Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-19 / 15. szám

Tanácsaink biztosítsák a multévi beadási hátralék maradéktalan teljesítését NÍPUJtAG UmitlÍDiíA Köszönöm a pártnak... Búcsút mondok 14 napi üdülés után a Bükk .hegység gyö­nyörű hegyláncainak, a lilafüredi SZOT.üdülőnek és valamennyi üdülőtársamnak. « Hallom az erdők hívó szavát, s a termelés, a fejszecsapás és az erdősítő lányok egybehangzó énekrltmusá*. Otthon isméi újuk erővel fogom teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek a párt, a dolgozó nép megbízásából rámhárulnak, soha el nem múló élmény lesz, amit pártunk jóvoltából a Hlafüredl üdülő nyújtóit. Ezt nem lehet leírni, ezt csak átérezni lehet. Hálás köszönettel fordulok a párt és a SZOT, valamint a erdőgazdasági üzemi központ felé, amiért ezt számomra lehetővé tette. Haza.érve sorozatos előadásokon fogom a többi dolgozó társaimmal Ismertetni az üdülés szépségét, s fontosságát, ez serkenteni fogja őket is több és jobb munka végzésére. Magam részéről igyekezni fogok a rámbízott feladatokat to­vábbra is elvégezni, hogy az 1952-ben is hasonló élményben és kitünteiésben részesüljek. Sebők Mihály, Szabadszállás, az állami erdőgazdaság dolgozója. Kalandos utazásunk Kecskemétre a levelezőkonferenciára A megyei tanács begyűjtési osztálya január 16-án kiérté­kelte a begyűjtési tervek te'jo. sftését, A kiértékelés szerint dol­gozó párasz.Ságunk általában be_ csületesen teljesítette beadási kötelezettségét. Döntő többség­ben megértene és átérezte, hogy a beadási kötelezettség teljesítése hazafias kötelesség. A gabona begyűjtésénél a rangsorban alig történt változás. A kukoricabe- gyüj.ésl rangsorban a 11. helyre szorultunk. Egyedül a szénabegyüjtésben teljesí. tettük tervünket. A bnrgonyabegyüjtésnél 85, a to­jásnál 69, a baromfinál 66, a ser„ tésiiél 40, a marhánál 32, a borjú­nál 60, a bornál 71 és a tejnél 91 százaléknál tartunk. A járások közti sorrend január 13-án a következőképpen alakult; 1. Bácsalmási járás, 3. bajai járás, 3 kiskunfélegyházi járás, 4. Kecskemét varas, 3. Baja város, 6. kunszent, mililósi járás, 7. kiskőrösi já. rás, 8. kalocsai járás, 9, dunavecsei járás, 10. kiskun- halasi járás, 11. kecskeméti járás. A begyűjtés számszerű ered­ményei azonban azt igazolják hogy a kint|évö hátralékok szór. galmazása tekintésében Szépen megmunkált táblák igazolják a gépi mui.ka nyomát a tompái Szabadság termelő szövetkezetben. A kikelt búza- szálacskák, mint zöld pázsit borítják a földet. A gépi erő, az összefogás, a termésered­ményekben mutatta meg a nagyüzemi gazdálkodás fölé­nyét a nadrágszíj-parcellákká1 szemben már a tavalyi évben. Ezért teljesítette a termelőszö­vetkezet hOO százalékban gabo­nabeadását. •— Rozsból közel kétszer dny- nyit termeltünk egy holdon, mint a kívülállók, — nyilatko zik övári Péter, a termelőszö­vetkezet egyik vezetőségi tag­ja. Nem kis büszkeséggel teszi hozzá — ősziárpából H má­zsát csépeltünk, míg az egyé. niek csak 10-et. Burgonyából is legalább 20 mázsával több termett nekünk. Igaz, előcsí- ráztatást alkalmaztunk. Mindezt úgy mondja el, mintha a világ legtermészete­sebb dolga lenne, hogy a ter­melőszövetkezet többet termel, mint az egyéni gazdaság. Mint­ha el is felejtette volna azokat a rendeleteket, amelyet a több termelés érdekében teljesítet­tek. Meg is voltak elégedve a ta­gok a zárszámadáskor. Szta- noczki György több mint 25 •mázsa tengerit vitt haza. Azon­kívül 120 liter bort, 8 mázsa takarmányrépát, 11 mázsa bur­gonyát és 25 kilogramm cukrot kapott. 