Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-08 / 5. szám
99'lit© szolgálatában álltam• ••** Prágai jugoszláv diplomata leleplezései a titóista „diplomáciáról“ A vezetékes rádió kulturális felemelkedésünket szolgálja Néhány hónappal ezelött a ayugavi lapok és rádiók nagy hangan Viiággáküriöltek ogy rémtörténetet. amelynek hőse a prágai jugoszláv köve.ség No. vák Ani.al nevű alkalmazottja volt, akiről azt hlresa.el.ék, hogy ,,UtokZa,os körülmények közöd e .hurc-últák” a köve,,ség épületéből. Ez a mese le, mint a nyuga.í lapok és rádiók annyi más rém.ör,énete, a valóság el- oö érintésére szer, eloszlott. Novák Antal ugyanis megszólalt a prágai vádlóban, majd rész.vejt cgy sajtókonferencián, ahol az egybegyült újságíróknak elmondott, hogy éjnek idején megszökött a jugoszláv követségről, mert türhe, et lenné vált äZa' mára az ott uralkodó splcUrend- szer és mert nem tud.a össze- egyeztetni meggyőződésével Ti. •i,óék politikáját, azt a szolgai kapcsolatot, amely a belgrádi kormányköröket és beosz,ot:jai- kat az amerikaiakhoz, s főként az amerikai |ltk-s szolgálathoz fűzi. Novákról ^zófa hallgatnak a nyuga;i lapok és rádiók — de ocm hallgat Novák Ti tóról. „Tito szolgálatában álltain“ A közelmúltban könyve jelent meg a prágai. Orbis kiadónál, amelyben elmondja tapasz.,alatti it a |ltóls.,a dlp.omác.ával kapcsolatban. Novák könyvének címe ,,Ti,o szolgá-a.ában álltam” és megrenai|ö képet tár az olvusó elé a jugoszláv dől. gozók éle,éröl. Amikor a nemei megszállás idején a hegyekben megalakultak az első partizáncsapatok, Novák néhány bará.jávai elhagyta munkahelyéi és csatlakozott a partizánokhoz. O és társai akkor arról álmodoztak, hogy a háború u,áa a szabad országban felépi,lk a szocialista társadalmait, amelyben teljesülni fognak a jugoszláv dől. gozó nép álmai, ügy ahogy a hatalmas Szovjetunióban teljesült a dolgozók minden álma. Eljött a béke és azoknak, akik a szocialista Jugoszláviáért har coliak, csakhamar látnjok keljem, hogy az ország vezetése árulók kezébe került. Az első megrázkódtaiás akkor érte No- váko-t, amikor látnia kellett, hogy üldözi^ a legjobb partizán harcosokat, a felszabadi,ó háború legendás hőseit. a»3kai[ a férfiakat, akiktől tanult, akik. nek a példája lelkesítette. Egy. másutá'n tűntek e] a* UDB kiu. zőkamráiban és börtöneiben a legjobb hazafiak, he|yüket az Iparban, az államapparátusban, a hadseregben volt hitleri»'•> ügynökök, koljaboránsok, besúgók foglalták el. Az országban minden hatalom az UDB kezébe került s nem volt az életnek egyetlen területe sem, ahova &e ért volna el Rankovics terrort»,álnak keze, 0.| is az UD3 egyik kiképző csoportjához osr.io.ták be, ahol kitanulta a rádió.teiegra. fista szakmát. Ebben az iskolában napirenden volt, hogy „megbízhata.Ian” tanulók nyom nélkül el üntek. De akármilyen szerteágazó az UDB spicli- rendszere, mégsem iitd-ak mindenkit leleplezni, aki ellene van a rendszernek, máresak azért sem, mert az ifjúság soraiban erős és szervezett az ellenzéki mozgalom. Novák is ehhez a mozgalomhoz tartózó,.*, nem sikerült leleplezni s az iskola el. végzése u;án beosZ'OMák a ptá. gai követségre rádió-tele grafls- láuak. Ez. 1949 decemberében történt„Mit láttam Tito prágai követségén“ A prágai jugoszláv köve;sé- gen szerzett taPasZ a la: ai vé£- kép meggyóz.