy (.gyes titkár elvtársak az ü. b. vezető mun. káját összecserélik az egysze. mély! vezetés munkájával, ami helytc|3n és káros. Helyes munkamódszerre! dől. goztak a nyáron a Bajai Magasépítő Vállalat^ g Kecskeméti Ma. gasópí.ő Vállalat, a kalocsai építkezés, a Kecskeméti Gyufa, gyár és a Jánoshalmi Mészhomok légiagyár üzemi bizottsá. gai, ahol az üzemi bizottságoknak megvoltak a reszortblzoti- ságai és azok dolgoz.ak is. Hiba azonban ezekben az iize. mekben Is van. A reszortok még mindig nem elég önállóak, nem mindig magabiztosak és különösen az ntóbbi hónapokban sok üb-tagot kiengedtek a he. zükbó'l. Ahhoz, hogy az 1952. évben feladatainkat minden teleinte,- ben helyesen tudjuk végrehajtani, hogy következetesen tudjunk harcolni pártunk és ö;. éves tervünk célkitűzéseinek megvalósításáért, elangedlietetle. nül szükséges, az üzemi bizottságok veze.ő munkájának megerősítése és az üzemi pártszervezetekkel való kapcsodat szó. rosabbá tétele. Üzemi bizottságainknak feladatuk még az is, hogy az eddigi tapasz alatok felhasználásával szervezzék meg a reszortok munkáját. Vegye, nek részt egy-egy reszortbizottsági értekezleten és gyakorlati, lag mu ássák be, hogyan kell » munkát megszabni és elvégezni. Fontos azonban az is, hogy az üb-titkár foglalkozzon a reszort, bizottságok tagjaival, állandóan kísérje figyelemmel munkájukat s időnként segi sen nekik. Egy- egy reszort munkáját pedig tűzze iib-ülés elé. Mindezek a feladatok szükségesek ahhoz, tíz üzemi bizottságok munkája megjavuljon, az üb.titkár irá. nyitója és segi ője legyen a reszortbizottságoknak. Üzemi bizottságainknak nem szabad elfelejteniük, hogy jó munkájukon múlik az 1952. évi terv teljesítő, sének sikere. Szabó Sándor, az Épi'ők Fa. és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének báesk i sk u n megyei titkára. Takarékossági felajánlás Rákosi elvtárs születésnapjára A katymári földmüveSszövet- kezei legutóbbi üzemi gyűlése ha ározaPt' hozot.. A ha ároza' takarékossági felajánlást tartalmaz Rákosi elv árs 60. születésnapjának Usz élé éré. Ennek értelmében az irodai felszereié. 8ek, a tüzelőanyag, a fuvar és a villanyáram használata ter^n összesen 4424 forintot takaríts, nak meg. BANDIK FERENC, Ka ív már. A kiskőrösi járási tanácsülésen, lelkes vállalások hangoltak el Rákosi elviárs őt), születésnapjára A napokban Kiskörösön járásj ;anácsuiést tarc>ltak. A tanácsülésen lelkes váiiaiások hangzottak el a tanács.agok része. rOi niárcius 9-re, Rákosi elv;árs 60. születésnapjára. Bíró István például vállalta, hogy első negyedévi t°jás. és ba- romiibeadási kötelezettségét március 9-ig teljesiii. Honoró^h Isiván keceli tanácselnök vállalta községe ne. vében, hogy e.ső negyedévi szírvasmarna- és senésoe-idási tervüaet március 9_ig teljesítik. Egyben versenyre lnv,a ki a me. gye összes községeit. A keceli .anácseinök vers,ny- kjhívasá; eisönek Berenyi Peter fogadta el a soli vad leérti közt/gi tanács részéről éó szín ten VuliaUa, hogy 77 darab marha és 340 darab sertés begyűjtése ame]y a kézség első ne. gyeoev; tervének felel meg, március 3 ig befejezi. Apu. Balázs a sol.szen .mre földmüvesszövetkezet nevében vállalta, hogy :iUő negyedévi teni'set Rákosi eo.