7581 forint készpénz ütötte a markát, de még hátra van a szár-, meg a szalmarésze­sedés. Egy munkaegység után 1 kéve kukoricaszár jár. Szta- noczki György tehát megvan elégedve, igaz, meg is fogta * dolog végét egész évben. Ha mindenki szorgalma­san dolgozott volna, még többet vittünk volna haza a kamránk­ba — jegyzi meg valaki az ősz- szegyült tagok közül, mikor elsorolják, hogy mit kaptak egy-egy munkaegységre. tanácsaink alig tesznek va,, lantit, A nyilvántartó apparátus az 1952 —53. gazdasági óv gazdulajstro. mának előkészítésével foglalko­zik. Tanácselnökeink és titká­raink tevékenysége csupán az adkiinisztrációB munka ellenőr­zésében merül ki. Egyetlen helyen nem ta. pasztaltuk, hogy ezekkol a mun­kákkal párhuzamosan a még kintiévé hátralékok beadását szorgalmazzák. A terménybe, adásnál mutatkozó heti emclke. dés azt igazolja, hogy ezen a téren tanácsaink munkáju­kat befejezettnek tekintik. Az élöáliatbeadás vonalán a vá­gómarha tekintetében van Igen nagy lemaradás. Általában a szorgalmazás az állatljegyUjtfis vonalán sem észlelhető. Még az á||atfc!e|ősök sem fordítanak kellő gondot rá. A lojás. és baromfibeadás heti eredményei korántsem állanak arányban a még kint lévő hát­ralékokkal. Ml a teendő? Fokozni kel| az agitáció* műn. kát, különös tekln.ettei ti még fennálló hátralékok, elsősorban az élőállat- és zsírbeadás niara. déktalan teljesítése .érdekében, Bizony vannak még mindig olyan tagok, akik hanyagolják a munkát, — Azért most más a hely­zet, mint Rákosi eivtárs beszé­de előtt — hangoztatja övári eivtárs. — A beszéd után ősz szejöttiink és határozatot hoz­tunk, hogy aki igazolatlanul mulaszt, attól minden mulasz­tott nap után egy-egy munka­egységet levonunk. Mint a tagok elmondják, a határozatnak meg is van az eredménye. Nagyteleki Albert eddig nemigen járt be dolgoz ni. Mikor a tagság kimondta a lógósok és hanyagok megrend- szabályozását, azonnal munká­ba állt. Néhányon, akik eddig a dolog könnyebbik végét fog­ták meg, szintén visszajöttek a csoportba. Vannak azonban még olyan tagok, akik csak pa­píron szerepelnek, de a munká­ban nem látni őket. Ezek majd akkor látják kárát viselkedé­süknek, ha majd nem kapnak semmiféle juttatást a csoporttól. Hiszen tudvalevő, hogy az idén komolyabban kell dolgozni, mert az országos tanácskozá­son felemelték a kötelező mun­kaegységet. Sokat tanultunk ebből a tanácskozásból mondja Al­mást András sertésgondozó. Vi lendülettel fogtunk a munká­hoz. Lázasan folyik a brigád- területek feltérképezése és vi istállókat is építünk a saját erőnkből. A napokban negyven marhát kapunk. Baromfite. nyésztést is akarunk létesíteni. Elmondják a tagok, hogy nemcsak az állattenyésztés vo­nalán, hanem a növénytei-mesz- tésnél is vannak nagy terveik. Az idén 10 holdon öntözéses kertészetet fognak bevezetni, 10 holdon pedig száraz kerté­szetet. Tavaly is a zöldségfé­lékből, paradicsomból, salátá­ból, uborkából 160 ezer forin­tot kaptak