ék arról, hogy a titóizmusnak ml a lényege.» A kove ség minden tagja az UDB spiclik ellenőrzése alatt állt. a Kövesség egész pos ájá', a aza. mélyes leveleket is. a rangidős UDB. tiszt eilenörúre. A követség tagjainak minden lépésük, röl be kellett számolni, maga a követ is tart:zoiii beszámolni a mellé beo$zott UDB-iLsztnek napjának minden percéről. Ez persze csak egyik oldala az éremnek. A másik oldalról a korrupció torz vigyora meredt u fiatal követség! alkalmazódra, aki hamarosan megtanulta, hogy a korrupció ugyanúgy a dtójzmus lényegéhez tartozik mint a Gestapo-szellem. A vezető titóteia diplomaták rendszeresen foglalkoznak csempészet.el, diplomáciai futárpostában tül.ő.ollat és rádiókészil. lékeke; csempésznek, amelie;t élénk feketekereskedelmet, bo. A magyar külügyminisztérium Fehér Könyve megnevez néhányat a többszdz háborús és közönséges bűnös közül, akinek as USA kormánya ■— isméiéit kiadatási kérelmeink ellenére — menedékjogot és büntetlenséget biztosi). Egy ilyen visszau-ásl/ó választ — John H. Corr.don e-redes- hadbíró aláírásával — a Fehér Könyv szó szerint ismer, tét is, Jolin H. Carridon ezredes- hadbírót, aki Washington és Lincoln forma szerint nég érvényes ,örvényeire tett. esküt éa most az USA ausz.riai föhadi. szállásának jogi osz.áiyá, vezeti, talán még nehéz meggyőzni arról, mennyire pontos jogu.ódja ő annak a Györffy Lász,ó őrnagy-hadbírónak., aki annakidc. ;én pedig csak egy Horthy nevű kalandorra }ctt esküt, s aki bírói székéből husz:nnyolc évvel ezelőtt egy sokszoros rablógyilkos-öl így búcsúzó : : „Isten ve. te, Mihály!” Ez a Francia KWs M.hály, aklt most az amerikaiak nem adnak ki. a Duna—Tisza közén gyilkolt. Saját módszeié- vel: székre kötözött és be.őmö , szájú emberek koponyáját hasította kéné a fejsze élével Orgo. Egy nap a ChailloT palotában Hói van már az óz idő, ami. kor az egyszerű emberek milliói még bíztak a3 ENSZ.ben. Amikor azt hitték, hogy az Egyesük Nemzetek Szervezete, okulva Népszövetség szomorú tapasztalatain, nem fogja elkövetni elődei hibáit. • • Szeretném megtudni, hogyan gondolkoznak a franciák az ENSZ röl, ezért megszólítok néhány járókelőt. — Az ENSZ.ben amerikai többség vön — mondja egy tiszt- viselö — háf semmit nem várhatunk tőle, hiszen nz amerikaiaknak mások az érdekeik, mint nekünk. — Az ENSZ újra fel akarja fegyverezni Németországot, hogy a fegyvergyárosokat gazdagítsa. Ebből is hiszik, hogy as ENSZ- ben ülő amerikaiak nem szenvedtek a háborútól. En részivel, lem a verduni Csatában, a leányom meg egyedül neveli három gyermekét, mert a, férje elpusztult Buchenwaldban. írs most velünk akarja megfizettetni a háborús készülődések árát is — szögezi le egy volt frontharcos. Az ENSZ-ben sokat fecsegnek a békéről — panaszolja egy háziasszony —, de utolsó garasainkat is els-cdik fegyverkezésre... A fegyverkezés következtében napról-napra emelkedik az élei. mis-erek ára. Már nem tudom jóllakatni a gyermekeimet,. — Bárcsak hallgatnának Fi. sinszkljre! — jelenti ki határozottan egy munkás. — De ők háborút akarnak. Pedia rosszul számítanak, hn az, hiszik, hogy