áis 60. szü. iejésnapjára teljesítik. A kihíváshoz fiaskó Jánosné. a dolt- vadktiti földmű vesszővé keze részére- csa;lakozott elsőnek. Valamennyien elfogad ár Ke. cél község versenykihívását az első negyedévi élöállatbegyüj.ési „érv má-tiue 9-re való tetjesit-sérd A járási tanácsülés m Faze. kas Zol.án, a megyei tanács képviselője, átadta a borbegyüj- iési versenyzájiót FülÖp Gyű. Iának. a kiskőrösi járási ianács elnökének. Megáhaprotta, hogy a járás országos viszonylatban is szép eredményt ért el a hor- őcgyújtés területén. Fűlöp Gyula érv.ár« válaszában a versenyzászió átvé.ele •után bejelentette, hogy az eddigi 126 százalékos eredmény Rákosi elv ára születésnapja: a 1Ö2 százalékra emelik majd fej. Ugyanakkor versenyre hívta ki valamennyi járást a bor. és az állatbeadás terüie.én. A borbegyüjtésben a legjobb eredményt Akasz.ó község erie el. A megyei tanács verseny. zászlaját Vói ösvácski József, az izsáki községi tanács ti;kára adta át a község képviseljenek. Sdivó Gyula Akasz;ó község nevében átvepe a versenyzászlót és egyben községe nevében el. fogra-,a Kecel versenykihívását, ugyanakkor vállalt® községe nevében, hogy az 1952-es be. gyüj ési tervet 5 százalékká; túlteije$i;.jk. Csuia.jai atlanti gazdaság dolgozóinak váhaiásai A traktorosok a gazdaság vezetőségével kö|ö,ték meg a szerződést arra vonatkozojag hogy vállalásaikat teljesítik is, László Ferenc, Karcifi Imre es K'hzur Mária vállalták, hogy 269 ka;asztráüs holdat február 29-ig felszántanak. 120 százalékos állag teljesítményt akarnak elérni és 39 munkanap helye t 32 nap alatt fogják ezt a mun. kát eivtgczni. A tavaszi Szân, as idejében való befejezésével e.ö akarják segíteni a vetés zavar. taíanságár. Stefiin János vállalta, hogy 220 kataszgáhs hold gyapotjára* új módszerrel .akarí; le. A traktor után hat ekekapát kapcsol. Minden ekekapáról a középsőt leszerelve a sorokat két szélső kapával kiszán;ja. A terv szerint ez-, a klgzán ást idegen fogattul végez.ék volna, amely 11 ezer forint költséget jelen:. Saját fogattal is 4380 fórin.ba kerülne. Az előbb emií.ett mun. kamódszerrei esak 1090 forint költsége jesz a gazdaságnak. S.eí'án János ezt a munkát február lO.ig fejez; be. Tamási József és Lőrinc Nándor vállalták, hogy a gazdaság avasZi műtrágyázást tervét határidő elölt befejezik. 268 hóid lucerna fejtrágyázását, 40 hold magrépa trágyázását, 50 hold zab, 50 hold borsó és 10 hold akarmány répa trágyázását, vagyis összesen 418 holdat norma szerint 30 nap alait kellene el. végezni. 120 százalékot vállal. t;,k és a munkát 24 nap alatt vég-zik el. Horváth Mihály gépcsoport, vezető, Bak Is.ván és Halász Pé.er szerelők vállal, ák, hogy az erőgépek javí.ását február 15-ig befejezik. Május 1-re a munkagépek kijavíúsát végzik cl. A arató- és cséplőgépek ki. javításának munkáit. vagyis négy darab arató, és négy darab csép.őgép rendbehozását március 9-re vállalták. Tóth Lajos János, a Kiskun télegyházi Lasszer^ezetgyar átképzőn darusának munnaje-af tintása és versentkijiívusu Én, Tó.h Lajos, a Kiskunfél. egyházi Vasszerkeze,gyár átr képzős darukeze.öja, ö.