kézhez. Pesten el­árusító helye volt a termelőszö­vetkezetnek, valamint az új begyűjtési törvényerejű rendelet széleskörű ismertetésére. Ennek érdekében tanáét aink használják fel a han­goshíradót, a dobszót, a tanács, .illéseket, a Szabad Föld Téli Es. léket és szervezzenek kisgyfllé- seket, A MÉSZÖV megyei titkársága fokozza az ellenőrzést a t'öldmü- vesszövctkeze.ek vonalán, a zsír- átvétel zavarta|an és maradékta. lan biztosítása és a zsír tárolása érdekében. A tanácsok haladéktalanul szün­tessék meg a nyilvántur,óknál mutatkozó nagyarányú fluktuá­ciót. A megyei tanács végrehajtó bizottsága adjon szigorú rendel­kezést a járási és községi taná­csok felé, hogy a begyűjtésben dolgozó munkaerőitől kizárólag a begyűjtési osztály előzetes hoz. zájárulásával helyezhetik át mi*: munkakörbe. Tanácsaink feladata tehát. h°gy a legrövidebb időn betűi biztosítsák a múlt évről fenn. maradt hátralékok teljesítését. E feladat megoldásában pedig a teljesítésben élenjárók segítsék tanácsainkat. Keressenek fel minden hátralékost és értessék meg velük, hogy a kártérítés be- fize.ésével még “cm mentesül­tek a beadás teljesítése alól és kötelezettségüket teljesíteni ke|l. — Hát igen, — teszi hozzá Óvári Péter, — Rákosi eivtárs beszéde és a tanácskozás óta más szemmel nézzük a termelő­szövetkezet életét. Ez a két je­lentős esemény elősegíti a mi csoportunk további fejlődését is. f Mátéházi fiatalok, vegyetek példát Mi bajai ifik, akik egy évvel ezelötit Kákosi elvtárs felhívásá. ra, a párt és a DídíS segítségé­vel az akkori Dunapenteiére, a mai Sz.ájinvarosba kerülünk, derekasan kivetítik részünket a szocialista város építéséből. Valamennyien a mátéházi állami gazdaságból indultunk útnak, hogy kivegyük részün­kéig az ifjúság lelkes munkájá­ból. Sziâlinvàrçsban belőlem a párt aranykoszorús népnevelőt nevelt. Azzal érdeme] ;em ki ezt a megtisztelő kitüntetést. hogy min,t népnevelő mindenkor oil vagyok, ahol az ellenség za- varikeitésévei a munka lendü. le,ének rombolására tör. Tuda. tosí,ó munkámmal szembeszál­lók a hírveréssel és meggyőzöm dolgozó társaimat arról, mi is a reakció rejtett célja ezzel az aknamunkával. Szűcs Pálból is népnevelő lett. Ö[ is ou látni mindenütt, ahol felvilágosító munkájára szük­ség van. Szűcs Andrásból az egyszerű kis parasztgyerekbö! ipari tanuló le-t. Azon van, hogy szakmai képzet,iségévei js sike­resen |Ovább vehesse ki részét az építő munkából. Szűcs Fran_ oiska gépkezelő len. Nagyon meg vannak elégedve ve]e. A mi munkánk és a mi ered. raény.efnk serken.sék a mátéhá­zi állami gazdaság fiataljait — ahol egykor ml Is dolgoztunk, — még jobb eredményekre. Ve­gyenek példát (ölünk, akikből “ párt Sz álinváros katonáit ne­velte. Mi egykor Dunapen elén kuksrlcaföldet találtunk s ma Sz.álinvárosban ezeken a he­lyeken már acélt ön |enek. BÖRCSÖK JANOS, Sztálin város. Január 13 .