uszifó beszédekkel háborúba küldhetnek bennünket a Szovnyolítanak le karöltve a hasonszőrű amerikai diploma, ákkal. A tUólsm és amerikai dipioinu- ,ák megírj kapcsolatára jellem zö, h:gy az egyik magasrangú jugoszláv diplomata kijelentette Novák előtt: — Az amerikai köve.ségen annyi dollárt kap hatok, amennyit akarok Szökéséről a köve|kezőke,| írja: „Amikor kiértem az u.cara, pontosan ké| óra volt. Ebben a pillanatban éreztem hosszú évejc után először, hogy szabad cm. bér vagyok. Minden lépéssel, ahogy távolod.am a követség éplueté.öl, éreztem, hogy közeledem önmagamhoz, aki vol.air amikor hazám hegyei közöt, harcol am a szabadságért és a szocialista Jugoszláviáért, ványban. Izsákon és Lajo>«mi- Zsén. Héjjas Iván főhadnagy úr ianítványa volt. Egy po.gári publjcis a Feleky Géza, „Francia Kiss Mihály és az akasztófa” címmel cikkei irt abból az alkalomból, hogy Györffy őrnagy úr a tárgyalóteremből „Isten vele Miháiy”- lyai bocsátót I a el. M.vei Francia Kiss Mihálynak akkoriban Szabadon szó., yanhatot,; kedve gyil- tcomi, s mivel a megviselt polgári morál még a haladó poi. gárság egy-egy ,agjában sem tudta méltányolni a hősi kiállást, erről a Feleky Géza nevű public s áról azt mond ák, hogy c;kke „öngyilkossági kísérje ” voij... Fed.g nemcsak hősies, de nagyon logikus is voit a cjkit me. y ezzel a monda .al kezdődő tt és végződött: „Györffy László őrnagy.hadbíró még szabadlábon van!” Ebből a tényből ugyanis igen helyesen azt köve, kez;e!;c, hogy Francia Kiss Mihály Györffy őmagy.hadblró kedélyes búcsúszavait újabb gyilkosságokra való nyílt fel- buj.árkén, értékelheti. Ha a világról csak annyl[ tudnánk, hogy a Francia Kiss Mi- hályokra itt bün.e.és vár, amott védelem — ennyiből is éricnénk, Nincs magyar, aki ne értené. jegunió elten. Nagyot tévednek, amikor nS£ gondolják, hogy SS- katonákka, és a »«ci hóhérokkal váliveLve fogunk harcolni a szLdlingrddl hősök ellen, Adc. nau.tr „N aOy-N érne tor sZágá”. ért. A Chamot-pdlotában tártott ülésekre elvileg ugyan mindenkit beengednek, de valójában igen nehéz bejutni. A jegyigénylést egy-két nappal előbb tele. fonon kell bejelenteni. A bejá. ragnál személyazonossági igazolványt kérnek, hogy a rendőrség is megtudhassa, kik tanúst. tanak „gyanús érdeklődést” az ENSZ-bcn lejátszódó események iránt, M-gam is csak úgy tud. ram bejutni az épületbe, hogy egy ismerős újságíró egyetlen napra szóló belépőt szerzett számumra. Az ülésteremben csodálkozva, láttam, hogy a közönség részére fenntartott tribünök jé. lig üresek. Na valaki nem tud angolul, nehezen igazodik el a Cha'.Uo IHilo.ában, amelynek előcsarnokában elsőnek egy amerikai bank nagyméretű píakátja ragadja meg aa ember /ekiiueté(. A „nemzetközi’’ szervezef rend őreinek Jf0 százaléka amerikai, özamos tisztviselője kizárólag angolul beszól. Az .JENSZ-kato- nák” cik k oiyan egyenruhát vi selnek, min, a ntwyorki mozik jegy3zcdöi. ugyancsak jenkik. Azt mondják, hogy akárcsak a polgáriruhás rendőrök, ők is a szövetségi nyomozóiroda szolgálatában állnak. Mindenfelé „co- ca-colát” és whisky, árusító amerikai bárokat lá;u ik. A Második Bizottság ülés/er- mében a küldöttek olyan csen desen ülnek helyükön, minuta némák lennének. Az