éves ter. vünk sikeres végrehaj ása, 1952 évi tervünk határidő előtti tel. jesítése érdekében, Rákosi e,v- •árs 60. születésnapja .iszteie é. re szociális a versenyre lépek. Ezérr Rákosi e.Ytárs születés, napjának tiszteletére a következőbe vállalom: 1, A darukosárból az egész műszak alatt csak az előirt szünetekben távozom és szolgálatom alatt semmi mással néni jogtól. kozom, ami figyelmemet elterelné a munkáról. 2, Vállalom, hogy darumai minden nap a műszók, illetve a darugidulás előtt lezsírozom és a jökapcsolót csak zsírozás uián kapcsolom be, A tálkenést elkerülöm, olajozást Csak dinamóolajjal végzete. 3. A fék- és végálláskapcsolót naponként megvizsgálom, napom ként ellenőrzőm a fékszalag épségét, a fők pon.os beállítását és üzemképes voltát, valamint azt, hogy a fékda.ru végén lévő súly jól van.e megerősítve. ■i. Vállalom, hogy a lazulás megelőzése érdekeben naponként ellenörzöm a csapágydele. két, azok csavarjait, a fogaske. rékházak, motorok és Csigaházak alapcsavarjaiii. Ugyancsak ellenőrzőm az ellenállás késeit és az esejeges rozsdasodást ózonnal jelenjem, 5. Vállalom, hogy a daruval lassan és fokozatosan indulok és a megállást is hasonlóan végzem. A pályamenti ütközőknek neki nem futok, oldalt nem hú. zHok a daruval. Csak függőlegesen emelek, terhet sem tűi ma. gasan, sem fin alacsonyan nem szálU.ok, mindig a szükséges magassághoz ragaszkodom. A végálláskapcsolót üzemszerűen nem használom. 6. Dolgozó torsaim. tesH épségének érdekében vállalom a gondoskodást arról, hogy teherszállítás közben a teher alatt senki ve tartózkodjon és az arra hala. dókat figyelmeztetem. 7. Szolgálatom befejezésekor a felváltó darus szak jársatunak a hibákat megmutatom és az üzemi szeretőknek magam jelenteni. A darun lévő liárcnn vihanymofort, a darukosár kül. sö és beisö részét és az egész darut állandóan tisztán tarlorn és a következő műszakban dől. gozó darus szaktársamnak mindig tisztán adom át. A fenti vállalásom minden pontjára az egész ország minden darusát szocialista munka, versenyre hívom ki. Ezzel juttassuk kifejezésre ha; áriáin szere etünket és ragaszkodásun. kát dolgozó népünk szeretett vezére, Rákosi elvtárs iránt. Mi, darusok, is mutassuk meg, hogy he.y-.állunk az ö;éves -.érvért, a szocialista épí ésért és a béke megvédéséért folyó harcban. TÓTH LAJOS JANOS, átképzős daru«. Kiskun, félegyházi Vasszerkezetgyár Bolgár tiltakozás a török kormánynál A Bolgár Népköztársaság kor- mánya 1952. január 16-án jegy. zéket nyújtott át Törökország szófiai követségének. A jegyzék az angol, amerikai és török kém. szolgálat perének ügyével foglalkozik, amelyet a szófiai me. gyei bíróság 1951. december 25-én és 26-án tárgyalt meg. A jegyzék megállapítja; a bizony!, ökokból kétségbevonha-a-Januj megállapítást nyeri, hogy a Török Köztársaság kormánya menedéket nyújt a Bolgár Nép. köztársaságbó. megszökött reakciós elemeknek. Ezeket a megszökött elemeket Törökország, valamint más imperialista államok kémszolgáiata a bolgár nép. pe. szemben kártevő és felderítő tevékenységre használja fel. A szófiai per fényt derített arra is, hogy szoros kapcsolat áll fenn a török hirszerzöszolgálat és a törökországi amerikai- angol kémközpontok között.