án reggel fél 5-kor a járást pártbizottságon voltunk. Türelmesen vártuk az indulási időt. Arrói volt szó, hogy 5 óra_ kor indulunk. Várjuk az autót. Már fél 6, már 6 óra, már háromnegyed 7. Türelmünk már fogytán volt, amikor éppen csörgött a telefon. Közölte ve­lünk, hogy a megbeszélt autó nem jön. Azonnal & gépállomás­ra indultunk, hogy onnan gép­kocsit szerezve valahogyan eljus. sunk Kecskemétre, a megyei levelezési konferenciára. Azon. ban az volt a hiba, hogy ezen a gépkocsin az előző napon bir­kákat szállítottunk, így tehát csupa sár volt. Valahogyan le­takarítottuk, padokat raktunk rá, végre indultunk, de nem Kecskemétre, hanem Báeabokod- ra. Tulajdonképpen csak itt kap tunk soffört. így hát nagy nehezen útnak Indu.tunk, fél 12_re értünk Kecs. kemétre. Nagyon sajnáljuk, hogy a beszámolót nem hallgathattuk meg, mert nagyon sokat tanul­hattunk volna belőle. De a hoz­zászólásokon már részit vehet­tünk. A hozzászólásokból is na. gyón sokat tanu-tunk. Csak Itt láttuk azt, hogy mi a feladat» egy levelezőnek. Hazaszállításunk érdemeiért kö_ szünetet mondunk Németi elv­társnak, a megyobizottság titká rának. Köszönettel tartozunk * Népújság szerkesztőjének. Ugyanakkor köszönetét kellj hogy mondjunk a bácsalmási já­rást pártbizottságnak, amiért ól» olyan szépen hazarobogtak és minket, tizeakettőnket faképnél hagytak. De azért mi is hazaér, tünk. Ha nem is 10 órára, de éjfél után 2 órakor itthon vol­tunk. Varga Gábor, a bácsalmási állami gazdaság levelezője. Azt akarjuk, hoqy a vándorzászló továbbra is nálunk maradjon A termelőszövetkezeti tanácskozás felhívása után hatal­mas lendülettel fogtunk a munkához. Építkezési brigádunk két részre oszolva versenyben végei a munkát. Négy-négy ember dolgozik a két csoportban. Az egyik csoport jelenleg egy 30 méter hosszú kocsiszínt és egy 15 méter hosszú lakó­épületet bont le, amelyek eddig romokban hevertek. A lebon­tott épületek anyagából újakat építettünk. Jelenleg egy 35 méter hosszú új kocsiszínt. Versenyben dolgozva elkészítettünk már két tanyát, ame lyekbe három család már be is költözött. Ebben a hónapban elkészítjük a kocsiszínt és öt családot befogadó épületet hozunk rendbe. Nemrég készítettünk el egy 250 darab juh részére jászolt. Juhállományunk szépen szaporodik. Jelenleg 45 darab ki bá­rányunk van. Az építkezésen kívül megemlékezek a csoportban folyó munkáról is. A kocsisbrigádok egy része jelenleg a trágyát hordja ki a földek szélére, a másik fele a téli tüzrevalót viszi a tagok részére. Ezt a munkát ebben a hónapban be szeretnénk fejezni, ezért a kocsisok versenyben végzik a munkát. A dohány csomózását szintén versenyben végzik tagjaink. December 10-ig a kapadohányt báláztuk és 18-án le is szállí­tottuk a kiskunhalasi dohánybegyüjtöhöz. Megdicsértek ben­nünket és azt mondták, hogy ilyen szép dohányt még nem­igen hoztak be a gyűjtőhelyre. Január 7-re a kerti dohánycsomózását is elvégeztük és 8-án beszállítottuk a begyüjtÖhelyre. Megint megdicsértek b. műnket. A tervünkön felül 200 kilogrammal többet szállítottunk be. Az eddigi eredménye1 kel nem elégszünk meg és tovább­folytatjuk az építkezést és nagy lendülettel készülünk a tava­szi munkára. Még eredményesebben akarunk dolgozni az idén, mint a múlt évben. Azt akarjuk, hogy az a vándorzászló, — amely tavaly szeptember 1-e óta nálunk van — nálunk is maradjon. BANÁRI ELEMÉR építési brigádvezető, Petőfi tsz. Göböljárás. Harcra, építésre, munkára nevet A SZOVJET FILM! Rákosi eivtárs beszéde fénysugárként mutatja a továbbfejlődés útját a tompái Szabadság terme!őszöve}kezet számára is

Next

/
Thumbnails
Contents