üvegfal mögött helyetfoglVó fordítók is olyan hangtalanul tátogatják a A Baja szentistváni kerülői. rész dolgozói örömmel fogad ák ötéves tervünk újabb ajándékát — a vezetékes rádiót. Nekünk, dolgozóknak, sokszor nincs időnk újságot olvasni. Az idősebbek pedig egyáltalán nem tudnak olvasni Hiszen a műi- rendszer eizár.a előlük a tanú lás lehetőségeit. Mos;, hogy a egkisebb házban is ott a veze tékes rádió, egyszerre megváltozott minden életünkben. Mir den nap tájékozódást nyerhetünk a bel. és külpolitika ese ményeiröl. Tudomást szerzünk a p rmPlócsopor ok eredményeiről ás hibáiról. Ezeket nagyon jó! udjuk hasznosítani paraszti ke rülBtrészünkben. Nem is be A dunaVéC3ei járási tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi illésén részlegesen foglalkozott a járás népművelési helyzetével, A járási népművelési előadó beszámolója alapján rámutatott a súlyos hiányosságokra, egyúi. tai határozatokat hozott a túrmunka megjavítása érdeké. ben. A beszámolóból kiderüli, hogy a járás kilenc községe közül mindössze háromban kielégítő a kulturális tevékenység. Ez a három község, Dunaegyhá. za, JDunapataj és Ordas, A hiányosságok fő oka a2» kegy nem alakultak meg, vagy csak papíron működnek a községekben a népművelési állandó bizottságok. A temegszervezetek alig nyújtanak támoga.ás, a kuhúrmun. ka kibontakozásához. Legtöbb ,telpen semmiféle támogatás nem mutatható ki. Ebben « tekinfOl. ben a járás székhelyén, Duna. vecsén és Bzaíhsiéngmárionban a iegrçsszabb „ helyzet. A duna. vecxei tanács elnöke most foglalkozik aezal a gondolattal, hogy 6ie[re hivatja a népműve. lés, állandó bizottságot, A községben hosszú időn keresztül ncm volt népművelési ügyve-e^ö. Ezt a körülményt, a megyei tanács névmüveiési osztálya takarékos. sági okokkal indokolta, úgy gondolkozott, hogy a Járási ,glides. szájukat, mint a halak az akvá riumban. Amikor belépek, aita. lános közöny és unalom közepette éppen a Fiilöp-Szigetek küldötte olvassa fel hosszú beszédét. Mint a többi jelenlévők e,i is fülhallgatót veszek fel és bekapcsolom az orosz fordítót. A békeharcosok szgva a háborús gyujtogatók minden mester. kedtse ellenére is egyre gyak- rabban hatol be a Chaillot-palo. lába. Biába tagadják meg a belépési engedélyt a demokrauku* szervezetek, gyárak és üzemek küldöttségeitől, a közgyűlés elnökének asztalán egyre maga- sabbi'a, emelkedik az öthat*lmi Békeegyezmény megkötését és a béke megvédését követelő kér vények, hafároza.ok, levelek és táviratok halmaza.- híve', ir 'vden elővigyá. za/ossági rendszabály ellenére is m^gialuiják az ujvuZ-lg vezető utat. Nemrégiben egy fiat*Z francia színésznő fehér gálám, bot, adott át Visinszkijnck és a Szovje unió mosolygó, élő béke- gaiambot fartő képviselőjének képét minden újság leközölte. VisiitsZkijről, akinek beszédei mindenkor élénk visszhango> kehenck, még azs amerikai tömb néhány újságírója is kénytelen elismerni, hogy „az ENSZ legjobb szónoka”, Hiába rekesztik ki a háborús gyujtogatók a Chaïdoi-pâlo iából a közvéleményt, a francia né hzngjfj „ be* » ojtél o- is áthatol. Azon a napon amikor a francia dolgozók a kormány tilalma ellenére kivonultak az utcára hogy ,iltakczzUnak Adenauer bonni „kancellár” párizs. u ozása ellen, „ párjzsi hazafiak hangjá ói az ENSZ falai is meg. i remegtek. j (Simone Téry cikke nyomán.) szélve az ismeretterjesztő ejő. adásokról, melyekből sokat tanulhatunk és a gyönyörű zenéről. Ismét bebizonyosodott, hogy az elmúlt világban csak a kiváltságos rétegek számára blz- osí,oi,;ak minden lehe.őségét- A munkásnak és a Parasztnak csak a munka maradt. Ma viszont szocializmust épí|ö hazánkban pár.uuk és kormányzatunk gon. dosktdlk művelődésünkről kulturális felemelkedésünkről. Köszönjük is dolgozó népünk sze. re te.! vezetőjének, Rákosi elv- ;ársnak. BRUCKER ERZSÉBET. Baja, a Népújság levelezője. ndl működé népművelési előadó, nak úgy sincs elég dolga, ráél Duiiavecsa község kulturális ügyeivel is foglalkozni. Ez a teljesen hamis álláspont vol, az oka annak, hogy Dunavecscn, ahol egyébként is naOy hiányok mutatkoztak a tanács munkáidban, teH6een visszafelödöt, minden kulturális tevékenység és hatalmas problémát jelenteti egy- egy rövidobb lélegzetű kultúr, műsor összeállítása is. így ezután olyan alkalmakkor, amídön a tanács valamilyen ünnepély rendezésére kapott utasi/dst, majdnem kizárólag az általános Iskolások segliségé, vette igény, bo. Nem is fordulhatott másho. vá, hiszen egye.Xn kuLúrcsoport sincs a községben. Néni mond- haló sokkal jobbnak „ helyzet a többi községekben sem. Apóstagon sincs népművelési ügyvezető. Dunapatajon a fól működő és a múlt kulturális évadban sok. szór és sikeresen szereplő 27 ja- gú zenekar fúvóshangssercit ismeretlen okokból a járási DISZ- titkár átadottá az állampusztai gazdaság dolgozóinak. A zene. kar felbomlott. Csak háromnégy csökönyös zenekedvelő, volt zenekari tag jdrogaj össze, hogy clmélázzon a múlt emlékein. Egy több mint tízezer lakosú községet fosztott meg ez az érteimet, len rendelkezés a kulturális lehetőségétől, mig Állampuszta n aa odairányított hangszerekkel csak 40—50 dolgo-ót ssórakoz- tafnak. Ez aß intézkedés annál súlyosabb, mivei rövidesen sor kerül a járási kultürversenyek bemutatóira. A felbomlott dun'J. patafi zenekar, amely meuett zo tagú énekkar 1» működött, nem tud szerepelni a kultúrver se., nyen. Itt volt ez ideje tehát, hogy a járási végrehajtó bizottság napirendre fűz/e a járás kulturális helyzetét. Az utolsó percben határozta cl a tanács magái árra, hogy átszervezi és működés, be hozza a papíron szereplő községi népművelési állandó bizottságokat és a járási népművelési előadót havonként beszámoltatja a kultúr munka helyzetéről. Sürgősen össze kell hívni a jó. I ás községeinek népművelési ügyvezetőit, a párt. s jömegszer. vezetek kultúrfeieiöseif és lehe. tőséget adni a községeknek arra, hogy kulturális szükségleteiket kielégi.hessék és a kultúra fegyverével is harcolni tudjanak a szocíal’-zmus építéséért. Határidő: azonnal! Annál lé Inkább, mert eljött az ide?o » dunavecsei járásban is annak, hogy necsak szavakkal, hanem tej ekkel ie támogassa a végre- hajtó bizottság a népművelési rnunkáp Okaid a rársadalmi Szemlf ennui IIMTlir,.|,| IHUiHHIfHMuriKi ninden szórnál. Iméleti fejlődésedet segíti «tör ITT BÜNTETÉS — AMOTT VÉDELEM Francia Kiss Mihály és az amerikaiak Néhány adaT a dunavecsei járás nepműve ési helyzetéről